Tolna Megyei Népújság, 1988. szeptember (38. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-27 / 231. szám
1988. szeptember 27. . TOLNA \ _ 4 “isíÉPCUSAG Moziban A szex mindig eladható Michael Lang francia rendező Vágyra- járók című filmjét látván a föcímbeli kijelentésen kellett elmorfondiroznom. Nem Michael Lang az egyetlen a világ filmcsi- nálói közül, aki unalomig ismert recept szerint próbálja becsalogatni a filmvásznak elé a nagyérdeműt. Végy egy kis szexet, esetünkben vagy féltucat különböző formájú - alma, körte stb. - női keblet, helyezd a középpontba. Tégy a történetbe különböző kvalitású színészeket és majd valami csak kijön az egészből. Ha jól csinálod, akkor az egy másfél órás film. Ha mindez együtt van, akkor a néző már eldönti, hogy végső soron milyen filmet is látott. Ha komoly a mondanivaló, akkor lehet úgynevezett „művészfilm”, csak hát ahhoz lényegesen több és keményebb erotika szükséges, mint ami ebben a francia filmben volt. Ha van kerettörténet igazándiból, akkor az eszmei mondanivaló megcélozható vígjátékban is. E sorok írója azért van bajban, mert az eredeti megfogalmazásban Társkeresők Klubja címet viselő film sem egyik, sem a másik. Amolyan elfelejthető, köztes, mindkét kategóriára, de leginkább a sokszor elcsattogtatott poénokra és az előzőkben már említett meztelen keblekre, valamint istenien szép francia alsóneműre összpontosított műsorozat. Egy társkereső klubban játszódik a történet, pontosabban a klubtulajdonos - részvényes - igazgató körül téblábol- nak a különböző korú, neveltetésű és természetesen - mert ebben a közegben mi más is lenne a cél?! - társra vágyó emberek. Csakhogy Lang koncepciótlan filmjében a tulajdonos csábításai szolgálnak alapul és mindaz, amely a többi partnerrel - baráttal, barátnővel, lakóval szomszéddal, rendőrrel, feleséggel - történik, mellékes. Mindez, azért úgy van összekeverve, hogy a tisztes mozinéző ne vegyen ebből észre túl sokat, de azért a poénokon jókat röhögjön. (Már bocsánat...) Azokon a poénokon, melyeket már a Szakállas Viccek Gyűjteményéből is kitiltottak.) A társkereső klub szívdöglesztő szuperszeretője azért a film végére mi mást is csinálhatna természetesen, újra meghódítja a feleségét, visszamegy a családjához. Az álomkönnyű csipkebugyit újra ruha takarja, a keblekre visszakerül, ami oda kell, és, hogy kellő boldogsággal távozzon a mozinéző, azért az elvált férj összeszerelmesedik a főszereplő barátnőjével. Mindehhez az összevisszasághoz a világhírű francia zeneszerző, Michel Leg- rand szolgáltatott zenét. Ebben legalább van érték, sőt mondanivaló is... SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS Hangverseny A pécsi szimfonikus zenekar és a pécsi Nevelők Háza kórusának műsora Első ízben került sor filharmóniai koncertre a szekszárdi belvárosi római katolikus templomban. A pécsi szimfonikus zenekar és a pécsi Nevelők Háza kamarakórus adott közös hangversenyt a restaurálás alatt lévő, jó akusztikájú, egyha- jós műemlék templomban. Több száz főnyi közönség köszöntötte a patinás falak között a karmesteri pulpitusra lépő Tillai Aurél Liszt-díjas karnagyot, kinek intésére Liszt XIII. zsoltára szólalt meg a megyeszékhelyen az utóbbi időben egyre gyakrabban szereplő mecsekaljai kórus és zenekar előadásában. A rövid, néhány verses, ám annál tartalmasabb zsoltár: Dávid panasza. írója perlekedik Urával amiatt, hogy elrejtette orcáját, az ellenség pedig elhatalmasodott rajta. Kéri istenét, ne hagyja a méltánytalanságot - „mert én a Te kegyelmedben bízom” - mondja. A zsoltáros könyörgését és bizakodását drámai erővel szólaltatták meg a pécsi muzsikusok és a tenor szólót éneklő Keönch Boldizsár. Kodály Zoltán a Budavári Te Deumot a vár visszafoglalásának 250. évfordulójára írta. Hatalmas dicsőítő ének ez. Hálaadás a hősi küzdelemben végül is diadalmaskodó magyarok győzelméért. A monumentális Kodály-mű erővel, méltósággal szólt. A karmesteri pálca ezúttal is Tillai Aurél kezében volt. A szólószerepeket Andor Ilona (szoprán), Ulbricht Andrea (alt), Keönch Boldizsár (tenor) és Kuncz László (basszus) énekelték. Befejezésül Liszt Les Préludes (Előjátékok) című szimfonikus költeménye csendült fel. Az emberi élet nagy pillanatait felidéző filozofikus darabot teljes szépségében mutatta be a zenekar. Az előadás egyszerre volt érzelemgazdag és fennkölt, szilaj és mámoros, az élet dicsőítésének valódi hőskölteménye. Az együttest a korábban öt évig Pécsett működő, ma a Magyar Állami Operaház karnagyaként tisztelt és ezúttal meghívott vendégként közreműködő Nagy Ferenc vezényelte. Dirigálása elegáns, feszesen pontos, érzelmileg fűtött, zeneileg tökéletesen kidolgozott volt. A közönség elragadtatással ünnepelte a népszerű Lisztmű kiváló előadását. LEMLE ZOLTÁN New Project Jazz Orchestra és a Szekszárd Big Band Szinte hihetetlen, hogy Szekszárdon - szüretidőben - sikeres hangversenyt lehessen szervezni, de hogy mégis lehet, annak tanúi lehettünk a trentói New Project Jazz Orchestra és a Szekszárd Big Band közös estjén. A szekszárdiak rövid műsort játszottak, ezzel mintegy előkészítették a közönséget az olasz vendégek szerepléséhez. Hallhattuk Pennsylvania 6-5000-et, a C-jam bluest, Scott Joplin híres ragtime-jának, az Ententai- nernek a Big Band általi „speciális” feldolgozását; az Amerikai őrjáratot, vagyis a műfaj több reprezentatív kompozícióját. Pecze István zenekara dinamikusan, jó ízléssel - és jó hangulatban adta elő műsorát. Külön ki kell emelnünk a Michel Legrand világsláger árnyalt, szépen megfogalmazott előadásáért, Imre József zongoristát, aki rendkívül színvonalasan oldotta meg szólistafeladatát ebben a számban. Rövid technikai szünet után a pódiumon a New Project zenekar. Nyugodt, biztos fellépés, markáns megszólalás jellemzi az együttest. A szokásos big band felállást klarinétok és fuvola egészítik ki, érdekesen megmagasítva ezzel a szaxofonkórus hangzását. A modern kompozíciók mellett (Birdland, Chaméleon) megtalálhatók a Count Basie-nak dolgozó Neal Hefti és Sammy Nestico arrage- ment-jai. Szinte minden kompozícióban megvillant Benny Weiss-Levi nagyszerű tenorszaxofon játéka. Kiváló improviza- tőrt ismerhettünk meg személyében. Talán először állt a Babits pódiumán néger jazzénekesnő, Rhonda Moore. Sarah Vaughan-szerú mélytónusú hangjával és jól megválasztott műsorával (Satin Doll, Sophisticated Lady, Take The „A” Train) méltán aratott sikert a szekszárdi közönség körében. Az együttest vezénylő Carlo Cerriani karmester mindvégig biztos kézzel irányította zenekarát. A szüretidéi sikeres jazzkoncert után úgy tűnik, hogy a továbbiakban esetleg nagyobb lélegzetű jazzrendezvénynek is otthont adhatna a város és a Babits. I. P. Fúvószene a téren Igazán kedves és hangulatos színfoltja volt a Szekszárdi szüret rendezvénysorozatának a szombat délelőtti fúvós térzene a szekszárdi német nemzetiségi baráti kör fúvószenekara és a burgenlandi - Lois- perbachból érkezett - zenekar jóvoltából. A Liszt Ferenc téren 11 órakor kezdődött a két együttes műsora. De már a készülődés perceiben elkezdett gyülekezni köréjük a közönség. Ami feltűnt: a szekszárdiak között új arcokat láthattunk, s mindannyian igen elegáns, úgymond fogadóruhában voltak. Az előzőekből következik-e, vagy sem, azt biztosan nem tudom, de tény, hogy ilyen nagyszerűen még nem hallottam játszani a csapatot. A számok kidolgozottak voltak, s igen jól hangzottak. Hogy együtt lépett fel a két zenekar, annak pedig különösen a téren volt igen nagy jelentősége. Ugyanis egy-egy szám között nem volt felkészülési idő, szinte szünet nélkül játszottak, hol egyikük, hol másikuk. Persze, azért mégis volt szünet, ami a nagyszámú közönség tapsának idejét jelentette, s hozzá kell tenni, hogy a karnagyok szinte rendre a taps halkulásakor indították „útjára” az új számot. Idős Véghelyi Miklóstól, a szekszárdi fúvószenekar vezetőjétől másnap megtudtuk, hogy zenekara ebben a felállásban mindössze három hete működik, s voltak akik ki-, illetve beszálltak a zenekarból, illetve zenekarba. Ez a változtatás úgy tűnik, hogy igen jót tett, s így együtt jutalmazta műsorukat sok-sok tapssal a közönség. Végezetül még annyit, hogy szombaton este, a művelődési központ kamaratermében a német nemzetiségi baráti kör öszejövetelén zsúfolásig megtelt nézőtér előtt is játszott a zenekar, s a hangulat akkor érte el a csúcspontot. - h A mi iskolánk Milyen is a mi iskolánk? Ilyen is, olyan is. Van, ahol mállik a vakolat, másutt beesik az eső, van, ami csak emlék, mert eltüntette az elmúlt évtizedek kör- zetesítési dühe, amiben Tolna is jeleskedett. Egyébként olyan, mint Magyar József megrázó dokumentumfilmjében, amit 1983-ban készítettek, de csak most vetítettek, ki tudja miért. Szomorú időszerűsége, hogy azóta mi sem változott, okulni ma is lehet belőle, bár az okulást jobb lett volna már akkor elkezdeni, amire azt lehet mondani, hogy ma sem késő, de ebben nem vagyok biztos. Természetesen a diákok is olyanok, mint iskolájuk, seza fontosabb kérdés, mert akik ma diákok, néhány év múlva teljes jogú államolgárként keresik helyüket a társadalomban. Magyar József dokumentumfilmje drámai leltár, s bár tényeit igyekszik tompítani a hivatalos optimizmus, az eredmény ezzel együtt lehangoló. De mit is mondanak tanárok és diákok? Nincs hitele a tanárnak, mondják keserűen a pedagógusok, az idősebbek úgy vélik, hogy süllyed a tanárképzés szintje, amiben aligha van okunk kételkedni, mert a legtöbben nem is készülnek a tanári pályára, elvégzik az egyetemet, aztán majd meglátják, mi lesz. A nagyobbik baj, hogy ennek megfelelően tanulnak is, nem „sikk” a jó jegy, mindenki beéri a középszerűvel, igaz, hogy az egyetemről kikerülve soha senki meg nem kérdezi tanulmányi eredményüket, ami azt jelenti, hoy aki szerencsével átbukdácsolta az évfolyamokat, ugyanolyan eséllyel indul, mint az, aki szorgalmas is, tehetséges is. Folytathatjuk a leltárt. A szakmunkásképzőben maga ellen dolgozik a tanár, ha megbuktat valakit, az áldott kettes érdemjeggyel mindenki beéri, ha pedig a továbbtanuláshoz kell a jobb jegy, mindig akad közbenjáró, amire legutóbb Tisza- kécske adott riasztó és elrettentő példát. Visszatérő panasz, hogy nem jók a tankönyvek, s rögtön példát is láthattunk, mert a kisgyerek ugyan keservesen kisilabizálja a szöveget, de egy szót sem ért meg belőle, számára az olvasmány betűk halmaza, semmi több. Azt már a tanárok mondták el, hogy baj van a történelemoktatással is, mert századunkról egyelőre alig tudunk többet, mint a honfoglalásról. Következésképpen hiányzik a nemes hazafiság tudata, a jó értelemben vett patriotizmus, s a gyerekek többsége nem is akar itt maradni, mert egy hamis illúzió azt sugallja, hogy Nyugaton munka nélkül is tele erszényt kínálnak mindenkinek. A felnőttekről kialakított kép is ennek megfelelő. „Sok fejes van, aki nem dolgozik” - summázta véleményét az egyik diák, s így már nincs is csodálkoznivaló azon, ha a szakmunkásképzőben nem akadt senki, aki kettesnél jobb osztályzatot szeretne kapni. Folytathatnánk, de így is meglehetősen csüggesztő a mi iskolánk képe, akkor is, ha színei a valóságosnál talán sötétebbek is, bár ha egy osztályból senki nem tudja, hogy kik a székelyek és milyen nyelven beszélnek, nehéz magyarázatot találni. A pedagógusban a hiba, a szigorú tanmenetben? Nem nekünk kell eldöntenünk, mi csak a tényt konstatálhatjuk: sokat emlegetett iskolapolitikánk sürgős reformra szorul. Azt a szakembereknek kell eldönteniők, hogy hol kell kezdeni, mert sok minden egybefolyik, az etikai nevelés hiánya, a rossz tankönyv, a tekintélyét veszített pedagógus helyzete egyformán sürgős javítást követel. Magyar József filmje ezeket mutatta fel, a változtatás szükségét pedig a hivatalból derűlátók sem vonhatják kétségbe. A nap lovagja A tanítónő-t ma is játsszák, de ezenkívül elsősorban egy novella jelzi Bródy Sándor jelenlétét irodalmunkban, a félelmetes erejű Kaál Samu, amiből film is készült. Pedig az életmű nagyon gazdag, s olyan remeklések találhatók benne, mint A nap lovagja, amiből most Málnay Levente írt forgatókönyvet, s mint nálunk szokás, rendezte is a filmet. Bródy Sándort a magyar naturalizmus megteremtőjének szokás nevezni, de jelentősége ennél sokkal több: meghatározó alakja a századelő prózájának s Móriczra éppúgy hatással volt, mint Gárdonyira. A nap lovagja is jóval több, mint egy Zola-tanítvány munkája, társadalmi körkép, a feudális viszonyok éles hangú kritikája. Ha az elődöket keressük, inkább Stendhalra gondolunk, A nap lovagjának hőse Julien Soréi egyenes ági, de tehetségtelen leszármazottja, kétes egziszten- ciájú hírlapíró, de felismeri az érvényesülés útját, s így kerül a bálványként tisztelt, egyébként roppant korlátolt „fenség” közelébe. Bródy éles körvonalakkal jellemez, mert számára nem Asztalos Aurél hírlapíró sorsa fontos, hanem a kor, amit jelképez, ezért van benne fölény és gúny, s élessze- mü megfigyelőként kívülről vizsgálja azt a világot, amellyel azonosulni nem akar. A rendező, Málnay Levente szolgál néhány szép megoldással, mint a „fenség” szertartásos reggelije, az író Málnay azonban nem tud egyenrangú társa lenni Bródynak. Filmjéből hiányzik az a feszültség, ami Bródy regényét ma is eleven olvasmánnyá teszi, hőse, Asztalos Aurél, inkább ügyetlen, mint törtető, s bukásából még a kisszerűség drámája is hiányzik, pedig a regény mindent készen kínál. A sikert két külhoni színész is igyekszik elősegíteni, de az egész vállalkozás mögött így sem érezzük Bródy Sándor nagyságát és jelentőségét. CSÁNYI LÁSZLÓ Rádió Hogy a zsákutca megszűnjön végre... ...ahhoz nemcsak az egyoldalú és bürokratikus szabályozást kell megszüntetni, de a cseppet sem előítélettől mentes közvéleményt is alakítani kell. Nem valamiféle új program, reformintézkedés kapcsán, hanem az emberség egyetlen elfogadható mércéjeként. Mert ma még őszintén megvallva az elvárható szint alatt vagyunk. Egy magyar gyerek felcseperedhet, sőt, leélhet egy életet úgy, hogy nem találkozik vak emberrel. A gyógypedagógiai főiskolán tanító professzor is húszéves korában látott először világtalan embert, ami természetesen nagy megrázkódtatást jelentett számára. Példa értékű a történet, hiszen hazánkban gondosan elkülönítve, helyesebb a kifejezés, hogy az épek társadalmából számkivetve élnek a testi-szellemi fogyatékos honfitársaink. így lehetséges, hogy sokan azt sem fedezik fel, hogy léteznek sánta, vak, béna, vagy szellemi fogyatékos embertársaik, akik hozzájuk hasonló egész, boldog életre vágynak. A legtöbben szánalommal vegyes távoltartással csodálkoznak arra, aki megpróbál a számára előírt és egy életre előrelátható irányban megrajzolt vonalról letérni, a lehetőségeihez mérten normális, hétköznapi kapcsolatokat kialakítani. A segítő szavakon túl kevesen veszik a fáradságot, hogy ezt a beilleszkedést, olykor erőn felüli vállalkozást segítsék. Zsákutcában címmel hallgathattuk meg péntek délután a Kossuth adón Szilágyi Gabriella riportműsorát, ami a címben rejlő utalás szerint ennek a fokozottan hátrányos rétegnek az egyre nagyobb lemaradását, szociálpolitikánk hiányait boncolgatta. Nem véletlen, hogy legtöbb szó ezúttal a középsúlyos értelmi fogyatékos gyerekekről esett, hiszen éveken, évtizedeken keresztül hallani sem lehetett róluk, és bár az általános iskolai oktatásuk, alapképzésük megoldott, a 16. évüket betöltött inbecillis emberek többségére alkalmas munka hiányában a leépülés vár. Hiába a kétéves, munkára felkészítő tagozat, a napközi otthonos próbálkozások, a mai munka- nélküliséggel fenyegető világban a jelentkező fiatalok közül nyilvánvalóan nem az állandó felügyeletet, támogatást kívánó fogyatékos embereket alkalmazzák. Magyarországon az emberről való gondoskodás, a humánpolitika életkor szerint tagolódva mindig más főhatóság alá tartozik. Ez a struktúra azonban a fogyatékosok esetében nem használható, hiszen sorsuk egész életre behatárolt. Biztató jel ugyan, hogy megkezdték a gyógypedagógiai főiskolán a szociális szervezők képzését, akik éppen az iskolai, foglalkoztató rendszerből kinőtt magukra hagyott fogyatékos emberek további segítésén, elhelyezésén munkálkodnak. Sajnos, ma még a jogi szabályozás korlátái miatt csekély jogkörrel. Ami remélhetően rövidesen változni fog, hiszen egy társadalom aszerint ítélhető meg, hogy miként bánik a gyengékkel, mások gondoskodására szoruló tagjaival.-takácsÁgyjelenet, most a körtekeblekkel...
