Tolna Megyei Népújság, 1988. április (38. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-07 / 82. szám

6 NÉPÚJSÁG 1988. április 7. Két forduló a papírforma jegyében Két fordulót már maga mögött hagyott az 1988-89. évi kézilabda megyebajnok­ság mezőnye. Ebben az osztályban is monstre menetelésbe kezdtek a csapa­tok, a bajnoki rendszer átszervezése folytán csak a jövö év nyarán avatnak bajnokot. Sajnálatos, hogy az idei küzde­lemsorozatban már nem szerepel a Du- naföldvár női és a Dombóvári Kesztyű férfiegyüttese. Örvendetes viszont, hogy a szövetség javaslata néhány egyesület­nél meghallgatásra talált és az úttörőkor- osztályúak bajnoki pontvadászata is beindult. Meggyőző játékkal, magabiztos győ­zelemmel rajtolt a tavalyi aranyérmes Szekszárdi Spartacus és az Iregszem- csei TKI. Ugyanez mondható el az NB II- ből kiesett Tolnai VL lányaira, akik a Si- montornya elleni találkozón 15 góllal bi­zonyultak jobbnak a bőrgyáriaknál. Várni István, az SBTC szakvezetője új csapatot „épít", s a fiatalok beilleszkedése kétség­telenül időigényes. A tehetségüket min­denesetre a Zomba elleni második mér­kőzésen már igazolták, hiszen a tolnai fiaskóért 11 gólos győzelemmel vigasz­talódhattak. A nők mezőnyében az idén is nagy eséllyel pályázhat majd a dobogó egyik fokára a Tamási Medosz. Mindkét fordulóban a papírforma igazolódott, csupán a kocsolaiak dombóvári sikere mondható kisebb meglepetésnek. A Schmidt házaspár is a csapatépítésen fáradozik, munkájuk eredménye a há- romidényes mérkőzéssorozaton minden bizonnyal kamatozni fog. Ebből pedig nemcsak a kocsolai sportkör, hanem egyúttal a népszerű sportág megyei egé­sze is profitál majd. Eredmények: Nők: Szekszárd-Tenge- lic 27-11 (15-8), ifi: 15-5 (10-2), úttörő: 17-3 (6-2), Tolnai VL-Simontornya 25- 10 (14-5), úttörő 6-15 (3-9), Tamási- Dombóvár 30-17 (14-6), ifi: 13-13 (5-6), Dombóvár-Kocsola 8-14 (3-8), ifi: 15-5 (7-3), Kocsola-Dalmand 9-14 (5-10), ifi: 8-16 (2-7), Simontornya-Zomba 22-11 (8-6), úttörő: 18-1 (9-1). Férfiak: Ireg- szemcse-Tolnatej SE 25-18 (11-10), ifi: 19-25 (10-11), Dunaföldvár-Tolnatej SE ifi: 25-16 (13-7), Dombóvár-Gyönk ifi: 12-28 (5-15), Iregszemcse-Högyész ifi: 27-16 (14-6), Gyönk-Dunadöldvár ifi: 24-21 (11-12), Fadd-Dombóvár ifi: 20- 19 (12-9). Lovastornapálya épül Szakályban Törő György őrnagy, a szakályi lovasszakosztály elnöke a tereprendezésen - Munkában a földgépek Beszámoltunk már arról, hogy milyen hagyományai vannak Szakályban a lo­vassportnak. Arról is esett szó, hogy az általános iskolában milyenek a testneve­lési lehetőségek. Ezúttal arról tudósíthatjuk olvasóinkat, hogy társadalmi összefogással olyan lo­vaspálya építését kezdték meg Szakály­ban, amely biztosítja a felkészülést, rend­szeres tréningezést a voltizsáláshoz, a fogathajtáshoz éppen úgy, mint a díjug­ratáshoz. A szakályi lovasszakosztály célja nem is egyéb. Helybeli bemutatókat terveznek majd a pályán, ami minden bi­zonnyal a falubeliek mellett a hőgyészi és regölyi fiataloknak is kedvelt szabadidős helye lesz a Kapos mentén. A munkálatok még az elején tartanak. Tereprendezés folyik az egykori szemét­telep helyén. Ezt követően alakítják majd ki a 20 mé­ter átmérőjű körben a kő-, kavics-, ho­mokalapú sávot, ahol az ifjúsági lovasok edzései lesznek. Az elvégzendő társadalmi munka érté­ke eléri a 200 ezer forintot. A Kaposvöl- gye Egyesült Mgtsz, a községi tanács a közúti igazgatóság és az általános is­kola közös gondolkodása és együttmű­ködése garancia arra, hogy a nyári lo­vastábor lakói már az új pályán készül­hetnek a Tamásiban megrendezendő nemzetközi lovasnapokra. Már a jövő évi vb jegyében Lövészet Tehetségkutató verseny indult Az egyik magyar sikersportág, az öttu­sa rangos eseményének ad otthont 1989-ben Budapest. A megalakulásának 40. évfordulóját ünneplő szövetség mél­tóképpen köszöntheti az esztendőt, hi­szen a sportág történetében 1954,1969 és 1979 után negyedszer találkoznak majd a magyar fővárosban a világ leg­jobbjai. A Magyar Öttusa Szövetség keddi el­nökségi ülésének legfontosabb napiren­di pontja a VB szervezőbizottságának a megalakulása volt. Az elnökség jóváha­gyása alapján a bizottság elnöke Csá­szári Attila, a szövetség főtitkára lett. A versenyigazgató Pécsi Gábor, a techni­kai igazgató Móricz István, a gazdasági vezető Kis Endréné, a sajtófőnök Szalay Péter. A testület tagja még Pordán János és Varga Jenő, a MÖSZ elnökségi tagjai. A bizottságban egy poszt betöltetlen, a propagadanfőnököt várhatóan a közel­jövőben nevezik ki. Nem végleges még a világbajnokság ideje sem, a tervezett A Nyerges csárda csapata időpont augusztus vége-szeptember eleje. A megalakult testület előtt álló legfon­tosabb feladatokról Császári Attila így nyilatkozott:- A budapesti világbajnokság szerve­zőbizottsága már a Nemzetközi Öttusa és Biatlon Szövetség (UIPMB) szöuli, tiszt­újító és szabálymódosító kongresszusán bemutatkozik. Addig a legfontosabb fel­adatunk a várható szabálymódosítások figyelembevételével egy több változatú versenyprogram kidolgozása. Véglege­síteni kell az egyes számok helyszíneit, meg kell teremteni a szükséges feltétele­ket. A versenybíró-bizottság már koráb­ban felhatalmazást kapott arra, hogy az idény rangos hazai viadalain, így többek között a májusi Honvéd-Hungalu Kupán a világbajnokságon szóba jöhető bírókat, döntnököket foglalkoztassa. Mostantól minden erőpróba azt a célt szolgálja, hogy sikeres világverseny házigazdái le­gyünk. Körzeti labdarúgás Hárompontos iregszemcsei előny Dombóvár 1. Iregszemcse 13 11 1 1 61-12 23 2. Závod 13 9 2 2 49-15 20 3. Gyönk 13 8 4 1 39- 8 20 4. Kaposszekcső 13 8 2 3 30-15 18 5. Kisvejke 13 8 1 4 23-21 17 6. Kocsola 13 6 4 3 40-16 16 7. Nak 12 6 2 4 27-18 14 8. Dalmand 13 5 1 7 32-27 11 9. Attala 12 4 1 7 20-34 9 10. Szakály 12 3 1 8 14-33 7 11. Szakcs 13 2 1 10 9-57 5 12. Kurd 13 1 1 11 13-46 3 13. Regöly 13 — 3 Szekszárd 10 9-64 3 1. Kakasd 18 12 4 2 53-19 28 2. Béta 17 11 5 1 50-22 27 3. Izmény 18 11 4 3 48-21 26 4. Tolna 18 11 3 4 57-27 25 5. Zomba 18 11 3 4 56-27 25 6. Cikó 17 9 2 6 47-31 20 7. Közép híd vég 18 9 2 7 50-42 20 8. Öcsény 17 9 2 6 31-28 20 9. B.varasd 18 7 2 9 32-33 16 10. Bogyiszló 18 5 4 9 32-42 14 11. Alsónána 18 4 5 9 33-45 13 12. Kötesd 17 4 3 10 32-53 11 13. Harc 18 3 3 12 22-58 9 14. Sióagárd 18 4­14 28-70 8 15. Győré 18 2­16 13-63 4 Tavaly ezüstérmes volt a Nyerges SC csapata zentai gárdát is vendéglős, a Papuli csár­da tulajdonosa finanszírozza. Tavaly bő­vült a kör, egy NSZK-beli csapattal is fel­vették a nemzetközi sportkapcsolatot. A Stuttgarttól 15 kilométerre lévő Wäschenbeuren kisváros gárdája május 21-én látogat Dombvárra, a visszavágót pedig szeptemberben rendezik. A dombóvári együttes játékosai közül többen a futball mellett egyéb sportágat is űznek. így Bükkösdi Károly gyakori résztvevője az országos futó-, kocogó­versenyeknek, dr. Meggyes Ákos siker­rel „méretett meg” az olimpiai ötpróbá­kon, Orbán József pedig a DVMSE öreg­fiúk kosárlabdacsapatának aktiv tagja. Ahogy mi megismertük a Nyerges SC tagjait, igazán nem lepődnénk meg, ha egy korábban közösen megfogalmazott vágyukat „átprogramoznák”, s nemcsak 40-42 éves korukig szeretnének még együtt sportolni. _ f kete _ A szekszárdi úttörőház, valamint a BHG 4. Sz. Gyára lövészklubjának közös szervezésében 4 fordulós tehetségkuta­tó versenyt indítottak útjára a légpuska 20 lövéses versenyszámában. Az első forduló az 505. Sz. Ipari Szak­munkásképző Intézet kollégiumában volt, ahol közel száz 10-14 éves tanuló jelent meg. Ők már iskoláik szakköreiben megis­merkedtek a lőfegyverekkel. A szekszárdi fiatalok mellett több vidé­ki iskola - így Dees, Mözs, Zomba, Báta­Tatabányán április 8-9-én Ökölvívó diákolimpia országos döntő Az úttörő-olimpiák folytatásaként a Magyar Ökölvívó Szövetség, a Komárom megyei ifjúsági és sportoszály, Tatabá­nya Városi Tanácsa és a Petőfi Tömeg­sport Egyesület ez évben először rendezi meg az ökölvívó diákolimpiát. Tizenöt súlycsoport legjobb 4-4 ver­senyzője méri össze tudását és az első helyezett elnyeri a „Diákolimpiái Bajnok” címet. Az országos döntőnek a tatabányai városi sportcsarnok ad otthont április 8- án és 9-én. Az első nap 15 órakor rendezik a meg­nyitó ünnepséget, majd fél órával később megkezdődnek az elődöntők. Szomba­ton délelőtt 11 órától a döntőre kerül sor. A Magyar Televízió közel 30 perces összefoglalót ad a versenyről a későb­biekben. szék, Fadd - is elküldte tanulóit. A leg­jobb egyéni teljesítményt elérők számára a BHG lövészklubja díjakat ajánlott fel. Eredmények: Fiúk, 10-12 évesek: 1. Lisztbauer Tamás (Fadd), 2. Kárl (Szek­szárdi gyakorló iskola) 3. Surják (BHG). 13-14 évesek: 1. Berekali Gábor, 2. Ba- csa (mindkettő BHG), 3. Toronyi (Decs). Lányok, 10-12 évesek: 1. Szeleczky Andrea (Mözs), 2. Heronyányi (Fadd). 13-14 évesek: 1. Kapási Tímea (Decs), 2. Szeleczky Z. (Mözs), 3. Kecskés (Szek­szárdi IV. Sz. Ált. Isk.). Szorító és dobogt Továbbra is zsúfolt és gazdag programjuk van a Paksi SE ökölvívóinak. A hétvégén (pén­tektől vasárnapig) Kalocsai, Magyar, Kertész Helsinkiben egy nemzetközi tornán képviseli a magyar színeket. A többiekre pedig egy CSB- visszavágó mérkőzés vár Tatabányán, ahol egyébként már csütörtökön kezdetét veszi az országos diákolimpia, amelynek komoly Tolna megyei érdekeltsége van. A paksi szakosz­tálynak dolgozó utánpótlás-nevelő műhelyek legtehetségesebbjeinek az első nagy bizonyí­tási lehetőség. * A súlyemelésben viszont csak most in­dul be igazán a versenyidény. Szalai György, a Szekszárdi Húsipari SE vezető edzője a szom­bathelyi Savaria Kupa után már értékesebb tapasztalatok birtokába kerül, már ami a ver­senyzők fejlődési lehetőségeit illeti. Hir még a szakosztály háza tájáról, hogy Bertus Gábor kikerült az EB-csapatból, igy Cardiff helyett klubtársával Oláh Imrével Irakba utazik, ahol egy nemzetközi versenyen vesz részt. Nem tisztázódtak még a vitás kérdések a Nyíregy­házáról érkezett Kiss Ferenc átigazolási ügyé­ben. De ettől függetlenül a honvédségtől le­szerelő sportoló továbbra is Szekszárdon van, készül a versenyekre. Szőlőhegyen az ezüstérem már kötelez Az utóbbi évtizedben igazán hozzá­szokhattunk, hogy a tömegsport népsze­rűségi „listáját” a kispályás foci vezeti. Szabadtéren, teremben egyaránt népes mezőnyök hódolnak alkalmi, vagy rend­szeres jelleggel a közkedvelt sportág iránti játékszenvedélynek. A felduzzadt csapatlétszámú városi bajnokságok mellett egyre több kistelepülésen kiírt ku­pameccsek sorával igyekeznek kielégí­teni az üzemi, vállalati kollektívák részé­ről felvetődő ilyen irányú igényeket. Dombóvárait 1985-ben egy újoncnak számító csapat nevével ismerkedett meg a városi kispályás labdarúgó-bajnokság szervezőbizottsága. A helyi kórház együttesének jogutódaként először ne­vezett a Nyerges SC. Miután a kórháznál beszűkültek az anyagi támogatás lehető­ségei, a csapat tagjai viszont hallani sem akartak a megszűnésről, ezért hát új szponzort kerestek maguknak. Akkor ta­lán még néhányan furcsállották, hogy a mecénást éppen a szőlőhegyi csárda ve­zetőjében, Stanczel János személyében találták meg. Azóta a Nyerges SC ered­ményeivel bizonyította a választás akkori helyességét. Az első évben természetesen csak a bentmaradás kiharcolását célozták meg a városi bajnokság I. osztályában. A ki­lencedik helyezéssel már indulásként is túlteljesítették tervüket. A következő esz­tendőben a stabil középcsapattá válás motiválta elképzelésüket, amit a hatodik hellyel realizáltak. 1987-ben aztán a Nyerges SC legénysége magasabbra emelte az önmagával szemben támasz­tott mércét: a dobogóra kerülés igényé­vel vágtak neki a pontvadászatnak. Ezút­tal sem kergettek illúziókat, hiszen a csa­pat évről évre erősödő játékerejét igazo­landó a Vágóhíd együttese mögött egy­pontos hátránnyal ezüstérmesek lettek. A tavalyi dobogós hely kötelez, így az­tán az április 5-én rajtolt idei küzdelem­sorozat végén is érmesként akarnak zár­ni a 12 csapat alkotta I. osztály mezőnyé­ben. Annak ellenére, hogy a csapat tagjai eltérő életpályákon dolgoznak - a moz­donyszerelőtől a nőgyógyász szakorvo­sig, vagy éppen a rendőrtől a főmérnökig - a játék és a mozgás szeretete, valamint a küzdőszellem nagyszerű kohézis erő­nek bizonyulva remek kollektívává ötvöz­te a Nyerges SC focicsapatát. Mondják, minden siker mögött több té­nyező szerencsés találkozása áll. Mi ta­gadás, Stanczler János önzetlen sport- szeretetében egymásra talált a csapat és a vezető. A menedzser évente 4-5 alka­lommal kupameccseket rendez a szőlő­hegyi csárda előtt. Ezek sorában az idén is a május 1-jei képezi majd a nyitányt. 1986-tól a jugoszláviai Zenta öregfiúk csapatával rendszeres a kapcsolatuk: oda-visszavágó alapon évente kétszer összemérik erejüket. Már véglegesnek tekinthető a júniusi terminus, amikor a dombóváriak részvevői lesznek a Vajda­sági Kupa kispályás tornának. Az csupán a véletlenek egyfajta találkozása, hogy a Vöröskereszt világnapi és győzelemnapi futás A megyében élő mozgássérültek megsegítésére, a nemzetközi szolidaritási alapra, a beteg gyermekek táboroztatására a Vöröskereszt Tolna Megyei Vezetősége, a KISZ megyei és Szekszárd Városi Bizottsága, a megyei és Szek- szárd Városi Tanács ifjúsági és sportoszálya, a Köjál egészségnevelési osztálya, a megyei úttörőelnökség és a Népbolt Vállalat futónapot szervez május 7-én Szekszárdon. A vállalkozó kedvűek három kategória közül választhatnak. A 2,8 kilométeres kocogáson részt vehet minden mozgást kedvelő, korra és nemre való tekintet nélkül. Az indulás időpontja 9.30, nevezési díj 10 forint, amely feljogosít a futás után rendezendő tombolasorsoláson való részvételre. A mozgássérültek versenye tolókocsival szintén 2,8 kilométeres táv megtéte­lét jelenti, rajt 9.35-kor. A futóverseny 5,6 kilométer megtételéből áll, igazolt és amatőr versenyzők számára. Az indulás időpontja 10.10 óra. Nevezés - 20 forint ellenében - a helyszínen, illetve telefonon (11 -238). Az utóbbi két kategória első három helyezettje oklevélben ás tárgyjutalomban részesül. Start a tanítóképző főiskola elől.

Next

/
Thumbnails
Contents