Tolna Megyei Népújság, 1988. július (38. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-18 / 170. szám

1988. július 18. Képújság 3 A hadüzenet nélküli háború akkor kez­dődött. amikor az első iraki szállítmányt elindították a Tolna Megyei Állami Építő­ipari Vállalat lakatosüzeméből. Minden építésvezetőségen szidták a lakatosokat, mert megfogták az isten lábát. Azaz de­geszre keresték magukat. Azóta tíz év telt el, s a háború békés vizekre „terjedt”. * Grosch Géza főüzemvezetőt hallga­tom.- Az egész exportügy úgy kezdődött, hogy kerestük a munkát. Abban az idő­ben, jó tíz évvel ezelőtt, mi már láttuk, hogy az építőipari beruházások területén visszafogás lesz. Be is jött a jóslatunk. Bennünket azonban nem ért váratlanul az új helyzet, mert volt kész termelési programunk - hadd ne mondjam meg, hogy milyen összeköttetések révén. A tény: iraki rendelést kaptunk. Iskolaabla­kokról volt szó. Vasból készült iskolaab­lak, üvegezve, leföstve, kamionba rakva. És hogy mást nem mondok: egyetlen üveg sem törött ki az 1200-nál is több ab­lakból, mire célhoz ért. Elégedett volt a vevő. Jó pénzt hozott a vállalatunknak, jó hírünket keltette, terjesztette, mert ponto­san és jól dolgoztunk. A TÁÉV lakatosüzemének lényegében önálló elszámolásrendszere korszerű. A brigádok munkájának szervezése most még egy kis komputerrel - anyagellátás, teljesítés, az emberek teljesítménye stb. - történik, de jövőre kapnak egy na­gyobb IBM-et, amely a gazdaságosságot még jobban ellenőrzi. A lemez szabásá­tól egészen a föstésig mindent a gép szá­mít ki, már ahogyan a szakemberek belé- táplálják a tudnivalókat. Az építőiparban az utóbbi években ta­pasztalható változás a TÁÉV-nél is ész­lelhető. Láthatjuk az építkezéseken: kívül csicsásabb erkélyek, bejárati ajtók van­nak. Ez pedig mind-mind lakatosmunka. Ugyancsak a belső gépészet is több, szebb, nívósabb lakatosmunkát kíván. Fehér József brigádvezető. A lakato­süzem legjobb brigádjának a vezetője. Pillanatnyilag heten vannak, de tíz is volt a létszámuk. Most hat tanuló nyári gya­korlatát tölti itt a jó szakemberek irányítá­sával.- Nézze, én nem féltem attól, hogy az exportmunkával majd leégünk. Ez az épületlakatos mesterségtől kissé távol lévő téma azonban nekünk erőpróbát is jelentett. Abban az időben még voltak ak­tív géemkák, és a standardidőben is rá­hajtottunk. Szóval az tetszett nekem leg­jobban, hogy amikorra a főnökök vállal­ták a munkát, mi kamionba raktuk a por­tékát. És persze jól is kerestünk azokkal az iraki ablakokkal. Fehér József brigádvezetö bemuta­tásra előállított egy fűrészgépet, amely mintapéldány, a többi száz alkatrészei a műhelyben vannak A folytatásról ismét a főüzemvezetö beszél.- Valamivel több mint egy éve kezdő­dött, az NSZK-beli cég vezetőjének ma­gyar ismerőse megtudta, hogy mi tisztes­ségesen dolgozunk, és felkeresett ben­nünket. Hozott egy vázlatot, faesztergáról volt szó. Egyszerű barkácsgépről, ame­lyet a német el akart adni saját üzletháló­zatában. Megnéztük a rajzot, összedug­ták a fejüket szerkesztő kollégáim, és hajrá. A prototípuson alig módosított a német. S első tételre száz esztergát szál­lítottunk el. Aztán jött a válság... Mert miért ne lenne a mi szakmánkban is vál­ság? A megrendelő azt mondta: betelt a piac - eddig ötszáz darabot készítettünk az esztergákból -, hanem most fűrészre van szüksége...- A fűrészhez is adott rajzot. Ez ugyan­csak barkácsszerszám, háromszáz milli­méteres tárcsával. No, amikor idejött a Géza bácsi - mondja a brigádvezető -, akkor kissé megrökönyödtünk, hogy az istenbe, megint váltunk? Aztán elmagya­rázta, hogy mennyi, meg mi pénz van benne, hogyan szervezzük a munkát, és kérem, azóta fut a fűrész... Elfűrészelhe- tetlenek vagyunk. Nocsak?- Már azért, mert a folytatás is érdekes. Tudja, itt úgy összehozták a főnökök a té­mát, hogy flottul megy a gépek alkatrészei­nek legyártása, mi pedig összeszereljük. A hó végére el kell küldenünk száz fűrészt. Nézze meg, a műhelyben készek már az al­katrészek, vagy egy részüket most csinál­juk. Itt van a géphez szükséges minden al­katrész. A faddi tsz küldi például az öntvé­nyeket. És a mi dolgunk, nekem és a kollé­gáimnak, hogy amikor minden együtt van, összeszereljük. És a kamionra fölcsava­rozva elküldjük a megrendelőnek. Kollégámmal járjuk az ismert terepet, hiszen évente érdemes ide visszatérni, ahogy Fehér József mondta, az elfűré- szelhetetlenek közé. A gépcsarnokban mérsékelt nyugalom. Egy-egy elkerített részben két-három ember dolgozik. Kö­szörűk hányják a szikrát, hegesztők vil­lognak. Kalapáccsal nagy lemezeket egyengetnek, füldugós emberek püfőlik a lemezt. Amott pedig Szabó László meg­bízott üzemvezető tárgyal egy csapat fér­fival. A megbízott üzemvezető is részese a sikernek.- Nekünk az volt a dolgunk, hogy olyan emberekre bízzuk ezt a fontos munkát, akik többre képesek, mint egy átlagos épületlakatos ember. Jól választottunk, a fiúk megkedvelték a szokásostól eltérőt, és kedvvel dolgoznak rajta. Az az igaz­ság, hogy az exportmunkát nem tudjuk úgy megfizetni, mint az kívánatos volna. Tudja, ha egy átlagos épületgépészeti, azaz lakatosmunkát végez a dolgozó, nem kell annyira ügyelnie a tizedmillimé- terekre, mint nálunk, hiszen egy vasab­laknál nem lényeges, ha egy milliméterrel is szélesebb, mint a megadott méret. Tam József brigádvezető azonban még megtoldja:- Látná, amikor innen kiváló minőség­ben kiviszik az ajtót vagy ablakot és a be­szerelés helyén dobják, vágják, és aztán a munkát ide visszahozzák: csináljátok meg - mondják, pedig mi egyszer már megcsináltuk. Az építkezésen megy tönkre a mi munkánk. Nem tudom, ha az a német úgy kapná meg az esztergát, mint ahogyan hozzánk visszajövesztik az ablakot, lenne-e még itt üzlet. Aztán - mondom, lehet, hogy megírja, lehet hogy nem, de az lehetetlen, ami ebben az or­szágban anyagellátás szempontjából van. Ott hever a padomon egy munka, nincsen hozzá az egész országban 65- ös acél. Miként lehet így dolgozni? Fején áll minden. A lakatossal ebben maradunk, való­ban anyagellátás tekintetében fején áll Grosch Géza főüzemvezetö minden. Ezt erősítik meg a raktárban is, ahol Kocsis György raktárvezető jósze- rint üres polcokat mutat, amelyeknek tele kellene lenni, normális helyzetben. Hogy amint kell vas, csavar, egyéb anyag, hoz­zá lehessen nyúlni. Persze a jövőbe kell tekinteni. Milyen a jövő? Ott van példának okáért a molnárko­csi. Ez is külföldi rendelőnek készül. S itt van a rajzban már a hatszázas barkács- fürész. Készülnek rá. Tíz darabot, a null­szériát - megcsinálták. Rövidesen jön a vevő. És akkor még van olyan „téma” a lakatosok borítékában, amely nem kap­hat most nyilvánosságot, érthető. Hiszen a holnap nem egy nap. A száztizenkét tagú lakatosüzem az idén is körülbelül hatvanmillió forint érté­kű munkát teljesít. A jövő évi program is borítékban van. És az exportmunka is, amely, mint látjuk, kellő körültekintéssel beilleszthető az épületlakatos mestersé­gébe. PÁLKOVÁCS JENŐ Fotó: CZAKÓ SÁNDOR Ha péntek, akkor vásárlónap A boltoskislány unottan az órájára pislant, majd fél lábát a levegőbe húzva előrehajol, és hangosan átkiált a gondola túlsó oldalát támasztó társának: „Erzsi, még három óra húsz perc van vissza”. Erzsi lemon­dóan legyint, s látni, hogy legszívesebben mindketten csapot-papot maguk mögött hagyva fölöltenék az utcai ruhájukat s irány haza vagy bárhova, csak dolgozni ne kéne. Péntek van, kora délután. A városban hemzseg a nép, óriási bevá- sárlócekkerekkel közlekednek az emberek, a boltokban egyre hosz- szabb a sor. Készülnek a hét végére, s pláne ott, ahol 6- 7 tagú családot kell szombaton és vasárnap ellátni, van is mit hazacipelni. Ennek a hét végi bevásárlásnak pedig hosszú ideje a legforgalmasabb időszaka a péntek délután, s nem a csütörtöki bevásárlónap vagy éppen a szom­bat délelőtt. Aj. oka teljesen praktikus: szombaton már nem szívesen mozdul ki otthonról az emberek többsége - a hétközben elmaradt há­zimunkát be kell pótolni - sokán már péntek este kiköltöznek a tanyá­jukba, s akik falvakban élnek, azok is inkább pénteken, s a városban vá­sárolnak, hisz így biztos, hogy nem maradnak kenyér nélkül, s húst is többnyire csak a városban kapni. Akadnak munkahelyek, ahol rugalmasan alkalmazkodnak a vásárlá­si szokásokhoz, egész heti munkarendjüket úgy alakítják, hogy hama­rabb elmehessenek pénteken a dolgozóik bevásárlásaikat, apró elin­tézendő ügyeiket rendezni. Ez így helyénvaló is, hisz az adott munkát a dolgozók a heti munkaidőalap kihasználásával minden bizonnyal elvé­gezték, jöhet tehát a megérdemelt, bár nem mindig pihenéssel töltött hétvége. A pihenést azonban sok helyütt már pénteken reggel elkezdik, s mondhatni, nem is csinálnak túlságosan nagy titkot ebből. Jó darabig föl sem tűnt a dolog, elhittem hogy házon kívül, területen, valahol az épületben, a másik vállalatnál, a főhatóságnál teszi a dolgát, akit éppen keresek. Ám egy alkalommal úgy jártam, hogy a munkahelyén péntek délelőtt nem találtam az illetékest, s a titkárnő azzal igazított el, hogy X elvtárs a társvállalatnál tárgyal. Alig hittem a szememnek, mikor félóra múlva demizsonnal a kezében, sportos öltözékben a buszmegállóban megláttam. Teljesen nyilvánvaló: igyekezett a birtokra, akárha csak ráérő nyugdíjas lenne, vagy a szabadságát töltené. Meglehetősen gyakori, hogy a vállalatoknál, üzemeknél, hivatalok­nál hétfőn délelőtt értekezleteket tartanak. Ilyenkor beszélik meg az egész heti tennivalót, a termelő vállalatoknál a munka ütemezését, az anyagok beszerzésének rendjét és módját, ilyenkor a nyári szabadsá­gok idején a műszakbeosztást. Ugyanez zajlik a hét első napján a hiva­talokban is: osztályértekezletek, csoportvezetői értekezletek, majd a csoportértekezletek követik egymást. Mire egyelőadó egy nagyobb hivatali apparátusban megtudja, hogy az adott héten mi lesz a dolga, hétfő délelőtt fél tizenkettőre jár az óra. Ilyenkor már meg nem is érdemes komoly dologba fogni, hisz itt az ebédidő. Ebédidő. A kedvenc témám. Nálunk fejlettebb országok életmódjá­ról, munkastílusáról szóló beszámolókban gyakran olvastam: délben csupán egy szendvicset kapnak be a dolgozók, nem érnek rá ebédelni, főtt ételt este és otthon, munkaidő után esznek. Itthon ez nem így van. Az ebédidő szent és sérthetetlen, s Magyarországon déli tizenkettő és egy között megáll az élet: ebédel az ország. Ilyenkor nincs az az em­ber, aki képse lenne elintézni valamit, megtalálni valakit. Sok helyütt már reggel azzal kezdődik a nap, hogy a kávézóban - s még a kávé is! - leadják a napi ebédjegyet, megbeszélik, hogy mi lesz az ebéd, s hogy a szakácsnő vékony vagy vastag rántással készíti a kelkáposzta-főze­léket. * Ezután kezdődik a munka, ha éppen kezdődik. Általában megfigyel­hető, hogy a munka - értekezlet - étkezés idejének aránya nem más­tól, mint éppen a munkahelyi vezetőtől függ. Ahol munkacentrikus a vezetés, ott kevesebb az értekezlet, s a munkáról, nem pedig az étlap­ról beszélgetnek legtöbbet az emberek. Ahol a munka a legfontosabb, ott ez a vállalat, az üzem eredményén ez meg is látszik, hisz a legfonto­sabb, nem pedig a kevésbé lényeges dolgokkal törődnek. Ott viszont, ahol sok időt töltenek nem hasznos és értelmes értekezlettel, hanem szófecsérlő összejövetelekkel, az üzemet sem a legjobbak között tart­ják számon. Szerény kisközségbeli üzem, majdhogynem omladozó irodaépület­tel. A megye legtávolabbi csücskében van - többnyire mire ideérke­zünk, délfelé jár az idő. Az épületben egyetlen hölgy: a szomszéd köz­ségből átjáró pénztárosnő őrzi a házat. Minthogy üzemi konyha nincs, papírból ebédel, s az ő tiszte eligazítani a rosszkor érkező látogatót, várjon egy óráig, akkor jön vissza mindenki. Oktalan kíváncsiságunkra, hogy netán az üzemvezetőt hol találjuk, nyugodt természetességgel felel: az üzemvezető ilyenkor délben otthon, ebéd után leszokott dőlni fél órára. Azt mondják a bölcsek: a hosszú élet titka az ebéd után pihenés. De hát kanyarodjunk csak vissza másik témákhoz: ha péntek, akkor munkaszünet, illetőleg sok helyütt jóval kevesebb, kényelmesebb munka, mint más napokon. Őszintén szólva, nem tudni, miért csütörtö­kön tartják országszerte a bevásárlónapot, s miért nem pénteken. Ha jól emlékszem, a csütörtöki napra sem kaptunk annak idején értelmes magyarázatot. Pedig ha este nyolcig, és nem öt meg hat óráig lehetne ügyes-bajos dolgainkat, vásárlásainkat elintézni, bizonyára keveseb­ben kérnének kilépőcédulát a gyárakban, üzemekben ebben az idő­ben, s nem két három órakor lenne fájront a közhivatalokban sem. Ahogy az utóbbi hetek helyzettisztázó eszmecseréiből, gazdálkodá­sunkat elemző írásaiból, szorongató gazdasági helyzetünkből kiutat kereső előadói beszédekből világosan kitűnik: minden értelmes mun­kával eltöltött napra a napok minden órájára és percére szükség van. Mert zsebre tett kézzel élni a hét egyetlen napján sem lehet. D. VARGA MÁRTA ÍSa S 4 illd Jwiü i |Tj lU ) r - I • -«/ "2 ■L éaiw^ w ••' * *' Fazekas István - a hegesztöpajzs mögött - egy ipari tanulóval készíti a gép talpát

Next

/
Thumbnails
Contents