Tolna Megyei Népújság, 1988. augusztus (38. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-03 / 184. szám
2 ÍRíÉPCUSÁG 1988. augusztus 3. Emberi jogok Értelmezés vagy alkalmazás? „A jelenlegi helyzetben különös jelentősége van az emberi jogok megtartásának és érvényesítésének” - olvashattuk a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének legutóbbi üléséről kiadott közleményben. A megfogalmazás szokatlan és kétségkviül nagy jelentőségű tényéből kiindulva beszélgetünk az emberi jogokról Földesi Tamás jogász professzorral, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának dékánjával.- Örömmel üdvözöljük ezt a részletet, mert valóban új és jelzi, hogy az emberi jogok értékelésében fordulat mutatkozik. Eddig ugyanis az emberi, illetve az állampolgári jogok problémáit a kö- zép-kelet-európai országokban lényegében alárendelték annak a kapitalista-szocialista, keleti-nyugati ellentétnek, amelyet a legutóbbi időkig elsődlegesen a szembenállás jellemzett. Nyugati részről következetesen kifogásolták, hogy a szembenálló fél országaiban rendszeresen megsértik az emberi jogokat. Hivatalosan erre sokáig úgy reagáltak, hogy ez csupán ürügy a bel- ügyekbe való beavatkozásra, a támadást pedig vissza kell verni. Ez a szellem lényegében a nyolcvanas évek közepéig hatott. Ami pedig a támadás visszaverését illeti, a szocialista országokban az a vélemény alakult ki, hogy a nyugati vádakkal érdemileg egyáltalán nem kell foglalkozni, még úgysem, hogy tartalmaznak-e valamiféle igazságot, vagy sem. Az álláspont tehát egyértelműen elutasító volt, s - kissé ironikusan - így foglalható össze: nálunk az emberi jogok kellőképpen érvényesülnek, ahogy az alkotmány is biztosítja, „nálatok pedig ve r ik a négereket"...- Az emberi jogokról szóló könyvének nemrég publikált előszavában ön azt írta: Az emberi, állampolgári jogok sorsa szorosan összefüggött a kelet-európai országok politikai rendszereinek változó történeti igényeivel. Ebben az értelemben fel kell tenni a kérdést, ha az emberi jogok mindenkori értékét a változó politikai gyakorlat határozza meg, akkor most hol tart ez a folyamat?- Én igen fontosnak tartom azt a felismerést, amely Gorbacsov politikájában öltött testet. Ennek egyik fontos eleme, hogy az emberi jogok alapvető értékei a közép-kelet-európai társadalmaknak. Nyomdában lévő könyvemben ezt úgy igyekszem elméletileg megalapozni, hogy az emberi jogok ugyan a polgári társadalmak fejlődése során születtek, lényegük azonban nemcsak, s főleg nem elsődlegesen polgári, hanem olyan általános erkölcsi-politikai, emberi értékcsoport, amelyre minden modern és humánus, demokratikus társadalomnak szüksége van. Amikor a közép-kelet-európai országok elutasították az imént említett kritikát, ezt abban a tudatban is tették, hogy az úgynevezett „szocialista emberi jogok” magasabbrendűek. Nos, a valóságban az történt, hogy a „szocialista modell” bizonyos alapvető politikai szabadságjogok korlátozásához vezetett. Mégpedig abból a feltételezésből, hogy a szocializmus építésének csak egyetlen helyes irányvonala van és aki ettől eltér, az konzervatív, visszahúzó erő, ezért a szocializmus érdekében gyakorlatilag korlátozni kell politikai, emberi jogait. Hozzátették, hogy ez nem gyengesége a rendszernek, hanem éppen értéke, mert szabad utat biztosit a szocialista erőknek. Ez a felfogás aztán oda vezetett, hogy nemcsak a személyi kultusz idejében, hanem a későbbi fejlődés során sem volt lehetőség olyan alternatívák kibontakozására, amelyek időben jelezhették volna az elképzelések gyengéit. Úgy vélem, hogy a szocializmus eddigi rendellenességeinek egyik meghatáérozó forrása volt az emberi jogok egyoldalú kezelése és a klasszikus polgári emberi jogok korlátozása. A történelmi ok ismert: a kedvezőtlen feltételek között létrejövő rendet meg kellett védeni, körülbástyázták tehát, s az intézményesült kényszer súlyos hibákhoz vezetett. A kibontakozást én nem tudom másként elképzelni, mint az emberi jogok következetes szélesítésével. Jogállam és a szocializmus fejlődése- Az a tény, hogy Varsóban a legmagasabb politikai szinten foglalkoztak az emberi jogok kérdésével, a szándék azonosságát jelzi. Ugyanakkor a gyakorlat az ön által is vázolt korábbi helyzetképet mutatja. Mit takar ez az ellentmondás?- Kétségtelenül nehezen szakadunk el attól a felfogástól, miszerint a Varsói Szerződés tagországai nem bírálhatják egymás helyzetét, mondván, hogy ezzel csak az ellenségnek használnak. Az igazságról írt könyvemben kimutatom ennek a felfogásnak a gyengéit, most csak annyit, hogy ez a magyarázata az Erdéllyel kapcsolatos, sokáig indokolatlan hallgatásunknak is. Ami a jelent illeti, úgy látom, egyre több közép-kelet-európai ország ismeri fel, hogy az előrehaladáshoz, a demokratizáláshoz- ahhoz, amit Gorbacsov a szocializmus utolsó esélyének nevez a versenyképesség biztosítása terén - az emberi jogokat köyetkezetesen érvényesíteni kell. Úgy gondolom, hogy néhány országban eltérő ütemű, de erőteljes folyamat indul meg - a szovjet pártértekezlet megfogalmazását használva - annak a felismerének az alapján, hogy a jogállamiság alapfeltétele a szocializmus fejlődésének.- Mit jelent ez közelebbről?- A jogállam fogalmát a nyolcvanas évek elejéig mint burzsoá koncepciót, elutasították. Jóllehet a fogalom - többek között - éppen azt fejezi ki, hogy az emberi jogokat nemcsak formálisan biztosítja az alkotmány, hanem azok alanyi jogai minden állampolgárnak, akik sérelmük esetén az alkotmánybírósághoz fordulhatnak. Mondok egy példát. A szilencium - a publikálástól való eltiltás - érvényesítése azzal járt, hogy azokat dicsérték meg, akik betartatták a szólásszabadságot korlátozó intézkedéseket. Sokkal helyesebb az a gyakorlat, ahol a szólásszabadság elemi jog, az eltérő véleményeket pedig vitákban tisztázzák. A megújulási folyamat lényeges elemének tekintem, hogy az embereknek legyen joguk felelős állampolgárként véleményt mondani. És ezzel összefüggésben a felelős vezető legyen köteles reagálni mikrofon, vagy tévékamera előtt. És ha erre nem alkalmas, akkor a konzekvenciát le kell vonni.- Ön számos nemzetközi konferencián részt vett, ilyen irányú tapasztalata alapján is kérdezem: volt-e érdemi párbeszéd a szocialista országokban az emberi jogok azonos felfogásáról és főleg értelmezéséről?- A kérdésre nagyon nehéz válaszolni, hiszen régebben a tárgyalásokról kiadott közlemények - bármilyen problematikusak voltak is a viszonyok - mindig a teljes nézetazonosságot hangsúlyozták. Ám, hogy milyen viták zajlottak, arra következtetni lehet abból, hogy például a magyar gazdasági reformra szinte mindenhonnan negatív válaszok jöttek. Szerintem a közép-kelet-európai országok közösségére kiható leglényegesebb problémákat együttesen is meg kellene beszélni. Ebből a megfontolásból nem értek egyet azzal, hogy az erdélyi helyzet csupán két országra tartozik. Ez esetben többről van szó, hiszen az egyik országban nem csupán az emberi jogokat sértik meg, hanem ezzel lejáratják azt a politika szövetségi rendszert, amelyhez tartoznak és amely ettől nem határolja el magát.- Az egyik román újság, a Lumea nemrég az emberi jogokat a nyugati körök olyan irányzatának minősítette, „amely minimalizálja a nemzeti tényező szerepét”. A valóság sajnos arról győz meg minket, hogy a szóban forgó országban a nemzetiség kapja a minimális esélyt. Tulajdonképpen hogyan hozható kapcsolatba a nemzeti tényező és az emberi jog?- Az emberi jogok marxi megközelítésben az ember nembeli lényegének kibontakozásához adnak lehetőséget. Az ember nembeli lényegének része a nemzeti hovatartozása is. Az emberi jogok úgynevezett harmadik generációja - az elsőt a francia forradalomtól származtatjuk - tartalmaz néhány speciális csoportjogot. Bizonyos emberi jogok azért illetik meg az egyént, mert meghatározott csoporthoz tartozik. A nemzetiség esetében az emberi jog tehát azt jelenti, hogy az adott népcsoport a saját számára is igényelheti az oktatáshoz, az anyanyelvi művelődéshez a kultúrához való jogot, s hogy ne érje hátrány a többséggel szemben. Éppen ezért a nemzetiségi jog igen lényeges emberi jog. Úgy vélem, hogy a következő évtizedben az ezredfordulóra, a nemzetiségi jog az emberi jogok integráns részét alkotja majd. Jogvédelem vagy beavatkozás- Az emberi jogokról sióivá gyakran halljuk azt a kifejezést, hogy egyetemes. Mint ahogy azt is tudjuk, hogy beavatkozással vádolnak bennünket, mert hivatalosan is szót emelünk a magyarokat ért jogtalanságok ellen. Ön szerint meddig terjedhet a jogvédelem és hol kezdődik a beavatkozás?- Két lényeges dologra hívnám fel a figyelmet. Az első: marxista alapon is helyesnek és szükségesnek tartom, hogy véleményt nyilvánítsunk a világ egyes részein történő igazságtalanságokról. Márpedig ha állást foglalunk a dél-afrikai, az észak- írországi és egyéb eseményekkel kapcsolatban, miért ne foglalhatnánk állást, ha egy szomszédos országban történnek jogsértések. A második: az emberi jogokról szóló 1948-as, 1966-os ENSZ-dokumentumot, valamint a Helsinki Záróokmányt az ösz- szes kelet-európai ország becikkelyezte, vagyis törvényévé tette. Márpedig ha egy ENSZ-tagállam elfogadta a világszervezet dokumentumát, természetes, hogy alávetette magát a közösség értékítéletének. Vagyis, ha megsérti a dokumentumot, az már nem csak nemzeti, hanem nemzetközi ügy is. A nemzeti szuverenitásnak ez a fajta értelmezése, hogy minden, ami a határokon belül történik belügy, és senkinek semmi köze hozzá, nem más, mint a szuverenitás antihumánus, elavult, középkori szemlélete. Ez összeegyeztethetetlen a korszerű elvekkel. Politikai tapasztalataim arról győztek meg, hogy a belü- gyekbe való beavatkozást rendszerint akkor szokták hangoztatni, ha a belügyeket, az országot valóban súlyos, sürgősen megoldandó problémák terhelik, és ezekről el akarják terelni a figyelmet. KIRÁLY ERNŐ Grósz Károly nyilatkozata a Washington Postnak Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, a Minisztertanács elnöke kedden a Parlamentben fogadta Jim Hoagland-et és Michael Dobbs-t, a Washington Post című lap vezető munkatársait. Válaszolt az Amerikai Egyesült Államokban tett látogatásának tapasztalatai, társadalmi-gazdasági fejlődésünk irányai, s a nemzetközi kapcsolatok alakításáról vallott felfogásunk iránt érdeklődő kérdéseikre. Vita az afganisztáni belső helyzet jellegéről Nem osztom Cagolov vezérőrnagy Afganisztánról szóló véleményét, vagy legalábbis azt gondolom, hogy mindaz, amit az Ogonyok című hetilapnak adott nyilatkozatában mondott, csak az 1981 -1984 közötti időszakra érvényes - mondta V. D. Vosztrov vezérezredes abban az interjúban, amelyet keddi számában közölt a Krasznaja Zvezda című szovjet katonai lap. Emlékezetes, hogy Cagolov - aki katonai tanácsadóként járt Afganisztánban, jól ismerte a helyi vezetőket, sőt, az ellenzéki csoportok fő embereit is - az Ogo- nyoknak nyilatkozva kifejtette: az áprilisi afganisztáni eseményeket nem lehet forradalomként értelmezni, hanem csak katonai hatalomátvételként. Állítása szerint a kabuli kormány, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt nem tesz kellő erőfeszítéseket, hogy megnyerje a béke ügyének az ország vallási vezetőit, nem kezd igazi párbeszédet az ellenzékkel, nem tudja maga mögé sorakoztatni a népi tömegeket. Vosztrov vezérezredes szintén szolgált Afganisztánban: hosszú időn át volt katonai főtanácsadó a polgárháború dúlta országban. A lap azért kérte fel Cagolov állításainak kommentálására, mert a szerkesztőséghez özönlenek az aggodalomról, meglepettségről, sőt, értetlenségről tanúskodó olvasói levelek, amelyeknek a szerzői nemegyszer Afganisztánt katonaként megjárt fiatalemberek. Az áprilisi események forradalmi jellegéhez nem férhet kétség, ám az előző afgán vezetés hibái miatt a hetvenes évek végén nem sikerült maradéktalanul valóra váltani a forradalom kínálta lehetőségeket - mondta a vezérezredes. A párt ma következetesen folytatja a nemzeti megbékélés politikáját, figyelembe veszi az afgán nép hagyományait, az utóbbi évek keserű tapasztalatait. E politika fontos eredménye volt a baloldali demokratikus pártok, a koalíciós kormány létrejötte - mondta Vosztrov. Az afganisztáni helyzet rendezéséről született genfi megállapodás - amelynek létrejöttében jelentős szerepet játszott Mihail Gorbacsov február 8-i bejelentése - méltán nevezhető óriási nemzetközi jelentőségű eseménynek. Megvalósulása lehetővé teszi, hogy az afgán nép békében élhessen hazájában, a szovjet tisztek és sorkatonák hazatérhessenek. A korlátozott csapatkontingens kivonásával, a szabadság védelmével, az ország függetlenségével és területi épségével kapcsolatos felelősség teljes egészében az afgán fegyveres erőkre hárul. Ez a hadsereg mind katonái létszámában, mind eszmei-harci felkészültségében alkalmassá vált küldetésének teljesítésére - hangsúlyozta a vezér- ezredes. PANORÁMA MOSZKVA - A február végi szumgaiti pogr om ügyében az ügyészi, bűnüldöző, belügyi és orvosszakértői szervek széles körű bevonásával ötödik hónapja tart a vizsgálat. Ennek eredményeiről, a nyomozás során tisztázott újabb részletekről számolt be a Trúd című napilap tudósítóinak V. Nyenasov a Szovjetunió főügyészsége vizsgálati főosztályának helyettes vezetője és Vlagyimir Galkin, a főügyészség nyomozója. BONN - Egy némiképp „áramvonalasí- tott” Helmut Kohl készül az ősszel a Szovjetunióba. A nyugatnémet kancellár emberemlékezet óta az ausztriai Wolfgangsee partján tölti nyári szabadságát, és minden esztendőben megfogadja, hogy lead néhány kilót testsúlyából. Helmut Kohl három új öltönyt rendelt a nyugat-berlini Volkmar Arnulf sztár szabómestertől, és hírek szerint a derékbőségére vonatkozó adat csökkenő tendenciára vall. Csányi László Az emlékezés ösvényei ,»> W ’ ' ' Szekszárdi az ötvenes években ’ " ' | Szerkesztőségünkben hárman voltunk, s amikor láttam, hogy a két fölöttem álló kolléganő mennyit viaskodik tollal és papírral, megírtam az ő híreiket is, délig még arra is maradt idő, hogy instruáljam érettségire készülő főnöknőmet, s mehettem is föl hegyi hajlékunkba a frissen vásárolt Bergsonhoz és ifjúkorom kedves olvasmányához, Schopenhauerhez, akinek négykötetes Parerga és paralipo- ména című gyűjteménye édesapámtól került hozzám. A lapnál közben nőtt a tekintélyem, amit talán hivalkodás nélkül mondhatok. Azzal kezdődött, hogy a főszerkesztő, Somogyi Lászlónak hívták, idegen nyelvű képeslapokat mutatott, amelyek kizárólag a szocialista országok követségeitől érkeztek, s eredetileg nyilván Nyugatra szánták őket. Mennyi érdekes dolog lehet bennük, sóhajtotta, milyen jó lenne, ha valaki fordítana ezekből. Egy német nyelvű bolgár lapot vittem el, s másnap átadtam egy novella fordítását. Meghatódva forgatta a kéziratot, elégedetten mosolygott, majd a pénztárhoz sietett velem, ahol fejedelmi honoráriumot fizettetett ki a jelentéktelen munkáért. Ez abban az időben nem volt szokás. Már korábban is írtam a lapnak, de ezt úgy tekintették, mint a fejlődőképes „útitárs” - ez akkor hivatalos státus volt - hozzájárulását a szocializmus építéséhez. Egy alkalommal könyvvel jutalmaztak, ma is könyvtáramban található a Sztálin és a szovjet nyelvtudomány című kötet, s mint a szorgalmas diáknak kijáró beírás is mutatja, jutalomkönyv a jó munkáért. Elismerés volt, s azt hiszem, kolléganőimnek nyújtott napi segítségem is szerény védettséget jelentett, mert időnként nagyobb feladattal is megtiszteltek. Ekkor élesztették a Déry-vita tüzét, a vidéki lapokat is utasították, hogy Révai szándékának megfelelően foglalkozzanak a Felelet-tel. Udvariasan felkértek, hogy a lap véleményét saját nevemben fogalmazzam meg. Nem itt a helye, hogy a Déry-szindró- máról szóljak, a kép egyébként is bonyolult, mert a kezdeti nagyon közepes szürrealista versektől hosszú és tekervényes út vezet az olyan remeklésekig, mint a Niki vagy a Szerelem. A Felelet-et ma sem tartom jó regénynek, már a szándék is ellentmondásos, mert Thomas Mannt vagy Du Gard-t próbálta követni, ugyanakkor pragmatikus irodalompolitikai célokat is akart szolgálni. Ennek természetesen abból a szempontból nincs jelentősége, amit akkor Déry regényéről írtam, bár fo- galmaam sincs, hogy mi lehet abban az alkalmi penzumban, nem is érdekel. A tanulság is egészen más, mert ellenérzésem nem abból a forrásból táplálkozott, mint Révaié, de azt is tudtam, hogy a császárnak le kell róni az adót. A szellemi élet egyébként egyre infan- tilisabbá vált, az egyik hivatalos költő például valami olyamit irt, hogy neki ugyan hiába szavalt Babits, Révai pedig Rilkét leckéztette meg az írószövetségi közgyűlésen. Saját gyermeteg gyakorlatunkban is fel kellett fedeznünk az elhülyülés jeleit. Ma sem tudom, nevetséges-e vagy megszégyenítő, hogy egyik MTI-hírem szakmai feltűnést keltett. Akkor jelent meg nálunk a Kolorádóbogár, s a veszélyre gyufásdobozokon is figyelmeztettek. A felmagasztalt hír arról szólt, hogy egy iskolásgyerek a doboz rajzáról ismerte fel a kártevőt, legott elnyargalt a tanácsházára, s jelentette, hogy veszélyben a krumplitermés, mire a tanács lóhalálában intézkedett. Az MTI-instruktor, mert természetesen ilyen is volt, liturgikus áhítattal olvasta fel a gyatra hírt, többször elismételte, milyen szép, én pedig nagyon zavarban voltam, hogy önző módon nem főnöknőmet tüntettem fel szerzőként Ugyanis aki úgy gondolta, hogy valami dolga még lehet a jövőben, semmiképp nem akart kitűnni. A költök helyét fahangú lantverők foglalták el, a sematizmus esztétikai norma lett; részletekkel leg- újabbkori irodalomtörténetünk bőségesen szolgál. Akik ifjúságom mentorai voltak, elnémittattak vagy elhallgattak. Vár- konyi Nándort még 1949-ben burzsoá áltudósnak nevezte a Szabad Nép, Martyn művészetét megpróbálták nevetségessé tenni, Weörest kiiktatták az irodalomból, Takáts Gyula azzal védekezett, amikor verset kértek tőle, hogy nem tud írni. Csorba Győző pedig ekkor fogalmazta meg a kiszolgáltatottság tehetetlen kínját Parasztszoba című versében: Ha még kisebb lenne az ablak, a négy fal köze még szorosabb, s a mennyezet is lejjebb szállna, akkor volna jó igazán. - Itt megbújhatnék, üldözött vad, csak néhányszor kileskelődve, s a széles utak, nyílt csapások mellett új ösvények sorát találnám meg magam felé. (Folytatjuk)
