Tolna Megyei Népújság, 1988. szeptember (38. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-01 / 209. szám
A mészbetétes urna, aminek holdas füle, széles tölcsére pereme, a tetejére helyezett tál különböző kultúrák nyomait viseli ékszereit, viseleti tárgyait helyezték. Előkerültek például bronz gyöngyök, ruhakapcsoló tűk, dísztűk és egy bronz tőr hozzátartozó fenőkővel, ezt amulettként is használták. A kis edényekben, bögrékben útra- valót tettek a hozzátartozók. A véletlennek köszönhető, hogy eddig a mély talajlazítás elkerülte ezt a területet. A gerjeni tsz felajánlotta, hogy a munkák elvégzésével megvárják az ásatást. Nem kis segítség ez, hiszen nemcsak leletek, tárgyak menekülnek meg így, hanem a sirok, sírcsoportok is eredeti helyükön, ezek elhelyezkedése pedig rengeteg információt ad a régészeknek. A sírok egymásmellettisége a kronológiát jelzi, ez alapján három korszak választható szét. A temető északi részén egy kis edény található a hamvakon, a közepén állatcsont - mellékletek is megfigyelhetők, a déli részen pedig több edényt is találtak egy-egy urna mellett. Ezek az apró jelek a hitvilág eltéréseire is utalnak, aminek rendszerezése és az egész temető feltárása mintegy tízéves programot ad a régészeknek.-tzs-kaIpari szennyvíztisztító a Videotonnál A Videoton Elektronikai Vállalatnál a galvánüzemekből kikerülő nehézfémeket tartalmazó víz tisztítására új berendezést létesítettek. Az óránként 90 köbméternyi megtisztított víz 60 százalékát a nedves technológiájú üzemek részére viszszanyerik. utolsó napokban svájci egyetemisták is segítettek az ásatáson 1988. szeptember 1. "níÉPÜJSÁG 5 Középső bronzkori temető a település után A Gerjenhez közeli Váradpuszta elnevezése is lehetséges, hogy egy bronzkori földvár nyomaira utal. A feltételezésen túl azonban tény, hogy a tavalyi ásatásokat folytatva újabb értékes leletekre talált a Szabó Géza vezette, Vízi Márta és Gere László régészekből álló csoport. Az anyag jelentőségét az adja, hogy igen ritkán bukkannak rá a településre és temetőre együtt a szakemberek. Az idei öthetes ásatás során, amit a múlt hét végén fejeztek be - 97 sírt vallattak meg, amelyek egy igen kevert népességről és kultúráról tanúskodtak. Eszerint i. e. 1350 körül egy nagy állattartó nép, a halomsíros kultúra népe elmozdította a korábbi lakóhelyéről az ott élőket, a Dél-Dunántúlon berendezkedett mészbetétes, a Fejér megyei vatyai-, és a Tisza menti szőregi kultúrák népeit és azokkal keveredett. Erre utal a hamvasztásos temetkezési szokás, és a nagyméretű urnák, amelyek tetejére az elhalt A 115 méter hosszú kutatóárokban a régészekkel Bóna István az MTA Régészeti Bizottságának vezetője (jobbról) Különböző népek és kultúrák nyomai Váradpusztán Főépítész Madocsán Aki társ, és nem ellenfél akar lenni... Madocsának is van főépítésze. A hír annyiban kuriózum, hogy megyénkben a kistelepülések közül egyik sem döntött ilyen szakember felkérése mellett, másrészt a vállalkozó építész társadalmi munkában vállalta ezt a megbízatást. A miértről kérdeztük Sáros Lászlót, a Szövetkezeti Tervező Vállalat munkatársát, a község főépítészét.- Nyilvánvaló volt számomra, hogy státusban nem végezhetem ezt a feladatot, hiszen ez csak valami produkció után lenne méltányos. Inkább valamiféle folyamatos megtiszteltetésnek veszem a madocsaiak bizalmát, és idővel igyekszem annak megfelelni, természetesen elveim, elképzeléseim megőrzésével. Persze, nemcsak „szerelemből" teszem, hiszen azon túl, hogy egy község arculatának formálásában vehetek részt, egyéni megbízásokat is végzek a jövőben.- Hogyan talált éppen Madocsára, vagy ha úgy tetszik, miként találtak a madocsaiak önre?- Egy kicsit talán távolról kezdem, mesteremnek tekintem Makovecz Imrét, annak ellenére, hogy a szó szoros értelmében iskolai tanítványa soha nem voltam. ö Paks főépítészeként sokakat hívott a városba, így kerültem én is erre a környékre. Ekkor kerestek meg a mado- csai vezetők a napközis konyha tervezésének megbízásával, amit elvállaltam. Idővel ez a hivatalos kapcsolat szorosabb szállá erősödött. Láttam, hogy mennyire filléres problémákkal kell megküzdeniük egy községben az embereknek és ezzel együtt tapasztaltam egy jobbra törekvést, alkotó szándékot. Megragadott az a fajta tartás, amellyel a településpolitikában, a helyi méretekben nagy feladatokban az embert is észreveszik, fontosnak tartják. Amikor a tsz-el- nök a falu közepén nem fogadja el a kisajátításra, irodaépítésre szánt területet, mert az ott élő idős asszony ragaszkodik az otthonához, nem akar viszály, szomorúság, vagy lehet hogy emberélet árán új központot... Ezeknek az embereknek nem lehet nem segíteni.- Az érzelmi szimpátián, kötődésen túl milyen lehetőséget lát szakmai szemmel ezen a településen? Milyen profilt kellene megőrizni, erősíteni vagy újjáéleszteni a községben?- Érdekes a településszerkezet, történelmileg kialakult módon a Duna vonalát követi. Fantasztikusan szép lehetett valamikor a templom környéke, nem véletlen, hogy egy amatőr festő, ha dilettáns módon is, éppen azj a környéket örökítette meg, a tanácsterem falán látható...- De vajon mennyire vannak tisztában ezzel az értékkel a helyiek?- Nem jobban, mint másutt, de ez senkinek a rovására nem írható. A múltkoriban esett szó például az iskola melletti régi, jellegzetes parasztház eladásáról, fiatalok vették volna meg. A rossz állagú épületet valószínűleg lebontották volna, hogy helyébe újat emeljenek. Megmentésére készítettem egy javaslatot, miszerint a tanács kezelésében kellene megtartani és felújítani a házat. Az iskolához kapcsolva értelmes célokra használhatnák a gyerekek: kertművelést, háztartási ismereteket tanulhatnának például és mellékesen az esztétikai nevelés részeként emberléptékű, szép épületet látnának naponta. Persze, ez a nehezebb megoldás...- És őszintén szólva legtöbb helyen nem ez a gyakorlat. Az új fogalma mintha összekapcsolódott volna a régi teljes elvetésével.- Nem tudom elfogadni a panelotthonok, a hazányi panel gondolatát. Mint építészetet pedig egyáltalán nem tartom építészetnek, mert ha egy épületnek nincs arculata, ott baj van. Tudja, az érdekes az, hogy a legtöbb ember irtózik a típusdolgoktól, hiszen önmagát nem tartja típusszemélyiségnek, mégis elmondhatja magáról: „Én vagyok az egyetlen tucatember”. Éppen a kivagyisággal, a szomszédot egy emelettel, ablakkal való túlszárnyalással válik ugyanolyanná, mint a másik.- Ennek a folyamatnak a megállítása lesz egy kicsit az ön feladata, hiszen csak a főépítész által véleményezett tervek kerülhetnek zsűri elé. És amint rövid bemutatkozásán a tanácsülésen elmondta, kizárólag utcaképben, településképben gondolkodik a döntéskor. Nem tart a konfliktusoktól?- Nem akarok egy központi ellenprófétaként fellépni, csupán a zsűrinél tapasztalt korábbi típusreakciót szeretném kiszűrni, amikor szinte behunyt szemmel engedélyeztek és teszik ezt sok helyütt ma is. így alakul, torzul el falvak, városok képe, miközben ezek a házak nem olcsóbbak, nem otthonosabbak, minta hagyományos szellemben készültek. Igaz, tudom, hogy akkor, amikor a megvásárolt tervvel, anyaggal ugrásra készen várja az ember az építkezést, nehezen fogadja el, hogy elképzelésein módosítani kell, még ha nem is valami szigorú előírás, megkötés szerint. Idegenkedés, sértettség biztosan előfordul majd, de szeretném, ha idővel úgy éreznék a madocsaiak, hogy társ vagyok és nem ellenfél TAKÁCS ZSUZSA Városban vagy vidéken? A 2000. esztendőre Latin-Amerika lakosságának 75 százaléka, Afrika népességének 42 százaléka, az ázsiai földrész lakóinak 37 százaléka városlakó lesz - vetíti előre egy ENSZ-jelentés a fejlődő világ nagyvárosai növekedésének jelenlegi mértékére alapozva. E városok legtöbbje óriási nyomás alatt áll: lakosaik létszáma ugyanis 1950 óta szinte megháromszorozódott, viszont a lakásépítés, a közművek és a közlekedés fejlesztésének üteme messze elmaradt mindenütt a vidékről betelepülő lakosság létszámának növekedésétől. Honnan ez az óriási tömeg? - Legtöbbjük természetesen már ott született. Egyre nagyobb számban érkeznek azonban a vidékről betelepülők, akiket a szegénység, a falusi élet kilátástalan- sága, a város nyújtotta jobb megélhetésbe vetett hit hajtott a nagyvárosok felé. S e betelepülőket - akiknek többsége igen rossz körülmények között, leginkább a városok környékén kialakuló, egyre nagyobb kiterjedésű bádogvárosokban talál új otthonra - nem rettenti el az utcák sivársága, a kalyibákat körülvevő piszok és szenny. Inkább ez - mondják -, mint a vidéki élet létbizonytalansága: az egykor életet adó erdőket kipusztitották, élelmet termő földjeik terméketlenné váltak a természeti csapások, az évek óta pusztító aszály, a sorozatos áradások, s nem utolsósorban a rabló mezőgazdasági termelés miatt. A ’80-as évek első felében nem kevesebb, mint 10 millió afrikai kényszerült elhagyni földjét, főként a szárazság miatt. Az ENSZ által készített jelentés szerint a harmadik világ országainak az ezredfordulóig legalább 65 százalékkal kellene növelniük azokat az erőforrásaikat, amelyek a városi közmüveknek, szolgáltatásoknak, a lakásépítésnek csak á jelenlegi szinten tartására irányulnának. A betelepedések igen nagy hatással vannak a vidéki környezetre is, ugyanis a városok terjeszkedése mind több és több termőterületet fal fel. S a nagyvárosok nemcsak a földeket vonják el. Felmérések szerint egy egymillió lakosú város naponta 625 tonna vizet, kétezer tonna élelmiszert, 9500 tonna tüzelőanyagot fogyaszt el. Az élelmiszer és a víz nagy része természetesen faluról érkezik, s ez jellemző a tüzelőanyagra is, amely hihetetlen mértékű erdőpusztitást hozott magával. A városok nemcsak fogyasztanak persze, termelnek is: ugyanez az egymillió lakosú város naponta 500 ezer tonna szennyvizet, kétezer tonna háztartási hulladékot és 950 tonna légszennyet termel. S a városi légszennyezés egyre jobban átterjed a falvakra is. Mind a városokban, mind pedig a falvakban a népesség és a környezeti hatások egyre inkább kölcsönhatással vannak egymásra. Az embernek szüksége van élelmiszerre és vízre, s természetesen hulladékot termel, függetlenül attól, hogy városban vagy vidéken él. Felmerül a kérdés: túl sok ember létezik túl kevés erőforrásra? - A világ egyes részein sajnos így igaz, de legtöbb esetben inkább a lakosság megoszlásában fennálló aránytalanságokat kellene megszüntetni: túl sok ember él rossz helyen, azaz távol azoktól a lehetőségektől, amelyek a megfelelő életet biztosítanák nekik. A városokba betelepülőket leginkább a megélhetés gondja nyomasztja. Bármilyen keményen is dolgozzanak ezek az emberek - akár napi 16 órát is -, nem tudják előteremteni az egészséges léthez, a házépítéshez, a szolgáltatások megvásárlásához szükséges összegeket. Az ENSZ-jelentés példának hozza az indiai Bombay lakosságát: a betelepültek egy része bérből élő munkás vagy kereskedő, többségük azonban nem keresi meg a napi két dollárt sem. A bevándorlást ösztönzi az is, hogy a fejlődő országok kormányzatai - elsősorban a szervezett városlakók nyomására - kénytelenek szűkös költségvetési forrásaikat a városok fejlesztésére fordítani, tovább növelve a szakadékot a falu és a város között. Az Egészségügyi Világ- szervezet becslése szerint a fejlődő világban a városi lakosok 74 százaléka jut tiszta ivóvízhez, míg a falusi lakosságnak csak 39 százaléka. A közműhálózat aránytalansága hasonló: a városlakók 52 százaléka élvezheti a közművesítés előnyeit, míg a falvak népességének csak 14 százaléka. S lehetne sorolni az ilyen aránytalanságokat több más téren is: élelmezés, közszükségleti cikkekkel való ellátottság és más területek. Mindez meggondolandó lehetne azoknak, akik a falvak elpusztításában látják a társadalmi fejlődést... Az emberek ilyen mértékű koncentráltsága sürgős intézkedéseket követel: a kormányoknak olyan programokat kell kidolgozniuk, amelyek vonzóbbá teszik a falusi életet a megfelelő élet- és megélhetési körülmények biztosításával. Az ENSZ-jelentés felhívja a figyelmet a falusi közegészségügyi hálózat megszervezésének, a családtervezésnek a fontosságára is. Azokat pedig, akik mégis a várost választják lakhelyül, tervszerűen irányítani kell, mégpedig nem a fővárosok és a nagyvárosok felé, hanem más kisebb városokba - hangzik a jó tanács. Amikor a környezet pusztításáról beszélünk, általában a természetben okozott emberi károkat értjük, pedig a falu és a város egyensúlyának felbomlása, hagyományos környezetük lerombolása ugyanolyan komoly környezetpusztító tényező az emberiség számára. ÚJVÁRI MARGIT
