Tolna Megyei Népújság, 1988. november (38. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-23 / 279. szám
1988. november 23. NÉPÚJSÁG 3 Duna-parti gondolatok (8) Közelítések és távolítások Szerencsém volt - akkor nem éreztem, mert éppen raporton voltam - K.------------------------------------Papp József megyei első titkár szájából hallani a nyolcvanas évek elején, hogy gondok vannak a paksi vezetéssel. Az első titkár beavatott titkaiba - akkor még képviselője is volt Paksnak mint olyan embert, aki bennfentes a városban - meg a felelősségrevonás is enyhébbnek látszott így. A beszélgetés után hamarosan új városi első titkár került Paksra. Idegen. S mégis befogadták. Ez is bizonyítja, hogy a város már beletörődött: képtelenség az idegenek nélkül létezni, mindenkit paksivá kell fogadni, aki tenni akar és tud a városért. Az 1985-ös választásokon pedig már elfogadták a választópolgárok a Dunaföld- várról „importált” tanácselnököt. Ez pedig nagy szó: Paks és Dunaföldvár évtizedek óta ferdén néz egymásra. Az egyik azt rója föl, hogy miért ott van a Duna-hid, a másik pedig azt, hogy miért Paksból lett város... Jákli Péter tanácselnök lett. S valami változott Pakson. Itt a Duna-parton ülve, gyönyörködve a vízben, kicsit megáll az ember, az előbbi gondolatok okozta zavart helyreállítani. Szabad-e a mostani vezetést dicsérni? Vajon nemcsak a kor adta lehetőségekkel éltek? Vagy tényleg másképpen gondolkodnak, másképpen akarnak várost irányítani? A víz fecseg. A választások előtt is hallottam, hogy olyan tanácselnököt kell - így: kell - választani, akit Pónya József, az atomerőmű vezérigazgatója választ. Ez pedig a Jákli. „Meglátjátok ez az ember kiárusít bennünket az atomnak”, mondta nekem egy közeli ismerősöm. „Törődik is az majd velünk”. És most akár elmehetnénk a 700 személyes bátyus bálba is, ahol azok a közösségek ünnepeltek, akik részt vettek - kiemelkedő szerepet vittek - a Nemzeti Zászló elnyerésében. Mert két év alatt 72 utcában megközelítőleg 90 ezer négyzetméter út épült társadalmi munkában, mert még ennél is több azon utcák száma, ahol járda épült. A szennyvizvezeték-építés teljes költségét 23 utca vállalta, s elkészült 38 ezer négyzetméter park... Nem túl szép a menyasszony? Csak hát egyetlen ember képtelen megváltoztatni egy várost. Még egy tucat ember sem tud igazán átütő sikert elérni. Olyankor pénzt kérni a lakosságtól, amikor neki is egyre kevesebb van, sőt vannak olyan rétegek, ahol már-már jelentkezik a megélhetési gond is. Eggyébiránt is: Magyarországon manapság a közömbösség dívik. A kaparj kurta, neked is jut szemlélet. Kivétel lenne ez alól Paks? Nem kell messzire menni példáért. Dombóvár a hetvenes és a nyolcvanas évek között a megye egyik legdinamikusabban fejlődő városa volt. Ott mindig történt valami. Az egyik megyei vezető a következőképpen jellemezte ezt: „Őket mindig visszafogni kellett és nem noszogatni, hogy előre haladjanak”. Akkor miért csodálkozunk, hogy Pakson most ugyanaz a szellem uralkodik. Egyszerűen arra jöttek rá Pakson - ennek jelei a számos városi hetilap alapításakor is megmutatkoznak -, hogy az embereket a mai korban leginkább a közvetlen környezetük érdekli. Az, hogy mi történt a szomszédban, a másik utcában, vagy az alvégen. Ma már tudják az emberek, hogy elmúlt az az idő, amikor egy- egy óvoda, vagy bármilyen közintézmény átadásakor azt mondhatták a szónokok: ezt kapta a város, a település. Ma már kinevetnék, kifütyülnék azt a szónokot, aki ilyet merészelne mondani. Mert az ember a magáéból nem kapni szokott. Egyszerű ez, mint az egyszeregy, csak ezt most találtuk fel, mintha spanyolviaszról lenne szó. Mindig csak adtunk a népnek, s nem vettük észre, hogy néha ettől üres a marka. Arra sem voltunk igazán kiváncsiak, hogy miért szentségei, amikor a sáros utcájába nem tud beállni a gépkocsijával. Arra se igen figyeltünk, mert akinek figyelmi kellett volna nem ilyen utcákban lakott, hogy esős időben az emberek gumicsizmában indultak el dolgozni és az utca végén húztak városi cipőt, a sáros csizmát pedig beadták az utca elején lakóhoz. Este mentek érte, mert szükség volt rá. Nem lehet és nem szabad egy várost kiszakítani a környezetből. Magyarországon a nyolcvanas évek végén történik valami: megújulásnak és nyíltságnak nevezzük. Valószínű, hogy inkább arról van szó, hogy visszatérünk az alapokhoz, a szocialista társadalom felépítményének alapjaihoz és új utakon haladva megpróbálunk felzárkózni a világhoz, ahhoz a világhoz, amely gyorsvonati sebességgel halad. És csak akkor leszünk képesek felkapaszkodni a szerelvényre, ha mi is gázt adunk, ha mi is másként csináljuk dolgainkat, mint eddig. Az utópia- kergetés helyett a valóságra és nem a vágyainkból tükröződére figyelünk. Paks egy város. 25 ezres közösség. Másfél-két éve megalakult egy szervezet, amely alkalmas a legapróbb feszültségek, igények feltérképezésére, és a társadalmi kontroll megteremtésére. Ez a szervezet a Városvédő és Szépítő Egyesület, amely - és itt új minőségről van szó - nem tanácsadó és véleményező testület, hanem elsősorban az összefogást koordináló, a városért tenni akaró - nem a tanácscsal szembenálló - emberi közösség. Miért kell új szervezetet létrehozni? Hiszen széles körben kiépült a demokratikus fórumok rendszere Pakson is. Választottak tanácstagokat is, a Hazafias Népfront is teszi a dolgát... Mégis szükség volt egy olyan kiválasztási rendszerre, amely alapján a megbízott szervezőkben tökéletesen bíznak az emberek. Nem megy ez másképpen. Ettől függetlenül, amikor elhatározták, hogy megérdeklödik, mit akar a lakosság, akkor ott voltak a tanácstagok is, a népfront aktívái is. Soha nem fordult még elő, hogy minden utcában megkérdezték az ott lakókat: mi lenne az, amire feltétlenül szükségük van. Mi javítaná az adott közösségben az élet minőségét? Fát kell ültetni? Járdát építeni? Bebizonyosodott mindjárt az első ilyen találkozókon, hogy amennyiben az állampolgárt nemcsak irányítandó egyednek nézik, akkor az képes azonosulni a gondokkal, vállal anyagi áldozatokat is, ha kell, ha úgy érzi, neki lesz jobb. Bármennyire is megnyugtató a Duna lágy folyása, a vízpart üdesége, azért nem vakíthat el bennünket semmi talmi, ami fényesnek mutatja magát. így tudomásul kell vennünk, hogy a Városvédő és Szépítő Egyesület nem aratott mindjárt az első pillanatban osztatlan sikert. Voltak megsértődött állampolgárok, duzzogó tanácstagok... az apparátus dolgozói sem szívesen vették azokat a nyilatkozatokat, amelyben a lakók néha felrótták: voltak itt már tanácskozások és mindenféle gyűlések korábban is, elmondtuk problémáinkat, de a legszebb válasz mindig a majd lett. Majd utánanézzük, majd a következő évben, majd írásban értesítjük. Végül a válasz nem érkezett meg soha. Emlékszünk még arra az időre, amikor a helyi vezetés megsértődött, mert az új emberek kerültek a reflektorfénybe... Ugyanezt elmondhatjuk most is: új vezér- egyéniségek tűntek fel, akik akarták is és képesek voltak felvállalni az utcaközösség gondjait. Ezekben az emberekben jobban bíztak, mint esetleg a tanácstagban, akit szintén - de még annak idején csak személytelenül, vagy rutinból - maguk választottak. Ez már egy új minőség. A jövő kezdeti lépései. De hol van már a tavalyi hó? A tíz évvel ezelőtti ellentét, az álmos nagy falu megrettenése a változások előtt. Lassan már elfogadhatóvá válik az a megállapítás, hogy ma már új értelmet nyer az a szó: paksi. És nem az a paksi, aki a városban született, hanem az, aki felvállalja a várost minden gondjával-bajával együtt, aki hajlandó érte tenni, áldozni... Munkám végeztével állokaDuna-parton. A vizet nézem, a szürkéskék----------------------------------------- hömpölygést. Talán egyszer a Duna vize is tiszta le sz, s az öreg paksi halásznak nem kell szentségelnie, mert hiába áztatta a zsinórt naphosszat. Mert a kristálytiszta vízre mindannyiunknak nagy szüksége van. Éltető elemünk... a jövőnk hordozója, de azért figyelmeztet bennünket néha a múltunkra is. Ami minden kor számára tanulságos kell hogy legyen. A múltban van a ma, a mában a holnap... s szeretnénk, ha szép holnapunk lenne. Vége. HAZAFI JÓZSEF Körkép ipari üzemekből Nehéz évet zárnak (Folytatás az 1. oldalról.) teni tudják kötelezettségeiket. A Bátafém várhatóan 10 millió forinttal túlteljesíti exporttervét, gyártmányaik teljes egészében tőkés piacon találnak gazdára, az összege 45 millió forint, ami árbevételük több mint egyharmadát teszi ki. Bilek Sándor, a Láng Gépgyár igazgatója közölte, hogy tőkés kiviteli tervük 18 millió forint volt, eddig 11,5 millió forintot teljesítettek és még az idén - erről lapunkban már beszámoltunk - kiszállítanak Brazíliába 12 millió forint értékben egy bepár- ló állomást. A Simontornyai Bőrgyár nem rubel elszámolású exportja az első tiz hónapban 100 millió forint. A tervük a minimum 140 millió forint volt, amit 180-200 millió forintra tudnak teljesíteni. A Bonyhádi Zománcárugyár 20 millió forinttal marad el év végéig exporttervétől. Eddig 102 millió forint értékben szállítottak ki árut, a következő hetekben még valószínűleg 28 milliót teljesítenek. Kritikán aluli anyagellátás Szinte minden megkérdezett vállalat és szövetkezet panaszkodik, hogy az anyagellátás az idén kritikán aluli volt, ami nagyban befolyásolta munkájukat. A Simovillben az alumínium félkésztermékek, vaslemezek, villamos alkatrészek ütemtelen szállítása gátolta a munkát. Tóth Attila, a dombóvári Color elnöke a következőket közölte: „anyagellátási gondjaink egész évben voltak”. Az MMG- AM szekszárdi gyárában nem voltak különösen gondban, de ott is zavarta a ' munkát, hogy a hazai kohászati termékek akadozva és késve érkeztek. Horváth Endre igazgató így jellemezte a helyzetet: „A legtöbb gond abból ered, hogy kohászati üzemeink is exportérdekeitek, s a hazai igényeket - kapacitáshiányra hivatkozva - nem tudják kielégíteni.” A Ta-Lux elnöke arról panaszkodott, hogy a folyamatos munkavégzést gátolta az anyagellátás helyzete. Az, hogy viszonylag zökkenőmentesen tudtak dolgozni, csak annak köszönhető, hogy igen magas készletekkel dolgoztak, ami anyagilag igen hátrányos. A Láng Gépgyár munkáját a hazai alapanyagok közül a Csepeli Csőgyárban rendelt kazáncsövek hiánya akadályozta és akadályozza. Amennyiben ezek nem érkeznek meg időben, akkor 10 millió forintos árbevételtől esik el a gyár. A tőkés importból kazánszerelvények, rozsdamentes csövek novemberi érkezését várják, de amennyiben ezek az anyagok nem érkeznek meg, úgy 5 millió forint tőkés exporttól esnek el. A Bonyhádi Cipőgyárban folyamatosan lassította a termelést a sertés felsőbőr hiánya. Ez éves szinten 50-60 ezer pár cipő gyártását hiúsítja meg. Vasas István, a Bonyhádi Zománcárugyár igazgatója szerint az alapanyagellátás és a kooperáció hiánya egyaránt gátolja a terv teljesítését. A Dunai Vasmű finomlemez-ellátása elégtelen. Karácsony után nem dolgozunk A szokványos kérdésre - lesz-e év végi hajrá? - többnyire nemmel válaszolnak gazdálkodó egységeink. Legtöbb helyen - ez természetesen kiszállítási gondokból adódóan is - nem lesz munkavégzés karácsony és újév között, azt az időt már ledolgozták a vállalatoknál. A Simovillnál a szerződési kötelezettségek teljesítése érdekében novemberben és decemberben túlórát rendelnek el. A Color Ipari Szövetkezetnél év végi hajrát nem terveznek, a december 27-31 -e közötti időszakot előre ledolgozták. A szekszárdi müszergyárban szeptember eleje óta folyamatosan túlóráznak. Horváth Endre igazgató a következőket közölte velünk: „Munkatársaim megértették, hogy a piaci igények kielégítése - mindhárom relációban - alapvető feladatunk, ezzel jövőnket is megalapozzuk.” A Ta- Lux-ban korlátozott mértékben előfordul, hogy túlmunkát szerveznek. Az átcsoportosítások sem elkerülhetők. Regszemcsén elfogyott a munka, így onnét átmenetileg Tamásiba járnak át dolgozni az emberek. A Bátafémnél túlórázás és hajrá nélkül is teljesíteni tudják terveiket. A Láng Gépgyárban a hátralévő időben szükség van még havi 1800-2000 óra túlórára, valamint a vgmk-k munkájára is. Ezenkívül kisszövetkezetekkel és kisiparosokkal is dolgoztatnak. A Bonyhádi Cipőgyárban a létszám csökkenése miatt eddig már 8 túlórás műszakot szerveztek. Amennyiben alapanyaguk lesz, még két ilyen műszakot terveznek az év végéig. A Simontornyai Bőrgyárban a vállalat dolgozóit megfelelő mennyiségű munkával el tudják látni. A Bonyhádi Zománcárugyár- ban jelenleg az ünnepek közötti munkanapokat dolgozzák le. Ezenkívül a tervlemaradások mérséklése érdekében jelentősebb túlórát is igénybe vesznek. Nem lesznek veszteségesek Legutoljára marad a legfontosabb kérdés: lesz-e nyereség? Eredményesen gazdálkodtak-e 1988-ban vállalataink, szövetkezeteink? A megkérdezett tíz gazdálkodó egység közül csak a Simontornyai Bőrgyár van nehéz helyzetben. A Simovill 20 százalékos nyereségtöbblettel számol, a dombóvári Color szintén túlteljesíti nyereség- tervét. A szekszárdi műszergyárnak nincs ilyen terve, de a nagyvállalat az l-lll. negyedévben teljesítette nyereségtervét, melyben természetesen a szekszárdi eredmények is benne vannak. A Ta-Lux 20 millió forint nyereséget tervezett. Kalmár István elnök szerint: „A munkába vett dolgainknak terv szerint ki kell futniuk, így reálisnak látszik a 20 milliós terv elérése.” A Bátafém elnökhelyettese, Farkas Lajos örömmel számolt be arról, hogy nyereségtervük 7 millió forint volt, szeptember végén 10,5 milliót tartottak számon, év végére pedig 12 milliót várnak. A Láng Gépgyár az év elején 50 milliós nyereséget tervezett, melyet év közben 60 millióra módosítottak. Az l-lll. negyedévben 51 milliót teljesítettek, ami reális esélyt ad a módosított 60 milliós terv elérésére. A Bonyhádi Cipőgyár tervének teljesítését veszélyezteti, hogy november 1-jén vált ismertté két szabályozómódosítás - köztük az, hogy nem támogatják a rubelexportot. A negyedik negyedévben szeretnék ezeket a kieséseket csökkenteni, hogy megfelelő nyereséget érjenek el. Csapó Jánosné, a Simontornyai Bőrgyár gazdasági igazgatója a következőket közölte szerkesztőségünkkel: „15 millió forintos nyereségtervünket biztos, hogy nem tudjuk teljesíteni. Nem vagyunk ma még biztosak abban, hogy a veszteséget el tudjuk kerülni. Azon fáradozunk és dolgozunk, hogy legalább 1 millió forintos nyereséggel tudjuk az évet zárni.” A Bonyhádi Zománcáru- gyárban is 15 százalékkal kevesebb eredményre számítanak, mint amit - 30 millió forint - ez évre terveztek. H. J. Fotó: K. A. Politikai könyvnapok Berecz János: A szocializmusról gondolkodva Berecz Jánosnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának az utóbbi években több helyütt elhangzott beszédeit, hozzászólásait tartalmazza a Kossuth Kiadó kötete. Ma párttagok és pártonkívüliek között egyformán igény van az eligazodásra a politika, a társadalom viszonyaiban, mindkét részről annak alakítása igényével. Ezzel párhuzamosan a közvélemény személyes szimpátia alapján is dönt akkor, amikor egy-egy politikus megnyilvánulásaira reagál. Ebből a szempontból is az ország egyik legnépszerűbb politikusa Berecz János, talán éppen azért, mert tisztában van a közéleti szereplés szabályaival, a sajtó jelentőségével. Ebbéli véleményeinek is gazdag tárháza a kötet, egy vele készített interjú éppen a sajtóval foglalkozik. Különösen érdekes most olvasni azt, hogy mint a Népszabadság főszerkesztőjének mi volt a véleménye a tömegkommunikáció szerepéről. Tartalmazza a könyv ezenkívül országgyűlési hozzászólásait, ünnepségeken elmondott beszédeit, köszöntőit. Egyik legsikeresebb közszereplésének legszebb gondolatával ajánljuk a kötetet, a politika, a közélet, a társadalom iránt érdeklődőknek. ...„Nem tartom helyesnek társadalmunk olyan felosztását, hogy vannak hívők és nem hívők. Én például egyházi értelemben nem vagyok hívő, mert nem vagyok vallásos. De nem vállalom azt, hogy nincs hitem. Nemcsak meggyőződésem, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt politikája hasznos ennek a nemzetnek, s hogy felépíthető a szocialista Magyarország, hanem én hiszek is ebben.”...-iEddig 102 millió forint értékű árut szállítottak ki A Simontornyai Bőrgyár nem tudja teljesíteni 15 milliós nyereségtervét
