Tolna Megyei Népújság, 1988. május (38. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-31 / 129. szám

6 NÉPÚJSÁG 1988. május 31. Biztató szekszárdi kezdés Labdarúgás NB-s serdülő- és ifibajnokság Szerdán MNK megyei selejtező A gunarasi edzőtáborozás után egy szusszanásnyi szünetre hazatértek a Szekszárdi Húsipari SE súlyemelői, majd másnap már a vizsga következett. A PMSC súlyemelőterme adott otthont az NB ll-es csapatbajnokság második for­dulójának. A területi elvnek megfelelően az NB ll­es riválisok más városokban léptek do­bogóra. Mint azt beharangozó cikkünk­ben már említettük, a szekszárdiak na­gyon komolyan veszik a csb-t, nevezete­sen az NB l-be jutást, így a legerősebb összeállításban szerepeltek. Az IBV-vá- logatottságra esélyes Szél Tibor a 60 kg- os súlycsoportban most is hozta önma­gát (97,5,107) és remélhetően a jövő hó­nap elején Oroszlányban az IBV-váloga- tón még további kilókat ad ki magából. Örvendetes, hogy a szakosztálynak a kö­zelmúltban reflektorfényből eltűnt repre­zentánsa Bertus Gábor a jelekből ítélve elmozdult a hónapok óta 310 kilóval fém­jelzett holtpontról. Most 145-ös szakítás után 175-öt lökött, amivel már két és fél kilóra megközelítette a tavalyi reimsi fel­nőtt Európa-bajnokságon 6. helyet jelen­tő összetett eredményt. A 75 kilóban volt még egy „örökifjú” szekszárdi, a remél­hetőleg másodvirágzását élő Csereklei Sándor személyében. A hosszú kiha­gyás után produkált 300 kiló közeli telje­sítmény nemcsak azt fémjelzi, hogy Cse­reklei újfent komolyan veszi a súlyeme­lést, hanem azt is, hogy vannak még kilók a fiúban. A nagy kérdés az, hogy mikép­pen bírja majd a fogyasztást, bár Cserek­lei korábban is a jó fogyasztók közé tar­tozott. A 82,5 kilóban három szekszárdi is do­bogóra lépett (Szegedi, Mátrai, OrsósJ. A felsorolás egyben egyfajta erősorrend is. Szegedi, a feltörekvő fiatal, aki ha egy ka­tegóriával feljebb is, de hozta azt az ered­ményt, amit Bertus. Mátrai most is meg­bízható volt, összetettben a három má­zsán felül teljesített, Orsós pedig ebben a súlycsoportban nem tudta azt nyújtani, amit egy vagy kettővel lejjebb korábban produkálni tudott. Az utánpótlást a csb-n, a három Szabó (István, Zoltán és Zsolt) képviselte, közülük a 67,5 kg-ban ver­senyző Zoltán volt a legponterősebb. Itt a csb-n nem a helyezések a fonto­sak, hanem az a pontmennyiség, amit a csapat megtermel. A felemelt súlyokért egész pontosan 9817 pontot kaptak a szekszárdiak, ami­vel túlteljesítették a tervezettet és joggal reménykedhetnek abban, hogy az első forduló után és a hátralévő Szekszárdon rendezendő utolsó előtt listavezetők a másodosztályban.-bégyé­SERDÜLÖK Zalaegerszegi TE-Szekszárdi Dózsa 4-0 (2-0). Sz. Dózsa: Komiáti - Bildhéber, Demkó, Kiss, Finta - Koller, Páli (Hon­véd), Péter, Fekete (Kedves) - Kardos, Kecskeméti. Edző: Gálffy Dezső. A min­den csapatrészében jobb ZTE rászolgált a győzelmére, de a találkozó összképe alapján a végeredmény túlzott. Jók: Demkó, Páli. / Pécsi MSC-Szekszárdi Dózsa 5-0 (1-0). Sz. Dózsa: Komiáti - Bildhéber, Demkó, Fehér, Honvéd - Kedves, Páli, Péter, Fekete (Panghy II.) - Kardos (Nagy), Kecskeméti (Panghy L). Edző: Gálffy Dezső. Az erősen tartalékos lila-fe­hérek az utolsó nyolc percben háront gólt kaptak a jó képességű PMSC-től. Jók: Komiáti, Demkó, Péter. IFJÚSÁGIAK Szekszárdi Dózsa-Zalaegerszegi TE. 4-1 (3-0). Sz. Dózsa: Bartal - Szabó, Ka­sza, Pető (Újvári), Balogh - Sörös, Ignácz (Mészáros), Kvanduk, Máté - Varga, Kál­mán. Edző: Laki Zoltán. A végig nagy fö­lényben játszó szekszárdi ifisták maga­biztos győzelmet arattak. Gl: Máté, Kál­mán, Kasza, Pető. Jók: Kasza, Pető, Sö­rös, Máté. Szekszárdi Dózsa-Pécsi MSC 2-1 (1-0). Sz. Dózsa: Bartal - Szabó, Kasza, Pető, Varga - Ignácz, Kvanduk, Máté, Li­zák - Jelusics, Kálmán. Edző: Laki Zol­tán. A PMSC otthonában szoros mérkő­zésen kiharcolt győzelmével a Dózsa megőrizte előnyét a listavezető pozíció­ban. G.: Jelusics, Kasza. Jók: Kasza, Var­ga, Ignácz, Máté. KÖRZETI BAJNOKSÁG Dalmand-Attala 5-1, Gyönk-Kocsola 1-0, Szakály-Kurd 3-2, Závod-Szakcs 10-0, Regöly-Kisvejke 2-4, Iregszem- cse-Nak 0-2, Sióagárd-lzmény 0-1, ifi: 1-3, Öcsény-Harc 1-1, Cikó-Kakasd 0-3, ifi: 3-0, Középhidvég-Kölesd 7-1, Györe-Báta 0-2, ifi: 2-4, Bogyiszló- Bonyhádvarasd 3-1, ifi: 2-5, Zomba-AI- sónána 2-1, Németkér-Tolnanémedi 0-1, Madocsa-Nagydorog 4-4, ifi: Bölcs- ke-Nagydorog 1 -0, Pálfa-Pusztahencse 8-0, Kajdacs-Györköny 3-1, Paks II.- Pinchely 1-1, ifi: 10-0. HUSZONNÉGY CSAPAT AZ MNK-BAN A megyei labdarúgó-szövetség elké­szítette a Magyar Népköztársasági Kupa június 1 -jén kezdődő megyei selejtezőjé­nek sorsolását. Huszonnégy együttes nevezett a kupára, a szerdai első forduló­ban a következő párosításban lépnek pályára: Alsónána-Bátaszék (Köő), Kö- lesd-Nagydorog (Szegi), Pincehely-Du- naföldvár (Fazekas), Kocsola-Dombóvá- ri VMSE (Lehel), Iregszemcse-Simontor- nya (Sajgó), Báta-Őcsény (Kovácsi), Zomba-Atomerőmű SE (Horváth L), Dal- mand-Dombóvári Vasas (Lubastyik), Szakcs-Ozora (Dravesz I.), Kaposszek- cső-Tamási (Albert), Aparhant-Bonyhá- di SE (Osztermajer), Györköny-Paksi SE (Verdi). Valamennyi találkozó 17 órakor kezdődik. A mérkőzések végeredményét csütörtökön reggel a 15-222-es, vala­mint a 11 -958-as telefonszámon kell kö­zölni a megyei szövetséggel. Az MNK megyei selejtezőjének második forduló­jára június 8-án kerül sor. Együtt is kevesen futottak Szekszárdon együtt rendezték meg szombaton az olimpiai napok futópróbáját és a Népszava-futás megyei versenyét. Az összevont tömegsport-rendezvény kilenc kategóriájában 128 versenyző állt rajthoz. EK-döntő Firenzében - három magyar szereplővel A hét végi várnai nemzetközi viadallal lezárult a selejtezők sorozata az Európa Kupában. Az Európai Torna Szövetség új ren­dezvényének döntőjét július első három napján Firenzében bonyolítják le - há­rom magyar szereplővel. A férfiaknál Guczoghy György és Pap­rika Jenő, a nőknél Óváry Eszter került a legjobb 12 közé. Az első Európa Kupát a kontinens legjobbjai közé tartozó Szov­jetunió, Románia és NDK szövetségei nem tekintették olimpiai felkészülésük részének, ezért annak selejtező verse­nyein csak ritkán képviseltették magu­kat. A Szovjetunió azonban így is három döntős helyet foglal el, s Scseposkin, il­letve Lascsenova és Sevcsenko szemé­lyében összetett győzelemre pályázó tor­nászokat vonultat fel. Nincs viszont ro­mán, illetve NDK-beli szereplője a firen­zei finálénak. Gyermeknapi gyermeteg Ezúton is csak azt mondhatjuk, mint tettük ezt a tegnapi telefonhívások so­rán: elnézést kérünk a nyomda ördö­géért. Tudjuk, május 29-én gyermeknap volt, de a kedves olvasók bizonyára elhi­szik, nem a sportrovatunk gyermeteg hi­bája, hogy a megyei labdarúgó-bajnok­ság táblázatát ugyanaz a Kisdorog veze­ti, amelyik - valóban - a harmadik helyet is elfoglalja. Eszünkbe sem jut - a kisdo- rogiakkal egyetemben - megfosztani a bajnokaspiráns Dunaföldvárt az első helytől. A Duna-parti legénység eredmé­nyességével kivívta azt, biztosra vesszük: a földvári focisták már senki hi­bájából nem is engedik kicsúszni a ke­zükből. Karate Alsónánán A Várdombi DSE karatecsapata gyer­meknapi háziversenyt rendezett Alsóná­nán. A két hónapja alakult decsi karate­csapat is eredményesen képviseltette magát, edzőjük - akárcsak a várdom­biaknak - Balogh László. A háziverseny eredményei: Kumite: 1. Heberling Henrik, 2. Auvalszky (mindket­tő Várdomb), 3. Wittmann (Szekszárd). Kata: 1. Heberling Henrik, 2. Wittmann, 3. Auvalszky. Kihon: 1. Auvalszky András, 2. Heberling, 3. Ágoston (Várdomb). Kézilabda Értékes döntetlen az NB l/B-ben Dunaföldvári Spartacus-Szolnoki Olajbányász 21-21 (9-11). Dunaföldvár, 600 néző. V.: Gőzsi, Rákóczi. Dunaföld­vár: Kácsor - Hegedűs I. (1), Szauter (1), Kolics (6), V. Kovács (6), Orova (3), Györ- kő (3). Csere: Mestyán, Sarvajcz, Hege­dűs P., György (1), Hrozik. Edző: Kolics János. A mérkőzés elején a hazaiaknak sike­rült 4-1-es előnyt szerezni, melyet a szol­nokiak a 15. percben ledolgoztak. A foly­tatásban fej-fej melletti küzdelem jelle­mezte a találkozót, szünetig az ellenfél tett szert kétgólos előnyre. Az első játékrészben a hazaiak véde­kezése és támadása is hibákkal tarkított volt. Ráadásul, érződött a nagynevű el­lenfél tisztelete. A második félidő elején a szolnokiak tartani tudták kétgólos előnyüket. V. Ko­vács hétmétereseket hibázott, amire az Olajbányász átlövéses gólokkal vála­szolt. Az 55. percben a szolnoki együttes durvaságait, a cserepadon történt fe­gyelmezetlenségeket a játékvezetők nem tudták időben megfékezni, így a né­zőtéren és a pályán egyaránt felforróso­dott a hangulat. A befejezés előtt öt perc­cel 21 -1 8-ra vezettek a vendégek. A 600 néző óriási buzdításba kezdett, drámai volt a hangulat. Györkő szélről bevetődve szépített. A vendégek hibáztak, ezt Orova góllal büntette. Újabb földvári labdaszer­zés György révén, de keményen védeke­zett a Szolnok. Már senki sem hitte, hogy változhat az eredmény. Négy másodperccel a befeje­zés előtt Kolics 9 méteres szabaddobás­ból Szauterhez játszotta a labdát, aki a közönség ovációja közepette beállította a végeredményt. Színvonalas, jó iramú találkozón igaz­ságos döntetlen született. A mezőny leg­jobbjának Kolics bizonyult, de rajta kívül a földvári csapat többi tagja is dicsérhe­tő. NB II.: Két mérkőzésen egy pont PEAC-Högyészi HSC 27-27 (16-9). Pécs, 200 néző. V.: Veglovics, Vindis. Hő- gyész: Spoljár - Barabás (2), Kerekes (7), Teimel L. (6), Teimel J. (3), Drüszler (2), Mayer (3). Csere: Jéger, Nándor I. (4), Rittlinger. Edző: Teimel Lajos. A vendég­csapat 2-2-ig partiban volt, aztán a tet­szetősen játszó pécsiek a 10. percben 6- 2-re elhúztak. A hőgyészieknél sorra ki­maradtak a ziccerek, képtelenek voltak gólt lőni a remekül védő hazai kapusnak. A 25. percben 13-6-ra módosult az állás, mert szétesően játszott a HSC, egyénileg gyenge teljesítményt nyújtottak a vendé­gek. Csupán Spoljár dicsérhető két-há- rom jó védése kapcsán. A második félidő elején erősített a Hő- gyész, és 19-15-re felzárkózott. Rövid ideig tartott fellángolásuk, hiszen az 52. percben már 25-18-ra ismét elhúzott a PEAC. Ezután mindent egy lapra feltéve igyekeztek újítani a vendégek. Frissen, szorosan védekezve, gólerős támadójá­tékkal dolgozták le hátrányukat. Másfél perccel a találkozó vége előtt mégis há­romgólos pécsi előny volt leolvasható az eredményjelzőről. Ekkor Mayer, Kerekes és Teimel L. egy-egy góljával kiegyenlí­tett a HSC. Már csak 8 másodperc hiány­zott a lefújáshoz, amikor büntetőhöz ju­tott a PEAC, de Jéger nagy bravúrral hárí­tott. Szerencsével szerzett egy pontot a hőgyészi csapat. Kisbér-Hőgyészi HSC 35-28 (16-14). Kisbér, 150 néző. V.: Hegyesi, Járai. Hő- gyész: Spoljár - Barabás (1), Kerekes (14), Teimel L. (6), Teimel J. (4), Drüszler, Mayer. Csere: Nándor I., Nándor L. (1), Kiing, Rittlinger (2), Jéger. Edző: Teimel Lajos. Jól kezdett a Hőgyész, de 2-0-ás vezetése után a hazaiak vették át az irá­nyítást és a 15. percben 11 -8-ra már ők vezettek. Az első félidőt lagymatag játék és sok kimaradt hőgyészi helyzet jelle­mezte. Szünet után sem talált magára a HSC, gyenge védekezése és kihagyott ziccerei „feldobták" a kisbérieket, akik szinte nem tudtak hibázni, fokozatosan növelték előnyüket. Az 50. percben már 9 góllal elhúzott a vendéglátó csapat. Ezúttal még a hétközi pécsi teljesítmé­nyétől is elmaradt a hőgyészi legénység. Enerváltan, szétesően, messze formája alatt szerepelt a vendégcsapat, így tör­vényszerű volt a vereség. KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Társalgó. 9.44: A müncheni Capelia Antiqua énekel. 10.05: Kapcsoljuk a pécsi körzeti stúdiót 10.25: Népdalok. 10.52: Hangverseny. 11.26: Nemes György novelláiból. 12.45: Intermikrofon. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.10: Magyarán szólva. 14.30: Dzsesszme- lódiák. 15.00: A Zsebrádiószínház bemutatója. 15.18: Régi magyar operettekből. 15.40: Poggyász. 16.05: Éneklő ifjúság. 16.20: Kérhetek valamit? 17.00: Tháliatit­kai. 17.30: Kovács Béla klarinétozik. 17.45:ASzabó csa­lád. 19.30: Tehetséges jellemek. 20.30: A tudomány és a tudománypolitika. 21.00: Mi a titka? 22.00: Hírvilág. 22.30: Operaest. 23.20: Hangszerek, hangszínek. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Slágermúezum. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05-12.00: Napközben. 12.10: Zentai Anna és Rátonyi Róbert énekel. 12.30: Népdalkörök és citerazenekarok. 13.05: Popzene sztereóban. 14.00: Önnek milyen a ho­roszkópja? Oroszlán, Ikrek, Kos... és még sorolhat­nánk a csillagképeket, melyek ősidők óta foglalkoz­tatják az emberek képzeletét. Egyesek személyiség- és jellemformáló erőt keresnek bennük, hiszik, hogy sorsuk meg van írva a csillagokban. Vélemények üt­köznek a műsorban: hiedelmek és tudományos té­nyek. 14.50: Maximális sebesség nincs... 15.05: Szmol- ka Klára zongorázik. 15.20: Könyvről - könyvért. 15.30-17.29 Csúcsforgalom. 17.30: Helykereső. 18.30: Gramofonsztárok. 19.05: Csak fiataloknak! 20.05: Nó­ták. 21.05: Bűn az élet. Részletek. 21.30: „Ahogy mi zené­lünk”. 22.00: Cukor az élet. Giles Cooper rádiójátéka. 22.50: Az élő népdal. 23.10: Bemutatjuk Keith Jarrett dzsessztriójának új koncertlemezét - II/1. 24.00-0.14: Régi fúvós muzsika. BARTÓK RÁDIÓ 9.08: Dargomizsszkij: Asellő. Négyfelvonásos opera. Közben: 10.37: Hajdú Zoltán versei. 11.50: Barokkzene. 12.41: Kórusok Nagy László-versekre. 13.05: Yamam- ba. Sudzsi Terajama drámai rádiókölteménye. 14.02: Rudolf Serkin zongorázik, a Budapest vonósnégyes ját­szik. 15.05: Labirintus. 15.20: Zenekari muzsika. 16.29: Christa Ludwig énekel. 17.30: Poggyász. 17.50: Otto Klemperer vezényel. 18.30: Na maternjem jeziku. 19.05: In der Muttersprache. 19.35: A Rádió lemezalbuma. 20.29: Geszty Szilvia operafelvételeiből. 20.48: A heavy metal kedvelőinek. 21.30: Fiatalok a seregben. 22.00: James Galway fuvolázik. 22.14: Mi újság a régi zene vilá­gában? 22.54: Szeszélyes nyár. PÉCSI RÁDIÓ 6.20-6.30-ig és 7.20-7.30-ig: Az ügyeletek jelentet­ték, előzetes a nap eseményeiből. 17.30: Dél-dunántúli magazin. Közben 18 órakor hírek, tudósítások. Szer­kesztő: Felső Pál. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi mű­sor. (Hírek - Tudósítóink jelentik - Narodne Novine-elö- zetes - Jegyzet. Szerkesztő: Klaics Milica). 19.00: Nem­zetiségeink zenéjéből. 19.05-19.35: Német nemzetiségi műsor. (Iskolarádió - NeueZeitung-előzetes - Hírek, tu­dósítások. Szerkesztő: Gráf Vilmos). MAGYAR TELEVÍZIÓ v 8.55: Tévétorna. 9.00: Képújság. Tv-téka. 9.05: Az er­dő és az ember. 9.35: Mondok nektek valamit. 9.55: Weöres Sándor: Bóbita. 10.15: Tóth A. Pál: Megy a gyű­rű... Tévéjáték. 11.00: Mozgató. 11.05: Képújság. 16.50: Hírek. 16.55: Tízen Túliak Társasága. 17.40: Egy szó, mint száz. 18.20: Három nap tévéműsora. 18.35: Tévé­torna. 18.40: Nils Holgersson csodálatos utazása a vad- ludakkal. NSZK rajzfilmsorozat. 19.05: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: Mindenki tanköteles. Csehszlovák tévé­filmsorozat. 20.55: Stúdió ’88.21.40: Kardiológia. Ame­rikai egészségügyi filmsorozat. 21.55: Felkínálom. 22.45: Híradó 3. II. MŰSOR 16.05: Képújság. 16.10: Körmönfontoló. 16.50: Stiri - Hírek román nyelven. 16.55: Magyarország-Olaszor- szág vízilabda-mérkőzés. 18.10: A világ az állatok sze­mével. Angol rövidfilm. 19.00: Mindenki tanköteles. Csehszlovák tévéfilmsorozat. 20.00: Képújság. 20.05: írisz. Főúri ősgalériák, családi arcképek a Magyar Nemzeti Galériában - Tavaszi tárlat. Magyar képző­művészek és iparművészek országos seregszemlé­je a Műcsarnokban - VI. Nemzetközi textiltriennálé Lengyelországban - Beszámoló a közelmúlt művé­szeti eseményeiről, kiállításairól, aktuális tárlat­ajánlat. 20.45: Elágazások. Holland balettfilm. 21.00: Híradó 2.21.15: Betű reklám. 21.20: Sok szerencsét, fel­ügyelő! Bolgár film. 22.50: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 16.15: Műsorismertetés. 16.20: Krónika. 16.40: Hí­rek. 16.50: Magyar nyelvű tv-napló. 18.30: Rajzfilm. 18.40: Számok és betűk. 19.00: Tv-kalendárium. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.50: Sport. 19.53: Időjárás. 20.00: Lottóhúzás. 20.05: Örömök és bánatok - filmsorozat. 21.05: Kontakt magazin. 22.35: Tv-napló. 22.55: Mindig önökkel. 0.55: Hírek. II. MŰSOR 18.40: Műsorismertetés. 18.45: Zágrábi körkép. 19.15: Műsorkiegészités. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-nap­ló. 20.00: Adása kultúra köréből. 20.30: Amsterdam: Ifjú zeneművészek Eurovíziós versenye. 23.00: Hírek. SZOVJET TELEVÍZIÓ 6.35: Ami a szívemet nyomja (film). 7.40: Rajzfilmek. 8.20: Hírek. 13.30: Hírek. 13.40: Kortársportrék. 14.25: Az orenburgi tévé műsora. 15.20: Hírek. 15.25: A mi ker­tünk. 15.55: A költészet percei. 16.00: Szereplők. 16.45: Világhíradó. 17.05: Rajzfilmek felnőtteknek. 17.20: Nincs felejtés (film). 18.05: Vladimir Horowitz zongora- művész. 19.00: Híradó. 20.00: Filmelőzetes. 20.30: Film­koncert. 21.30: Világhíradó. 21.45: Egy balerina élete (film). 23.21: Hírek. 23.26: Sportösszefoglaló. 23.56: Ke- ringők. A MŰHOLDAS MŰSOROK KÉT HÉTRE ÉLŐRE MEGTALÁLHATÓK A mikrovilág CÍMŰ LAPBAN. SUPER CHANNEL 7.00: Kalandfilmek, rajzfilmek, gyermekműsorok. 8.00: Nino Firetto totally live - a tegnap délutáni adás is­métlése. 9.00: Sons und Daughters - a tegnap délutáni epizód ismétlése. 9.25: Kutyák és idomárjaik kiképzése. 9.50: Angol nyelvlecke. 10.05: Úszni tudni kell. 10.30: A Földközi-tenger szakácsművészete. 11.00: Royalty - négyrészes sorozat. 12.00: Dokumentumfilm. 13.00: Capitol - a tegnapi epizód ismétlése. 13.30: Sons and Daughters - ausztrál sorozat. 14.00: Rocksztárok vi­deón. 14.30: Toplista. 15.30: Szórakoztató popműsor. 16.30: Összeállítás gyermekeknek. 17.30: Ma: „Pályám emlékezete”. 18.30: Punky Brewster - sorozat. 19.00: Capitol - sorozat. 19.30: Az Onedin család - sorozat. 20.00: Kenny Everett vidám show-műsora. 21.00: Ame­rikai profi kosárlabda. 22.00: Nemzetközi és üzleti hírek. 22.15: Európai hírek. 22.35: Focihírek. 22.40: Nemzet­közi motorkerékpár-verseny. 23.40: Formula one. 0.40: Kemény rock. SKY CHANNEL 6.30: Jó reggelt, Skandinávia. 7.30: ötperces éb­resztő hétalvóknak. 7.35: A Sky gyermekműsora. 8.35: Popzenei műsor. 9.35: A Sky toplistája. 10.35: Holland popzenei műsor. 11.35: Gary Davies popműsora. 13.05: Another World - amerikai teleregény. 14.00: Beszélge­tés hírességekkel. 14.30: Hírek a motorsport világából. 15.00: The littles - animációs filmsorozat. 15.30: Bailey történetei öreg hidroplánjával. 16.00: Kemény rock. 17.00: A Sky gyermekműsora. 17.58: Hírek. 18.00: Gid- get - vígjátéksorozat. 18.30: The ghost and Mrs. Muir - vígjátéksorozat. 19.00: Three’s Company - vígjátékso­rozat. 19.28: Hírek. 19.30: Folytatódik Adams, a hegyi ember története. 20.30: Közkívánatra. 21.30: A kanadai műsorvezető az éjszakai élet sztárjait mutatja be. 21.58: Hírek. 22.00: Sportverseny. 22.30: Kanadai popműsor. 23.28: Hírek. 23.30: Rockzene. 0.30: Zenés interjúk. THE ARTS CHANNEL 1.00: Missa Espritual. 1.35: Mozart-hegedűverseny. 1.55: Gjenlivet concert for Fireworks. 2.50: Műsorzárás.

Next

/
Thumbnails
Contents