Tolna Megyei Népújság, 1988. június (38. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-04 / 133. szám

r

6 Képújság

1988. június 4.

Dr. Zsigmond Tiborné és Cser Ildikó a pedagóguspályáról- Ahhoz, hogy ma éppen önnel üljünk le egy ünnepi beszélgetésre, az is elég apropó lenne, hogy 32 éve pedagógusként dolgozik, de nemcsak ezért kerestem fel. Gratulálni jöttem, mert ön az egyike annak a négy Tolna megyei tanárnak, akik az idén megkapják a pályán elérhető legmagasabb, Kiváló Pedagógus kitüntetést. Mint a simontornyai általános iskola igazgatója, 22 esztendőn át mindig csak átadott jutalmakat, most június 3-án viszont önt tüntetik ki a Parlamentben. Egy ilyen esemény remek alkalom egy kis összegzésre, visszapillantásra. Tegyük meg együtt, jó? Mindig pedagógusnak készült?- A családunkban ugyan többen is választották ezt a hivatást, az egyik nagybátyám a nagykőrösi tanítóképző igazgatója, a másik tanító Hajdu-Biharban, az unokatestvéreim, testvéreim is tanárok, és az édesapám is csak azért nem lett az, mert hetedik gyermekként nem volt rá lehetősége. De én eredetileg nem akartam követni a példájukat. A három orvosi egyetemet jelöltem meg a jelentkezési lapomon, de hiába volt ötös a bizonyítványom, az ELTE természettudományi karára hívtak be felvételizni. Elmentem, sikerült. Aztán értesítettek, hogy a szegedi József Attila Tudományegyetemre vettek fel. A kedvenc tantárgyaimat, a biológiát, kémiát, anatómiát ott is tanulhattam, így kicsit könnyebben elviseltem a csalódást.

I- Ennyi pedagógusrokon között miért éppen orvos akart lenni?- Talán nagy szavak, de szeretem az embereket. Ehhez persze az iskola is megfelelő „terep”, így nem bántam meg, hogy kompromisszumot kötöttem.

I- Miután 1954-ben megkapta a diplomáját, a tolnai gimnáziumban helyezkedett el. Hogy került oda, hiszen 1932-ben a Pest megyei Maglódon született?- Édesapámat, aki a Hangya szövetkezet körzetvezetöje volt, többször áthelyezték, Érsekújvár, majd Kecskemét után végül Szekszárdon telepedtünk le. Amikor végeztem, Tolnán volt állás. Örülök neki, mert csodálatos időszak volt, amit ott töltöttem. Sok kedves fiatal kollégával dolgozhattam együtt.- Egyikük, egy francia-orosz szakos fiatalember a férje is lett. Több, mint tíz évig éltek a mostani kollégium helyén lévő szolgálati lakásban, egészen addig, mígnem felajánlották önnek a simontornyai közös igazgatású iskola vezetői állását. Súlyos gondok voltak az itteni tantestületben, azokat kellett valakinek elegyengetnie. Miért vállalta el?- Éppen az izgatta a fantáziámat, hogy itt valami komoly problémát kell megoldanom, s meg akartam mutatni, hogy értelmes emberek között igazságot lehet tenni.

I- Fiatal volt, idegen, ráadásul nő. Nem félt belevágni?- Pont az könnyítette meg a dolgomat, hogy kívülálló, tehát pártatlan voltam. Ezt igyekeztem úgy is biztosítani, hogy az előzőleg készült jegyzőkönyveket el sem olvastam. Nagy szerencsém is volt, mert az igazgatóhelyettes, Halasi Kálmánné, aki csodálatos ember, nem „aggatta” rám a véleményét, hagyta, hogy magam szerezzek tapasztalatokat. Végül, mivel abban, hogy dolgozni kell, mindenki egységes volt, ha nem is könnyen, de sikerült mindent elsimítani.

I- Mivel birkózott meg legnehezebben, mint új igazgató?- Nem volt egyszerű elfogadtatni az összes nézetemet. Nálunk például már akkor volt egy iskolatanácshoz hasonló dolog, minden osztályt két-két tanuló képviselt. A demokratizmus e formájának eleinte voltak ellenzői. Ma már természetes, hogy a gyerekek ott vannak, sőt, hozzá is szólnak az értekezleteken. Ez egyre kevésbé zavarja a kollégákat és a diákok is bátrabbak.

I- Szerintem ez semmiképpen nem csökkenti a tanárok tekintélyét, s az sem árt, ha kicsit megismerik az iskola belső ügyeit, akár a pénzügyi nehézségeit is. Emellett fejlődhet a vitakultúrájuk.- Bizony, ez nagyon fontos. Ötödikesek osztályfőnöke vagyok, s gyakran tapasztalom, hogy egymás szavába vágnak, inkább odaszaladnak hozzám, csak őket hallgassam meg előbb.- Nem lehetett könnyű ezt megszoknia, hiszen több mint húsz éve volt utoljára osztálya, még a gimnáziumban. Tavaly amikor nyugdíjba mehetett volna, miért vállalta ezt a sok-sok időt és fáradtságot igénylő feladatot?- Valamikor osztályfőnökként kezdtem, a gyerekeken keresztül szerettem meg a pedagógiát. Most úgy gondoltam, szép befejezése lesz így a pályámnak.

I- Más oka nem volt, hogy nem pályázta meg újra az igazgatói állást?- Nézze, a régi nagy iskolákban - mint például Sárospatakon - sem volt gyakorlat, hogy húsz évig ugyanaz üljön az igazgatói székben. Ha fogy az ötlet, az energia, abba kell hagyni. Ötvenöt éves vagyok, most már csinálja más. Dolgom így is van elég. Már év eleje előtt felkerestem a leendő tanítványaimat az otthonukban, hogy megismerkedjek velük, a körülményeikkel, s most is minden napra jut a tanítás mellett elintézni való. Mert bár csak huszonkilencen vannak, de néha ezernek tűnnek. Sok problémával kell foglalkoznom, de olyanokkal végre nem, hogy hol folyik az eresz, hol törött el egy cserép.- Ahogy ön vonult vissza a vezetésből, az manapság nálunk még nem szokványos dolog. A legtöbb vezető presztízsveszteségnek érzi, ha ugyanott, ahol főnök volt, egyszerű beosztottként kell dolgoznia tovább, s ritka a jó viszony a leköszönő és a helyébe lépő igazgató között. Ezt aztán a kollektíva, iskoláknál maradva, a tantestület is megsínyli. Önt egy olyan kollégája váltotta fel, aki valaha itt végzett. Úgy tudom, remek a kapcsolatuk. Mi ennek a titka?- Az egész úgy kezdődött, hogy tavaly behívtak a tanácshoz. Mikor már ennyi idős az ember, illik tőle megkérdezni, hogy mik a szándékai. A helyettesemmel, aki velem egy idős, előtte beszélgettünk róla, hogy nem lenne tisztességes egyszerre „lelépni”, tehát először csak ő megy nyugdíjba. Én úgy gondoltam, hogy mivel sok új dolog lépett mostanában életbe, vagy maradok még egy évig segíteni az utódomnak, vagy tanítok. Mikor megtudtam, hogy öt évre kellene pályázni, úgy döntöttem, hogy átadom a helyem. Várni Pistát kineveztük második helyettesemnek, felkészítgettük, támogattuk a pályázatát. Azóta is jóban vagyunk, a saját elképzelései mellett gyakran kéri, s meg is fogadja az én tanácsaimat.

I- Ön pedig most egy tanár a sok közül...- Úgy van. Egy igazgató is az, miért lenne más? S ha nem olyan, hogy fölfelé hízeleg, lefelé tapos, akkor nem kell félnie a visszalépéstől sem. Tudja, a vezetés szolgálat, amit nem elszigetelve, hanem segítőtársakkal közösen kell végezni. A két legfontosabb, hogy nem szabad hinni a pletykáknak, s egyetlen sérelmet sem szabad a hatalom pozíciójából megtorolni.

I .. - Ez utóbbi biztosan nem könnyű. Önnek mindig sikerült betartania?- Sajnos, egyszer nem tudtam megállni, de azóta is bánom.- Három évtized alatt rengeteg újdonság megjelent a pedagógiában. Változtak tantervek, a módszerek, a követelmények. Valami mégsem stimmel, mostanában újra (vagy még mindig?) az oktatás reformjáról hallani. Mi erről a véleménye?- Vannak jól képzett pedagógusok, de nincs idejük a legfontosabb dolgokat megtanítani. A sok hókusz-pókusz helyett az alapismereteket kellene elsajátíttatni a gyerekekkel. A régi iskolában kevesebb volt a felszerelés, mégis tudtak a diákok írni, olvasni, számolni. Ma óriási a kötelező tananyag, úgy visszük végig a tanulókat a nyolc éven, mint egy múzeumban. Ragad rájuk, ami ragad.

I- Az általános nem tud alapozó iskola lenni...- Sajnos nem. Egyszer egy szakmunkásképzős kolléga mondta, hogy ők majd megtanítják a gyerekeket részletesen a történelemre, csak adjunk olyan

nyolcadikosokat, akik el tudják olvasni a könyvet. Ezen kívül nem is általános az iskola. Hiszen kihez mérjük a követelményeket? A jókhoz? Akkor a gyengébbek lemaradnak. Ha hozzájuk, akkor a tehetségeseket fogjuk vissza, s középszerű társaságot nevelünk.

I- Ezt lenne hivatott megoldani a differenciálás, aminek vannak lelkes hívei, de tagadói is.- Mi már évekkel ezelőtt bontottunk osztályok képességek szerint, de kaptunk is a fejünkre érte. Most újra tervezzük matematikából és magyarból, csak az a baj, hogy ha három csoportnak van egyszerre matematikaórája, ahhoz három tanár is kell és ezt nem könnyű biztosítani.- Meggyőződésem, hogy találnak majd valami megoldást, mint ahogy az elmúlt huszonkét év alatt ezernyi más, lehetetlennek tűnő dolgot megvasótísottak. Valaha, amikor még közös irányítású gimnázium is volt Simontornyán, „feketén” kollégiumot alakítottak ki a diákoknak, hogy a környező falvakból ide jöhessenek tanulni. Később bölcsödét hozott létre illegálisan, hogy kilenc gyesen lévő kismamát vissza tudjon hozni a képesítés nélküliek helyett. Az előbb egy mondatában úgy fogalmazott: „sok baja lehetett velem a tanácsnak”. Honnan volt mersze ennyi „meredek” dologba belevágni?- Sosem voltam egyedül, mindig voltak munkatársaim, akik mellém álltak, bátorítottak. Bármikor számíthattam a két helyettesemre, Hassák Józsefnére és Horváth Kálmánra, akik ha dühös voltam, csillapítottak, ha elkeseredtem, biztattak. Olyan „kötényt” jelentettek, amelynek a zsebébe még egy igazgató botlásai is beleférnek.

I- Segíthetett a jókedélye is. Szinte mindig mosolyog, pedig úgy tartják, a tanítás idegölő foglalkozás.- Ha egy gyerek értetlen, azon nem csodálkozom, hiszen azért van itt, mert sok mindent nem tud. A felnőttekkel bánni nehezebb, de szerencsére tényleg van humorérzékem. Hogy ez rögös pálya? Igaz. Mégis sokan választják a növendé- geink közül is. A testület egyharmada valaha itt végzett.

I- Az ön keze alatt sok-sok kis és nagydiák nevelkedett az évek során. Kérem, mesélje el pályája legszebb emlékét.- Volt egy tanítványom, akinek meghalt az édesapja. Az osztály felajánlotta a családjuknak az osztálypénzünket, de ő persze nem akarta elfogadni. Azzal adtam át neki, hogy kölcsön kapja, ez az ő adóssága, s ha az élete során valaki bájba kerül a környezetében, gondoljon ezekre a forintokra és segítsen rajta. Jó pár év múlva, egy osztálytalálkozón mellém szegődött és elmesélte, hogy a pontos összeget időközben már elfelejtette, de azóta több embertársát is kisegítette, mert emlékezett a szavaimra.- Azt hiszem, ha csak egyetlen ilyen élmény is éri az embert a munkája során, már megérte. Tehát, hogy miért maradt ennyi évig a szakmában, az egyértelmű. De miért írt ötvenévesen disszertációt pedagógiából? Ahhoz, hogy igazgató legyen, nem kell feltétlenül doktori cím....- A férjem, aki sajnos, csak 1968-ig élt, több nyelvet is beszélt, nagyon igényes, művelt ember volt. Úgy éreztem, neki tartozom azzal, hogy ledoktoráljak. A lányom és a vejem a pécsi nevelési központban tanítanak, a fiam orvos. Őket is folyton önművelésre ösztönzöm, s ilyen tanulós az itteni egész testület is. A „megújuló iskola” tanfolyamra például heten járunk, idén leszünk másodévesek. Mit csinálok a szabadidőmben? Vasárnap és hétfő esténként a szakmunkásképző kollégiumában vagyok, elvállaltam az éjszakai ügyeletet. Egyébként olvasok, főzök, kötök, a kertben dolgozgatok. A nyáron a barátnőmhöz készülők Amerikába. Kicsit izgulok, mert az utazásaim általában igen kalandosak. Ha épségben hazakerülök és az egészségem engedi, jövőre beiratkozom németre. Nem szabad leállni.

I- Szívből kívánok ehhez sok sikert és köszönöm a beszélgetést.

MÚLTUNKBÓL

A dúzsiak önérzetét valószínűleg sértette, hogy a szomszédos községek közvetlenül érzékelhették a technika fejlődését, s azt a maguk részére hasznosíthatták is, míg nekik szinte semmi sem jutott belőle. Megállhatták-e szó nélkül, hogy a budapest-pécsi vasútvonalon Szakály- nak, Högyésznek, valamint Csibráknak és Kurdnak állomás is jutott, még a gyorsvonat is megállt, míg a dúzsi határ csak arra kellett, hogy ott átrohanjanak a szerelvények. Ök sem kevesebbek, mint mások, miért ne lehetne nekik is állomásuk, mégha a gyorsvonat nem is állna meg...

1901-ben akciót kezdettek. Kérték a főszolgabírót, járjon el a megyénél, de mentek ők maguk is a megyeszékhelyre és a vasútigazgatósághoz is. Mindhiába... Elutasításban volt részük mindenütt. Gondoltak egy nagyot, s felmentek a miniszterhez. Kérték a „79. számú őrháznál a teher- és gyorsáru, vagy legalább utóbbi áru fel- és leadására alkalmas kisebb állomás, illetve megállóhely létesítését”, s azt is szerették volna, ha az elképzelt állomáson posta éstávirda is működhetne.

A miniszter a dúzsiak kérését az államvasutak igazgatóságához továbbította, vizsgálják meg a kérelem realitását, s tegyenek megfelelő előterjesztést. Az előterjesztés hamar elkészült. A miniszter ennek alapján a következőket közölte Tolna megye közigazgatási bizottságával:

...az igazgatóság által elém terjesztett

a

datok arról győztek meg, hogy a megállóhely létesítése s annak posta és távírda kezelésre leendő berendezése n e m indokolt, amennyiben Dúzs községnek majdnem kivétel nélkül földmíveléssel foglalkozó lakosai terményeiket nagyobb részt a közeli Hőgyész nagyközségben értékesítvén, a 79. számú őrháznál kérelmezett megállóhelyen sem személy, sem pedig számbavehető áruforgalom nem várható.”

A miniszter úgy vélte, hogy némi áruforgalomra csak akkor lehetne számítani, ha a 80. számú örháznál létesítenének megállóhelyet, s ott a terepviszonyok is kedvezőbbek, könnyebb lenne az építkezés. Ezen a helyen számítani lehetne arra is, vélekedett a miniszter, hogy Dúzs szőlőtermelőin kívül más községek lakosai, különösen pedig Eszterházy herceg tárkányi uradalma is igénybe venné,

„Ámde ezen helyen várható forgalom is igen csekély arra, hogy a rakodó helynek mintegy 42 830 koronát kitevő építési költségeit, s évente mintegy 3 000 koronára rugó üzemi költségeit távolról is fedezze.”

Tehát nem érte meg a befektetést, s a miniszter hajthatatlan maradt.

A szekszárdi szőlővidék rekonstrukciója

1902. december 18-án tartott megyei törvényhatósági bizottsági ülés kénytelen volt megállapítani, hogy a Földművelésügyi Minisztérium még mindig nem válaszolt a bizottság 1898. március 23-i feliratára, amelyben javaslatot tett a Szekszárdon lévő 31 540 négyszögöl területet magába foglaló megyei szőlőtelep állami kezelésbe vételére az összes terhekkel együtt. Ebből az alkalomból a törvényhatósági bizottság áttekintette a szőlőtelep történetét, amelyet a filoxéra elleni küzdelemben hoztak létre.

A vármegyei filoxéra bizottság, hogy a vármegyei szabályrendeletben körvonalazott kötelességének megfelelhessen, s a filoxéra elleni védekezést hathatósan támogassa, a fent említett megyei amerikai szőlőtelepet 1891-ben létesítette. A kiadásokat a 100 négyszögöl szőlőterületre kivetett 1 krajcár adóból fedezte. Ezt az adót a törvényhatósági bizottság 1894-ben megszüntette, mert ekkorra már a szölőtelep teljesen berendezett volt, szükségtelennek ítélte az adó további szedését. A bevételek fedezték az üzemeléssel kapcsolatos kiadásokat.

„1896. évben előfordult jégverés, felhőszakadás és tartós vízáradások azonban a telep nagy részét tönkretették, s miután a filoxéra-adó kivetése a kedvezőtlen gazdasági viszonyok miatt czél- szerűnek nem mutatkozott, s filoxéra-bi- zottság az elpusztult szőlőtelep helyreállítására megfelelő alappal nem rendelkezett, a nagyméltóságú földmivelésügyi kormányhoz fordult segélyért, honnét 1896. év végéig 6 400 korona utalvá- nyoztatott is.” - állapította meg a törvény- hatósági bizottság. A jelentésből megtudjuk, hogy már 1897-ben felmerült az állami kezelésbe adás gondolata, annál is inkább, mert a filoxéra pusztítása utáni rekonstrukciót az állam vette kézbe, és

Szekszárdon is egy hegyi amerikai szőlőtelepet létesített. Az itt termelt vesszők feldolgozása igen eredményes volt.

A következő esztendőben - tekintve, hogy az 1897-ben kért segély nem érkezett meg - megtörtént a felajánlás. De erre még 1902-ben sem jött válasz. A kormányzat nem nyilatkozott.

1896-1902 között folyamatosan növekedett a fedezetlen költség. A jelentés szerint 27 340 korona 81 fillér volt a tartozás. Mit lehetett tenni ilyen körülmények között? A filoxéra bizottság a kiutat a következőkben látta:

„...kérjük a vármegyei phylloxera biztosi állásnak 1903. évi január 1-től kezdődő megszűnésének kimondását, alispán urnák pedig a telep bérletére nézve Szekszárd községgel kötött szerződés 1903. január 1 -én történendő felmondására, s ezzel kapcsolatos összes intézkedések megtételére felhatalmazását.”

A döntés csak nehezen született meg. A megye közigazgatási és törvényhatósági bizottságában többen voltak, akiknek több-kevesebb szőlőjük volt, s tudták, milyen jelentős szerepet töltött be a megyei szőlőtelep a rekonstrukcióban. A határozatban megemlítették, hogy 1901- ben 117050, 1902-ben pedig 298250 szőlővesszőt kezeltek, 1903 tavaszára pedig a szőlősgazdák 812 340 sima és gyökeres amerikai vesszőt igényeltek. Ez utóbbi igényt sem a megyei, sem az állami szölőtelep nem volt képes kielégíteni.

Azért is nehéz volt a döntés, mert a megyében - a telephez kötődően - munkástanfolyamokat is szerveztek, ahol, a jelentés szerint 120 gazda ismerte meg az amerikai szőlővessző kezelését, telepítését. A tanfolyam sorsa is megkérdőjeleződött.

Való igaz, a megye operatívan avatkozott be a gazdaságba, a szekszárdi történelmi borvidék rekonstrukciójába. Az érdem elvitathatatlan, még akkor is, ha tudjuk, hogy az országos helyzettől eltérően Tolna megyében a filoxéra pusztítása nem robbanásszerűen jelentkezett, s így lehetőség volt az átgondolt védekezésre. A múlt évszázad utolsó éveinek és a XX. század első évtizedének rekonstrukciója sok szekszárdi és városkörnyéki gazda jólétét alapozta meg.

A magyar nyelv oktatásáért

A megye főispánja, gróf Széchenyi Sándor, mint a megye közigazgatási bizottságának elnöke, 1902. június 5-én körrendeletét adott ki, amelyben utasította az iskolafenntartókat, hogy következetesen szerezzenek érvényt a magyar nyelv oktatásáról szóló 1879. évi XVIII. törvénynek, s az erre épülő újabb miniszteri rendelkezéseknek.

A miniszter rendelete (30 332/1902) hangsúlyozza:

„...kötelességemnek tartom a szentesített törvény rendelkezéseinek az ösz- szes nem magyar tannyelvű népoktatási intézetekben teljes szigorral érvényt szerezni; még pedig nem csak azért, hogy a már régen érvényben lévő törvényt a maga teljességében végrehajtsam, hanem hazánk nem magyar ajkú lakosságának jól felfogott érdekében módot akarok annak nyújtani, hogy a magyar nyelvnek, mint államnyelvnek birtokában legyenek és az ezzel járó előnyökben az iskolák hibái miatt hátrányt ne szenvedjenek.

A fentiek végrehajtása érdekében a tanfelügyelőknek össze kellett írniuk azokat a tanítókat, akik nem tudnak magyarul, vagy csak oly minimális a magyar nyelvismeretük, hogy azzal oktatni nem lehet."

A miniszter megerősített egy korábbi rendeletet is, amely szerint a nem magyar nyelvű iskolákban egy tanító esetén a magyar nyelv oktatására legalább 9, két tanító esetén 13-15, három tanító esetében 17-19, négy tanító esetében 20-25, öt tanító esetében 18-24 és végül a hat tanítóval bíró iskolában is 18-24 óra fordítandó a magyar nyelv oktatására. A heti óraszám fele magyar írásra és olvasásra fordítandó, míg a fennmaradó többi órát a földrajz, a történelem és az alkotmánytan magyar nyelvű tanítására kell fordítani.

A rendelet célját a miniszteri rendelet így foglalja össze:

„...a népiskolai magyar nyelvtanítás egyedüli és fő célja, hogy a nem magyar anyanyelvű gyermek a magyar beszédet annyira elsajátítsa, hogy ezen nyelven, s az ű életviszonyainak megfelelően gondolatait magyarul érthetően ki tudja fejezni, továbbá, tudjon magyarul folyékonyan olvasni és helyesen írni.”

K. BALOG JÁNOS