Tolna Megyei Népújság, 1988. augusztus (38. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-13 / 193. szám

1988. augusztus 13. NÉPÚJSÁG 5 Mit csinál Detti? Borka Bernadett hatodik osztályos általános isko­lai diák. Mucsiban él szüleivel. Semmi rendkívülit, feltűnőt nem cselekedett, csupán szombat délután elindult egy kilogramm szalonnával a faluban egy „öreg nénihez”, amikor mellé szegődtem. Arra kér­tem, mutassa be lakóhelyét és azokat az embereket, akikkel az utcán találkozunk, beszéljen önmagáról, családjáról, arról, mit csinál Mucsiban?- Szalonnát adtunk el egy öreg néninek. Mi három disznót vágtunk, meguntuk a szalonnát. Ezért adjuk el... Magamról? Van egy fiú testvérem, ő nyolcadik osztályos lesz. Hőgyészre járunk iskolába. Itt csak alsó tagozatos osztályok vannak. Ez rossz, mert már reggel hétre kint kell lenni a buszmegállóban és este hét-nyolc óra felé érünk haza. Szeretek itt élni Mu­csiban, bár nem olyan fejlett, de az emberek úgy látszik, keresik, hogy szebb legyen a falu, jobban vi­gyáznak a tisztaságra.- Ismersz itt mindenkit?- Igen. Azok a gyerekek, akik ott jönnek, annak a néninek az unokái, ahova indultam. Az az idős néni, aki ott az úton megy, úgy tudom, Juliska néni? Lehet, hogy nem...?- Sok idős ember él Mucsiban?- Igen. Édesanyám is intézi a dolgaikat, az ebédet a napköziben kapják. Ők akik ott jönnek és sörös­üvegeket hoznak ládákban, Tarcsáék.- Kérdezzük meg mire készülnek, hogy ennyi italt visznek!- Tarcsa Gyuláéknál halászlevet főzött a sző­lészbrigád - Válaszol a négy fiatal közül az idősebb­nek látszó nő. Sorra bemutatkoznak, mikor leteszik a sörösreke­szeket: Tarcsa József, Tarcsa Rozália, Kiss István és Tarcsa Lívia.- Milyen alkalomból főzték a halat? Gyakran gyűl­nek ily módon össze az egy munkahelyen dolgozók?- Nincs semmi alkalom - nevetnek egyszerre -, legföljebb készülődnek a búcsúra...- Mikor lesz a mucsi búcsú?- Augusztus 20-án. Bál lesz és ivászat. Nem tör­ténik itt más, nem lehet csinálni semmit. Kis hely ez!- Ezt, hogy érti? Maguk például hol dolgoznak?- Mindenes vagyok a szekszárdi vízitársulatnál - mondja Kiss István és közben megfogja Tarcsa Ro­zália kezét, aki arról kezd beszélni, hogy ő Kisvejké- re jár dolgozni. Ott volt lehetősége. Cipőfelsőrészt készít két műszakban. Ezt jónak tartja. Ha délutános, akkor délelőtt mos, takarít főz. A havi keresete négy és fél-ötezer forint. Ruházkodásra, étkezésre költi. Szüleivel együtt él - Tarcsa Gyula az édesapja - ahol a szőlészeti dolgozók vígadoznak most szom­bat este.- Mi öten vagyunk testvérek. Én huszonnyolc éves vagyok - kezdi Lidia - a pécsi kenyérgyárban dol­gozom.- Bejáró?- Nem, ott élünk négy kislányommal és társam­mal, aki az uránban dolgozik, targoncavezető.- Jellemző itt Mucsiban, hogy egy-egy családban négy-öt gyerek is van?- Tulajdonképpen három kislány az enyém, a fér­jem meghalt, rákos volt. A mostani élettársammal van egy közös gyerekünk, hathetes. Nálunk nem je­lent gondot, de tudok olyan családot, ahol a szülők szólnak érte, hogy ennyi gyereket minek? Jövede­lempótlékot kapunk, árvaellátást, ez több mint tíz­ezer forint, de éppen kijövünk belőle...- Katona vagyok Nagyatádon - mutatkozik be Tarcsa József - Pesten dolgoztam az úttörővasútnál. Nem volt túl jó dolog. Karbantartásokat végeztünk. Síntöréskor cserélni kellett. Ilyesmit...- Hogy került Pestre?- Úgy, hogy Szekszárdon dolgoztam a TOTÉV- nél, de kirúgtak a cégtől.- Miért?- Mert zsiványkodtam?- Ez mit jelent? Miből áll a zsiványsága?- Több dologból. Ittam egy kicsit, de jobb erről nem beszélni, eladtunk ezt-azt, betonvasat, meg amit lehetett. Minden este buliba mentem, másnap elaludtam. Ez volt a legnagyobb baj. Ha mentem dol­gozni, késtem. Nem tudok többbet mondani. Ha le­szerelek inkább Szekszárdra jövök dolgozni. Akkor minden este itthon lehetek.- Miért ragaszkodik a faluhoz?- Én elmennék szívesen - válaszol Tarcsa Rozá­lia. Mondjuk Szekszádra. Jobb hely az. Más lehető­ségek, több a munkahely...- ...és ahol gyerek van - szól közbe nővére - külö­nösen fontos. Mi is azért mentünk el Pécsre. Ott egy nyolcadikos gyerek már nyáron a szünetben is tud munkát vállalni. A továbbtanulásról nem is beszélve. Elköszönünk. Detti - Borka Bernadett - egészen halkan jegyzi meg, hogy élnek ám itt Mucsiban gonosz emberek is, akik nem mondanak igazat. Hm!- Ö a testvérem - mutat egy mellettünk észrevétle­nül kerékpározó fiúra Detti - biztosan azért jött, mert anyuék izgulnak, hogy hol maradok ilyen sokáig. Szóljunk be nekik, jó, hogy elmegyek, ha már így alakult.- Természetesen! Borkáék háza 1927-ben épült. Megőrizte az akkor divatos építészeti jegyeket. Hosszúoszlopos torná­ca tele virággal. Zöldre festett zsalugáteres ablakok, ajtók. Amilyen rend kívül, olyan belül is. Az egymás­ba nyíló szobák - külön helyiség a két gyereknek és elöl a felnőtteknek - mindenütt modern bútorok. Sok-sok pénz jelei, ami mögött ugyanannyi munka is van. Ez derül ki a beszélgetésből, mikor Dettivel megérkezünk.- Mindketten Mucsiban születtünk - kínál hellyel Borka Istvánné az ebédlőnek nevezett helyiségben. - Én a tanácsnál, mint kirendeltségvezető dolgozom, de a takarítást is elvállaltam, így vagyok nyolc órá­ban.- Akkor a legilletékesebbtől hallhatunk a faluról.- Sajnos nagyon elöregedett ez a kisközség. A hatszáz lakos között sok az idős ember. Van két szo­ciális gondozónő, akik a napközis konyháról ki is szállítják az ebédet annak aki nem tud elmenni érte. Kedvezményesen kapják az ebédet. A nyugdíjuktól függően, van, aki három forintért, van, aki tizenha­tért étkezik... Ami itt a faluban történik, arról nekem tudnom kell.- Például?- Beindultak a közhasznú munkások. Négy volt, de elsején az egyik lemorzsolódott. Két férfi és egy nő maradt. Az egész falu köztisztaságára ügyelnek. Most kaszálnak. A vihar után az átfolyókat, árkokat tisztítják. A nő - például temetés esetén - a ravatalo­zóban is kitakarít. Van még egy egész műszakos al­kalmazott a tanácsnál. Ö segít a levélhordásban is. A közhasznú munkásoknak háromezer-ötszáz fo­rint az alapfizetése. Úgy tűnik, itt megállják a helyü­ket. Az idősebb férfinak korábban nem volt munka­helye, majdnem alkoholista volt. A fiatal is itt kezdett nálunk, nem járt iskolába. A nőnek sem volt munka­helye.- Mit lehet csinálni Mucsiban szombaton?- Az az igazság, hogy semmi szórakozási lehető­ség nincs. Egy italboltunk van, de oda csak a férfiak járnak. A művelődési ház is olyan állapotban van, hogy nagyon rossz. Úgy tervezi a tanács, hogy még az idén kijavítja, de az anyagi helyzet nem biztos. Most választottunk egy új művelődési ház igazgatót, reméljük fellendíti majd a falu életét. Úgy tudom, most lesz búcsúi bál. Van egy klubhelyisége a fiata­loknak, de ők nem törődnek vele. Nagyon eldurvul­tak, úgy látom. Állandóan isznak, nincs aki rendet tartson közöttük.- Van rendőr a faluban?- Nincs, csak Hőgyészen, de fodrászunk, cipé­szünk sincs, az orvos kedden és csütörtökön rendel. Sajnos, a plébánosunk is most halt meg, ő nagyon sokat tett a faluért. A templom százéves évfordulójára a torony tete­jén még a keresztet is maga festette le. Hátrányos helyzetű ez a község.- Az - bólint felesége szavaira Borka István.- Ha már megszólalt, beszéljen magáról, munká­járól.- Itt kezdtem dolgozni a mucsi téeszben, mint traktoros. Amikor egyesült a kisvejkei téesszel, ak­kor úgy láttam, ez nekem nem megy. Elmentem a szekszárdi vízitársulathoz. Ott voltam tizenhárom hónapig. Gépszerető ember vagyok. Eljöttem az er­dészethez. Most már három éve itt dolgozom, ezen a traktoron, ami az udvarban áll. Csörlős. A kidöntött fákat ezzel húzatom el. Megbecsülnek és megfizetik a munkámat. Harminchárom éves vagyok. Tizenöt éve lakunk ebben a házban. Felújítottuk, a tetőt telje­sen kicseréltük. Tataroztuk az egész épületet. Tavaly megcsinál­tuk a központi fűtést. Konyha, kamra, spájz. Istálló, szénáspajta, tyúkól, műhely, disznóól.- Rengeteget dolgoztunk - veszi át a szót a fele­ség -, amióta összekerültünk 1973-ban. A férjem utána ment katonának. A kisfiam már megvolt, a kislányom akkor született, amikor leszerelt.- Ha már a gyerekek szóba kerültek... Feltűnő a nevük: Bernadett és Konrád. Nem közönséges, hét­köznapiak, nem szokványosak.- Én Kornélia vagyok. Édesapám rokonságában volt a nagyszülők között ez a két ritka név, ezért vá­lasztottam.- Az is feltűnt - a gyerekeknél maradva -, hogy a fiú eljött a húga után a faluba, mert aggódtak érte. Szófogadó gyerekek?- Sokat segítenek. Most is kukoricát morzsoltunk és amikor a kórházban voltam, akkor igazán helyt­álltak. Jaj, csak betegség ne lenne!- Meg tanulás! - morog lehajtott fejjel Konrád, mert mint kiderült, az orosz nyelv a nyárra is adott pótolnivalót. Egyébként esztergályos szeretne lenni, de ahhoz jobb bizonyítványra van szükség. Detti vi­szont az óvónői pályára készül, neki három hárméka volt az év végi jegyek között.- Jaj, a szalonna! - emlékezik feladatára Detti és indulunk is a megszakított munka végrehajtására, az öreg nénihez. A szülők a kapuig kísérnek.- Majd elfelejtettem - kap homlokához Borkáné. - Két hete vasárnap társadalmi munkát végeztek itt a faluban. Az óvodában dolgoztunk. Huszonnégy em­ber jött el. A tanácstól kaptunk anyagot a járda beto­nozáshoz. A mi érdekünk, hogy fejlődjön a falu. Elfo­gadtuk az ezer forintig emelkedő tehót. Ebben az év­ben már nyolcszáz forintot fizetünk. Ez az óvodára szavaztuk. Az óvoda és a tanács épületének a felújí­tás utáni átadása 1986-ban volt, augusztus 13-án. Na, látja, azt is megírhatná, hogy jó lenne a megyé­től egy kis anyagi támogatás. Rengeteg javítanivaló lenne. A törpevízművet tovább kellene fejleszteni, mert az csak az óvodáig van, de boltban már nincs. Jó lenne házakhoz is... Míg Dettivel és a szalonnával eljutunk az öreg néni házáig, megtudom, hogy Konrád nyulakkal is foglal­kozott és ami pénzt kapott értük, anyuéknak adta. Ők ruhát vettek belőle. Detti egyébként kapott egy farmert Harkányból, amikor a szülei ott töltöttek egy napot. No és most várják az új Ladát, mert a Wartbur­got eladták. Ha megjön, akkor majd kirándulnak Ka­posvárra és talán Csehszlovákiába is.- Ide megyünk be - mutat Detti egy fehér falú ház­ra.- Hajdú Lászlóné vagyok - nyújt kezet az „öreg néni”. - Nem vagyok nyugdíjas, csak a férjem. Én mindig háztartásbeli voltam. Hetvenhét éves vagyok. Ebben a házban huszonkét éve lakunk, korábban falu másik végéről... szóval... én Romániából jöttem át. Ez harminckilenc, negyvenben volt. Itt mentem férjhez. Aradon születtem, éltem. Nem volt ott nekem semmi bajom, de szüleim meghaltak, egyedül ma­radtam. A bátyám még vöröskatonaként jött ide Ma­gyarországra és én is ide kívánkoztam. Utánajöttem, itt is maradtam.- Olvas újságot, hallgat rádiót?- Igen! Tévét is nézünk.- Mit szól azokhoz a hírekhez, hogy egyre többen települnek át Romániából?- Sajnálom! Nem ismerem a mostani helyzetet, de amikor én ott voltam, nem bántottak senkit. Textil­gyárban dolgoztam. Megkaptuk a fizetést. Itt sincs annyira jó élet, hogy ők is munkát kapjanak. Alkal­mazkodni kell ott is, itt is. Beszéltem én románul, né­metül, mert olyan iskolákba jártam. Nekem nem volt ott semmi bajom, de mondom, egyedül mit csináljak. Átjöttem a bátyám után. Régen volt Itt ragadtam, megöregedtem. Disznókkal foglalkozunk. Tavaly volt ti­zenkettő, az idén csak négy, mert a férjem a nyugdíj mellett még dolgozik pár órát és én már nem bírok any- nyi moslékot kihordani. Ha ő itthon volna, talán tizen­kettőnél többet tartanánk. Ezeket leadjuk.- Nem vágnak télire?- De, minden évben!- Akkor, miért hozott most Detti szalonnát?- Tavaly nem hagytunk annyit. Azelőtt mi is adtunk el szalonnát. Igen ám, de a dédunokánk nő. Tizenhá­rom éves. Mindig többet eszik. Azért vettem Detti anyukájától. Majd az idén több szalonnát hagyunk. DECSI KISS JÁNOS

Next

/
Thumbnails
Contents