Tolna Megyei Népújság, 1988. augusztus (38. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-08 / 188. szám
Kocogás Schirilla Györggyel Egészségünkért Családi vasárnap Domboriban Ki a legügyesebb a vízben? Grósz Károly nyomdászfiatalok között Szombaton Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, a Minisztertanács elnöke a II. országos nyomdász ifjúsági találkozó alkalmából Békéscsabára látogatott. A vendég elsőként a Kner Nyomdát kereste fel, ahol Háromszéki Pál vezérigazgató tájékoztatta az évente mintegy kétmilliárd forint értéket előállító vállalat munkájáról, s a tízmillió dollár értékű világbanki beruházás helyzetéről. Ezt követően az MSZMP főtitkára üzemlátogatáson ismerkedett a Kner Nyomda új csomagolástechnikai és könyvnyomtató gépsoraival, s elbeszélgetett a gépeket irányító nyomdászokkal. A nyomdabeli látogatást fórum követte a Békéscsabai Tanítóképzőben az ország 35 nyomdájából az ifjúsági találkozón résztvevő félezer fiatallal. Itt Szabó Imre, a Kner Nyomda KlSZ-bizottságá- nak titkára köszöntötte a vendéget, majd Grósz Károly beszédet mondott a fórum hallgatósága előtt. A világpolitikai és gazdasági helyzetről, a szocialista országokban történő változásokról, és a hazai gazdasági és politikai megújulás halaszthatatlan feladatairól szólt a nyomdászfiataloknak a főtitkár-miniszterelnök. A fórum résztvevői egyebek közt az átképzés és a családalapítás nehézségeiről, valamint a vidéki nyomdák nem könnyű helyzetéről mondták el véleményüket. A fiatalok szót ejtettek mind arról, ami a szombaton megtartott alágazati ifjúsági parlamenten is foglalkoztatta őket. Sevardnadze tárgyalásai Afganisztánban Hiába bizonygatta a rádió már jókor reggel, hogy harminc fokig is fölmelegszik a levegő és ragyogó napsütés vár a strandolókra, a legtöbben mégis a „hiszem, ha látom” álláspontra helyezkedtek tegnap délelőtt. Tíz órakor még kevesen napoztak a dombori strandon, s alig volt érdeklődés a faddi művelődési ház és a megyei Köjál egészségnevelési osztálya által közösen szervezett program iránt, amely az egészségnevelési kormányprogram részeként elsősorban családokat invitált sportolni, játszani, egy napot közösen, kellemesen eltölteni. Ahogy viszont emelkedni láthattuk volna a hőmérő higanyszálát, amennyiben lett volna nálunk hőmérő, úgy jöttek egyre többen és többen. A hangosbemondó is A „nevezőiroda” sokakat csalogatott, igy némi csúszással ugyan, de számos érdeklődő és aktiv résztvevő jelenlétében elkezdődtek a programok. Schirilla György, a népszerű sportoló kérdésekre válaszolt, majd családi kocogásra hívott kicsiket és nagyokat. A kézilabdapályán lábtenisz-bajnok- ság zajlott, a vízben is a vízparton játékokban dőlt el, ki a legügyesebb. A fölállított sátrakban folyamatosan mérték a Köjál munkatársai a jelentkezők testsúlyát, magasságát, vérnyomását, fölvilágosítást adtak állóképességről, edzettségi állapotról. S ki gondolná, számítógéppel végzett antropometriás méréseik eredményeként - úgy mondták a szakemberek, hogy plusz-mínusz 3 centiméteres tévedést megengedve - megmondták az érdeklődő 6-14 éves gyermekeknek a felnőtt korukra várható test- magasságukat. AToldi-kondi teszt feladatainak teljesítésére vállalkozók futottak és távolba ugrottak, labdát hajítottak és fekvőtámaszokat csináltak. Később sor került Dombori szépeinek megválasztására a női és férfi szépségversenyen, a Skála áruival pedig divatbemutatón ismerkedhetett a közönség. Akinek még maradt energiája, családi aerobikba is beszállhatott, a szerencsésebbek pedig - a kellemes és egészséges szórakozáson fölül - nyertek a játékokban való részvételükért kapott tombolán. -ri-gkMagánszám A nemzeti megbékélés politikája egyre inkább erőre kap, az állami és elnöki hatalom tekintélye pedig fokozódik - közölték szombaton Kabulban vezető afgán politikusok Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszterrel, aki csütörtök óta munkalátogatáson tartózkodik Afganisztánban. Mohammed Ráfi, Abdul Hamed Mohtat és Abdul Vahid köztársasági alelnökök az afganisztáni belső helyzeten kívül a kétoldalú gazdasági, kulturális és tudományos kapcsolatok kérdését is megvitatták szovjet vendégükkel. Eduard Sevardnadze a nap folyamán találkozott még Szajed Mohammed Gu- labzoi belügyminiszterrel és Sah Navaz Tanaj altábornaggyal, az afgán vezérkar főnökével. E megbeszéléseken - mint a TASZSZ írja - közös érdeklődésre számot tartó kérdésekről volt szó. Végezetül a szovjet politikus tárgyalt az afgán Nemzeti Tanács (parlament) szenátusának vezetőjével, Mahmud Habibi- vel és az alsóházéval, Halil Ahmad Alavi- val. Eduard Sevardnadze, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere vasárnap befejezte az Afganisztáni Köztársaságban tett látogatását. Nadzsibullah elnökkel Kabulban tartott zárómegbeszélésén áttekintették a munkalátogatás eredményeit, és megállapították, hogy valamennyi felvetett kérdésben a nézetek teljes azonossága nyilvánult meg. Megállapodtak abban, hogy Sark miniszterelnök szovjetunióbeli látogatásának előkészítéseként szakértői szinten folytatják a gazdasági, tudományos-műszaki és kulturális együttműködés kiszélesítésével összefüggő konkrét javaslatok további pontosítását. A szovjet-afgán tárgyalásokról vasárnap Kabulban közös közleményt hoztak nyilvánosságra. Sevardnadze Kabulban fogadta az afganisztáni baloldali demokratikus pártok tömbjéhez tartozó szervezetek vezetőit, és találkozott az afganisztáni magánvállalkozók képviselőivel is. Sevardnadze vasárnap hazautazott. Lépés a palesztin önállóság felé Jasszer Arafat, a PFSZ vezetője úgy véli, hogy „már csak idő kérdése” az önálló palesztin állam megalapítása. A bulgáriai Várnában a szófiai televíziónak szombaton adott nyilatkozatában kijelentette: „harcunk utolsó szakaszába érkeztünk, és hamarosan kitűzzük lobogónkat Kelet-Jeruzsálemben, jövőbeli fővárosunkban”. Arafat szombaton utazott el Bulgáriából. Előtte fogadta őt Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt KB főtitkára. Jordánia és Ciszjordánia közigazgatási kapcsolatainak feladása megszilárdította a PFSZ szerepét a palesztin kérdés esetleges megoldásában - hangsúlyozta szombaton Husszein jordániai uralkodó. Hozzátette: a Ciszjordániához fűződő adminisztratív kapcsolatok feladása „fájdalmas lépés” volt, amelyet Amman azzal a céllal tett, hogy „megerősítse a palesztin nép harcát a PFSZ-nek, a palesztinok egyedüli és törvényes képviselőjének irányításával”. Jichak Samir izraeli miniszterelnök szerint Jeruzsálem kész tárgyalni Egyiptommal, Jordániával, a palesztinokkal, de nem a PFSZ-szel. A The Observer brit folyóirat vasárnapi számában közölt nyilatkozatában azt is kijelentette, hogy a jövőbeli tárgyalásokon Ciszjordánia állandó státusa a megbeszélések külön témaköreként szerepelne. Az áldozatok emlékére A békevágy gyertyái gyúltak Szekszárdon Az Országos Béketanács kezdeményezésére szombaton - a Hirosima elleni atomtámadás évfordulóján - az ország számos városában megemlékezések, békemozgalmi akciók figyelmeztettek az atomfegyverkezés veszélyeire, a tömegpusztító fegyverek felszámolásának halaszthatatlanságára, az emberi jogok tiszteletben tartására. Égő gyertyák sárga fénypontjainak sokasága és ünnepien méltóságteljes zene jelezte szombaton este Szekszárdon, a Panoráma filmszínház előtt is, hogy az összesereglő fiatalok a negyvenhárom évvel ezelőtti hirosimai és az agusztus 9-i nagaszaki tragédiára emlékeznek. A város kedvelt agóráján gépzene szólt ugyan, de annál élőbb, részvéttelje- sebb volt a klasszikus és a könnyűzene immáron közismert békedalait segítségül hívó emlékezés. A felelősségteljességében, komolyságában is bensőséges hangulatú esti találkozó, amit a KISZ Tolna Megyei Bizottsága és a szekszárdi Békeklub rendezett meg ismét, hagyományaihoz méltón kapcsolódott az idén országossá vált ünnepségsorozathoz.- br - gk Sok szülő kisgyermekével látogatott el a térre