Tolna Megyei Népújság, 1988. október (38. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-08 / 241. szám
6 Képújság 1988. október 8. MÚLTUNKBÓL I- Mintha ennek az uzdi öreg kúriának a „tartozéka” volna. Bármikor jövünk a szobákat rendezgeti, valamelyik kiállítás anyagát igazítja, az udvaron foglalatoskodik...- Életem legszebb éveit, igazi erőt adó közösséget köszönhetek az itt töltött majd 20 esztendőnek. Egy sziget ez számomra.- Ilyen nyugodt, múltat idéző környezetben észrevétlen elevenednek meg a lepergett évtizedek, az embert szinte számvetésre késztetik. Mindenki, életében legalább egyszer, felteszi a kérdést: mi lett volna, ha.... Ön is megpróbált erre válaszolni a hivatását mérlegre téve?- Talán állatokkal foglalkoztam volna szívesen, nagyon szeretem a jószágot. De a tanítóhivatást az édesanyámnak köszönhetem, ő igyekezett hatalmas erőfeszítéssel tanítót faragni a fiából. Haló porait is áldom érte.- Uzdon főként középbirtokos családok cselédei laktak akkoriban, Sárszentlőrinc viszont önállóan gazdálkodó parasztok községe volt. Nagyban meghatározta egy gyermek sorsát, hogy honnan indult...- Én két nővéremmel Sárszentlőrincen születtem és töltöttem el ifjú éveim nagy részét. A legfiatalabb voltam, így egy kicsit büszkén mondhatom, hogy a családom József Attiláéhoz hasonlított. Az apám ugyan nem vándorolt ki sem Amerikába, sem Romániába, hanem elvált az édesanyámtól, az alkoholizmus miatt. Amíg együtt voltak jómódban éltünk, 40-50 hold földünk volt. A nővéreim egyébként polgárit végeztek, a családi tanács pedig úgy döntött, hogy legyen egy diplomás, nadrágos ember is közöttünk. I- Ugye, nagy vállalkozás volt ez akkoriban egy parasztgyereknek?- Igen, Lőrincen a nyolcosztályos népiskolát végeztem el és Tolnán a polgári harmadik, negyedik osztályon különbözetit kellett tennem német nyelvből, magyarból, matematikából, meg talán fizikából. A faluban volt néhány nagy tudású segédlelkész, a Sümegi Jóska bácsi, a Dubovai Géza, ők foglalkoztak velünk, készítettek fel a felsőbb iskolákba. Meg kell mondanom, hogy nagyon korszerűen, lementünk a Sió partra fürdőruhában, beszámoltunk az előző napi leckéről, úsztunk egyet, aztán egy árnyas fa alatt letelepedtünk és úgy vettük a következő anyagot. I- Jó indíttatást kapott tehát a szülőfaluból, vajon ilyen zökkenőmentesen vette az akadályokat a tanítóképzőben is?- Hát, nem mondhatnám, igazán emlékezetes volt az indulás 1944. szeptember 18-án. Ezen a napon utaztunk az édesanyámmal Sopronba, a felvételi vizsgára... I -Miért a távoli iskolát választotta?- Sárszentlőrinc lutheránus község lévén ez az evangélikus líceum és tanítóképző jöhetett csak szóba. Az első utunk azonban félbeszakadt, mert Székesfehérváron szönyegbombázás ért el bennünket. ítéletidő volt, úgy éreztük egy örökkévalóság, pedig csak 18 percig tartott. Akkor mondta szegény anyám: fiam, ha soha nem leszel tanító, akkor se mész Sopronba, aztán hazajöttünk. ■ - Végül azért mégis eljutott...- Egy évet veszítettem, különbözetivel folytathattam a második tanévet. Mire végeztünk 49-ben, már államosították mint felekezeti iskolát, de persze még szereztünk kántori oklevelet is, három évig tanultunk zongorázni, egy évig harmóniu- mozni és egy évig orgonálni. Ez egy kicsit fájdalmas is nekem, hogy nem ismerték el legalább egy ének speciális kollégiumi, nem beszélve, hogy szaktanári végzettségnek. Megmutathatom pedig az oklevelem, amit nem cserélnék el egy mostanival, nemcsak azért, mert cirádás, 16 aláírás van rajta, hanem szép kivitelű is. Ennek a hátlapjára felvezette az igazgató, hogy az ének és zene iránt tanúsított érdeklődése, tehetsége alapján alkalmas e tárgy oktatására az általános iskola nyolc osztályában. I- Ezzel talán az elhelyezkedés is könnyebb volt egy fiatal, frissen végzett pedagógusnak.- Nem mondhatom. Füredi János barátommal mentünk egyszerre állás után nézni, de a jó eredményünk ellenére első nekifutásra nem sikerült. Végül szeptember 23-án Grábócon kaptam helyet, most kezdtem a negyvenedik esztendőt ezen a pályán. Éreztem már akkor, hogy hárman sokan vagyunk a nyolcvan gyerekre, mennem kellett. Diósberénybe helyeztek át János barátom kérésére, ahol a fogadtatásom feledhetetlen volt: tanítási szünetet rendeltek el és a rengeteg virágot alig tudtam hazavinni. Itt is a 7-8. osztályt bízták rám, de pechemre elhelyezték az igazgatónőt és engem bíztak meg az iskola vezetésével. I- Miért érezte szerencsétlenségnek ezt a gyors karriert?- Bölcsen elhallgattam, hogy időközben az anyámat besorolták a 21 hold földjével a kulák kategóriába. Nem is sokáig tartott a pünkösdi királyságom, mert kiszemelt az ÁVH. Egy jó svádájú szőke fiatalember járt ki rendszeresen hozzánk, még a legánylakásomra is meghívtam, sokat beszélgettünk. Egy vöröskeresztes gyűlésen, pontosan emlékszem, 1951. május 21-én történt, kihívatott ez az ember és a falu végén már ott állt a hallomásból ismert fekete Volga. Az addig bizalmamat kereső ismerős átváltott hirtelen magázásra és délutántól hajnalig arra próbáltak rávenni: fedjem fel, miért férkőztem ebbe a bizalmi állásba. Persze mit mondhattam volna? A fenyegetőzés mellett azonban nem bántottak, talán a 21 hold nem volt elég nyomós ok. Hajnalban aztán hazaértem, Pfeifer Henrik barátom, akivel jóban-rosszban együtt voltunk nem is kérdezte, tudta hol jártam... Ő öt évet húzott le Szibériában lágerben.- Az is meglehet, a „kis bűnének” tudható be, hogy egyáltalán az igazgatói állásban maradhatott Bár biztosan nem ment könnyen, hogy valaki a lelkiismerete ellen sem tegyen és a hatalom se taszítsa odébb. Hogy vészelte át ezt az időszakot?- Nekem naponta kétszáz gyerek elé kellett kiállnom, nem szolgálhattam ki egy ilyen rendszert. Úgyhogy szinte megváltást hozott a katonai behívó, ahol aztán megint nem felejtettem el a származásomat. Munkaszolgálatra osztottak be néhány társammal, így Tamásiból Szolnokra irányítottak bennünket. Ott húztam le a 27 hónap nagyobbik részét, bár a szolgálat - vagy jobban hasonlított fogságra - idején többször áthelyeztek, én nagyon szerettem ezt a vándorlást. Laktanyákat, repülőtereket építettünk, de közben Kiskunfélegyházán, Kecskeméten, Veszprémben felkereshettem a színházat, akárhogy is, de világot láttam. I- Persze minden rosszban megkeresheti az ember a fogódzót, ami lehetséges, hogy a túlélést jelenti. Erről azonban csak utólag lehet higgadtan beszélni...- A lelki megaláztatás, kiszolgáltatottság viselt meg legjobban a hosszú idő alatt. Mintha megbélyegezettek lettünk volna... De ezeknek az éveknek köszönhetek barátságot, ismeretséget, nálunk szolgált, a 3340-es alakulatnál, Zichy Pali, a nemesi sarj, Dinnyés Lajos, a miniszterelnök fia és most is látom Garai Gábort slampos katonaköpenyében, amint a postát hozza.- Mint az általában lenni szokott, a legkilátástalanabb időszakot nem várt jó váltja fel, akkor fordul kedvező irányba az ember sora, amikor legkevésbé számít rá. Valami ilyesmi történhetett Önnel, hiszen a leszerelés után került a szép szavakkal emlegetett Uzdra.- Rövid kitérő után így volt. Reicz Terézia apácaként tanított Uzdon, de az igazgató nem szívelte, ezért megkeresett engem, hogy jelentkeztem az iskolába. Látott bennem valami spirituszt, meg úgy gondolta, ketten majd csak felvesszük a harcot, mint „osztályidegenek” a főnökséggel. 1954 szeptemberében szegődtem ide és életem legszebb időszakát töltöttem el. Másfél év után mégis bajban éreztem magam, a megüresedett vezetői tisztet sehogy nem akartam elvállani, de hiába ismételgettem, hogy én egyszer már megittam a levét az igazgatóságnak... Igaz, az élet és a társadalom rehabilitált, egyik legfontosbb cselekedetemnek pedig azt tartom, hogy 59-ben megalakítottuk ezen a helyen, a Fördős kúriában az iskolát. Igazi földi paradicsom, a béke szigete volt ez. I- Hány gyerek tanult akkoriban itt?- Nyolcvanötnél soha nem voltak többen és mi hárman nevelők. A nyolc osztályból én négyet tanítottam egyszerre, minden évben a létszám szerint vontuk össze, vagy osztottuk a csoportokat. I- Az önálló munkára nevelés akkor nem meghirdetett koncepció, hanem szükség lehetett...- Semmi gond nem volt a gyerekekkel. Külön feladatokat osztottam ki az osztályoknak, amíg egyik szóban dolgozott, a többiek egyedül ásták bele magukat a tudományba, óra végén összegeztünk. A tanuláson kívül is szívesebben vettek részt közös programokba, öt órakor úgy kellett hazaküldeni őket és lelkesen mentek burgonyát böngészni a tsz-föld- re, hogy az árából tévét vegyünk az iskolába. Ma is működik Lőrincen az úttörőszobában... I- A falusi tanító szerepe túlnő a gyerekek nevelésén, egy közösség szellemi életét kell formálnia, ha úgy tetszik a szülőket, nagyszülőket is tanítania...- Hunyadi Karcsi bácsi, egykori képviselőnk mindig eljött ide, elüldögélt itt az udvarom nyitva volt az ablak, hallgatta az órákat. 0 mondta azt, hogy igen szűk látókörű ember volt, aki kitalálta ezt a körzetesítést, mert nem gondolt arra, az iskolának egy településen megtartó ereje van. Hát, valóban jöttek hozzánk a szülők, a folyosón is ültek szülői értekezleteken, az író-olvasó találkozókat bajuszpödrő emberek is végighallgatták, kérdezték. A Végh Antal mondta egyszer: neki egy szót sem kellene szólni, hiszen itt mindent tudnak róla... I- Végül nem menekült meg az uzdi iskola sem, Sárszentlörincre kényszerültek a meghitt környezetből... és újra igazgatóként.- Azon a pádon agitáltak, hogy vállaljam el, ahol a Karcsi bácsi szokott üldögélni. Aztán megtalálták az Achillesi pontom: ki tegyen a szülőfalumért, ha nem én? Ezzel a lendülettel kezdtük el a Csiz- mazia házaspárral a Zsolnay kíséretet az országban első között... és ezért dobták rám az első követ. Felelősnek érzem magam máig a befulladásáért, de a közömbösség, ellenkezés mellett nem tudom mit kellett volna tennem. Két-három évig ment. Mégis elégtétel, hogy ma már alternatív tantervként választhatják a nevelők. I- Az új oktatási törvény szerint itt is tartottak igazgatóválasztást Nem bántotta, hogy másodszorra kapott csak többséget?- Kíváncsi voltam, kiben mi lakozik, de nem vagyok csalódott. Már csak egy évig boldogítom a társaságot, fontosabb számomra, hogy mindig igyekeztem a magam által állított mércének megfelelni. Zsinórmértékem a tanítás és a múzeumi ügybuzgalom maradt végig. Pákolitz István írja: milyen jelet hagysz, ha majd jelet nem adhatsz... Én apró jeleket próbáltam hagyni.- Ezt tanítványok, falubeliek, a múlt értékeinek tisztelői érzékelik, „viselik magukon”, ha csak egy biztató szó, simogató mozdulat emlékében is... Azt hiszem, ez lehet a legnagyobb elégtétel. 1935. Az idősebb nemzedék több ok miatt is őrzi ennek az esztendőnek emlékét. Az építőmunkások a forró nyáron vívták a nagy csatát az építőmesterekkel kenyeret, munkát követelve. Az országot bénító MÉMOSZ-sztrájkhoz csatlakoztak- szolidaritásból - más szakmák is. A gazdasági harc politikai küzdelemmé vált. Oly hatalmas volt a mozgalom ereje, hogy Gömbös miniszterelnök és hívei kénytelenek voltak levenni a politikai életnek fasiszta totalizálását a napirendről. Mások talán amiatt emlékeznek erre az esztendőre, mert ekkor tartották a nemzetközi munkásmozgalom világtörténelmi jelentőségű tanácskozását. A kommunista Internacionálé (Komintern) VII. kongresszusáról van szó. Felvázolta a munkásmozgalom új politikai irányvonalát a fasizmus elleni harcban. Az új irányvonal leglényegesebb elve, hogy minden erőt össze kell fogni, amely kész harcolni a fasizmus ellen. Ennek keretében meghirdette a kommunista és a szociáldemokrata pártok munkásegységét. A megye állatexportja Sokan természetesen 1935-ben sem gondoltak ilyen nagy világpolitikai eseményre. Annak örvendeztek, hogy az ipari, pénzügyi válság után végre megkezdődött a mezőgazdaságban is - ha még oly bizonytalanul, következetlenül - az élénkülés. Végéhez közeledett a mezőgazdasági válság is. Kezdett megjelenni az érdek a termelés fejlesztésére. Kedvezőbb lett a világpiacon az értékesítés. Az export fokozatosan növekedett. Ezt mutatják a Tolna megyei levéltári források is. A törvényhatósági (azaz a megyei) állatorvos hónapról hónapra jelentette az exportforgalom adatait a Köz- igazgatási Bizottsághoz. Ezek szerint 1935-ben már 10922 szarvasmarha, 13171 sertés, 2261 ló és 390 juh került a megyéből külhoni értékesítésre. Január, február és augusztus volt a forgalom leggyengébb hónapja, a legeredményesebbnek a június, július, valamint a december bizonyult Az állatorvosi jelentés szerint Ausztria, Csehszlovákia, Németország és Olaszország volt megyénk mezőgazdaságának felvevő piaca, de esetenként Franciaország és Törökország is vásárolt kisebb tételben állatot. Jugoszlávia és Románia ekkor semmi szerepet sem játszott megyénk állattenyésztésében. A szarvasmarha az olasz piacon volt a legkedveltebb, az összes forgalomnak mintegy háromnegyede oda irányult, az osztrákok különösen a sertések iránt érdeklődtek, míg a szarvasmarha-keresletükkel a második helyre szorultak. Lovat és kisebb mennyiségű szarvasmarhát vásároltak a németek. A franciák a juhot keresték, míg a törökök csaknem kizárólag a lóra voltak vásárlók. A jelentések szerint a belföldi piac csak nehezen mozdult. A vásárokon rendkívül alacsony volt az állatok ára, s a forgalom még a tavaszi hónapokban sem élénkült kellően. Az állatorvos az áprilisi forgalomról - a május 10-i jelentésében- így írt: „Az április hó folyamán megtartott állatvásárok forgalma általában véve lanyha volt, az állatárak nem változtak”. Ritka az olyan jelentés, mint amilyen november 7-én kelt. Ebben a többi között a következőket olvashatjuk: „Az október hóban megtartott 17 országos vásár állatfelhajtása és állatforgalma általában közepes volt, csak Nagydorog és Zomba községben alakult ki élénkebb forgalom”. A „kimozdítások”-ról” Az 1935. esztendő a mezőgazdaságban nemcsak az élénkülés kezdetét jelentette, hanem folytatódott a kishaszon- bérlőknek a parcellákból való „kimozdi- tása” is. így, „kimozdítás"-nak nevezték a birtok elvételét. Jogilag természetesen minden rendben volt, a törvény betűje szerint jártak el a hatóságok. Azok, akiket megfosztottak birtokuktól, csaknem valamennyien azonos okot szolgáltattak: nem fizették a bérletet, mert nem volt miből. Ezek a kishaszonbérletek a Nagyatádi-féle földreform során alakultak ki, az Országos Földbirtokrendező Bíróság juttatta az igényjogosultaknak. 1-2 hold nagyságú birtokok voltak ezek. Azok az iratok, amelyeket levettünk a levéltári polcról ezúttal, a Közalapítvány Szek- szárd-József pusztai juttatásokról és a „kimozdulás”-okról vallanak. A Közalapítványi Királyi Ügyigazgatóság 9850/1936 számmal megküldte a hátralékosok névsorát és az adósság összegét Tolna megye Közigazgatási Bizottságának gazdasági albizottságához. Idézzük az 1935. október 22-én kelt levelet: „A közalapítvány kir. ügyigazgatóság, mint a haszonbérbeadó magyar kath. tanulmányi alapjogi képviselője kéri, hogy az alább felsorolt József-pusztai kisha- szonbérlőket, akik egy évet meghaladó haszonbérrel és járulékaival hátralékban maradtak, a haszonbérletből azonnali hatállyal kimozdítani, és az így megüresedő parcellákat fizetőképes, érdemes más igényjogosultaknak juttatni szíveskedjék. Amennyiben netán az időközi fizetések tekintetében felvilágosításra volna szükség, szíveskedjék eziránt a szekszárdi közalapítványi felügyelőség mellett működő vallásminiszteri számvevősági kirendeltséghez fordulni. Tekintettel arra, hogy a késedelmes kishaszonbérlőkkel szemben az érdekelt alap úgyszólván egyedüli védekezése a mielőbbi kimozdítás, az ügyigazgatóság soronkívüli intézkedést kér. A kimozdítandó kishaszonbérlők és az őket terhelő hátralékok a következők." (Mi itt be is fejezzük a levél szövegének közlését, nem kívánjuk az esetleg a még ma is élőket - akik nyomorúságos helyzetükben nem tudtak fizetni - kényelmetlen helyzetbe hozni. Elégedjünk meg azzal, hogy összesen 38 személy neve szerepelt a listán, s az adósságuk általában 32-36 pengő közötti összeg volt.) Hogyan szólt a „kimozdító” határozat? Tudnunk kell, hogy ezeket a határozatokat a fentebb idézett levél alapján Szekszárd város polgármesteri hivatal hozta, azokat a polgármester nevében a város főjegyzője írta alá. Nos, idézzünk egy ilyen határozatot, természetesen mellőzzük ezúttal is a személyek nevét. „A Közalapítvényi Kir. Ügyigazgatóságnak 9850/1935. sz. hátraléki kimutatásban felsorolt azon kishaszonbérlők közül, akik József-pusztán haszonbérhátralékba estek, hátralékukat többen a mai napig, többszöri felhívás ellenére sem fizették le, vagy ha lefizették is, azt nálam a fizetést nem igazolták. HATÁROZAT Az alább felsorolt kishaszonbérlőket 1935. október 1-én kezdődő hatállyal haszonbérhátralék miatt parcelláikból ideiglenesen kimozdítom és végleges ki- mozditásuk iránt javaslatot teszek Tolnavármegye Közigazgatási Bizottságának Gazdasági Albizottságához. Elrendelem, hogy határozatom a város területén dobszó útján közhírré tétessék és a város hirdetési táblájára 8 napig közszemlére kifüggesztessék. Figyelmezetetem a kimozditottakat, hogy határozatom ellen a kifüggesztési idő letelte után még 8 napig akár élőszóval, akár írásban hivatalomnál észrevételt terjeszthetnek elő”. Ezt követően a határozat felsorolja a kimozdítottak nevét és a parcella számát, amelyet addig ők müveitek meg. A határozat ország-világ tudtára adta, ki az, aki nem volt képes anyagi helyzete miatt a bérletét fizetni. Ezúttal csak a szekszárd-józsefpusz- taikról tettünk említést. Szólhattunk volna a megyeszékhely más pusztáiról is. És úgyszólván ide kellene sorolni szinte a megye valamennyi községét, mert ismerteink szerint minden községben, ahol az Országos Földbirtokrendező Bíróság juttatott földet a rászorultaknak, mindenütt hasonló volt a helyzet. Különösen a tamási és a dombóvári járás községeiben volt kritikus a helyzet. Ezek közül is talán a legsúlyosabb probléma Ozorán alakult ki, ahol szinte „tömegmozgalommá” duzzadt a fizetőképtelenség s így a „kimozdi- tás” is. A „kimozdítások” természetesen nemcsak az 1935-ös esztendőnek voltak jellemzői. Bizonyításul idézhetjük például az Országos Földbirtokrendező Bíróság egyesbírájától származó 2161/1933 OFB sz. rendelkezését (1933. január 24- én kelt), amely R. J. és 46 társának kimozdítására adott rendelkezést. Őket berendelték a polgármesteri hivatalba, ahol jegyzőkönyvet vettek fel fizetésképtelenségükről, s úgymond kinyilvánították szándékukat, mely szerint kérik a bérleti viszony megszüntetését... Természetesen szó sem volt arról, hogy önként kérték a „kimozditást”, de hát így készítette el előre a hatóság azt a stencilezett nyomtatványt, amit alá kellett írni... Amit itt leírtunk, az nem más, mint adalék a Nagyatádi-féle földreform történetéhez. K. BALOG JÁNOS 1111 Renkecz József és Takács Zsuzsa a falusi tanító hivatásáról
