Tolna Megyei Népújság, 1988. április (38. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-16 / 90. szám

1988. április 16. 4 Képújság Állami díjasaink----------- Simon Péter Gyanús a feleségem Simon Péter emlékezetében még élénken élnek a gyerekkori nyarak. A vakációkat szükségszerűségből is munkával töltötte, a vasúti gazolás­ból és a kertészeti kapálásból szár­mazó forintoknak megvolt a helye. Persze ne gondoljuk azt, hogy kese­rű szájízzel elmélkedik a múltról a Paksi Atomerőmű Vállalat üzemviteli igazgatója. Annál sokkal inkább ra­cionálisan gondolkodik, mert hiszen határozott tartásának kialakulásá­ban minden bizonnyal szerepet ját­szottak az imént említett gyermekko­ri élmények, a család... A szülőket, a második világégés Münchenig kergette, s az attól tizen­két kilométerre lévő Griesbachban, az amerikai zónában lévő hadifo­golytáborban született, a család má­sodik fiúgyermekeként.- Anyai ágról tatabányainak tekint­hetem magam, s a fogságból való szabadulást követően 1946 kora ta­vaszán érthető, hogy Tatabányára tértünk vissza a nagyszülőkhöz. Mi­vel apámék elváltak, anyám egyedül nevelt bennünket nagy-nagy akarat­tal. Tatabánya és Budapest között in­gázott hosszú éveken át naponta: a 21-es Állami Építőipari Vállalatnál pénztárosként dolgozott. Ő ma is ott él, persze a régi vályogházat azóta már lebontották, állami bérlakásban lakik. A kapcsolatunk természetesen felhőtlen, igaz, jó, ha kéthavonta jut arra időm, hogy meglátogassam, de a telefon sok mindent megold...- Tehát, ha jól értelmezem, a térbe­li távolság nem elszakadás. De hát végül is ön Pakson él, vagy „csak” la­kik, az atomvárosban.- Nem. Attól a perctől kezdve, mi­kor jó egy évtizede a tatabányai erő­műből Paksra jöttem szintén üzemel­tetőnek, nem átmeneti lépésre szán­tam el magam. Itt élek a családom­mal, megszerettem a várost, és kör­nyékét... Simon Péter egy évtizede szerezte meg a reaktorszakmérnöki diplomát, alig több mint harmincévesen. A fia­tal turbinaüzemvezetőhöz abban az időben harminc ember tartozott, ma ezerkétszázan vannak az üzemviteli igazgatóság területén. Szavaival él­ve: „tűzbe menne a csapatért”. Az évek során igen erős profi team ala­kult ki, amely szerinte a legnagyobb feladatok megoldására is képes. Az alapos és elmélyült szakmai ismere­tek elsajátításához természetesen a PAV minden feltételt biztosított és biztosít ma is. Az említettek elvitatha­tatlan szerepet játszottak abban, hogy az erőmű kifogástalanul műkö­dik, s ebben nem kis érdeme van az üzemviteli igazgatónak is, aki hazánk felszabadulásának évfordulóján megosztott Állami Díj kitüntetésben részesült.- A mi munkánk nem hasonlítható másokéhoz. Végső soron a generá­cióm és a „csapat" elismerésének tartom, hogy negyvenkét évesen ilyen magas kitüntetést kaptam. Az üzemviteli igazgató tevékeny­ségében két dolog a meghatározó: az egyik a termelés zavartalanságá­nak biztosítása, a másik pedig, hogy megfelelően képviselje a paksiakat és környékbelieket a Parlamentben. Emellett tagja az Energia Politikai Ta­nácsnak, az Ipari Bizottságnak és az Országgyűlés Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságának. Neki az erőmű a fix pont, számára idegen a deklarált hatalmi viselke­dés. Viszont egy pillanatig sem tagadja: tisztában van azzal, hogy annak kö­szönheti a képviselőséget, mert az atomerőmű nagyobb lehetőségeket teremtett a környéknek és biztosít a jövőben is. Örömmel jegyzi meg, hogy vagy száz dísztáviratot kapott, most április 4-ét követően, ami azt jelzi, hogy emberileg is elfogadták a paksiak. Pedig annak idején először nem akarta vállalni a képviselőválasztá­son való indulást, távol állt tőle az a gondolat, hogy árulja magát. Végülis meggyőzték: de a neheze csak azt követően jelentkezett, mert egy telje­sen más jellegű és léptékű munkát kellett neki elsajátítani. A minap a sárszentlőrinci tanács­elnök asszony kereste föl, holott a te­lepülés nem tartozik a választási kör­zetéhez. Mindez a bizalom jele. Ter­mészetesen nem zárkózott el, de azt is tudni kell, hogy a dolgok nem ilyen egyszerűek. S, hogy reálisan foglalhasson ál­lást országos ügyekben, nemegy­szer a melegvíz-csatorna melletti bri­gádházba invitálja munkatársait, ki­kérve azok véleményét, ugyanis az élet nem csupán a differenciál egyenletek világa. Nem kis büszkeséggel említi vi­szont, hogy az itt dolgozók jól illesz­kedő team munkájának köszönhető, hogy a szocialista országok közül Magyarország, illetve Paks tette meg az első lépést az irányban, hogy le­hetőséget teremt a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek az erő­mű teljes körű vizsgálatára, amire ez év decemberében kerül sor. A paksiak felkészültségére jellem­ző, hogy eddig két ízben foglalkoztat­ta őket a NAÜ egy svéd és egy fran­cia erőmű vizsgálatánál, ami a feltét­len bizalom jele, s ebben Simon Pé­ternek is szerepe van. SALAMON GYULA (Tisztában vagyok azzal, h°gy a magyar irodalomban már kezdtek---------------------------------------------úgy humoreszket - és nem is akárki! ­ho gy nekem a feleségem gyanús, de mit csináljak, ha nekem is gyanús a fele­ségem.) Az még hagyján, hogy január elseje óta háztartási könyvet vezet, mert úgy látta a tévében, „meg különben is, tisztában kell lennünk a kiadásainkkal, szí­vem”. Ezt ő mondta, holott tudja, hogy tudom, ha szívemnek szólít, a legkevés­bé gondolja úgy. Mondom, ez még hagyján, de hogy miket irkái a háztartási könyvbe! Az ember alig áll meg szó nélkül. Itt van például a dúsan terjengő Kiadások rovat. (Érdekes, a bevételek elférnek egy szerény kis oszlopocská- ban is. Mit elférnek? Lötyögnek a rubrikákban, s míg kiadásunk minden nap többféle is akad, a bevétel meg csak egy-két napon jön be.) Egyik nap azt lá­tom az egyéb kiadások között, hogy Géza, nyolcvan forint. Kérem, én egy béketűrő ember vagyok, nem is sokallom ezt a Gézát, mert csak tizedannyiba került mint a fogorvos, de azért mégis. Elhatároztam, hogy várok. Ha egyszer hasonló beírást látok, azt már szóvá teszem. Nem is kellett sokat várni. A következő héten jött egy Béla, aztán egy Amália. Nahát ez már több a soknál! Este kipakoltam: Idefigyelj, anyukám, mondtam a nejemnek, én korszerűen gondolkodó mai ember vagyok, nem el­lenzem a nyitott házasságot, de úgy látom, ez a miénk már egy átjáróház ami­nek mind a két vége nyitva van és keresztülmegy rajta az egész népvándorlás. Eddig nem szóltam, sem a Béláról, sem a Gézáról, de mondd meg nekem, hogy ki az az Árnál, mert nem szeretném, ha átmennél homóba, és hazahoz­nál nekem valami édszet! Az asszony zokogásban tört ki, és könnyek között elmondta, hogy teljesen félreértem a dolgot, neki Géza, Béla és Árnál a munkatársai, és a cégnél az a szokás, hogy a névnapjára mindenkinek összedobnak egy kis pénzt, és vesznek valamit kedves megemlékezésül. Na, ezt megmagyarázta - gondoltam magamban. Sajnálni kezdtem viszont, hogy az én munkahelyemen' nem dívik ez a megemlékezés. Amikor bejött az alkoholtilalom, a főnök komolyan vette, és megtiltotta, hogy alkoholt fogyasszunk. Céklalevet csak nem ihatunk Benedek-napon, a nemjóját! Aztán kolosszális ötletem támadt. Hát kell azt tudni az asszonynak, hogy ná­lunk nincs névnapi muri? Kell a fenét! így aztán egyik nap beültem a Fehér Egérbe, és megittam a barátommal egy üveg doktor Zsivágót. Tudják, az a ju­goszláv vodka. Amikor hazámentem, elővettem a háztartási könyvet, és beír­tam: Borisz, s utána, hogy 400 forint. A feleségem nem állta meg szótlanul, pe­dig az ő névnapjai összesen már legalább 500 forintra rúgtak: Nem is tudtam, hogy Borisz nevű munkatársad is van - szólt gúnyosan. Ó mondtam neki, biz­tosan beszéltem is már róla, tudod, a Paszternák Borisz, a könyvelésből. Nana - mondta az asszony, nehogy aztán Boriska legyen belőle! Ettől kezdve, ha valahol ittunk valamit a haverokkal, mindig előrángattam egy-egy névnapot a naptárból. Csak az a feneség, hogy a haverok nagyon ivósak. S amikor már több név jött össze, mint munkahelyem összlétszáma, legendákat kellett kitalálnom. Ez elment a cégtől, az meghalt, új emberek jöt­tek. Csakhogy a névnapok is véges számúak, és szép lassan elfogynak. Lenne még az utónévtár, de nagyon különleges neveket nem adhatok, mert az asszony is gyanút fog, ha Bendegúz meg Kis Égi Ajándék kerül a háztartási naplóba. A baj azonban mégis megtörtént. A sok névnapozásban eifo­---------------------------------------------------------------gyott a pénzünk, és nem tudtunk kivergődni az adósságból. Mígnem egy szép napon a nejem beírta a könyvbe: Lajos, 4000 forint. De nem ám a kiadás, hanem a bevétel rovatba! Na, mondtam, feladom. Ebben nem tudlak utánozni. Hol van az a nő, aki ennyit adna egy névnapomért? JÓZSEF MIKLÓS kisvárosi szombat este csak A annyiban különbözik a töb­bitől, hogy a kedvelt ven­déglátóegységben a füstöt most nem lehet vágni, a megszokott, nehéz olajszag ezúttal elmarad, a boxok félig megrak- kottan. Nem véletlen, hiszen az elmúlt év végén - gondolva az idei áremelésekre - jól kipénzeltük magunkat, no meg az­tán az is meggondolandó, hogy a sze­mélyi jövedelemadó bevezetése (levo­nása) után mennyit adjunk italra. Igaz az is, hogy a magyar ember - nem véletlen a világranglistán bitorolt előkelő helyünk - mindig talál alkalmat, lehetőséget és gyárt ideológiát az alkoholizálásra, illet­ve annak megmagyarázására. Jó példa ez utóbbira huncut barátom megfogal­mazása: a magyar ember három dolog okán iszik, örömében, bánatában és amikor alkalma van rá. Szóval, ahogy mondtam ez az este sem különb - ha csak az említettek miatt nem - a többinél. A csillogó szemű csapos, mint mindig, serénykedik: ká­vét főz, mosogat, poharakat, korsókat tölt meg habzó seritallal, aztán, ha meg­pihen, rágyújt, végigpásztázza a helyisé­get, s kedves mosollyal üdvözöl min­denkit. Péter a különtermet látja el.- Szerencsére megszaporodtak a zártkörű rendezvények - mondja, ha van egy kis szabad ideje, s mellém te­lepszik, aztán jókat beszélgetünk a ven­déglátásról, az ÁFÁ-ról, az új üzletről, de főleg a horgászatról. Béla is villog a kék kötényben, s min­den egyes nagyfröccsöt „egészséged­re" kíséretében teszi elém a „kekszre”. Tudom róla, nemcsak mondja, komo­lyan is gondolja. Jó végignézni a helyi­ségen. A pult túlsó oldaláról valószínű­leg minden másként látszik, de azért ez az oldala sem csal. A mellettem lévő asztalnál hatan ül­nek, ám érkezik még Fehér Dzseki, a nagyhangú huszonéves, akinek min­den második szava szexualitásra bíztat, s vele jön az ingó Bordó Melegítőnad­rág, aki fennakadt szemekkel próbál kezet csókolni - ne­vezzük így - Gyön­gyinek, a társaság egyetlen hölgytagjá­nak, akinek mosolya felér egy lóharapás­sal. Nagy igyekezeté­ben Fehér Dzseki feldönt egy széket, s a hatalmas csattanás után közli:- Ennek az a dolga, ha feldől, puffan­jon! „Kámonbébi hebribári... Oh jesz... Helló, gudbáj" - kántálja, Tolna megyei akcentussal meggyőzve arról, hogy hal­ványlila gőze sincs arról, hogy mit karaty- tyol. Bordó Melegítőnadrág százast ko­tor elő, s feltámasztást igénylő pillái, éppencsak pergő nyelve segítségével megerősíti, hogy még inna, aztán annyit szól:- Pó-tol-já-tok ki! Nekem csak ennyi van... Mialatt azon tűnődöm, hogy ismerős a „fazon” - a hangoskodás miatt - önkén­telenül is bemérem a népet. A társaság „úri tagjai” között van Barna Pulóver, aki szemez Gyöngyivel, aztán átül mellé, majd el is viszi... Hosszú az éjszaka, s ő még keveset ivott... Ugyanott található egy ritkuló hosszú haj, bajusz, szakáll mögé rejtőzött, budira gyakran kitotyo­gó, sörivásban megfáradt Munkás Em­ber. Béla szerint józanul csendes, ám amikor tele van, mint a déli busz, akkor kötekedő. Most ez a helyzet. Próbál farkassze­met nézni az asztaltársamul szegődött, két sörre beugró fiatalemberrel, velem is, és sziszeg, fúj, mint a macska a pár­zási időszakban. Asztaltársam nyugtat­na, de nem kell, hisz mindketten tudjuk, felesleges. Munkás Ember közben a ne­héz székbe kapaszkodva sikeresen fel­áll, s totyogva elindul a legkisebb helyi­ség felé.- Mi az, tele a liberód? - cukkolja vala­ki.- Az anyád...- Kuss, fogd be a pofád! - torkolja le az asztalnál ülő harcsaszájú Farmerka­lapos Overáll.- Valakibe belekötök! - sziszegi Mun­kás Ember.- Mondtam már, hogy kuss! - így a harcsaszájú.- Viktória! - mutatja ezután két ujjával Munkás Ember, aztán korsót próbál emelni. Sikerül.- Éljen a kapitalizmus! - nyöszörgi.- Kámonbébi hebribári... Oh jesz... Helló gudbáj - hangzik ismét, de Far­merkalapos Overall dübörögve elnyom­ja:- Te, barom! Ott ezzel a munkaer­kölccsel éhen döglenél! Mondtam már, hogy kuss! Megértetted? Munkás Ember kitotyog, majd vissza, s közben örömmel konstatálom, - Far­merkalapos Overáll miatt - nem kell csalódnom a munkásosztályban. Halk zene szól, de ők - nem biztos, hogy emiatt - hangosak, ricsajoznak, aztán amikor Péter véletlenül lekapcsol­ja a villanyt, a harcsaszájú megszólal:- Záróra. Ez azt jelenti. Menjünk!- Kámonbébi hebribári... Oh jesz... Helló gudbáj - kán tál, ismét Fehér Dzse­ki, de Munkás Em­ber lehurrogja:- Az., az... az... nem létezik nincs, záróra. Szombat van.- Na és, szomba­ton itt nyolckor zár­nak! Kuss! - így a harcsaszájú. - Men­jünk! Miközben szedelőzködnek újra égnek a villanyok és a tévedést senki nem veszi észre. Az „élet” megy tovább. Két fiatal lány, az egyik tépett frizurá­val érkezik, s leülnek két asztallal odébb. Boros kólát kérnek, most a tini lányok körében ez a menő. Nyomukban többen - meglepően sok fiatal - néznek be, majd távoznak. Érdekes, ahol egy ember ül, oda senki más már nem akar lekére- tőzni... A szomszédos boxban két katona melegszendvicset majszol, s az egyik tele szájjal, két kézzel invitálja az újabb két jövevény tini lányt. Sikertelenül.- Szegény fiú - sóhajtom -, ha látná magát gyakrabban a tükörben és lenne némi értékítélete, önkritikája, akkor megértené a helyzetet. Egyébként Darwin vele is sok mindent igazolni tudna... Biztos, ezt érezték meg a lányok is. Család érkezik - az apa ismerős -, beülnek az éppen üres boxba, isznak négy üdítőt, aztán el... Lehet, hogy így lesz ez ezután! Kilenc óra. Fogyunk. A lányok - a lé­petté/ az élen - másodszor jöttek vissza a legkisebb helyiségből. Jó a vesemű­ködésük. Néhány boxszal odébb három pohár­alátéttel - keksszel - játszanak. Egyszer valamelyiknek sikerül a korsóba vará­zsolni azt. Hahota. „Jó játék!” Erre mondják, olcsó játék hülye gyerekek­nek. Hosszú Sállal, magas Kék Dzseki ér­kezik, hóna alatt egy nagy demizsonnal. Két sört rendel, s közben némi helyzet- elemzés után a mögöttem ülő csoportra nézve megjegyzi:- Egészségükre! Ők tudják csak, mi van hétszáz kilométerre keletre tőlünk. Fél tíz. Főnök túl van a valahányadik szendvi­csen és a sokadik cigarettán, én is meg­ittam a Péter által felkínált fröccsöt, a fel­szolgálók egy kupacban diskurálnak. kisvárosi szombat estén A egyelőre ennyi, a munkás- osztály legfeljebb a követke­ző - még nyitva tartó - ven­déglátóegységbe megy, megújulásnak nyoma sincs, de a követ­kező kört én kérem Péteréknek. ÉKES LÁSZLÓ Tükör-kép (?) ■ ...................................................... ■■■■■■■ —nT— ■

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents