Tolna Megyei Népújság, 1988. július (38. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-06 / 160. szám

1988. július 6. Képújság 3 Garancia, az emberek ítélőképessége A megyei tanács elnöke az orvosklubban Tamás Ádám, Tolna Megye Tanácsa új elnöke volt a vendége hétfőn este, a Szekszárdon a Munkásotthonban műkö­dű orvosklubnak. A beszélgetés mintegy két órán át tar­tott és két részre lehetett osztani. Az első­ben az orvosok, főorvosok kérdezték és szerezhettek hasznos információkat a megyéről és a megyei tanács új elnöké­ről, a másik telében viszont fordult a koc­ka. Tamás Ádám pillanthatott be az egészségügy berkeibe, az ott folyó belső vitákba, amik persze csak bizonyos vo­natkozásukban szakmaiak, más oldalról viszont éppúgy társadalmi kérdések, mint amennyire a nyilvánosság, a gazda­ság szerepe azok. Az első kérdés arra vonatkozott, hogy miként lesz valaki a megyei tanács elnö­ke, és miért övezi ezeket a kérdéseket a titkok homálya? Tamás Ádám elmondta, hogy 1986 tavaszán tájékoztatta a me­gyei pártbizottság első titkára arról, hogy a jövőben megyei tanács apparátusában számítanak a munkájára. Neki nem ilyen elképzelései voltak, jövőjét inkább a gaz­dasági életben képzelte el. Ezt követően 1987 őszén tudta meg, hogy javasolják a megyei tanács elnökének. Az orvosklubban elhangzott olyan vé­lemény is, hogy szűk körben dőlnek el a személyi kérdések. Tamás Ádám er­re azt válaszolta, hogy a megyei tanács­nak 69 tagja van, mindenkivel beszéltek, 61-en szavaztak, ebből 1 ellenszavazatot kapott. Elmondta, hogy negyvenhárom éves és fel van készülve arra, hogy nem ebből a funkcióból megy nyugdíjba. Ké­sőbb más kérdésre válaszolva arról szólt, hogy saját egyéni programja azonos a megyei tanács VII. ötéves tervi elképzelé­seivel, illetve az ezt módosító munka- programmal. Személy szerint is meggyő­ződése, hogy azok a célok, amelyeket megfogalmazott a tanács - az egészség- ügyi és oktatási ellátás szinten tartása, a lakásépítés, a középiskolai tantermek biztosítása, és az egészséges ivóvíz - je­len helyzetben a megye legfontosabb céljai. A továbbiakban a beszélgetés a konk­rétumok felé kanyarodott, és egy példán lehet bemutatni a következő kérdéskör lényegét. Hogyan lehet a párt és az állami funkciókat szétválasztani? A pártirányl- tás szerepét Tamás Ádám - mint párttag - természetesnek és szükségesnek tart­ja, ugyanakkor elmondta, hogy a politikai vezetés például azt várja, hogy nőjön az állami lakások száma a megyében, a ta­nács lehetőségeit pedig behatárolja a pénz, illetve annak ésszerű felhasználá­sa. Dönteni a megyei tanács testületé fog, de az ezt megelőző vitákban kiala­kulhat az optimális és megvalósítható la­kásszám. Hogy feladatainak végrehajtásában milyen elvek vezérlik arra a megyei ta­nács új elnöke két szóban összefoglal- hatóan válaszolt. Racionalitás és érde­keltség. A munkához erőt számára az ész­szerűségben való hit jelent, és az a meg­győződés, hogy ezen elv alapján megte­remthető az érdekeltség, tehát az össz­hang a társadalmi, a csoport- és az egyé­ni érdek között. Hogy mi a garancia, erre a mostanában sokat feltett kérdésre azt válaszolta, hogy az emberek értékítélete. Ha nem sikerül néhány év alatt lépéseket tenni a stabilizáció és a kibontakozás fe­lé, akkor „bennünket elsöpör a történe­lem szele és az emberek értékítélete” - mondta a megyei tanács új elnöke. A beszélgetés másik fele számára le­hetett igen tanulságos, mert szó volt igen sok szociálpolitikai kérdésről, a betegel­látás, a műszerezettség színvonaláról, a rendelkezésre álló pénz ésszerű felhasz­nálásáról, a kórházi ágyak kihasználtsá­gáról az egészségügy belső szervezeté­ről és a külső feltételekről. Mindezekről pro és kontra sok vélemény hangzott el. Ott is nyilvánvalóvá vált, hogy a szociál­politikai és az egészségügy átszervezése sürgős feladat és az is, hogy megvalósí­tása nem lesz egyszerű. - i ­Lózung Zsong a fejem. A felém áradó szavak szerencsére a tudato­mig nem érnek el. Ülök a szupermodern iroda, még szupe- rebb kanapéján, előttem kávé, velem szemben a nyilatkozó ember. A szavak, mint a géppuskaropogás, csapódnak fe­lém. Hallom is őket, csak hát annyiszor bombáztak ha­sonlókkal, hogy immunis vagyok. Csak ülök, előttem a jegy­zetfüzet, kezemben a magyar parker és nézem az emberem. Az meg csak mondja, folyamatosan, szinte levegőt sem véve. Sorolja a Központi Bizottság, a kormány, a parlament meg­felelő határozatait: a kibontakozás, a stabilizáció csomó­pontjai... Olvastam is, hallottam is őket... így aztán kénytelen vagyok becsukódni, mert agyam terhelése felesleges lenne.- Ebben az országban semmi sincs rendben - hallom - nagy-nagy kuszaság az egész. Nincs piac, nincs pénz, nincs munkafegyelem... Szerencsére emberem észreveszi, hogy a jegyzetblokk ugyanolyan üres, mint akkor volt, amikor elkezdtük ezt a be­szélgetést. Megáll a szóáradat. Pillanatnyi csend telepszik közénk, majd a partner azt kérdezi:- Nem erre kíváncsi? Ingatom a fejem.- Nem. Már a tizedik... helyen hallom ezt a szöveget. A leckét mind a tízmillió magyar állampolgár tudja. Szerencsére nincs időm, mind a tízmillió emberrel beszélni... meg hát gondolom, hogy azért nagy részük nem géppuskaropogás választ adna. Úgy fújjuk a nótát, mint a kisdobosok a „Mint a mókus fenn a fán” zengzetes strófáit. Csak a lelkesedés a kisdobosoknál megvan. Mi meg csak szajkózzuk a lózungot (az értelmező szótár szerint jelszót is jelent ez a szó). Másik helyen nagy lelkesen mondja egy vezetőember, hogy senkinek sem jut eszébe (az ő beosztottjairól van szó), hogy ma már nem szabad kis községekben fenntartani óvo­dákat, ott ahol csak 8-10 gyerek van. Helyette találni kellene valakit - és ezért megfizetni -, aki saját lakásában tartana fenn óvodát, annak a 8-10 gyereknek. Felszabadulna így egy épület, ahol akár kisüzemet is lehetne létrehozni, nem kellene óvodavezető, meg szakácsnő, meg takarítónő, meg dada... Amikor ezt elmondja a vezetőember mindenki bólogat és nem szól egyetlen szót sem. Pedig csak azt kellene neki mon­dani: „Komám ez a te dolgod lenne, mivel hogy hozzád tarto­zik az ügy.” Nem szól senki, hiszen ők is ilyen szövegeket mondanak: mármint azt, hogy mit kellene csinálni másoknak. Mert kérem szépen mutogatni már tudunk. Tehetséges mutogatók vagyunk. A legszebben az áll nekünk, amikor mu­tatóujjunk fölfelé bökdössük. Ez egyébként veszélytelen is. Fölfelé ma már büntetlenül lehet mutogatni. A mutogatósdi még oldalirányban is elfogadható. Csak kö­rül kell nézni, mert ha véletlenül olyanra mutattunk rá, aki va­lahol brancsbeli... akkor könnyen visszagörbülhet az ujj. Lefelé is lehet mutogatni, habár ez mostanság veszélyes is lehet. Egyszerűen azon oknál fogva: nem tudható előre, hogy a fentiek hogyan reagálnak. így aztán kifizetődőbb fölfelé mutogatni. A cél nem is az, hogy elhalljék oda a hang, hanem az, hogy a környezetünk meghallja. így aztán a fölfelé címzett szövegek nagyon hatá­sosak lehetnek. Az eredményről nem szabad beszélni, habár nem is az eredmény miatt van a mutogatás. A mutogatás pótlék. A cselekvés helyett találtuk ki. Nem is olyan fárasztó, minta cselekvés. Mindenféle baja származhat az embernek a cselekvésből. Megorrolhatnak mások, aztán mellé is lehet fogni, sőt sikert is elérni, csak hát a siker köte­lez... az pedig megint csak újabb gondokat ró az emberre. Marad a lózung és a mutogatás. Abból akár évtizedekig is meg lehet élni. Hiszen hivatkozási alap. „Én már megmond­tam..." „Akkor már tudtam, amikor azok még csak...” Még mindig ott ülök valamelyik szupermodern irodában a mégszuperebb kanapén és azt gondolom, hogy én is csak mutogatok: másokra. Ebből következik, hogy valamit ki kéne találnom, mert azt mégsem írhatom ide: a slendrián fogalma­zásért a szerkesztő, a nyomdahibákért a nyomdász... a hely­telen mondanivalómért pedig a főszerkesztő felel. így van ez egyébként. Csak hát az a különbség, hogy attól még az én ne­vem áll kiszedve és kinyomtatva az írás alatt. így aztán nekem kell elvinni a balhét. Természetesen írhatnék - néha írok is, de ez inkább a te­hetség hiányát jelzi - lózungot. Vakulj magyar! Még talán di­cséretet is kapnék. Beszélgetőtársaimtól bizton elvárhatnám. És az olvasó? Egyébként is sokkal jobb lenne szépen ecsetelni a jövőt. Azt, hogy így van rendjén mindaz, ami van. Nyugodtságot, kiegyensúlyozottságot sugallnék. Az olvasó érdekében. Hi­szen a szerencsétlennek amúgy is annyi baja van. Az adóval (sajnos nekem is). A folyton emelkedő árakkal. A még mindig krónikusan újra íródó hiánycikklistával. A munkanélküliség rémével. A magyar-román helyzettel... Nem szabad idegesíteni az embereket. Úgyis annyi bajuk van. Egyetértek. Akkor ha nincs okunk idegességre. Ha rendben mennek a dolgaink. Ha nem idegesítjük olyan felszólító levéllel, hogy írja meg az adóhivatalnak: ki tervezte, ki kivitelezte... a házat, a gá- szerelést. Ha nem akarunk megmagyarázni olyat, hogy azért kell emelni a sör és a cigaretta árát, mert valahogy ki kell gazdál­kodni a százforintos családipótlék-emelést. Ha erre kellene a pénz, akkor csak emeljenek. De nem hiszem, hogy erre költik.- Egyszerűbb lenne - mondom beszélgetőpartnereimnek - átmenni a szomszéd gyárba, hivatalba, irodába és megkér­dezni azokat, mit kellene a másiknak: vagyis a szomszéd gyárnak, hivatalnak, az irodában dolgozóknak csinálni. Aztán rögtön el is szégyenlem magam, mert úgy érzem, nem szabad cinikusnak lennem. Okos, higgadt szavakkal kellene megmagyaráznom a dolgokat. Ezért van toll a kezem­ben és ezért nyomtatják ki negyvenezer (néha több százezer) példányban a gondolataimat. De, mégsem tehetem, mert mégsem mindegy, hogy mi áll a nevem fölött. Üres fecsegés, vagy magvas gondolat. Megelégszem-e a lózunggal, vagy felfelé, oldalt és lefelé mu­tató hüvelyk - esetleg - mutatóujjam levegő bökdösésével. Csak egyetlen kérdésem van mindenkihez - magamhoz is -: mit szeretne másképp csinálni, ott azon a helyen, ahol éppen van. Mutogatás és jelszó nélkül. Másképp? HAZAFI JÓZSEF Őrlődő malmaink Nyolc malom működik összesen me­gyénkben, ma 1988-ban. Régi malomé­pület azonban falvainkat járva szép számmal láthatunk még. Néhányat kö­zülük felújítottak és új funkcióval láttak el, a többiek elhanyagoltan, siralmas ál­lapotban várják a pusztulást. Soroza­tunkkal ezen jeles ipartörténeti emléke­ket mutatjuk be, s most az aratás dere­kán felhívjuk rájuk a figyelmet. Hátha mégis megmenthetők. A gabonaőrlés több ezer éves történe­te szorosan összefügg az emberi táplál­kozás, a technika valamint a földművelés múltjával és fejlődésével. őseink kb. időszámításunk előtt 5000 évvel kezdtek a magvak feldolgozásával foglalkozni. A szemeket kövek között ösz- szezúzták, vízzel péppé keverték, s forró köveken megfőzték, megsütötték. Az egyszerű őrlőkövektől hosszú út vezetett a gőzmalmokig, melyek későbbi modernizált változatai adják ma is étke­zéseink nélkülözhetetlen alapanyagát: a lisztet. A kézimalmok fontos háztartási eszkö­zök voltak, a római katonaságnak még. hordozható tábori malmai is voltak. Ké­sőbb a száraz-, taposó-vagy tiprómal- mok meghajtására állati, sőt - főleg bün­tetésből - emberi izomerőt is igénybe vettek. Bizonyára nem véletlen, hogy ez utóbbi malmokat vérmalmoknak is ne­vezték. A valószínűleg több ezer éves vizike- rék lényegesen megkönnyítette az őrlést, így a természet által szolgáltatott erő je­lentette a patak- és hajómalmok energia- forrását egészen a múlt századig, a gőz és villamos áram térhódításáig. Az 1800-as évek közepén a magyar malomipar annyi és olyan jó minőségű lisztet őrölt, hogy egyetlen európai or­szág sem múlta felül. A világon a második helyen állt. A siker gróf Széchenyi Istvánnak kö­szönhető, aki 1841-ben megépítette a pesti József Hengermalmot azzal a céllal, hogy „Hazánk gabona helyett végképp liszttel űzze kereskedését.” A József ná­dorról elnevezett hengermalom a magyar malomipar mérföldköve. Itt működtek ugyanis hazánkban első­ként kövek helyett hengerszékek, s itt dolgozták fel először az acélos magyar búzát az eddiginél szebb és jobb lisztet adó magasőrlési eljárással úgy, ahogyan arra külföldön nem voltak képesek. Mechwart András, a Ganz Gyár igazgató­ja feltalálta a ma is használt kéregöntésű hengert, amely kiszorította a köves őrlést, Haggenmacher Károly pedig kikisérle­Mechwart-féle hengerszék. Készí­tette Ganz és Társa Budapesten, 1895-ben. tezte a síkszitát, amellyel elsőként ha­zánkban tudtak 12-20 féle finomságú lisztet előállítani. így Magyarország malomipara világhí­rűvé vált. AII. világháború előtti évszázad a hazai malomipar fénykora volt. A különböző meghajtású malmokból 1863-ban 21 ezer 132 dolgozott országszerte, közülük 147 gőzmalom, 7966 száraz-, 4031 hajó- és 9173 patakmalom volt. A kisebbek A megye ma is üzemelő malmai közül a legrégebbi az 1863- ban épült bonyhádi. Most takarmányt kevernek benne. A taposó-, más néven vérmalmokban gyakran rabokat dolgoztattak Erotikus szimbólumokkal díszített kézi őrlő azonban nem bírván a versenyt, sorra leálltak, 1906-ban már mindössze 619 szárazmalmot tartottak nyilván, szemben a gőzmalmokkal, melyekből ekkorra 2075 duruzsolt. Megyénk - jó gabonatermő vidék lé­vén - szintén bővelkedett malmokban. Az 1869. évi összeíráskor 115 települé­sünkből 79-ben összesen 368 malom működött. Az 1817-esTudományos Gyűjtemény­ben „Moldoványi” aláírással a követke­zőket olvashatjuk egy fronnyunk fia Ha- nák János által Györkönyben készített újszerű malomról: „Igen helyes lenne, ha némely Tolna Vármegyeiről leírattatnék, mert érdem s dicsőség az illyen ujj eszközöket a hazával megösmértetni, hogy ne csak a külföldi csekéllségeket csodálja, hanem tudja önn művészeit megösmerni, ugyan azokat megbecsül­ni.” Magyarország műemlékjegyzéke Tol­na megyében 219 megőrzésre méltó épületet említ. Közöttük egyetlen malom sincs. CSER ILDIKÓ Fotó: GOTTVALD KÁROLY Újra több a kisiparos Átmeneti visszaesés után újra nőtt a kisiparosok száma. Jelenleg összesen 154 ezren dolgoznak, közülük 84 ezren főállásban, 52 ezren munkaviszony mel­lett, 18 ezren pedig a nyugdíjukat egészí­tik ki a kisipari tevékenységből származó jövedelemmel. így most az év elejeinél kétezerrel, az áprilisinál azonban hét­ezerrel többen dolgoznak magánvállal­kozóként. Mint azt a Kisiparosok Országos Szer- veztében elmondták, igen nagy azonban a fluktuáció. Januártól május végéig több mint 18 ezren adták vissza iparengedé­lyüket, ugyanakkor csaknem húszezren váltottak újat. Mezőgazdasági „toplista" Elkészült a MÉM Statisztikai és Gazdaságelemző Központjában a mezőgazdasági üzemek 1987. évi gazdálkodása alapján az úgyneve­zett „toplista”, amelyben a száz, leg­eredményesebben dolgozó mező- gazdasági üzemet sorolják fel. Az állami gazdaságok és kombinátok kategóriájában a hatodik helyen ta­lálható a Dalmandi Mezőgazdasági Kombinát. A mezőgazdasági terme­lőszövetkezetek közül 14. a naki, 15. az aparhanti, 16. a paksi Dunamenti Egyesülés Téesz. A 22. helyen talál­ható a döbröközi, a 33.-on a zombai, a 43.-on a kapospulai, a 44.-en a tengelici, a 45. helyen pedig a bony­hádi Pannónia Téesz. A „toplista” a 47. helyre sorolja a paksi Szabadság Téeszt, 57. a ger- jeni téesz, 76. a dombóvári szövet­kezet, 80. a teveli téesz és 88. a szedresi Hunyadi Mezőgazdasági Szövetkezet.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents