Tolna Megyei Népújság, 1988. augusztus (38. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-24 / 202. szám

1988. augusztus 24. TOLNA \ “rtÉPÜJSÁG 3 „Az emberek gyakran a hivatalos szervek előtt járnak” Interjú a Tambov megyei másocMfkárra! Tegnap reggel utazott el megyénkből az a szovjet delegáció, amelyet L. M. Cserba- kov, a Tambov megyei pártbizottság másodtitkára vezetett. Ezt megelőzően kérdeztük meg a pártvezetőt arról, hogy melyek ma a legsürgetőbb tennivalóik, milyen módon vesznek részt a reformprogramban és mindezt hogy élik meg a szovjet emberek.- Vajon elért-e teljes szellemében a Gorbacsov főtitkár által meghirdetett gyorsítás és nyíltság programja az önök megyéjébe, ha úgy tetszik a fővárostól távoli területekre? Amikor tavaly ősszel Tambovban jártam, úgy tapasztaltam, hogy az emberek inkább em­legetik, beszélnek róla, igazában nem nagyon tudnak mit kezdeni vele. Mi a véleménye erről?- Mihail Gorbacsov két irányba jelölte meg a reformfolyamatok szükségességét: a gazdaság és a politika területén. Mindkettő alaptartalma és feltétele azonban a de­mokrácia és a nyíltság. A gazdasági reform mozgatója, hogy a vállalatok, üzemek a ko­rábbinál jóval nagyobb önállóságot kaptak, önelszámolási egységként működnek, ez­zel csökken a felső beavatkozás lehetősége. A másik lényeges változás az, hogy egy törvényben is deklarált joggal élve a munkáskollektívák maguk választhatják meg ve­zetőiket, mégpedig több jelöltből, és maguk dönthetik el, hogy nyíltan, vagy titkosan szavaznak-e. Ezt a választási rendszert egyébként a tömeg- és társadalmi szerveze­teknél is bevezették.- Elég sokat hallani erről Magyarországon, mégis kérem, foglalja össze, hogyan érin­tette ez a szellem a politika gyakorlatát.- A XIX. pártkonferencia, ahol magam is küldött voltam, megerősítette a politikai rendszer reformját. Ennek alaptényezője az előbb már szóba került többes jelölés, még a küldötteket is több jelöltből választjuk meg. Jelentős átalakulás ment végbe a ta­nácsok irányításában, amelyek legfőbb szerve egy munkásokból, dolgozókból válasz­tott elnökség lett. A végrehajtó bizottság is ennek a testületnek köteles beszámolni és tudni kell, hogy a tagjai nem vehetnek részt a végrehajtó szerv munkájában. Az elnök­ség vezetője pedig a párt ajánlása szerint a megyei pártbizottság első titkára. Ezzel va­lósul meg a párt irányítása az államhatalom felett.- Előfordult, hogy valahol nem fogadták el ezt az ajánlást?- Erről nincs tudomásom.- Viszonylag ritkán hallani nálunk a szovjet kommunista párt belső szervezeti életéről, követelményeiről. Milyen párttagfelvételi követelmények léteznek a Szovjetunióban?- Erről a párt szervezeti szabályzata rendelkezik, hogy kit hogyan lehet felvenni. Rö­viden: a 18. év betöltésével kérheti valaki a felvételét. Kérelmet kell beadni az illetékes pártalapszervezethez három ajánló javaslattal, amiben a Komszomol, a munkahely véleménye is szerepel többek között. Fontos, hogy az elbírálás nyíltan történjen, az egész tagság kifejthesse álláspontját, véleményét az illető személyével kapcsolat­ban, még a pártonkívülieket is megkérdezik kollégájukról. Ha a nyílt szavazással a fel­vétel mellett döntenek, akkor ideiglenes párttagsági könyvet kap a dolgozó, és egyévi próbaidő után dönti el a kollektíva, hogy érdemes-e a párttagságra.- A párt szervezeti szabályzatának megújítása nálunk éppen most van napirenden, a kö­zelmúltban kellett megújítani a párttagoknak tagságukat. Ennek során igen sokan kiléptek a szervezetből. Terveznek-e önöknél valamiféle módosítást ebben a felvételi rendszerben?- Több helyen vitatják nálunk is a követelményrendszert és javaslatok hangzanak el a próbaidő meghosszabbítására, a követelmény emelésére, hogy valóban a párt ügyéért harcoló egyén lépjen csak a sorainkba. Sajnos, ma még tapasztalható, hogy egyéni érdek­ből, a munkahelyi előrelépés reményében jelentkeznek, fizetik a tagdíjat...- Ez mekkora összeg?- A munkabér függvényében változik. 100 rubelig egy százalék, 300 rubel fölött a fizetés 3 százaléka havonta.- Tambov megyének mennyi lakosa van és ebből hány párttagot tartanak nyilván?- Az 1 millió 350 ezer lakosból 100 ezer a párttagok száma.- Hogyan tudják a fiatalokat megnyerni, bevonni a párt politikájába, léteznek-e alternatív szervezetek, alulról szerveződő közösségek?- A mostani politikának köszönhetően léteznek és nem szabad őket betiltani. Célunk, hogy jó és hasznos programok felé orientáljuk a fiatalokat, hogy megértsék és kövessék a szovjet politikát és erkölcsöt. Két elv alapján szerveződnek, részben területi kis közössé­gek, részben érdeklődés szerint formálódott csoportok. De ezek nem államilag támogatott közösségek, bár tudjuk, hogy szükség van rájuk, ugyanis olyan lehetőségeket teremtenek az ifjúságnak, amit máshol nem találnak.- Ez azt jelenti, hogy teljesen önerőből működnek?- Csak a hivatalos szervezetet, a Komszomolt támogatjuk anyagilag. Persze, vannak olyan törekvések, elsősorban nacionalista próbálkozások néhol, amit nem fogadhatunk el. Nemrég egy leningrádi, nagyorosz jelszavakkal fellépő szervezetről írtak például az újsá­gok...- Tambov megyében milyen nemzetiségi szervezetek működnek?- Megyénkben nincsenek ilyen közösségek.- Járt-e már Magyarországon és mi az, ami leginkább meglepte ezen az útján?- Negyedszer járok itt Tolnában, ezúttal a párt- és tanácsi munka továbbfejlesztésének lehetőségeit, az itteni gyakorlatot figyeltem nagy érdeklődéssel. Különösen azokat a terüle­teket vettem alaposan szemügyre, amelyek nálunk a legfőbb gondot vetik fel, a közvetlen feladatot jelentik. így azokat a nagy társadalmi feladatrendszert képező ágazatokat, ame­lyek az élelmiszerellátás, a közszükségleti cikkek ellátásának javítását, a lakáshelyzet me­goldását, az egészségügy és természetvédelem fejlesztésének útját hasznosítható gya­korlatát mutathatja. Kiemelném itt a különböző gazdasági ágazatok együttműködését, egy­máshoz való viszonyát, a kölcsönös gazdasági érdek szerint működő kooperációt mond­juk egy téesz, állami vállalat, kereskedelmi szervezet között.- Egy külföldi turista azt mondta, hogy Magyarországon sok az ideges, ráncolt homlokú ember, én az önök országában is ilyen benyomásokat szereztem. Hogy érzik magukat a szovjet emberek?- Az 1985-ös pártplénum előtt az volt a legnagyobb baj, hogy passzívak, a közélettől visz- szavonultak voltak. Most sikerült őket aktivizálni, sőt, azt mondhatom, hogy gyakran a hiva­talos szervek előtt járnak, a hivatalos politikának kell lépést tartani az emberekkel.- Ez sok esetben nálunk is így van... Köszönöm a beszélgetést. TAKÁCS ZSUZSA Veszteséges Az első félévben az Ipari Minisztérium felügyelete alá tartozó mintegy 600 válla­lat közül körülbelül 80 volt veszteséges. Az összveszteség 6 milliárd forintot tesz ki. Tavaly ilyenkor még csk 56 vállalat volt ebben a helyzetben, 5 milliárd forint kö­rüli összveszteséggel. A második félév­ben általában javulni szokott a helyzet, hiszen azokra a hónapokra tehető a na­gyobb arányú értékesítés, akkor folynak be a vállalatokhoz a bevételek. Tavaly például az év végén csak kilenc vállalat maradt ebben a körben, az összveszte­iparvállalatok ség 2 milliárdra mérséklődött. Az egyes ipari ágazatok közül a gép-, a könnyű-, és a villamosenergia-ipar nyeresége erőteljesen csökkent, míg a vegyiparé és a kohászaté növekedett. A leginkább veszteséges nagyvállalatok közé tartozik - a félév tükrében - a Ganz Mozdony- és Vagongyár, a Tungsram, a Medicor és a Diósgyőri Gépgyár, egyenként 200-400 millió forintnyi veszteséggel, de az év vé­géig még megfordulhat sorsuk. Egyébként új csődeljárás jelenleg egyetlen iparvállalat ellen sem folyik. „Paprikás” hangulat a városközpontban Egy nyári délelőtt Dombóváron Gáspár Zoltán és Schraut János (háttal) a félserté­sek feldolgozását készítik elő Engedelmesen gyorsul fotós kollégám Renaultja a Dombóvár előtt valamelyest kiszélesedő, egyenes úton. Tűzoltóautó húz el mellettünk, szirénázás nélkül, de sietősen. Mint megtudjuk, már egy hete, hogy szigorított szolgálatot vezetett be a Tolna Megyei Tűzoltóság dombóvári parancs­noksága, főként az állandó veszélyfor­rást jelentő, ismétlődő tarló- ésavartüzek miatt. A Dombóvári Költségvetési Üzem vízszállító kocsija is a tűzoltóság rendel­kezésére áll, hogy szükség esetén az igen nagy területre felügyelő dombóvári parancsnokság segítségére legyen. Megfeszített munkát, nemegyszer a szabadnapos csoportok berendelését követeli az erre a kánikulai időszakra jel­lemző napi négy-öt riasztás. Mint a dom­bóváriak parancsnokától, Simon János őrnagytól megtudtuk, ottjártunkkor (au­gusztus 15-én), hétfőn is öt hívásuk volt, s ebben az emberek felelőtlensége nem kis szerepet játszik. A tűzoltók erőfeszíté­seinek és részben a szerencsének kö­szönhető, hogy a gunarasi parkerdőben tapasztaltakhoz hasonló, nagyobb anya­gi kár a legutóbbi - kedden kapott - in­formáció szerint nem keletkezett a kör­nyéken. Tőkehús Siófokra Közeledve a városhoz, a 61. számú út bal oldalán törik, lapátolják a járdaaszfal­tot - az Afit-bolttól haladnak a város felé a Gunarasba vezető kerékpárút kiépítésé­vel. Nagy Elemér Dombóvári Költségve­tési Üzem művezetője tervrajzot szoron­gat a kezében:- Az elmúlt hét végén, csütörtökön, pénteken kezdtük meg a munkát: Innen a bolttól 670 métert kell haladnunk befelé. Ez a munkák második üteme, hogy mi­lyen határidővel, azt még nem tudjuk. A szabadságolások miatt elég kevesen va­gyunk, de hát ez a nyár. Ami a szabadságolásokat illeti, hason­ló a helyzet a Dalmandi Mezőgazdasági Kombinát vágóhídján is. Az üzem itt van ugyancsak a város „előtt”, az út jobb ol­dalán, ahol persze a szabadság, a meleg idő és a táppénzen lévők hiánya sem csökkentheti az elvégzendők ütemét. Le­gyen tél vagy nyár, heti átlagban kétszáz sertést vágnak, ami azt jelenti, hogy heti egy vagon húsáru kerül ki a valamivel több mint harminc embert foglalkoztató vágócsarnokból. 60 mázsa tőkehús, 40 mázsa töltelék, de még három-négy má­zsa bőrös malac is jut a boltokba.- A pécsi piacra 15-20 mázsa árut szállítunk hetente, viszonylag sokat, úgy harminc mázsa körüli mennyiséget vi­szünk Siófok bolthálózatának, őszi-téli időszakban pedig itt Dombóváron és környékén terítünk jóval többet - mondja Markovits Géza, a vágóhíd vezetője. - Harminc éve vagyok a szakmában, de ennyire még nem éreztük meg az áreme­lést. Mi ugyan el tudjuk adni a termékein­ket, de annál több gondjuk van az értéke­sítőknek. Az üzemcsarnok távolabbi szárnyá­ban disznófejet csontoznak, itt a köze­lünkben Gáspár Zoltán kezében fenő és csontozókés: a kampón újabb százhúsz körüli sertés vár további feldolgozásra. Schraut János - ugyancsak jól képzett hentes - segít kollégájának. Amint meg­tudtuk, a több mint egy évtizeddel koráb­bi 17,5 milliós termelési értéket mára megtöbbszörözték. Tavalyi 63,5 milliós árbevételük 8 milliós nyereségvonzattal járt.- Többféle disznósajt, így svábos, fűszerezett, paprikás nyers sajt, hur­kafélék, lángolt kolbász szerepel a termékeink között - sorolja az üzem­vezető. - Kisebb tataro- zási munkák, meszelés, padozatjavítás után va­gyunk, ezért sajnálom, hogy a töltelékkészítés műveleteiből most nem tudunk semmit mutatni. Paprikamag Sükösdről A város központjában, szemben a Napsugár Áruházzal, jókora a for­galom Szerletics János sükösdi kistermelő standjánál. A már mesz- sziről pirosló, öklömnyi paprikák ára 35 és 40 fo­rint darabonként. A vevők közül többen különösebb habozás nélkül tesznek le egy-egy százast és né­mi aprót a stand fölforró­sodott asztallapjára. Az egyébként kertészmér­nök kistermelő sükösdi, tehát a Duna partjáról szállítja át ide a nemesí­tett és családi vállalko­zásban megtermelt óriás paprikát, a vegyi kezelés­től mentes uborkát és pa­radicsomot.- Korábban a Kalocsa Vidéki Áfész- szel voltam szerződésben, s amíg ott bi­zománybán átvették az árut, nagyobb mennyiségben is el lehetett adni bizton- ságoan. Amikor ez megszűnt, tovább kel­lett bővíteni a piacot. Kaposvárra járok rendszeresen, de három évvel ezelőtt Dombóváron is friss minőségi áruval je­lentkeztem.- Ezek szerint megéri?- Ezeket a nemesített paprikákat dara­bonként, a magjukért vásárolják. Ha a szükséges három fajtából egyet-egyet vesznek tőlem, akkor hozzávetőleg 100 forintért jutnak hozzá annyi és olyan mi­nőségű paprikamaghoz, aminek a deká­ját 400-500 forintért vásárolhatnák meg a boltban. Persze a permet- és vegyi anyagoktól mentes növénytemesztés elég költséges, és körültekintő munkával jár. Csak példaként mondom, hogy ott­hon olyan laza szerkezetű, jó tápértékű talajt sikerült kialakítani a fóliák alatt, amit évek óta nem kellett szántani. A dombávári áfész boltja előtt a felsod­ródott fonott székek most a legkevésbé sem csábítják a vevőket, vonzóbb a sör­kert, ahol ilyenkor déltájt osztrák sört mérnek. Nagyobb, de csak a hétfői átlag­nak megfelelő a forgalom a Napsugár Áruházban. Dombóváron sem áldás a kánikula Sajnos, ha már a forgalomról szólunk, a szó jelentése korántsem ilyen pozitív előjelű, ha az orvosi ügyeleteken érdek­lődünk. A körzeti ügyeleteken a hasmenéses panaszok emelkedését tapasztalták, aminek „most”, a kánikulában a gya­kori étvágytalanság, majd az ezt követő rendszertelen táplálékfelvétel is az okai közt szerepel. Fertőzésveszélytől azon­ban az eddigi köjálvizsgálatok szerint nem kell tartani. Viszont - még az előbbiekkel össze­függésben - akadozik az emeletes épü­letek vízellátása, ami nem csupán bosz- szúságotokoz, de rendszertelenné teheti a folyadékfelvételt is. Mint dr. Petz Ádám és dr. Kluge Endre, a kórház belgyógyász illetve ideggyó­gyász főorvosai elmondták, természete­sen gyakoriak az ilyenkor szokásos - ke­ringési zavarokból, magas vérnyomás­ból eredő rosszullétek, és sajnos volt egy-két olyan nap, amikor az öngyilkos- sági kísérletek és az így bekövetkező ha­lálesetek száma is ugrásszerűen megnö­vekedett Dombóváron. B. R. Fotó: K. A. Melyiket válasszam? Az óriás paprikák csemegének sem mindennaposak. Rövidesen újabb szakasszal bővül a Gunarasi fürdőhöz vezető kerékpárút

Next

/
Thumbnails
Contents