Tolna Megyei Népújság, 1988. október (38. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-14 / 246. szám
1988. október 14. Képújság 3 A forintok nem a kocsmában folynak el Hogyan lehet igazságosan elosztani Jo eredményt hozott a szója Az utolsó táblát vágja a kombájn Nagy sikerrel termesztették az idén, a mözsi Uj Elet Tsz-ben a fontos fehérjetakarmányt, a szóját. A gazdaság méreteihez viszonyítva, nagy területen - 230 hektáron - huszonkettő mázsa átlagtermést értek el. A szójababot a Bólyi Mezőgazdasági Kombinátba és a KSZE-hez szállítják. A saját állataik részére szükséges mennyiséget granulátum formájában visszavásárolják a termelési rendszer zombai üzeméből. Jövőre hasonló nagyságú területen kerül majd a mag a földbe. FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Kinek a nyilvánossága? A szerkesztő közbeszól Csak játszunk a szavakkal. Nyilvánosságot mondunk és leleplezésre, valamiféle titok megfejtésére gondolunk. Az elhallgatott szavak, tények és a mögöttük megbúvó érdekszövevények leleplezésre szólítanak fel. Bálint István hűséges olvasónk írja Paksról: „Nem hinném, hogy a 80 évemmel megérem a most folyamatban lévő átalakulás végeredményét... Most, hogy mindjobban érvényesül a sajtószabadság, megvan a remény a megye valóságának mindjobb megismerésére, legyen az politikai, gazdasági, vagy éppen társadalmi ügy.” A nyilvánosság eredménye lehet „a megye valóságának mindjobb megismerése.” Csak hát, mi a valóság? A lakás- gazdálkodás ügye? A tolnai Patex-ügy? A rossz társadalmi közérzet? A folyamatos elszegényedés? A fiatalok jövötlen- sége? A hivatalok packázásai? Vagy a munkapadnál szorgalmasan dolgozó ember izzadságcseppjei? A gyermekével csak vasárnaponként találkozó - mindig túlórázó, mellékállást vállaló - apa szomorúsága? A társadalomtól kevés megbecsülést kapó pedagógus kínjai? Kérdések. Amire válasz is van. Mindmind a valósághoz tartozik. Ha ismerjük a háromezer forintból tengődő nyugdíjasok, a kezdő szakmunkások, mérnökök, orvosok beilleszkedési gondjait, akkor lehetséges, hogy találunk gyógyírt bajainkra. Ha ismerjük a gyárigazgató, a pártmunkás, a népművelő munkáját, azon keresztül az ipar, a politika, a kultúra nyűgét-baját - akkor képesek leszünk megfogalmazni a valóságot, egyre pontosabb diagnózist adva - ezzel segítséget nyújtva mindannyiunknak munkánk jobb végzéséhez, közérzetünk javításához. A nyilvánosság nem leleplezés. Csakis azért kell leleplezésre is használni a nyilvánosságot, mert máskülönben elfelejtődnek bűnök, szó nélkül maradnak káros intézkedések. A kiskirályok továbbra is kiskirályok lesznek, mert nem akarnak, nem tudnak tanulni semmiből. Azt képzelik, hogy ők felette állnak minden hatalomnak, hogy ők a kiválasztottak, akik bármit is cselekszenek az úgy tökéletes, ahogy van. Ilyen és ehhez hasonló esetekben a nyilvánosságnak leleplezönek kell lennie. Hiszen ha nem így gondoljuk és cselekszünk, akkor soha sem tudunk olyan közerkölcsöt teremteni, amely lehetetlenné teszi közhivatalba kerülését a korruptnak, a maga hasznát keresőnek... a semmit tenni akarónak. Ma még - sajnos - a nyilvánosság leleplező. Mert még mindig létezik milliónyi kiskapu, élnek és virágoznak az „érdek- közösségek”, ma még az állampolgár szolgál és nem őt szolgálják. Érdemes, megfontolandó levelet küldött Tolnáról Baranyai Istvánná: Nyomban válaszoljunk a címbeli kérdésre, azaz annak egyetlen szavára, még pontosabban: mondjuk meg, hogy mit takar az a jelzett egyetlen adat. Tehát a 12 millió forint az az összeg, amit ebben az évben szociálpolitikára, szociálpolitikai támogatásra fordíthat Tolna megye. Ezt a központi keretből biztosított összeget két részre bontották úgy, hogy nyolcmilliót fordítanak felnőttvédelemre, azaz idősek segélyezésére, négymillió forint pedig a gyermekvédelmi célokat szolgálja, vagyis a (nagyon) rászoruló családok kapják nevelési segély címen. * E sokakat érdeklő és sajnos sokakat is érintő kérdésről a megyei tanácson beszélgettünk. A nyolcmillió forintról és környékéről dr. Tóth Rudolf, a megye szociálpolitikai vezetője tájékoztatott, a négymillióról pedig dr. Patakiné dr. Baranyai Éva, az igazgatási osztály főmunkatársa. Vannak, akik rendszeresen (havonta és folyamatosan) részesülnek szociális segélyben, s vannak, akik rendkívüli esetben kapnak rendkívüli segélyt. Megyénkben jelenleg 1126-an vannak, akik szociális segélyként minden hónapban kapnak egy bizonyos összeget. Közöttük 78-an téeszjáradékosok, akiknek rendszeresen egészíti ki egy kis összeg a nyugdíjukat. Azt úgy hiszem, mindenki tudja, hogy ilyen segélyekben csak azok részesülhetnek, akik kizárólag önhibájukon kívül kerültek olyan helyzetbe, aminek következtében megélhetésük - jobb szó híján - bizonytalan. Tehát kikről van szó?- Rendszeres szociális segélyben azok részesülhetnek, akik legalább 67 százalékban rokkantak, de nincs nyugdíjuk; illetve elmúltak 65 (nők) és 70 (férfiak) évesek, s szintén nincs nyugdíjuk, továbbá tartásra köteles és képes hozzátartozójuk sincs - mondja dr. Tóth Rudolf, majd hozzáteszi: - Tartásra köteles a szülő, a házastárs, a gyermek és az unoka. Tartásra pedig az képes, akinek az egy személyre jutó jövedelme meghaladja a 3360 forintot.- Hogy jut tudomására a tanácsnak, hogy kik a segélyre szorulók?- Több úton. A körzeti orvosok, védőnők és szociális gondozók is kezdeményezik a rendszeres szociális segély fizetését, de maguk a rászorulók is kérelmezhetik. A megállapítás előtt természetesen körültekintően járnak el az illetékesek, elvégzik a megfelelő környezettanulmányt, megvizsgálják a jövedelmet és azt, hogy van-e a családban eltartásra kötelezhető és alkalmas személy.- Tehát nem történhet visszaélés? „A kaján káröröm múlóban a Patex tolnai gyárában, amit az igazgató kény- szernyugdijazása okozott az embereknek. A kollektív örömmámor egy pillanatra megdobogtatta a szíveket... Nem vették észre, hogy semmi sem fog változni attól, hogy nem a volt igazgató áll a gyáregység élén. Ö csak közvetett okozója a bajoknak. Hol voltak a felettes szervek, a központi apparátus, amikor a rossz döntések születtek? Hol volt a sokat emlegetett üzemi négyszög, a párt, a szakszervezet, hol a demokrácia egyáltalán? ...A volt igazgató egy a sok közül, „bűnbak”, ha úgy tetszik, aki hibás gazdasági és politikai elvárásoknak felelt meg - eddig - autokratikus eszközökkel irányított, pontosan annyit tett és oly módon, ahogy azt megengedték. Talán Magyarországon a Pamuttextil az egyetlen, amely az elmúlt évtizedek rossz gazdaságpolitikai döntések miatt a csőd szélére jutott? ...Nézem a szürkére fásult arcokat, s arra gondolok, a kibontakozási program hány hasonló meglepetést tartogat a dolgozó nép számára.” Keserű szavak, igazak és továbbgondolásra serkentők. Áldozatok lennénk mindannyian? Azok is. Önmagunk áldozatai. A vakhitünk, a „ne szólj szám, nem fáj fejem” elméletünk, a meghunyászko- dásaink... a magunk apró kis „csak hagyjanak élni”, vagy „amíg élni hagynak, engem sem zavarnak mások bizniszei” megalkuvásai. 12 milliót?- Tulajdonképpen nincs valószínűsége, bár egy esetről tudok. Egy idős néninek 105 ezer forintot fizettünk ki folyamatosan. Amikor megbetegedett, s kérte a szociális otthonba való elhelyezését, kiderült, hogy Budapesten él egy lánya igen jó körülmények között - egyedül. Természetesen visszafizettettük az említett összeget.- A segélyezettek között milyen a cigányok aránya?- Megyénk lakosságának 4,2 százaléka a cigány. A segélyezettekkel kapcsolatban csak becsült adatom van - ugyanis a segélykerettel a helyi tanácsok rendelkeznek - ami a cigánykoordinációs bizottság előtt történt tanácsi beszámolók alapján állapítódott meg: döntő többségben e beszámolók azt igazolják, hogy a segélyezettek között háromszoros a cigányok aránya a nem cigányokéval. Azért a tárgyilagosság kedvéért el kell mondani, hogy szociális otthonba nagyon kevés cigány kerül be, ami az ő egymáshoz való ragaszkodásukkal magyarázható.- Kérem, most szóljon az eseti, azaz a rendkívüli segélyekről.- Tavaly 6415 személy részesült bizonyos összegű segélyben. Közülük 5038- an egy alkalommal, 132-en pedig többször, vagyis öt-hatszor. Egyébként rendkívüli segély egy emberek évente legfeljebb hatszor adható. Meg kell jegyezni azt is, hogy ezeknek az anyagilag igen rossz helyzetben levő embereknek sokat jelent a szociális segély különböző formája, de a rendelkezésünkre álló összeg elég kevés, s igen nehéz azt igazságosan úgy elosztani, hogy számukra az hathatós segítséget jelentsen. Mint már említettük, a gyámügyi, a nevelési segélyekről dr. Baranyai Évától kaptunk információt, fölvetve azt a kérdést is, ami mostanában foglalkoztatja a lakosságot. Vagyis azt mondják az emberek, hogy miért emelik a szociális segélyek - ez alatt a nevelési segélyekre gondolnak - összegét, helyette miért nem a családi pótlék összegét növelik. Ugyanis vélekedésük szerint a segélyekre a lumpenek tesznek szert, ez által plusz pénzre, viszont a gyermekeiket rendesen nevelő szülök pedig hátrányos helyzetben maradnak. S kérdésként vetik föl azt is, hogy vajon az előbbiek a segélyeket mire költik? Netán szeszes italra?- Kezdjük azzal, hogy a rendelkezésre álló összeg egyharmadát fizetjük ki rendszeres segély formájában, a kétharmadát pedig rendkívüliként. Sajnos, segélyben a rászorultak közül is csak a legrászorultabbak részesülnek. Én is elmondhatom, hogy a segélyezettek környezetét, jövedelmüket és más egyebet igen alaposan vizsgáljuk, s csak azután adunk, illetve nem adunk nevelési segélyt. A rendszeres segélyben részesülök csakis azok, akik teljesen önhibájuVagy mégis többről van szó? A kisember tehetetlenségéről. A belenyugvásról: „Úgysem tehetek semmit, a nálamnál nagyobb kutyák ellen.” Kell-e nekünk bűnbakot keresnünk? Mert a kollektív felelősség nem létezik. Ezt már Rákosi elrontotta azzal, hogy tízmillió embert lefasisztázott. A bajunk közös. Szorítja a munkást és a minisztert, az egyetemistát és a professzort. Ha pedig közös a baj, akkor közösen kell abból kikecmeregnünk. Éppen ezért is van szükség a nyilvánosságra. Csak hát kinek a nyilvánosságára? A közelmúlt tapasztalatai tetetik fel velünk a kérdést. Mert sokan abban látják a hiba gyökerét, hogy a sajtó nyilvánosságra hoz dolgokat. Nem a tényekben, a megfellebbezhetetlen valóságban. így jártunk a szekszárdi lakásgazdálkodásról szóló ügyben is. A szekszárdi városi tanács elnöke nem azért kért bizalmi szavazást a tanácsülésen, mert a Népi Ellenőrzési Bizottság által feltártak valótlanok - erre sehol semmilyen utalás sajnos nem történt -, hanem azért, mert a NEB adatait mi nyilvánosságra hoztuk. Szabad-e nekünk hinni a Népi Ellenőrzési Bizottságnak? Egy választott - a népből választott - szervezet jelentésének? Meg kellett volna várnunk, hogy majd a városi tanács felügyeleti szerve dönt a kérdésben? Hiszen így is időt vesztettünk. Eztrója fel olvasónk is Kesjár Mihály: „A lakástámogatási alap jogtalan felhasználásáról szóló cikket előbb is közölhették volna, hiszen az esetről először a rádió „168 óra” című műsorából szereztünk tudomást...” Továbbra is az a véleményünk, hogy a nép által választott NEB tanulmányait, kon kívül jutottak a szomorúságos helyzetbe. Tehát van munkaviszonyuk, azaz dolgoznak, az erkölcsi életük sem hagy kívánnivalót maga után, ezenkívül szegényes környezetük tiszta és rendezett, de az egy főre jutó jövedelmük nem haladja meg a nyugdíjminimumot. Sajnos, egyre több embert ér az elszegényedés hulláma, úgyhogy rajtuk kötelessége segítenie a társadalomnak.- Tehát nem ért egyet a segélyekkel szemben a családi pótlék emelésével?- Nem. Mert hangsúlyozom ismét, hogy nagyon csekély összegről van szó. Másrészt pedig tudvalévő, hogy csökken a népességszám. Amennyiben a családi pótlékot emelnénk, akkor a lumpenek szaporodását dotálnánk, vagyis szülési intenzitásukat növelnénk. A cél pedig nem ez! És tegyük hozzá, hogy az említett réteg gyerekei között egyre magasabb a fogyatékosok száma.- Akkor mi lehet a megoldás?- Például dotálni kellene a gyermekruházati cikkeket, illetve levenni róluk az ÁFA-t. Egyébként is, amíg a lőfegyverek és a vadászati cikkek „null-kulcsosak”, a gyermekruházati cikkek ÁFA-ja 25 százalék, addig...- Igen... és sajnos vannak még ilyen megmagyarázhatatlan ellentmondások. De térjünk vissza a nevelési segélyekhez, melyek közül a rendkívüliről régen elszámoltatták a családokat.- Most is elszámoltathatóak, de azokat az összegeket általában nem készpénzben fizetik ki, hanem átvállalja a tanács az intézményi térítési díjakat, vagy biztosítja a rendszeres étkeztetést, vagy éppen tanszert vásároltatnak, amire a nevelőket, pártfogókat, elöljárókat kérik föl. Tehát ezek a pénzek nem a kocsmában folynak el.- Mint már beszéltünk róla, a rendszeres nevelési segély adásának szigorú jogszabályi rendelkezései vannak. De azt is említette, hogy jóval több forint kellene ahhoz, hogy valóban támogathassuk a rászorultakat.- És említettem azt is, hogy az igényjogosultak száma jövőre várhatóan háromszorosa lesz az ideinek. Úgy hiszem, több tízmillióban kellene gondolkodnia a mi megyénknek is, hogy az elmúlt időszak életszínvonalának tartásához közelíthessen sok-sok család. Mit mondjak? A nincsből nem lehet adni. És az a helyzet, hogy azoknak a családoknak, ahol az egy főre jutó jövedelem kétezer forint körül van, már nem is tudunk adni segélyt, mert olyan sokan vannak, akik az 1500 forintos „kategóriába” tartoznak. S érthető módon rengeteg a kérvényt követő elutasítás miatti fellebbezés, érthető, hogy az emberek támadólag lépnek föl, mi több, már tettlegességre is volt példa. V. HORVÁTH MÁRIA vizsgálatait közölnünk kell. Márcsak azért is: tudomásunk szerint vizsgálataik pártatlanok, alaposak és pontosak. Akik a szemünkre vetik a korai közlést, azoknak egyáltalán eszükbe sem jutott, hogy a lap hasábjai nyitva állnak számukra is, de csak abban az esetben, ha tényeket közölnek és nemcsak úgy általában adnak hangot nemtetszésüknek. A nyilvánosság véleménycsere is. Érdekek ütköztetése. Vélemények sokszínűsége... és sok egyéb más is. Nem az a baj, hogy a közelmúltban megírtuk: a dombóvári pártbizottság nem foglalt állást a pedagógusügyben, hanem az a baj, hogy a testület elkésett... behunyta a szemét, hátha nem látszik a baj. Csak hát az már régen elmúlt: ha valamiről nem beszélünk, az nincs is. A késlekedés bűn. Ennek a késlekedésnek vagyunk ma is a rabjai. A nyílt és őszinte szó éppen ezért kell, hogy később ne legyen szükség a „nagy felismerésekre”. A kijózanodásra. A rossz közérzet feletti morfondírozásra. A nyilvánosság hozzájárulhat közös dolgaink tisztázásához. Hozzájárulhat, ha nem úgy gondolkodunk, mint évekkel ezelőtt, ha nem irtózunk attól: az emberek tisztában vannak a hibákkal, érzik a rossz döntések hatásait... Vannak akik megálljt parancsolnának. Vannak olyanok, akik csak leleplezéseket fogadnak el. Egyik „pártnak” sem engedhetünk. Mert ha befogjuk „pörös szánkat” attól még a tények tények maradnak. Ha pedig teret adunk a mocsko- lódásnak, akkor nem a tisztázást, hanem a káoszt erősítjük. Az pedig egyetlen magyarnak sem lehet az érdeke. HAZAFI JÓZSEF Bő termés zúdul a garatra
