Tolna Megyei Népújság, 1988. június (38. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-10 / 138. szám
V-------------:-----------------------------------> JÚNIUS 10. A Nap kél 4.47 nyugszik 20.40 órakor PÉNTEK A Hold kél 2.03 Névnap: Margit nyugszik 16.38 órakor ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ: WAGNER DEZSŐ Telefonszámunk: 16-211, melyen reggel 8 órától este 20 óráig hívható ügyeletes munkatársunk. Üzenetrögzítőnk száma: 16-211, mely 20 órától reggel 6 óráig rögzíti mondandójukat. Telexszámunk: 14-251, ez a vonal napközben él. CB-számunk: 18-as csatorna Népújság 1, AM-üzemmódon. Ezen szintén reggel 8 órától este 20 óráig lehet hívni szerkesztőségünket. 24-28 fok Várható időjárás az ország területén ma estig: Általában kevés lesz a felhő, és eső nem valószínű. Délután időnként erősen megnövekszik a felhőzet és helyenként záporeső is várható. Napközben kissé megélénkül az északnyugati szél. A hőmérséklet napközben 24-28 fokig emelkedik. 65 esztendeje 1923. június 10-én halt meg PIERRE LOTI, eredeti nevén Julien Viaud (francia író, a nyelv egyik legnagyobb stílusművésze). Mint tengerész távoli földrészeket járt be, s művei egzotikus országok szín- pompás leírását nyújtják. Több műve magyarul is megjelent, közülük olvasóinknak Az izlandi halászok, Egy szpá- hi emlékiratai, Iszfahan felé és a Madame Chrysantéme (ez utóbbiból írta Puccini: Pillangókisasszony c. operáját) címűeket ajánljuk.- NEMZETKÖZI autócrossversenyt rendez a hét végén Túrkevén az Inter Kupa-sorozat keretében a helyi városi sportegyesület. A látványos sporteseményen, amely a több fordulóból álló autós erőpróba magyarországi viadala, bolgár, csehszlovák, szovjet, holland, osztrák, magyar, NDK-és NSZK-beli sportolók állnak rajthoz. A 825 méter hosszú, emelkedőkkel, hajtűkanyarokkal nehezített kevi pályán a résztvevők acélvázas crossautóikba beépített bármilyen gyártmányú motorral indulhatnak, de ezek legfeljebb 1600 kcm-esek lehetnek.- A MAGYARORSZÁGI NÉMETEK 7. kongresszusának tolna megyei választmányi közgyűlése lesz ma este hét órakor, a Babits Mihály művelődési központ kamaratermében Szekszárdon. Az ülésen német nyelvű előadást tart Hambuch Géza, az MNDSZ főtitkára. TANÉV VÉGE Igaz, hogy az utolsó tanítási nap, de az iskolatáskával talán mégsem kellene úgy bánni, ahogy a képen látható gyerekek tették. Fotó: G. K.- ELMARAD a veterán autóstalálkozó. A Váci Autó Sportegyesület és a Közlekedési Múzeum tájékoztatása szerint a június 11-re, szombatra a Városligetbe meghirdetett nemzetközi veterán autós és motoros találkozó technikai okok miatt elmarad.- HALÁLOS BALESETEK. Lajosmi- zsén egy sorompó nélküli vasúti átjáróban egy tehervonat nekiütközött Baranyi Frigyes 57 éves segédmunkás, helyi lakos által hajtott lovasfogatnak. A férfi a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddig adatai szerint Baranyi lova a közeledő vonattól megriadt, és a lovaskocsit a vonat alá rántotta. Zsáka külterületén Tóth József János 33 éves kisegítő családtag, mátészalkai lakos tehergépkocsijával halálra gázolta a kerékpárján közlekedő Sajó Ferenc 52 éves állattenyésztőt, dar- vasi lakost. A vizsgálat eddigi adatai szerint a tehergépkocsi vezetője nem az ütés látási viszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett.- VÁSÁRNAPTÁR. Országos állat- és kirakodóvásárt rendeznek június 13-án, hétfőn Lovászpatonán, Öcsödön és Siklóson. Június 14-én, kedden országos állat- és kirakóvásár lesz Göncön, Mihályiban és Zalaegerszegen. Június 15-én, szerdán országos állat- és kirakóvásárt tartanak Kápolnán, Rudabányán és Tiszakarádon. Június 16-án, csütörtökön országos állat- és kirakóvásár lesz Karancske- szin és Lajoskomáromban. Június 17-én, pénteken országos állat- és kirakóvásárt rendeznek Csengeren. Június 18-án, szombaton országos állat-és kirakóvásárt tartanak Faddon, Mohácson, Sárbogárdon és Vajszlón, országos állatvásárt Cecén és Szeged-Kiskundo- rozsmán, autóvásárt Makón. Június 19-én, vasárnap országos állat- és kirakóvásárt rendeznek Csengődön, Dunaföldváron, Gyo- maendrödön, Jászberényben, Jászladány- ban, Kecskeméten, Mázaszászváron, Terény- ben, Tiszakécskén, Tokajban és Vácott, országos állatvásárt Pécsett. Autóvásárra várják az érdeklődőket Ajkán, Aszódon, Balatonfüre- den, Bátonyterenyén, Celldömölkön, Debrecenben, Dunaújvárosban, Fonyódon, Hódmezővásárhelyen, Kaposváron, Kisbéren, Kisvárdán, Mázaszászváron, Miskolcon, Mohácson, Nagykanizsán, Nyíregyházán, Orosházán, Pécsett, Sopronban, Szegeden, Szolnokon és Vácott. A LOTTÓ NYERŐSZÁMAI A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a 23. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 11, 61, 79, 89, 90- ÁLLATFESZTIVÁL. Az Állatvilág Magazin Nyári Állatfesztiváljára a korábbi információktól eltérően június 18-19-én, szombaton és vasárnap, 10-18 óra között kerül sora BKV Előre Sport Club Hungária körúti stadionjában. A kutya-, macska-, diszhal-, madár-, hüllő- és kisállatbemutató és -vásár mellett gazdag a program is: kutyaiskola és számoló kutyabemutató, óriásklgyóshow és kigyótombo- la, „állati barkochba" Vágó István vezetésével, karatebemutató, a Fekete István Országos Állatvédő Egyesület menhelyi ebei gazdát keresnek, bemutatkozik az érdi „Teknösmen- hely", és még sok meglepetés várja az érkezőket. Á veszprémi állatkertből tigriskölykök érkeznek. Akik vidékről állatot hoznak árusítani. 8-10 óra között foglalhatják el helyüket. Gépkocsival a Rákóczi út-Kerepesi út-Hungária körút a legrövidebb megközelítési út, tábla mutatja a bejáratot. Tömegközlekedéssel a metró Népstadion megállójától 75-ös trolibusz- szál, 55-ös autóbusszal lehet a helyszínre jutni. Koreai gyermekjátszóház A szekszárdi művelődési központ márványtermében május vége óta látható a Tolna megyei gyermekrajz-kiállítás. A sok szép és érett alkotás adott stílszerű keretet a gyermekjátszóháznak. Kang Hon, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság magyarországi nagykövetségének kulturális attaséja két fiatal kolléganőjével a híres keleti papírhajtogatási fogásokat ismertették az általános iskolásokkal. A két hölgy boszorkányos ügyességű kezei alól mindenféle alakzatok tűntek elő - ruhadarabok, emberalakok, mértani formák, állatok - melyeket a gyerekek több-kevesebb sikerrel, de nagy lelkesedéssel próbáltak utánozni. A sikeres rendezvény a kiállítóteremben a hónap végéig látható koreai nép- és iparművészeti kiállításhoz kapcsolódva a távoli ország jobb megismeréséhez járulhat hozzá. LÁTTAM Úszóöv, csak úszóknak! Itt a nyár, kezdődik a vakáció, vele a fürdés, strandolás. Mivel gyerekeim segédeszköz nélkül még nem tudnak úszni, bár imádják a vizet, így elballagtam úszóövet venni. Mindjárt az utamba kerülő első boltban szebbnél szebb, a szivárvány különböző színeiben pompázó öveket találtam. A bőség zavarával küszködve, alig tudtam kiválasztani közülük a nekem legjobban tetsző kettőt. Még a pénztárnál sorban állva is kedvtelve forgattam, nézegettem az úszógumikat, amikor is az UFO-k és törpék között, a következő feliratotfedeztem fel: „Nem mentőeszköz, legfeljebb vállig érő vízben használható!” Na már most, kérdem én, ha vállig ér a víz a gyereknek, akkor minek az úszóöv-? _ . Népfrontbarátság Kölesd, június 10-11. Második találkozó a kisházával Ma kétnapos találkozó kezdődik Kö- lesden, ahol ez alkalommal adják vissza rendeltetésének a Kossuth Művelődési Ház hat és fél milliós költséggel felújított ódon épületét. A találkozó díszvendégei azok a Kölesdről elszármazottak lesznek, akik már az első alkalommal, 1986- ban is örömmel fogadták a szülőfalu hívó szavát. Ennek az első találkozónak a résztvevői határoztak úgy a község párt-, állami, társadalmi és kulturális életének vezetőivel, hogy kétévenként rendeznek hasonló ünnepet. S mivel az elszármazottak közül hetvenhat család Budapesten él, az első itthoni találkozást követően alakult meg a kölesdiek budapesti klubja, mely úgy éli a maga életét, hogy évközi rendezvényein keresztül tartja a kapcsolatot a szülőfaluval. Tavaly százharmincán jöttek el a találkozóra, közöttük olyanok is, akik 30-40 évvel ezelőtt jártak utoljára itthon. Föltehető, hogy az idén még többen lesznek, hiszen a földiek igen vonzó és szines programot készítettek. Az eseménysort ma délután négykor Kocsis György tanácselnök köszöntője indítja, majd a legkisebb kölesdiek, az óvodások adnak rövid műsort, ezt követően lép színpadra Baksa Kató nóténekes és adják át a Ko- dolányi János íróra emlékező kiállítást a könyvtárban. Bemutatkozik a kiválóan működő honismereti szakkör is és este, mivel a kis falu életébe nemrég beléptek a komoly zenei hangversenyek is, Zeke Lajos orgonaművész, a Szekszárdi Kamarazenekar és a mözsi Bartók Béla kamarakórus ad hangversenyt a református templomban. Szombaton délután a bogyiszlói és a szekszárdi Bartina néptáncegyüttesek gondoskodnak műsorukkal a jókedvről, este pedig nosztalgiabál zárja a Kölesdről elszármazottak második találkozóját, aminek kapcsolódó programjaként az atyafiságos beszélgetések alkalmain kivül iparművészeti vásár, mutatványosok, pecsenyesütők - borkóstolás is - várják a vendégeket, házigazdákat. A Hazafias Népfront Szekszárd Városi Bizottságának elnökségi tagjai Kiss Istvánná városi titkár vezetésével a Baranya megyei Szentlőrincre utaztak, az ottani népfrontbizottság meghívására, tapasztalatcserére. Az együttes ülésen - melyen Horváth Péter, a helyi bizottság elnöke adott tájékoztatót - többek között részt vett a Egy hete még csak várakozni tilos tábla volt a Mérey utcában Szekszárdon, most megállni tilos táblát helyeztek el, mi szükség volt erre - kérdezte egy ott lakó. A kérdésre Gubicza Lajos, a városi tanács közlekedési előadója a következő választ adta. - A Mérey utca alsó részén rendszeresen sok személygépkocsi parkolt akadályozva a közlekedés biztonságát, mivel az út egyik szakasza nehezen belátható. A tanácstag megkeresésére, a szakhatósági bizottság - a városi rendTolna megyei népfront elnöke dr. Molnár István és titkára Varjas János, Krasznai Antal, a Hazafias Népfront Baranya Megyei Bizottságának titkára és Király Józsefné, a szekszárdi városi pártbizottság titkára. A két népfrontbizottság közötti baráti és együttműködési kapcsolat többéves és igen gyümölcsöző. őrkapitányság, a GAMESZ, a megyei tanács közlekedésbiztonsági osztálya és a városi tanács műszaki osztályának képviselői - bejárás után döntöttek a megállni tilos tábla elhelyezésében, mivel a várakozni tilos tábla nem oldotta meg a problémát. A városi tanács egyébként a Mérey utca és a Zalka Máté utca által bezárt építésre váró területen ideiglenes parkolóhelyet alakított ki az autók részére. A Mérey utcai óvoda előtt, az út északi oldalán a várakozás megengedett. Miről ír a Foci? A FOCI című lap e heti számában az MLSZ rendkívüli elnökségi ülésén történt felszólalásokkal és éles vitákkal foglalkozik, természetesen állásfoglalással. A Telefoci című rovatban Verebes József mesteredző válaszol a szurkolók kérdéseire - Győrött Verebes elmondja véleményét a bundákról - ámbár bizonyítéka neki sincs - és végül bejelenti, hogy hiába hívják a Rába ETO-hoz, hosszabbít az MTK-nál. Egy másik cikk két MTK-s durva játékáról ir, Híres és Szalai tiltakozik. A lap két oldalon közli 16 egyesület véleményét a bajnokságról, nem egyforma nézőpontból. EB-előzetes, zairei helyzetkép és több érdekes információ is olvasható még a lapban. Ügyeletesünktől kérdezték Miért tilos megállni a Mérey utcában? Képújság A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Mb. főszerkesztő-helyettes: HAZAFI JÓZSEF. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft- Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.