Tolna Megyei Népújság, 1988. június (38. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-18 / 145. szám

Almacht Ferenc és V. Horváth Mária a nyomozásról- Rájött-e már, hogy valamiben hasonlít egymásra a szakmánk? Mi több, a futballistáké is mindkettőnkére.- Ugyan, miben?- Abban, hogy a focihoz, a nyomozáshoz és az újságíráshoz is mindenki ért. Azt hiszem, nem keil magyaráznom, hogy erre miből jöttem rá. De tény, hogy az embereknek rendre „jó ötleteik” támadnak, amikor egy bűnügy történik, s megkezdik a nyomozást, vagy éppen egy helyben topognak. Hiszen a tévé se szeri, se száma krimijeiből sokan „kitanulják” a mesterséget.- Hát persze, hogy ki... S ezen már nem is bosszankodom. Ennek ellenére hangsúlyozom, hogy általában a mi munkánk ott kezdődik, ahol a filmek befejeződnek. De erről csak ennyit, mert több szót nem érdemel. Viszont azt hozzáteszem, hogy mi örülünk annak, ha az emberek érdeklődnek, s tény az is, hogy gyakran kapunk jelentős segítséget a felderítéshez az állampolgároktól.

I- És hogyan tud segíteni a megyei rendőr-főkapitányság rendőr századosa, egy nyomozótiszt állampolgárként az állampolgárnak?- Ezt hogy értsem?

I- Úgy, hogy tegyük fel, a szomszédjában perpatvar támad, mondjuk, a házastársak ütik-verik egymást. Akkor segítséget nyújt?- A szituációt csak más környezetben tudom elképzelni, mert az én szomszédaim nagyon csendes, kedves emberek... Szóval, amíg nem kér segítséget valamelyik fél, addig én nem csinálok semmit. Mert nincs hozzá jogom.- Hogyhogy nincs? Ön is egy állampolgár. Azt mondják, hogy az állampolgárok segítsék egymást, a rendőrség csak akkor jön ki, „amikor már vér folyik”?- Azért ennyire nem szabad leegyszerűsíteni a dolgokat. Tehát: ha kérik a segítségemet, mint állampolgárét, mint szomszédét, gondolkodás nélkül megyek és természetesen úgy védem meg a gyengébbet, hogy nem verem le az erősebbet... Persze, ha élesre váltana a dolog, akkor valószínűleg kérés nélkül is mennék, de csak védelmet nyújtani, s nem beleavatkozni. S eddig a pontig valóban van kötelessége minden állampolgárnak.- Most témát váltanék, illetve rátérnék az igazi témára... azaz önre, a nyomozásra, a nyomozás lélektanára. Hogyan él át lelkileg egy-egy ügyet?- Máshogy éltem át korábban és máshogyan most. Ezt úgy szokták mondani, hogy az ember megedzödik. Viszont hozzáteszem - jórészt bűncselekményeken dolgozom -, ma jobban látom az ügy mögött az embert, mint fiatal koromban, amikor csak az lebegett a szemem előtt, hogy a bűntényt törvényesen kiderítsük. Tehát látom, érzem benne az embert, különösen most, hogy életellenes ügyekkel foglalkozom.

I- Milyen szakterületei vannak a bűnüldözésnek?- A köztörvényes bűncselekményeket több nagy csoportra pszthatjuk, közülük is külön kiemelkednek az életellenes bűncselekmények. A tulajdon elleni bűn- cselekményeket is lehet tovább bontani: a társadalmi tulajdont és a személyi javakat sértőkre. Az elkövetés módjai szerint megkülönböztetjük a legdurvábbat, a rablásokat, a betöréses lopásokat, valamint a csalást, sikkasztást és így tovább.

Í- Az életvédelem megnevezésű csoportban hányán vannak?- Ez nálunk nem szerveződött csoporttá. Nálunk szerencsére nem történik olyan sok bűncselekmény, ami indokolná a külön csoport kialakítását. Persze, ha mondjuk van egy ismeretien tetteses emberölés, akkor természetesen összefog az egész osztály, sőt, még a társosztályok is. És a sok embert és a sok energiát igénylő első órákban, napokban sokan dolgozunk benne, s ahogy szűkül a kör, úgy egyre csökkentődik a létszám.

I- Milyen módszerekkel dolgoznak, illetve azok mennyiben térnek el a korábbi évekéitől?- Én arról tudok beszélni, amióta magamat a szakmában, a hivatásomban tudhatom, tehát 1975 óta. Persze Tolna megye nagyon régóta nagyon szép eredményeket ér el. Ez biztos, hogy így van. De folyamatosan, igy nekünk is valami pluszt kell adnunk, ami nem abból áll, hogy még több órát dolgozzunk, hanem a minőségnek kell változnia. Éppen ezt szolgálja a Bűnmegelőzési Tanács létrehozása - melyben mi is aktiv szerepet vállalunk - azzal a céllal, hogy a viszonylag jó közbiztonsági helyzetet meg tudjuk tartani, illetve fokozni... Én a saját szakterületemen, például a „csecsemőügyek” kapcsán arra gondolok, hogy megragadok minden olyan lehetőséget, fórumot, ahol el tudom mondani, hogy milyen nemkívánatos cselekmények szaporodtak el a közelmúltban.

I- A csecsemőölések sorozatára gondol, ugye?- Igen, ami lehet, hogy a véletlenek összeesése, de lehet, hogy más motiválja a fiatal lányok bűntetteit. Ezek a leányanyák azt bizonyára tudják, hogy mekkora bűnt követnek el csöppnyi újszülöttjük ellen. Azt viszont nem, hogy mekkorát saját maguk ellen.

I- Gondolom, hogy egy nő egy életen keresztül nem tudja, mert nem tudhatja e tettét magában helyre tenni és feldolgozni...- Vannak olyanok, akik nem az elsőt, hanem a második csecsemőjüket ölik meg. Most nem róluk beszélek, hanem azokról a fiatal lányokról, akik terhesek lesznek ma, 1988-ban, és megölik a saját gyermeküket. Ez a nő, ha tanítják, ha saját maga tanul, ha egy mai fiatal életét akarja élni, akkor soha, de soha nem tudja e tettét saját magában elszámolni. Függetlenül attól, hogy a törvény ezt hogyan szankcionálja, hogy becsukják, avagy nem. És tizenhét évesen képtelen fölmérni, hogy ezzel saját személyiségét is milyen veszélynek tette ki egy életre. Ezt nekünk kell elmagyaráznunk. Persze, később maga is rádöbben tettének súlyára.- Egyszer beszélgettünk a csecsemőgyilkosságokról, s akkor mondta a hihetetlennek tűnő számot: megyénkben decembertől május elejéig négy baba életének vetett véget az anyai kéz...- Az utolsó egy többgyermekes anya volt, a többiek fiatal lányok. A négy esetből háromban történt bűncselekmény. A negyedik esetben a bűncselekmény alapos gyanúját nem tudtuk megállapítani. A csecsemőt nem találtuk meg... Szóval, ha mi nem tudunk bizonyítani, akkor el kell fogadnunk a másik fél elmondását. És ez a lány azt mondta el, hogy elvetélt, és nem volt egészen hathónapos terhes.- Akkor most megúszta?

idézőjelben- Én is megkérdezem: megúszta? Nem úszta meg! Mert amit a törvény kiszab, az egy fix idő, de amit az élet, az sokkal hosszabb. Reméljük.

I- Nagyon ritka, hogy nem sikerül a rendőrségnek meglelnie a bizonyítékot...- Ez így van, s ezt később számokkal is alátámasztom. De előbb elmondanék még egy döbbenetes esetet, aminek több vonzata van. Gondolja el, hogy akiről most beszélek, az a lány az egész falu - Nagydorogon betanított varrónő - szeme láttára hordta ki gyermekét. Az anyjával együtt lakott, egymás mellett levő he- verőn aludtak... Az én ismereteim szerint egy nőről - különösen az utolsó hónapokban - hátulról is megállapítható, hogy terhes. Az anyja mégis azt állítja, hogy ő nem tudott róla... Szóval a lány a gyermekét egy éjjel megszülte, majd megölte és egyszerűen kidobta a kertbe...

I - És a köldökzsinór?- Azt eltépte... Tudja, mi a legborzasztóbb? Hogy teljesen rendezett körülmények között élő lány tette ezt. Nem egy isten háta mögött élő, analfabéta, degene- rált leányanyáról van szó, hanem az „élet” kellős közepén lakóról, dolgozóról,

aki mindenütt megfordulhatott, diszkóba járt, barátnői, munkatársai voltak.- Vajon, hogy döntötte ezt ei a lány? Milyen „erők” dolgoztak benne, vagy körülötte? Talán előre elhatározta? És egyáltalán, milyen a lel- külete az ilyen embernek?

. - Nem tudok válaszolni. Azt csak a

vizsgálati osztály munkatársai tudják. Mert mi a felderítést végezzük, illetve biztosítjuk a bizonyítékokat - személyit és tárgyit egyaránt. Az ügyet mélységében a vizsgálati osztály munkatársai tárják fel. Csak annyit, hogy egy fiatalkorú esetében a környezettanulmány sokkal mélyebben nyúl bele a múltba - térben és időben is mint általában egy környezettanulmány, ami más eset kapcsán készül.

I- Hány nap után jutott tudomására az eset? És hogyan?- A lány nagyon vérzett, az anyja kihívta a körzeti orvost, aki - a szülés éjszakáját követő reggelen - értesített minket, mert látta, hogy nem spontán vetélés történt...

■ - Most miért hallgatott el?- Mert megint magam előtt látom azt a gyönyörű, egészséges csecsemőt... Adták volna nekem. Komolyan mondom, fölneveltem volna...

I- Ahogy beszélgetünk, egyre inkább meggyőződésemmé válik, hogy munkájának megszállottja.- Középiskolás voltam, amikor elhatározódott bennem: nyomozó leszek. Az idáig vezető út elég bonyolult volt, de 1975 óta olyan munkát végzek, amit régóta szerettem volna.- Éppen ezt akartam mondani. Ugyanis amikor fölvette a telefont, ránéztem az íróasztalára. Ne haragudjon... Az üveglap alatti politikai térkép „díszítő” sorát kártyanaptárakból rakta össze. A sor 1975-tel kezdődik és 1988-as az utolsó. Persze, más is van az asztalon, szigorú rendben. Boncjegyzőkönyv, naptár, telefonkönyv, különböző dossziék. A kékre ezt írták: Ismeretlen női holttest, amott meg egy robotkép...- És azok a statisztikai adatok, melyek közül sorolok néhányat. Sajnos, az utóbbi években növekedett a bűncselekmények száma, ezen belül viszont az erőszakos, garázda jellegű bűnesetek száma csökkent. Ez utóbbi jó, hogy így van általában is, meg azért, mert jelentősen hat a közhangulatra. Persze, ez azokat nem győzi meg, akiket mostanában raboltak ki, vagy inzultáltak... mert őket most érte a baj. De a többség érzi és örül ennek a javulásnak. Viszont a személyek és a társadalom javai elleni bűncselekmények száma emelkedett.

Í- És az emberélet ellenes bűnesetek?- Tolna megyében 1983-ban kilenc emberölés volt, az utána következő évben négy, azután kettő, az azt követő esztendőben szintén kilenc, tavaly pedig 13. Amennyiben abszolút számoknak tekintjük ezeket, akkor a befejezett nyomozásokhoz képest sehol sincsenek. Tehát 1985, 86, 87: 4343, 4192, 4962. Viszont azt kell néznünk, hogy békeidőben az emberölés a legsúlyosabb bűncselekmény. És akkor... akkor...- Igen... Munkaidejének - ami tulajdonképpen bizonyos esetekben végtelen - már régen vége, s tudom, hogy az édesapja már várja. Hiszen azért jött be, s jön be oly sokszor Fácánkertből, hogy önnek segítsen „rendezni” a birtokot. De egy valamit azért mégis megkérdezek. Mit tart a rendőrviccekröl?- Azt, hogy belőlük sokkal több kellene, a tévés krimikből viszont jóval kevesebb. Ugyanis az utóbbiak nem igazak.

I - Miért, a viccek azok?- Az igazán jó viccek valahol igazak. A véleményem az, hogy ha valaki jóízűen elmond vagy meghallgat egy rendőrviccet, az nem utálja, mi több szereti, tiszteli a rendőröket.

I- Akkor kívánok nagyon sok, nagyon jó és nagyon igazi rendőrviccet!

MÚLTUNKBÓL

Napjainkban alig kellene valakinek is magyarázni, miért jók a szülői értekezletek. Pedagógusnak, tanulónak, szülőnek egyaránt segít, ha tudják, miként halad az ismeretekben a tanuló, s az sem árt, ha a pedagógus tudja, miért nyugtalan, figyelmetlen óra alatt a gyermek. A szülői értekezlet nem mai keletű fórum, régtől fogva ismert, hogy időről időre felkérik a szülőket, menjenek be az iskolába...

a megyei tanfelügyelőséghez küldött jelentést a zombai plébános „A szülői értekezletek megtartása tárgyában”. Valójában azonban éppen az ellenkezőjéről szólott a 142/1935. számú irat, ugyanis nem tudta sem ő, sem a tantestületösszehívni a szülői értekezletet. A jelentés szerint ennek szubjektív oka volt. Idézzük a jelentés egy részletét:

„A llí-IV. osztályban szülői értekezletet tartani nem sikerült. Az osztályokat vezető tanítók írásbeli jelentése szerint, a szülők a meghívásra, amely a gyermekek útján történt, nem reagáltak. Másrészről nem- hajlandók nyilvános értekezleten végighallgatni gyermekeikről elhangzó panaszokat, éppen ezért látogatással vagy egyenkinti meghívással oldottam meg az ügyet.”

így már eredményesebb volt a kísérlet, hogy a szülő és a pedagógus között jöjjön létre a kapcsolat a gyermek érdekében. *

Úgy tűnik, soha nem volt népszerű hallani saját gyermekről szóló panaszokat. Ma azért kicsit más a helyzet. Régen ugyanis a szülők nem sokat törődtek az iskolával, s a kényszer arra bírta őket, hogy a gyermek se menjen iskolába...

Egy régi elégtelen osztályzat

Az alábbiak megértéséhez tudni kell, hogy volt idő, amikor a hit-és erkölcstan tantárgy kivételezett helyet kapott az iskolai bizonyítványban. Addig, amíg bármely tárgyakból lehetett javító vizsgát tenni és magasabb osztályban folytatni a tanulmányokat, addig a hit- és erkölcstanból szerzett elégtelen automatikus osztályismétlést jelentett. Igaz, ilyen osztályzatot csak igen ritkán adtak a hitoktatók.

Akkor sem tanulhatott magasabb osztályban az elemista gyermek, ha bármilyen okból nem kapott erre a tantárgyra osztályzatot.

A Tolna Megyei Levéltárban őrzött tan- felügyelői iratok között található egy-egy ilyen eset. Az iratkötegek tanúsága szerint az ilyen ügyek gyakran feljutottak a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba is, ott tettek, ha tehettek igazságot.

Lássunk egy dombóvári esetet. A megyei tanfelügyelő felvilágosítást kért a dombóvári állami elemi iskolai igazgatótól egy V. osztályos leány (csak a monogramját adjuk meg cikkünkben: B. L.) elégtelen osztályzatának körülményeiről. 1927. október 3-án kelt 121/1927 iktatószámú jelentésben a válasz a következő volt:

„B. L. az 1926/27 tanévben a vezetésem alatt álló áll. elemi iskola V. leányosztályába járt és hittanból elégtelen osztályzatot kapott. A hitoktató az elégtelen osztályzatot azért adta a tanulónak, mert dacára, hogy róm. kath. vallásúnak tartja magát, ezideig megkeresztelve nincs. A hitoktató állítása szerint mindazok a tanulók, akik hitéletüket az egyház törvényei szerint nem élik (nem gyónnak, nem áldoznak stb) - hittanból csak elégtelen osztályzatot kaphatnak. B. L. megkeresztelve nincs, érvényes gyónást, áldozást nem végezhet, s így elégtelen osztályzata indokolt annál is inkább, mert a kérdéses tárgyban csak az tanúsíthat a róm. kath. vallás szempontjából is megfelelő előmenetelt, aki a hitéletről az iskolában és iskolán kívül is tanúságot tesz. Már pedig B. L. édesapja B. Á. előttem is kijelentette, hogy felekezetnélkülinek vallja magát, s leánya megkeresztelésé- be semmi körülmények között sem egyezik bele.

Miután itt bizonyos szülői erőszakkal állunk szemben, csak erélyes intézkedés segíthet az ügyön. Különben B. L. hittanból mindvégig elégtelen osztályzatot kap, s így magasabb osztályba nem mehet, miután a hittanból nyert elégtelen osztályzatot pótvizsgán kijavítani* sem ebben, sem más esetben nem lehet.”

B. L. tehát 1927-ben ismét elkezdte az elemi ötödik osztályát. A tanfelügyelő miniszteri leiratból megtudta, hogy az apa pánassza! élt a minisztériumnál, s ezért a főhatóság jelentést kért az ügyről. Október 6-án a tanfelügyelő véleményét abban foglalta össze, hogy „a szülő tartozik

gyermekét korábbi vallásában neveltetni, s a hittan pedig kötelező tantárgy, panaszlónak eljárása a fenti törvényekbe ütközik, s így jogosan panasz nem is emelhet”. (A jelentésben az 1868. évi Lili. törvényről van szó.)

Nem volt irigylésre méltó helyzetben a minisztérium. Sokáig el is fektette az ügyet, végül csak hét hónappal később, 1928. május 10-én adta ki állásfoglalását és rendeletét a fenti ügyben. Ami igaz, az igaz, megtalálta a megoldást úgy, hogy jóllakott a kecske is és megmaradt a káposzta is. Idézzük a belügyminiszteri leiratot:

„Múlt évi október 6-án 3530 szám alatt kelt jelentésére értesítem Tanfelügyelő urat, hogy B. Á. dombóvári lakos törvényes rendelkezés hiányában nem kötelezhető arra, hogy L. nevű leányát meg- kereszteltesse.

Minthogy a nevezett szülő gyermekéről megfelelően gondoskodik, nincs meg a törvényes lehetőség arra sem, hogy a gyermek a szülői hatalom alól kivonas- sék s az áll. gyermekmenhelybe beutalva megkereszteltessék.

Ily körülmények között viszont nem kifogásolható, hogy a hitoktató a gyermeket hittanból megbuktatta, mert az egyháznak joga megállapítani azt, mely vallásos cselekmények képezik a hit- és erkölcstan tanításának kapcsolatos és elválaszthatatlan részét, a róm. kath. egyház tanítása szerint pedig a keresztség conditio sine qua nonja (alapvető feltétele) minden kath. vallási cselekménynek.

Mégis, nehogy a nevezett tanköteles a hittanból nyert elégtelen osztályzata miatt megfosztassék annak lehetőségétől, hogy tanulmányait tovább folytathassa, különös kivételképpen megengedem, hogy elégtelen hittani osztályzata ellenére a felsőbb osztályba fölvétessék. (Egy évet már ismételt az osztályzat miatt - a szerk. megjegyzése,)

A pécsi róm. kath. megyés püspök urat egyidejűleg fölkértem, intézkedjék oly- ként, hogy a hitoktató a nevezett gyermeket a jövőben hittanból ne osztályozza, Tanfelügyelő Urat pedig fölhívom, utasítsa az érdekelt iskola igazgatóját, hogy a tanuló bizonyítványára, ha az osztályt egyébként sikerrel végezte el, jegyezze reá a következő záradékot:

„A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 27 775/928 számú rendeletével kiadott külön engedély alapján felsőbb osztályba felléphet.”

Fölhívom Tanfelügyelő Urat, hogy erről az iskola igazgatóját és dr. Gallé Tamás budapesti ügyvéd útján (IX. Mester u. 4.) az érdekelt szülőt értesítse.”

*

A fentiekhez hasonló eset más vallás oktatásánál és osztályozásánál is előfordult. Volt eset, hogy egy református vallá- sú szülő két lánya ügyében rontott be az iskola igazgatójához, kérve-követelve az ő igazának érvényre juttatását.

Ozorán pedig az egyik izraelita vallású szülőknek okozott gondot, hogy miként szerezhet hittanból jegyet gyermekének, ugyanis haragban lévén a hitoktatóval nem engedte hozzá hittanra az iskolaköteles gyermekét. Az apa magára vállalta a hitoktatást. De önmaga nem osztályozhatta le gyermekét. Az iskola igazgatója pedig bizonyítványt kért. Az apa panasszal fordult a tanfelügyelőhöz, s ezeket írta:

„...mindez ideig rendben is volt minden, míg e héten az állami iskolai igazgató úr nekem azt mondta, hogyha nem adok neki olyan bizonyítványt, amelyben a tanító azt is igazolja, hogy a gyermekkel egész éven át ő foglalkozott, nem fogja őket felsőbb osztályba engedni...

Nem egészen személyi harag okozta, hogy gyermekeim hittan tanításával magam foglalkozom, hanem hozzájárul szegénységem, én csak ipari munkás vagyok és nincs tehetségem ahhoz, hogy a gyermekeim hitoktatásáért 2 db kövér libát és köbméter fát meg bírjak fizetni."

A tanfelügyelő” válászában a többi között ez olvasható:

„...érvényes hittanosztályzatot -csak az erre illetékes hitoktató adhat. Amennyiben valamely tanulónak a hittanból érvényes osztályzata nincsen, magasabb osztályba nem vehető fel, miután hittanosztályzat nélkül iskolai bizonyítvány sem adható ki.”

A tanfelügyelő leírta, hogy a szülőnek jogában áll gyermekét magánúton taníttatni, de annak feltételeit hosszan sorolta.

Az iratokból nem derül ki, hogy végül is mi történt, sikerült-e bizonyítványt szerezni, vagy bizonyítvány hiányában felsőbb osztályba nem mehetett, s ezért inkább kimaradt az iskolából...

K. Balog János