Tolna Megyei Népújság, 1988. szeptember (38. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-13 / 219. szám

1988. szeptember 13. tRiÉPÜJSÁG 5 25 éve történt: A nagy vonatrablás Huszonöt évvel ezelőtt, pontosabban augusztus 8-án hajnali háromkor 14 rab­ló Buckinghamshire közelében a nyílt pályán megállította a Galsgowból Eus- tonba tartó királyi postavonatot és elkö­vette azt, ami azóta is a brit nemzeti mito­lógia része: a nagy vonatrablást. Ponto­san 2 millió 631 ezer 684 fontot pakoltak ki a vonatból. Azóta mások sokkal többet is raboltak már Nagy-Britanniában, de ki emlékszik a nevükre? Buster Edwards, Bruce Reynolds, Roy James nevének fé­nye azonban ma is Robin Hoodéval ve­tekszik Angliában, a börtönből is meg­szökő Ronald Biggs pedig éppenséggel világhírű lett. A rablók saját maguknak köszönhették a zsákmányt és a körülményeknek ké­sőbbi súlyos büntetésüket. Bruce Rey­nolds és Buster Edwards korábban ha­gyományos módon már próbálkozott vo­natrablással. A hagyományos módszer: meghúzni a vészféket, kirabolni a posta­vagont, aztán autón menekülni. Csak­hogy ezzel, mint annyian mások, ők is ku­darcot vallottak: a vonat egy mérfölddel tovább gurult, messze elhagyva a vára­kozó kocsit, úgyhogy a rablásról le kellett mondani. Az újítás abban állt, hogy kidol­gozták a vonat pontos megállításának módszerét: két kesztyű és két elemlámpa alkalmazásával zöldről pirosra váltották a szemafor jelzését. Onnan már csak fél mérföldet kellett megtenni egy hídig, ahol az autók várakoztak. Ebben egy ólmos- bot volt a segítségükre: ezzel mértek ak­kora ütést az ellenkező mozdonyvezető fejére, amelytől az nem ájult el, de megér­tette a helyzet komolyságát. És milyenek voltak a körülmények? Mint annyiszor Nagy-Britannia történeté­ben, ismét egy korszak látszott lezárulni és egy másik kezdődni. Botrányokkal volt terhes az 1963-as év: Kim Philby, a mesterkém a Szovjetunióba menekült - idén hunyt el Moszkvában -, Profumo hadügyminiszter megbukott Keeler kis­asszony miatt, aki nemcsak vele osztot­ta meg az ágyát, hanem a londoni szovjet nagykövetség katonai attaséjával is, s Profuma hazugságai nyomán MacMillan kormányfő ugyancsak kénytelen volt tá­vozni, nemcsak a hatalomból, hanem a Konzervatív Párt éléről is. A hatalom te­kintélye repedezett és a láthatáron már ott dübörgött az új korszellem, egyelőre az első sikereit besöprő Beatles együttes képében. Ha ehhez hozzágondoljuk, hogy akkoriban egy középcsatár sztár­gázsija mindössze heti 100 font volt, ért­hető, hogy a csillagászati összegű rablás megmozgatta az emberek fantáziáját és titkon a tettesek mellé állította a közvéle­ményt. Sokan még ma is úgy vélik: a széles körű nyomozás után elfogott rablókra mért különösen szigorú, általában 30 éves börtönbüntetések nem annyira a tett súlyával, inkább azzal álltak arány­ban, hogy a hatalom meg akarta mutatni, ki az erősebb, azonfelül az összes többi megoldhatatlan gondjáért-bajáért a „kis­embereken” a vonatrablókon töltötte ki mérgét. Igaz, egyikük sem ülte le a teljes büntetést, amnesztiával korábban sza­badultak, többnyire 1975-ben. Az egyik szervező, Buster Edwards nem lett hűtlen a vasúthoz. Miután szaba­dulása után még egy áruházi lopásért is elítélték, virágárus standot nyitott a Victo­ria pályaudvaron és ma London egyik idegenforgalmi nevezetessége. A tettesek közül hármat ma is keres a rendőrség újabb és újabb bűncselekmé­nyek miatt, kettőnek a hetvenes években még voltak összeütközései a törvénnyel,- a többiek végképp jó útra tértek. A leglát­ványosabban ez Renold Biggsnek sike­rült: kilenc hónappal azután, hogy meg­kapta a maga 30 évét, 1965 elején meg­szökött a wandsworth-i börtönből. Soha nem fogták el, Brazíliában él élete párjá­val és fiával. Nem járt ekkora szerencsé­vel egy másik tettes, Charles Wilson, aki már 1964. augusztusban megszökött a Winson Green-i börtönből: őt hamarosan újra elfogták. Csak 1978-ban szabadult. Ma szerelőműhelye van Middlesexben. Egy bizonyos: sok mindent raboltak azóta is Nagy-Britanniában, de vonat­rablás azóta sem volt. Régi szép idők. MÉSZÁROS GYÖRGY Zárkában és Liget felől jön két rendőr Megállnak a házunk előtt „Szedjél össze mindent Be kell vigyünk a börtönbe" (Börtöndal) Vajon mennyire változhat meg egy em­ber a rácsok mögött? Mi járhat a fejében akkor, miután becsukódik mögötte a ne­héz vasajtó? Mennyire adja meg magát a ténynek: rab lettem! Rácsok között Rácsos világ a szekszárdi Büntetés­végrehajtási Intézet. Ör áll a kapuban, személyi igazolvá­nyunkat kéri. Rácsos vasajtók elektromos zárai kat­tannak. Az elítélteket - érkezésük után - befo­gadó zárkába helyezik, majd orvosi vizs­gálat következik. A ruhák kiadása után alapos személyiségvizsgálatnak vetik alá őket, melynek elsősorban az a célja, hogy a lehetőségekhez mérten testre- szabott nevelési programot állíthassanak össze a nevelök. Vasajtó nyílik. Az elítélt belép egy ho­mályos helyiségbe, - a zárkába - ahol háromemeletes ágyak sorakoznak. Az ember még a gondolattól is szédül, hogy a doberdón, - ez a legfelső ágy neve - teljen el életéből egy pár hónap. Emellett, ott van még egy WC, függönnyel elkerít­ve. Lehangoló látvány. Persze ilyenkor arra is gondol az ember, ezek az embe­rek maguknak keresték a bajt, végül is bűnösök, öltek, loptak, vagy más bűn- cselekményeket követtek el. „Ez egy ördögi kör” Komáromi Gyula 43 éves, már ötöd­szörvan a börtönben. Kereskedő, össze­sen tíz évet töltött el az ország börtönei­ben. A börtőnviszonyokhoz képest ele­gáns, modora kifogástalan.- Először 1974-ben kerültem börtön­be sikkasztásért. Kiszabadulásom után hamarosan ismét ez lett az otthonom. Most is lopás miatt vagyok, még 155 na­pom van hátra.- Meg lehet szokni a bezártságot?- Nem lehet, legfeljebb hozzászokik az ember. Én most itt pénzügyi írnok va­gyok, szeretem a munkámat. Nem is értem, hogy ez az érettségizett ember, hogy tölthetett már el tíz évet rá­csok között? Mert ugye, megbotlani egy­szer lehet, de ötször? Mintha megérezné, hogy mire gondolok, elmondja, hogy a tárgyaláson a bírónő is ezt kérdezte tőle.- Mindenki ezt kérdezi. És én értetlenül állok előtte. Van családom. Igaz, hogy nem tartjuk a kapcsolatot, de ezt én aka­rom így. A lányom egyetemista, nem sze­retném, hogy énmiattam bármiféle hátrá­nya is származna. Nézze - folytatja -, ha valaki egyszer megindul ezen az úton, akkor nagyon nehéz visszatérni neki a rendes civil életbe. Vannak tervei az em­bernek, mindig arról ábrándozik, milyen lesz, ha kikerül. A lehetőség természete­sen adott: hat hónappal a szabadulá­sunk előtt megkereshetünk számtalan munkáltatót, de ki akar alkalmazni egy elítéltet?! Ekkor nyakunkba kapjuk a vá­rost, rohangálunk napokig, elfogy a pén­zünk, utolsó kiút pedig az ital lesz. Ez pedig a legtöbb esetben maga a további ok. Valahogy élni kell, így jön az újabb lo­pás. Ez egy ördögi kör, a szabadulók na­gyon hátrányos helyzetbe kerülnek. Fő­leg, ha kap egy retet (rendőri felügyelet). Tudja mivel jár. Este otthon kell lenni, sehová nem lehet elmenni. Pedig az em­ber nemcsak kocsmákban tud bűncse­lekményeket elkövetni.- A felesége meg­látogatja?- Isten őrizzen at­tól. Utána biztosan két hétig hülye len­nék! „A börtön falában mindenkinek megvan a maga téglája”. A másik írnok elmond­ja, hogy ha név nélkül írom meg a történetét, ’ csak akkor válaszol. ő egy vállalatnak volt" a vezetője, aho­vá most is visszavár­ják. A munkahelye és a család is. Nyugod­tan beszél, aki elfo­gadta és megemész­tette a megváltoztat- hatatlant.- Építkezünk. Eh­hez pedig sok utánjá­rás, pénz és türelem kell. Amerre mentek a vállalati kocsik, onnét visszafelé elhozták nekem a szükséges anyagokat. Sok is­merősöm is megke­resett - nem pityi-pa- lik! -, de természete­sen soha nem fogad­tam el a szívességért pénzt. A szerelem az, ami miatt most itt va­gyok. A barátnőm férje jelentett fel. így csalás és hatalommal Délutáni sétán az elítéltek való visszaélés miatt kaptam másfél évet.- Ki állt maga mellett?- A vállalat. Remélem, megkapom a kedvezményt, és minél előbb munkába állhatok. 39 évesen került először és remélhe­tőleg utoljára börtönbe. Próbálom elkép­zelni, milyen lehetett az első nap neki. Iszonyú! Egy addig sikeres és a munka­helyén is megbecsült ember egyik nap vezetői állásából a sittre kerül. Megkapja a matracot, a lepedőt, a vánkost, párna­hajat, és a pokrócot. Vételez egy ütött- kopott alumínium csajkát, hozzá egy sár­ga tálcát, és természetesen alumínium­ból kanalat, bicskát.- Milyen érzés volt az ajtó első katta­nása?- Mintha szíven szúrtak volna. Érez­tem, hogy megsemmisülök. Az első há­rom nap hamar elment. Új volt minden, talán még izgalmasnak is nevezném, ha tudtam volna, hogy két nap és vége. Ilyent én még csak filmen láttam. Sokkal rosszabbnak képzeltem a börtönt. Be­vágják a kaját, verik az embereket. Azt ta­pasztaltam, hogy rendesek velük a neve­lők. Mondják, a börtön falában minden­kinek megvan a maga téglája. Hát én most elviszem magammal, mert én biz­tos, hogy. nem fogok ide többet visszake­rülni. Szerencsés helyzetben vagyok. Visszavár a család, a munkahely, de a legtöbb ittlévőt senki sem várja. Most már tudom, hogy sokan a hányatott életük miatt kerültek ide. „Szeretném, ha elvinnének katonának!” Engyel István 21 éves, Tolna megyei lakos. A jóképű srác megtörve meséli történetét. Szekszárdra járt az 505-ös Ipari Szakmunkásképző Intézetbe, ahol jeles eredménnyel tett szakmunkásvizs­gát. A szülei szerették volna, ha továbbta­nul, de ö úgy gondolta, jobb, ha megma­rad szakmunkásnak, úgy nem piszkálják a beosztottai. Volt egy lány ismerőse, aki kiskorában intézetben nevelkedett. Szerelem szövődött köztük, de a szülők ellenezték a kapcsolatot. Akkor 17 éves volt, és meg akarta mutatni a világnak, hogy képes a saját lábán is megállni. Elköltöztek albérletbe és természetesen kezdődtek az anyagi gondok. Lopás, börtönbüntetés...- Derékba törtem az életemet. Most másodszor vagyok büntetve. Az elsőt még valahogy megmagyarázza az ember botlásként, de ezt a másodikat már nem lehet. Ide jutottam, de úgy érzem, hogy van bennem akaraterő. A legjobb az len­ne, ha elvinnének katonának, ott a másfél év alatt biztosan embert nevelnének be­lőlem. Addig meg marad az ábrándozás, mint egyik nap is. Azt álmodtam, hogy ott­hon vagyok, reggel indulok munkába és csörög az óra. Csörgött is, és miután kinyitottam a szemem, megláttam a rá­csokat. Aki mindig vigyorog Balogh Attila intézetben nevelkedett 14 éves korában volt először börtönben, Tö­kölön. Mindössze 21 éves, és már össze­sen 5 év 8 hónapot töltött rács mögött Míg ezeket elmondja, kedvesen moso­lyog, ha kint találkoznék vele, biztosan nem jutna eszembe, hogy bűnöző. Jármű önké­nyes elvétele miatt van most itt és hamaro­san szabadul. Egy színháznál lesz kellékes. És nevelői nagyon bíznak benne, hogy töb­bet nem fog visszatérni. Az elítéltek zömét itt a börtönben a Bör­zsöny Vegyesipari Vállalat szekszárdi üzemrésze foglalkoztatja labdavarróként Nehéz munka, nagy figyelmet és kéz­ügyességet igényel. A többi elítélt a mű­helyben dolgozik, továbbá a konyhán és a mosodában. Reggel öt órakor van ébresztő, akkor szólal meg a központi óra rikácsoló hangja. Tisztálkodás, és rendrakás. Szigorú a fe­gyelem. Délután félórás szabad levegőn tartózkodás, ekkor a kis udvaron sétálhat­nak, sportolhatnak. Takarodó kilenc órakor van, de ha a zárka kiérdemli, akkor meg­kapják a tévét és nézhetik tovább az adást. Egyhangúan telnek napjaik. A nevelők azon fáradoznak, hogy minél kevesebben kerüljenek újra vissza a börtönbe. És itt bent mindig is az az érzésük, hogy meg­szűnik az ok, ami megszünteti az okozatot. Két lakat őrzi az ajtót, vasrács van az ablakán, Keményfa ágyon kerül az álom, terólad álmodozom. Raboknak öt perc a séta Rab sétál az udvaron, Magas a kőfal, mindenhol őr van, Nem szállt át a sóhajom. (Börtöndal) HERBECK ERZSÉBET Fotó: KAPFINGER ANDRÁS Egy „ifjú” az előzetesben Hogy legyen pénz Magánzárkában Balogh Attila: - Szeptemberben szabadulok-------------- ■ --------------------------------------------------- - 1 y H ...... B tyLINCSBEflM

Next

/
Thumbnails
Contents