Tolna Megyei Népújság, 1988. július (38. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-15 / 168. szám
1988. július 15. tfEPÜJSÄG 5 IN ♦ SZABADIDŐ ♦ Családlátogató Kistestvér született Uj élet köszöntött be a szekszárdi Ruppert család otthonába - a kis Orsolya. Most ismerkedik a világ furcsaságaival, az erős fénnyel, ami bántja a szemét, azzal, hogy naponta többször is tisztába teszik, az anyai méh védettsége után már csak a kiságyban „jutott hely” és még sorolhatnám. Mindezt azonban kárpótolja, hogy édesanyja a saját testéből táplálja, szoptatja. Ilyenkor ugyanaz a meghitt, bensőséges kapcsolat van köztük, mint amikor még az anyaméhben volt. Nyugodt, békés gyermek. Amint Ruppert Józsefné megetette, egy kis idő múlva már csak a békés szu- szogását halljuk. Elaludt. Édesanyja megigazítja rajta a takarót és mosolyogva pillant le rá. Ákos, Orsolya testvére Csinálsz rólam képet? kétéves múlt. A játékhalmazból sorra hozza megmutatni kedvenc autóit. Kis barátját emlegeti, aki még a Balatonon, van, de Ákos örömére nemsokára hazajön és együtt játszhatnak a játszótéren egymás autóival. Az örömbe szomorúság is vegyül, mert azon a napon, amikor új élet köszöntött a családba, egy másik elmúlt. Meghalt a nagymama, a feleség édesanyja. Közeledik az ebédidő, Orsolya is jelzi, hogy megéhezett. Ruppert József, az édesapa meghozta az ebédet és miután Orsolya jóllakott, asztalhoz ül a kis család. Fotó: mr. Győri László: Éjszaka Kúszik a farkas éji lidérce inni a lékre. Totyog a tas-tas erre az éjre fölpiperézve a tarka ruca. Futkos a farkas éji lidérce, szomjas az ordas éjjel a vérre. Nagy foga odvas, hussan a tas-tas ma nincs vacsora. Aktuális tanácsok utazáshoz Az utazás fontos kelléke a bőrönd, és sokak által nem kedvelt velejárója a csomagolás. Ezzel kapcsolatban néhány fontos dolgot érdemes megjegyezni. Először is a kiszemelt koffernek legyen jó a zárja, a cipzárja és a fogója. Egy közepes bőrönd mellett elkél egy olyan táska is, amibe mindazok a holmik kerülnek, amelyeket az utolsó percig halasztunk berámolni, például piperecikkek, fogápolási eszközök, vagy amelyekre az úton szükség lehet: ernyő, esőkabát, kardigán. Célszerű előre teljes listát készíteni, hogy tudjuk, mit kell rendbehozni, odakészíteni, esetleg megvásárolni, s ha bepakoltunk a bőröndbe, kipipáljuk a listán. A lista alapján csomagolunk hazautazáskor is, így nem felejtünk ott semmit. A nehéz vagy nem gyürűdő holmikat tegyük alulra, a kényesebbeket ezek tetejére. Aki nem akar rögtön érkezéskor vasalással bíbelődni, tegyen a ruhák közé selyempapíríveket, nem gyűrűdnek a holmik. A bőrönd sarkait és az oldalán levő kis hézagokat töltsük ki a kisebb holmikkal: Ide rakhatjuk például a selejtes nejlonharisnya szárába bújtatott cipőket, amelyekbe előzőleg bedug- dostuk a harisnyákat, a zoknikat. A szükséges holmikat érdemes úgy ösz- szeállitani, hogy a ruhadarabok egymással variálhatók legyenek, így a kevés holmi is elegendő lesz. Egy apró ötlet a nyaraláshoz: vegyünk egy-két nagy üveg Diana sósborszeszt, és öntsük át egy jól kimosott, üres és könnyű, de jól záródó műanyag flakonba. Vigyünk magunkkal egy csomag vattát is, s amikor már szédelgünk a hőségtől, egy marék vattát itassunk át sós- borszesszel, s dörzsöljük le magunkat tetőtől talpig. Még órák múlva is kellemes, friss a közérzetünk, szinte úgy érezzük, hogy végre kicsit fázunk. Rajz és szöveg: Bányai Katalin STOP Az első félév baleseti mérlege Megyénk útjain ez év első hat hónapjában 236 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt, 30%-kal több, mint 1987 első félévében. A balesetek során 22 ember meghalt, 128 súlyosan, 207 könnyebben megsérült. A balesetek 16,5%-ánál (39-nél) az okozó járművezető ittas állapotban volt. A balesetek csaknem 80%-a gyorshajtás, elsőbbség meg nem adása, szabálytalan előzés, kanyarodás és figyelmetlen vezetés miatt következett be. Legtöbbet, az összes baleset 55,5%- át személygépkocsik vezetői okozták. 26%-áért viszont a motorosok, segéd- motorosok és kerékpárosok voltak felelősek, közülük is legtöbbször a segédmotor-kerékpárok vezetői. Ök nem egyszer ittas állapotban, vezetői engedély nélkül, vagy járművükön személyt is szállítva borultak fel, kerültek gépkocsik kerekei alá. Szabálytalankodó gyalogosok miatt 11 baleset történt, amelyeknek több, mint a felét a megye székhelyén és annak környékén okozták a járművek féktávolságán belül, sokszor kilátást gátló akadály mögül, váratlanul úttestre lépő gyalogosok. Különös figyelmet érdemel, hogy az első félév baleseti statisztikájában sok gyermek és fiatalkorú szerepel okozóként. A felügyelet nélkül hagyott, úttestre körültekintés nélkül rohangáló kisgyerekek mellett az említett korosztályokhoz tartozók jártak leggyakrabban szerencsétlenül önhibájukból kerékpározás és segédmotorozás közben is. P1ÁCSEK GYÖRGY MKBT N v SZABADIDŐ ❖ Nyári finomságok Málnaszörp Hozzávalók: 1 kg málna, 75 dkg cukor. Az érett málnát összenyomkodjuk és porcelán- vagy üvegedényben egy hétig meleg helyen tartjuk (nem napon!). Vászonzacskón átszűrjük, kinyomni nem szabad, hagyjuk lecsepegni. Akkor hozzáadjuk a 75 dkg cukrot, és 10 percig forraljuk, közben a habját leszedjük. Üvegekbe töltjük, lekötözzük és gőzöljük. Ribizlidzsem Hozzávalók: 1 kg ribizli, 1/2 kg cukor, szalicil. A ribizlit megmossuk, száráról leszedjük és áttörjük. Levét 20-25 percig főzzük, a léhez hozzáadjuk a cukrot. Addig főzzük a cukorral, mig a habját el nem fövi teljesen. Tiszta üvegekbe töltjük, szalicilt rakunk bele (minden üveg tetejére egy késhegynyit), lekötjük és gőzöljük. Gyümölcsfagylalt Hozzávalók: Bármilyen gyümölcspépből 4 dl, 8 dkg cukor, 2 db citrom leve. Négy dl vizet a cukorral és citromlével felfőzünk, ha kihűlt, hozzáadjuk a gyümölcspépet, formákba öntjük és fagyasztjuk. , Vaníliafagylalt Hozzávalók: 2 pohár tejszín (2,5 dl), 2 db tojás, 15 dkg cukor, 1 rúd vanília. A két tojást habosra keverjük, hozzáadjuk a tejszínt, a cukrot és a feldarabolt vaníliarudat. Állandó keverés mellett felfőzzük, majd a tűzről levéve tovább keverjük, míg teljesen lehűl. Szitán átpaszírozzuk, fagylaltospoharakban fagyasztjuk. Parfé likőrből Hozzávalók: 4 dl tejszín, 3 db tojás- sárgája, 6 dkg cukor, 1 dl gyümölcslikőr (ananász, narancs stb.), 2 dl felvert tejszínhab. A tojássárgáját a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a tejszín negyedét, összekeverjük, és a forrásban lévő 3 dl tejszínhez öntjük, sűrű krémmé főzzük. Majd levesszük a tűzről, lehűlésig keverjük. Ha kihűlt, hozzáadjuk a felvert 2 dl tejszínt és a likőrt. Formában fagyasztjuk. A hét vége sportműsora Péntek Kerékpár: A XIV. Gemenci Nagydíj nemzetközi országúti verseny első szakasza. Rajt Szekszárdon, a Mártírok terén 16 órakor, cél a Kálvária kilátón, ahol a várható befutás 19 órától. Szombat Kajak-kenu: Dombodban 12 órától Atom Kupa serdülő-, ifjúsági és felnőttverseny. Kerékpár: A XIV. Gemenci Nagydíj nemzetközi országúti versenyen 10 órakor egyenkénti indítású hegyi verseny a Garay térről. Az utánpótlás korosztályúak amatőr versenye és a nők országos kritériumbajnoksága 15 órától. Ünnepélyes megnyitó 19 órakor, a háztömb körüli futam 20 órától. Vasárnap Kajak-kenu: Domboriban 9 órától folytatódik az Atom Kupa serdülő-, ifjúsági és felnőttverseny. Kerékpár: A XIV. Gemenci Nagydíj nemzetközi verseny negyedik szakasza. Rajt 10 órakor Szekszárdon a Mártírok terén, a cél ugyanott, várható befutás 14 órától. A jó út Ilik kér- Kérdezhetek tőled valami olyat, amit gyerekeknek nei dezni? - érdeklődött Hamar Hümér tavaly-tündér.- Kérdezhetsz, csak azt nem tudom, miért kérdezed, ha tudod, h nem illik? - töprengett Kackiás Kázmér kirakel-mester.- Azért, mert nagyon, de nagyon furdalja az oldalamat a kíváncsiság, és a felnőttek ilyesmire alig figyelnek oda.- Biztosan nem dudorodik ki az oldalad...- Mondd meg, de őszintén: okosak a felnőttek?- Persze, hogy azok. Nagyon sokat tudnak, kitalálnak ezerféle gépet, ami könnyíti a munkát, legyőzik a nehézségeket...- Igen ám, de ezt együtt csinálják. Egyenként is okosak?- Természetesen, különben együtt hogyan lehetnének azok?- Te mondtad: természetesen, úgy, ahogy a hangyák meg a méhek. Ők sem tudnak egyedül semmit csinálni, csak a bolyban.- Ez egy kicsit igaz az emberekre is, de azért a légbutább felnőtt is okosabb, mintáz összes hangya és méh együttvéve.- Ezt elhiszem, de akkor miért nem tudnak úgy élni, hogy boldogok legyenek?- Talán azért, mert nem tudják igazából, mit akarnak.- Nem akarnak örülni az életnek?- Dehogynem, csak nem mindig találják meg a jó utat. Van, amikor azt hiszik, már rajta járnak, de aztán kiderül, mégsem az.- Miért, talán döcög?- Úgy is mondhatjuk, de inkább rossz felé vezet.- A jó út nem rázós és jó felé vezet? (- Néha az is hepehupás, ezért nehéz tudni, melyik a helyes út.- Igaziból van ilyen út?- Hinni kell benne, hogy van.- És ha valaki nem hiszi, akkor nincs?- De, talán akkor is van, csak az olyan, mintha sötétben mennél.- Az nagyon rossz. Neked van jó utad?- Bízom benne, néha tudom, néha érzem, máskor meg alig.- És olyankor nem esel hasra?- Még ezt sem tudom, mert ezt nem úgy érzi az ember, mint az igazi hasraesést.- És, amikor tudod a jó utat, megmondod másnak is?- Nem biztos, hogy az más számára is jó út... Különben nem mindenki szereti, ha megmutatják neki a helyes utat. A legtöbb felnőtt úgy van ezzel, hogy leginkább önmagában bízik.- Ha én egyszer megnövök, akkor tudni fogom a helyes utat?- Ezt nem lehet előre megmondani. Remélem, hogy igen.- Azon az úton szeretik egymást az emberek?- Igen. Ez az egyetlen lehetőség, hogy végigjárjuk.- Akkor én meg fogom keresni azt az utat, jó?- Jó, de ne feledd magaddal vinni a három b-t.- Ne haragudj, de én már nem harmadikos vagyok, hanem negyedikes. Ha nagyon akarod, azért magammal vihetem.- A három b nem osztály, hanem három jóbarát: becsület, bátorság és bölcsesség. Nélkülük nem jutsz messzire.- Velük együtt boldogan és okosan élek majd?- Majdnem biztos. Csak még pattogásgátlót kell beszerezned.- Azt nem akarom, én nagyon szeretek ugrándozni.- Nem is az ellen, hanem felpaprikázódás és pattogás, düh és bosszúság, méreg és indulat ellen.- Hű, ilyet akarok, már most is jó lenne. Hol lehet ilyen szert venni? - kérdezte Hamar Hümér.- Ez nem kapható. Ezt a szívünk „termeli”.- Nekem is termeli? Ezt magammal vinném arra az útra.- Ahogy ismerlek, -neked is. Szerintem mire útnak indulsz, elegendő lesz belőle - biztatta Kackiás Kázmér.- Akkor jó. Majd sok gyümölcsöt eszem, az biztosan hasznos erre is... MESEMONDÓ KACKIÁS A kis Orsolya álomba szenderülve