Tolna Megyei Népújság, 1988. október (38. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-15 / 247. szám
V— OKTÓBER 15 > A Nap kél 6.03 - nyugszik 16.58 órakor SZOMBAT A Hold kél 11.16 Névnap: Teréz nyugszik 18.49 órakor V s _____ Ü GYELETES ÚJSÁGÍRÓ VASÁRNAP: SZERI ÁRPÁD Telefonszámunk: 16-211, telexszámunk: 14-251. —-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------A 380 évvel ezelőtt 1608. október 15-én született EVANGELISTA TORRICELLI olasz matematikus és fizikus. Neve az 1643-ban bemutatott kísérletével világszerte ismertté lett: egy méter hosszú üvegcsőbe higanyt tett és ezt nyílt végével egy szintén higanynyal telt edénybe helyezte bele. Azt tapasztalta, hogy ekkor a csőben a higany kb. 76 centiméternél megállt Ezzel azt bizonyította be, hogy az edényben lévő higany felületére olyan erejű légnyomás hat ami egy 76 centiméteres higanyoszlopot tart egyensúlyban, a cső felső végén pedig légüres tér G,Torricelli-fé- le űr”) keletkezik. Később azt tapasztalta, hogy a higany a levegő nedvességtartalmától függően lejjebb vagy feljebb állt meg, így ez a szerkezet - megfelelő beosztással ellátva - barométernek is használható lett- LOTTÓNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a 41. lottójátékhéten 5 találatos nyeremény nem volt. A 4 találatos szelvények nyereménye egyenként 221 410 forint, a 3 találatos szelvények nyereménye egyenként 1032 forint, a 2 találatos szelvények nyereménye egyenként 38 forint.- BALESET. Öcsény belterületén Juhász Benő (öcsény, Bethlen u. 15. sz.) által hajtott kerékpárral hirtelen áttért a menetirány szerinti bal oldalra, amikor már előzte őt segédmotorkerékpárjával Fehér József, (Öcsény, Kossuth u. 1. sz.), s összeütköztek. A baleset következtében a kerékpáros súlyos, nem életveszélyes, míg a segédmotorkerékpáros könnyű sérülést szenvedett.- A MOHOSZ Tolna Megyei Intéző Bizottsága tegnap Tamásiban tartott ülésén többek között a két ülés között megtartott, sikeres hor- gászversenyekröl, a társadalmi halörök konzultációjáról számoltak be. Ez utóbbi napirendhez javaslatként hangzott el, hogy kiválasztásukat, felkészítésüket az egyesületek komolyabban vegyék. Szó esett az őszi halasításokról, megállapítva azt a tényt, hogy a piacon általában túlkínálat van, ezért az árak kedvezőbben alakultak, mint egy évvel ezelőtt. Döntött az IB - figyelembe véve az egyesületek mozgalmi, gazdasági munkáját - halasitási támogatásról is. A Kisszékelyi Községi HE 25 ezer, a Nagydorogi HE 30 ezer, a Bonyhádi HE 25 ezer, a Nyergesvölgyi HE 20 ezer, a Gyönk Községi HE 25 ezer és a Tengelici Petőfi HE ugyancsak 25 ezer forintos támogatásban részesült.- ÓBÁNYÁN üzemeltetett sípályájának bővítését, pihenőházának fölúítását kezdi meg ma a szekszárdi lakótelepi sportegyesület, melynek tagjai társadalmi munkában teremtik meg a feltételeket ahhoz, hogy hódolhassanak kedvenc téli sportjuknak.- VENDÉG A STÚDIÓBAN: a Holló együttes. A népszerű szekszárdi könnyűzenei trió vasárnap, a Magyar Televízió I. műsorának 10.45 órakor kezdődő Zene-bona adásában lép fel. A Holló együttes Petőfi Sándor Pató Pál úr című versének megzenésített változatát adja elő. Gyerekszáj- Papa, ha adsz 50 koronát, segítek neked megcsinálni a számtanleckémet. 41. HETI Az Angol Királyi Társaság először ítélte oda magyar kutatónak a Stein Aurél-alapítvány ösztöndíját: a Pécsett élő Bárdi László történész nyelvész folytathat kutatásokat a fel- használásával Belső-Ázsiában. ■ Békéscsabán megjelent Elek László „Művelődés és irodalom Békés megyében” c.'munkájának második kötete a megyei múzeumok közleménysorozatának 13. köteteként. ■ Ajtónyi méretű Korán-kéziratlapot árvereztek el csaknem 160 ezer fontért Londonban, a ritkaságot egy közel-keleti ismeretlen gyűjtő vette meg. ■ Mitterrand elnök nyitotta meg a párizsi Természettudományi Múzeumban azt a kiállítást, melynek az a célja, hogy mozgósítsa a közvéleményt a Franciaországnak már csak a pireneusi erdőkben található 15 medvéjének a védelmére. ■ Laboratóriumi kísérleti állatok tartására való állatházakat szállít a Szovjetunióba az isaszegi Lignifer Ipari Szövetkezet. ■ Szegeden, a várost övező körtöltésen belüli tölgyerdőben több mint két éve, s nagyrészt társadalmi összefogással nagy vadaspark épül, mely részlegesen máris az érdeklődők rendelkezésére áll biológiai ismeretterjesztési célból. ■ A Kínai KP központi lapja élesen bírálta azt a tervet, hogy a turisták kényelmére drótkötélpályát építsenek a Kínai Nagy Falnál, szerinte ez költséges, ellenkezik a beruházások csökkentését célzó kormányzati irányelvekkel, és még „szemet bántó” is. ■ Szedik a sáfrányos szeklicét a kerepestarcsai Szilasmenti Tsz-ben, virágát levesek ízesítésére, napraforgóéhoz hasonló olajos magvait madáreleségként, használják. B. L. Új lakótelep épül Tolnán Tolna nagyközség tervei között újabb - három különálló egységet magában foglaló - lakótelep kialakítása szerepel. Az OTP saját közel 30 millió forint értékű beruházása a Totév kivitelezése alapján készül: a júliusban elkezdett munka eredményeként a település közponjában már látható az első ilyen épület váz- szerkezete. A két szárnyból - három illetve négy emeletből - álló, lapostetős létesítmény 26 lakást tartalmaz. Az 1 + 2 félszobás helyiségek mérete 52 és 59 négyzetméter között váltakozik Említést érdemel az is, hogy Tolnán ez az első olyan épület, melyben a lakások kialakításával együtt folyamatosan bevezetik az egyedi gázfűtést A kulcsrakész átadás után - mely a jövő év szeptemberében várható - a lakások egy részét az OTP, nagyobbik hányadát pedig a helyi tanács értékesíti. -szá-gkLeszólítottam Kincsleletek az ozorai várból Régészei kiállítás nyílt Simontornyán Nyolc év feltárási munkája után az ozorai várból előkerült értékes leletek és a tavaly megtalált ezüst- tágyak ritka együtteséből nyilt kiállítás tegnap délután négy órakor a simontornyai vármúzeumban. A Feld István régész, a Budapesti Történeti Múzeum osztályvezetője irányításával folyó kutatások nyomán az elmúlt két évben 14 ezer pénzdarab, valamint ezüstkehely, gyűrűk, igazgyöngysor, nemesfém-gombok kerültek napvilágra és tegnaptól a nagyközönség elé. A középkori kincsleletekből összeállított kiállítás október 30- ig tekinthető meg a vármúzeumban és a tervek szerint az ozorai vár helyreállítása után ott, a lelőhelyen kap méltó helyet az értékes anyag. A feltárás eredményeit, leleteit méltatva többek között erről is szólt dr. Selmeczi László kandidátus, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója a kiállítást megnyitó beszédében. Csa úgy, az utcán leszólítottam egy középkorú nőt, s megkérdeztem, mi foglalkoztatja mostanában.- Csütörtökön kedzték el vetíteni Szekszárdon a Hanussen című filmet. Már a plakátot látva megdöbbentem! Nem a nagy-, hanem a kamarateremben tűzték műsorra. Az még semmi, hogy kerti székeken - van rajtuk párna - ültünk a levegőtlen teremben. De az, hogy tenyérnyi vetítővásznon láthattuk a rangos alkotást, az már kiborított. Nem szólva a filmtekercsek váltásáról, ami közben nézhettük a fekete semmit, s hallgathattuk a vetítőgép búgását. A gép egyébként is folyamatosan recseg és zúg. Kérdezem: mit jelentsen ez? Végül is egyetlen magyar Oszkár-dijas rendező van. Ezt érdemli Szekszárdon az értékes filmje? És közönsége? Sztarovics János, a Panoráma mozi üzemigazgatója elmondta, hogy a nagyteremben lehetőleg olyan filmeket vetítenek, melyek sok nézőt vonzanak. Amennyiben Szabó István filmjére is láthatóan nagy lesz az érdeklődés, rendeznek külön előadást az 570 nézőt befogadó moziteremben is. Hogy recseg és búg a kamara vetítőgépe? Az igaz. És érthető. Hiszen a matuzsálemek mást nem tudnak produkálni. Egyébként ilyen gépekkel vetítettek a II. világháborúban a fronton. Megtudtam azt is, hogy a kamarában 18 forintért adnak egy jegyet a Hanussenre, míg a nagyteremben ennek pontosan a duplájába kerülne. (Egyébként csütörtökön este a kamarateremben 56-an voltak, ugyanakkor a nagyban - a Camorra című bűnügyi film ment - mindössze 167-en!)- hm A ködfényszórók használata Ősszel és télen a járművezetőknek gyakrabban kell számolniok korlátozott látási viszonyokkal, olyan sűrű köddel is, amelyik esetenként ködfényszóró használata nélkül csak nagyon lassú haladást tenne lehetővé. Az október 1-jén hatályba lépett, Kreszt módosító rendelkezés 44. paragrafusa (4) bekezdésében foglaltaikat emiatt ismertetjük elsőként A korábbiaktól eltérően a módosított jogszabály szerint „TOMPÍTOTT FÉNYSZÓRÓ HELYETT ködfényszórót továbbá hátsó helyzetjelző ködlámpát abban az esetben szabad használni, ha a látási viszonyok egyébként csak egészen lassú haladást tennének lehetővé.” A ködfényszóró tehát mostmár e rendelkezés szerint is csupán a hely- zetjelző lámpákkal világíthat együtt, a tompított fényszórókkal nem. A közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 23/ 1975. (XII. 31.) KPM. sz rendelet 28. paragrafusa (2), (3) és (4) bekezdése ugyanis már 1976. január 1. óta úgy rendelkezik egyebek mellett, hogy a ködfényszóró átvilágított felületének külső széle a jármű legszélső pontjától 0,40 m-nél távolabb nem lehet, továbbá olyannak kell lennie, hogy az csak a helyzetjelző lámpákkal együtt legyen bekapcsolható. Nyomatékosan felhívjuk az érintettek figyelmét gépkocsijuk ködfényszóróinak szabályok szerinti átszerelésére, mert azokat a jövőben következetesebben fogják ellenőrizni. Amíg pedig az átalakítás nem történik meg, sűrű ködben, a körülményeknek megfelelő sebességgel közlekedjenek tompított fényszórókkal, hiszen a ködfényszóró használata nem kötelező, csak megengedett akkor, ha annak elhelyezése, működtetése megfelel az előírásoknak. PIÁCSEK GYÖRGY A váratlanul jött Nobel-díj Kairói lakásában éppen sziesz- tázott Nagib Mahfúz, amikor felesége betoppant a szobába és azt mondta: gratulálok a Nobel-díjhoz. Az író nem akart hinnia fülének, azt hitte, hogy neje csak viccel. Az asz- szony azonban nem tágított, a telefonhoz hívta férjét, ahol a vonalban volt az AI Ahram című lap munkatársa, aki megerősítette a jó hírt. A 77 éves író még ekkor sem hitte el, hogy ő lenne a kiválasztott. „Elég volt az álmodozásból, hagyjál aludni” - mondta feleségének. Az író hitetlensége érthető, hiszen még arról sem volt tudomása, hogy jelölték a díjra. A Nobel-díjat odaítélő svéd akadémiai bizottság egyszer sem kereste meg az „arab Thomas Mannt”. Mahfúz világ életében Kairóban élt. Még a Nobel- díj átadására sem utazik el, igaz ebben nem a városhoz való ragaszkodása játssza a fő szerepet. Mint ahogy az AI Ahram-nak elmondta, megrendült egészségi állapota nem teszi lehetővé a hosszú utat. Szalmából szén A Csák vári Állami Gazdaság Móric-majori területén NSZK lízing alapén pirolizálóüzemet építettek, amelyben különleges technológiával, adalékok hozzáadásával szénport állítanak elő szalmából, majd briketté préselik azt így a nyugati piacokon igen keresett terméket kénmentes, grillsütésre alkalmas szenet állítanak elő. LÁTTAM Akasztófahumor Ha valaki egyszer venné a fáradságot, hogy tanulmányt írjon a madárijesztőkről, alighanem szerteágazó munkát kellene végeznie, számos fotóval illusztrálva mondanivalóját. Madárijesztő ugyanis van nagyon sokféle, a madzagra kötözött, látványát tekintve puritán, ámde zörgő hangjával jó szolgálatot tevő fóliacsíkoktól a raffinált módon foltozott nadrágú és kilyuggalt kalapú, csavargóra emlékeztető bábuig. Legyen bár ilyen vagy olyan a madárijesztő, egy bizonyos funkciónak biztosan nem kell megfelelnie. Nevezetesen nem feladata az esztétikai nevelés, nem kell szépnek, tisztának, méreteittekintve harmonikusnak lennie. De az az ízléstelenség, amit a 6-os út mellett, a fácánkerti elágazó közelében fölállított példány harsog, minden elképzelést felülmúl. Nem tudom, hogy a seregélyeket mennyire riasztja az akasztófán lógó emberalakot élethűen formázó báb. De hogy egy valamennyire is jóérzésű szőlőtolvaj még a környéket is messzire elkerüli, azt biztosra veszem. -riV J _________j r---------------^ r \ llyen volt, ilyen lesz Az időjárás - megyében Kellemes, meleg idő volt ezen a héten Tolna megyében. Szinte menetrendszerűen megérkezett a „vénasszonyok nyara”. A sokévi megfigyelések szerint a visz- szatérő meleg napok legvalószínűbb időpontja október 11-14. Sok volta napsütés, csapadék nem hullott. Kora délutánra általában kevéssel 20 fok fölé emelkedett a hőmérő higanyszála, és hajnalra is csak 7-11 fokig hűlt le a levegő. Ez várható a hét végén A hét végén lényeges változás nem várható megyénk időjárásában. Csapadékra továbbra sem kell számítani. Hajnalban párás lesz a levegő, egyre többfelé lehet köd. A minimumhőmérséklet 5-10 fok között alakul. Napközben többórás napsütés várható, 17-22 fokig melegszik fel a levegő. Mire számíthatunk a jövő héten? A jövő héten az elmúlt napokhoz képest hűvösebb időre lehet számítani. Erősödik a ködhajlam, a hét közepe felé valószínű, hogy a köd napközben is megmarad. Hűvösek lesznek az éjszakák, hajnalra 1 -6 fokig hűl le a levegő. A hét elején 15-20 fok közötti hőmérséklet várható. Később a köd miatt már nem várható napsütés, ezért csak 10-14 fok közötti délutáni hőmérséklet valószínű. ZÁRBÓKNÉ DR. RÍMEK ILONA "népújság A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettesek: GYURICZA MIHÁLY és HAZAFI JÓZSEF. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc téj- 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesltö postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.