Tolna Megyei Népújság, 1988. november (38. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-19 / 276. szám

lO^PÜJSÄG r 1988. november 19. Kiss Benedek: Sajtó, hagyományőrzés, megújulás Széchenyi István írta csaknem 160 esztendeje a Stadium című munkájának előszavában: „mind alkotmányunkban, mind szokásainkban, mind polgári hely­zetünkben tetemes javításokra legsürge­tőbb szükségünk van - mert az előreha­ladás és hetybenmaradás közt forog nemzeti életünk, s halálunk”. Ha eltekin­tünk a megfogalmazás némiképp roman­tikus túlzásaitól, a szóhasználat korhoz kötött sajátosságaitól, mostani állapo­tainkra is alkalmazható az idézet. Reformkorban vagyunk ismét - forra­dalmi változások után évtizedekkel bé­kés átalakítás feladatai várnak ránk. Bé­kés - de nem érdekfeszültségektől és súlyos ellentmondásoktól, egzisztenciá­lis veszélyektől mentes folyamat ez. Nem csoda, hogy a sajtó, a tömegközlés, is re­formgondolatok lázában ég - valóságos és mesterséges lázban, követve a politi­ka hullámzásait, tükrözve bizonyos jelen­ségeket, s visszahatva a társadalom mozgásrendszerére. Nem mindenütt meggyőző a gondolatmenet; a színes címlap, a piros-fehér-zöld ékítmény oly­kor mintha csupán a reform-retorika megnyilvánulásaihoz volna cégér. Most, amikor papírellátási gondokkal küszkö­dünk, új lapok, folyóiratok születnek. Szükségszerű a jelenség! A korábbinál jóval szélesebb skálára van szüksége egy olyan típusú, szervezett nyilvános­ságnak, amely az uralkodó párt vélemé­nye mellett a társadalom összes többi ér­dekszféráját is képviselni törekszik. Irodalmi és ökológiai folyóirat indult - két esztendő próbatételei után - a Liget nevű orgánum. Németh László hajdani Kertmagyarországának szép és hasznos ábrándjára emlékeztet a címadó gondo­latsor: Ligetmagyarország ebben a meg­fogalmazásban egy hátrányaiból előnyt kovácsoló, nemzetközi érdeklődéstől övezett, problémáit földkerekség-prob­lémákként tudatosító, múltjából tanulni igyekvő társadalom. S világoskék borító­ján Stádium fölirattal egy pesterzsébeti kiadvány is útnak indult: Széchenyi szel­lemében. A peremiét vállalása, ám meg­haladásának igénye fogalmazódik prog­rammá a folyóirat tanulmányaiban, és a szám német nyelvű összeállítása arról ta­núskodik, hogy Pesterzsébet mellett So­roksár idegen talajból átindázó hagyo­mányait is becsben tartják az elindítók. De ne feledjük a korábbi folyóiratokat, időszakos kiadványokat sem: puszta át- lapozásuk is órákig tart. Megnyugtató, hogy tucatszám vészelték át a gazdasági nehézségek folytán visszaszorított mű­velődés súlyos időszakát, s talán a jövő­ben is számíthatnak az olvasó - és létre­hozóik, működtetőik - támogatására. Mert pótolhatatlan hozzájárulás egy kriti­kusabb nemzeti önismerethez - például - a Békési Élet kendőzetlen híradása a hazai románság helyzetéről s a teendők­ről: „realisztikusabbá és árnyaltabbá” kell alakítani oktatásunk, közművelődé­sünk arculatát. A Vasi Szemle a megye if­júságának testi fejlettségével, erőnlétével kapcsolatban ad közre biztató adatokat, noha veszélyjelzésekkel (túltápláltság, rossz testtartás stb.) sem marad adós; a 42. évfolyamában járó folyóirat néprajzi anyaga is minden elismerést megérde­mel. Cigányzenekaraink hagyományai­nak őrzésére szólít föl egy beszélgetés a Jászkunság lapjain, a Dunatáj pedig egy Tolna megyei fölmérés nyomán fi­gyelmeztet arra: középfokú oktatásunk­ban nagy szükség volna a jogi ismeretek átfogóbb tanítására. Vidéki kutatók érde­kében, a tudomány megyei körülményei­nek javítása céljából emelt szót a Komá­rom megyei Új Forrás egyik idei száma. S hogy nemzeti létezésmódunk csakis a nagyvilággal kölcsönhatásban teremt­het értékeket, arra a Somogy című fo­lyóirat a meggyőző példa. Egy 1947-es buzsáki cséplés irodalmi szintű, érzékle­tes, néprajzi, politika- tudattörténeti áb­rázolása mellett - egyebek között - mai finnugor költők szólalnak meg magyarul, amiként a Műhely című győri folyóiratban meg magyar író novellája szerepel len­gyel fordításban is. Kőzép-Kelet-Európa a hazája ezeknek a „végeken” megjelenő, de korántsem provinciális kiadványoknak. „Eötvösünk és Szemerénk” eleven hagyománya él a miskolci Napjaink hasábjain; a Palócföld­ben Masaryk csehszlovák köztársasági elnök 1930 őszén tett losonci látogatásá­ról esik higgadt és hiteles szó; történelmi korlátokon lép át az a javaslat is, amely - a Soproni Szemle című helytörténeti fo­lyóiratban - Győr, Sopron, Szombathely, Kismarton összefogását kezdeményezi a tekintélyt kivívott Soproni Ünnepi Hetek kiteljesítése céljából. A nyomtatott tájékoztatás említett alko­tóműhelyei nélkül - lehetne sorolni a to­vábbi példákat - a szocializmus megúju­lását célzó reformok nem bontakozhat­nának ki olyan mértékben, ahogyan ez mégiscsak tapasztalható, nemzetközi várakozást - s néha már elismerést is - keltve. A sajtó nélkül a „visszarendező­dés” nem lebecsülendő hadállásai még erősebbek volnának. Az adott szó visz- szavonása erkölcsi vétség, a nyomtatott szó visszavonása több: politikai hiba, nemzeti érdekeink megsértése. KŐHÁTI ZSOLT Aggódás Azt képzelem gyakran, hogy meghaltál. A magam-veszte annyit nem érdekel. Elgondolom, mi lenne, ha nem volnál, és megkönnyebülök, hogy létezel. E titkot talán Freud fejtette meg. Bocsásd meg, hogy úgy szerettelek, s mégis annyit elvesztettelek. Már rég itthon kellene lenned, s nem vagy. Ha én nem vagyok, nem gondolok vele. Felajzott idegeim zsongnak, s elhagy istenem, a szabadok istene. Rosszat gyanítok mindjárt, tragédiát, hiszen Isten sem óvta meg egy-fiát. Takács Imre: Pákozdi apróságok Kíváncsiságos szöveg Nem akarok megépíteni nőt újra. Verseim csak kíváncsiságos szövegek. Mostanra! Gonoszra fordítva a szót: Lerázom összegyűjtött kacatjaimat magamról. Egyedül akarok lenni mostanra! A Semmivel való szembesüléskor ne védjenek deszkák, abroncsok, papírok, drótok, rongyok! Hajnali beszélgetés- Magasabb lett ez a hegy.- Eljárt az idő, uram.- És amit még rátettünk, ugye.- Majd nekiveselkedik és fölmegy. Megáll az ész! Megőrült a munkaügyis?! Vagy en­gem nézett bolondnak, amikor ezt a lányt, ezt az Andreát a nyakamra hozta? Reggel óta figyelem. Reggel óta ül az írógép mellett. Reggel óta másol egy négysoros levelet. És milyen sajátos módszerrel! Kipipál egy betűt az eredeti szövegen, aztán mutatóujját végighúzza az írógép klaviatúráján, miközben hangosan olvas­sa a betűket, rö, tö, zö, és így tovább. Amikor a megfelelő betűhöz ér, leüti a billentyűt. Rápihen kicsinyég, aztán in­dul újra a mutatóujj: sö, dö, fö... Ezzel a nővel zárassam én le a félévi le­velezést?! Mindjárt úgy fog repülni, mint egy közepes hatótávolságú rakéta! Most felnéz. A szeme szép, a pofija is kedves. De hát ez nem reklámfilmstúdió, és nem Anna-bál! Nekem perfekt és gyors hivatali segéderő kell. Tessék, most csengetett a gép, vége az első sornak, ő pedig tanácstalanul pislog. Egek, ez az Andrea nem tud sort váltani! Tétován benyom, elhúz, megránt mindent, ami kiáll oldalt a masinából, na végre, megtalálta a váltókart! Boldogan felsóhajt, könnyű blúza megrezdül, nem mondom... Dehát ez nem manökenügy­nökség, aki így pötyög a gépen, az nálam nem sok sót fogyaszt el! Most meg mi a problémája? Aha, biz­tos nagybetű jön, és ez az élmunkás nem leli az emelőbillentyűt. Gályára kéne küldeni azt is, aki bizonyítványt adott neki gép- és gyorsírásból! És aztán folytatódik a kálvária. Cö, vö, nö, istenkém, miért büntetsz ilyen kemé­nyen, már szaggat a fejem, reszket a szemhéjam, dobol a fülem. Ha rögtön nem teszem ki a szűrét ennek a lánynak, engem visznek el a mentők! Hurrá, minden elmúlik egyszer, min­den a végéhez ér! Még dél sincs, és befe­jezte a levelet. Feláll, megigazítja a frizuráját, ragyogó fekete haja van, vi­szont nem fodrászversenyen vagyunk, jó vicc... Kihúzza a gépből a papírt, hozza hoz­zám. Nem is jár, lebeg a padló felett. An­nál jobb, annál könnyebben tovalebben, amikor útilaput kötök a talpára, pillanato­kon belül. Elém teszi művét, vörösbe borul előt­tem a világ. Egyetlen szóba folyik össze az egész szöveg. Hiányzanak az írásjelek. Csak úgy sorjáznak a bakik! Nyugi, most szép lassan számolok ma­gamban húszig, hogy azért ne legyek túlságosan goromba hozzá... Egy... ket­tő... három... Nem emelem fel a fejem, de oldalról látom, hogy mint riadt madárkák, úgy repkednek Andrea ujjai az íróaszta­lom szélén. Hát van is oka a félelemre. Ilyen slendrián munkát én még életem­ben nem láttam. Nyolc... kilenc... tíz... Ez meg micsoda?! Férfikezet látok, amint a riadt madárkák felé közeledik, és gyen­géden megpaskolja őket. És egy kelle­mes baritont is hallok, amint gügyögve mondja:- Kezdetnek nem is rossz ez a levél, ci- róka-maróka, mi jól ki fogunk jönni egy­mással. Ugye, Andreácska? Ez a paskoló kéz - az én kezem. Ez a gügyögő hang - az én hangom. Megáll az ész! KÜRTI ANDRÁS Czakó Gábor: Luca néni föltámadása Ottó Péter oldenburgi zenetanár Volkswagen Golf személygépkocsijával Létára fovarozta Püspöky Szilveszter ornitológust. Előzőleg az egész éjszakát át­beszélgették és gyönyörködték. A konkrét zene, a madárdal és a népzene kap­csolatáról folyt a szó, és közben a magnetofonszalagokon élőben és lassítva da­loltak a csízek, a rigók, a pacsirták, a poszáták. Ottó Péter egyik ámulatából a má­sikba esett, és bizony akármelyik ujgúr, baskír, magyar népzenekutató is eltátotta volna a száját. A madárkák ugyanis pentatonul daloltak, közelebbről lá-pentatonul, még köze­lebbről népdalrészleteket adtak elő: egy székelykeresztúri csíz például az Elme­gyek, elmegyek, hosszú útra megyek kezdetű nótát fütyülte. Ottó Péter engedelmet kért és kapott, hogy autómagnójának kazettáira átvegye a lassított madárénekeket. Az öreg ornitológus megajándékozta őt a ma­dárdalokról írt tanulmánya holland nyelvű példányával.- Sajnos én sem értem, mert nem tudok hollandul, de ez a lehetőség adódott. A hegedűtanár már hazafelé tartott Oldenburgba, és összes mozgatható és nélkülözhető tárgyát szétosztogatta rokonai között, ezért boldog volt, hogy a nagy élmény viszonzásául elvihette kocsiján a professzort Létára, ahol a kövirigók állítólag még ismerik a pentatonstílust. Legalább addig is beszélgethettek! Mert még ilyent! Ottó Péter a felhők és he­gyek közül elősugárzó hajnali napfénynek megfogadta, hogy hazatérve haladék­talanul megvizsgálja az oldenburgi feketerigók, cinkék és csonttollúak énekét. Milicisták találtak Püspöky Szilveszter ornitológus tetemére a létai völgyben. Ki­száradóban lévő égerfán függött. Még meleg volt. Körülötte a bokrok letört ágai és az összetaposott fű arról árulkodott, hogy az idős tudós hevesen tusakodott ma­gában tragikus lépése előtt. Botjával csapkodott, távcsövét, melyet a vároldalban fészkelő kövirigók megfigyelése végett vitt magával, olyan erővel verte az égerfa törzséhez, hogy a bal csőben az okulár ripityára törött. Magnetofonját is összezúzta, a szalagot kitépte belőle és darabokra szaggatta. Kétség kívül heves idegroham törhetett rá, mert a szemüvegét is összetiporta, sőt, talán a földön is fetrenghetett önkívületében: ruhájára, hajába fű- és avartörmelé­kek tapadtak. A haladéktalanul megindult nyomozás az önakasztás tényét napnál világosab­ban bebizonyította. Egyetlen kérdés maradt nyitva, honnan szerzett Püspöky pro­fesszor ejtőernyőzsinórt? Frobius őrnagy minden rendelkezésére álló erőt beve­tett a probléma tisztázására, beleértve az elhúnyt feleségének, leányának és uno­kájának tüzetes kihallgatását is. Csizmadiáné Püspöky Júlia nyugdíjas bábművész és Csizmadia Fájsz költő gyanúsan egybehangzóan vallotta, hogy a család birtokában nincs, és soha nem is volt kék-sárga-piros színekből sodrott ejtőernyőzsinór de piros-fehér-zöld se, lámakék se, szürke se, semmilyen. Ilyesmit Ottó Péter oldenburgi zenetanárnál sem láttak. Az illető Létárói elhozta a professzor megbízásából a pincekulcsot, melyet Püspöky Szilveszter szórakozottságában a kabátja zsebében feledett. Tréfásan korholta is magát miatta - Ottó Péter elmondása szerint.- Oh! Tréfása! - Frobius őrnagy följegyezte a szót a noteszába. Magda, az öz­vegy, elengedte füle mellett a tapintatosan föltett kérdéseket. Üveges szemmel meredt a kitömött egerészölyvre, amely férje könyvszekrényének ormán repesett. Kötényét kioldotta - mosogatni készült Frobius őrnagy betoppanásakor - ölébe vette, összehajtotta egyszer, kétszer, háromszor, annyiszor, amíg gombóc nem lett belőle. Akkor kigöngyölte, és kezdte elölről, anélkül, hogy a kapcsolatát az egerész­ölyvvel megszakította volna. Frobius őrnagy távozása után Júlia fölrázta. Nagy nehezen megszólalt végre.- Na, szappant se kell többé kunyerálnunk Pestről.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents