Tolna Megyei Népújság, 1988. június (38. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-22 / 148. szám
1988. június 22. Képújság 5 Reggel 6-tól este 10-ig az autósokért Két újabb város a jelöltlistán?!- A Magyar Autóklub Tolna Megyei Szervezete alig tízéves múlttal rendelkezik, mégis meghódította az autósok széles táborát.- A klub megyei központjának, a műszaki állomásnak az építése 1978-ban kezdődött Szekszárdon. Előtte két segélyszolgálati autónk je- leptette az autósok segítését, a klubot. Amikor 1980-ban elkészült az új bázis, még csupán 1500 klubtaggal dicsekedhettünk. Az azóta eltelt nyolc esztendő viszont már valóban komoly fejlődést, anyagi, erkölcsi gyarapodást is jelentett a közösségünknek és ezen keresztül a Magyar Autóklubnak is. Nálunk a jelszó: Reggel 6-tól este 10-ig az autósok szolgálatában! Persze, ennek igyekszünk is eleget tenni. Ezek után nézzük, most hogy állnak klubtagokkal? <?SAz idei esztendő első öt hónapjában ugyanannyian léptek be tagjaink közé, mint amennyi taggal 1980-ban indultunk. A mai kép azt mutatja, hogy minden harmadik autótulajdo- nöfíi megyében tagja a klubunknak, így 12 ezer 800 tagot számolunk. Tolna megyében hozzávetőlegesen 38 ezer személygépkocsi van.- Ezek után valóban nincs okuk panaszra, de mint mondta, azóta anyagilag is jelentősen gyarapodtak. Miben mutatkozik mindez meg?- A szekszárdi műszaki állomás után már Bonyhádon is felépült - mi több korszerű műszerekkel felszerelve működik - az újabb műszaki bázisunk, ezenfelül nyolc mini állomásunk segíti az autóklub tagjait. Igen komoly műszerezettséggel és bátran merem állítani, jó szakember- gárdával várjuk a tagokat. Műszereinket - csak érdekességként említem - olyen nevek fémjelzik, mint a Beta, vagy a Hoffmann.- A Magyar Autóklubnak nincs is már „sötét folt” Tolna megye térképén? Mindenütt azt nyújtják, amit szeretnének?- Botorság lenne azt állítani, hogy nincs már teendőnk. A megye két városában előrehaladott tárgyalásokat folytatunk szintén műszaki állomás ügyében. így még visszavan a Tamásiban és Pakson is szóba jöhető állomások építésének kérdése. Igazán nagyszerű lenne mindkét városban megépíteni egy-egy állomást. Gyanítom, az ottlakók és a városkörnyékiek is örülnének ennek. Paks és Tamási mint város is igényli ezt, mert a mai rohanó világban az autósnak már az is könnyebbség, ha nem kell messzire vinni műszaki vizsgára a kocsiját, motorját. Itt a bonyhádi példa lehet az értékadó. Bízunk a két város vezetőiben, és a szűkös anyagi lehetőségek ellenére is reméljük, hogy mielőbb kezet nyújtanak műszaki állomás építésére.- Mi az, amivel versenyképességüket őrzik?- Szolgáltatásaink köre egyre bővült, igyekeztünk a szó igazi értelmében kiszolgálni az autósigényeket, és ámi igen lényeges, az ÁFA befizetésén kívül semmit nem emeltünk a szolgáltatások árain. A precíz, jó ' munka a legjobb reklámunk. Aztán itt van az 1 +1 akciónk, amikor a Felvilágosítás hitellevélügyben klubtagunk léptet be egy ismerőst, barátot tagjaink közé, és minden erőfeszítésünkkel azon vagyunk, hogy a veszteséges tevékenységeinket rentábilissá tudjuk tenni. A műszak, a műszaki állomás szakgárdája tartsa el magát, ez is követelmény lett nálunk. Érdekes tendencia az is, hogy rengetegen jönnének hozzánk, de mi nem rendelkezünk alkatrészekkel.- Mondjuk ki őszintén, jól reklámozzák azt, amit csinálnak, a szakembergárda ügyes, udvarias és még megjelenésében is többet nyújt, mint „kollégáik tábora”, rengeteg a korszerű műszerük...- Valaha elegendő volt a műszaki állomás léte ahhoz, hogy az embereket hajtsa valami, ami előrevitt. Ez a szemlélet egyre fejlődött, mára oda jutott, amit ön említ. Ez a kötelező ránk nézve. Rugalmasság és gyorsaság és akkor holnap is hozzánk kopogtatnak be.- A kor szelleme a számítógépes nyilvántartási rendszerük?- Már több mint négy éve így történik minden lényeges regisztrálása, ami a naprakészség biztosítéka. Minden tagunk innen kap információt, itt intézik, hogy a csekk időben kezébe jusson és azt is, hogy az Autóséletet időben olvashassa. Még a törzsgárdajelvény kiküldésére is figyelmeztet bennünket.- Külföldre készülök, s mint klubtag bekopogok. Mit kaphatok önöktől?- Mára olyan utazási irodává váltunk, amelyik úgy kezdi: javasolja, hogy átnézzük a kocsit külföldre utazás előtt. Célunk elsősorban az lett, hogy a magyar autósturizmust segítsük, pártoljuk a magánutazókat, szállást foglaljunk nekik, kölcsönadjuk az utánfutót, túraajánlatainkkal segítsük a választását. Az idei esztendőtől főállású munkatársunk foglalkozik e kérdésekkel. A nyári időszakban még a kapacitásunkat is úgy súly pontozzuk, hogy bárki, bármikor bekopoghasson átvizsgálásra, nem kell sorban állni hozzá hetekig, s ha ezt meglépik, nem fognak 360 schillinget kifizetni egy ausztriai gyújtásbeállításért, amit ha napi áron számolunk, hát...?!- Kérem, ismertessen meg bennünket a bel- és külföldi hitellevelek előnyeivel is.- „Szocialista”, „AIT” és „AIT Szuper” hitellevelekről van szó. Mindegyik a külföldön felmerülő hirtelen meghibásodott gépkocsi javítását, szállítási költségét hivatott fedezni, valamint megbetegedésnél is segít. A hitelleveleinkben lévő kártyák felhasználhatóak alkatrész-utánkül- désre, gépkocsi-hazaszállításra, gépkocsivezető-küldésre egyaránt. Csak egy példa, ha valaki véletlenül München környékén lerobban, és ha van bel- és külföldi hitellevele is, akkor a határig a külföldivel, míg Hegyeshalomtól a belföldi hitellevéllel hozathatja haza autóját. S ez nem is olyan lényegtelen kérdés, ha azt nézzük, hogy a mi olcsó gépkocsiszállítási tarifánkkal is 5-6 ezer forintot spórolhat meg csak itthon. Ha gépkocsivezetőt küldünk, hogy hozza haza valakinek az autóját, a költségek minket terhelnek. Kedvezményes utazásainkról állandóan tájékoztatjuk a be-benézőket. A klubtagsági igazolványunk értékét egy ausztriai apró gond is képes már megmutatni. Mi igyekszünk, hogy az autósok nyugodtan nyaralhassanak. SZABÓ SÁNDOR Fotó: S. M. Nagyvadakról „Többet keiiene törődnünk velük” Néhány hónappal ezelőtt foglalkoztunk lapunk hasábjain Tolna megye apróvadállományának nem túl rózsás helyzetével. Most a térség nagyvadjairól szeretnénk képet adni, szakértőül most is, mint az előző esetben, a kérdés jó ismerőjét, Farkas Dénest kértük fel, aki a Fácánkerti Természet- és Vadvédelmi Állomás nyugalmazott munkatársa, a Ma- vosz megyei intézőbizottságának vadászmestere.- Először is, azt hiszem, tisztáznunk illene, hogy mely állatfajok tartoznak a nagyvadak közé?- Hazánkban a nagyvadak közé soroljuk a gim- és dámszarvast, a vaddisznót és az őzet.- Önkéntelenül adódik a kérdés, hogy vajon az apróvadak esetében tapasztalható szomorú tények, melyek azt mutatják, hogy az ember nem törődik kellőképpen a sorsukkal, érvényesek a nagyvadakra is?- Érthető az aggodalom, ami a kérdésből érződik, de szerencsére az őz kivételével jobb a helyzet. Tolna megye nagyvadállománya országos összehasonlításban is a kiemelkedők közé sorolható. S nemcsak azért, mert itt található a gyu- laji és a gemenci vadgazdaság, hanem az állomány kiváló genetikai adottságai, és a tolnai, erdőben gazdag táj miatt is, ami elsőrendű élőhelyet biztosit a nagyobb testű állatok számára. A megyében hét nagyvadas jellegű vadásztársaság területe fekszik, ami első hallásra kevésnek tűnik, de ha ehhez hozzászámoljuk a nem kevés, állami kézben lévő területet, akkor bátran állíthatjuk, hogy megyénk a legnagyobb nagyvadas országrészek közé tartozik.- Van összefüggés az élőhely és a trófea minősége között?- Természetesen van, hiszen az agancs például a másodlagos ivarjellegek közé tartozik, tehát nagyságát és szépségét az állat nyugalma és táplálékának minősége határozza meg.- Melyik állatfaj számít a legértékesebbnek a négy közül?- Természetesen a gímszarvas.- Hány van belőlük a megyében?- Becsült adataink vannak, és, sajnos, előfordul, hogy a vadásztársaságok által végzett becslések nem mindig megbízhatóak. Véleményem szerint mintegy ezerháromszáz lehet a számuk, ez kicsit sok, az optimális az ezer körüli érték lenne. Két ok miatt kellene csökkenteni a számukat, egyrészt a vadkárok mérséklése, másrészt a minőség leromlásának megakadályozása miatt. Az apasztás azonban rendkívül felelősségteljes feladat, nem lehet válogatás nélkül kilőni az állatokat. Minőségromlás nélkül - vigyázva az ivararány optimális szinten tartására is - négy-öt év alatt lehetne lecsökkenteni számukat a megölelő értékre. Ez azért is fontos lenne, mert a megyében még nem, de hazánk egyes tájain már érzékelhető, hogy a megnőtt egyedszám a trófeák minőségét hátrányosan befolyásolja.- Az üzemtervek nem képesek megfelelően szabályozni a vadlétszámot?- Nem teljesen, mert nem veszik figyelembe az állatok mozgását, hiszen az üzemtervek egy-egy vadásztársaság területére vonatkoznak, az erdőgazdálkodás mintájára, de hát a vad nincs helyhez kötve, mint a fa. Sokkal helyesebb lenne egy régióra készíteni a terveket, melynek nagysága akár egy megyét is magába foglalhatna. Ezért fordulhat elő például az, hogy azokon a területeken, melyek apróvadas jellegűnek vannak nyilvánítva, az átvonuló szarvast válogatás nélkül kilövik - hiszen az üzemterv szerint ott nem kéne, hogy legyen...- Térjünk át a dámvadra.- Az utóbbi időben erőteljesen növekedik a számuk a megyében. Ma már nemcsak Gyulajban találhatók, hanem Pálfán, Szálka és Bátaapáti környékén is. Összesen mintegy ötszázan lehetnek, ezt egy kicsit soknak tartom. Az élőhelyük és táplálkozási szokásaik hasonlóak a gímszarvasokéihoz, ezért ahol együtt él a két faj, ott többnyire fokozódik a vadkár. Az állomány minősége azonban igen magas szintű, ezért érthető a törekvés a szaporításukra.- Mi a helyzet a vaddisznóval?- A vaddisznó a legtöbb vadászterületen megtalálható, a számuk azonban az utóbbi időben alaposan megcsappant. Ennek két oka van, egyrészt a nyolcvanas évek elején nagyon elszaporodtak, aminek a következménye a nagymértékű - néha már etikátlan - vadászat volt, másrészt az elmúlt néhány év kemény telei megritkították az első ellést, ezért számuk visszaesett körülbelül ötszázötvenre. Nem híres az állomány, mert az elmondottak alapján nem hagyják megöregedni a kanokat, kapitális trófea nem alakulhat ki. Ráadásul elterjedt a vaddisznó éjszakai - lámpás - vadászata, ami balesetveszélyes is, sok a sebzés is, de a károkat is növeli, hiszen a megzavart vad így több helyen is károsít.- Kérem, végül beszéljünk a tudtommal legnehezebb helyzetben lévő őzállományról.- Valóban így van, az őzzel országosan nagy problémák vannak. Számuk a múlt évtized közepén volt a csúcson, ezért 1979-ben elrendelték a fokozott vadászatukat, az élötérváltozás is ellenük szól, ezért ma már legfeljebb stagnál az őzállomány, de inkább csökken. Tolnában ennek ellenére lehetne megfelelő minőségű populációt kialakítani, de a jelenleginél sokkal nagyobb törődéssel és odafigyeléssel. Tapasztalatom szerint néhol apróvadként bánnak az őzzel, s ez meg is látszik rajtuk. Pedig a vadászati értékük is sokkal magasabb, semmint- hogy apróvadnak tekinthessük, de a bérvadásztatásnál kieső deviza is kárt okoz a népgazdaságnak, hiszen a szebb trófeáért sokkal többet is hajlandóak áldozni a nyugati vadászok. Az őzek kíméletes vadászata lenne kívánatos, s éppúgy, mint a már említett fajoknál, hagyni kéne megöregedni a hím állatokat, hiszen egy idén fiatalon kilőtt közepes szarvasbika például lehet, hogy két év múlva kapitális agancsot növesztett volna. WÁGNER DEZSŐ A poggyász játéka „Babosdöbréte Kustánszeggel” avagy „Ismerd meg az ország másik végét!” Előfordul, hogy ismert településeket is máshol keresünk, mint ahol kellene. Ezért forgatunk nehezebben menetrendet, térképet, útikönyvet. A Poggyász játéka nagyon egyszerű: hazánk településeinek neveiből verset, mesét, novellát írhatnak, de szerkeszthetnek étlapot, itallapot vagy éppen rigmust. Lehetőleg minél több településnév felhasználásával, raggal vagy anélkül. Egy fél év áll az érdeklődők rendelkezésére. A legjobb mesék, versek, étlapok nyilvános műsor keretében is elhangoznak és a résztvevők a legkülönfélébb díjakat nyerhetik az úticsomagtól a társasutazásig. (Lesz, akit ebédre hívunk. A menü: Babosdöbréte, Kustánszeggel.) A játékban résztvevőktől október közepéig várjuk folyamatosan a műveket. Címünk: Magyar Rádió, Budapest, Bródy Sándor u. 5/7. 1800. A borítékra kérjük írják rá: „A Poggyász játéka”. Telepíthető lakókocsit, de mellette még utánfutót is igényelhetnek a klubtagok A klub gépkocsiszállítást is végez