Tolna Megyei Népújság, 1988. október (38. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-24 / 254. szám

1988. október 24. C tolna' \ _ NÉPÚJSÁG 3 Jó-e ma tanácselnöknek lenni? Olyan a közhangulat, amilyen. Nemcsak általában a közéletben, de az államigazga­tásban, illetve a tanácsok testületéiben, a lakosság körében rengeteg a vita, az egyet nem értés. Sok helyütt megingott a bizalom a vezetésben általában, de konkrétan a ta­nácsi vezetőkben. De az is előfordul, hogy a lakosság rossznak tart egy-egy tanácsi vezetést, ugyanakkor a tanácstagok meg éppen ellenkezőleg vélekednek. Mindezek miatt lehet érdekes megkérdezni egy régi tanácselnököt, Vidóczy Lászlót, Dombóvár Város Tanácsának elnökét:- Jó-e ma tanácselnöknek lenni?- így nem tudok rá válaszolni, mert eddig sem a jó és a rossz közti különbség alapján lehetett megítélni egy tanácselnök, vagy konkrétan az én helyzetemet. A kérdést én inkább úgy tenném fel, hogy milyen érzés ma tanácselnöknek lenni, de még igy sem könnyű és főleg nem egyszerű a válasz rá. Nem könnyű azért sem, mert aki 1950-ben, nagyon fiatalon - és ez nem mostanában volt - eljegyezte magát az államigazgatás­sal, az sokat látott, tanult, tapasztalt. Aki is­meri az ötvenes évek történéseit - nem­csak könyvekből -, az velem együtt tudja, hogy a politikát akkor sem az ostor csatta- nós végénél találták ki. Ugyanakkor azok, akik a jó, vagy a rossz politikát kitalálták, a helyes vagy a téves döntéseket hozták, a hibás lépésekért és azok összes következ­ményeiért mindig az alsóbb szinteken dolgo­zókat marasztalták el azzal, hogy a politika, a döntés az jó volt, csak itt lent torzítottuk el.- Akkor mi teljesen egy csónakban eve­zünk, hiszen ha valami nem jól sikerült, ak­kor most mindenért a sajtó a felelős...- Nehéz időszak volt ez annak idején mindenkinek, és különösen az ötvenes évek elején nehéz volt embernek maradni.- Őszintén szólva nem gondoltam, hogy ebből nemzedéki beszélgetés lesz, ezért minden szemtelenség nélkül azt kell mon­danom, kérdeznem, ismerve korosztályát és a történelmet - most 56 következik?- Következett is. Képzelje el, hogy alig 25 évesen az 1956-os év embert és vezetőt próbáló kemény hónapjaiban nem azon gondolkodtam, hogy jó-e vagy rossz-e ne­kem tanácselnöknek lenni. A tamási járás tanácselnökeként nem volt könnyű úgy irá­nyítani ezekben a hónapokban, hogy el tudjuk kerülni az emberi tragédiákat, és ne hulljon szét mindaz, ami korábban érték­ként keletkezett. Aztán jöttek a konszolidá­ció évei, a mezőgazdaság szocialista át­szervezése, amit mi azzal a hittel csináltunk végig, hogyha sikerül, akkor az egész or­szágnak jobb lesz. Utána következett az új gazdasági mechanizmus, engem pedig felkértek, hogy jöjjek a szülővárosomba ta­nácselnöknek. Itt aztán sokáig nem volt időm a feltett kérdésen gondolkozni.- És most mit gondol erről az időszakról?- A városépítés nagyszerű eredményei, az ipari park kialakítása és benépesítése, a lakótelepek, az óvodák, művelődési ház, a gunarasi vállalkozás, egyszóval Dombóvár közel tizenöt évig tartó úgynevezett arany­kora következett. Volt - van is még részben - egy nagyszerű csapat, amelyben a ta­nácstagok és az apparátus, a város társa­dalmának a többsége, a város kommunista közösségei, a népfront, a KISZ és szinte va­lamennyi szervezet együtt létrehozta, két kezével felépítette a mai Dombóvári. Igaz, hogy akkor egy kicsit büszke voltam arra, hogy a város tanácselnöke lehetek.- És most?- Most nagyon nehéz, mert utána ismét gyülekeztek a felhők, és úgy érzem, megint nem mi, itt lent rontottuk el. Nem mi alakítot­tuk ki azt a gazdaságpolitikát, ami az ismert következményekkel, köztük a városfenn­tartótevékenység visszafejlődésével is járt Hogy most a fejlesztésről ne is beszéljek. Panaszkodhatnék és sorolhatnám a nehé­zségeket, csak azért említem éppen az áfát, mert pont most is ez okozza egyik mun­kánknál a legnagyobb bajt.- Mennyiben járul hozzá a rossz kedv­hez például a lakástámogatások elosztása miatt megindított fegyelmi eljárás?- Semennyiben, mert meggyőződésem, hogy az akkor egy alkalomkor hozott négy döntésem a vizsgálatig nem került a testü­let elé, de jó döntés volt. Az a pénz megfele­lő helyre, rászorultakhoz került.- Ha igy van, akkor csak pótolható for­mai hibáról van szó, de ezt végül is a vizsgá­lat kideríti majd. Maradjunk a kiindulási kérdésnél.- A mához érve nyíltan és őszintén el kell mondanom, hogy nehéz napokat éltünk át. Biztos vagyok benne, hogy 1956-ban ma­gamban minden bálványt leromboltam, és a nagy megrázkódtatás után különösen a Dombóváron töltött első évtized kemény munkájában ismét helyreállt bennem a tár­sadalmi rendszerünk iránti hit és bizalom, ami nélkül lehet ugyan, de nem érdemes dolgozni. Ma ismét válságba kerültem, és elsősorban önmagámmal. Gyakran felte­szem magamnak a kérdést, hogy lehet-e negyven év lelkes és lelkiismeretes mun­kája során kétszer is talpra állni és kihever­ni azokat a sérüléseket, amelyeket azok okoztak bennem, akikben hittem. Akkor magamat is átértékelve meg tudtam újulni, nem tudom, hogy most lesz-e erőm erre, hisz ma ismét, de most már az egész elmúlt negyven esztendő tevékenysége, vagy legalábbis annak iránya, eredményei ke­rültek megkérdőjelezésre.- Belefáradt?- Nem, fáradt az nem vagyok, csak nem tudom, hogy a magyar társadalom képes lesz-e a tárgyilagos helyzetmegítélésre, avagy minden rosszat a hozzám hasonló funkcióban levő helyi vezetőkre hárít, meg­feledkezve a közös alkotásokról, tervekről, a konstruktív együttműködésről és az eredményekről. Azt viszont keresem szün­telenül magamban, hogy én mikor mit ron­tottam el, mit kellett volna másként csinálni. Számot kell vetnem azzal, hogy én itt a saját posztomon mikor, milyen téves döntéssel, mennyiben járultam hozzá a kialakult hely­zethez. Abban ma már biztos vagyok, hogy a nemzedékváltást elmulasztottuk. Előbb kellett volna átadni a helyet a fiataloknak, mert ennyi ideig egy helyen ugyanazon a poszton nem szabad maradni. Lett volna rá lehetőség, hogy váltsak, de hogy nem tet­tem, ahhoz nyilván hozzájárult a kényel­mességem is, de azért mégiscsak a város iránti szeretetem motiválta, hogy marad­tam.- Ha most lenne választás, mit tenne?- Természetesen megpróbálnám kor­kedvezményes nyugdíjazásomat kérni. Szükség van az új erőkre. Amikor valóban lesznek a választások, ezt meg is fogom kí­sérelni.- Ön a saját posztján kinevelte a saját utódját?- Tudnék javaslatot tenni legalább há­rom személyre, ezek közül kettőre a köz­vetlen vezetőtársaim közül.- Végül még egyszer felteszem a kér­dést...- Nem a legfelemelőbb érzés, az biztos, végül mégis csak azt akarom hinni, és a magam területén tenni is, hogy felülkere­kedjünk bajainkon és minden korábbi rossz, vagy nem megfelelő módszeren, ezeket félredobva, szót értve a társadalom­mal és összefogva minden progresszív erővel, vissza lehet szerezni a megkopott tanácselnöki megbecsülést és a bizalmat...- Köszönöm a beszélgetést. IHÁROSI IBOLYA Kerekasztal-beszélgetés Károlyi Mihályról Erkölcs és politika címmel rendeztek va­sárnap kerekasztal-beszélgetést Károlyi Mihályról és az őszirózsás forradalomról a TIT Kossuth Klubjában. A Károlyi Mihály Társaság, a TIT országos irodalmi és törté­nelmi választmányai, valamint budapesti szakosztályai által rendezett összejövete­len - amelyen Huszár István, a Hazafias Népfront főtitkára elnökölt - Major Ottó író tartott bevezető előadást. Ebben szorgal­mazta, hogy Károlyi Mihály hazánkban még kiadatlan írásai minél előbb megjelen­jenek. A kerekasztal-beszélgetés során történészek előadásai segítettek tisztáb­ban láttatni a humánus, a demokratikus szocializmusnak elkötelezett politikus sze­mélyiségét. Az előadók egyebek mellett hangsúlyoz­ták, hogy ma, egy demokratikus politizálás lendületében különösen tanulságos az őszirózsás forradalmat alaposabban ta­nulmányozni. Károlyi Mihály politikai és er­kölcsi döntéseit, s egyáltalán az adott kor­szak történelmi eseményeit áttekinteni, majd megítélni csak több oldalról megvilá­gítva lehet - szakítva az eddigi, különböző okokból torzított történelemszemlélettel. Ehhez a szélesebb közönségnek is nagy segítséget nyújtana a polgári forradalomról szóló irodalom, például Károlyi és kortár­sai, igy Jászi Oszkár, Böhm Vilmos, Garami Ernő műveinek kiadása - szögezték le a történészek. Az ülésen elhangzott, hogy Károlyi levél­tári hagyatékából - amelynek folyik a fel­dolgozása, s ebből egy kötet már megjelent - az Akadémiai Kiadó 1990-re tervezi köz­rebocsátani a második kötetet. Hamarosan ismét kapható lesz a boltokban Károlyi Mi- hályné Együtt a forradalomban - Együtt a száműzetésben című visszaemlékezése is, immár az ötödik kiadásban. HÉTRŐL HÉTRE HÍRRŐL HÍRRE Az újbereki vetömagüzemtöl csávázott búzát szállítanak a mözsi Új Élet Termelőszövetkezetbe világon nem dolgoznak olyan nagy nyereséggel a bankok, mint nálunk. A lényeg az, hogy valami megmozdult. Az ipari üzemekben lévő lehetőségeket is kutatják, vizsgálják a külföldiek. Igaz, sok esetben még inkább csak az érdekli őket, hogy a nálunk olcsó munkaerő útján szerezhető profit - esetleg extraprofit - aranybányáját aknázzák ki. Magyarán, bérmunkát végeztet­nek. Az esetek többségében úgy, hogy a nyersanyagot is ma­ga a megrendelő hozza, kimondva, kimondatlanul, bizalmat­lanságát fejezve ki a hazai alapanyagok, illetve az azokat előállítő ipar iránt. Nagyon helyes, ha az illetékes kormányzati szervek törek­szenek a külföldi tőkét megnyerni iparunkban, vagy bármely más gazdasági ágazatunkban való részvételre, csak feltétle­nül tanulni kellene a közelmúlt példáiból. A hozott adórende­letek megbuktatták a kisvállalkozások egy részét, elvették az emberek kedvét a túlmunkától, így többek között a háztájiban folytatott állattenyésztési - különösen a sertéstenyésztési - munkától, ahol még az árintézkedések - a takarmányárak növelése - is tetézte a bajt. Aggasztó méretű lett például a sertésállomány csökkenése, ami egyértelműen a háztáji gaz­daságokban volt a legszámottevőbb. Vannak ennek az or­szágnak még a lakosság tenni akarásában, munkakedvében, ha úgy tetszik, pénzéhségében tőkék, csak meg kellene ta­nulni, hogy az sohasem volt mindegy: a birkát megnyírni, * vagy megnyúzni... Igaz tudományok, jó programok Úgy is folytathatnám az előbbieket, hogy mit sem ért az a vetés, amely gyomot meg konkolyt termett, de az sem ért semmit, ami után nem tettek félre tiszta, egészséges vetőma­got. Márpedig nálunk ez sok esetben megtörtént. Ma már tu­dott, hogy a „japán csoda” alapja nem az, hogy ők szorgalma­sabbak, mint más nép fiai, vagy, mert több és ügyesebb ipari kémeik mozogtak vagy mozognak a világban, hanem az okta­tásuk színvonala, igen magas színvonala. Nem átallották Ma­gyarországra is eljönni, még Szekszárdra is eljönni, órákat meglátogatni, hogy a jót megtanulják? Ök például tudomá­nyos fejlesztési kutatásokra, egy lakosra vetítve 240 dollár körüli összeget fordíthatnak évente, képletesen szólva ennyi vetőmagot tehetnek félre, illetve vethetnek el a jövő fejlődése érdekében. Mi ennek csak negyed részét, de a „sógorok”, osztrák szomszédaink is a miénk duplájánál tartanak. Akarva, akaratlanul visszatérek a tanítás, tanulás, tudás hármasához. Nagyon nehéz nekünk megérteni, akik évtizedek óta gigan- tomán számok bűvöletében voltunk nevelve, mennyiségek hamis látszatában, hogy a tudás is termelőerő, és egyre in­kább az. Hiába lesz nekünk - azt hisszük, csodaszer - a világon a legtöbb, egy lakosra vetítve húszonöt kilogramm számítógé­pünk, nem megyünk velük előbbre, ha hamis, félrevezető adatokat diktálunk nekik... Ahhoz, hogy elmozduljunk jelenle­gi válságos helyzetünkből, igaz tudományok kellenek, igaz tanítók és nagyon jó, igaz programok. CZAKÓ SÁNDOR Tallózva * Renáta megkerült. A majd egy éve ellopott kislányt egész­ségesen kapták vissza szülei. Egyik kollégánk, ugyancsak osztozva az örömben, azért megjegyezte: jó volna, ha azokra is több figyelem irányulna, akik nem fizikailag, hanem szelle­mileg, erkölcsileg, morálisan vesznek el. Őket ki menti meg? Tudom, sokan erre föl a pedagógusokat emlegetik. Kizáróla­gosságot kívánni oktalanság, hiszen a gyerek a családnak is része, akkor is, ha a szülők vajmi keveset érke rá velük foglal­kozni ebben a hajtós világban. Mint ahogy botorság azt hinni, hogy a pénztől az oktatás egy csapásra megváltozik, ugrás­szerűen nőni fog a színvonala. Ez egyáltalán nem pénzkér­dés. Egyetértve azzal, hogy igenis kell az anyagi kérdéseket rendezni, bátorkodom megjegyezni, hogy - hála Istennek - eddig is volt sok olyan pedagógus, aki tudása legjavát adta munkájához, erejét nem kímélve végezte dolgát - kevés fize­tésért, és ezután is lesznek olyan pedagógusok - sajnos -, akik értéktelen munkát fognak végezni - magasabb fizeté­sért. Nadrág meg nadrágszíj Ha már a pénznél tartunk, a héten napvilágot látott egy áru­forgalmi jelentés, amely az első háromnegyed év számadatait hozza, összehasonlítást is téve az előző év hasonló idősza­kával. Megtudhatjuk, hogy az idén 10,5 százalékkal (ez hoz­závetőleg 50 milliárd forint) több pénzt vásároltunk el, mint ta­valy, de ezért 5,4 százalékkal kevesebb árut kaptunk. To­vábbra is lanyha a ruházati cikkek iránti érdeklődés, amire részben az is magyarázat, hogy nincs az igényeknek megfe­lelő minőségű, méretű cikkekből elegendő. Ugyanakkor az is kiderül, azokból az anyagokból is kevés van, amiből házilag lehet például fehérneműt készíteni. Hohó! Emlékezzenek csak! Volt ám valamikor olyan is, hogy a kabátot kifordították, a ruhát átalakították. Arra is emlékszem, hogy Ojika néném nagy mester volt abban, hogy az elrongyolódott ingnyak, meg mandzsetta helyett újat varázsoljon az egyébként még meg­lehetős, nem eldobandó ingre. Az is kiderül ebből a jelentésből, hogy az élelmiszerek és élvezeti cikkek iránt az érdeklődésünk töretlen. Úgy is sum­mázhatnám a dolgot, hogy inkább nem veszünk nadrágot, hogy továbbra is a régi, szép kerekded pocakunkat ölelhesse a nadrágszijunk. Vetés és aratás Kondíciónk megőrzésére, úgy látszik, a mezőgazdaság is segítségünkre van. Már a magtárakban, sőt liszteszsákokban van a kenyérnekvaló. Szorgalmasan folyik a takarmánynövé­nyek - a kukorica - betakarítása. És vetik a jövő évi kenyér- gabonát. Képletesen szólva „vetnek,, a különböző pénzinté­zetek is. Számtalan módját találták ki és találják ki, hogy a pi­henő tőkét mobilizálják. Nem tudom, dicséretnek vegyem-e: a közelmúltban Magyarországon megforduló pénzügyi szak­emberek egyike azt mondta, hogy ő a legszívesebben a bankszakmába fektetné pénzét, mert úgy látja, hogy sehol a Farkas Gábor programfejlesztő a múlt heti szekszárdi szá­mítógépes bemutatón Olasz diákok tapasztalatcseréje Sopronban Az olaszországi Recoaro Terme város vendéglátóipari szakközépiskolájának diákjai vasárnap búcsúztak el vendéglá­tóiktól, a Soproni Vendéglátóipari Szak- középiskola növendékeitől. A 28 olasz diák kéthetes magyarországi látogatás­sal viszonozta a soproniak tavaszi ola­szországi tanulmányútját. A társiskolák közötti kapcsolat a Kereskedelmi Minisz­térium közvetítésével jött létre azzal a cél­lal, hogy kölcsönösen tapasztalatokat szerezzenek a szakmai oktatás módsze­reiről. Az olasz diákok és tanár kísérőik be­kapcsolódtak a soproni oktatási intéz- mémy munkájába, szakmai és idegen nyelvű órákat látogattak, továbbá ismer­kedtek a helyi szállodák, éttermek szol­gáltatásaival, megizlelték a magyar konyha remekeit, és maguk is elsajátítot­ták a magyaros ételek készítésének for­télyait. Emellett speciális olasz étkekkel is meglepték vendéglátóikat. Győri, szom­bathelyi és budapesti társiskoláknál tet­tek látogatást, megtekintették a Nyugat­Dunántúl idegenforgalmi nevezetessé­geit és a főváros műemléki értékeit. A Velencétől nem messze fekvő tele­pülés diákjait soproni családoknál he­lyezték el, ami a baráti kapcsolatok kiala­kulásának ia kedvezett és alkalmat kínált az idegen nyelvek gyakorlására: a kö­zépiskolások közti beszélgetések ugyanis angolul, illetve németül zajlottak. A tapasztalatcserét mindkét intézmény vezetése hasznosnak ítélte, és már a soproni találkozón tárgyaltak a jövő évi tanulmányutak lehetőségeiről.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents