Tolna Megyei Népújság, 1988. augusztus (38. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-11 / 191. szám
4 "RÉPÜJSÁG 1988. augusztus 11. MŰVELŐDÉS Portrésarok A szociális irányultságból nem engedhetünk Készült, kényszerült, sodródott vagy tévedt erre a pályára...? Ilyesfajta kérdést nem illik feltenni annak a művelödésiközpont-igazgatónak, aki az utóbbi tíz év legprogresszívebb irányzatát képviselte a közművelődésben, a szakma élvonalában vett részt az „előtér”, majd a „nyitott ház” program kidolgozásában és azt szűkebb környezetében, Dombóváron az elsők között vezette be. Aki azonban ismeri, nem rökö- nyödik meg, hogy mégis Balipap Ferencnek szegeztem a nem túl udvarias felvetést.- Sokakkal együtt úgy tévedtem a közművelődés területére. Nem éppen elhivatottságból, társaimmal együtt a jogra jelentkeztem gimnázium után, természetesen nem vettek fel. Apám, anyám parasztember volt és élt bennem egy misztikus szándék, segíteni akarás az emberek iránt. Ez később, a katonaság alatt kapott végleges irányt. A szekszárdi laktanyában volt ugyanis egy hölgy, aki érthető módon nagy népszerűségnek örvendett, ráadásul könyvtár-népművelés szakon a szombathelyi főiskolán végzett. Tapogatózni kezdtem tehát és mivel szüleim lehetőségei miatt nappalira nem mehettem, levelező tagozaton végeztem el a főiskolát. Ekkor indult életének az a folyama, amit maga így jellemzett: - Mindig tanultam a munka mellett és mindig dolgoztam a tanulás mellett.. Állandó kontrollt jelentett ez. Felesége a debreceni egyetem hallgatója volt, hát követte, és a haj- dúszoboszlói művelődési házban helyezkedett el. Közben, hogy ne teljen céltalanul az idő, egyetemi diplomát szerzett és később ugyanott ledoktorált.- Még a főiskolán tanították nekünk, hogy iskolarendszerünk olyan nyitott: ad abszurdum eljuthat valaki odáig, hogy a felnőttoktatás, a levelezőképzés útján szerezhet doktori fokozatot. Hát, én ad abszurdum megcsináltam - mondja némi iróniával. A disszertáció címe és témája idővel és sorsának alakulásával változott. „Az irodalom a képernyőn” témakört felváltotta egyfajta emlékezés, ami voltaképpen az elmúlt időszak átélt és végigküszködött új törekvéseit foglalta egybe. „A művelődési otthonok innovációs törekvései a 70-es években” címmel. Az ösz- szegző munkát egyébként rövidesen a Múzsák kiadó gondozásában olvashatjuk. Ennyi érési idő után érezte csak azt, hogy valóban népművelővé vált és bár jóval előbb megvoltak a legmagasabb képesítést jelző papírok, 1979-től tartja magát igazi népművelőnek. Akkor került abba a helyzetbe, hogy meghatározó lehetett arra, amit csinált, amit fontosnak tartott. Ekkor vált szuverén értelmiségivé. Igaz, ma is jobban szeretne saját intézményében beosztott népművelő lenni, de ha egyszer „belekeveredett” az igazgatóságba, a tőle megszokott lendülettel, újító szellemmel csinálja. Hogy mi az, ami korábbi énjéből háttérbe szorult?- Vehemensebb költői ambíciókkal indultam, de a költészetet becsülöm annyira, nem tartom sorscsapásnak, hogy nem jelent meg kötetem, ami persze még nem lehetetlen. De valljuk meg, nem szívesen fedez fel senki egy 40 éves és 120 kilós lírikust... - mondja, majd rögtön hozzáteszi: - Szó sincs arról, hogy csalódott volnék, mindig el tudtam dönteni, hogy mit választok, nem érdekeltek azok a lehetőségek, amit esetleg mások lehetőségnek tartottak... ... És valójában egy semmitérő ranglétrán a felfelé araszolást jelentette volna. Másfajta ambíciók fűtik Balipap Ferencet, amivel kollégáit is megbabonázta:- Mindig azt mondjuk itt a házban, az a feladatunk, hogy alkalmassá tegyük magunkat mindarra, amit az emberek igényelnek, elvárnak tőlünk. Nos, a hagyományos tevékenységformákkal körülbelül 1984-ig maradéktalanul meg tudtak felelni ennek a maguk támasztotta követelménynek, a nyitott ház lendülete mára azonban lefékeződött, azzal együtt, hogy jelenleg is 60-80 kiscsoport majd három és fél ezer taggal működik, 4000 könyvtári olvasót számolnak, évente 29 színházi előadást tartanak. Miért a megtorpanás, hogyan lehet kilábalni?- Elhasználódott az épület, felújításra nincs pénze a városnak. Ma egy hónapban annyi fűtési díjat fizetünk, mint tíz éve egy esztendőben, 465 ezer forintot. A kiút csak a nagyobb bevételek felé vezethet, de a hagyományos szociális irányultságunkból nem engedünk, egészen új megoldást kell találni. Ez pedig nem más, mint a Settlement. A fogalmat még a szakmabeliek közül is kevesen ismerhetik, az eredetileg angol intézmény egy szociális és művelődési egységet tükrözött. Olyan meggondolásból kanyarodtak vissza a 45 előtt nálunk is bevált formához, hogy az emberek szaporodó megélhetési gondja gyakran a művelődés hiányára vezethető visz- sza és fordítva: művelődési hiányként élhetik meg sokan a megélhetés alacsonyabb szintjét. A társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődése, a közművelődés szociálpolitikai irányba fordulása vezette a vérbeli népművelőt élete „legértelmesebb, leghasznosabb” iskolájába, az ELTE szociológiai szakára, ahol tudományos magyarázatot kapott a napi tapasztalásokra, a közművelődés egyre mélyülő válságára. Szakdolgozatában fejtette ki először azt az új szisztémájú művelődési központot, amelyben a családsegítő szolgálat, jogi, pszichológiai tanácsadás, segélyezés kapna helyet a kultúra más szférái mellett, kizárólag állami fenntartásból. Az első ilyen társadalmi központot természetesen Dombóváron tervezi létrehozni kísérletképpen a jövő évben. És ezzel együtt az elméleti továbbfejlesztésen, a gyakorlati alkalmazás lehetőségein gondolkozik ezután, erre kapta meg egyébként a Soros-alapítvány egyévi támogatását is. A nyitott ház után, vallja Balipap Ferenc, a Settlement élete legnagyobb fordulója, megméretése... Takács Zs. Fotó: bombái István Alternatív óraterv a kétnyelvű osztályokban Nemzetiségi politikánk egyik legfontosabb eleme az anyanyelv megőrzésének, ápolásának, továbbörökítésének biztosítása. Tolna megyében harminckét nemzetiségi nyelvoktató általános iskola és három kétnyelvű nemzetiségi általános iskola működik. A két típus közötti különbség lényege, hogy míg az előbbiben a nemzetiségi nyelvet mint tantárgyat oktatják, eddig az utóbbiban több tantárgy anyagát, szakkifejezéseit két nyelven sajátítják el a diákok. A városi művelődési osztályvezetők augusztus 18-án megrendezésre kerülő értekezletén Sebestyénné Miklós Julianna, a megyei tanács osztályvezető-helyettese az eddigi tapasztalatait összegzi, s a továbbfejlesztés feladatairól tart előadást. Arra kértük, vázolja fel röviden, miről lesz szó.- Egyre növekszik azoknak a gyermekeknek a száma, akik idegen nyelvként tanulják nemzetiségük szókincsét, mert sokuknak csak a nagyszüleik használják a nyelvet, szüleik már nem. A Művelődési Minisztérium törekvése tehát, hogy a hagyományos oktatást folyamatosan a kétnyelvűvel váltsa fel.- A kísérlet jó ütemben halad, hiszen az 1990-ig összesen tervezett harminc ilyen iskola helyett már eddig harminckettő csatlakozott. Megyénkben a bonyhádi I. számú, a nagymányoki és a gyönki.- Igen. Bonyhádon már a harmadik évfolyam indul az idén, a másik két helyen pedig a második. Az értekezleten számítunk az osztályvezetők javaslataira, hogy saját területükön meg tudják-e teremteni a feltételeket a nyelvoktatás ilyen formájához.- Azt hiszem, ez központi segítség nélkül lehetetlen.- A szükséges dokumentumokat a minisztérium az Országos Pedagógiai Intézet, a megyei pedagógiai intézetek és a megyei tanácsok közreműködésével eljuttatja az iskolákba, de plusz helyiségeket, tanárokat nem tud biztosítani. Ez mindenütt helyi feladat.- Az imént éppen a Művelődési Közlönyben megjelent új hetes óratervet tanulmányozta. Milyen újdonságokat tartalmaz?- Új alternatívákat ajánl a kétnyelvű osztályok számára - sajnos minden kísérő szöveg nélkül. Lényege, hogy az ezekben az osztályokban tanuló gyerekek és szüleik eldönthetik, hogy a heti óraszámon belül a tanuló a két óra oroszt tanulja-e, vagy ehelyett is a németet. Azért említem ezt a nyelvet, mert itt a megyében ez a jellemző.- Tehát ezeknek a diákoknak nem lesz kötelező az orosz?- Nem, de a középiskolákban ezután is az marad, úgyhogy aki tovább szeretne tanulni, annak alaposan meg kell fontolnia, hogy ezt a variációt választja-e. Ezenkívül, ha az oroszt is megtartja, akkor eggyel több idegen nyelvet beszél, elhelyezkedési lehetőségei bővebbek lesznek. Érdemes tehát elgondolkodni a dolgon. S aztán az igények és a lehetőségek alapján az igazgatók döntenek arról, hogy iskolájukban melyik formát alkalmazzák. -esiKistraktor a föld alól „Körmösök”, kurblival meghajtott, fülke nélküli matuzsálemek és a már napjainkban használatos, borulásgátlóval is felszerelt traktorok sorakoznak a Lengyel i Mezőgazdasági Szakközépiskola tanműhelye előtt. A szabadtéri erőgépmúzeumot, amelynek darabjait tíz esztendeje gyűjtögetik gazdaságoktól, téeszektől, magángazdáktól, azzal a céllal hozták létre, hogy a jövő mezőgazdasági szakemberei láthassák, milyen masinákon dolgoztak elődeik. A kiállítás legújabb szerzeménye egy 40-50 esztendős Fordson N traktor. Ezt két évvel ezelőtt Szedresben a föld alól ástak ki. Fotó: GOTTVALD K. A második világháború alatt elrejtett kistraktort sárral teletömődve találták meg A táblákon a gépek legfontosabb adatait is elolvashatjuk Lehet-e a kultúra helyi érdekű? Itt van a nyár, itt van újra, s az emberek útra kelnek, mint más évszakban a vándormadarak. A vándoremberek elutaznak valamerre szabadságukat eltölteni, pihenni, erőt gyűjteni, a nagyvilágba vagy hazai tájakra. Akinek nyaralója van, azt keresi föl. Akár ezért, akár azért, közeire vagy távolra induljon is az ember, egymaga vagy a családja is, alkalma adódik arra, hogy művelődjék, találkozzék a kultúrával, régi idők emlékeivel, zenét hallgasson, képeket, szobrokat, drámai előadásokat tekintsen meg. Valóban? Nem lett-e a kultúra helyi érdekű? A kultúra természetesen, bárhol legyen is, mindig helyi érdekű a szónak abban az értelmében, hogy tájhoz és emberekhez kötődik. Elsősorban az ottaniaknak illendő ismerniük, hogy a lakóhelyükön vagy a környéken milyen látnivalók vannak, az épületek közül melyik miről nevezetes, akár külsejét tekintve, akár valamilyen történelmi emlék kötődésében. Újságok és könyvek, színházak és hangversenyek mindenütt elsősorban az ottaniakra számítanak, és elengedhetetlen, hogy a helybeliek számítsanak a kultúra minden kínálkozó alkalmára, éljenek is vele. Ennyiben tehát a kultúra helyi érdekű, Magyarországon és bárhol a nagyvilágban, városon, falun, kies és kietlen tájakon. A nyári vándorélet, legyen bármilyen indítékú, alkalmas arra, hogy ez a helyi érdeklődés kitáguljon vagy meghosz- szabbodjék. El-elgondolkozom gyakran, élnek-e az emberek a kínálkozó lehetőséggel, hogy pihenés vagy világjárás közben kulturálódjanak, művelődjenek is. Mennyi szép és jó kínálkozik szellemi felüdülésre, szellemi erősbödésre! De milyen sokan vannak, akik nem figyelnek föl rá, ha tudnak is róla, nem törődnek vele. Számukra a kultúra csupán helyi érdekű, s talán az is marad végleg. Két okból is nyugtalankodhat az, akinek a számára az érték nemcsak pénzben fejeződhet ki, hanem tudásban, közösségben, erkölcsben és hasonló szellemiekben is. Az első ok: bizonytalankodni lehet és kell, hogy ezt az érdeklődést iskola és szülői ház, közvetlen környezet, könyv, újság, folyóirat, mindenféle más, alkalmas vagy kevésbé alkalmatos alkalom beleplántálta-e csakugyan az emberek sokaságába. Félő, hogy a mérleg nagyon is ferde, kevesebbel lehet dicsekedni, mint amennyi a tartozás, más szóval: a feladat, a kötelesség. És a korábbiakhoz bizonyos értelemben odajárul a televízió is, amely ugyan érdeklődés fölkeltésére is minden eddiginél jobb alkalom, de azt, aki amúgy is hajlamos a lustaságra vagy közönyre, megerősítheti ebben. Tetézi ezt az első aggodalmat egy második. Az utazás költségei nem csökkennek, hanem növekszenek. Akár hazai turizmus, akár határokon átlépő, számvetésre készteti az embert. Ettől is helyi érdekűvé lehet a kultúra. Gyakran kérdezem: nem törte-e meg, nem töri-e meg a kulturális érdeklődésnek korábban oly ígéretes ívét, hogy a vándorutak megdrágultak? A közelmúlt éveiben mintha versengeni kezdtek volna falvak, városok, tájak, hogy olyan kulturális élményt kínáljanak föl, amely közelről, távolról odacsalogatja az embereket. A vasúti jegyek ára, az autózásé, a magas szállásköltségek lassíthatják, talán meg is béníthatják ezt a kezdeményt. A lehetséges kár fölmérhetetlen. A provoncializmus kátyújában reked meg, aki nem él a kulturális érdeklődés adta lehetőségekkel, s a helyi érdeken, a helyi érdekességen túl nem merészkedik. Jól tudom, hogy az emberek többségét manapság más gondok foglalkoztatják: beosztással kell élniük. De ha a beosztásból kimarad a vándorlás, a vándorlásból a világlátás, a világlátásból a művelődés, annak kárát látja az ember, a család, a jövő nemzedék, a falu, a város, a táj, az ország, a nemzet. Felelős ezért mindenki: természetesen az országunk gondját viselők is. De ha ki-ki azt teszi meg, amit megtehet, nemcsak ablak nyílhat előttünk a világra, hanem ajtó is. Jó utat! 7 I Balipap Ferenc: „Alkalmassá kell tenni magunkat arra, amit az emberek elvárnak.”
