Tolna Megyei Népújság, 1988. augusztus (38. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-17 / 196. szám

1988. augusztus 17. "népújság 5 Egy karéj a hazából Megvívtuk Eger várát Meg bizony, s nem akármilyen fáradal­mak árán, mert kétszer öt óra az út, ami a beiktatott kétszer harmincperces pihe­nővel - Gyöngyösön és Kecskeméten - is tizet tesz ki, de ellenállhatatlanul szíves szó hívta az ország nyugdíjasait az egri nyugdíjastalálkozóra. Fölkerekedtünk hát volt és jelenlegi BVK-sok negyvenen, hogy szépítsünk valamit a szűkebb haza hírén. Az eddigi találkozókon ugyanis nem volt Tolna megyei képviselet. Most föliratkoztunk a vendégek közé, s el is vesztünk kicsikét abban a zsongó, jövő­menő emberrengetegben, ami két napra olyan külsőt kölcsönzött az egri Dobó térnek Is környékének, a történelmi épí­tészeti, művészeti emlékekben bővelke­dő belvárosnak, mintha visszafordult vol­na az idő és 1552-t írnánk. Akkor sorako­zott nagy fennhéjázással, sokszoros tö­rök túlerő a vár alá és köré, majd vitte ma­gával megfutásának hadi szégyenét. Eger mostani látogatóinak azonban - hi­szen hívásra jöttek, várt vendégekként - nem kellett megfutniuk. Eger idegenfor­galmi jó hírének megfelelően vitézkedtek mindazok, akik a találkozó színhelyein ételről, italról, programról, a majd 30 ez­res sokaság mozgatásáról gondoskod­tak. Voltunk pedig csakugyan olyan so­kan, mint 436 évvel ezelőtt a törökök és azt hiszem meg se számláltattunk vala­hányas Nem tudni, hogyan jött ki a majd 30 ezres szám. Ott nekünk az volt a be­nyomásunk, hogy jelen van az egész or­szág nyugdijassága, ami képtelenség ugye és nem azért, mert a munkásélet obsitosai távolmaradással akarnának tüntetni. A haza nyugati térfelén élőknek messze van Eger és a mostani pénzszű­kös időkben kevés volt munkáltató és kisnyugdíjas tud olyan mélyen nyúlni a zsebbe, hogy kijöjjön belőle az utazás, szállás, étkezés költsége. Észak-, Kelet- és Dél-Magyarország tömeges jelenlété­ről tanúskodtak az autóbuszok. Dunán­túli jármű legföljebb mutatóban volt. Sze­mélyautó viszont annál több, pedig a lét­számbeli legnagyobb fölényt képviselő budapestiek zöme a Népszava Barát­ságklub vezényletével vasúton érkezett. A gyorsvonat két és fél óra alatt leér Egerbe. A kék-fehér, vadonatújnak lát­szó Népszavás buszok - ötöt számoltunk - három óra alatt tették meg az utat. Megkóstoltuk, ízlett Annak ellenére, hogy a gépkocsiveze­tővel, idegenvezetővel, újságíróval egye­temben nem érte el létszámunk a negy­venötöt, az út során úgy ízlelhettük meg a haza gazdagságát, szépségét, hogy föl se tűnt, milyen kevés időnk maradt Eger­re, magára a találkozóra. A Tolnaturist kényelmes autóbuszában kitűnő volt a hangulat már a kora reggeli induláskor. Ez is, meg a továbbiak is Békefi István idegenvezetőnek tulajdoníthatóak, mert a szó szoros értelmében „végigbeszélte” a fél országot, senkinek se hagyva lehe­tőséget unalomból bekövetkező szunyó- kálásra. Se a hatos, se a hármas út mel­lett nem akadt jelentősebb település, aminek történetéről ne szólt volna pár, pontossága, szellemessége miatt emlé­kezetbe tapadó szót. Az igazi azonban Gyöngyösön következett, ahol első ízben megálltunk. Nem ott, ahol eredetileg akartunk. A város központjában, negyed tizenegyre minden parkolóhely „elfo­gyott”, jelezve, hogy az idegenforgalom ezen a hét végén is tetőzni fog a mátraalji városban. Belvárosi tiszteletkörünk al­kalmával találkoztunk az első lakodal­mas menettel. Akkor kiáltotta el magát valaki a busz dereka táján, hogy már „most csak szerencsénk lehet, mert menyasszonyt látni, szerencse.” Igaznak bizonyult a mondás, talán azért is, mert a nap folyamán - és már hazafelé tartva is Jászberény, Cegléd, Kecskemét felé - tucatnyi a templomba, tanácsra tartó ifjú párral találkoztunk. De előbb még stran­doltunk kicsit a Mátra Múzeum előtt Gyöngyösön, majd indultunk tovább Eger felé, mind magasabbra kapaszkod­va a hajtűkanyarokban bővelkedő úton, meglátni Galyatetőt és a Kékest, csodálni az út két oldalára fűzött, kulturált telepü­léseket és megismerkedni ezek hajdani Aranylakodalmasok a székesegyházban történetével és jelenével. Bizony ország- nyi ország volt az Andrássy és Károlyi grófoknak ez a mesés, mert természeti szépségekben, s annak minden áldásá­ban bővelkedő birodalma. Itt honos a nemzet erdővagyonának jelentős hánya­da is és ami a két világháború után kez­dődött, betetőzést nyert 1945 után. A Mátra-vidék hazánk büszkesége lett üdülő, gyógyhelyi és idegenforgalmi fej­lettségével. Elbűvölően szép ez a táj tölgy-, bükk- és csernevelő erdeivel, olyan nevezetességeivel, mint az ország legmagasabban fekvő tava, a Sás-tó, a parádsasvári cifraistálló, a húsz méter magas és két méter átmérőjű védett ősju­har, a sziklákon fönt komorló siroki vár. Megint egy hang. Gazdája valahol elöl ül:- Látjátok, mennyi gyönyörűség van itt Magyarországon? Nem is tudom miért kell innen máshova menni akármi szép­ségért. Egyetértő mormogás, aztán tűnődésre valló csend, ami akkor üli meg igazán a lelkünket, amikor lassan áthúzunk Recs- ken, aminek ércbányája jelenkori egyik reménységünk, de az ötvenes években létesített büntetőtábora újkori történel­münk máig feltáratlan szégyene. A ha­sonló rendeltetésű hortobágyi tábor már ismert. A recskieknek még ma is ég az ar­cuk amiatt, amiről nem ők tehetnek... Jókedv minden mennyiségben Egerben véget érő Mátra-kóstolónk nagy várakozással tölti el a társaságot. Dobó tér. Idő: 11 óra. Vége van már az ünnepélyes megnyitónak, jármű, jármű hátán, szélkorbácsolta tengerként hul­lámzik a tarka sokadalom. Egyik útitárs­nőnk kétségbeesetten néz körül. Azt re­mélte, hogy Budapestről érkezett atyafi- ságával itt majd sikerül neki találkoznia, de hát olyan „szénaboglya" ez a soka­ság, amiben a tűt megtalálni lehetetlen. Zeng a népművészeti kirakodó vásár környéke, ahol a kismesterek egyik-má­sika szabadtéri műhelyében mutatja is, milyen az ő munkája és mire megy az anyag, mikorra kikerül a keze alól. Mint mindenütt, itt is a fehér haj a „divat” és a vidámabb kedvű hölgyeken kackiás kis szalmakalap. Rövid belvárosi séta. Alig valami ízelítő Eger gazdagságából, ami azért baj, mert Budapest és Sopron után Eger bővelkedik a legtöbb történelmi, művészeti emlékben. A székesegyház­ban tizenegykor kezdődött az aranylako­dalmas párok parádés esketése. Ember- életnyi idő, amit ünnepelnek harmadszor is kimondott igenjükkel. A hozzátartozók és kíváncsiak legalább annyira megha­tottak, mint az idős párok, akik ugyan­azok, mint voltak ötven esztendővel ez­előtt, most mégis kívánkozóbban fogad­ják a puszival, kézfogásokkal pecsételt jókívánságokat. Mi is mulattunk egyet Kint a Szépasszony-völgyében per­zsavásár. Mutatványosok, vásári bóvli­árusok hangos tömege a bejáratnál, ahol rendőrök igazgatják a járműveket, par­kolni itt is csak hosszú manőverezések után lehet. A pincesornál dalol a völgy és akármiről is szóljon a nóta, azt mondja nagy fennen, hogy „öregember, nem vén ember”. Két óra, van aki már elfelejtette a harangszóra elfogyasztott ebédet és most ráadásért áll sorba. Van hol. Sok a kitelepült vendéglátó és az egymástól néhány lépésre lévő pincéket is majd szétveti a vigalom. A szabadtéri színpa­don délelőtt kezdődött az öregek Ki mit tud? vetélkedője, tán estig véget is ér. Két ismert nótaénekes, Gaál Gabriella és Madarász Katalin tűnik föl a tömegben. Indulnának haza, de az autójuk csak ren­dőri kísérettel tud kiveckelődni az utat is elözönlő tömegből. Aztán már ott ülünk a Hörpince tufába boltozatosán vájt belső termében, ahol alig ebédelünk meg, be­oson bandájával a prímás. Pusztai Lajos nyugdíjas extruderkezelő kezdi a nótá- zást feleségével és tízéves forma kisfiá­val, Rudival. Ahogy az apu, ő is pirosha­súval „gyantáz”, szeme, mint a karbun- kulus, amikor fölhangzik kedvence Rigó­ról, a részeges lóról. Ahány nóta, mind át­Szépasszony-völgyi élő szoborcsoport veszi a társaság, ne gondolja senki, hogy egy-egy deci bikavér és a muskotály en­nek a titka. Összepróbált nagyon ez a kó­rus és nem is tudom, hogy ahol ennyi szép szoprán, alt, bariton és tenor akad, miért nincs egy üzemi vegyes kar? Most Bozóti István rendeli a nótát a Hortobágy- ról megugratott csikóról, élete párja be- le-beledúdol mosolyogva a nótába, míg­nem fölveszi ezt a dallamot is az egész társaság. Busongók és vigadók, arat a zenekar, de menni kell. Ha sorra vennék mindenkinek a kedves nótáját, valamikor este indulhatnánk haza. Gyerünk! Fél négy helyett így is háromnegyedre sike­rül csak kievickélni a hangos jókedvtől majd elrőpülő völgyből. Marad viszont a kórus, mert Gyuri, a gépkocsivezető sza­lagokat varázsol a magnóba és Kecske­métig kitart a dalos kedv, innen Szek- szárdig már viccek következnek - elpille- dés ellen. Közben Veres Gyuláné Giziké - a BVK szb-titkára - elmondja, hogy évi kirándu­lásaikra meg szoktak hívni nyugdíjasokat is, ezt az utat azonban egészen nekik szánták volna, de csak 25 utas jött össze. Megijedtek a rosszra fordult időtől öten, erre döntöttek úgy, hogy majdani nyug­díjasok töltsék meg az autóbuszt. Ki-ki a maga párjával, vagy gyermekével, mint Pusztaiék. Hát így lettünk negyvenegy- néhányan. Ennyi elégedett ember azért ugye nem akármi? Mert úgy búcsúztunk fél kilenc után a Domus parkolójában, hogy szép volt a nap és az idő rövidsége ellenére is gazdag ez az út. Sokat láttunk, hallottunk, de nem lenne rossz gondolat kétfelé osztani a nyugdíjastalálkozókat, ha csakugyan találkoztatni akarjuk erre vágyó öregeinket. A vendéglátó Eger nem haragudhat meg ezért, hiszen éven­te 700-800 ezer turistát fogad kül- és belföldről. LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: SZÁNTÓ GYÖRGY Megnyitó a Dobó téren Fellépés után kértünk barátságos arcot

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents