Tolna Megyei Népújság, 1988. augusztus (38. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-23 / 201. szám
4 Képújság 1988. augusztus 23. Moziban Szökevény vonat A filmben zárómottóul választott Sha- kespeare-idézet a III. Richárdból, Lady Anna, a zsarnok későbbi feleségének a szavaival indul, „...nem ismersz semmiféle törvényt: / A vadállatban is van szánalom.” - „De bennem nincs, hát nem vagyok vadállat” - válaszol azonnal a lélekben is nyomorék púpos. Az alaszkai börtön nehézfiúja, Manny - Jon Voight emlékezetes alakításában - maga is úgy dönthetett, mint királyi elődje: gazember tesz. Gazember, aki ugyancsak elődjéhez hasonlóan utálja a „kor hiú gyönyörét”, undorodik a szavak, az érzelmek ragadós mákonyától - de ő csak olyan, mint amilyennek a Koncsalovszkij által ábrázolt világban tennie tehetséges. Szánalom nélküli és erőszakos, mint a világ, amely a börtönfalakon kívül se több egy végzetébe száguldó, vakvágányra terelt vonatnál. A kalandfilmbe csomagolt példázat szerint a „tetű, gyilkos” nehézfiú szökésének nem is a rácsokon túli, közkeletűen felfogott szabadság ad értelmet, hanem maga a küzdelem, hogy túljárhat a rabtartók, elsősorban a főfelügyelő eszén. Ranken főfelügyelő személyében - John P. Ryan alakítja kitűnően -, brutalitásában majd foglyul ejtésében fejeződik ki a legteljesebben a kinti és a benti világ gonoszsága, bűnözők és ítéletvégrehajtók közös, egymást kegyetlenséggel fertőző rabsága. A lehangolóan pesszimisz- tikus összképnek megfelelően nem különb az elszabadult mozdonyokat üres sínpályákra majd holtvágányra terelő központi irányitóterem sem - legfeljebb az önzésnek, az érdeknek személytelenebb az arca. A szökésben Manny-el tartó Buck az erkölcsi értékek eróziójával szemben a szabadságra, érzelmei újraépítésére még kapható, az életre még szomjas fiatalembert képviseli, ó még megérti, miért fél Sara attól, hogy egyedül kell meghalnia, szabadságot szimatoló lelkesedése még telve illúzióval, telki gyengesége embér léptékűvé teszi, jövőidejűvé. Koncsa- lovszkij viszont az életet és a halált egyaránt megvető nehézfiú kivételességének titkát keresi, egy elvont, embertelen, bosszúra épülő igazságeszmény lélektani forrásvidékét. A film feszültsége az üldözöttek kettős kiszolgáltatottságára épül - további börtönévek vagy az egyre biztosabb halál kettős fenyegetésére. S ahogy távolodik a túlélés esélye a vaksors ördögi jelképévé növő, fékezhetetlenül száguldó vonaton, a szabadság a rabtartókkal szembeni sikeres akcióvá, de pirruszi győzelemmé zsugorodik. Szó sincs nemes bosszúról, igazi győzőről és igazi legyő- zöttről. Szó sincs erkölcsi elégtételről. Koncsalovszkij képlete: a két szembenálló pólus törvényszerűen oltja ki egymást. A film utolsó képsorai - talán némiképp erőltetetten - Manny önkéntes halálát előlegezik. Miért választja a halált, amikor még volna lehetősége kereket oldani? Úgy vélem, mert szabadságának már végképp nincsenek fogódzói. Életben tartó gyűlöletének, negatív szabadságának célpontját is elveszti, amikor legyőzi fogvatartóját. A hőn óhajtott bosszú, az erőszak igazsága bosszút áll rajta is. A cselekmény pusztán egy elbeszé- lésnyi csontozatot ad, s tagadhatatlanul fordulatos, jól komponált a filmben is. De igazából a választás továbbgondolható alternatívái és a jellemek összefüggésében érdemes a látottakon utólag is elgondolkodni, még ha elsősorban a feszültségteli kikapcsolódást szolgálja. BÓKA RÓBERT A Világosság augusztus-szeptemberi számában olvashatjuk Etnikum, nemzet, nemzettudat - ez a címe a Világosság összevont 160 oldalas számának, amely a mai etnikai és nemzeti problémák új jelenségeiről és a történelmi gyökerekről, az elméleti összefüggésekről közöl tanulmányokat - a téma ismert szakembereinek tollából. A számot egy rendkívül izgalmas ke- rekasztal-beszélgetés vezeti be: Pozs- gay Imre, Nyers Rezső, Kosáry Domokos és Juhász Gyula disputájában többek között szó van arról, hogy hol tart ma a magyar nemzet, ki tartozik bele a magyar nemzetbe, milyen összefüggés van a nemzeti tudat fölerősödése és a válságból való kijutás esélye között. A beszélgetésben arról is kifejtették véleményüket, mennyire feltétele történelmünk - mindenekelőtt az 1945 utáni történelmünk - fehér foltjainak megszüntetése annak, hogy a nemzeti tudatot megtisztíthassuk a rárakott-rárakódott hamis tévhitektől, miben gyökeredzik a szocialista országok gazdasági nacionalizmusa, mi tehet ma egy korszerű közép-európai- ság-felfogás. Elméleti - sok esetben a biztonság igényével meg sem válaszolható - kérdéseket vet föl Herman József akadémikus a nemzetfogalom tartalmáról, rendkívül érdekes Bereczkei Tamás tanulmánya arról, hogy miben látja a diológus az etnikumok sajátosságait. Ludassy Mária tanulmánya a fajelmélet mítoszának eredetéről - Gobineau-ról - írt. Igen nagy érdeklődésre számíthat Makkai László akadémikus tanulmánya a középkori Erdély etnikai viszonyairól Galántai József írása az első világháború utáni békeszerződések kisebbségvédelmi koncepciójának kialakulásáról, Nyiri Kristóf cikke a hagyományról, mint azonosságtudatot formáló tényezőről vagy Szabó Miklós nagy igényű munkája a „történelmi nemzet” felfogásról. Ugyancsak széles érdeklődésre tarthat számot Kovács András tanulmánya a zsidókérdés történelmi dilemmáiról, Báthory János áttekintése arról, hogy a legutóbbi másfél évtizedben a politikai állásfoglalások miként foglalkoztak a hazai cigánykérdéssel. Megemlítjük még a jogtörténész, Herczegh Géza tanulmányát arról, hogy a nemzetközi jog hogyan foglal állást az etnikumok védelmében. A folyóirat tartalmas nemzetközi szak- irodalmi tallózót is közöl, s a szovjet és nyugati cikkek és tanulmányok alapján szemlét ad a Szovjetunió mai etnikainemzetiségi problémáról. Liszt Ferenc-emlékmúzeum Doborjánban * * * Liszt Ferenc a világ zeneművészetének egyik legnagyobb alakja 1811. október 22-én született Doborjánban (Ma Raiding, Burgenland). Egykori szülőháza ma múzeum és emlékhely, ahol számos metszet, kézirat, fénykép mutatja be a nagy magyar zeneszerző életének és művészetének legjelentősebb állomásait. * * * Tévénapló Hol vagy István király? Nagy erőforrás a múlt, nekünk pedig nincs szükségünk arra, hogy megpróbáljuk meghamisítani a történelmet, mert az államalapítástól eltelt több mint ezer esztendő dicső vagy tragikus eseményeihez mindig vissza lehet nyúlni, vigaszért épp úgy, mint buzdításért. Ezért is volt szánalmas és megalázó, amikor történelmünk számos alakját kiiktatta a múltból a pragmatikus politika, pedig a visszafordíthatatlan múltat nem kell szégyellni, korrigálni pedig nem is lehet. Sokáig az államalapító neve is rosszul csengett, pedig István király nevéhez fűződik a történelmi tett, hogy egy messziről jött népet bevezetett az európai közösségbe, s olyan alapokat teremtett, amelyekre biztosan lehetett építeni ezer esztendőt, s ennél is többet, ami már a mi dolgunk. István király államalapítóként és szentként most kapja vissza történelmi jogait, akinek „okossága híre az emberek fiainál igen nagy tiszteletben állott... s hallván tudománya felől, sokan özönlöttek hozzá ” - miként az úgynevezett „kis legendában" olvassuk. A televízió is igyekezett pótolni minden korábbi mulasztást, már pénteken délután idézték István király emlékét az „Ünnep-elő" című szerteágazó, s mindvégig érdekes műsorban (vezető rendező Csányi Miklós), melynek három helyszínéhez, Székesfehérvárhoz, Ópusztaszerhez és Budához a stúdió csatlakozott, ahol többek között dr. Kulcsár Kálmán igazságügy-minisztert hallhattuk. Sokáig nem emlegettük ezeréves államiságunkat, mondotta, pedig benne van a nép tudatában, s láthattuk is Laczkó István egyházaskozári, Moldvából áttelepült öreg magyart, aki régi ünnepekről beszélt, s idézte is a népéneket: Hol vagy István király? Közben elhangzottak a KISZ-vetélkedő izgalmas kérdései, többek között az is, hogy miért torzulnak el a végrehajtás során az egészséges jogelvek. Megszólalt Szabó Imre akadémikus is, a napjainkra korrekcióra szoruló alkotmány egyik szövegezője volt, közben filmhíradók idézték azokat az éveket. Változott a szín, előkészületek Budán, Ópusztaszeren, majd hallhattuk Staub F. Brúnónak, az Elnöki Tanács elnökének ünnepi beszédét, s a méreteiben gigantikus körkapcsolásos műsor folytatódott szombaton, koszorúzással, kenyérsütéssel. Aratófelvonulással, Pécsváradról Pozsgay Imre államminiszter beszédét hallhattuk, sok egyéb mellett, este pedig „Magyar évszázadok” címen új sorozat indult, melynek első adásaként részletek hangzottak el Szent Istvánnak Imre fiához intézett intelmeiből. Lenyűgöző volt ez a gazdagság, s azt is bizonyította, hogy mire képes a tévé jól felkészült, fáradhatatlan gárdája. Az Intelmeket Kurcz Ágnes szép fordításában, az elmúlt években többször is kiadták, s csak örülni lehet annak, hogy a legfőbb műsoridőben közkinccsé válhat a tévé jóvoltából. Irodalmilag is értékes alkotás, bár legkevésbé valószínű, hogy maga Szent István írta volna. Műfaját tekintve úgynevezett királytükör, a kor kedvelt olvasmánya, s szerzője Gél lért püspök éppúgy lehet, mint Thancmar bencés szerzetes. Bárki volt is szerzője, ma is akad benne megszívlelni való, legyen szó a türelem és az igaz ítélet gyakorlásáról, az okos tanácsról, az ősök tiszteletéről, s nem halványult el máig a szentencia: Ha a királyt istentelenség és kegyetlenség szennyezi, hiába tart igényt a király névre, zsarnoknak kell nevezni. A „Magyar évszázadok" esetében sorozatról van szó, mégpedig fontos és hasznos sorozatról, ezért egyetlen megjegyzés kívánkozik ide. A szöveget szép illusztrációk kisérik, tájak, romok, templombelsők, még a nehezen hozzáférhető Anjou- legendárium néhány képét is láttuk. Jó lenne ezeket legalább valami tömör képaláírással ellátni, nemcsak az ismeretbővítés miatt, hanem azért is, hogy aki ezeken a vidékeken jár, könnyen megtalálja. Juhász Ferenc köszöntése Amikor 1954-ben A tékozló ország megjelent, Hatvani Lajos agg Simeonként kiáltott fel: Ecce poéta, íme a költő s hajdani barátaira hivatkozott, Adyra, József Attilára. Joggal, mert Juhász Ferenccel kivételes költő jelent meg irodalmunkban. A Tékozló ország pedig korszakos mű, amit az elmúlt harm nine évben újabb és újabb, terjedelemre is kivételes alkotások követtek, legutóbb a Fekete Saskirály, amiről költője azt írja, „én-történelem, léttörténelem, háború és béke, ez a XX. század, forradalom és fölfalt forradalom, vagy, vonzás, sejtelem, halál, minden, amivé lenni akartam, hogy legalább szikrázó csillámként az elmúlás-kőzetben megmaradjak”. Juhász Ferenc hatvanéves, s a tévé köszöntőjében Belohorszky Pál és Sebeők János beszélgetett költészetéről, arra törekedve, hogy az eddig is nagyszabású életmű lényegét mutassák meg. A Juhász-életmű titka a teljesség igénye, a Dantéra emlékeztető szándék, ami századunk fizikai ismereteivel valóban kozmikus arányúvá nőtt, sitt találkozik korunk legjobbjaival, Eliot-tal s Auden-nel, aki korunk legjobbjai között ismerte fel helyét. Az is, Juhász Ferenc csak a legjelentősebbekkel mérhető, ő az, akivel mai költészetünk jelen van a világirodalomban, s jelen is lesz, ameddig lesz irodalom és irodalomtörténet. Ma sűrűn panaszkodunk, hogy megfogyatkozott a versolvasók száma, nálunk is, másutt is, s Juhász Ferenc esetében külön hangsúlyt kap, hogy versei „nehezen érthetők", meg kell küzdeni azért, hogy megérthessük őket. A beszélgetés során ez is felmerült, s természetesen igaz, hogy minden nagy és alapjaiban új költészetre vonatkozik ez, mert a maga korában Adyról is ezt mondták, sőt Petőfiről is. Tegyük hozzá, aki valóban elmélyülten olvassa Arany Jánost, rájön, hogy titkokkal van tele, jó néhány helyen maga is lábjegyzetekkel segíti a megértést. Ami szép, az nehéz, írta Platónt újra fogalmazva Babits, s aki csasztuska-rigmu- sokkal szeretné helyettesíteni a költészetet, nagy és felszabadító örömtől fosztja meg magát. Juhász Ferenc költeményeivel sem vagyunk másként, de aki Dantét olvassa vagy a Faustot, ugyanilyen nehézségeket kell lebírnia. A születésnapi köszöntőn elhangzott beszélgetés azt sugallta, hogy érdemes, a gyönyörű részletek pedig, amiket Latinovits Zoltán előadásából hallhattunk az Anyám című eposzból, bizonyították is, hogy a sokat emlegetett olvasói nehézségek látszólagosak, mert aki elmerül áradó soraiban, nem tud szabadulni szépségüktől. Juhász Ferenc hatvanéves. Mi is tisztelettel és szeretettel köszöntjük születésnapján. CSÁNYILÁSZLÓ Balipap Ferenc: Innovációs törekvések a hetvenes évek művelődési otthonaiban Balipap Ferenc: A hetvenes évek változásai és a művelődési otthonok innovációs törekvései Magyarországon c. egyetemi doktori disszertációjának könyv alakra rövidített és részben átirt szövege hiánypótló mű. Hiányt pótol egyrészt azért, mert a művelődési otthonok alapításától kezdve tekinti át a jogalkotók ezen intézményhálózattal kapcsolatos szándékait, ám hiányt pótol a tekintetben is, hogy mindezt az eredmények az intézményi teljesítmény szempontjából teszi mérlegre. Ebben a könyvben foglalódnak össze először a párthatározatot és a törvényt követő időszak legjobb szakmai kezdeményezései s nemcsak azok, amelyek művelődési otthon által voltak bonyolítottak, hanem azok is, amelyek a szűkén értelmezett intézményeken kívül valósultak meg. A művelődési otthon hálózatban dolgozók, az intézményeket fenntartó-felügyelő, a szakmát oktató illetőleg ezt nappali tagozaton vagy valamilyen továbbképzési formában tanulók mindannyian haszonnal forgathatják Balipap Ferenc könyvét. A Szökevény vonat hősei - Manny, Sara és Buck
