Tolna Megyei Népújság, 1988. július (38. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-14 / 167. szám
4 Képújság 1988. július 14. r ■ . • • MŰVELŐDÉS _________________________________ _________' ___________> P ortrésarok Nem intézménybe járó, hanem művelődő közösséget... Azon kevés népművelő közé tartozik D. Szabó Mária, akik tudatosan készültek erre a pályára, és ma sem kényszerpályaként élik meg munkájukat. A szó igaz és még érintetlen értelmében hivatásuknak tekintik. így érthető, hogy életében nincsenek nagy kanyarok, kitérők, attól kezdve, hogy az egykori fonyódi gimnazista környezete legnagyobb megdöbbenésére és bölcsészet helyett a Szombathelyen akkor induló könyvtár-népművelés szakot választotta.- Akkoriban a klasszikus népművelést tanították még, a Kiss Gyula bácsi féle modell vésődött belénk - emlékezik a szakma minden lépcsőfokát megjárt, ma a paksi közművelődési intézményeket irányító igazgatónő. - Az emberekkel való foglalkozás elméleti felkészítését, megalapozását jelentette ez, igaz, a mainál jóval kidolgozatlanabb volt még ez a tudomány. A napi gyakorlatban, majd munka mellett az ELTE bölcsészkarán szereztem meg a tudományos igényű elméleti ismereteket, de az indulás, akkori pályatársaimmal együtt meghatározó. A humánus beállítódás a fiatal pályakezdő számára a romantikus, önmaga megméretésére, a gyors visszajelzésre leginkább alkalmas falusi népművelés felé vonzotta, ez azonban visszatérő, de meg nem valósuló álom maradt. Szép nosztalgia ma is, de beteljesedése csak akkor és ott következhetett volna be, talán az évekkel nyert különös értelmet. Mindnyájan ilyen álmokkal élünk... A prózaibb, de nem kisebb feladatnak kellett hát megfelelni az Ifjú népművelőnek: a kaposvári művelődési központban járta végig a szakma területeit és lépcsőit, klubostól, előadótól kezdve volt módszertanos, foglalkozott a munkahelyi művelődéssel, a szakmai ranglétra csúcsát pedig a szekszárdi Babits Mihály Megyei Műveldési Központ szakmai igazgató- helyetteseként érte el. Hogy miért váltott 16 év után? Vonzó lehetőség és szigorú kritérium, mérce volt a Paks város által felajánlott igazgatói állás, amivel élni és aminek megfelelni egy elvont, elméleti, többnyire adminisztratív tevékenység után kellett.- A legnagyobb sikeremnek azt érzem, hogy nem vesztettem el azt a képességemet, hogy az emberekkel csináljak valamit, formáljam őket, megértessem magam. Bár ez a feladat jórészt menedzselést, a munkatársaimnak a feltételek megteremtését, a szakmai munka zavartalanságának biztosítását követeli, a D. Szabó Mária „Az emberek bizalma a legnagyobb erőforrásom” közvetlen kapcsolatokban naponta megméretek. Éltető visszajelzés számomra, hogy rám köszönnek az utcán, atyai jóbarátuknak tekintenek a nyug- dijasklub öregjei, a fiatalok pedig szívesen jönnek a művelődési házba, programjainkra. Bizalom a legnagyobb erőforrásom - hangzik az elgondolkodtató vallomás. Nem véletlen, hogy a rendezvények, új kezdeményezések között legtöbb a gyerekeknek szóló alkalom. Meggyőződéssel állítja ugyanis, hogy a legfiatalabb generáción keresztül lehet megnyerni a szülőket, az érdektelennek, „eélérhetetlennek” bélyegzett középkorosztályt. Felsorolni is hosszú lenne, hiszen a nyári szabadidőstábortól kezdve a gyapapusztai „kistelepüléseken” át, a dunakömlődi iskola rendhagyó énekóráiig nemcsak a résztvevő gyerekeket hozták közelebb a kultúra egyáltalán nem elvont, elméleti fellegvárához. Sőt, kiderült az is, hogy amire nem alkalmas az épület, annak más helyszínt, teret kell keresni. Lehet az Ürgemezőn, a nyugdíjasházban, vagy akár az utcán...- Nem intézménybe járó, hanem művelődő közösséget szeretnénk formálni, - a szinte eretneknek számító szavakat alig észrevehető mosollyal fogalmazza meg. Hogy az életben mit jelent ez, hiteles megmondhatói a helybéliek, akik csak annyit észlelnek, hogy a mai begubózó, fenntartásra koncentráló, a meglévőt konzerváló világban mindig új programokra várják őket, vagy ha egy kis közösségnek van szüksége rá, partnerre, támagatóra talál a népművelőkben. Másfél év nem nagy idő, a terveket, a jövőt megfogalmazni azonban soha sincs korán.- Addig maradok, amíg meg tudom őrizni a hitemet, hogy amit csinálok, az egybeesik a paksiak akaratavál, az élők törekvéseivel. Ebben a szakmában kevés a visszajelzés, persze nem a kitüntetésekre, felügyeleti szervek elismerésére gondolok. Igaz jólesik, hogy ezt már magam mögött tudom. A napi visszajelzés azonban bonyolultabb dolog... években nem mérhető.-takács-kapfinger Lehet-e pénzkérdés? _____________________________________________________________________________________ Kétségbeesetten tapasztalom, hogy a gyerekek ürülnek. Ha tíz évvel ezelőtt megkérdeztem egy diákot arról, hogy ki írta a Faustot, tudta a szerzőjét. Ma már ez nem jellemző. Mondhatnám a Csongor és Tünde-„t” is, de ugyanígy zavarba jönnek, ha Az ember tragédiájáét” említem - hangzott el a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 20. vándorgyűlésén, az ifjúsági iskolai és gyermekkönyvtár problémáival foglalkozó szekcióülésen, Vekerdy Tamás pszichológus előadásából. Ezek után felmerül bennem a kérdés, mi lenne a szerepe a könyvtáraknak, mit tehetnének annak érdekében, hogy tájékozottabbak legyünk és milyen reformokra lenne szükség a közművelődés területén, amely magában foglalja a könyvtárak helyzetét is. A tények: a nemzeti jövedelemből a közoktatásra fordítható összeg mindössze négyszázaléknyi. Ez az arány szocialista viszonyok között tekintve is alacsony. Ezenkívül megfelelő számú és állapotú helyiségek sem állnak rendelkezésre. Ebben a helyzetben kell megteremteni azt, hogy az embereknek legyen lehetőségük arra, hogy művelődjenek, informálódjanak, személyiségüket formálják. A személyiségformálást már kisgyermek korban kellene elkezdeni. A gyermek- könyvtárnak épp ez lenne a célja. Ha a könyvtárosok nem lennének leterhelve sokszor fölösleges dolgokkal, a mesedélutánokkal elősegíthetnék a gyermek belső képének kialakítását. Manapság egy család egy bérből nehezen tud megélni. Az anyák is arra kényszerülnek, hogy munkát vállaljanak, éppen ezért kevesebb idő jut a gyerekre. A mesék helyett marad a tévé és a video, amely nem mindenben pótolja a belső képet megteremtő meséket. Az ötvenes évek koncepciójával szemben, - „ahol az okos emberek kerültek a központba” és a dolgozó a munkás feladata csak az volt, hogy teljesítse az általuk előírt terveket, feladatokat - ma már kreatív, vállalkozó szellemű emberekre van szükség, de ez a személyiség kibontakoztatása nélkül elengedhetetlen. A potensen működö társadalom feladata az, hogy már a gyermekkortól kezdve kibontakoztassa az egyediséget. A könyvtáros legfőbb értéke a személyisége, amivel hatást gyakorolhat. Azt képviselje, ami a szíve szerint való, amire a gyermek vágyik. A könyvtár feladata egyben az lenne, hogy a legváltozatosabb véleményt alakítsa ki. A közoktatás fejlesztése csak úgy érhető el, ha már gyermekkorban kialakítjuk az informálódás készségét, majd a megszerzett adatok alapján a véleménynyilvánítást és erre lehetőséget is adunk. Visszapillantás a vándorgyűlésre A jól sikerült fogadáson Fotó: GOTTVALD KÁROLY Vendégek a konferenciáról Aki Szekszárdon vágatta a haját A stuttgarti egyetemi könyvtár egy része a centrumban van, másik része a város szélén. Itt minden a tizenkilencezer egyetemi, főiskolai hallgatóért folyik. Mindössze háromszázezer olvasójuk van és „csupán” kétmillió márkát kapnak a tartománytól a könyvtár fejlesztésére, egy fél milliót meg saját maguk áldoznak e célra. Hetvenhárom főállású könyvtáros és száz munkatárs szolgálja ki ezt a rengeteg embert. Aki ezt meséli Jürgen Hering, a könyvtár-komplexum igazgatója. Még azt is mondja, hogy minden tankönyv és jegyzet megtalálható náluk, ezek száma 50 ezer. Mellékesen 780 ezer könyvük van, az elévülőket persze nem számolják bele. Ja, és 4250 folyóiratot járatnak. „Teljes” higgadsággal hallgatom Hering urat. Igen, igen, a feldolgozás számitógépes, de nemcsak Stuttgartban hanem az egész tartományban, BadenJürgen Hering Würtenbergben, mert csak így van értelme. így szoros a kapcsolat a könyvtárak között. Mindössze 36 fok van, odakint, de Hering úr önfeledten mesél a könyvtáráról, három gyermekéről és arról, hogy menynyire szereti a magyar kollégákat és a konferenciákat. Persze hogy hallott a szekszárdi borról, most meg is kóstolta. De előbb levágatja a haját, erre Stuttgartban nincs idő - Natürlich... A főtitkár Itt van az IFLA főtitkára is. Paul Nauta nagyon barátságos ember, szívesen válaszol.- Járt már Magyarországon?- Még soha.- Miért éppen ezt a konferenciát választotta az első útjaként?- Mert meghívtak. Korábban az amszterdami könyvtárosiskola igazgatója voltam, és minden évben elküldtem néhány tanítványomat Magyarországra tapasztalatcserére. Ők mindig nagyon sokat tanultak, fejlődtek itt. És azért is jöttem, mert úgy érzem, hogy ez a vándorgyűlés egy kis IFLA-konferencia. Nagyon jó érzés ismerős kollegákkal találkbzni, Norvégiától Svájcig. Végezetül pedig szeretnék sokat megtudni a magyar könyvtárügyről, s a programok nagyon változto- sak.- Milyen szerepe van Magyarországnak a nemzetközi információ-cserében?- Amilyen jó csak lehet. Diplomatikusan mondtam, de ugye, így van? Nekünk már korábban is nagyon jó kapcsolatunk volt önökkel. Szép dolog, hogy létezik az IFLA, de működése csak úgy eredményes, ha minden országban „kis IFLA-k” munkálkodnak és a feladatokat a jó kapcsolattartással megoldják.- Tervek?- A kettős funkciójú könyvtárak maradnak. Szépen meglesznek egymás mellett az eltérő szerepkörök. Közbeszól a korábbi elnök asszony, a norvég Elze Grannheim: - Totalsystem, ez kell nekünk! Valami bölcset szeretnék kérdezni, de egyre melegebb van. Hát csak így folytatom: - Hogy tetszik az országunk?- El vagyok ragadtatva. De a legcsodálatosabb az, hogy itt ilyen nagy hőség van. Egyenesen fenséges. Nálunk, Hollandiában általában csak 15-16 fokot mérnek és sokat esik az eső. Most a napfényben fürdűzöm. Na és kíváncsi vagyok a híres szekszárdi borokra. RUSKÓNÉ NÉMETH JUDIT Paul Nauta Húsz könyvtár gazdasági társulása „Hogy megszüntessük az egyénenkénti kiszolgáltatottságot...” A bürokratikus igazgatási keret a végét járja A Könyvtárak Gazdasági Társasága megalakulása azt a megállíthatatlan folyamatot jelzi, amelyben ez a korábban szinte kizáróig központi forrásból, meglehetősen kényelmes helyzetben gazdálkodó, legfeljebb a szűkös lehetőségekre panaszkodó intézményrendszer működése lehetetlenné vagy legalábbis nehézkessé vált. Az új formát, hogy egy másik, igaz, kevésbé gazdag csatornát találjanak, ami a fenntartást, tevékenységi kör bővítését jelentheti, dr. Ambrus Zoltán, a Békés Megyei Könyvtár igazgatója vetette fel elsőként és jó partnerre talált a kollégákban.- Ugye jól gondolom, hogy azért sikerült könnyen megnyerni az új vállalkozásnak más szakembereket, mert nagyon aktuális és reális problémára keresték a megoldást?- Igen, bizonyos felszabaduló pénzügyi forrásokból olyan közös pénzügyi alapot hoztunk létre, ami a közös szakmai célokat alapozhatja meg a jövőben. Tudja, egy megyei könyvtárban kis pénzeket szabaddá lehet tenni, de ha egyénileg próbálja ezt felhasználni az intézmény, kevésbé hatékony és eredményes, mint másokkal együttműködve, nagyobb anyagi erővel. Valójában a pénzszűke, a lehetőségek keresése inspirálta ezt az együttes fellépést.- Kik vesznek részt a társaságban és milyen feltételekkel?- Húsz könyvtár vállalkozásáról van szó, ebben a megyei intézmények és a fővárosi Szabó Ervin Könyvtár szerepel. Az 50 ezer forint évi részvételi díj a társaság közös pénzalapja, a működés forrása. így 1 millió forinttal számolhatunk évente, ami úgy gondolom, ennek többszörösét vonzhatja. Nem meggazdagodni akarunk, hanem a meglévő szerény eszközöket is jobban felhasználni és működtetni.- Milyen tevékenységi köröket katalizálhat ez a közös pénztárca?- Elsősorban szolgáltatásokban, nagyobb vásárlásokban jelenthet segítséget, jó néhány beruházást lényegesen olcsóbban lehet megvalósítani, mint korábban. Vegyük például a számítógépes feldolgozást. A magyar könyvtárügy az új technika bevezetése előtt áll, ebben pedig elszigetelten, külön-külön történő fellépéssel sokkal lassabban haladhatunk előre, vegyük akár a gépvásárlásokat, programkészítést, vagy éppen a hálózat, kapcsolatrendszer kiépítését. Jó lehetőséget talátok abban is, hogy egyes területet, tevékenységet különböző intézmények gesztorálnak és ezeknek a feladatoknak a megoldása, a felmerülő költségek természetesen őket terhelik. Ily módon egyfajta munkamegosztás jöhet létre. De sorolhatom a könyvkiadás, könyvterjesztés, a mikrofilm-előállítás, beszerzés, könyvrestauráló műhelyek felállításának tennivalóit.- A közös fellépés bizonyára kedvezőbb helyzetbe hozza a piacon ezután a könyvtárakat...- Egészen másként tekintenek ránk a gyártók, forgalmazók, ha nem egyedül, mindenféle alapos szakmai ismeret nélkül, hanerfTmondjuk egy nagyobb széria megrendelésével hozzáértő szakembert megbízva értintkezünk velük, próbálunk üzletet kötni. Gondolja csak meg, a könyvtárosok, igazgatók többsége mennyit konyít a számítógépekhez... De hasonlóképpen érvényesülhet ez más eszközök, berendezések beszerzésekor is.- Ez úgy hangzik, mint az érdekérvényesítés egyik módja, lehetséges útja...- Pontosan ez a célunk, hogy közös érdekeinket közös fellépéssel kénysze- rítsük partnereinktől, megszüntessük az egyénenkénti kiszolgáltatottságot.- Nem tart attól, hogy egy önmaga életét élő, bürokratikus szervezetté válik idővel ez a társaság?- Semmiképpen. Ez a vállalkozás egy, már korábban is meglévő problémára orientált együttműködésből nőtt ki, csupán ezután hivatalos szervezeti keretben működik. Nincs apparátus, az igazgató- tanács tagjait nem fizetjük, hiszen valamennyi intézményigazgtónak érdeke és kötelessége, hogy az együttműködésről, lehető legjobb pénzügyi feltételekről gondoskodjon. Csak a részfeladatokat vállaló szakemberek kapnak tiszteletdijat.- Mennyire zárt ez a közösség, a kisebb könyvtáraknak lehetőségük lesz-e belépni, bekapcsolódni ebbe a körbe?- Lefelé is bővíthető ez a formáció egykét éven belül, amikor már kipróbáltuk magunkat.- A vándorgyűlés szünetében beszélgetünk és a hazai könyvtárosoknak ez a legnagyobb hazai fóruma a gazdaságot jelölte meg központi témaköreként. Egybecseng az önök kezdeményezésével. Ez lenne tehát a mai könyvtárügy kulcskérdése?- Nem tartom annak, a gazdálkodási problémát csak külső tényezőnek tekintem. Fontosabb, hogy a könyvtárak szakmai munkájukat a társadalmi megfelelés szerint alakítsák. A könyvtárügynek önmagát kell megszerveznie, az azonos szerepkört ellátó intézményeknek egymással szolidárisán kell működniük és egyáltalán nem biztos, hogy a nagy könyvtáraknak a kis könyvtárak felé kell szolidárisnak lenniük. Egy alulról építkező intézményrendszer kialakításáról van tehát szó, amely elhagyja a korábbi bürokratikus - igazgatási keretet, eddigi létformáját. TAKÁCS ZSUZSA
