Tolna Megyei Népújság, 1988. május (38. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-17 / 117. szám

1988. május 18. IMÉPÜJSÁG 3 A pártértekezlet küldöttei Aki felelősséget érez, az keményen őszinte lett... Immár huszadik éve dolgozik a Tolnai Gép- és Műszeripari Szövetkezetnél Rohrné Palotás Györgyi: a jó hírű szövet­kezet elnökhelyettese, s negyedik esz­tendeje az alapszervezet párttitkára is.- Mostanában párttitkárként kemé­nyebb, küzdelmesebb napokra számít­hat, mint mondjuk elődjei közül bárki.- így igaz. Egyre nehezebb a párttitkári munkám, de fogalmazhatunk úgy is, hogy ezek a problémák, melyekkel ma küzdünk, már a XIII. kongresszus idején is felvetődtek, ha nem is ilyen nyíltan, őszintén és megoldást sürgető módon. A kérdésmód is megváltozott mára: ma úgy kérdezünk már végre, ahogyan ezelőtt tíz-tizenöt éve kellett volna. Keményen őszinte lett mára az, aki valamennyi fele­lősséget is érez az ország sorsa iránt. A tagkönyvcserékkel kapcsolatos elbe­szélgetéseknél azt tapasztaltam, hogy megrendült a tagok bizalma. A hosszú évtizedek alatt felhalmozódott problé­mákról most hangosan szóltak, mert megértették: itt az ideje a szókimondás­nak. Mindeddig - nevezzük úgy - a „tu­domásulvétel” időszakát éltük, ami ellen ma már tiltakozunk. Megváltozott a hely­zet, most a felelősségteljes őszinteség időszakát éljük. Ez pedig bármelyik ol­dalról is nézzük, sokkal nehezebb, mint egykor a hallgatás volt. A felelősség kér­dését senki nem adhatja át másnak. Azt mindenkinek önmagának kell „vinnie".- Megváltoztak volna az emberek? Vagy ugyanazok, akik voltak, de mára ér­zékelhetőbbé vált a közös gond?- Az emberek mindig formálódnak. Ma kérdeznek. A csendes elfordulásból ér­deklődés lett, ami egészen a Központi Bi­zottságig terjed. Nem elég mára határo­zatokat hozni, mert azt kérdezték tőlem: Miért nem folytattuk az 1968-as reformot, miért torpantunk meg? Az a reform meg­felelt, de ennyi év után még mindig ott tar­tunk, hogy gondjaink vannak... Az embe­rek hangosan gondolkodnak és kérdezik is, miért nincs a megítélésben egység, országos vezetőink között? Kinek a hibá­jából? Mi a megoldás? Csupa rövid, de megoldást követelő kérdés.- A tolnai GÉM a töretlenül fejlődő szö­vetkezetek közé tartozik, mégis adódnak valós és komoly gondok?- Közismerten őszinte, határozott ve­zetési stilus és őszintén véleményt mon­dó munkásgárda. Ez jellemző ránk. „Egy­re nagyobb a nyereség, egyre jobb a ha­tékonyság, de annak az eredménye nincs a zsebünkben” - mondogatják az emberek. Már akkor is szólnak, ha egy kocsi felújítása közel annyit emészt fel, mintha egy újat vennénk és nem értik, miért van pénz a felújításra és nincs az újra.- Mit tapasztal, mit érez az embereken a pártértekezlet közeledtével?- Hihetetlenül felfokozódott érdeklő­dést, ami már a XIII. kongresszust meg­előző időszakban megszületett. De azóta gondjaink szaporodásával, hibáink, rossz eredményeink hangoztatásával, majd a pártértekezlet meghirdetett napi­rendjével kapcsolatban vált ilyen felfoko­zottá. A jók jobban fognak járni. - ezt is meghirdettük és itt muszáj kimondani, ezt ma még nem látjuk.- Annak megfelelően, hogy ki mennyi­re érzi súlyosnak a problémáinkat, ki mennyire él együtt a napi történésekkel, úgy tapasztaltam, „többféle” párttag lett mára...- Vannak egészségesen aggódó párt­tagok, akadnak hitevesztettek, akiknek a bizalmát egyszerűen vissza kell szerez­niük és akadnak akik egyszerűen nem is érzik át a helyzet súlyosságát, így nem is hisznek abban. Ha lehetne „manipulálni” az idővel, őket egy évvel idősebbé kelle­ne tenni, hogy ma már másképp gondol­kodjanak.- A megoldáshoz sikereket kell ková­csolni, ami azért nem túl egyszerű fel­adat...- Tudomásul kell vennünk, hogy ma látványos dolgokat ia kell produkálni. Ah­hoz, hogy valakit meg tudjak győzni, elő­ször is meggyőzöttnek kell lennem. A példamutatás minden szinten kell, hogy érvényesüljön! A kézenfogva vezetés módszere lejárt, el kell feledni a megalá­zó statisztikai szemléletünket, javítani kell a párttagfelvételt. Higgyünk bátran az ön­ként jelentkező őszinteségében, míg az „árukapcsolásos\ módszert vessük a sutba. Aki válogathat a tagjelöltek között, ugyanazon szempontok szerint végzi a pártépítést, mint aki lámpával keresgél... Ma már nem szabad előírni, hogy egy be­számoló hány percig tartson! A KB-hatá- rozatotcsak másfél hónap után lehet tár­gyalni... Addigra hol jár az aktualitás? A sok plusz előírásnak eleget tenni, annak megfelelni, sokszor a valódi munkától von el energiát. Üléstervek, munkatervek, beszámolók és statisztikák, bürokrácia és formalitás... sok egyszerűsítésre váró feladatunk van. Az emberekben alakul a gazdaszemlélet, és ha minden közös­ségre jellemző lesz, akkor az együtt majd igazi erőt jelent. —szs— Múzeumok Tizenegy esztendeje, 1977-ben avatta az UNESCO múzeumi világnappá május 18-át, és azóta hazánkban is évente megemlékeznek erről a napról. Az utóbbi években sokasodtak azok az akciók - tár­latvezetések, előadások, fotó-, dia-, filmvetítések, gyer­mekfoglalkozások, mesterségbemutatók, szakmai vi­ták, múzeumi koncertek -, amelyek a múzeumokban felhalmozott kincseket, múltunk féltve őrzött, nagy ér­tékeit a művelődés, az élménygyűjtés, az ismeretter­jesztés szolgálatába állítják. A mai múzeum testközelibb lett. Bár szigorú szabály, hogy a kiállítási tárgyakat megérinteni általában tilos, mégis az a legfőbb cél, hogy a kiállított tárgyak érintse­nek meg bennünket, érzékelve, megértve a legfonto­sabb üzenetet: mindaz, amit a múzeumok őriznek és láttatnak, az nem holt anyag, hanem létünk előzménye, kultúránk, mentalitásunk, emberi mivoltunk szimbólu­ma, a tartalmas emberi élet eredménye. Olykor ötletzápor zúdul a múzeumlátogatóra egy­egy ünnepi alkalomkor, bizonyítva a rendezők lelkes­ségét, leleményes ügybuzgalmát, amellyel a kevésbé érdeklődő réteg figyelmét is fel akarják kelteni. Az ered­mény nem marad el. A legutóbbi években folyamato­san emelkedett a múzeumlátogatók száma, 1986-ban tizenkilenc és fél millió, tavaly húszmilliónál is több ér­deklődő gazdagodott lelkiekben, szellemiekben egy- egy kiállítás nézőjeként Közben új meg új kiállítási he­lyek, intézmények nyíltak. S a tavalyi év rekordot is ho­zott: az országban ötven új, kisebb-nagyobb múzeum nyílt - ennyi még soha egy év alatt Múzeumaink többségében tartja magáta nemes ak­ció: a kiállítások, tárlatok szombatonként díjtalanul lá­togathatók. A jövő - mint minden kulturális intézménnyé - gaz­dasági szempontból meglehetősen bizonytalan. Viták kereszttüzében a belépődíj: Emelik-e vagy sem? Min­denkinek igaza v?n, hiszen irdatlan pénzösszeget emészt föl egy-egy múzeum létesítése, fenntartása, di­vatos kifejezéssel „üzemeltetése”. Mi, hazai múzeumlátogatók a világnap alkalmából abban reménykedünk, hogy ebben a pénzszűkében lé­vő világban nem válik ismét egy kiváltságos réteg pasz- sziójává a múzeumlátogatás. A háztartás vezetése is „szakma” Két cél hasznos talalkozasa Szakkörön a szekszárdi szakmunkástanulóknál Nem akarnék a hajdani időkkel példá­lózni, de most úgy érzem, elkerülhetetlen. Annak idején anyáink, vagy még inkább nagyanyáink egészen kicsi korukban kezdték tanulni a mesterséget, amit ma inkább „szakmának” mondhatnánk - ha mondanánk - azaz a háztartás vezetését. Kezdetben a por letörlését, majd az edé­nyek eltörlését gyakorolták, azután var­rótűt is a kezükbe vettek... Majd, az idő múlásával következtek a bonyolultabb dolgok: a lakás teljes takarítása, a főzés, a sütés, illetve a bevásárlási lista önálló összeállítása, mégpedig úgy, hogy a ko­sárba rakott holmi minél kevesebb pénzt emésszen, de azért a konyhából se hiá­nyozzon semmi. A felsorolást nem folytatom, legfeljebb szeretettel emlékezem egy régi-régi - sok igazságtartalommal rendelkező - mesekönyvsorozatra, a Cilikére, amit még édesanyámtól örököltem. A szele- burdi leány hétköznapjait írta és rajzolta meg benne a szerzőpáros roppant tanul­ságosan, s úgy emlékszem, Ciliké min­den ügyetlenkedése ellenére megtanult „nagymosni”, főzni és vasalni. Most, a napokban is eszembe jutottak Ciliké vi­szontagságos történetei, amikor a szek­szárdi 505-ös Szakmunkásképző Inté­zetben jártam, ahol a másodikos bőr­díszműves tanulók szakköri foglalkozá­son ismerkedtek a háztartási munkákkal, annak fortélyaival. Pontosabban: sütöt­tek, főztek, varrtak, kézimunkáztak, terí­tettek. * A parányi teakonyhába ezekben a pil­lanatokban szinte be sem lehet férni, ak­kora a népsűrűség. A diákok serényen teszik a dolgukat. Egyik fiú kenyeret szel, a másik retket tisztít, majd hagymát vág. A lányok pedig a gombával foglalatoskod­nak, közülük egy pedig a teát készíti az uzsonnához.- Szeretnek főzni a gyerekek - mondja Joó Györgyné, a szakkör vezetője, akitől elismerésre méltó e vállalkozás - lévén matematika-fizika szakos tanár. A be­szélgetésből kiderül, hogy e szakkörrel valamiféle hiányt szeretnének pótolni. Ugyanis manapság sem az általános is­kolai, sem a középiskolai technika, illetve gyakorlati foglalkozások tananyagában nem szerepel a kötés, a horgolás vagy a főzés oktatása. Legfeljebb ott kóstolhat­nak bele e „tudományba” és a saját főzt- jükbe a tanulók, ahol a tanár valamilyen indíttatást érez a háztartási ismeretek megtanítására, illetve az az iránti érdek­lődés felkeltésére.- Ezek az úgymond laza, de őszintén remélem, hogy roppant hasznos szakkö­ri foglalkozások a tanár-diák kapcsolat erősítését is szolgálják - mondja a tanár­nő, s többszörösen hangsúlyozza e cél­szerű foglalkozássorozat kettős hasznát, ecsetelve a „csapda a gyerekeknek” megfogalmazást, ami révén az elmondot­takon kívül alakul a tanulók alkalmazko­dókészsége, hajlandóságuk az együtt dolgozásra, s ezenfelül még az'egészsé- ges életmódot is becsempészik közeli és távoli napjaikba - nem elfojtva, sőt erősít­ve a kísérletezés iránti vágyat.- Marika néni! Hogyan kell beállítani a gépen az öltés nagyságát? - kérdi az egyik leány, s míg Joó Györgyné a varró­gépen igazít, elmondja, az iskolától az eredményesen működő szakkör két var­rógépet kapott, az ifjúsági szakszervezet pedig évente háromezer forinttal járul hozzá a folyamatos bevásárláshoz.- A megyei KISZ-bizottságtól pedig 30 ezer forintot nyertünk a szakkörök és diákkörök pályázatán - magyarázza a ta­nárnő, s közben mutatja a „szerzemé­nyeket”, az ügyes és gyors mini-grillt és a szép kelméket, melyekből most ajándék­nak valót szabnak a lányok.- Ma ki vásárolt és mit? - kérdem, mire Szalontai Brigitta előveszi kis cetlijét, s máris sorolja azokat az anyagokat, me­lyekből a „konyhai dolgozók” az uzson­nát, azaz a meleg szendvicseket készítik.- Laskagomba, két csomag hagyma, két csomag retek, három szendvicske­nyér, egy vaj, egy piros-arany - s követ­keznek az árak, melyek nem csillagásza­tiak, sőt a vásárló gondos tervezését, beosztását regisztrálják. A varrógépnél ülő Antal Helga konyha­ruhákat készít. Keze és a gép tűje alatt fé­nyesen siklik a halványsárga damaszt, majd megáll néhány pillanatra:- Tanárnő, az akasztót hogyan fogjam be a szegés alá? - kérdi, mire gyakorlott mozdulattal és néhány szóval megkapja az útbaigazítást. Úgyhogy „meg kell” kér­dezni a tanárnőtől, hogy ő vajon hol tanult meg varrni?- Édesanyámtól, aki a szakkörvezetői ténykedésem első idejében nagyon so­kat segített - így a válasz, majd kiegészí­tésképp egyik leánytól azt is megtudhat­juk, hogy a „tanárnő maga varrja a leg­több ruháját is”. (A most rajta levő kétré­szes összeállítás is igen csinos, ízléses, s gondolom, hogy szakmailag sem hagy kívánnivalót maga után.) A konyhával szemben levő mindenes teremben (napközben osztályteremben) már igen nagy a nyüzsgés. Csattognak A keverők és kóstolók (Somogyi János, Tózer Tibor és Herczeg Sarolta) az ollók, s alakulnak a filcből készülő po­háralátétek, a varrógépek is szorgosan járnak, Szintai Erzsébet és Lőrinc Ida pe­dig elkezdték a terítést. Évődve szólnak egymáshoz:- Megteszi, kisasszony?- Meg, bizony - válaszol Szintai Erzsi, aki a hétvégeken otthon is „kirándul” a konyhába, különösen azóta, amióta be­iratkozott ebbe a szakkörbe, ami egy-egy alkalommal hivatalosan másfél óra, de van, hogy két, sőt három órát töltenek dolgozva, halkan beszélgetve együtt a diákok és tanáruk.- Karácsony előtt különösen elnyúltak a foglalkozások - mondja egyik leány. - Akkor rengeteget dolgoztunk. Készül­tünk az ajándékvásárra, amit a Babits Mi­hály művelődési központban rendeztek meg. Magamban visszaidézem azokat a na­pokat, szinte most is látom a kedves és ízléses ajándéktárgyakat, melyek itt ké­szültek. A konyhában nevetés támad, mire Joó Györgyné átsiet. A párolt gombát kóstol­ják a szakértők, s megállapítják, hogy megpuhult. Úgyhogy már csak a szend­vicsekre kell kenni az ízletes tölteléket, majd némi dekoráció következik, s me­hetnek a grillbe.- Amit megfőzünk, azt megisszuk, megesszük - mondja Somogyi János, és gyakorlott mozdulattal helyez néhány szeletet a kis fémtálcára... V. HORVÁTH MÁRIA Fotó: S. M. Szintai Erzsébet és Lőrinc Ida az asztalt készítik Rohrné Palotás Györgyi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents