Tolna Megyei Népújság, 1988. október (38. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-29 / 259. szám

1988. október 29. HÉTRŐL HÉTRE - HÍRRŐL HÍRRE MÉPÜJSAG 3 A Deutsche bemutatója ma este „Lerne lachen ohne zu Weinen” - Tanulj ne­vetni sírás nélkül - ezzel a címmel mutatja bea Német Bemutatószínpad a 20-as, 30-as évek kabarétréfáiból összeállított előadását Máté Lajos rendezésében. A kétrészes kabarédara­bot ma (szombaton) este hét órakor és hétfőn este nyolc órakor láthatják a bemutatószínpad kamaratermében az érdeklődők. Felvételeink a csütörtöki főpróbán készültek, fotó: K. A. Ház - mankóval Szekszárdon, a Bocskai utcában készült ez a felvétel. A megtá­masztott, részben kidőlt falu ház több mint egy éve ezt a képet mu­tatja, elzárva a járdát, a lefolyóban a vizet. Valamikor természete­sen szebb napokat látott. Tábla állt a házon: Jóreménység Terme­lőszövetkezet Amikor a három tsz egyesült a városban, ez a ház lakás lett Termelőszövetkezeti dolgozók laktak és laknak benne, az utcai, ma már csak hátsóbb részeken. Ha már senkit sem zavar több mint egy éve, akkor most szóvátesszük: bontsák le, állítsák helyre, valamilyen módon törődjön már vele valaki. béjé Nem robbant a bomba Várdombon „Ma este feltétlenül jöjjenek ki Várdombra, mert bomba robban az óvodai szülői értekezleten!” Ilyen invitálásra természetesen nem mondhattunk nemet, igy hét­főn este hat órakor mi is ott ültünk a tizenvalahány szülővel az apró gyerekszékeken. A mindenkit érin­tő téma az volt, hogy az óvoda épí­tése, a régi szárny tetőszerkezeté­nek felújítása során az egyik te­remben beszakadt a mennyezet. A szülők gyermekeiket féltve tilta­koztak az ellen, hogy szakmailag hozzáértő biztosítással is cseme­téiket odavigyék. A bizalmatlan­ság, aggodalom teljesen érthető, ezért is vett részt az esti programon Bognár Jenő, a bátaszéki közös ta­nács elnöke, hogy közösen keres­sék a megoldást. A tanácselnök először a ténye­ket és lehetőséget ismertette az egybegyűltekkel. Nevezetesen: a régi iskolaépület átalakítása, kor­szerűsítése több éven keresztül el­vitte a tanács feljesztési lehetősé­geit. Ez is kevés lett volna, ha a he­lyiek, lakosság és gazdálkodó egységek nem vállalnak annyi tár­sadalmi munkát. Az avatás után terven kívül sor került az „alsó ta­gozat” felújítására is, hiszen az is­kolakísérlet sok látogatót vonz az intézménybe, ne kelljen szégyen­kezni... Aztán következett az új óvoda­szárny kialakítása és a teljes tető- szerkezet rekonstrukciója. Mind­ezt generálkivitelező nélkül, ha úgy tetszik, a tanácselnök művezeté­sével. Mára azonban kifáradtak az emberek, kevésbé adakozóak, vál­lalkozóak a gazdaságok, fogytán az energia. így történt, hogy az óvodafolyosó testetlen és az omi­nózus helyiséget is lassan tudták rendbehozni. Az már csak ráadás volt, hogy a mennyezet egy részen leszakadt... Ebben a helyzetben a két vá­lasztási lehetőség: 1. Lezárják a termet, pénz hiányában a teljes átépítést a jövő év közepére ha­lasztják. A gyerekek szinte tűrhetetlen zsúfoltságban maradnak az egyet­len helyiségben. 2. A statikai köve­telményeket figyelembevéve át­menetileg helyreállítják a sérült padlásrészt a közvetlen veszélyt elhárítva, és a padlásteret lezárják. Minél előbb kimeszelnek, feste­nek, hogy a tágas helyiség újra használható legyen. A választás a szülőkre hárult. A hosszú csendet végül egy tempe­ramentumos apa, Kardos Zoltán szakította meg azzal a gyakorlati javaslattal, hogy higgyenek a szak­embereknek és inkább azon törjék a fejüket, hogy mikor tudnak társa­dalmi munkára összegyűlni, mi­előbb megnyitni ezt a második ter­met. Ha rajta múlik, már holnap itt van... Névsor, időpontok, munkamű­veletek egyeztetése - igy végző­dött hát a robbanásveszélyes szü­lői értekezlet. Ami jó példa volt egyben arra is, hogy mi minden megoldható azz^l, ha a látszólagos ellenfelek, külön­böző véleményt tartók leülnek egy­mással szemben. T. Zs. A hét embere „Az vagy, amit gondolsz” Elméleti matematika-fizika szakon végzett az ELTÉ-n, filmrendező­ként dolgozott évekig, teológiát hallgatott, asztrológiával foglalkozott, a paramedicinális tudományokban mélyed el, kidolgozta és terjeszti ma is a reformélelmezés koncepcióját, ő maga 15 éve vegetáriánus, a bioló­giai talajművelést tanulmányozza és egyetemi előadássorozatokat tart, az NDK-ban háromrészes filmet rendez, könyvet ír és lapszerkesztés előtt áll... Bőcs Attila csütörtökön érkezett Szekszárdra, hogy a frankfurti, drez­dai mesterkurzusok után 4 napon keresztül városunkban adjon elő, is­mertesse meg munkáját, módszereit az itteni ének-, zenetanárokkal. Nem tévedés, az 1970 óta Bécsben élő kiváló ember, ezen a téren, az énektanításban nyert el többek között nemzeti elismerést, mindenek­előtt tanítványai és módszerei révén. Ez pedig gyökeresen eltér a mai magyar gyakorlattól, a mesterséges, technikára építő hangképzés he­lyett a fizikális, akkusztikus törvényekre építkezik, a természetes alapok­hoz nyúlik vissza. A laikusok számára is izgalmas gondolata: az éneklés nemcsak annyi, hogy a szánkat kinyitjuk és kipréseljük magunkból a levegőt, hanem egy tartás, zenei életforma szükséges hozzá, amikor az egész szervezet, az egész személyiség mozgósításával a szellem is dol­gozik. Az első előadása szünetében beszélgettünk.- Ne haragudjon, mindaz, amit elmondott, olyan egyszerűnek hang­zik: az, hogy az embert egészében szemlélve, felkészítve kell az éneklés­be is bevonni. Miért számit újdonságnak ez a szinte magától értetődő fel­fogás?- A mai fogyasztói társadalomban egyre inkább a megfogható, konk­rét szférák felé vonzódik az ember. A finomabb anyagi rendszerek, jelen­ségek, a gondolat, a szellem, a lélek dolgai a maguk anyagi vetületével is háttérbe szorulnak. Az alapmottóm is: „Az vagy, amit gondolsz”, ezt még kiegészítem azzal, „Az vagy, amit eszel”.- Hát, ez egészen profán párosításnak hangzik...- Az egész világot egy hatalmas ökológiai egységnek kell elfogadni, ami nem erőszakolható meg, törvényei szerint kell elfogadni, hozzá al­kalmazkodni.- Végül is minek tartja magát a számtalan választott és tanult tudo­mányra, művészeti területre gondolva?- Talán nem hangzik fellengzősnek, „embernek”. De ha megfogha­tóbb választ vár, antropozófus vagyok. Goethe nyomán Rudolf Steiner alakította ezt a szellemi irányzatot, ez a kozmikus világ hatalmas, össze­függő egységét tartja alapösszefüggésnek, amelyben a részek között munkáló erőket csodálni és szolgálni lehet. Ezért érthető talán az ének­oktatásomban a medicina, akusztika, testizommozgások vizsgálata, felhasználása.- Mintha egy eltévedt polihisztor csöppent volna a XX. század végé­re...- Nem tudom, ötvenéves vagyok és rengeteget tanulok, mindig kép­zem magam. Annyi mindent kellene még megismernem, hogy attól félek, kevés az idő... Fogalmam sincs, más hogy csinálja...- Most éppen mi foglalkoztatja, mi a legközelebbi terve?- A magyarországi cigánykultúra, ennek az etnikumnak a sorsa. Bol­dogan vállalnám például egy kétnyelvű cigány színház vezetését, de ez még csak vágy, igaz, többször jártam már Mátészalkán. A másik nagy kérdéskör az ősmagyar származtatás, a sumerológia.- Azt mondta, hogy a tehetségtelen énekesekből lesz a legtöbb ének­tanár. Ezzel nem a saját kudarcát ismeri be?- Nem érzem annak, mert én még leszek énekes. Igaz le kell tagad­nom 15 évet, de a kor egyáltalán nem izgat, még marad húsz esztendőm az éneklésre.- És ki lesz a tanára?- Látja, ez a nehezebb. Talán majd a tanítványaim.- Közülük kire a legbüszkébb, ki áll legközelebb Önhöz?- Margarite Varice és a magyarok közül Zsadon Andrea.- Van példaképe?- Igen. Széchenyi István, mert én is Bécsben élek. Sumerológiával foglalkozom, ezért Körösi Csorna Sándor. Matematika-fizika képzettsé­gem, érdeklődésem miatt a két Bólyai. És az éneklésben Kalmár Magda, Melis György.- Hitvallása?- Az én evangéliumom a maximális szeretet viszonyulásaimban, a vi­lág minden teremtménye iránt. -takács­Az épülő kismányoki templom Kozsok minta Látta? Na az kerül majd ide a temp­lomba, meg a többi faragott egyhá­zi dolog - folytatja.- Én es térgyeltem még ez előtt Hadikfalván, fiam - szól a beszél­getésbe Domokos András. Jó, hogy most végső hazára lel itt Kis- mányokon ez az egész. Elgondolkodtató, hogy egy sváb származású ember mennyire szí­ván viseli a templomépltés sorsát. Azt beszélik, ez a Leicht Ádám, amilyen apró termetű ember, olyan nagy szíve van. Hallani: a hányat­tatott, nehéz sorsú, szülőföldjét el­hagyni kényszerülő nép sorsa és a maga példájából vonható párhu­zam indította erre. Szép gesztus. „Minden van Németországban” - ő maga fogalmazta ezt meg, de a szíve az mindig itt van, a haza fo­galma ide kötözi, ehhez a domb­hajlatba bújt kis környékhez, nép­hez.- Orbán Lőrinc ment el szekérrel a Mária-szoborért, akkor, mikorra letelepdtek, megállapodtak itt a Kismányoki templomépítők Kismányok társközség. Ide kü- gédlettel templomot épít. S mint nyoki templomépltés története. Dr. ván székely ka­puíves szent­élyt faragott. Később gyertyatartókat készített, majd megfaragta a „szembeol- tárt", a keresz­telőkutat... Mindezt két „kedves test­vér” (szerzete­sek) - akik kér­ték névtelensé­gük tisztelet- bentartását, mondván, ne­kik ez az életük, sorsuk, szolgá­latuk - egy, az egyház által fenntartott épületben őrzi, gondozza. In­nen indult vé­gül is a kismá­Cserháti József pécsi megyés püspök Lovinusz Mihály nagymá- nyoki esperes plébános javaslatát és a kisközség óhaját figyelembe vette, és a temploméptés segítésé­hez elvi engedélyt adott külföldi gyűjtésre is. Leicht Ádám egykori aparhanti (akkor még Hant és Apar különálló volt közigazgatásilag) sváb szár­mazású, de kitelepített, s így az NSZK-ban élő ember segített, aki a nagymányoki templom felújításá­hoz is gyűjtést indított. így volt ez Kismányokon is, s az elkészült ter­veknek megfelelően neki is láttak az építésnek a nagymányoki bri­kettgyár kőművesei, a kisiparos ácsok, a másodállású bádogos és a nép, a falu népe...- Egyetlen forint segédmunkadíj itt kifizetésre nem került még, de nem is kerülhet - mondja Pál Gás­pár, aki 12 éve nyugdíjas, így van ideje se­gédkezni az építésnél.- Látta már azt a hadiki Mária szobrot, amit Bácskába még egy Cso- bot nevű em­ber menekített annak idején? lön kell készülni, hisz egy út vezet befelé, s ugyanaz kifelé. Csendes, dolgos emberek lakta kis falu. A ki­telepítést követően is itthonmara­dott svábsággal, más őslakosok­kal és székelyekkel. Ez a heterogén képet mutató la­kosság, most jelentős külföldi se­mondják, ez bizony székely temp­lom lesz. Ha van egyáltalán ilyen. Annyiban bizonyosan az lesz, hogy az egykori telepesek által az apró kis mecseki faluba hozott egyházi relikviák, majd a később már itt készült székely népi faragá­sok motívumkincsét „beépítik”. Gáspár Ist­székelyek me­séli az egyik szerzetes.- Most volt a harangpróba - teszi hozzá tár­sa -, a közel­múltban, és ez annyiban érde­kes, hogy a nyugat-német­országi Pas- sauban Rudolf Perner harang­öntő mester készítette, s úgy került fel a toronyba, mint svájci ajándék. Gáspár István majosi székely ember egyházi kegytárgyai hama­rosan - a jövő évi kismányoki bú­csúra tervezik a templom szente­lést - végső helyükre kerülnek. Most készül az idős mindenes keze nyomán a főoltár melletti szé­kelykapu a majosi kis műhelyben. „Biró Péter István" (a nagyapja után így ismerték) a fél világot be­járta. Marosvásárhelyen freskót festett. Maros megyében fából épített templomot 1927-ben, aztán inter- ziaberakásos sakk- és kártyasztalt ügyeskedett, faragott és festett, ja­vított félezer éves ortodox görög­keleti katedrálist, vallatóra fogta a rézlemezt, szinte sorolhatatlan a két keze munkája nyomán szüle­tett, a székely emberre büszkesé­get testáló csodadolog. A székely­kapu virágmotívumain dolgozott érkezésünkkor.- Apukám, a te szived virágból van - mondta mindig a feleségem, mutatott a fára az idős mester. - Tudják, én sose sértődtem meg, ha egy darab kitörött a fából a gö- csörtje miatt. Hozott új mintát és kész - simogatta tovább a fát vé­sőinek egyikével türelmesen.- Kalandos életem volt, de vala­mit mindig teremtettem, akárhol is jártam - búcsúzott Gáspár István. Majd ha készen lesz bent a temp­lomban minden, ott Kismányo­kon... akkor jöjjenek, nézzék meg. Úgy mindenestől majd mutat. Kismányokon templomot építe­nek. Hétköznapokon, az ünnepek­re. SZABÓ SÁNDOR Fotó: SÖRÖS MIHÁLY A majosi Gáspár István

Next

/
Thumbnails
Contents