Tolna Megyei Népújság, 1988. június (38. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-20 / 146. szám

1988. június 20. Képújság 3 A szavak becsülete véleményével azonos a megállapítás: erősödött, határozottabb lett a \JUI\OI\ közvélemény bizalma a sorsunkat navigáló politika iránt az országos pártértekezlet óta. Meteorológiai kifejezéssel élve, kitisztultak a felső légköri viszo­nyok. Múlhatatlan kötelessége most már a társadalomnak, hogy a közbülső szinteken is felerősödjék a cselekvési akarat. Nincs mentség a további tétovázásra. Eddig is kényelmesség volt a tolerált önigazo­lás, hogy „meg kell várnunk, amíg kivehetőbb irányvonalat látunk magunk előtt”, de a további tétlenség immár végképp tarthatatlan. A követelmények világos, egyértelmű fogalmazásban állnak előttünk. Elég már a szavak mágiájából! Mert amennyire igaz, hogy „kezdetben vala az ige”, annyira kiábrándító, amikor példaadásra kötelezhető emberek csupán a szájuk fá- rasztásával helyettesítik a valódi fáradozást követelő kötelességek teljesítését. Nem lehet minden bajunkat a rossz cserearányokból, a világgazdaság számunkra kedvezőtlen folyamataiból származtatni. Annak, hogy egy bérház felújításánál súlyos milliókat büntetlenül lophattak el a közvagyon fosztogatói, semmi köze az acél, az alu­mínium és a vegyi áruk világpiaci árához. Annak viszont, ahogyan a közélet felelősei reagáltak az esetre, annál több köze van a kiábránduláshoz, a megkeseredés terjedé­séhez, a helyi lakosok tízezreinek felháborodásához. Becsületes, nehéz helyzetben kipróbált emberek levélben hívták fel a figyelmet a nyíltan és nagyban űzött lopásra. A fórum, ahova a kollektív panasz érkezett, természe­tesen foglalkozott az üggyel. Olyképpen, hogy az illetékes területfelelős, akit megbíz­tak a botrányos helyzet „szigorú” vizsgálatával, ki sem tette lábát az irodából. Érdemi ellenőrzés helyett telefonon hívta fel a fosztogatókat alkalmazó vállalat igazgatóját, s megkérdezte tőle, igaz-e, hogy lopják az anyagot a kérdéses építkezésen? Afelől viszont sekinek ne legyen kétsége, hogy a legközelebbi testületi beszámoló­ban látszólag nagy nyomatékkai, valójában képmutatóan ostorozták az ellenőrzés hiá­nyosságait, a felelőtlen anyaggazdálkodást, sőt a köztulajdon dézsmálását. A beszá­molót jegyzőkönyvestől irattárba tették, szabatos iktatással. „Megtörtént" a szükséges lépés a köztulajdon védelméért, a tolvajok pedig lopták tovább a cementet, a gáz- és vízvezetékcsöveket, a faanyagot és minden elképzelhető matériát, ami szükséges az építkezésekhez. A- ilv/or) alibiharcot közös kötelességünk lehetetlenné tenni. Nyomatékosan ^ 1 Követeli tőlünk társadalmunk állapota, hogy tettekkel teremtsük meg a szavak hitelét. Amikor még nem tudjuk, miként is cselekedjünk, akkor az irányadó gondolatokat megfogalmazó beszéd a tett. De ha már megfogalmazódtak ezek a gon­dolatok, erkölcstelenség lenne a puszta ismételgetésükből - vagyis mühkahelyettesí- tő és a felelősségvállalást megkerülő kisajátításukból élősködni. Ne feledjük: az új fo­galmazásmód vállalói a népszerűtlen dolgokat is ki merték mondani^ mert ki kellett mondaniuk az igazat az előrehaladás érdekében. Megsokasodnak gondjaink, ha a közbülső szinteken a tettekért felelős emberek to­vábbra is ragaszkodnak a rosszul értelmezett népszerűséghez. Kiknek a szemében akarunk népszerűek lenni? Azokéban-e, akik egy torzult helyzet haszonélvezői, vagy azokéban, akik nem tudnak ugyan valamely „szívességgel” a hasznú kra lenni, de tár­sadalmi hasznosságuk nagyobb, mint a csak önérdeket hajszoló ügyeseké. A cselekvési kötelesség most annyit jelent, hogy megköveteljük a tisztázott normák­hoz igazodó munkát, a tetteket középpontba állító vezetési stílust, még ha a testi-szel­lemi tunyasághoz szokottak ezért morognak is. Ha nem tűrjük el a lazsálók, a ciniku­sok, a kis teljesítményű nagyhangúak lépéselőnyét. Ha összefogunk azokkal az embe­rekkel, akik tudnak, akarnak dolgozni, mernek teljesíteni, akik valósággal kiéhezettek vezetőik következetességére és közvetlenségére, bizalmat várnak és kínálnak, s ugyanaz a jófajta elégedettség ösztönzi őket, ami ma az ország sorsát kézben tartó po­litikai akaratnak is jellemzője. Igen, cselekedni- s vannak bizony, akiknek a cselekvést számvetés­sel, kíméletlen önvizsgálattal kell kezdeniük. Az eldu­gott fakitermelő helyektől a fényes áruházak reklámajándékain át a soron kívüli üdülé­si beutalókig. Vagyis: első teendő, hogy mit nem szabad cselekednünk, akár favágók vagyunk, akár fővárosi kereskedelmi ellenőrök, vagy országos hatáskörrel rendelkező valakik. S ha tisztáztuk a magunk lelkiismeretével, hogy mi az, ami tiltott, vagy éppen csak ízléstelen cselekedet, ha helyreáll az életbevágóan szükséges tettek becsülete, ez a közéleti hitelesség, ez a normális egyensúly biztos támaszául szolgál az immár ha­laszthatatlan cselekvésnek. GERENCSÉR MIKLÓS A Videoton új márkaszervize Q7ÓlfPQfpHpn/fírntt felépült a Videoton új márkaszervize. Az 1700 \jACI\Co I Cl ICI VCII L/U négyzetméter hasznos alapterületű létesítmény már fogadja az ügyfeleket A Videoton Elektronika Leányvállalat - amely 25 márkaszer­viz munkáját koordinálja - számos új szolgáltatással bővíti hagyományos és garanciális tevékenységét Többek között megkezdik a híradástechnikai berendezések, alkatré­szek értékesítését, valaminta székesfehérvári vállalatnál készült televíziók, képmagnók kölcsönzését Mondd meg a képzettséged, megmondom, kellesz-e Foglalkoztatási helyzetkép Dombóvárról Egyéni gondok, néha talán drámák is előfordulnak. Említhetnénk annak a közeli faluban lakó huszonéves fiatalembernek az esetét, akinek hónapok óta nem sikerült megfelelő munkát találni, de ide sorolható jó néhány sorstársával talán az a cigány fiú is, aki velem egy időben kereste Dombóvár Városi Tanácsa munkaügyi főelőadóját, Sági Istvánt. Kettőnk közül a fiú hiába fá­radt, nem először.- Látja - kezdi Sági István, miután a fi­atalembernek ismét csak azt tanácsolhat­ta, hogy nézzen be, érdeklődjön holnap is -, ennek a fiúnak annak idején, mikor le­morzsolódott az általános iskolából, talál­tunk munkahelyet. A magatartása miatt azonban nem maradhatott ott sokáig, s azóta nem tudom öt elhelyezni. Az üzemeknek rossz tapasztalataik van­nak, s ezekből általánosítanak is a lakos­ság bizonyos rétegeivel kapcsolatban. Ha bejelentik munkaerőigényüket a tanács munkaügyi főelőadója felé -, aki egyben a város és a környező települések igényei­nek kielégítésére a munkaügyi szolgáltató iroda szerepét is betölti - legtöbbször rög­tön hozzáteszik; de cigányt, kilépettet, lum­pen alakot ne küldj! Ha mégis... Legköze­lebb legföljebb nem is jelzik az igényt, hi­szen egyre könnyebben meg tudják oldani maguk is egy-egy ember pótlását. Térjünk vissza még egy pillanatra kiindu­ló gondolatunkhoz - hogy enyhébb vagy súlyosabb nehézségek mutatkozhatnak egy-egy ember munkába állításával kap­csolatban - de szögezzük le rögtön a vég­ső konklúziót is. Dombóváron ezzel együtt is kedvezőbb a munkaerőhelyzet, mint má­sutt Tolna megyében. Miért? Korábban a városban jelentős munka­erő-fölösleg mutatkozott, elsősorban nők­ből. Az ipartelepítési koncepció eredmé­nyeképpen sorra telepet nyitó üzemek ­Láng Gépgyár, Csavaripari Vállalat Kesztyű­gyár, Kötöttárugyár - fölszívták ezt a fölösle­get és tovább is terjeszkedtek volna esetleg, ha a meglévő területen kívül további mun­kaerő is rendelkezésükre áll. Ez utóbbi azon­ban elfogyott sőt férfiakból még hiány is je­lentkezett S ez a helyzet ami néhány évvel ezelőtt még feszültség forrása volt mára a kiegyensúlyozott munkaerőhelyzetet jelenti. Új munkaerőforrást ma gyakorlatilag már csak a különböző iskolákban végzett diákok jelentenek - gimnázium, egészségügyi, vas- útforgalmi és postaforgalmi szakközépisko­la, tizenkét szakmában a szakmunkásképző bocsát ki utánpótlást -, de ezeknek a diákok­nak jó része nem itt kíván elhelyezkedni, eny- nyiben gondjuk nem a város gondja. (Más kérdés, amit Sági István mond ezzel kapcso­latban; azzal, hogy sokan érettségi után el­mennek Dombóvárról, a város szellemi ereje fogy.) Különösen a szakmunkások elhelye­zése nem gond, vasas-szakmában (lakatos, hegesztő, esztergályos) hiány is van. Az, hogy nincsenek tömegesen elhelyez­kedési nehézségek - amit talán jelez, hogy nem volt még említésre méltó létszámleépí­tés, nem igényeltek a vállalatok átképzési tá­mogatást, nem élnek a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségével - nem jelenti azt, hogy néhány területen nem mutatkoznak fe­szültségek. Hiány van olyan egy műszakos munkából, ahol nem túl nagy a fizikai igény- bevétel. Nehezen kap munkát az, aki tanul­mányait nem fejezte be, vagy aki felvételi előtt csak egy évet dolgozna, azt is lehetőleg ad­minisztratív munkakörben. Mert ez utóbbiból van talán a legkevesebb az igényekhez ké­pest S persze nem kapósak a már említett lumpen elemek. Sági István elmeditál azon, hogy vajon ki a munkanélküli. Előbb-utóbb biztosan születik majd erre is pontos definíció, addig is valószí­nűnek látszik, hogy Dombóváron alig vannak olyanok, akiket ebbe a kategóriába sorolhat­nánk, hiszen a tanácsnál munkáért jelentke­ző havi 40-100 ember hónapra! hónapra cserélődik, amiből a gyenge visszajelzés el­lenére arra lehet következtetni, hogy egy, leg­följebb két hónap alatt itt szinte mindenki talál magának - sokszor az iroda segítségével - munkát Igen, az iroda segítségével, mely gyakorla­tilag egy személyben Sági Istvánt jelenti, aki éppen harminc éve foglalkozik munkaügy­gyei, változó nehézségekkel. Most a legfon­tosabbnak a vállalati munkaerőigény beje­lentési kötelezettség betartását érzi, hiszen ennek ismeretében ajánlhatnak helyet a rá­szorulóknak De legalább ilyen fontos, hogy amelyik vállalat bejelenti igényét - az eddigi gyakorlat szerint negyedévente, ezentúl ha­vonta - az ne csak hasra ütve vagy éppen je­lentős rátartással tegye azt, hanem a valós szükségleteket fölmérve. A megyei tanács munkaügyi osztálya 1983 óta figyeli a megyei szintű létszámalakí­tási szándékokat Egészen 1988-ig évről év­re növelni tervezték a vállalati létszámokat de egyre csökkenő mértékben. Ezzel szemben idén már 900 fős csökkentés szerepel a ter­vekben is, sőt ennek a „túlteljesítése” várható. Dombóváron a tervezett növekedésekkel szemben évek óta csökkenés valósult meg, de az idei évre megint 164 fos növekedést terveztek ami jelentheti a túlbiztosításra való törekvést és a tervezés hiányosságait egy­aránt A második negyedévre bejelentett munkaerőigény megyei szinten a tavalyinak csupán 48 százaléka, míg Dombóváron ez a szám még 77 százalék Városaink egy részé ben - így Bonyhádon és Tamásiban - látvá­nyosan csökkent a betöltetlen munkahc ilyek száma, Dombóváron még mindig némi növe­kedés figyelhető meg. Az adatok - ha nem is teljesen megbízha­tóak a nyilvánvaló „túltervezés" miatt - jelzik, hogy Dombóvár valóban megyénk legnyu ­godtabb szigete, ami a foglalkoztatási kérdé­seket illeti. (rostás) Mit, hol lehet elintézni, hova kell fordulni? Információs iroda a paksi művelődési központban Szeptember 1-től hasznos tudnivalók, tanácsok A nevében „ifjúsági”, valójában azonban bár­kinek hasznos tanácsokkal, útmutatásokkal szolgál majd a Paksi Munkásmüvelődési Köz­pontban szerveződő információs iroda. Az ötlet onnan eredt, hogy személyes tapasztalatok alapján a népművelők rendkívül alacsony szín­vonalúnak találták a fiatalok mindennapi, gya­korlati ismeretekben való jártasságát. Hova for­duljanak, ha munkalehetőséget keresnek, hol lehet a lakásváltoztatást bejelenteni, egyáltalán mit hol kell elintézni...? Mindez, a köznapi infor­mációk köre azonban csupán egyetlen területét jelenti a közeljövőben induló iroda tevékenysé­gének, hiszen emellett szabadidős ötleteket is kaphatnak az érdeklődők: kulturális és sport- programokról, ehhez kapcsolódó kedvezmé­nyekről, tömegsport- és turisztikai lehetőségek­ről, tanfolyamokról, szakkörökről, utazási irodák ajánlatairól. Ami fontos, mindezt egy helyen, nem a különböző kiadványokban, más-más he­lyen meghirdetett, vagy éppen informális csator­nákon keresztül. Elég lesz a művelődési köz­pontban lévő irodát felkeresni, ha mondjuk vala­ki két héttel később távolról érkező barátainak tartalmas, jó programot szeretne összeállítani a városban vagy környékén. Szintén hiányt pótol a „keres-kinál” infor­mációk köre, ez részben a helyi tömegkom­munikáció, híráramlás, kapcsolatteremtés akadályát, illetve hiányát szeretné áthidalni. Többek között csereberebolt működtetésével, albérlet-, lakáslehetőségek közhírré tételével, de idefordulhat az is, aki tanulna valamit, vagy éppen tanítványokat keres valamilyen tudo­mány. művészeti ág, esetleg gyakorlati isme­retek körében. Hasonlóképpen érdeklődésre tarthat szá­mot a tanácsadási, egyéni segítségnyújtási —szolgálat, amibe a jogi és életvezetési tanács­adás egyaránt beletartozik. így például egész­ségügyi, kapcsolatteremtési, párkeresési, szexuális problémáikkal ugyanúgy fordulhat­nak a szakemberhez, mint öltözködési, koz­metikai kérdéseikkel. A terveket még hosszan lehet sorolni, hiszen egyebek mellett izgalmas önismereti, személyiségfejlesztő, vizsgáin:- ningeket is ajánlanak a szervezők, tegyük hozzá minden tevékenységi kört szakember vezetésével. Fontosabb inkább az, hogy a fia­talok egy olyan fórumot kapnak, ahova gond­jaikkal, megoldatlan kérdéseikkel fordulhat­nak. És persze, ahol jól érezhetik magukat, hi - szén az alkalmi szabadidős társaságok szer­veződésén túl a roüvLódési központ prog­ramjai is közelebb kei ú .setnek sokakhoz. Az elképzelések szerint szeptember 1-tő! indul az ifjúsági iroda, aminek találó, eredeti elnevezésére pályázatot h.rdetett meg a mű­velődési központ. Az eredményt várjuk, csak­úgy mint az első visszajelzéseket arról, hogy mennyire vált be ez a fiatalok, sőt ennél széle­sebb réteg gondját felvállaló, a gyakorlati élet ben való eligazodáshoz, önálló tájékozódás­hoz, megállapodáshoz segítő, azt célzó kez­deményezés.-takács­Vasasszakmákban több szakmunkás elkelne a Csavaripari Vállalatnál is

Next

/
Thumbnails
Contents