Tolna Megyei Népújság, 1988. szeptember (38. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-23 / 228. szám

1988. szeptember 23. NÉPÚJSÁG 3 Kenderesek mesélik Túlzott érzékenység (?) ... és akkor a dudaszó Dunaföldvár életéhez kitörölhetetlenül hozzátartozik a kendergyári dudaszó. Fél hatkor ébresztőre, hatkor munkakezdés­re, tizennégykor és huszonkét órakor műszakváltásra szólít. A kendergyári dolgozók közül ketten mesélnek arról, mit jelent számukra e kenderkolónia. Barcza Márton még aktív munkás, Dósa Tibor nyugdíjasként öt­órás műszakban végzi ügyintézői teen­dőit. Mielőtt elkezdődnék a beszélgetés, pillantra egymásra néznek és szinte egy­szerre mondják ki:- Ebbe bele kell születni... így meg is adták a kezdő gondolat hangját és indulhat az emlékezés. Bar­cza Márton Csanádpalotát említi először, ahonnan a kenderáztatás idejére évről évre mindig szerződtettek „bandákat”.- Fölpakoltunk családostól - meséli -, aztán Szegeden keresztül vonattal jöt­tünk Dunaföldvárra. Itt a vasútállomáson vártak bennünket a lovas kocsik és be­hoztak a telepre. Barakkokban laktunk. Ideiglenes szállás volt ez számunkra...- Mint ahogy a munka is szezonális volt - szól közbe Dósa Tibor. - Nagyon nehéz volt az áztatás. Kézzel kellett min­dent végezni, de ezt Marci jobban tudja, hiszen...- Én még gyerekként kerültem ide Földvárra - folytatja Barcza Márton. - Ak­kor csak apám végzett emberszámos munkát, a többi családtag legföljebb ki­segítő lehetett. Ök a könnyebbet csinál­ták, teregetés, csillézés. Fölsátorozták a kendert, száradt 1-2 hétig, aztán beka- zalozták. Az áztatás az kemény munka. Faoldalas medencék voltak először. Ezekbe 100 mázsa nyers kendert lehe­tett berakni. Volt egy bandagazda, mert brigádelszámolásként fizettek. Szigorú belső törvénye volt egy-egy bandának. Aki megszegte a szabályokat, azt nem fo­gadták be vagy kitagadták. Közös munka után közös pénzelosztás következett. Barcza Mártonnak mintha nehezére esne az ülés. Amíg fogalmazza gondola­tait, válogat emlékei között, nyugtalanul mozog a bőrfotelben. Családjára terelő­dik a szó: bátyjára, nővérére, akik ugyan­csak ebben a gyárban dolgoztak. Sze­rénységből elhallgatná azokat az ötve­nes években kapott kitüntetéseket, amit Barcza Júlia - a nővére - mondhat ma­gáénak. Az szinte természetesnek tűnik, hogy sztahanovista volt. „A szocialista munka hőse" is lett. Országgyűlési kép­viselő 1952-től 58-ig.- Juliskát ismerni kellene - jegyzi meg Dósa Tibor. - Az egyszerűség, a szorga­Barcza Márton lom példaképe. Soha vissza nem élt az­zal, hogy ő országgyűlési képviselő, de nem is használta ki a velejáró lehetősé­geket. A két kendergyári dolgozó egyszer csak olyan dolgokról kezd beszélni, ami mögött egyetlen fogalom húzódik meg: a hűség. Lehet-e jutalmazni ezt? Vetődik föl a kérdés, de nem hangzik el, mert a választ már meg is adja Barcza Márton:- Most augusztusban múlt 35 éve, hogy itt dolgozom. Kaptam nyolcezer forint jutalmat. Ez már második alkalom­mal volt, mert a 20 évet is értékelték ilyen formában. Szerettem a munkámat. Nem tudok én ingázni, de egyik vállalattól a másikhoz vándorolni sem. Belenőttem a kendermunkába. Amikor tanulni lehetett, tanultam, ács a szakmám, de az építő­ipart nem tudtam megszokni. Gépkezelői tanfolyamot végeztem, darus vagyok. A katonaságnál gépkocsivezető voltam... 1956-ban. Elakad az emlékezés. Soha nem fe­lejthető esemény Barcza Márton életé­ben is:- Azon az októberi napon a rádióhoz kellett mennem a parancsnoki kocsival. Mögöttem két oszlopban a katonák. Nem tudtuk ki az ellenség. Iszonyú volt látni, hogy a bajtársaimat mellettem lőtték agyon. Érthetetlen. Magyar a magyart... Sikerült megmenekülnöm...- Nekem inkább az 56-os év tavasza maradt emlékezetesebb. Olyan hirtelen jött a dunai ár, hogy nem volt idő a mene­külésre. Itt a szobában két méter maga­san állt a víz. A kenderkazlak is úsztak. Dósa Tibor Tönkrement minden. Az október itt csen­desebb volt. Igaz, amikor a laktanyát lőt­ték, egy lövedék felgyújtott nálunk a tele­pen egy kazlat, de nem terjedt a tűz... - emlékezik Dósa Tibor, aki 1950 nyarán került Dunaföldvárra, a kendergyárba könyvelőként. Egy év múlva vezető köny­velő, majd 1977-ben a gyárvezetője lett 1983-ig, nyugdíjaztatásáig.- Egy helyen voltam végig - mondja Dósa Tibor - de ez alatt négyszer válto­zott a gyár gazdája. Minden alkalommal elölről kellett kezdeni a bemutatkozást, négyszer kellett bizonyítani, hogy az em­ber mit is akar. Ugyanakkor itt nem válto­zott a munka és az emberek többsége is a régi maradt. Ez a kenderes szakma, úgy érzem, mindig alacsony bérszínvo­nalon mozgott. Ma már olyan erős Paks és Dunaújváros elszívó hatása, hogy aki itt található a telepen, azt valami megfog­hatatlan érzelmi szál köti ide. Valamikor ötszázan dolgoztak, most alig kétszázan vagyunk. Ha a bútorlapkészítés nem volna, ak­kor azt is lehetne mondani, hogy bealko­nyult ennek a szakmának. Volt idő, ami­kor több száz termelőtől szállítottuk a kendert a Dunán. Most hat gazdaságtól érkezik. Ha nem lesz ez a növény, akkor poz- dorja sincs a bútorlaphoz... Barcza Márton szeme fátyolosán csil­log, Dósa Tibor szótlanul néz egy darabig maga elé, amikor kimondaná mit jelent számára: a kender.- Az életet - bólintanak egymásnak és akkor megszólal a műszakváltást jelző dudaszó. DECSI KISS JÁNOS Csak a minősítésre várnak Új termékkel kísérleteznek a tamási Ta-Lux Kisszövetkezetben. Fénycsöves lámpatestek­hez tartozó előtétekkel akarnak megjelenni a hazai és külföldi piacon, s az alkatrészt saját lámpáikba is beszerelik. Amennyiben az új cikk megkapja a Mi­nőségellenőrző Intézettől a szükséges bizo­nyítványokat, egy külön erre a célra kialakított műhelyben megkezdik a sorozatgyártást. Fotó: GOTTVALD KAROLY Koncz Sándorné próbadarabokat készít Csendélet Változóban az érdekképviseleti munka Beszélgetés Fodor Tibor Kiszöv-elnökkei „Azért a szövetkezeteket sem ár­tana megkérdezni, mert vélemé­nyük ebben a kérdésben (ti. a társa­sági törvénnyel kapcsolatban) sem mindig egyezik az érdekképviseleti szervekével” - írtam a közelmúlt­ban. A megjelenést követően szinte azonnal reagált az ipari Szövetke­zetek Tolna Megyei Szövetségének elnöke és elmondta, ők már hóna­pok óta konzultációkat folytatnak tagszövetkezeteikkel erről a témá­ról. Hasonlóan sérelmezték a Kiszöv- ben egy kisszövetkezetről szóló írá­somnak azt a mondatát, hogy „Az átalakulás minden nehézségével magukra maradtak, érdekképvise­letüket nem vállalta senki”. Úgy ér­zik, hogy ők megtettek mindent a szóban forgó kisszövetkezet segí­tése érdekében. Az inkriminált mondatok papírra vetője pedig úgy érzi, hogy talán túlzott érzékenységgel reagálnak a Kiszöv vezetői minden leirt szóra, ami akár csak távolról is érinti a szövetséget vagy az ipari szövetke­zeteket. így van-e, s ha igen, akkor a területüket is érintő változások okozzák-e ezt? Fodor Tibor elnök­kel beszélgettem a témáról.- Kezdjük egy rövid visszatekintéssel. Hogyan változott a Kiszöv szerepe mega­lakulásától a közelmúltig? A felszabadulás után a megyében is kialakult a szövetkezeti ipar, fokozatosan bővülő tevékenységi körrel majd bővülő - szocialista és tőkés országokra is kiter­jedő piaccal. Ehhez a fejlődéshez kellett az érdekképviseleti szerveknek az alap­szabályban rögzített érdekfeltáró, -köz­vetítő, -egyeztető és érdekvédelmi tevé­kenységet igazítani. Jelentősebb törés 1968-ban következett, amióta a hatósági funkcióktól próbálunk megszabadulni. Azóta nem a központi akarat „levitele” a feladatunk, hanem a szövetkezeti érde­kek föltárásában konkrét segítségnyúj­tás, érdekközvetítő szerep és érdek- egyeztetés más szektorokkal, a különbö­ző iparágakkal.- Milyen konkrét igényekkel fordulnak a szövetkezetek Önökhöz?- Valódi érdekképviseletet, konkrét operatív segítséget várnak elsősorban. Elvárják, hogy az országos szintű tárgya­lásokon a szövetkezeti érdekeket kon­centráltan közvetítsük, ugyanakkor a na­pi gondjaik megoldásában - kapacitás­fölöslegük lekötésében, kereskedelem­mel való kapcsolattartásban, szakembe­reik távolléte esetén helyettesítéssel - is legyünk segítségükre. A szövetkezetpoli­tikai munkában „mankókat” - szabályza­tokat, mintákat és ezek adaptálását - ké­rik. Jellemző példa, hogy a szövetkezeti önállóság erősítése érdekében úgy gon­doltuk, hogy a nálunk őrzött vezetői sze­mélyi anyagokat kiadjuk a szövetkeze­teknek. Kétharmaduk mégis azt kérte, hogy továbbra is mi kezeljük azokat. Megkerestük a szövetkezeteket azzal, hogy korszerűsíteni kívánjuk az adat­szolgáltatási rendszert, hogy ezzel - igé­nyek szerint - csökkentsük adminisztrá­ciós kötelezettségeiket. Meglepetésünk­re alig van olyan, általunk az összesíté­sek alapján kidolgozható információ, amire ne tartanának igényt, tehát tovább­ra is kérjük tőlük azokat az adatokat, amelyek feldolgozás után nekik maguk­nak kellenek, vagy nekünk elengedhe­tetlenek az érdekképviseleti munkához.- Tudnak-e alkalmazkodni munkatár­saik a változásokhoz? Nehéz lehet meg­szokni, hogy egy korábbi hatóság egy­szerre új funkcióba kerüljön.- Szerencsés helyzetben voltunk, ugyanis új munkatársaink vannak - a hét vezető állású munkatárs közül hatan „cserélődtek” - akik nem örökölték a ha­tósági stílust. Még egyszer hangsúlyoz­hatom, hogy nem központi elvárásokat kívánunk teljesíteni, hanem a szövetke­zeteket szolgálni.- Befolyásolták-e a legújabb esemé­nyek - például a tömeges kisszövetkezet­té alakulás vagy a véghez vitt és várható törvénymódosítások - a szövetkezetek igényeit?- Naponta párbeszédet folytatunk a szö­vetkezetek vezetőivel, hiszen különböző fó­rumokon találkozunk. Ilyenkor megkérdez­zük, hogy mit várnak tőlünk, mit tartanak fö­löslegesnek esetleg sértőnek, miben kér­nek több segítséget. A nagy szövetkezetek várják elsősorban azt, hogy erősítsük az érdekegyeztető és feltáró munkát. A várha­tó változásokról - szabálymódosításokról - információkat igényelnek már a munkák megkezdésekor, nem pedig azok végén, mint 10-20 évvel ezelőtt. A szabályozók ér­telmezésére, tanácsadásra konzultációkat kérnek. Jónak tartják azt a gyakorlatot, hogy a jogszabályokat előkészítő testüle­tekből szakembereket hívunk konzultáció­ra, akik nem csak „föntről” hoznak így infor­mációkat, hanem az üzemi véleményeket is továbbíthatják az érdekelteknek. Az elmúlt héten például az árhivatal munkatársai tar­tottak tanfolyamot építőiparral foglalkozó kisszövetkezeteink munkatársai számára - ezen a területen sok gond van az árképzés­sel - ilyesmi megszervezésére csak kon­centráltan van mód, egy-egy szövetkezet ezt nem tudná megcsinálni.- A kisszövetkezetek jó része nem azért választotta a szövetkezeti formát, mert a szí­ve a mozgalomhoz húz. Ők bizonyára nem igénylik például a szövetkezetpolitikai mun­kát.- Amit mond, az csak a kisszövetkezetek kis részére igaz. De szövetkezetpolitikára mindenütt szükség van, mert összefügg a gazdaságpolitikával. Én nem szűkíteném le a sportra és a közművelődésre - erre való­ban nincs idejük a sokat dolgozó kisszö­vetkezeti tagoknak. Fontosabbnak tartom a szövetkezeti fórumrendszer valóban de­mokratikus működtetésének elősegítését. Tudjanak a tagok élni jogaikkal, legyen megfelelő egy-egy döntéselőkészités, ké­szüljenek föl egy-egy szavazásra - ebben tud szövetkezetpolitikai osztályunk hasz­nos segítséget adni.- Remélhetőleg jelentős változások előtt álla gazdaság, ami bizonyára a szövetkezeti érdekképviseleteket is érinteni fogja. A vál­tozások - mondhatnám, bizonytalanság? - okozza a Kiszövben a bevezetőben is emlí­tett érzékenységet?- Akkor követnénk el nagy hibát, ha még 1988-ban sem lennénk érzékenyek a szö­vetkezeti kört érintő hangok iránt és én eb­be a körbe magunkat ugyanúgy beleértem, mint a szövetkezeteket. Mi korábban is ér­zékenyek voltunk, de a környezet erről nem vett tudomást. Gondoljon csak arra, amikor megvonták a tőkés elszámolású export utáni preferenciát, amikor a szövetkezeti ipar dinamizmusát fékező döntések szület­tek! Mi akkor is érzékenyek voltunk, de hiá­ba, s ennek most is érezzük kárát. Hogyne lennénk hát érzékenyek megint, amikor a vállalkozási törvény szelleme nem segíti a kibontakozást, amikor a szektorsemleges­ség jegyében a szövetkezeteket azonosan kezelik az állami nagyiparral és a vagyoni hozzájárulást ugyanúgy adóztatja, mint azok jövedelmét, akik nem a sajátjukat ad­ták a közösbe. Az egészséges érzékenysé­get tehát elengedhetetlennek érzem, az el­lenkezőjét tartanám bűnnek.- Egyik sérelmezett mondatom a társasá­gi törvény kapcsán íródott Most is úgy ér­zem, hogy az OKISZ nem töltöttbe progresz- szív szerepet ebben a kérdésben és ben­nem fölmerült, hogy a kezdeti döntéseket talán saját létük féltése motiválta.- Mint az OKISZ elnökségének tagja, biztosan tudom, hogy a sajtón keresztül té­ves információ jelent meg a társasági tör­vényhez való hozzáállásunkról. Mivel a szövetkezeteket eleve társulási formának tekintjük, szükségtelennek tartottuk ezt kü­lön deklarálni. Fontosabbnak tartottuk vol­na a szövetkezeti törvény módosítását, s ezzel a szövetkezetekre nézve hátrányos megkülönböztetés elkerülését, de mivel nem volt kedvező e véleményünk társadal­mi fogadtatása, hát mi is nyilvánosságra hoztuk, hogy támogatjuk az átalakulást Tö­meges átalakulásokra azonban nem fog sor kerülni, nincs annyi szabad tőke a szö­vetkezeti körben. Másrészt bízom benne, hogy a többség a különféle társaságokban való részvétel és nem az átalakulás mellett dönt. Megtartja szövetkezeti jellegét és a Kiszöv munkájára továbbra is igényt tart. Én nagyon komolyan gondolom, hogy ha a régi szemlélettel dolgozunk, akkor lehúz­hatjuk a rolót, de ha kiszolgáljuk a szövet­kezeteket és sohasem más elvárásoknak igyekszünk megfelelni, akkor szükség van ránk. ROSTÁS ILONA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents