Tolna Megyei Népújság, 1988. október (38. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-06 / 239. szám
41RÉPÜJSÁG 1988. október 6. Egészségünkért Az idős ember lelki élete (1.) Az utóbbi időben az emberek átlag- életkora - a korábbi idők életkorhatárához viszonyítva - világszerte jelentősen emelkedik. Hazánkban 1930-ban a 60 éven felüliek a lakosság 9,8 százalékát tették ki, 1963-ban már 14,8 százalékát, napjainkban pedig a lakosság 20 százaléka lépte át a nyugdíjkorhatárt, mintegy kétmillió az idős emberek száma. Ezért fontos és időszerű foglalkozni ezzel a témával. Az idős emberrel való törődés, bánásmód megkívánja, hogy ismerjük lelki életének sajátosságait. Elsőként vizsgáljuk meg, milyen elváltozások keletkeznek idegi és lelki életükben. Az idős embereknél az agyvelőben bizonyos szövettani és működésbeli elváltozások keletkeznek, egyénileg igen különböző időben és változatos formában. Az agyvelő súlya az idős korban csökken, tömöttebbé, keményebbé válik. Megváltozik az agy vérellátása is, fokozódik az agy hajszálereinek áteresztőképessége. Ha az időskori érelváltozásokhoz még érelmeszesedés és magas vérnyomás is járul, az agyvelő vérellátottságát még több veszedelem fenyegeti. Az agyvelő csökkent vérellátása pedig szellemi feszültséget okoz, csökkenti az emberi megismerő tevékenységet: a figyelem, a képzelet, az emlékezet, a gondolkodás működését, s mindez kihatással van az idős ember lelki életére. Feladatuk elvégzésében az idős emberek lassúbbak, de alaposabbak, munkájuk hibátlanabb. Tapasztalatuk, éveken át végzett munkájuk révén nagy gyakorlatra tesznek szert. Csökken ugyanakkor az emlékezőképességük. Elsősorban a közelmúlt eseményei merülnek feledésbe, míg a régmúlt eseményei élénken élnek bennük. Az idegrendszer plaszticitásának van ebben nagy szerepe. Az idős ember egy-két óra múlva elfelejti, hogy mi volt az ebédje, de élénken emlékszik arra, ami fiatal korában történt vele. Érdekes az idős ember időészlelése is. A legtöbben tudatosan és intenzíven élik át a megszámlált napokat, viszont vannak olyan öregek, akik úgy élnek, tervezgetnek, mintha a halál nem is létezne. A képzelőerejük is fokozatosan gyengül. Az idős emberek többsége kellemetlennek érzi a sikertelen erőlködést, hogy új helyzetekhez alkalmazkodjon. Ez időnként gyűlöletet is ébreszt bennük. A gerontológusok, az öregedéssel foglalkozó kutatók kimutatták, hogy az öregkori szellemi működés csökkenése sokkal kevésbé érvényesül kiművelt agyú embereknél. Megállapították, hogy a zseniális emberek képességei nem csökkennek, hanem ellenkezőleg, diadalmas alkotásokat hoznak létre. Ezt bizonyítják a következő példák: Goethe 70 éves korában írta a Nyugat-keleti diván című művét, Verdi 80 éves korában szerezte a Falstaff című operáját, Tiziano 80 éves korában is maradandó alkotásokat festett. A sokoldalú, harmonikus tevékenység - akár fizikai, akár szellemi sokáig fenntartja az idős ember lelki egyensúlyát. A megszokott fizikai vagy szellemi munka hirtelen abbahagyása, a nyugdíjas életében sok esetben kedvezőtlen pszichés változást eredményez. Sok idős ember nem tud mit kezdeni szabadidejével. Ha elveszti megszokott környezetét, ha lassan kinőnek és elkerülnek a házból gyermekei, elfoghatja a magányosság fájdalmas érzése. Ha nem érzi a társadalomban személye fontosságát, „felesleges embernek” érzi magát, elveszti önbizalmát, lelki egyensúlyát, és mély rezignációval szomorú, melankolikus kedélyállapotúvá válik. Az élet rendjében megzavart, érzelmileg sérült ember e korban gyorsan leromolhat szervezetile9 is- (Folytatjuk) DR. FÖLDY FERENC A díszpolgár hétköznapjai Daradics Ferencnek, a bonyhádi pártbizottság nyugalmazott első titkárának sok ismerőse, tisztelője van a megyében. Még több a városban és környékén. Tizennyolc évig volt első titkár, három cikluson át országgyűlési képviselő, egyben a megyei országgyűlési képviselő- csoport vezetője. És azon kevesek közé tartozik, akiket Bonyhád város díszpolgárává választottak. Azt azonban kevesebben tudják róla, hogy talán az egyetlen, a megyében élő kommunista, aki meggyőződéséért, a pártban - pontosan annak ifjúsági szervezetében - végzett munkájáért több évet töltött börtönben. Tizenévesen. Még a huszadik életévét sem töltötte be, amikor a fel- szabadulással ő is kiszabadult és azonnal hozzálátott a kommunista ifjúsági mozgalom szervezéséhez, Erdélyben. A körülmények hozták úgy, hogy '47-ben kénytelen volt családostul átszökni a határon és Bonyhádon telepedett le.- Hogyan él ma nyugdíjasként, hogyan telnek napjai?- Sajnos, azt nem mondhatom, hogy jó erőben és egészségben. Gyakran betegeskedek, az én koromban már ez nem ritkaság. Ám azt már nem mondom, hogy tétlenségben telnek a napjaim. Sokfelé hívnak barátok, elvtársak, sokat beszélgetünk, csak ritkán a régi dolgokról, inkább a mai gondokról, problémákról. Mint díszpolgár, rendszeresen megkapom a tanácsülés előterjesztéseit, és ha kell, hallatom szavamat, kíváncsiak a véleményemre. El, mondtam például a régi tanácsháza hasznosításával kapcsolatban is. Az egyik ülésen pedig én válaszoltam a felszólalónak, hogy abban a kérdésben, amit felvet - a házadó témája volt - nyitott kapukat dönget, hiszen azt mondja, amit rendelet is tartalmaz... Jönnek aztán személyes ügyekben is hozzám, kérve közbenjárásomat.- És a család?- Négy gyermeket neveltünk föl, kilenc unokánk van. A nagy család létszáma tizenkilenc. Néha összejövünk, sokat beszélgetünk, sok örömem telik nemcsak unokáimban, hanem fiamban és három lányomban - a vökben és a menyben - is. Valamennyien „révbe jutottak", az unokák pedig a legjobb úton vannak efelé. Egészségi állapotom azonban sajnos egyre kevésbé engedi, hogy a város határában lévő kertünkben - amit nyugdíjazásomkor vettünk - dolgozhassam. Ám mindent összevetve: elégedett ember vagyok. (J) Szotyis Éva néni- Az a baj, hogy mindenhol ott vannak a feketézők, hiába fizetem az adót, a helypénzt, még elém is állnak. Nem is megyek már két éve a meccsre sem... Rólam akár egy egész regényt írhatna, olyan sorom volt. Igaz, nem vagyok nyugdíjas, nyakamon az adósság, a hatvan- egyedik évemben járok, hogy mennék hát nyugdíjba? Szotyis Éva néninek ismeri mindenki, kevesen tudják becsületes nevét. Király Éva Kocsidi Jánosné, így mutatkozik be. Vásáron, búcsún, piacon méri a napraforgót, pattogatott kukoricát, amikor szezonja van, a gesztenyét. Váralján él, de tizenkét éve a szekszárdi vásártér bejáratánál van egy kis standja, ide mindennap kipakol.- Maga még kislány volt, amikor elkezdtem a kukoricával. Nem volt még ez a bungim, ott álltam a másik oldalon. Reggel elhozott a fuvaros, aztán este hatra jött értem, hát télen úgy befújt néha a szél, hogy jégcsapok lógtak rajtam. Jártam én a bonyhádi piacra is, de nem adtak helyet, letették a parkolóba a kuckómat. Akkor úgy megdühödtem, hogy elmentem a Kádár irodájára, vittem a fényképeket magammal... Arca felderül, amikor ráköszőn valaki, egy magasra nyúlt fiú pedig körtével kínálja. Persze, hogy elfogadja, mert „visszautasítással senkit nem szabad megbántani”. Erre vigyázott egész életében, a sors mégsem volt elnéző vele szemben.- Az első uramhoz nem akarták, hogy hozzámenjek, aztán 49 márciusában mégis úgy lett. Fát is ültettünk, de őszre kettémentünk. Hat évre rá esküdtünk a másikkal. Azzal sem sikerült. Lukács napján volt, a lányom lakodalmán, amikor lelépett, az egész pénzt magával vitte. Míg beszél, jár a keze, méri a kukoricát, elveszi a pénzt és majd mindenkinek visz- szaköszön.- Hát ezért kezdtem ebbe a dologba. Az első időben hetente két éjjel dolgoztam, este kilenckor kezdtem pattogatni, csináltam négyig, aztán az egészet a fejemre tettem és vittem eladni. Kipróbáltam a húsz év alatt tizenhét helyet, de abból csak néhány maradt meg, Pécsre, Szekszárdra, Szászvárra, Komlóra járok. Utóbbi nemigen éri már meg, a bányásznapra például ráfizettem. Fene drága minden, a faszén, a gesztenye, meg a papírzacskó, aztán utazik, egész nap álldogál az ember... Dörmög, zsörtölődik, de a kedves szóra nyomban megenyhül, ezért időznek néhány percet szívesen az arra járók a kis asztalnál. Erős asszony és nem csalódott, három gyereket nevelt fel, közülük a legkisebb ugyanezt a kenyérkeresetet választotta.- Először kisegítő családtagként, aztán társként jött velem az öcsi, most meg polgárjogi társaság lettünk. Azt mondták jobb ez így, hát beleegyeztem. Hogy mi változott? Háromezer forintot fizettünk be erre... Valahogy így érezzük rendjénvalónak. A szokatlan vitalitású, szívós asszonyembertől erőt nyerünk, eltanuljuk, hogy soha nem szabad feladni.- A szászvári vásáron sehogy nem ment a bolt, akkor elkezdtem hangosan: itt a jó koppadó, finom zengővárkonyi gesztenye, ezt vegyék... Hát el is fogyott.-takács-kapfingerSzületésnapi kitüntetés A kitüntetett klub kitüntetett vezetője Rózsavölgyi Antal nyugdíjas bányász Rózsavölgyi Antal, a nagymányoki nyugdijasklub vezetője ez év augusztusában, ugyanazon a népművelőknek rendezett megyei ünnepségen vehette át a Szocialista Kultúráért kitüntetést, ahol Teleki István, a nagyközségi közös tanács elnöke is. Folytatásként, szeptember kilencedikén a váraljai művelődési ház volt a színtere annak a parádés és mégis családias ünnepségnek, ahol a nagymányoki nyugdijasklub fennállásának tizedik évfordulóját ülte. Itt és ekkor, a közel nyolcvan tagot számláló klub is elnyerte a Szocialista Kultúráért kitüntetést, aminek jelentősége nem csekély. A megyében működő nyugdíjasklubok közül ugyanis igen kevés dicsekedhet még ezzel az elismeréssel. Igaz, hogy a működés folyamatossága mellett hasonló tartalmú munkával sem sok nyugdíjasklubunk jeleskedik. Irigylésreméltóan gazdag a „leltáruk”, hiszen tíz év alatt tartottak ötszáz úgynevezett szabad és százötven programszerű foglalkozást, ezenkívül kereken ötvenszer kerekedtek föl környék- és országjáró kirándulásra. De voltak Csehszlovákiában és Lengyel- országban is. A klub székhelye a tűzoltó- szertár fölött elhelyezkedő két szobában van, s ezek közül az egyik olyan tágas, hogy 70-80 ember befogadására is alkalmas. Itt - mivel a nagyközségi közös tanács kezdeményezte annak idején a klubalapítást -, nem kell fizetniük se lakbért, de fűtési - és villanyszámlát sem. A tagdíj havi tíz forint. Döntően ebből jön össze a működés szerény fedezete, meg abból, hogy a költségesebb megmozdulások alkalmával - melyek között színházlátogatások is szerepelnek - 40- 50 forint erejéig szívesen zsebbe nyúlnak a tagok, noha a többség kisnyugdíjasnak számít. Minden hét hétfőjén találkoznak és mint nem sokkal a parádés születésnap utáni klubnapjuk egyikén vallották, már nem tudnának egymástól elszakadni. Gratulálunk!-1 Ne hivatalnokul! A nyugdíj előtt álló tanácsi ember úgy néz, mint akit orvlövés ért egy ábrándos erdei sétán.- K. nénivel beszélt? Nahát, ez az öregasszony, ez mindig tele van panasszal! Ott lakik tőle nem messze a fia, de hát a mama nem jön ki sehogy a menyével. Ha így eldobja magától a családi segítséget... Mondom, amit neki is tudnia kellene, ha a szociálpolitika tennivalói úgy lennének kézben ahogy nincsenek, hogy K. néni tsz-járadékos, 78 éves, maholnap nincs már egyetlen egészséges porciká- ja sem. Házának tájéka teljesen lepusztult, ha valaki, akkor ő igazán rászorul arra, hogy rajta tartsa figyelő tekintetét a tanács és segítse. K. nénit ez a figyelem sem fogja már eltölteni napfényes boldogsággal, de legalább nem lesz boldogtalanabb, mint amikor még alkoholizmusa miatt közismert férje élt. Fontos ez? Életbevágóan, hogy K. néni ne érezze magát leírtnak, kiselejtezettnek. Úgy tűnik, hogy beszélgetőpartnerem nem ért, de azért védekező tartást vesz föl, és tudomásomra hozza, hogy „akik a segélyezésben döntenek, krajcárt se adnának olykor a szóban forgó személyeknek”. Ez nem új. Aki messze jár még az öregkor küszöbétől, a személyes eljelen- téktelenedésől, filléres gondoktól, fogalma sincs, milyen lelket maró kín elviselni a rászorultság érzetét, persze, hogy merev, rettentő szigorú, mintha fadarab lenne a szíve helyén. Miközben olykor annak ad, aki a kapott segítség nélkül se lenne rosszabb szociális körülmények között. E tájékon hallottam arról az elöz- vegyült nagymamáról, aki keményen kitalpalta a rendkívüli segélyt magának, utána pedig boldogan dicsekedett el a környezetének azzal, hogy milyen szép arany nyakláncot vett érettségiző lányunokájának. K. néni és a többi K. nénik nem kőkénének ékszerajándékra. Koruk folytán egészségi állapotuk, lakókörülményeik, családi státusuk ugyanakkor állandó szemmel tartást követel és olykor közbelépést is. Hivatalnok módon végezni az ilyen, tartalma miatt finom munkát alig lehet. Úgy legfeljebb olyan rendet lehet tartani a szociálpolitika helyi gyakorlatában, mint lusta asszony a maga házában. Ne csak ott takarítsunk hát, ahol a papok táncolnak. Ne így csináljuk! A szőnyeg alá söpört szemét attól, hogy nem mutatja magát, még szemét marad... -óaEgy randevú emlékképeiből A Magyar Vöröskereszt Tolna Megyei Vezetősége nyolcvan nyugdíjast hívott meg augusztus utolsó napjaiban „Nyár végi randevúdra Domboriba, a KlSZ-tá- borba. A megye minden részéből érkezők - többségük volt - igen kellemes három napot töltöttek együtt. Volt „Ki mit tud?” vetélkedő, irodalmi műsor, „fele sem igaz” játék, igazi régi hangulatot idéző kávéházi délelőtt, még zenés táncest is. A sok szórakoztató program közül csupán néhányat idéznek ezek a képek. A táborozás végén minden résztvevő megelégedetten indult haza abban a reményben, hogy jövőre is találkozhatnak. MAGYARSZÉKI ENDRE FOTÓ: DOMBAI Ilyen volt a kávéházi délelőtt kínálata „Nem ismer rosszból engem senki...”
