Tolna Megyei Népújság, 1988. szeptember (38. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-24 / 229. szám
4 NÉPÚJSÁG 1988. szeptember 24. A Kossuth Múzeumhajó az 1953. évi átépítés után A pesti Duna-parton, a régi és - ahol kellett - régiesített Dunakorzó alatt áll kikötve egy öreg, lapátkerekes személyhajó, egy termesgőzös. A hajdani fényes szállodasor helyén magasodó nem kevésbé ragyogó új szállodák talán kicsit irigykedve tekintenek le rá, hiszen az épületek nem büszkélkedhetnek olyan múlttal, mint a hagyományosan hófehér ruhájában vízen ringó Kossuth-gőz- hajó. Ugyanis a kiérdemesült hajó, amely fél évszázadon át járta a valaha állítólag kék Dunát, olyan gőzhajótípus utolsó magyar példánya, amilyennel ma már senki sem találkozhat e tájon. Ez a fajta személygőzös valamennyi európai állam legsikeresebb típusa volt. Már csak a Rajnán és az Elbán közlekedik belőlük néhány. Formájával, berendezésével a régmúltat képviseli, s elkerülhetetlenül a századfordulót juttatja eszünkbe. A hajó most múzeum. A falakon nagy-méretű fényképek mesélnek hajóépítésünk múltjáról, a termekben pedig a művészi gonddal épített és megmunkált, élethű hajómodel- lek. A változatosságról a kiállított, eredeti hajózási műszerek, ruhadarabok, hivatalos papírok gondoskodnak. A hajót meglátogatók élményét, a régi hangulatot hajós egyenruhába öltözött, nyugdíjas dunai és tengeri hajósokból őrökké átalakult öreg „ví- zenjárók” fokozzák. A hátsó, felső fedélzeten levegős teraszéttermet rendeztek be, ahol egyszerre 120 vendég ebédelhet, vacsorázhat. Az étlapok a magyar és a francia konyhaművészet válogatott fogásait ajánlják. S miközben a vendégek a finom falatokat ízlelik, halk szalonzene vagy éppen cigánymu- zsika szórakoztatja őket. Ezen felül még két, régi pompájában berendezett étterem fogadhat vagy száz látogatót. Az egyik ilyen meghitt étteremnek Lánchíd, a másiknak Erzsébet a neve. Az egykori szalonban pedig eszpresszót és drinkbárat találunk, a hajóhoz illő szecessziós berendezéssel. A gőzös mostani hivatalos titulusa: Kossuth Múzeumhajó, a dunai gőzhajózás úszó múzeuma. Rajta kívül a Dunán csak az NSZK-beli Regens- burgban található hajózástörténeti kiállítás eredeti hajón, amely utoljára ugyancsak magyar lobogó alatt járt, s Érsekcsanád volt a neve. Milyen kár, hogy nem itt újították fel... Az osztrákoknak is van egy múzeumhajójuk, az 1912-ben épített Schön- brunn, amely még ma is képes hajózni, de nincs benne hajózástörténeti kiállítás. Hajónk, amely ma a Kossuth nevet viseli, 1913-ban épült Budapesten, a Ganz és Társa Danubius Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt-nél, a MEFTER részére. Vízrebocsátáskor a Ferenc Ferdinánd főherceg nevet kapta, s viselte 1919-ig. Ekkor minden olyan hajó, amely a Habsburg-dinasztia valamelyik tagjának a nevét viselte, madárnevet kapott; Rigó lett belőle, majd ismét az eredeti nevet viselte egy kis ideig, azután Leányfalu-ra keresztelték. Ezen a néven járta a Dunát 1953-ig, amikor megkapta a hozzá méltóbb Kossuth nevet. 1955-ben a Szovjetunió megszüntette érdekeltségét a magyar hajózásban, megalakult a MAHART, mint a MEFTER jogutódja, és ekkor került s maradt 1984-ig a Kossuth a Magyar Hajózási Részvénytársaság tulajdonában. Közben a hajdani büszke termesgőzös leromlott, elhasználódott, s 1984-ben törölték az aktív hajóállományból, selejtezésre ítélték. Szerencsénkre, akkor már elterjedőben volt a törekvés régi és értékes, egyedülálló dolgaink megmentésére. A kiszuperált és szétbontásra ítélt gőzhajó megőrzésében és helyreállításában több vállalat vett részt. A munkálatokat rögtön 1984-ben megindították. A hajót sikerült besorozni a Közlekedési Múzeum „kiállítási tárgyai” közé, s új rendeltetésének 1986. augusztus 1-jén adták át. Azóta van a Dunán múzeumhajója az országnak. Csonkaréti Károly A havannai botanikus kert Több mint négyezer virágkülönlegesség nő a kubai nemzeti botanikus kertben. A Havanna közelében található mintegy hat négyzetkilométernyi kert a világ egyik legnagyobb ilyen létesítménye. A botanikus kert létrejötte nagymértékben köszönhető egy szakértő csoport tizenöt éves fáradozásának, amelynek vezetője, a már elhunyt Johannes Bisse maga is számos országot felkeresett a gyűjtemény összeállítása érdekében. Bisse volt a megalapítója a herbáriumnak, a szárított, kipreparált növények gyűjteményének is, amely mintegy 60 ezer kiállítási darabot számlál. Az intézmény mintegy 250 hasonló botanikus kerttel tart fenn kapcsolatot, s egyben magvak cseréjével is foglalkozik. A kertben családonként és elterjedési helyeik szerint csoportosították a növényeket. Különösen figyelemre méltó a kaktuszkollekció, amelynek rpintegy ezer darabját Kuba, Mexikó, Dél-Amerika, Afrika, Madagaszkár számtalan vidékén gyűjtötték. A látogatók nagy érdeklődéssel tekintik meg a csaknem 500 darabos orchidea-kiállítást is. (AIN-MTI-Press) Tátrai helikopterek Mentés a hegyekben A hegyi mentési akciók céljaira a lengyel hegyi mentők helikoptereket is alkalmaznak. Tadeusz Augustiniak, az önkéntes hegyi mentőszolgálat tátrai csoportja mentőpilótájának neve szervesen hozzátartozik a tátrai légi mentőszolgálat történetéhez. Tőle kérdezzük, miben rejlik a hegyek közötti repülés különlegessége és nehézsége?- A hegyekben, különösen a Tátrában gyakoriak a viharos, s az irányukat gyakran változtató szelek. A völgyekben itt különleges légáramlások és légörvények képződnek, amelyek minden völgyben egyediek. Pontosan meg kell tehát ismerni valamennyi völgy és valamennyi csúcs sajátosságait. Ezenkívül pedig igen gyakori ezen a vidéken az időjárásváltozás, s a hirtelen ködképződés. S egész egyszerűen helyszűke van. Más dolog ugyanis a sziklaszirtek között egyenes vonalú repülést végrehajtani, s megint más közöttük különféle repülési műveleteket végezni - például spirálisan lefelé ereszkedni, vagy a megfelelő helyen egy helyben való lebegést vagy leszállást végrehajtani. A mentőakció során nem kis szerepe van a mentési helyszín fekvésének. A „MI-2”-es helikopter forgószárnyainak fesztávolsága több mint 14 méter, s a repülési szabályzat szerint a hegycsúcson vagy gerincen csak akkor lehet megkísérelni a leszállást, ha a helikopter kerekei közti távolságnál - ami három méter húsz centiméter -, több mint ötven százalékkal nagyobb hely áll rendelkezésre. Ha pedig nincs elegendő hely, akkor a lebegő helikopterből a mentőkollégák kiugranak vagy mentőkötélen ereszkednek le.- Hány lengyel mentőpilóta teljesít szolgálatot?- Az önkéntes hegyi mentőszolgálat tátrai csoportjában 180 hegyi mentő tevékenykedik, közülük 28 állandó, hivatásszerű jelleggel, s 46 hegyi mentő van kiképezve a légi mentési műveletek végzésére. A helikopteres légi mentési szolgálatra fel van készítve a Zakopanéi kórház hat orvosa is, többek között dr. Robert Janik, aki a Mount Everest téli meghódításában is részt vett lengyel nemzeti hegymászó expedíció orvosa volt.- Hogyan kapcsolódnak be a mentési munkálatokba a helikopteres mentők?- Zakopanéból a Tátra legtávolabbi pontjáig, például a Tengerszem-csúcsra, a Rysyre vagy az Öt-tó csúcsra legfeljebb tíz percig tart a repülés helikopterrel, mig gépkocsival és gyalogszerrel a legkitartóbb hegyi mentők négy-öt óra alatt juthatnak el. Mi a mentőakciók helyszínére szállítjuk a mentőket és a felszereléseket. Nemegyszer közvetlenül a levegőből hajtunk végre mentőakciót. Felszerelésünkhöz tartoznak az úgynevezett „francia hordágyak” és a felvonó csörlőberendezés. A helikopterről leereszkedő mentők a sebesülteket elhelyezik a fedélzetről leeresztett hordágyra, amelyet később az említett csörlőberendezés segítségével felhúzunk a fedélzetre. A helikopteres mentési forma nemcsak a hegyekben, hanem a Balti-tengerparton is fejlődik. A gdanski helikopteres mentőszolgálati csoport már számos sikeres mentőakcióban vett részt, sok tengerésznek, halásznak és vitorlázónak az életét mentette meg. Katarzyna Nazarewicz Kígyók a lakásban Petar Tencsev szófiai otthonában nem mindennapi „házőrzőket” tart: egy-egy pár boát, tigrispiont és szibériai tarka siklót, a dél-amerikai leopárdsikló egy alfajából szintén egy párat és néhány más, Bulgáriában is honos kígyófajtát. Petar Tencsev három éve dolgozik a szófiai állatkertben, és azóta foglalkozik a megkedvelt hüllőkkel. A Bulgáriában élő tizenhét kígyófajta közül tizennégy él a vendégszerető Tencsev- házban. A hidegvérű állatok iránti érdeklődése adta az ötletet, hogy ne csak gondozza, de tenyéssze is a házában nevelt hüllőket. Különleges múzeum az NDK-ban Winnetou és rajongói Az Ezüst-tó kincse. Winnetou és Old Shatterhand. Old Firehand és Kari ben Nemszi. Van-e olyan fiatal - járjon akár tinédzserévei elején vagy végén -, aki e címet és neveket nem ismeri, aki nem vágja rá azonnal szerzőjük, „életrehívójuk” nevét, Kari May? Nem valószínű. Magyarországon éppúgy, mint szülőhazájában, Európában épp úgy, mint a világ más tájain évtizedek óta az ifjúsági irodalom, a közkedvelt indiántörténetek egyik leghíresebb alkotója ez a német író. Alakját, életét, tevékenységét így érthető módon különös érdeklődés kísérte és kíséri napjainkban is. Talán ennek (no meg persze a romantikus történetekre, érdekfeszítő kalandokra és egzotikus környezetre mindig kiéhezett olvasói fantáziának) köszönhető, hogy Drezda mellett immár hosszú ideje, idén éppen hatvan éve egy külön May Károly Múzeum is fogadja a gyermekkorú, s persze a felnőtt látogatókat. Radebeul kisvárosban voltaképp nem is egy, hanem két gyűjtemény várja a kíváncsiakat. Az egyik egyemeletes, csinos épület logikus módon a Shatterhand-villa nevet viseli, elvégre a kemény öklű, hajszálpontosan célzó vadnyugati hős volt talán az író legkedveltebb alakja. Ebben a házban a szerző személyéhez szorosabban kötődő tárgyakat, emlékeket nézhetnek meg a látogatók, s szemügyre vehetik természetesen első kiadások és külföldi megjelentetések, idegen nyelvű fordítások egész sorát. Csupán becsléseket lehet idézni: a múzeum vezetői szerint May Károly művei mintegy harminc nyelven jelentek meg világszerte, s csak a német nyelven napvilágot látott művek példányszáma 80-90 millió körül járhat. A másik gyűjtemény viszont csakugyan az indián-romantika megszállottjait érdekli. Az épület kertjében ugyanis egy másik, Medvezsír-villa névre keresztelt gerendaház is áll, ahol az észak-amerikai indiánok néprajzi világának, tárgyi emlékeiMay károly - dicső vadászi pózban nek, történelmének megejtő érdekességeit lehet szemügyre venni. A Kolumbusz előtti időktől a mai rezervátumokig, sőt a polgárjogi küzdelmek témájáig ível a skála, hiszen a cél nem csupán a szórakoztatás, hanem az ismeretterjesztés is. Fényképezésre persze nem ez utóbbiak, hanem a ház bejáratánál felállított totemoszlopok, vagy a regényekben oly sokszor szereplő neves fegyverek, a Medveölő-puska vagy a Henry-puska szolgálnak, amelyeket (talán nem ünneprontás elárulni) utólag készített az írónak egy drezdai fegyverműves barátja. Ide kívánkozik az a sokszor hangoztatott vád is, hogy May pusztán fantáziájára támaszkodva, megbízható tudásanyag és helyi tapasztalat nélkül alkotta könyveit. Ez részben igaz, tudniillik a szerző csak később, immár a hírnév és anyagi siker birtokában juthatott el kalandjai helyszínére. Sőt, annál is tovább, hiszen a múlt század végén már világ körüli útra indulhatott, s természetesen ezt a lehetőséget gyűjteménye kiegészítésére használta fel. Másrészt viszont a szerző alapos néprajzi, nyelvészeti és földrajzi előtanulmányokat folytatott, s írásai sok szempontból ilyen - rejtett, közvetett - ismeretszerzésre is alkalmasak voltak. Az már kevésbé közismert, legalábbis hazánkban, hogy Kari May témaköre nem korlátozódott kizárólag az indiánok hadiösvényeire, a cowbolyok és prérivadászok, bölénycsordák közegére. Más műveiben a Közel-és Közép-Kelet vidékére vezette hősét (ezekben szerepelt Kari ben Nemszi), többek között Turkesztánba. Érdemes lenne esetleg a magyar könyvkiadás számára is újból felfedezni ezeket az alkotásokat! Akárhogy legyen is, jó szívvel ajánlhatjuk az NDK-ba utazó ifjabb és idősebb korosztályoknak: ha érdekes élményre, különleges látnivalóra vágynak, iktassák be útiprogramjukba a Drezdához közeli Shat- terhand-villát. Szegő Gábor A néprajzi kollekció A hajó múzeumként áll a pesti Duna-parton
