Tolna Megyei Népújság, 1988. október (38. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-10 / 242. szám

1988. október 10. “NÉPÚJSÁG 3 A marxizmus esélyei Beszélgetés Bayer József politológussal, az MSZMP Társadalomtudományi Intézetének osztályvezetőjével HÉTRŐL HÍRRŐL HÍRRE „Itt van az ősz, itt van újra”, s kinek-kinek ízlése szerint szép vagy kevésbé szép. A kérdéskomplexumnak sokféle megkö­zelítése lehetséges, úgymint objektíve, ugyebár az ősz bekö­vetkezett, ha tetszik nekünk, ha nem. Szubjektíve mindjárt más a dolog akkor, ha az embernek az az érdeke, hogy süs­sön a nap, más ha az, hogy essen az eső. Mindez persze csak irónia, ha úgy tetszik annak a régimódi semmitmondásnak a kritikája, ami korábban jellemezte egyes tanácskozások valóságelemzö és döntéshozó képességét. Ha mindezeket a dolgokat és megközelítési módokat csak mint általános igazságokat hangoztatjuk a konkrét téma, konkrét helyzeté­nek a valóságos elemzése helyett, akkor derülhet ki, hogy tulajdonképpen fogalmunk sincsen a valóságról, tehát nem is hozhatunk érvényes döntéseket. Szerencsére a mögöttünk hagyott héten sok tanácskozáson, sok fontos kérdésről esett szó, az érdekek, és a vélemények nyílt ütköztetése után ész­szerű és közmegegyezésen alapuló döntések születtek. Mi van a közhangulattal? Közhangulat mindig volt és lesz a jövőben is. Rendkívül ne­héz az elemzése, legfeljebb tudományos módszerekkel lenne mód a pontos bemérésére, de igazánból annak sincsen értel­me, hiszen mire elkészülne a munka, addigra már régen meg­változik az a bizonyos közhangulat. Rengeteg tényező befolyásolhatja az emberek közérzetét, a körülöttünk kialakult valóság millió tényezője közül. Majd­nem biztos, hogy a közvetlen környezet sokkal jobban hat, mintha az egyéntől távol eső szférában történik valami. Az ál­talános ingerültség, a felületes általánosítások, a szubjektív megérzések gyakran jobban hatnak az emberre, mint a té­nyek. Érdekes csak a heti lapszámokból kiírni mindazokat az eseményeket, eredményeket, amelyek azt bizonyítják, hogy „ebben a gazdasági helyzetben”, az adórendszer, az értékek elbizonytalanodása időszakában is mennyi olyan történt, aminek az a környezet jó szívvel örülni tudott, ahol az megva­lósult. Csak felsorolásszerűen: Társadalmi összefogással is­kolát avattak Lengyelen, százmillióért felújították a Nagymá- nyoki Brikettgyár egyik részlegét, mégpedig úgy, hogy köz­ben javul a környezetvédelem színvonala is. Eredményes há­romnegyed évet zárt a műszergyár, törpevízmű lesz Száraz- don is, épül a Szekszárdi Húsipari Vállalat hűtűháza, és még lehetne folytatni a sort kisebb-nagyobb eredményekkel. Ter­mészetesen azokkal is, amelyekről nem számoltunk be, mert nem tudtunk róla, vagy amelyekről egyáltalán nem szoktunk beszámolni. Hiszen nincsen abban semmi szenzáció, ha az emberek rendesen, igényesen, pontosan és jól szervezetten dolgoznak. Mit vesztettünk? Azt mondják sokan, és sokféle elemzéssel, gondolatme­nettel alátámasztva, hogy értékválságnak, -eróziónak va­gyunk tanúi, az ember most már nem is tudhatja, hogy mit te­kintsen értéknek. A nagy filozófiai és ideológiai kérdések boncolgatását, az elméleti szintet most hagyjuk. Annak a szintnek különben is az a sajátossága, hogy minél több válasz születik, annál tübb új kérdés merül fel, mert hiszen az elemzett valóság és az emberi tudat maga is folyton változik. A mi kis hétköznapi életünkben ugyan miért ne lennének értékeink, amelyeknek az ápolása mindenkinek kutyaköte­lessége lenne. Amíg az embernek van munkája, amelyet mél­tósággal végezhet, addig olyan érték van a „kezében”, ame­lyet nem lehet kellően megbecsülni. Ezért is kell a társada­lomban is a szorgalmas, pontos, eredményes munkát hasz­nosságának megfelelően mindig, és újra meg újra, rangja szerint megbecsülni. A folyamat már elkezdődött, senki ne várja, hogy egy-két döntéssel minden káros folyamat és min­den álérték lelepleződik, és magától fölépül egy új és minden­ben igazságos értékrend. A miniszterelnök nem fogja eldönteni, hogy milyen munka mit ér a társadalom számára De mi mindannyian a saját mun­Semmivel nem pótolható érték a munka. Felvételünk a zom­bai termelőszövetkezet szójafeldolgozójában készült kahelyünkön igen is eldönthetjük, hogy kinek a munkája mennyit ér. Ha a vezetők merik vállalni saját ítéletük szembe­sítését a kollektíváéval, és ha ez a kollektíva valójában létezik is - legalább kicsiben -, már rend lesz. A valóságos közösség olyan egyénekből áll, akik felismerik és aztán elis­merik a közös érdekeket és hajlandók a közmegegyezésre. Nem azért fontos ez, mert a kollektiv érdek az egyéni fölé vagy áthelyezhető, hanem mert csak így alakulhat biztos érték­rend, melynek alapján összehangolható a kétféle, de a való­ságban nagyon sokféle érdek. Ha komolyan végiggondoljuk saját értékrendünket, akár az is kiderülhet, hogy sok esetben nem értékek, hanem álérté­kek bukásáról van csupán szó. Tudva azt is, hogy az értékek változása is természetes jelenség. Mire kell a demokrácia? Azt ma már senki sem vitatja - sehol a világon -, hogy de­mokrácia kell. De, hogy mi célból és milyen demokrácia, arról már megoszlanak a vélemények, és nemcsak ezek sok­színűek, de tarka maga a valóságos gyakorlat is. Folynak a törvénytervezetek vitái. Hamar kiderült, itt Tolna megyében is, hogy igazánból a gyülekezés és az egyesülés joga az embereket azon a szinten érdekli, hogy szeretik tudni, mi újság. Remélhető, hogy a saját környezetében is érdekli az emberek többségét, hogy a demokrácia hogyan valósul meg a helyi tanáccsal kapcsolatosan, a munkahelyén vagy a csa­ládban. Sokkal kevésbé izgatja viszont az emberek többsé­gét egy törvénytervezet, amit meg is lehet érteni. Nincsen te­hát arról szó - és ez nem is lenne igazi demokrácia -, hogy mindenki bele kíván szólni, legalább egy kis módosításocska erejéig a tervezetbe. Az igény itt annyi, hogy a törvénytervezet ^előkészítésének a fázisai legyenek nyilvánosak. Ismerjék és ismerhessék meg mindazokat az érveket, amelyek alapján olyan törvények születhetnek, amelyek egyszerre képesek működni a jelenben és szolgálni a fejlődést. Hogy elég rugal­mas legyen a törvény a valóság szabályozására, de elég érték és időtálló ahhoz, hogy ne kelljen minden országgyűlésen módosítgatni rajta. Elég legyen mondjuk évente megnézni, hogy mi a viszonya a valósághoz. Meglepő volt viszont a tervezetek vitájában az az érv, hogy a törvény korlátoz is. Hát mi mást tehetne? Aki úgy képzeli a társadalmat, hogy abban nincsenek korlátok, az másszon vissza a fára, és rögtön tapasztalni fogja, hogy a természeti korlátokat éppen a társadalom már annál messzebbre tolta, mint amennyire ma képzelik az „őstermészet” szélsőséges szószólói. Egyetemes értékek Művészi érték és természeti szépség Muray Róbert festmé­nyén Vannak általános emberi és globális értékek, amelyek a Föld egészére, minden emberre vonatkoznak. De ez nem je­lenti azt, hogy hagyjunk mindent úgy, ahogy van. Nekünk egyszerre kellenek az ipari létesítmények, a lakás, a megmű­velt föld gyümölcsei, a tiszta viz, a levegő és természet esztéti­kai szépségei. Éppen ezért nem lehet népszavazással eldönteni, hogy hol legyen erőmű és atomtemető. Ezeket a kérdéseket csak a szakemberek dönthetik el tudományos alapon, becsülete­sen, nem csoportérdekeket és egyéni tekintélyt védve vagy támadva, nyilvánosan, az érvek és ellenérvek harcában, - persze, legalább valamennyivel a beruházási döntés megho­zatala előtt. Nyilvánosság ezekben a kérdésekben most már van, a te­levízió egyenes adásban közvetít az Országgyűlésről. A viták a nyilvánosság mibenlétéről viszont még nem csitulnak. Még ennek örülni is lehet, hiszen maga a vita is olyan érték, ame­lyet támogatni kell, nem pedig elhallgattatni. IHÁROSI IBOLYA Ülést tartott a KISZ Központi Bizottsága- Aki egy kicsit is odafigyel a mai ma­gyar szellemi életre, az azt látja, hogy mi­közben egyre nő az ellenszenv a marxis­ta ideológiával szemben az értelmiség bizonyos köreiben, eközben határozot­tan növekszik az idológiaéhség is a tár­sadalomban, s a marxista ideológia tér­vesztésével párhuzamosan a legkülön­bözőbb szellemi áramlatok jelennek meg, és elégítik ki az ideológiai igénye­ket. Ön szerint hogyan alakulhatott ki ez a helyzet?- Ennek a helyzetnek alapvetően az az oka, hogy a vezető politikai erő ideoló­giája nem képes betölteni azt a hegemón szerepet, amelyre hivatalosan igényt tart. Ez számos okkal magyarázható, így a hi­vatalossá lett marxizmus túlzott sematiz­musával, amely mind a valósággal, mind a marxizmus eleven szellemével ütközik. Ez az ideológia megrekedt, sokkal in­kább tükrözik a harmincas, negyvesen, ötvenes évek politikai viszonyait és kö­rülményeit, mint a mai követelményeket. Elmaradt a marxista elmélet továbbfej­lesztése, mégpedig elsősorban azért, mert túlságosan hozzákötötték a politikai berendezkedés igazolásához. így nem volt lehetőség arra, hogy kiteljesedjék a marxizmusnak az az ideológiai funkciója, hogy a társadalmi konfliktusok, a szocia­lista társadalmon belüli lehetséges alter­natívák kihordója legyen. Túlságosan az egységre helyeződött a hangsúly, s ez a problémaérzékenység rovására ment. Ennek az ideológiának a belső problé­máját az a jelszó fejezi ki a legjobban, hogy őrizzük meg az eszmék tisztaságát. Pedig a tisztaság sosem volt a termé­kenység jelképe, a Vesta-szűzek nem a termékenység istennői. Minél inkább meg akarnak őrizni egy eszmerendszert a maga eredeti tisztaságában, annál élet- idegenebb, annál kevésbé meggyőző lesz, és kialakul vele szemben egy ege' szséges szkepszis. Ilyen helyzetben óhatatlanul létrejön ellenhatásként az eszmék feketepiaca: mivel az ideológiai tájékozódás igénye létezik és kiirthatatlan, ezért az emberek másutt keresnek eszméket, másutt ke­resnek a saját identitásukat megalapozó nézeteket. Ideológiai vákuum soha nincs. A dogmatizmus kritikája- Talán nem túlzás azt állítani, hogy a marxizmust, pontosabban a marxizmus vulgarizált változatát a negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején kívülről kényszeritették rá a magyar társadalom­ra. Az erőszakos eszközökkel monopol­helyzetbe hozott marxizmus azonban nem tudott igazán gyökeret verni szelle­mi életünkben. Ezt felismerve hirdette meg a politika 1956 után azt a programot, hogy a marxizmus hegemóniáját a társa­dalomban élő és ható más ideológiákkal vívott elvi vitában kell megteremteni. Ezt a hegemóniát - véleményem szerint - a mapi napig nem sikerült kivívnia a marx­izmusnak.- A két világháború közötti ellenforra­dalmi korszak eltemetett egy egész tradí­ciót, megszakította a baloldali progresz- szió szerves fejlődését, s főleg a marxiz­musét. Azok a társadalmi változások, amelyek a felszabadulás után kezdőd­tek, mégis sok ember számára a marxiz­must egy alapvetően felszabadító és ha­ladó ideológiaként mutatták fel 1953-tól, főként a XX. kongresszus után jogos és súlyos kritika érte a koráb­bi időszak dogmatizmusát, és jó ideig a marxizmus megújulása mutatkozott an­nak az ideológiai közegnek, amelyben a társadalmi fejlődés alapvető irányát és az emberek identitását ebben a társada­lomban el lehetett képzelni. Ezt a folya­matot az 56-os válság csak megszakítot­ta, de nem szüntette meg. Véleményem szerint, ha valamikor, akkor nálunk a hat­vanas évek vége felé volt a marxizmus­nak hegemóniája. Ebben az időszakban nagyon sokan hittek és reménykedtek a marxizmus reneszánszában, és a politika is új filozófiai alapokat keresett a gazda­sági mechanizmus reformjához. Ekkor kétségkívül volt egy szellemi-kulturálus fellendülés, és a marxizmus hegemóniá­ja a mérvadó értelmiségi körökben reali­tás volt. Ezt azonban megtörte a gazda­sági mechanizmus reformjának az el­akadása. Ez nemcsak gazdasági és gaz­daságpolitikai szempontból jelentett visz- szarendeződést, hanem politikai és ideo­lógiai szempontból is. Ennek a visszarendeződésnek látvá­nyos jele volt a marxizmus bizonyos irányzatainak, nevezetesen a Lukács-is­kolának, a fiatal szociológiának és má­soknak az adminisztratív megregulázá- sa, amely megsértette azt az elvet, hogy ideológiai harcban, tehát eszmei küzde­lemben kell a konkurens irányzatoknak megvívni. Új tételek kellenek A marxizmus hitelét a fiatal, az ideoló­gia iránt fogékony értelmiség szemében az is rontotta, hogy olyanok képviselték számukra ezt az ideológiát tantárgyi szinten, akik nem nőttek fel azokhoz a kérdésekhez, amelyek a fiatalokat foglal­koztatták. Eszme és valóság diszkrepan­ciája persze nemcsak képzési kérdés volt, hanem valóságos tendencia. De az ideológiai hegemónia stratégiá­jának oldalán is több hiányosságot talá­lunk. Nincsenek nagy marxista teoretiku­sok, nincsenek jelentős művek, amelyek vitában kialakult szemléleti közeget je­lentenének. Ilyen körülmények között nem lehet a marxizmus jegyében álló vita sem olyan színvonalú, hogy meggyőzően hasson az emberek világnézetére. De az igazi probléma nem a marxizmus terjesztésével, oktatásával kapcsolatos, hanem azzal, hogy az a társadalmi, gaz­dasági és politikai gyakorlat, amelyet a hivatalos marxista ideológia igazolni vagy szentesíteni hivatott, egyre kevésbé igazolható akár a klasszikus nézetekkel, akár az egynéhány országra korlátozott szocializmus ideológiájával. Gyakorlati­lag nincs kapcsolat a valóság és aközött, amit az ideológia állít. Ahhoz, hogy egységük helyreálljon, önkritikusan újra kell gonndolni az egész szocialista fejlődést, és ennek megfele­lően új ideológiai tételeket kell felállítani. De nem valósult meg az ideológiának az a funkciója, hogy a valóság tendenciáira kritikusan reagáljon, hogy a különböző fejlődési tendenciák egymással vitában szembesítve próbálja feloldani a való­ságban támadt konfliktusokat. Ez az el­mélet és gyakorlat ellentmondásának el­mélyüléséhez vezetett. Ma ott tartunk, hogy a vezető párt egy sor olyan gyakor­lati lépés megtételére kényszerül, ami el­lentmond saját politikai programjának, és korábbi ideológiai tételezéseinek, ez­zel szemben az olyan politikai törekvé­sekben, mint amilyenek a Magyar De­mokrata Fórumban, vagy a FIDESZ-ben vagy más autonóm kezdeményezések programjaiban kifejeződnek, gyakran eredendően szocialista követeléseket szegeznek szembe a kormánnyal és a párttal.- Véleményem szerint ennek a hely­zetnek a kialakulásában döntő szerepe volt annak, hogy a hetvenes évek elejétől kezdve sokan kiszorultak a legális szelle­mi életből, akik a marxista ideológiát a hi­vatalos értelmezésen túl akarták végig­gondolni.- Ez így van, és ez azzal függ össze, hogy a politikai és ideológiai szférát túl­ságosan összekapcsolják egymással, nem gondolva, hogy a kettőnek más tör­vényszerűségei vannak. Mivel az államszocializmusnak ebben az egypártrendszerű berendezkedésé­ben nem tűrték el a párton belül a véle­mények nyílt konfrontációját, és az irány­zatok, a különböző alternatívák nyílt megvitatását, ezért a politikai rendszert legitimálni hivatott ideológiában sem ala­kulhatott ki semmiféle irányzatosság. • Ezzel olyan kérdéshez érkeztünk, amely ma mindenkit foglalkoztat: van-e a pluralizmusnak létjogosultsága a szocia­lista társadalomban? A helyzet az, hogy miközben ideológiai értelemben tagad­ták a marxizmus irányzatosságát, az gya­korlatilag mégiscsak létrejött, azáltal, hogy a különböző szocialista fejlődések igen eltérő megoldásokat produkáltak, melyeknek eltérő ideológiai igazolás fe­lelt meg, és ebből máris kialakult egyfajta marxista pluralizmus. Nem szólva arról a territoriális bornírt- ságról, amely úgy osztotta fel a dolgokat, hogy csak a szocialista országokban születik hiteles marxizmus, az összes többi pedig gyanús. Ami pedig itt születik és hivatalos áldásban részesül, értelem­szerűen marxista is. A hivatalos marxiz­mus, azzal, hogy kirekesztette magából a nemzetközi marxizmus fejlődését, érvek­től fosztotta meg magát, egy sor olyan fel­ismeréstől, ami a modern világ alapvető problémáira, többek között a szocializ­mus sorsára vonatkozik. Azzal, hogy a kritikai szellemet politikai akadékosko­dássá minősítette, lehetetlenné tette, hogy a marxisták szabadon gondolkoz­zanak a társadalmi problémákról és a fejlődés lehetséges útjairól. Az egyöntetűség látszata- Ön szerint miért hajlamos a kommu­nista mozgalom sajattagjai kriminalizálá­sára, a forradalom miért „falja föl a saját gyermekeit”?- A kérdést kitágítanám az ellenzék le­hetőségére általában, akár belső, akár külső legyen is az. Az éles osztályösz- szeütközések elmúltával az embernek az a gyanúja, hogy a hivatalos vonalat bíráló nézetek képviselőinek ellenségként való kezelése elsősorban a politikai főhatal­mon belüli kohézió megteremtését szol­gálja; ez egy védekező, önmagában bi­zonytalan hatalom reakciója. Ha a párt nem tanulja meg a különböző alternatívákat párton belüli vitában kihor­dani, akkor nemcsak saját kezét köti meg, hanem lehetetlenné teszi az egész társadalom politikai életét is. Akkor min­den kívülről fellépő bírálat olyan színben tűnik fel, mint ami az egészet kérdőjelezi meg. Ez csak addig tűnik veszélyesnek, amíg a párton belül kikényszerített egyöntetűség van, és nem derül ki, hogy alternativ lehetőségekről a párton belül is gondolkoznak. VÖRÖS T. KÁROLY Szombaton ülést tartott a KISZ Köz­ponti Bizottsága. A testület a tanácsko­zásról közleményt hozott nyilvánosság­ra. A testület munkájában részt vett Pet- rovszky István, az MSZMP KB párt-és tö­megszervezetek osztályának vezetője. Az ülés kezdetén Hámori Csaba, a KISZ Központi Bizottságának első titkára kö­szöntötte Kőbán Ritát, a KISZ KB tagját, aki a XIV. Nyári Olimpiai Játékokon Szöulban a női kajak 500 méteres döntő­ben negyedik helyezést ért el és a kajak­négyes tagjaként olimpiai ezüstérmet szerzett. Egyben a KISZ KB nevében elis­merését fejezte ki az olimpián részt vett és sikerrel szerepelt magyar csapat vala­mennyi tagjának. Az ülés napirendjén szerepelt az MSZMP KB szeptember 27-i üléséről tartott tájékoztató, amelynek előadója Nagy Imre, a KISZ KB titkára volt. A vita során a testület ismételten megerősítette az elmúlt években kialakított politikai vo­nalát. A második napirendi pont keretében a testület - Hámori Csaba szóbeli kiegé­szítését követően - megvitatta az orszá­gos KISZ-értekezlet javasolt vitaanya­gait. A KISZ KB az országos KlSZ-érte­kezlet elé terjeszti a „Szocializmust, de másképp” címmel a párt ifjúsági szer­vezetének platformjára tett javaslatot és más dokumentumtervezeteket, amelye­ket az MSZMP Politikai Bizottságának ülését követően hoz nyilvánosságra. Végezetül a testület személyi kérdé­sekben döntött. Králikné Cser Erzsébe­tet, a KISZ KB titkárát e tisztségéből - más fontos beosztása miatt - felmentet­te. Tevékenységének elismeréseként a testület Ifjúságért Érdemrend kitüntetés­ben részesítette, amelyet Hámori Csaba nyújtott át.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents