Tolna Megyei Népújság, 1988. május (38. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-25 / 124. szám

1988. május 25. 6 NÉPÚJSÁG Sípszó előtt A labdarúgó NB II. tavaszi idényében három hétközi fordulóra kerül sor, ezek sorá­ban a ma délutáni a második lesz. A sportág második vonalának sorrendben 34. játék­napján kilenc találkozót rendeznek, hiszen a Szolnok-Nagykanizsa összecsapást már korábban - a szolnokiak ma délután Békéscsabán MNK mérkőzést vívnak - lejátszot­ták. A sereghajtó Szekszárdi Dózsa együtteséhez a vasárnap öt gólt lőtt, 9. helyezett Kecskeméti SC látogat. Szekszárdi Dózsa-Kecskeméti SC: 17 óra. V: Segovits.Teszler Vendel: - A jól sze­replő, újonc kecskemétiek ellen, hogy esélyeink legyenek, mindenképpen javítani kell a helyzetkihasználásunkon. Jelenlegi kudarcainkat javarészt annak köszönhetjük, hogy a kidolgozott helyzeteket nem tudjuk értékesíteni. Sérültjeink közül Hollerre és Borosra nem számíthatunk. Elképzelhető, hogy a korábbi hibák figyelembevételével több változtatást is eszközlök a pályára lépő csapatunk összeállításában.- Hujber - Nagyfalusi, Hahn, Szabó, Gracza - Lauer, Márkus, Kniesz, Varga - Süve­ges, Pilisi vagy Jelusics. Elúsztak a paksi NB ll-es álmok? Mélypont a legrosszabbkor 0 Vissza van ugyan még három forduló az NB III. Dráva-csoportjának bajnoki pontvadászatából, és csak soványka egy pont a Csurgó előnye a paksiakkal szem­ben, de mégis... Mégis az elmúlt hetek­ben eléggé erőltetett menetben zajló PSE-produkciók hatásá;a szinte min­denki úgy érzi az atomvárosban és azon kívül is, mintha már matematikai esély sem lenne az egyeneságon NB ll-be ju­tást jelentő második hely megszerzésé­re. Aki NB lll-as viszonyok közepette is­meri a kiesőjelöltből viszonylag rövid idő leforgása alatt feljutásra esélyes Már- kus-legénység igazi énjét, az tudja iga­zán, hogy most mennyire gödörben van a csapat. Ez az éppen döntő pillanatokban, sorsdöntő mérkőzésekre jelentkező „bé­kaperspektíva” tulajdonképpen két hét­tel ezelőtt a mezőny abszolút favorit csa­patának számító Mohács pártatlan hívei előtt is hüledezö csodálkozást váltott ki. Mert a paksiak játéktudását alapul vé­ve biztosak voltak abban, hogy a bajnoki címért folytatott versenyfutásban a Paks lesz az igazi ellenfél, amely minimum megtartja hárompontos előnyét a somo­gyi riválissal szemben. . A számunkra hízelgő esélylatolgató megállapítás nem pusztán a szegény le­győzőiteken szánakozó kötelező udva­riasságból táplálkozott. Hanem abból a nyomós szakmai érvből, hogy a paksi csapatban - hangsúlyozzuk a csapatjá­ték tudatosságában, kitűnő játékosegyé­niségek hiányában levő NB lll-as viszo­nyok közepette - a középpályán „éksze­rek” jöttek össze. Olyan játékosok, akik nemcsak szemre tetszetős fazont adtak a zöld-fehéreknek, hanem szinte egymás között „beosztották”, hogy az adott va­sárnapon hátulról, a mélységből érkezve, kiszámíthatatlan cselekkel vagy pontrú­gásokkal ki dönt el mérkőzéseket, vagy ki hozza olyan sakk-matt helyzetbe a nél­külük magatehetetlen Baloghot, Ráczot, Gyenist, hogy abból az úttörő ll-ben ját­szó center is betalál. Tulajdonképpen ez az egyáltalán nem hétpecsétesnek szá­mító titok nyitja, a sikerek záloga. ...És a tavaszi idény felén túl ennek csapatrésznek a csődöt mondása, gö­dörbe kerülése a perdöntő a mostani várható végkifejlet szempontjából. Mert nem tudni miért, eltűnt egy Kolarics, mégpedig oly méltatlan módon, hogy Márkus edző kénytelen-kelletlen, de ki kellett hogy hagyja a csapatból. Izsáknak és Horváth Péternek is rendkívül kis terü­letre szorítkozott a játéka, távol kerültek a kaputól, abszolút veszélytelenekké vál­tak. Miképpen a meccsek eldöntésére szintén képes Kovács is, aki a minimum­szinten elvárható gyorsaság és frisses­ség hiányában szintén „kegyvesztett” lett. Igen, az említettek most talán vissza­passzolják a labdát: És hol voltak a töb­biek? Jó - sehol! De az ebben az osztály­ban is kiegészítő embernek számító töb­biektől - ez alól a csapat mindmáig leg­jobbjának számító középhátvéd Blatt ter­mészetesen kivétel - egyszerűen képte­lenség elvárni, hogy sorsdöntő pillana­tokban húzóemberek legyenek. Horváth Péter a meccs után csalódottan mondta: „Lehetetlen szituáció, hogy hátulról kép­telenség egy akciót felépíteni, a védők eladják a labdát és kész”... De a másik nézőpont még igazabb: nincs üres terü­letre befutó ember, nehéz őket megját­szani, ha igen, akkor pedig kiismerhető passzaikat, cseleiket lefülelik. Az emberi okokból teljesen érthető ed­zéskihagyások sorozata után nem volt meg a paksiak játékának az erőnléti fe­dezete, ami egy szervezetten játszó, de semmi pluszt nem mutató Csurgó ellen is kevés volt az üdvösséghez. Hogy a mély­pont bekövetkezett, ebben feltétlenül an­nak is szerepe volt, hogy a paksi futball jelenlegi két malomban való őrlése miatt hiányzott az a külső motivációs bázis, ami például Mohácson is, Csurgón is már a tavaszi rajtnál megvolt... Végül még egy adalék: a Csurgó ellen a keserves szenvedés, a rossz játék elle­nére már fellelhető akarás cáfolja azt a felröppent hírt, miszerint a PSE játékosai­nak többsége az esetleges NB ll-be ju­tással az elkerülhetetlen erősítések miatt saját helyzetét tette volna lehetetlenné, ezért nem is óhajtották igazán az NB ll-t. BÁLINT GY. Ökölvívás A Paksi SE csapata nyerte a nemzetközi Atom Kupát Az Atom Kupát nyert paksi együttes és vezetőik Nagyszombaton rendezték meg az el­ső szlovák nemzetközi Atom Kupát, ame­lyen a lengyel Gronik Pszow, a csehszlo­vák Atom I. Bohonice, a magyarok részé­ről pedig a Paksi SE együttese szerepelt. Meghívást kapott még a romániai Moto- rul-Arad csapata is, de két nappal a mér­kőzés előtt lemondták a részvételt. így három csapat 10-10 sportolóval indult a kétnapos küzdelemben, amelyre 800-1000 néző kíváncsi. A döntőbe ki­lenc paksi, 6 lengyel és 4 csehszlovák öklöző került. A paksiak eredményei: 51 kg: 2. Tizedes Attila. 54 kg: 2. Sohonyai Zoltán. 57 kg: 3. Matuz Zsolt. 60 kg: 1. Karmacsi László. 63,5 kg: 1. Szili Zoltán. 67 kg: 1. Kővári István. 71 kg: 2. Gaál Gáspár. 75 kg: 1. Nagy István. 81 kg: 1. Rimóczi János. +81 kg: 1. Erős Lajos. Végeredményben a hat első, a négy második és az egy harmadik hely a csa­patverseny megnyerését jelentette a Paksi SE számára, 22 ponttal. A második helyen a lengyelek, a harmadikon pedig a csehszlovákok végeztek, 16 illetve 14 ponttal. Papp Gyula, a Paksi SE ökölvívó­szakosztályának vezetője mindkét csa­patot meghívta az augusztus 25-28. kö­zött Pakson megrendezésre kerülő l-ll. osztályú nemzetközi Atom Kupára. * • Galántán barátságos mérkőzésre ke­rült sor, ahol az új sportcsarnokban 1200 néző előtt mérte össze erejét a helyi és a paksi együttes. Megyénk reprezentáns csapata 12-8 arányban nyerté a mérkő­zést, Tizedes Attila, Petrovics János, Szili Zoltán, Kővári István, Rimóczi János, va­lamint Erős Lajos elsőségével. Az erő­próbán részt vett négy dombóvári ifjúsági versenyző is, akik a helyi csapat ifjúsági sportolóival vívtak barátságos mérkő­zést. Televíziós jogdíjcsucs a szöuli olimpián Kim Un Jong, a szöuli olimpiai játékok szervezőbizottságának alelnöke beje­lentette: az 1988. évi nyári játékok televí­ziós közvetítései - a rendkívül előnyös jogdíjszerződéseknek köszönhetően - biztosítékot jelentenek arra, hogy a szer­vezőbizottság - függetlenül egyéb bevé­teleitől - sikeres pénzügyi mérleggel zár­hat. Kim Un Jong és munkatársai az el­múlt három év során minden, az olimpiai közvetítésekben érdekelt televíziós tár­sasággal tárgyaltak, amelynek eredmé­nye 407,13 millió dollár bevétel - csupán ajogdijakból. Ez az olimpiai játékok törté­netében csúcsnak számít, amelyet eddig a Los Angeles-iek tartottak 287 millió dollárral. Szöulban az amerikai NBC tár­saság az adások első számú közvetítője, Calvin Smith Calvin Smith, a 200 méteres síkfutás kétszeres világbajnoka, a 100 méter ex világcsúcstartója Sao Paulo-i tartózko­dása alatt nyilatkozatot adott az itt megje­lenő Estado de Sao Paulo lap munkatár­sának. Az amerikai sportoló szerint to­vábbra is magas azoknak az atlétáknak a száma, akik gátlástalanul doppingolnak, ráadásul úgy, hogy nem kell tartaniuk a tettenéréstől. Módszerük atlétaberkek­ben közismert: olyan készítményeket „bizonyítékai” szednek, illetve azokat olyan időbeosz­tás szerint, hogy az ellenőrzés időpontjá­ban a teljesítményfokozó szerek kimuta­tása már lehetetlen. Smith szerint ennél is nagyobb baj, hogy a meghívásos, pénzdíjas versenyek szervezői előre biztosítják a neves sztá­rokat a manipulált doppingvizsgálatról, vagy még arról is, hogy esetleges pozitív eredmény esetén az ügyet gyorsan el­kendőzik. Kézilabda NB II. » . Ili I. I 1 " % Nézőcsúcs a hőgyészi pályán Hőgyészi HSC-Pécsi Baromfi 32-26 (14-11). Hőgyész, 1000 néző. V.: Dobos, Kasza. Hőgyész: Spoljár - Barabás 4, Kerekes 10, Teimel L. 10, Teimel J. 2, Drüszler 1, Kiing. Csere: Jéger, Nándor I. 2, Nándor L, Máyer 2, Rittlinger 1. Edző: Teimel Lajos. Ennyi néző még soha sem állta körül a HSC játékterét. Ennek ma­gyarázata, hogy az NB ll-es mérkőzés és az azt követő tombolasorsolás is annak az ünnepi műsornak a része volt, melyet a nagyközségbe öt kontinensről hazalá­togató német nemzetiségűek háromna­postalálkozója keretében rendeztek. Ke­rekes vezérletével hőgyészi rohamok ve­zették be a mérkőzést, a 8. percben 4-1 - re vezetett a HSC. Ezután erősítettek a pécsiek, a 19.' percben 9-8-ra felzárkóz­tak. Ekkor a rekord számú közönség lel­kes biztatása átsegítette a holtponton a hazai gárdát, Barabás és Teimel J. góljai­val a 25. percben 14-9-re elhúztak. A fél­idő hajrájában szoros emberfogásra tér­tek át a vendégek, s szünetig szépíteni is tudtak. A második félidő elején Teimel L. vette át a „karmesteri” szerepet, a ha­zaiak a 45. percben 22-15-re növelték előnyüket. A folytatásban egyre inkább kiütköztek a fáradtság jelei a HSC játéko­sain, erre ráéreztek a pécsiek: újítottak, de a jól védő Jégér két büntetőt is hárítva megadta az alaphangot á folytatáshoz. Jó iramú, változatos volt a véghajrá is, amelyben a 'pályválasztó együttes meg­őrizte hatgólos előnyét. A Hőgyészi HSC legénysége jó játék­kal és szép győzelemmel hálálta meg a nézők lelkes buzdítását. 9 Elmarad a paksi kosárgála A sors és a magyar férfi kosárlabda­válogatott érdeke közbeszólt, így elma­rad a május 27-re tervezett 2TE-Tolna megyei válogatott mérkőzés. A bajnok­csapat játékosai közül Bodrogi és Far­kas a válogatottal készül, komolyabban sérült Bencze Ákos és Kovács Attila, Góczán pedig vizsgázik. Ez már önma­gában devalválta az esemény sportérté­két, így a szervezők úgy döntöttek, hogy egy későbbi időpontban, még a bajnoki küzdelemsórozat megkezdése előtt próbálkoznak a jó csemegének ígérke­ző mérkőzéssel. Egyébként nem marad mérkőzés nélkül pénteken a paksi sportcsarnok: az ASE NB l-es csapata a Szabadka Kupa keretében jugoszláv csapattal mérkőzik. Tudósítóink tippelnek A totó 22. heti szelvényén sze­replő mérkőzések­re Soponyai Mi- hályné, lapunk fad- di tudósítója tippel. 1. Ferencváros-Ú. Dózsa X 2 2. Videoton-Tatabánya 2 3. Vasas-Pécs 1 4. Haladás-Bp. Honvéd X 2 5. Oberhausen-Blau-Weiss 90 1 6. Solingen-Stuttgarter Kickers X 2 7. Osnabrück-Darmstadt 2 8. Saarbrücken-Wattenscheid X 9. Fortuna Köln-Düsseldorf 1 2 10. Ulm-St. Pauli 2 11. Bari-Lazio X 12. Brescia-Atalanta X 13. Cremonese-Lecce X 1 + 1. 14. Békéscsaba-MTK-VM X 1 KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Eco-mix. 8.50: Nótacsokor. 9.37: Beszélni ne­héz. 9.49: Tréfálkozás. 10.05: A szpetemberi vendég. Bertha Bulcsú novellája. 10.35: Mozart: Esz-dúr vonós­négyes. 11.01: Operettparádé. 12.45: Törvénykönyv. 13.00: Hidas Frigyes műveiből. A Magyar Rádió és Tele­vízió szimfonikus zenekara játszik. 14.10: A magyar nyelv századai. 14.25: Operaslágerek. 15.00: Zengjen a muzsika! 15.30: Zenei fogalom. 16.05: Teliszájjal. 17.00: Olvastam valahol... 17.30: Barokk muzsika. 18.02: Könyvszemle. 19.30: Hétköznapi csoda. Jevgenyij Svarc mesejátéka. 20.25: A külpolitikai rovat műsora. 20.55: Zenélő doboz. 21.40: A Liszt Ferenc Zeneművé­szeti Főiskola debreceni tagozatának Kodály leánykara énekel. 22.00: Hírvilág. 22.30: Kapaszkodó. 22.55: Év­századok mesterművei. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Idősebbek hullámhosszán. 9.05-12.00: Nap­közben. 12.10: Fúvószene táncritmusban. 12.30: Posta­bontás. 13.05: A tegnap slágereiből. 14.00: Betűtenger. 15.05: Pihenőidő. 17.05: Kölyökrádió. 17.30: Ötödik se­besség. 18.30: A tangótól Kodályig. 19.05: Népdalok. 19.55: Albumajánlat. 20.50: Mit olvashatunk a Béke és Szocializmus c. folyóiratban? 21.05: Közkívánatra! 23.10: Népi dallamok Argentínából. 23.24-0.14: A mai dzsessz. BARTÓK RÁDIÓ 9.08: Zenetörténeti értéktár. 9.53: A három Pinto. Részletek. 10.40: Régi magyar táncok. 11.00: Zenekari muzsika. 12.17: Magyar művészek operafelvételeiből. 13.05: Bioritmus. 13.25: Erdélyi Helikon 1928-1944. 13.55: Oparába hívogató. 14.26: Slágerről slágerre. 15.06: A Tavaszi Fesztivál hangversenyeiből. 16.11: Szimfonikus zene. 16.46: Fúvósfórűm. 17.16: John Adams műveiből. 18.30: V materinskom jazyku. 19.05-19.35: Iskolarádió. 19.35: Muzsikáló természet. 19.40: A vokális zene remekei. 20.25: Színészvizsga. 21.30: Ezer arc egy álarc mögött. 21.55: Giovanni Gab­rieli canzonáiból. 22.29: Kritikus füllel. PÉCSI RÁDIÓ 6.20-6.30-ig és 7.20-7.30-ig: Információk Dél-Du- nántúlról. 17.30: Hétközben. 18 órakor hírek, tudósítá­sok. Szerkesztő: Somogyvári Valéria. 18.30: Szerbhor- vát nemzetiségi műsor. (Hírek - „Od bisera pjesmarica”. Zenei anyanyelvűnk. Pünkösdölő.) 19.00: Nemzetisé­geink zenéjéből. 19.05-19.35: Német nemzetiségi mű­sor. (Hírek - Ajándéktekercseink műsoraiból váloga­tunk - Kívánsághangverseny. Szerkesztő: Jaszmann Gabriella). MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.35: Tévétorna. 8.40: A szólista. Bolgár tévéfilm. 9.30: Képújság. 9.35: Mendelssohn-művek. 10.20: Old­juk meg! 11.20: Képújság. 16.55: Hírek. 17.00: R7V Kö­zönségszolgálat. 17.05: Képes Nóták kívánságműsora. 17.35: Fiúk - Lányok. 18.25: Álljunk meg egy szóra! 18.45: Tévétorna. 18.50: Cim-cim. 19.05: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.00: Út a döntőig. 20.10: Benfica-PSV Eindhoven. Labdarúgó BEK-döntő. 22.05: Gól-totó sor­solás. 22.20: Unokáink is látni fogják? 23.00: Híradó 3. II. MŰSOR - MTV PLUSZ 8.30: „A délelőtt” Menthy Marianna! és Héder Barná­val. Közben: 9.30: Hupikéktörpikék. Belga rajzfilmsoro­zat. 11.00: A tizedes meg a többiek. Magyar film. 12.55: „A délután” Kondor Katalinnal és Horvát Jánossal. Köz­ben: 15.30: Hupikék törpikék. Belga rajzfilmsorozat. 16.00: Pop plusz rock. 17.00: Gyilkosság meghirdetve. Angol tévéfilmsorozat. II. MŰSOR 18.05: Képújság. 18.10: Nachrichten. Hírek német nyelven. 18.15: Dél-Alföldi Mozaik. 19.15:Tapiolakórus. Finn film. 19.45: Patagónia. Csehszlovák útirajzfilm. 20.00: Képújság. 20.05: Autó. Magyar film. 21.30: Híradó 2. 21.45: Oldjuk meg! 22.45: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 14.20: Műsorismertetés. 14.25: Élet a homokon. Mű­velődési adás. 14.45: Adás tanulóknak. 15.00: Partizán népdalok nyomában. 15.30: Krónika. 15.50: Mindig önökkel. Ismétlés. 16.50: Magyar nyelvű tv-napló. 17.30: Kicsoda, vajon én? Sorozat gyermekeknek. 18.00: Mű­velődési program. 18.30: Rajzfilm. 18.40: Számok és be­tűk. Vetélkedő. 19.00: Tv-kalendárium. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30 Tv-napló. 19.50: Sport. 19.53: Idő­járás. 20.00: Sportszerda. 21.30: Tv-napló. 21.50: Úti­rajzriport. 22.25: Mindig önökkel. 0.25: Hírek. II. MŰSOR 18.40: Műsorismertetés. 18.45: Zágrábi körkép. 19.15: Műsorkiegészftés. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-nap­ló. 20.00: Tudományos fórum. 21.30: Hírek. 21.35: Mű­vészeti est. SZOVJET TELEVÍZIÓ 6.35: Iskolások esztétikai nevelése. 7.20: Államhatár (film VII/1.) 8.30: Hírek. 8.40: Nyilvánvaló - hihetetlen (9.40-től adásszünet). 13.30: Hírek. 13.40: Dokumen­tumfilm. 14.35: Csajkovszkij: Évszakok. 15.25: Hírek. 15.30: Tizenhat évig és azon túl. 16.15: Rajzfilmek. 16.45: Világhíradó. 17.05: A költészet percei. 17.10: AXIX. párt­értekezleteié. 17.40: Hírek. 17.50: Államhatár (film VII/2.) 19.00: Híradó. 19.40: A Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csának küldöttei. 19.50: Közvetítés az osztankinói tévé­stúdióból. 21.20: Világhíradó. 21.30: A világ népeinek művészete. 22.00: Apák és fiúk (film 1. rész). 23.05: Hí­rek. 23.10: Koncertfilm. SUPER CHANNEL 7.00: Műsor gye­rekeknek. 8.00: Ateg- nap délutáni adás is­métlése. 9.00: A teg­nap délutáni epizód ismétlése. 9.25: Tévétorna. 9.50: Angol nyelvlecke. 10.05: Hogyan nézzük a művészi fotókat műértő szem­mel? 10.30: Az indiai konyha fogásai. 11.00: Dokumen­tumsorozat. 12.00: Dokumentumfilm. 12.30: A tudomá­nyos és műszaki élet újabb eseményei. 13.00: A tegnapi epizód ismétlése. 13.30: Sorozat. 14.00: A második vi­lágháború idején... 14.30: Ifjúság, zene, divat, turnézó művészek kulisszatitkai. 15.30: Nino Frietto totally live. 16.30: Műsor gyerekeknek. 17.30: Ma: Slágerlista. A vi­lág első 10 slágere. 18.30: Sorozat. 19.30: Capitol - so­rozat. 19.30: Az 1970-es években népszerűvé vált együttes koncertje. 20.15: „A lány sárga pántlikát viselt.” 22.00: Nemzetközi és üzleti hírek. 22.15: Európai hírek. 22.35: Golfhírek. 22.40: Sportműsor. 23.40: Focihírek. 23.45: Milyen a popzene Kínában? 0.40: Formula one. 1.40: The rock of Európe. SKY CHANNEL 6.30: Jó reggel Skandinávia. 7.30: Ötperces ébresztő a hétalvóknak. 7.35: Gyermekeknek szóló műsor. 8.35: Popzenei műsor. 9.05: Gary Davies popműsora. 9.35: Popzenei magazinműsor. 10.35: Két óra romantikus popzene. 12.35: Zenés interjúk. 13.05: Amerikai telere- gény. 14.00: Szexuális élet, házasság, kapcsolatok. 14.30: Mozimagazin. 15.00: Rajzfilm gyermekeknek. 15.30: Sorozat 16.00: Német popzenei műsor. 17.00: Gyermekműsor. 18.00: Vígjátéksorozat. 18.28: A nem­zetközi élet főbb hírei. 18.30: Sorozat. 19.00: Vígjátékso­rozat. 19.28: The times headline news. 19.30: Paul Ha­gan paródiája az angolokról. 20.30: Tévéfilmsorozat. 21.30: Rövidfilmsorozat. 22.38: The times headline news. 22.30: International motor sports 1988.23.30: Tal­lózás a nagyvilágban. 23.58: The times headline news. 0.00: Made in Germany. THE ARTS CHANNEL 1.00: Cook kapitány kísérője. 2.00: Paul Delvaux éle­téről, munkásságáról. 3.00: Nagy művészek világlátása. 3.05: Műsorzárás. mikrovilág amién juu mmioaoiian Ken Tizeimé. megy éve, Los Angelesben az ABC élvezett el­sőséget, amelyért 225 millió dollárt áldo­zott. Egy nagyon jellemző összehasonlí­tás: 1960-ban, Rómában az olimpiai tele­víziós adások jogdíjszerződéseinek ösz- szege 1,2 millió dollár volt, míg húsz éve, Mexikóban ez az összeg még csak 9,8 millió dollárra rúgott. A szöuli adások 226 televíziós állomás igényeit elégítik ki, vár­hatóan - legkevesebb - 140 ország tv- nézői láthatják egyenesben, illetve felvé­telről a játékok legérdekesebb esemé­nyeit. Dél-koreai becslés szerint a föld mintegy kétmilliárd lakosa követi majd a képernyő előtt ülve a szeptember 17-én kezdődő és október 2-án záruló olimpiát, azaz a föld lakosságának fele...

Next

/
Thumbnails
Contents