Tolna Megyei Népújság, 1988. szeptember (38. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-06 / 213. szám

1988. szeptember 6. Képújság 3 Magyarok a világban 50 éves a Magyarok Világszövetsége Ma emlékezik meg fennállásának 50. évfordulójáról a Magyarok Világszö- vetsége. A jubileum nagy figyelmet kap. Ami érthető, hiszen kevés nemzet történelme alakult úgy, hogy minden harmadik tagja a határon kívül él. A magyarság összlétszáma 15,5 millió, ebből 10,5 millióan élnek Magyarországon és 3,5 millióan a környező or­szágokban. Ők természetesen nem számítanak kivándorlónak, az ő esetükben a törté­nelem módosította az országhatárokat. Egészen más a helyzet azonban azzal a másfél millió magyarral, aki a nyugati országokban él. Ők, vagy esetleg felmenőik fogtak ván­dorbotot a század különböző időszakaiban, de magyarságukat, a magyar kultúrát őrzik, és magyarnak vallják magukat. Hol és merre élnek magyarok a nagyvilágban? A kabarétréfák szerint mindenhol. Lehet, hogy ez túlzás, ám a tapasztalatok azt mutatják, hogy mégis csak van benne va­lami... A nyugati országokban élő magyarság száma a különböző népszámlálások, statisztikák, becslések alapján a következő (ezer főben): Egyesült Államok 730, Izrael 220, Kanada 140, Ausztria és Brazília 70-70, Ausztrália, NSZK 50-50, Franciaország 35, Svédország 16, Nagy-Britannia, Olaszország, Svájc, Belgium, egyéb nyugat-euró­pai országok, Argentína, egyéb dél-amerikai országok 10-10, Uruguay, Hollandia, Dél-afrikai Köztársaság 5-5. Joggal lehet persze kérdezni: mikor került ez a rengeteg ember a határon túlra? Századunkban négy emigrációs hullám különböztethető meg. Az első 1880-1913-ig tartott és az embereket az éhség s a szegénység, illetve a föld és a jobb élet iránti vágy hajtotta ki, a legtöbb esetben Amerika felé. Több mint kétmillióan száll­tak hajóra. (A mai szóhasználatot használva nem is kivándorlók, hanem vendégmun­kások voltak, akik nem annyira az újvilág földjére áhítoztak, hanem a hazaira.) A kiván­dorlás második hulláma (1919-49 között) inkább politikai töltetű. A Tanácsköztársa­ság leverése után sok baloldali ember választja az emigrációt, a harmincas években pedig a fasizmus előretörése eredményezi a kivándorlás erősödését. Egészen más jellegű viszont az emigráció 1945-ben, amikor a nyugati országokat választják a szov­jet hadsereg elől kihátráló katonatisztek, a régi uralkodó osztályok menekülő tagjai, ál­lami hivatalnokok, kihurcolt leventék. Később az ő számukat növeli a koncentrációs tá­borok túlélő magyar foglyainak jelentős, haza nem térő része. Ugyancsak sok magyar távozik a szomszédos államokból. Ezt az emigrációs hullámot zárja az 1947-49-es kivándorlás. Ez szintén politikai töltetű: a koalíciós és az ellenzéki pártok exponált vezetői, tagjai távoznak és sokan mennek el az államosított vállalatok tulajdonosai közül. A harmadik nagy hullám az ötvenhatosoké, 1956 véres őszét követően 200 000 em­ber hagyta el az országot (köztük 50 00018 éven aluli fiatal). A nyugati hatóságok poli­tikai menekültként kezelték őket, bár csak kisebb részük távozott politikai okokból. Kedvező helyzetben érkeztek Nyugatra, a gazdasági konjunktúra a csúcsán volt, nem jelentett gondot sem az elhelyezkedés, sem a tanulás. Létezik végül egy negyedik hul­lám is - ez a mába vezet. Az eltávozás az elmúlt 30 esztendőben szórványos, de állandó - és amikor Magyarországon rosszabbra fordul a gazdasági helyzet, akkor emelkedő tendenciát mutat. Ezekben az esetekben a politikai motiváció többnyire el­hanyagolható; gazdasági okok, egzisztenciális és családi problémák, a szakmai érvé­nyesülés jobb lehetősége, és természetesen a kalandvágy a távozásra késztető ténye­ző. A Magyarok Világszövetsége meghatározó szerepet játszik a magyar-magyar kapcsolat fejlesztésében. E párbeszédnek itthonról nézve két oka van. Az egyik általános, erkölcsi, hiszen minden magára valamit adó népnek, nemzetnek elemi kötelessége, hogy számon tart­sa a hozzátartozókat, a világ bármely részében éljenek is. Van ezenkívül a dolognak egy praktikus része is. Nem mindegy számunkra, hogy miként vélekedik rólunk a világ - és e vélemény formálásához a külföldön élő magyarok lényegesen hozzájárulhat­nak. A Magyarok Világszövetsége azt szeretné, hogy a kint élők a maguk eszközeivel segítsék elő a kapcsolatok fejlődését a befogadó országokkal az élet valamennyi terü­letén, emberileg pedig éljenek úgy, hogy magatartásukkal, munkájukkal megbecsü­lést szereznek a magyar népnek. A nemzetközi enyhülés térnyerésével lehetővé vált, hogy a nyugati magyarság tudathasadás nélkül tehessen eleget a kettős identi­tásnak, hogy a kettős kötődés ne okozzon meghasonulást. Kedvezően hatott a folya­matra az is, hogy számos nyugati országban egyre inkább olyan tendencia rajzolódik ki, amely támogatja a multikulturális tevékenységet. Mind több kormány teszi magáévá azt az álláspontot, hogy a kettős kötődés, a két kultúra alapos ismerete, a több nyelv tudása nemcsak az egyénnek hasznos, hanem a társadalomnak is. A MagyarOk VilágSZÖVStSBgS mintegy 170 magyar egyesülettel, klub- bal áll többé-kevésbé rendszeres kapcsolatban. A közös munka célja a magyar kultu­rális örökség fenntartása, ápolása. A szövetség a külföldi magyar gyerekek számára nyári táborokat szervez a Balaton mellett, Baján, Esztergomban és Sárospatakon: a külföldi magyartanárok munkáját pedig a debreceni továbbképző tanfolyam segíti. Négyévenként kerül sor az anyanyelvi konferenciára, ahol azok adnak találkozót egymásnak, akik az esetleges ideológiai, politikai nézeteltérések ellenére is a kölcsö­nös tisztelet jegyében készek együttműködni a közös ügyért, a magyar nyelvért. Az ér­telmiségiekkel való kapcsolatot szolgálja a Magyar Fórum. (Régi tapasztalat, hogy a vezető szakemberek nem szívesen járnak különböző etnikai klubokba, viszont kés­zséggel jönnek el szakmai találkozókra.) A magyar orvosok, könyvtárosok, történészek, műszaki szakemberek ismétlődő ta­lálkozóira került eddig sor. A jubiláló MVSZ tevékenységének is köszönhető, hogy az elmúlt évek során tömegessé vált a hazajárás: tavaly például több mint 250 000-en lá­togattak vissza Magyarországra. HALÁSZ GYÖRGY Szövetkezés a haszonért Átadták a Símoviil Si-Ker Áruházat A siker az esetek nagy részében nem jön magától, meg kell dolgozni érte. Méghozzá a legtöbbször igen keményen, kitartóan és körültekin­tően. Az igazán jól gazdálkodó cé­gek tisztában vannak ezzel és a ne­hezedő gazdasági körülmények kö­zött is próbálkoznak nyereséggel kecsegtető új vállalkozásokkal. A Simovill Ipari Szövetkezet veze­tése az elmúlt év végén határozta el, hogy az eddigi termelői tevékeny­ségen túl kereskedelmi szervezetet is létrehoz a több lábon állás bizton­sága érdekében. A tegnap délelőtt Simontornyán ünne­pélyes keretek között átadott Si-Ker mű­szaki áruház megvalósítása már önma­gában is felért egy sikerrel, hiszen a ha­zai viszonyok között nem mindennapi gyorsasággal, öt hónap alatt készült el. A fél évvel ezelőtt még hulladékkal zsúfolt területen több mint tízezer köbméter föld megmozgatásával, 15 millió forint beru­házási költséggel ragyogó, új áruház vár­ja a 61 -es és 64-es közúton haladókat, a helybelieket és a környező községekből érkező vásárlókat.- Az építkezés folyamán merült fel az a gondolat - mondja Bajcsi Géza, a Simo­vill elnöke -, hogy szövetkezzünk má­sokkal is, alakítsunk egy olyan társasá­got, ami a sajátunknál nagyobb tőkeerőt képvisel, nagyobb lehetőséget teremt termékek gazdaságos beszerzésére és nagykereskedelmi tevékenység folytatá­sára. Elsőként a Siómenti Áfész vezetőit kerestük meg, akik azonnal átlátták el­képzelésünk lényegét és társultak ve­lünk. Árualappal csatlakozott hozzánk a Simontornyai Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalat is. Megbeszélést folytatunk a környezetünkben lévő területek keres­kedelmi egységeivel is, hogy csatlakoz­zanak ehhez a szervezethez. Belépő ke­reskedelmi partnereink érdeke lesz, hogy elősegítsék a Si-Ker Áruház nagy- és kiskereskedelmi tevékenységét, a for­galom növelését, mert a haszonból ho­zott tőkéjük arányában fognak részesed­ni és növekedni fog saját üzletük forgal­ma is. A megnyitás napján az áruház 12 mil­liós árukészlete között akadtak olyan kurrens cikkek, mint a mélyhűtöládák és az olcsó, román konyhai gáztűzhe­lyek, valamint különböző automata mo­sógépek, kis kerti gépek, camping- és versenykerékpárok. A tágas, elegánsan kialakított vásárlótéfben több megyei ipari szövetkezet termékei megtalálha­tóak. 1989-ben az áruház vezetői százmil­liós forgalommal számolnak, ami ter­veik szerint egy-két éven belül 200-250 milliós forintra felfuthat. Az építkezőknek vasudvaron téglát, cementet, különböző burkolóanyagokat kínálnak. * A Simovill vezetői foglalkoznak a terü­let további bővítésével, fejlesztésével. A közeljövőben használt gépkocsikat for­galmazó kereskedelmi egységet akar­nak nyitni itt, havonkénti szabad autópiac megrendezésével. Erre már most adott a tér, mivel közel 3 ezer négyzetméter területet aszfaltoztak le. Gondolkodnak benzinkút létesítésén és egy 10-12 szobás autós-kam ionos motel üzemeltetésén a beruházás meg­térülése után. A siker feltételei Simontornyán úgy lát­szik, adottak. F. Kováts Éva Fotó: Sörös Mihály Mérlegen az első félév A reformszólamok után határozott cselekvést várnak A „tiszta” piac működjön Ellentmondásos kép bontakozik ki a hazai vállalatok és szövetkezetek gazdál­kodási adatainak első félévi mérlege nyomán. Az APEH számítógépes gyors- összesítése szerint a népgazdaságban (a mezőgazdaság nélkül) a gazdálkodók 3,5 százalékkal nagyobb bevételre tettek szert, mint egy évvel korábban. Az ár­emelkedést is figyelembe véve azonban ez a növekedés az iparban valójában az értékesítés csökkenését jelenti. Az egyes ágazatok közül a villamosenergia-iparés a kohászat dinamikusan növelte bevéte­leit, míg a feldolgozóipar értékesítése elmaradt az előző évi szinttől. Örvendetes, hogy a konvertibilis ex­port a vártnál nagyobb ütemben nőtt, de az export szerkezete változatlanul kor­szerűtlen, továbbra is az alapanyag-ter­melő ágazatok eladásai nőnek. A köny- nyűipari, gépipari termelők tőkés kivitele az átlagnál lassabban nőtt, az élelmiszer- iparé stagnált. A rubelelszámolású ex­port a tervnek megfelelően mérséklődött. Az első félévben a vállalatok és szövetke­zetek a szigorúbb gazdasági szabályo­zás következtében a tavalyinál 12,7 szá­zalékkal kisebb eredményt könyvelhet­nek el, ám ez még mindig több, mint amennyire a vállalati előrejelzések ko­rábban utaltak. A szabályozórendszer erőteljes differenciáló hatását mutatja, hogy a veszteséges vállalatok száma a tavalyi 212-ről 316-ra nőtt. Különösen a gépiparban, a könnyűiparban és az élel­miszeriparban emelkedett a nehéz pénz­ügyi helyzetbe került gazdálkodók szá­ma. Mind több vállalatnak vannak fizetési gondjai: az év első felében 15 százalék­kal emelkedett a követelések összege, azaz egyre feszültebbé válnak'a pénzfo­lyamatok. Sajnálatos módon az árbevé­telnél és a termelésnél gyorsabban nö­vekedtek a vállalati készletek, s ez tovább fokozza a gazdálkodók likvidálási gond­jait. Az állóeszközök értékének az értéke­sítést meghaladó növekedése szintén azt jelzi, hogy romlik a termelőeszközök ki­használása, a termelés hatékonysága. Romló tendenciát mutat az iparban a gé­pek, berendezések, épületek állaga, kor­szerűségi szintje. A féléves gyorsmérleg leginkább ag­gasztó adata, hogy a költségvetésből a vállalatoknak juttatott támogatás mind­össze 1,7 százalékkal marad el a tavalyi­tól, így jogos a következtetés, hogy a gaz­dálkodók eredményeiben változatlanul a költségvetési támogatásoknak van meg­határozó szerepe. Az első félév gazdasági adatai egy olyan gazdaság körvonalait mutatják, amelyben változatlanul az egyensúly, a nemzetközi fizetőképesség megőrzése az elsődleges szempont. Ám ezt a felada­tot folytonosan szűkülő újratermeléssel, stagnáló-romló hatékonyság mellett, szinte változatlan, elavult termelési struk­túrával oldják meg. A jelek szerint még nincs érzékelhető elmozdulás sem a gazdaságtalan terme­lés felszámolása, sem a korszerű tech­nika meghonosítása irányába. Mindennek sok, egymással is bonyo­lultan összefüggő oka van. Ezek között minden bizonnyal jelentős szerepe van annak, hogy a vállalatok magatartása továbbra is kockázatkerülő, kiváró. A je­lek szerint nem állt helyre a bizalom az ál­lam és a vállalatok között. A vállalatok to­vábbra is az elmúlt években megszokottá vált rögtönzött beavatkozásoktól, sikeres fejlesztéseik jövedelmének elvonásától félnek. Ilyen körülmények között pedig kevesen kockáztatnak. Elgondolkodtató véleményt ismerhet­tünk meg erről a kérdésről Csikós-Nagy Bélától. Az Iparpolitikai Tanács ügyveze­tő elnöke szerint a magyar gazdaságpo­litikától a reformszólamok után ma már a hazai közvélemény és a külföldi partne­rek is határozott cselekvést várnak, ám változatlanul „csak azzal a hipotézissel rendelkezünk, hogy szigorúbb megszo­rítások esetén hamarabb túljutunk a ne­hézségeken”. Szerinte a magyar gazda­ságban még ma sincsenek megfelelően kidolgozott struktúraváltási elképzelé­sek, s ha most hirtelen néhány milliárd dollárt kapnánk, félő, hogy nem lenne programunk e pénz gyors és gazdasá­gos befektetéséhez. Jellemzi a helyzetet, hogy a jelenlegi világbanki hitelkeretek sincsenek kitölt­ve, holott ezek kifejezetten a struktúra- átalakítást szolgálnák. P. É. (Tudósítónktól) A bútor az az árucikk, amelyről mindenki­nek van véleménye. Általában panaszkodnak a választékra, arról nem is szólva, hogy az időnként akár egyéves várakozás után is bol­dog!?) vevő otthonában kénytelen tudomásul venni, amire várt, azért használhatatlan, mert csavarok nélkül... Bús Ambrust a Szekszárdi Bútoripari Válla­lat igazgatóját arról kérdeztük, miként ítéli meg a bútoriparunk mai helyzetét, vállalatánál mit kell tenni a jövőért?- Mindenek előtt meg kell állítani a bútorfor­galom visszaesését. Idén áprilisig tartott a fel- vásárlási láz, májustól visszaállt a normális vá­sárlási ütem, mára a visszaesés a jellemző. A vásárlást nagyon is lecsillapította a kölcsönök kamatainak emelése, na meg egy év alatt 15 százalékos árszintnövekedést észlelt minden vevőnk. A raktárak tele vannak bútorokkal, a kereskedők egyszerűen nem fogadják el a szállítmányokat. Azt mondják: „uborkasze­zon" van. A vázolt állapot fennmaradása ko­moly problémák sorozatát idézheti elő, ebből is fakad a tennivalók sokasága. A bútoriparra igazán jellemző a magáraha- gyatottság. A fától a csavarig. A rugóktól a szövetig gyártójának kondíciójától függ min­den. Ezek a gyártók mára igazán lesoványod­tak. A fa, ha nem nedves, akkor csomós, ha kapható a csavar nem a kívánt méretben, a ru­gó vagy működik vagy nem, ha azonos is a szövet, színárnyalatában eltérő. Most, hogy az országnak kimondottan is súlyos deviza­hiányban kell a problémát megszüntetni, sú­lyosabb lett az importanyag-ellátási helyzet. Vulgárisán: nincs deviza, nincs anyag. Amire jut, azt az exporttermelésre lehet felhasználni. De ki tud ma exportálni? Az iparági rekonstrukció 15 évvel ezelőtt befejeződött, technikai, technológiai megúju­lásra van szükség, hogy a határokon túl vetél­kedni lehessen. Kevés a pénz! A szabályozórendszer szinte mindent bekasszíroz és csak újak és újak szü­letnek, már követhetetlenek. Arra jók, hogy gúzsba kössék kezeinket. A régi igényünket fogja kiszolgálni az újonnan készülő adótör­vény, azt a lehetőséget látjuk benne, hogy több lesz a mozgástér szinte minden pénzügyi témakörben. Olyan ösztönzési viszonyokat kell kialakíta­ni, amiben a „tiszta" piac működhet csak, amelyik piacon az a bútor talál gazdára, amit azért is vesz meg a vevő, mert használhatósá­gán kívül még esztétikus is, sőt dekoratív és az ára is jó érzést kiváltó. Igazán verseny alakulhatna ki, ha az import anyag vételi lehetősége mennyiségében is változna. Versenyre késztetnénk azokat a bel­földi vállalatokat, akik ma is még monopol­helyzetben lehetnek, s közülük ezzel vissza is élnek ... A termékek eladhatósága érdekében nincs kiaknázva a tervező, kivitelező és vevői igény összhangja. Nem állok messze az igazságtól akkor, ha úgy fogalmazok: az összhangot kell megteremteni. Ehhez a beavatkozástól men­tes „küzdőteret” kell biztosítani. Van egy régi mondás: „rend a lelke mindennek”. Ezt a legáltalánosabban értelmezett rendet az egyes emberek egyre inkább kifejezetten igénylik. Tudják azt is, hogy ennek leggondo­sabban kikovácsolt és egyben legszilárdabb abroncsa a gyártó és vevő igényösszefonó­dása. Nagyon fontos a feladatok elvégzéséhez megnyerni azt az embert, aki asztalos vagy kárpitos. Az alkotó, az értékteremtő ember nélkül minden erőfeszítés hiábavaló. De hiá­bavaló az is, ha erről csak beszélünk és nem teremtjük meg a megvalósulás feltételeit. A jobbító szándék és akarat, a hozzáértés, a készség az új befogadására jelen van. Most már a mozgástérről nem beszélni kellene, azt biztosítani kell, hogy másképp dolgozhasson a bútoripar szekszárdi képviselője. Petőfi László Siker a nyitás napján Az épület kívülről is tetszetős

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents