Tolna Megyei Népújság, 1988. április (38. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-12 / 86. szám

1988. április 12. Képújság 5 „Minden gyerekben lehet találni olyan értéket, amely a maga emberi minőségében a társadalom teljes értékű tagjává teszi” (archív fotó) sáriak, „piacosításá­nak” kérdése. Ebben a felfogásban az iskola szolgáltatás, ahol az igények, kívánságok kielégítéséről, szakosodásról, fakultáció­ról a szülők pénztárcája, fizetőképessége szerint gondoskodnak. Azért említem ezt, mert a megyében volnának iskolaigazga­tók, akik kevésbé optimistán fogalmazná­nak. Hiszen a feltételek nagyon is külön­bözőek. Biczó Ernő: Végül is nem azt mondjuk, hogy nem kell pénz, hanem hogy anélkül is vannak lehetőségeink. Mosonyi Gyula: Tudomásul vesszük, hogy pénz nélkül kell megoldani a gond­jainkat, de semmiképpen nem mondhat­juk, hogy nincs szükségünk pénzre. Biczó Ernő: Természetesen az önfi­nanszírozás minden lehetőségét, legyen az bármilyen szerény lehetőség, meg kell ragadni. Legyen az egy pályázat, vagy más. Ma a gazdasági oldal legalább any- nyira fontos az iskola életében, mint bár­mi más. Népújság: Én arra is gondolok, hogy van-e mód a képességeik szerint is kiváló pedagógusok ösztönzésére, pályán tartá­sára - tehát a minőségi munka feltételei­nek megteremtésére és megőrzésére? Csáky László: Szerintem nincs. Biczó Ernő: Szerintem van. Csizmazia Sándor: Én úgy gondolom - és ezt „házon”, berkeken belül tudato­sítanom kell hogy vannak tehetsége­sek és kevésbé tehetséges kollégák, olyanok, akik sokat és jól dolgoznak, és olyanok is, akik rátermettségük ellenére lusták, s végül olyanok is, akik nem a pályára valók. Ezt ki kell fejteni, felszínre kell hozni. Ezt nagyon fontosnak tartom. De akárhogy csűrjük-csavarjuk, meg kellene teremteni a jó munka elismerésé­nek anyagi eszközeit is. Ezzel összefüg­gésben kell szembenéznünk a fluktuá­cióval is. Mert mondhatja egy pedagó­gus: „na gyerekek, nézzük, itt nyolcezret kapok ugyan, de egy másik iskolában ugyanannyi pénzért feleannyit kell dol­goznom”, akkor hiába mondom ennek a kollégának, hogy szabadítsa föl az alkotó energiáit. Inkább megy szőlőt metszeni, mert először meg kell élnie. A differenciá­lást ezért is kell nagyon komolyan venni. És ez háború! Csáky László: Azzal egyetértek, hogy a pedagógus anyagi megbecsülésének mértéke, „piacképessége” nincs arány­ban munkájának társadalmi értékével. Teremthet némi egzisztenciát, publikál­hat de végeredményben a szakmai vég­várakon tanító kiválói nincsenek elsimer- ve. Egyfajta lehetőség lenne, hogy a leg­rátermettebbek tanítsanak kevesebbet, adhassanak minőséget. Járhassanak szakmai tapasztalatcserére. Biczó Ernő: De ez is pénzkérdés! Szá­momra egyértelmű, hogy az eddigieknél differenciáltabb anyagi elismerés lenne a dolgok természetes rendje. Hogy azt mondhassam: erre a húsz emberre igen, erre az ötre vagy tízre nincs szükségem, mert nem tudja megtanítani a matekot, a magyart és ami a pedagógiában alapvető lenne: nincs kapcsolata a gye­rekekkel! Népújság: Az MSZMP KB március vé­gén közreadott állásfoglalás-tervezete egyébként elég egyértelműen fogalmaz, ami reményt kelthet, hogy „a szellemi munka, a teljesítmény megfelelő politikai, anyagi és erkölcsi megbecsülése” konk­rétlépésekben, konkrét párt- és kormány­politikai döntésekben is kifejeződik. Csáky László: Ezért is kellene a szó jó értelmében birtokba venni az iskolát. Gazdálkodásukban is egyre önállóbbá tenni, és már most nem szabadna megkí­mélni a szakmailag rossz, a szakmailag rosszul irányított iskolákat a szanálástól, a bukástól. Az iskola a gyerekeké és szé­lesebb értelemben a tágabb közösség, a társadalom érdekeit, jövőjét szolgálja - nem pedig ezé vagy azé a fölöttes szervé, intézményé. Önállóságát is ebből a szempontból kell megközelíteni és meg­teremteni. Népújság: Köszönöm a beszélgetést. BÓKA RÓBERT Fotó: CZAKÓ SÁNDOR Közös gondolkodás az iskoláról Kerekasztal-beszélgetés Mosonyi Gyula: Azért azt hadd mond­jam: elvileg már túl vagyunk azon, hogy vitassuk: az oktatás termelőerő-e vagy sem. Produktivitását ma már senki nem kérdőjelezi meg. Népújság: A gyakorlat, de a jelenlegi helyzet sem türközi még ezt... Csáky László: Az oktatás reformjáról szólva tudomásul kell vennünk, hogy most egy olyan beruházásról van szó, amit tőke nélkül kell megvalósítanunk. Nincs idő másra. Így, pénz hiányában er­re látszik népiképp receptnek a decent­ralizáció és a még az iskolában lévő erők felszabadítása, az önállóság. Népújság: Ehhez szükség van a sze­mélyi feltételek megteremtésére - tehát jó pedagógusokra, csapatmunkára is. Biczó Ernő: Véleményem szerint a pe­dagógusok - bocsánat a fogalmazásért- nem ostobák és azt hiszem, igen ko­moly tartalékaik vannak, amit eddig nem hozhattak ki magukból, vagy nem látták érdemesnek, vagy arra kényszerültek, hogy a végrehajtásban merüljön ki a munkájuk. Állandóan ellenőrizték őket, igazándibb önmaguk csak akkor lehet­tek, ha magukra csukhatták a tanterem ajtaját és együtt lehettek a gyerekekkel. De szerintem egy jó adag bűntudattal és félelemmel, hogy vajon mit gondolnak a munkájukról, hogyan ítélik meg őket. Ha kevés is erre a pénz, valamilyen módon érdekeltté kell tenni a pedagógusokat abban, hogy ezek a tartalékaik - elcsé­pelt szóval: alkotóerejük - felszabadulja­nak. Végül is hiszem azt, hogy minden ember szeretne valamit magából kihoz­ni... Felelősséget vállani azért, amit csi­nál. Csáky László: ...és erre nagyon jó a decentralizáció, az önállóság. Csizmazia Sándor: Andor Mihály 1980-81-ben a Mozgó Világban megje­lent tanulmányában bizonyítja, miként lettek a pedagógusok zárt pályára terel­ve. A közelmúltig érvényesülő túlszabá­lyozottságot, a látszatreformok kény­szerpályáit nézve fel is merült a kérdés, hogy műveletlenek-e a pedagógusok. Műveletlenek, bizony. Olvasnak-e a pe­dagógusok? Bizony, nem olvasnak. És azután a tanulmányból világosan kiderül, hogy vajon ők tehetnek-e erről. Nem ők tehetnek. Ez a dolog egyik oldala. Van egy másik oldala, és én ezt mániákusan hiszem és vallom; - ez a technológiai kérdés. Elhangzott, hogy pénz nélkül kell megcsinálni egy olyan dolgot, amelyhez pénzre is szükség lenne, de nincs - és hát ez egy objektív tény. Na most, akkor azt hiszem, hogy ez nem elég önmagá­ban, hogy azt mondjuk, hogy a pedagó­gusokban nagyon sok minden van: van bennük tehetség, csak ez nincs kibá­nyászva, - van bennük tudás, csak ez nincs kibányászva -, mert azt, hogy eze­ket az emberi értékeket hogyan kell fel­színre hozni, pedagógiai szempontból is hatékonyan kiművelni - azt nem volt al­kalmunk eddig igazán megtanulni. Nyújt- ható-e ehhez egy sokoldalúan haszno­suló, optimális módszer, „technológia, amely a felépítendő ismeretek, nevelési célok rendszerében gondolkodik?! Meg­győződésem, hogy nemcsak nyújtható, de erre szükség is van. Mert a kérdés úgy is fölvethető, hogy lehet-e szakmásítani a pedagógiát és azon belül milyen válasz­tási szabadsággal rendelkezem. Népújság: Éppen az olvasás tanításá­val kapcsolatos viták tanúsították, hogy önmagában egyik módszer sem üdvözítő,- a sikeres ismeretnyújtás legalább annyi­ra szakértelem, rátermettség, egyéniség dolga is. Csizmazia Sándor: Nem egy-egy rész­területre, hanem az oktatási-nevelési fo­lyamatra, a tantárgyak rendszerére gon­doltam - és ezt most azért hangsúlyo­zom, és azért beszélek egy bizonyos ha­tékony „technológiáról”, mert ebben az is kifejeződik, hogy a módszerek sokszínű­sége ellenére ez a szabadság, a pedagó­gus szabadsága sem lehet parttalan! Csáky László: Csak annyit tennék hoz­zá, hogy én nem tantárgyak, hanem tevé­kenységek rendszeréről beszélnék... Ezek azok a feltételek, amelyekhez való­ban nem kell pénz. Ez közelíthető úgy is szerintem, hogy a tudati szféra viszonyla­A hányatott sorsú közoktatás - köztük az általános iskola - jövője körül évek óta zajlanak a viták. Akár a közgazdaságtan érdekelvű megfontolásai, akár egy hu­mánus, a szocializmusnak elkötelezett társadalom igényei szerint, akár a ma­gánember önös korlátái felöl fogalmaz­ták meg oktatási rendszerünk gondjait - sem így, sem úgy nem kerülhették el az elfogultság vádját. Deklarálhattuk jó köz­gazdaszemmel, hogy az örökös refor­mokkal viselős iskola az emberi terme­lőerő újratermelésének műhelye is - mégis mostohán kezelt, az infrastruktúra jellegzetes tüneteit hordozó szféra ma­radt a társadalmi-gazdasági gyakorlat, így a közmegítélés számára is. A mindig is csak papíron létező „egyenlősdi” elvé­nek - a „tudás” és az ahhoz vezető felté­telek egyenlő elosztásának - kudarca után, a takarékosság és korszerűség or­vé alatt megvalósított, a falusi közössé­gek megtartó erejét csökkentő körzetesí­tés után, küszködve a tanteremhiánnyal, most ismét oktatási reformnak kellene következnie. Ami az iskolák intézményi irányításá­nak átalakulását illeti, döntő lépésnek látszik az új oktatási törvény, és egyre több jele van hazánkban, azon belül me­gyénkben is, hogy az iskola a múlt és a jelen súlyos ballasztjaival megterhelve is új utakat keres. Elég, ha csak az iskolák önállóságát alapvetőnek tartó Makaren- kó nem puszta divatból ébredő kultuszá­ra, a hazai törekvések közül a Zsolnai Jó­zsef, Gáspár László és a ma már egyre több szakember nevével fémjelezhető képesség- és személyiségfejlesztő isko­lákra, a törökbálinti, szentlőrinci eredmé­nyekre gondolunk. Emellett természete­sen a teoretikus kísérletekre is, amelyek többek közt Marx vagy Lukács György társadalomfilozófiájának lehetséges mértékű és szintű pedagógiai adaptálá­sára törekszenek. Megyénkben négy, a jelzett úton már elindult iskola igazgatója „szabad iskola­társulást”, a fülünknek szokatlan rövidí­téssel SZIT-et hozott létre, hogy ez a min­den ceremóniális kötöttségtől mentes szakmai-partneri viszony újító szándékai érdekképviseletét erősítse, munkájuk tartalmi elmélyítését szolgálja. Az oktató­nevelőmunka időszerű kérdéseiről velük beszélgettünk Szekszárdon, a Garay Ál­talános Iskola igazgatói szobájában: Csáky Lászlóval, a dombóvári Molnár György Általános Iskola, Mosonyi Gyulá­val, a bonyhádi II. Számú, Biczó Ernővel, a szekszárdi I. Számú, ismert nevén Ga­ray Általános Iskola, valamint Csizmazia Sándorral, a várdombi Óvoda és Általá­nos Iskola igazgatójával. * Népújság: - Az 1986-tól hivatalosan is életbe lépett reform, az intézményi-irányí­tási háttér megváltozása mennyiben segí­tette az Önök munkáját? Mosonyi Gyula: Természetesen a mi vállunkról is vett le terheket, mint mind­annyiunkéról. A tanácsoknak korábban mindig el kellett számolni az általános is­kolában folyó munkáról. Ez a kompeten­cia megszűnt, a tanács feladata a törvé­nyességi felügyeletre szűkült. A gyakor­latban egy egészséges együttműködés van kialakulóban, de a régi beidegződé­sek még élnek, hatnak, és a tanács ké­nyelmetlenül is érezheti magát, ha véle­ményt kell formálni a munkánkról, hiszen sokkal kevesebb információt kell „szállí­tanunk”, mint korábban. Népújság: A reformmal szorgalmazott iskolatanács, amely a „tehetős” helyi, tár­sadalmi érdekek tagoltsága szerint vá- lasztja-szervezi „képviselőit”, mennyire életképes? Csáky László: Iskolatanácsok a mi is­koláinkban nem alakultak. Biczó Ernő: Amikor fölvetettem a létre­hozásának gondolatát, az egyik szülő megkérdezte: „És ha annak a tanácsi ve­zetőnek vagy vállalatigazgatónak - aki hivatalból eljön közénk - nem jár ide a gyereke?” Járhatóbb útnak látszik, ha a szülők bevonásával alakítok például egy pártoló tagságot, ahol a saját bőrünkre dönthetünk, hogy kinek milyen formában segítsünk, tánccsoportot hozzunk létre vagy néhány rászoruló gyereknek ad­junk támogatást. Mosonyi Gyula: Az iskolatanácsnak csak akkor van értelme, ha az együttmű­ködés protokolláris szempontok nélkül, önszerveződés útján alakul ki. Társadal­munk demokratizmusáról van szó: amíg az ügyeinket a fórumok mögötti különbö­ző csatornákon is elintézhetjük, amíg elég valahova csak úgy odaszólni telefo­non, addig az iskolatanács nem tudja a szerepét megfelelően betölteni. Ugyan­akkor az önállóságról az a véleményem, nem biztos, hogy ez önmagában ki fogja izzadni a jó iskolát, mint a kagyló az igaz­gyöngyöt. A történelmünk igazolja, hogy a helyi önállóság sokszor a konzervati­vizmus melegágya. Népújság: Önök a törekvéseikkel mint­ha éppen ennek a konzervativizmusnak a cáfolatát adnák. Csáky László: Úgy érzem, azt a közös felismerést tükrözik a szándékaink, hogy az iskola - lehetőségeit tekintve - az em­beri képességeknek csak a töredékével tud foglalkozni. Töredékét tudja csak ki­művelni. Úgy is mondhatom, hogy tisz­tességtelenül, mert akinek nem nyilvánul meg a képessége abban, amit éppen az iskola fejleszteni kíván, az ennek a por­ciózó felfogásnak a következtében halál­ra van ítélve. Az elvünk szerint viszont minden emberben - gyerekben - lehet találni olyan értéket, amely a maga em­beri minőségében a társadalom teljes ér­tékű tagjává teszi. Népújság: Ennek a célnak a megvalósí­tása a legnehezebb pedagógiai feladatok egyike. Csáky László: Ezért kell mindennel foglalkoznunk. Lejárt már az az időszak, amikor az az elv dívott, hogy olvasást csak olvasással, matematikát csak mate­matikával taníthatunk. Népújság: A közgazdász pedig úgy fo­galmazna - egy kicsit leegyszerűsítve - hogy hiába vásárolunk ma és a jövőben drága, korszerű gépeket, technológiát, ha a kezelésükhöz szükséges fogékonysá­got, erkölcsiekben a jó gazda gondossá­gát nem alapozza meg az iskola idejében. Ha ilyen módon nem képes a jövőnk meg­alapozására. Többek közt a finn példa szerint az elsők között az oktatásra kell pénzt fordítani, mert - még mindig köz­gazdásznyelven szólva - az oktatás hosz- szú távú, de tartós és a leggazdaságosab­ban megtérülő beruházás. A termelőerő újratermelése. Ez mintha még mindig nem lenne eléggé tudatos bennünk. (Balról jobbra) Csáky László, Mosonyi Gyula, Csizmazia Sándor, Biczó Ernő--------------------------------------------------------------!----------------------------­g os önmozgásáról van szó, ami elszakítható bizonyos fokig az alap­jaitól. Egyébként min­den jó példa - a japá­noké, a svédeké is - ebbe az irányba mutat: a társadalmi tudatot - köztük egyik legfőbb formálóját, az oktatást - a feltételek béklyóin túllépve fejlesztették progresszív irányba. Népújság: Mégis egyre gyakrabban fel­vetődik manapság az iskola önfinanszirozá­Az iskola a gyerekeké, a társadalomé Korlátok és lehetőségek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents