Tolna Megyei Népújság, 1988. május (38. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-26 / 125. szám

1988. május 26. rtÉPÜJSÁG 5 Kerekaszta l-beszélgetés Bőni-fok ürügyén Résztvevők: Bohli Antal, a megyei ta­nács építési és vízügyi osztályának veze­tője, Toronyi István, a Tolnai Nagyközség Közös Tanács V. B. titkára, Lénárt Benja­min, a Bogyiszlói Községi Tanács elnöke, Baka József, a bogyiszlói Duna Gyöngye Termelőszövetkezet elnöke, Vágvölgyi János, a Közép-dunántúli Vízügyi Igaz­gatóság szekszárdi szakaszmérnöksé­gének vezetője, valamint a Népújság képviseletében V. Horváth Mária. Népújság: Gyönyörű, szép, erdős vidé­ken, a Duna és a Sió találkozásánál évti­zedekkel ezelőtt megjelentek az első „honfoglalók”, elsősorban a horgászok személyében, akik élvezni szerették vol­na a még érintetlen természetes tájat, s közben hódolni sportszenvedélyüknek. Sorra jelentek meg a kis vityillók, hor­gászkunyhók, melyek az éjszakát is ott töltőknek menedéket nyújtottak. Csak­hogy egyre többen fedezték fel e tájat, s egyre nőtt a „mindenféle stílusban” épít­kezők száma. Pontosabban a fegyelmezetlenül, azaz engedély nélkül építkezők száma. A ha­tóság pedig nem tudott - vagy nem is akart - rendet tenni. Jelenleg a Bóni-fo- kon 104, a Karaszi-fokon 54, a Bogyiszlói révnél 30, a Homoki-dűlőben 18, Dorom- láson pedig 32 házikó, kiszuperált autó­busz és az emberi leleményességet pél­dázó számtalan fazonú és anyagból ké­szült úgymond pihenőhely van. Vajon hogyan kezdődött és „fejlődött” az öt kis horgászparadicsom története? Baka József: Tudomásom szerint még az ötvenes években kezdődött az építke­zés, megelőzve a téeszszervezés idejét. A telep magjának gazdái elsősorban a Szekszárdi Horgász Egyesület tagjai vol­tak, akik valódi horgásztanyákat építet­tek, ami azt jelentette, hogy vesszőből font, sártapasztású tanyácskák voltak. Csupán a horgászszerszámok tárolásá­ra voltak alkalmasak. Ezek természete­sen építési engedély nélkül létesültek. Népújság: A terület kié volt, illetve kié jelenleg? Baka József: A törzsépület és a hozzá tartozó terület a horgászegyesületé, a terület oroszlánrésze a téeszé lett, de még most is vannak magántulajdonban lévők. Népújság: A termelőszövetkezet e te­rületeket később eladta, bérbe adta, mit csinált? Baka József: Ennek a legalizálása úgy történt, hogy a téesz és a horgásztársa­ság együttműködési megállapodást kö­tött, illetve a horgásztanya-tulajdonosok területhasználati engedélyt kaptak a téesztől nagyobb részt ideiglenesét, ami visszavonásig érvényes. Mindez a hatva­nas évek végén, a hetvenes évek elején történt... A hetvenes évek közepén a me­gyei tanácsnak állítólag volt egy olyan koncepciója, hogy később üdülőterület­té fejleszti ezeket a területeket. Ezen föl­bátorodva sokan kértek engedélyt. Népújság: Kitől? Hiszen a téesz építésit nem adhat ki, csak területhasználati en­gedélyt. Lénárt Benjamin: Építési engedélyért a bogyiszlói tanácshoz jöttek, noha ilyen jogköre a tanácsnak sem volt. Bár előfor­dult, hogy a tanács akkori vezetői mégis adtak ki engedélyt, de az nem volt sza­bályos. Népújság: És a tolnai tanács? Toronyi István: Mi 1984 óta látjuk el a hatósági feladatokat, de építési enge­délyt nem adunk ki, hiszen ez a terület ti­lalom alatt áll, sőt, fennmaradási enge­délyt sem adunk ki. A mi feladatunk az, hogy igyekezzünk ezen a területen visz- szaszorítani az építkezést. Bírságolással. Tehát a meglévő épületek bontását el­rendeljük, és bírsággal próbáljuk rászo­rítani a tulajdonosokat az épületek le­bontására. Népújság: Úgy tudom, hogy tizenkét épület tulajdonosát bírságolják - mond­juk úgy, hogy - folyamatosan. De több, mint kétszáz vityilló épült... Lénárt Benjamin: A megyei tanács és a vízügyi igazgatóság 1978-ban egy bejá­rást kezdeményezett, melyen már én is részt lettem. Ekkor az összes tanyát föl­térképeztük, fölmértük. A lényeg az, hogy akkor durván kétszáz tanya volt Bogyisz- ló közigazgatási területén, a Duna szaka­szán. Később a járási hivatal azoknak, akik tudták igazolni, hogy a házikójuk tíz évnél régebbi, automatikusan megadta az ideiglenes fennmaradási engedélyt. A többieknek pedig építésrendészeti bír­ságot kellett fizetniük, de megkapták ők is az engedélyt. Népújság: Akkor ez megérte! Nem? Lénárt Benjamin: Tulajdonképpen igen... Hiszen nem jelentős összegekről volt szó. S abban az időben sorra kiadták a bontási határozatokat is, amit az embe­rek megfellebbeztek. Népújság: A másodfokú építési ható­ság pedig megváltoztatta ezeket. Ezért kérdem, hogy nem lett volna egyszerűbb, ha az első és a másodfok összeül, egyez­teti az álláspontját, s azután döntenek? Elkerülhető lett volna ez az óriási bürok­rácia, s nem teremtették volna meg a ma is „élő” ördögi köröket. Lénárt Benjamin: Többször is volt ugyanilyen kerekasztal-beszélgetés... S akkor az az állásfoglalás született, hogy a döntő többségnek meg kell adni a fenn­maradási engedélyt, mivel a tanyák is a nemzeti vagyon részei. Tulajdonképpen az is ide tartozik, hogy a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság soha nem kezdemé­nyezte az épületek lebontását, ezzel szemben az Alsó-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság - akinek innenfelől nem volt érdekeltsége, nem voltak kapcsola­tai, sőt „rokonai” sem - korábban a bon­tás mellett kardoskodott. Vágvölgyi János: A vízügy területe tu­lajdonképpen két részből áll. A vízpart melletti 10-15 méteres sáv a bajai vízügyi igazgatóságé, természetesen mindenfé­le döntési joggal együtt. A mi igazgatósá­gunk területe a védtöltés és attól a víz felé eső tíz méteres sáv. A két sáv közötti vál­tozó szélességű (ötszáz méter, 1-2-3 kilométer) földcsík jórészt a téeszé, illet­ve magánterület. Hogy ezen a területen építkeznek, vagy sem, az tanácsi hatás­kör. Népújság: Vízügyi érdekeket sértenek- e ezek a kis horgásztelepek? Vágvölgyi János: Vegyük sorra... A leg­fontosabb az árvízvédelem. Az itt lévő ta­nyák az árvíz levonulását nem befolyá­solják. Mondhatjuk azt, hogy a fák olyan mértékben nőtték be a területet, hogy legalább akkora vízvisszatartó képessé­gük van, mint maguknak a tanyáknak. (Bár a bajai igazgatóságnak lehet más véleménye...) Sokan emlékeznek az 1956-os jegesárra, s jól tudják, hogy ahol nem volt erdősáv a töltés mellett, volt olyan hely, ahol 2-3 méterre belefúród­tak a jégtáblák a töltésbe. Ezért a vízügy jégvédő erdősávokat telepít a vízoldali részre tíz méteren belül, hogy megfogják a jégtáblákat és hullámzás ellen is védjék a töltéseket. Ha nagy mennyiségű jég­tábla zúdul el, az képes még a méternyi vastagságú fákat is könnyedén elborot­válni. S ha az ötvenhatoshoz hasonló je­gesár jönne, akkor itt kő-kövön nem ma­radna. Népújság: Nyilván ezeket az épülete­ket a biztosító nem biztosítja, tehát a „bal­hét a tulajdonosoknak kell elvinniök”, s ők ezt jól tudják. Vágvölgyi János: A legveszélyesebbek a vízparti ötvenméteres sávban levő épü­letek... De kanyarodjunk vissza az alap- gondolathoz. Vagyis: az árvízvédelem mellett környezetvédelmi szempontok is fölmerülnek, most már a részünkről is. Egyáltalán nem kívánatos a terület továb­bi fejlesztése, sőt, a jelenlegi állapot is bizonyos fokú járványveszélyt jelent. Csupán a földbe ásott árnyékszékeket említem - ezzel szemben pedig az ott lé­tesített fúrt kutakat, szintén engedély nél­kül. A legutóbbi (április 19.) ilyen megbe­széléskor is e téma erőteljesen felmerült, hiszen arról van szó, hogy a kutak is ugyanabból a víznyerő rétegből kapják a vizet, amelyben a vécék vannak. Ez igen veszélyes. A harmadik dolog: mint isme­retes, nagy probléma Szekszárd város vízzel való ellátása. Ugyanis a Sió mellé telepített kutak a csatorna vizének szeny- nyezettsége miatt is lassan befulladnak, ezenkívül hozamuk csökken és rendkívül vasasak. Már hat kutat ki kellet zárni a la­kosság ellátásából. Másként: újabb víz­nyerő helyek után kell nézni. Fölmerült e terület is, bár még nem dőlt el az alkal­massága. Népújság: Viszont ez a'„terület” nem olyan kicsi, hogy a kutak védőkörzetével együtt ne lehetne üresen álló parti része­ket kijelölni a kutak telepítésére... Vágvölgyi János: Ha kiderülne, hogy Bóni-fok a legjobb víznyerő réteg, ak­kor... Bár az eddigi vizsgálatok nem ezt látszanak igazolni, mert igen vasas vizet tártak ott föl. Viszont van egy másik dolog is. Tudjuk, hogy új Duna-hidat tervez­nek... Népújság: Mikorra dől el a kutak „ügye” és a híd építésének a helye? Vágvölgyi János: Ha jól tudom, a Duna- híd építése egy ötéves tervet csúszott. A vízbázis kérdése három éven belül el kell, hogy dőljön. Azt azért említsük meg, hogy amennyiben víz-ügyben Bóni-fok mellett döntenek, a vastalanító berendezést ide is be lehet iktatni. Viszont, ha mondjuk Domboriból hoznák a vizet Szekszárdra, akkor a távolságból adódó költséget va­lakinek vállalnia kell. Szóval műszakilag minden megoldható, legfeljebb bonyo­lultabban, mint ebben a szituációban. S itt teszem hozzá a további környezetvé­delmi szempontokat, miszerint: ha köz- művesítik a horgásztelepeket, akkor ott olyan tömegű szennyvíz keletkezik, ami­nek a tisztításáról szintén gondoskodni kell. Népújság: Én azt nem értem változatla­nul az egészben, hogy mindenki vala­mennyire Bóni-fok és „társai” ellen van, valamennyire pedig mellette. Tehát az ál­láspontok is nagyon kuszán alakultak, ütköztek, vagy éppen nem ütköztek egy­mással. A hatóságok néha hosszú időre becsukták a szemüket, máskor pedig nagyra nyitották. Hogy van ez? Bohli Antal: Megpróbálom összefog­lalni a dolgot az eddig elhangzott szem­pontokkal is természetesen kalkulálva. Amikor e horgásztelepek akut problémá­vá váltak, megpróbáltuk áttekinteni a helyzetet. Tulajdonképpen a Magyar Népköztársaságnak három törvénye lett lényegesen megsértve: nevezetesen a földtörvény, a vízügyi törvény és az építé­si törvény. A földtörvényre annyiban utal­nék, hogy a terület a téeszé, mégpedig nagyüzemi erdőművelési terület. Ez azt jelenti, hogy ezt rendeltetésétől eltérően használni nem lehet. A vízügyi törvénnyel kapcsolatban Vágvölgyi János már tett említést, azaz a tanyák többsége parti sávban van, ahol egyeduralkodó a víz­ügy. De azon kívül is, mint szakhatóság­nak jogosítványai vannak... Az építési tör­vény pedig egyértelműen engedélyhez köti az építmények létesítését. Népújság: Elnézést... mióta? Bohli Antal: 1964 óta. Tehát mi alapján kezdtek itt építkezni, meg autóbusz-ka­rosszériákat tanyává alakítani az állam­polgárok? Mint kiderült, annak idején a téesz sajnálatos módon adott ki olyan papírokat, melyek éves száz forintos ha­szonbérleti díj ellenében „engedélyezik” a horgásztanyák elhelyezését. Ez persze nem minősül építési engedélynek, hi­szen azt csak az építési hatóság adhatott és adhat ki. De ugyanilyen papírokat a bogyiszlói tanács is kiadott szintén ab­ban az időben. Lénárt Benjamin: A hetvenes évek kö­zepén ezeket a tanyákat gyakorlatilag hallgatólagosan mindenki tudomásul vette. Sőt, azt is ki merem mondani, hogy mindenki arra törekedett, hogy a Gemenci Tájvédelmi Körzet határát úgy húzzák meg (1977), hogy az a Bóni-foki tanyákat ne érintse. Bohli Antal: Most térjünk vissza, hogy került a csizma az asztalra 1979-ben. Te­hát örököltünk egy súlyos problémasort az összes vonzatúval együtt. Végre meg­született a kormányhatározat: felül kell vizsgálni minden térségben az engedély nélküli építéseket. Ezeket, ahol szüksé­ges, le kell bontani, ahol mód van rá, fennmaradási engedélyeket kell adni... És meghatározta a bírságolás mértékét is. Megyénkben is megtörtént az általá­nos felülvizsgálat, s akkor szembesült valójában az építési hatóság ezzel a problémakörrel... Hangsúlyozom, hogy az ideiglenes fennmaradási engedély azt is jelenti, ha az épületeket elviszi a víz, vagy beruházás, illetve magasabb fej­lesztési cél miatt, érdekében el kell bon­tani a tanyákat, akkor mindenféle kisajá­títási kártalanítás nélkül kell azt megten­nie a tulajdonosnak. Népújság: 1979 óta hány házikó épült? Toronyi István: Negyven, s közülük 12- re van bontási határoazt. De el kell mon­dani, hogy volt egy járási hivatal, amely 1979 után az ég egy adta világon semmit nem tett. A területet 1984-ben kaptuk meg, azóta foglalkozunk a visszaszorí­tással. Megjegyzem, hogy az átalakítás, bővítés is engedélyhez kötött. Például le­bontják a paticsfalat, két méterrel arrébb pedig építenek egy betonfalat, vagy a deszkafal helyett téglából. A lebontáshoz pedig nem juthatunk el a meglevő jog­szabályok alapján, mert azok olyan szi­gorú előírásokat tartalmaznak, hogy a ta­nács nem tudja vállalni. Lénárt Benjamin: Az is gond, hogy kö­vethetetlen az építők személye is, bár most már tudjuk a tulajdonosok illetékes­ségét. Mi 209 tanyát adóztatunk - adóz­tatnánk, mert a többség e kötelességét nem ismeri! -, de 238 tanya van. A tulaj­donosok közül Szekszárdon lakik 135, 26 a tolnai, 11 a bonyhádi, decsi 10, bo­gyiszlói 7, mözsi 4, komlói 3, budapesti 3, őcsényi 3, fajszi 2, nagymányoki 2, paksi 1, alsónánai 1, kölesdi 1. Egyszerűen olyan fegyelmezetlenek az állampolgá­rok, hogy gyakorta képtelenség fellépni velük szemben. Népújság: Most viszont azt hallom, kivi­szik a villanyt. Cinikusan azt mondom: azért, hogy villanyfénynél is lehessen bontani az épületeket? Bohli Antal: Ez a terület a Duna-parton nagy értéke megyénknek. Érthető és jo­gos az a társadalmi igény, hogy rende­ződjön a pillanatnyilag kusza helyzet. A fejlesztéssel ellenkező tényeket már érintettük: Duna-híd, vízellátás és a többi. Több millióról van szó, amikor a föld ki­váltásáról, a rendezési tervekről és egye­bekről beszélünk. S ezt az fizeti, aki föl­vállalja a fejlesztést. Népújság: Viszont a fejlesztést, a meg­lévőt!) telepek legalizálását valahol el kell kezdeni. Mert fegyelmezetlen állampol­gárok fegyelmezetlenkedtek, akiket nem állított le senki, s a hatóságok is szinte rá­bólintottak a meglehetősen zűrös folya­matra. Úgy érzem, régi bűnöket kell most jóvátenni. Toronyi István: Most hiába beszélünk az ország gazdasági helyzetéről... Tudo­másul kell venni, hogy ez a terület van és így van, amit nem fejleszteni, hanem nor- malizálni kell. Meg kellene oldani a vécék kérdését, szintén fontos feladat a szemét intézményes elszállítása, és miért ne le­hetne megoldani, hogy az emberek saját költségen vigyék oda a villanyt? És az út­tal kapcsolatban is megoldást kell talál­nunk, természetesen együtt a horgász­egyesülettel. És a következőkben kiróha­tó egysteri bírságokat is e célra kellene fordítani. Bohli Antal: Ha már kialakult ez a hely­zet, amivel nekünk kell szembesülnünk, akkor mit tehetünk? Mivel korábban biz­tosítottuk az ideiglenes fennmaradást, a körülményeket olyanná kell tenni, ami még a tűrési határon belül van. Ezt a fo­lyamatot állapotfelvétellel kell kezdeni, majd rendezési tervvel, illetve annak vizs­gálati fázisával folytatni, s ennek kereté­ben kell valamennyi érdeket össze­egyeztetni, és a legcélszerűbb progra­mot kialakítani. Van ilyen ház is. még olyan »s.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents