Tolna Megyei Népújság, 1988. szeptember (38. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-30 / 234. szám

1988. szeptember 30. KÉPÚJSÁG 5 Újra itt a nagy A kardot sokáig magyar számként tartották nyilván az olimpiákon, a csapatversenyben Szöulig 9 volt az aranyérmek száma, s 1928-tól 1960-ig - megszakítás nélkül - mindig a piros-fehér-zöld zászlót húzták fel az árbocokon legmagasabbra. Ez a sorozat a római ötkari­kás játékok (1960) után megszakadt... Most azonban folytatódott. A döntőre olasz (Giulio Montano) és a francia (Franck Berthier) zsűrit jelölték ki, mellettük lengyel, angol és nyugatnémet szakembe­rek segédkeztek. Erre az összetételre nem lehetett panasz, annál in­kább a kezdésre. Előbb Bujdosó vesztett 5:4-re Alsannal szemben, aztán Gedővári a Burcev elleni találkozón hasonló arányban. Nébald Gy. szépített 5:3-mal, így győzte le Pogoszovot, de az öröm nem tar­tott sokáig, mert Szabó és Bujdosó is 5:4-re kapott ki, előbbi Mindir- gaszovtól, utóbbi Burcevtől. Ami már ekkor feltűnt: a magyar kardo- zók szinte egyszer sem tudták kihasználni a kedvezményezett pozí­ciókat, a döntő pillanatban megremegett a kezük, nem tudtak semmi meglepőt kitalálni. A szovjet válogatott már 4:1-re vezetett, amikor Nébald megnyerte második asszóját, Alsan 5:4 arányú legyőzésé­vel. Újra a szovjet válogatott percei következtek, Gedővári kikapott Mindirgaszovtól (4:5), de a nyolcadik asszóban ismét sikerült szépí­teni, Szabó Bence révén, aki Pogoszov ellen volt sikeres (5:4). A kilencedik csőriében sajnos Nébald is elvesztette döntőbeli ve­retlenségét, Burcev volt a jobb, 5:2 arányban. Ráadásul Nébald az összecsapás végén előbb a fejéhez kapott - egy erős vágás nyomán az ellenfél kardja a sisakon keresztül is felsértette fejbőrét, aztán a combjához, s nem is tudta tovább folytatni. Dr. Kamuti Jenő és dr. Gótzy Gyula próbálták talpraállítani, de hiába, Kovács Tamásnak (kard) csapat... cserélnie kellett, Csongrádit a pástra küldeni. Következett Bujdosó és Mindirgaszov, és egy újabb 5:2-es vereség, de a magyar vívók ezután sem estek kétségbe, sőt, csak most paprikázódtak föl, amelyhez a magyar szurkolók lelkesedése is hozzásegítette őket. Szabó Bence szépített 5:2-vel Alsan ellen, s bár utána Gedővári ugyanilyen arányban kikapott Pogoszovtól, a nagy finis csak most kezdődött el - négy győzelemmel! A Nébaldot felváltó Csongrádi a 13., számára távolról sem balszerencsés csőriében 5:3-ra fektette kétvállra Mindirgaszovot, a fellelkesedett Szabó, a csapat legjobbja pedig 5:2-re Burcevet. Az utolsó előtti mérkőzésen Bujdosó 0:2-ről fordított, onnan győzött, 5:2-re Pogoszov ellen, s most már csak az volt a kérdés, hogy a veterán Gedővári bírja-e idegekkel, lábbal, erő­vel Andrej Alsan ellen. Gedővári 1:0-ra vezetett, de aztán a szovjet ví­vó vette át a kezdeményezést, az eredmény 1:3-ra alakult. Innen si­került egyenlíteni (3:3), s újra megszerezni a vezetést (4:3). Alsan most is újított, így lett 4:4, aztán mindkét vívó kedvezményezett hely­zetbe került, s mindkettő élt is a lehetőséggel. Sorsolás következett, amely Alsannak kedvezett, de Gedővári a pástra már csaknem felfu­tó társainak biztatása mellett bevitte a győzelmét, a csapataranyat jelentő találatot! Mintha puskából lőtték volna ki a magyar vívókat, edzőiket és szurko­lóikat, egy szemvillamás alatt mindenki a páston volt, előbb Gedővárit, aztán a mérkőzés hősét, Szabó Bencét dobták föl a magasba, mindenki gratulált a magyaroknak, köztük sportszerűen a legyőzött szovjet kar- dozók is. Magyarország 28 év után lett újból kardcsapat győztes és eb­ben a számban 10. olimpiai aranyérmét nyerte. Ro Te Vu fogadta Deák Gábort Ro Te Vu, a Koreai Köztársaság elnöke csütörtökön hivatalában fogadta Deák Gábor államtitkárt, az Állami Ifjúsági és Sporthivatal, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét, a magyar olimpiai kül­döttség vezetőjét. A Koreai Köztársaság elnöke pozitívan értékelte a Koreai Köz­társaság és a Magyar Népköztársaság kapcsolatainak alakulását, gratulált a magyar olimpikonok sikeres szereplésé­hez. Deák Gábor elismeréssel szólt az olimpiai játékok példás megszervezésé­ről, s köszönetét mondott azért a vendég­szeretetért és figyelemért, amelyet a ma­gyar olimpiai küldöttség tagjai tapasztal- talhattak itt-tartózkodásuk alatt. Minden magyar hajó döntős Csupán Magyarország és az NDK kép­viselteti magát mind a 12 kajak-kenu döntőben - mindez csütörtökön dőlt el, amikor az öt férfi 1000 m-es számnak, to­vábbá a női négyesnek lebonyolították a középfutamait. Illetve, nem is minden esetben helytálló a többesszám haszná­lata, mert a női négyeseknél csak egyet­len futamra volt szükség, az indulók kis száma miatt. A magyar vonatkozású eseményeket egy önkéntes operatőr, Petrovics Kál­mán rögzítette videóra - bár, az az igaz­ság, hogy a Szegedi Olajbányász 28 éves kajakosa más szerepkör betöltésé­ben reménykedett a szöuli olimpián. Közvetlenül a versenyek kezdete előtt, már itt Szöulban, egy utolsó válogatót ví­vott - egy hajóban Béla öccsével - a K-2 1000-en való indulás jogáért, a Helyi, Rajna párral. Rajnáék győztek, s csütör­tökön ők kerültek be a szám döntőjébe...- Két napig azt sem tudtam, mi történik körülöttem, annyira megviselt a kudarc - mondta Petrovics. - Aztán felcsaptam videósnak, hogy legalább valamivel elte­reljem a figyelmemet az újra meg újra fel­törő keserű gondolataimról. Pedig, ha nem törik el Béla lapátja a válogató előtt, s nem kell vadonatúj és ismeretlen eve­zővel versenyeznie, akkor most mi lehet­nénk döntösök! A Mizari-tavon ezen a délelőttön ba­los oldalszél fújt, ami némiképp cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy a pálya abszolút reális, senkit sem részesít előnyben. Mindez azonban a legkevésbé sem zavarta a magyarokat, minden egy­ség követte a csütörtökön döntőbe került hat hajó példáját. Isaszegi: bronzérem Csütörtökön a Csamsil sportcsarnok­ban 48 ökölvívó lépett ringbe, a boksz­olimpia utolsó előtti napján délelőtt és este lebonyolították az elődöntőket. Mindjárt első párként szólították kötelek közé Isaszegi Róbertét és az amerikai Michael Carbajalt a 48 kilósok között. Az egyértelműen elfogult bíráskodás­nak tudható be, hogy a Borsodi Bányász Európa-bajnoki érmese „megállt” a bronznál, ugyanis az általa a ringben tu­lajdonképpen megnyert találkozót 4:1- es pontozással Carbajal javára ítélte meg az öt pontozó. Amikor a hangosanbeszélő közölte, hogy Carbajal 4:1-re győzött, nagy fütty hangzott fel a nézőtérről, a koreai szur­kolók is úgy értékelték, hogy igazságta­lan végeredmény született. Csötönyi Sándor vezető edző nem tudta palástolni érzelmeit, nem is Isaszegit, inkább őt kel­lett vigasztalni hosszú perceken keresz­tül.- Nemcsak ez a vereség mondatja ve­lem, de ami itt folyik bíráskodás címszó alatt, az minden, csak nem reális értéke­lés - mondotta a szakvezető. - Az első menet egyenlő erők harcát hozta, azután viszont csak a vakok nem láthatták, hogy isaszegi bizonyult jobbnak a további két menetben. Ezt az értékelést több jelenlévő is elis­merte. így - még az eredményhirdetés előtt - Jimmy Fox, az Egyesült Államok Ökölvívó Szövetségének főtitkára odament Csötö- nyihez és Papp Lászlóhoz: „Gratulálok a döntős helyhez, Isaszegi jobb volt, övé a mérkőzés”. Azután, látva Carbajal pontozásos si­kerét, csak legyintett egyet... A tény azonban tény: ha rosszul is bí­ráskodtak ezen a kilenc percen, most már ez került az olimpiai történetbe - Isa­szegi Róbert bronzérmes a 48 kg-ban. Klampárt csodálja az asztalitenisz-világ Távirat- Meleg hangú és szívből jövő táviratot küldött csütörtökön többszázezer fiatal nevében a Magyar Úttörők Szövetsége Országos Tanácsa a szöuli olimpián ra­gyogóan szereplő magyar sportolóknak. „Kérjük, ha majd hazajöttök, fogadjátok el meghívásainkat úttörőcsapatainkhoz, hogy személyesen is találkozhassunk, hiszen annyit izgultunk értetek, és sike­reiteket mindnyájunk sikerének érezzük, nagyon várunk benneteket” - olvasható többek között a táviratban. Klampár Tibor, az olimpián részt vevő öttagú magyar asztalitenisz-csapat ko­relnöke két héttel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy 35 éves korában már nem vár ki­robbanó szereplést magától, csak elkezd játszani, aztán - „majd meglátjuk...”. A je­lek szerint a veterán asztaliteniszezőt megnyugtatta az a tény, hogy pályafutá­sa első és valószínűleg utolsó olimpiáján senki sem vár tőle bravúrt, mert - hatal­mas bravúrt vitt véghez! Csütörtökön a férfi egyes nyolcad-, majd negyeddöntő­jében egyaránt győzött, s bekerült a leg­jobb négy közé. Eddigi kilenc egyeséből nyolcat megnyert - a brazil Kawai, a belga Saive, a francia Gátién, a tunéziai Lofti, az ame­rikai O’Neill, a brit Cooke, az osztrák Ting Ji és a kínai Csen Lung-can ellen, s mindössze az egyéni világbajnok kínai Csiang Csia-liangtól kapott ki, még a csoportban.- Csodálom Klampár teljesítményét, de nemcsak én, hanem mindenki, aki itt van a szöuli egyetem sportcsarnokában - mondta Pigniczki László, a magyar férfi asztaliteniszezők edzője.- Azt fölösleges hangsúlyoznom, hogy aligha számítottunk ilyesfajta bravúrra - no, nem mintha Tibiből hiányozna az eh­hez szükséges tehetség, csak hát 35 évesen már erővel sem bírja annyira az ember. Sinkó és Érfalvy is döntős Csütörtökön este folytatódtak a küz­delmek a ritmikus sportgimnasztika má­sodik olimpiai versenyén, s kialakult a 20-as döntő mezőnye. Nagy meglepe­tésre továbbra is a szovjet Marina Lo- bacs vezet, méghozzá újabb két 10-esre értékelt gyakorlattal, összesítésben 40 ponttal. Mindössze egy tizeddel marad el tőle a helsinki EB-n holtversenyben aranyérmet nyert bolgár Dunavszka, s 25 ezreddel az EB-n ugyancsak összetett bajnokságot nyert szovjet Tyimosenko. A világbajnok bolgár Panovának úgy tűnik, nincs már esélye a bajnoki cím kivívásá­ra, hiszen hátránya az éllovassal szem­ben több mint fél pont. A magyar színeket képviselő két tornász közül Sinkó Andrea az előző napinál is jobban tornászott, ezzel feljött az 5. helyre, ami máris nagy szó, hiszen csak szovjet és bolgár ellen­felek előzik meg. Mögé került a spanyol Lloret és a lengyel Folga is. Érfalvy Nóra a 20. helyen áll az első két nap után, ami az jelenti, hogy éppen bekerült a húszas döntőbe! A pénteki folytatásban megvan a remény arra, hogy Sinkó Andrea beke­rül az első hat közé. Éremtáblázat és pontverseny Csütörtökön 13 döntöt rendeztek. 165 szám után 43-ra emelkedett az érmes orszá­gok száma, mig a pontversenyben 55 nemzet szerzett eddig pontot Éremtáblázat: Szovjetunió NDK Egyesült Államok NSZK Magyarország Bulgária Románia Nagy-Britannia Olaszország Koreai Köztárs. arany 39 31 23 10 9 7 5 4 4 4 ezüst 22 25 20 10 5 8 10 7 4 3 bropz 34 23 18 8 4 8 6 6 4 6 Pontverseny: 1 Szovjetunió 646 pont 2. NDK 501, 3. Egyesült Államok 439, 4. NSZK 208, 5. Bulgária 169,6. Magyarország 152,7. Kína 149, 8. Nagy-Britannia 137, 9. Románia 136,10. Franciaország 111. A hét vége sportműsora Megyei kézilabda-bajnokság Egyetlen vendéggyőzelem A megyei kézilabda-bajnokság leg­utóbbi fordulójában kevés babér termett a vendégcsapatok számára. Győzelmet közülük csupán a Dalmandi Medosz együttes szerzett, Pretzné edző „lányai” Dombóvárról vitték haza mindkét bajnoki pontot. A dalmandiaknak egyéb iránt rendkívül eredményes hétvégéjük volt, hiszen a dombóvári találkozójukat köve­tően hazai pályán legyőzték a Zomba gárdáját is. A bajnoki címre aspiráló Ta­mási sem tudta megtörni a simontor- nyaiak őszi nagyszerű sorozatát: a bőr­gyáriak elleni találkozón 14-14-es dön­tetlen született. Javított eddigi gyenge mérlegén a Tengelic, ezúttal 30-18-as vereséget mértek Kovács Éváék a zom- baiakra. Az NB ll-t is megjárt Szekszárdi Spartacus és a Tolnai VL egymás elleni mérkőzésén 9 gólos szekszárdi siker született. Simontornyán a nagyközségi KISZ-bizottság há­rom sportágban rendezett tömegsportversenyeket a fegyveres erők napja tiszteletére. Lövészetben 27-en mérték össze tudásukat, a győzelmet 84 kö­rös teljesítményével Szarvas Ferenc szerezte meg az egyaránt 83 körös Böröczki István és Hersics Jó­zsef előtt. Kispályás labdarúgásban hat együttes szerepelt. A férficsapatok mezőnyében két talál­kozóra került sor. Mindkettőn érdekelt volt a Tolnatej SE együttese, s a szek­szárdiak három pontot kasszíroztak. Pá­lyaválasztóként 13 góllal bizonyultak jobbnak a rendkívül lelkesen küzdő gyönki középiskolásoknál, vendégként pedig 22-22-es értékes döntetlent har­coltak ki Faddon. Nők: Tengelic-Zomba 30-18 (16-10). V: Sudár, Taksonyi. A pályaválasztó maga­biztos győzelmet aratott. Ld: Kovács 11, Haász 18, illetve Szabó 8, Varga 4. Dalmand-Zomba 26-14 (12-8). V: Szuprics, Dékány. Szünet után nagy fö­lényben játszottak a dalmandiak. Ld: Ku- dariné, Koleszár 7-7, illetve Varga, Szabó Tömegsport A végeredmény: 1. Centrum, 2. Fekete bárányok, 3. BSZV, 4. Felsőnána, 5. MHSZ, 6. Flamingó. A torna gólkirálya a felsőnánai Horváth Tibor lett. A legjobb Kincses E., Kincses Z. Jelentős mezőny­fölényét gólokra váltotta a Spartacus. Ld: Asztalos 6, Rózsa 5, illetve Bagdiné 7, Fazekasné, Molnár 4-4. Dombóvár-Dalmand 16-32 (9-14). V: Kerekes, Lesták. A Vendégcsapat ilyen különbséggel is rászolgált a győzelmére. Ld: Müller 7, illetve Koleszár 9, Kudariné 8. Simontornya-Tamási 14-14 (4-5). V: Lesták, Kerekes. Egyenlő erők küzdel­me, igazságos pontosztozkodással. Ld: Jencskiné 7, Somogyiné 5, illetve Kovács 5, Gábor 3. Férfiak: Fadd-Tolnatej SE 22-22 (12-10). V: Kerekes, Lesták. Fordulatokban gazdag mérkőzésen kiváló kapusteljesítmények révén igazságos döntetlen született. Ld: Acsádi 8, Schiffler 6, illetve Bordás 8, Kispál 5. Tolnatej SE-Gyönk 34-21 (20-6). V: Lesták, Kerekes. A szekszárdiak végig vezetve biztosan nyertek. Ld: Bordás 9, Kispál 8, illetve Mayer 8, Tuba 6. kapusnak Csibrik István (Centrum), a legjobb me­zőnyjátékosnak Kyén Szilveszter (Felsőnána) bizo­nyult. A legfiatalabb korosztály, az úttörők 27 fős horgászversenyében 390 ponttal a második osztá­lyos Herczeg Szilárd bizonyult a legjobbnak, máso­dik helyen 115 ponttal Tancsa István, a harmadikon Plank Ferenc végzett 110 ponttal. Péntek Kézilabda: Az NB l/B-ben: Dunai Kö- olaj-Dunaföldvár 16.30. Megyei bajnok­ság: Dombóvár-Tengelic 16.30—17.30 óra. Kosárlabda: DVMSE-Titov Vras öreg­fiúk mérkőzés 17 óra. Szombat Asztalitenisz: Az NB l-ben: Tolnai VL-31. sz. Építők 11 óra. Az NB lll-ban: Lengyeltóti-Dombóvár 10, Tolna-Nagy- kanizsa 9 óra. Cselgáncs: Pakson a sportcsarnok­ban 10 órakor Atom Kupa nemzetközi ju­niorverseny. Kézilabda: Az NB ll-ben: Hőgyész- Honvéd Szondi SE 15.30 óra. Kosárlabda: Az NB l-ben. DVMSE-TF- SE 11, PVSK-Atomerőmű SE 17 óra. Az NB ll-ben: Nagykőrös-ASE 10, Szek- szárd-PVSK 11, Zala Volán-Bonyhád 14 óra. Labdarúgás: NB-s serdülő- és ifibaj­nokság: Haladás VSE-Szekszárd 12.30 és 14 óra. Vasárnap Cselgáncs: Pakson a sportcsarnok­ban 9.30 órától folytatódik a nemzetközi Atom Kupa. Kosárlabda: Az NB l-ben: Atomerőmű SE-Szeged SC 17, Sopron-DVMSE 17 óra. Sakk: Az OB ll-ben: Nagykanizsa- TÁÉV SKlOóra. Labdarúgás NB II: Keszthely-Szekszárd 14 óra. NB III: Marcali-Atomerőmű SE, DVM- SE-Nagykanizsa, Paksi SE-Dunaföld- vár, Bonyhád-Dombóvári Vasas 14 óra. Megyei bajnokság: Bátaszék: Ireg- szemcse (Niki), Pálfa-TÁÉV (Krekó), Ka- kasd-Gerjen (Szegi), Kisdorog-Döbrö- köz (Varga P.), Ozora-Nagymányok (Fe­hérvári), Tamási-Aparhant (Pauer), Hő- gyész-Fadd (Ódor), Simontornya-Tevel (Dravecz I.) 14 óra. Körzeti bajnokság: Harc-lzmény (Schaffer), Sióagárd-Bogyiszló (Taba), Györe-Bonyhádvarasd (Fodor), Öcsény-Kölesd (Bencze), Zomba-Tolna (Anzló), Cikó-Tengelic (Antlfinger), Bá- ta-Alsónána (Dárdai), Kéty-Középhid- vég (Monostori), Kajdacs-Bölcske (Nyit- rai), Paks ll.-Dunaszentgyörgy (Tasi), Németkér-Tolnanémedi (Farkas), Nagy- dorog-Györköny (Petki) 14 óra. Kocso- la-Szakály (Sándor), Dalmand-Attala (Szarka), Szakcs-Gyönk (Egyed), Pince- hely-Kaposszekcső (Szuprics), Kisvej- ke-Závod (Göndöcs), Nak-Tamási II. (Varga) 14.30 óra. 4-4. Szekszárd-Tolna 29-20 (19-10). V.

Next

/
Thumbnails
Contents