Tolna Megyei Népújság, 1988. április (38. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-26 / 98. szám
1988. április 26. Képújság 5 „Nem bántja a szemét?!” Segítség, tűz van! Mit kei! tudni a tűzjelzésről? Sokszor hangzik el ez a kétségbeesett kiáltás. Nem egy esetben ilyenkor döbbenten megállunk és hirtelen nem tudjuk, mit is csináljunk. Pedig a gyors intézkedés megelőzheti a nagymérvű károsodást és az esetleges tragédiát. Időben jelezni, gyorsan és szakszerűen beavatkozni: ez az eredményes tűzoltás feltétele. A tűzjelzés nem egyéb, mint a segit- ségkérés továbbítása a tűzoltósághoz. A ma érvényben lévő jogszabályok értelmében: - „Aki tüzet, vagy annak közvetlen veszélyét észleli, illetve arról tudomást szerez, köteles elsősorban a tűzoltóságnak, akadály esetén a rendőri vagy tanácsi szervnek késedelem nélkül jelezni." Aki ezen kötelezettségének nem tesz eleget, szabálysértést követ el és pénzbírsággal sújtható. Ugyanígy büntetik azt a személyt, aki félrevezető, megtévesztő jelzést ad. A fentiekből adódóan három fontos körülményre kell odafigyelni:- Ha valahol tüzet észlelünk, a jelzéssel ne késlekedjünk. Azonnal értesítsük a tűzoltóságot. Ezt kell tenni akkor is, ha közvetlen veszélyt tapasztalunk, pl.: fenyveserdő, szalmakazal, vagy épület közvetlen közelében avar ég.- A határban, ha füstöt látunk, győződjünk meg arról, hogy közvetlenül veszélyeztet-e valamit, ugyanis sok esetben - különösen a nyári időszakban - tarlót égetnek felügyelet mellett. Ilyenkor feleslegesen vonulna ki a tűzoltóság a jelzés alapján.- Nem létező tűz jelzésével ne kísérletezzünk, mert az adott személy kiléte hamarosan ismertté válik és keményen megbüntetik. A tűzoltóságnak információra van szüksége ahhoz, hogy a sikeres oltás érdekében meg tudja határozni a riasztási fokozatot, illetve, hogy milyen erőket, speciális fecskendőket vonultasson a helyszínre. Ezért a tűzjelzésnek a következő adatokat kell tartalmaznia:- a tűzeset pontos helyét (helység, utca, házszám, emelet);- mi ég, milyen terjedelemben;- mit veszélyeztet, ember van-e veszélyben;- ki jelzi a tüzet (a jelző személy neve);- telefonszám, ahonnan a jelzést adják. Ezeket az adatokat jó ha ismerjük, de akkor sincs baj, ha elfelejtettük, mert a tűzoltóság ügyeletese mindezeket kérdezni fogja. Ezért a hallgatót ne tegyük le addig, amíg a tűzoltó a jelzés vételét be nem fejezi. A tűz jelzésére legáltalánosabban használt eszköz a postai telefon. A kézikapcsolású központoknál be kell mondani, hogy „tűz van, kérem a tűzoltóságot”. Ilyenkor a központ kezelője köteles azonnal kapcsolni a tűzoltóságot, de ellenőrzés céljából lehallgathatja a beszélgetést. A kapcsolást soron kívül el kell végezni, a telefon használata pedig díjmentes. Ez azt is jelenti, hogy az automata készülék sem számolja fel a beszélgetést, a pénz bedobásával működő pedig visszaadja pénzünket. Magyarországon a tűzjelzésére a 05, régebbi központokban a 005 kapcsolási számot tartják fenn. Tehát ha valahol a postai vonalakon ezt a számot lehívják, jelentkezni fog a legközelebbi tűzoltóság. Az ottani ügyeletes ezt a vonalat továbbkapcsolni nem tudja és külső hívásra sem használhatja fel. Amennyiben hívásunkkor foglaltat jelez a készülék, lehet, hogy az általunk jelzett tüzet más is észrevette. Ilyenkor a biztonság kedvéért ajánlatos ismételt hívást eszközölni. Sosem baj, ha azonos tüzet többen is jeleznek. Nagyon fontos szabály, hogy a dolgozók, különösen az éjjeliőrök és portások ismerjék a tűzjelzés, valamint a telefon használatának módját. A készülék ne legyen előlük elzárva. Bérházak, OTP- és szövetkezeti házaknál a lépcsőházban ki kell függeszteni, hogy mel/ik lakásban, illetőleg hol található a legközelebbi telefon. A jogszabály értelmében mindenki köteles segélykérésre, a készülék használatát megengedni. Községekben a posta épületénél úgynevezett segélykérő telefonok vannak elhelyezve. Ezeken lehet a tűzoltóságot, a mentőket és a rendőrséget értesíteni. Közvetlen telefon-összeköttetést fontosabb helyekről kell biztosítani. Ez azt jelenti, hogy az adott helyen felemelik a telefon- készülék hallgatóját és a tűzoltóság jelentkezik. Ilyen készülékek vannak például Szekszárdon és Pakson a tízemeletes házaknál abban a lépcsőházban, amelyikben a gondnok lakik. Ezeken a készülékeken hetenként próbahívást kell eszközölni, aminek tényét egy füzetben rögzítik. Üzemi telefonon ott lehet tüzet jelezni, ahol tűzoltóság működik. A CB-készülékeknél a 9 számú csatorna van fenntartva segélykérésre. Amennyiben a tűzoltóságot akarjuk értesíteni, az adott város nevét és a 05-ös számot kell említeni, például „Szekszárd 05, jelentkezz". Természetesen a szükséges adatokat itt is közölni kell. A rádióamatőrök, illetve URH-val rendelkezők ugyancsak segítséget adhatnak, illetve hívhatnak az ügyeletük útján. A jogszabály kötelezővé teszi a tűz bejelentését is. Ez azt jelenti, hogy minden tüzet, ha ott a tűzoltóság nem működött még, ha kár nem keletkezett is, be kell jelenteni a területileg illetékes tűzoltó-parancsnokságnál. A helyszínt változatlanul kell hagyni, a tűzvizsgáló megérkezéséig. Ne feledjük, könnyebb a tüzet megelőzni, mint eloltani. Ha mégis feltörnek a lángok, azonnal jelezzük, hogy az oltást mielőbb megkezdhessük. CSÖGLEI ISTVÁN Tolnai Könyvtáros 1987/2. Tizennyolcadik évfolymát hagyta tavaly maga mögött a megyei könyvtár évi két alkalommal megjelenő kiadványa a Tolnai Könyvátros 87/2. száma. A szakma írja, szerkeszti ezt a mindössze háromszáz példányban készülő lapot és évek óta már úgy, hogy az a kívülálló is találjon benne érdekes olvasnivalót, aki van olyan szerencsés, s hozzájut. Azok profitálnak a színes, tartalmas új lapszám publikációiból többet, akikről és akiknek szól? Ez kétségtelen. De megbízható, igényes ismeretforrás a Tolnai Könyvtáros a kívülállók számára is, mivel egyikmásik írása bízvást minősíthető profilmunkának. Az új számban ilyen Szeifert Dezső interjúja Lovas Henrikkel, a megyei könyvtár nyugalmazott igazgatójával, vagy Szőts Zoltán múzeumigazgató írása a Völgység múzeumáról. Ordas Iván író - aki a Tolnai Könyvtáros háziszerzőjének számít - ez alkalommal az írók és olvasók pályatársai körében nem túl kedvelt találkozóiról szólva mondja el, ő miért híve a találkozóknak. Gutái Istvánná könyvtáros pedig arról ír, az úttörőkre nem mindenkor jellemző szerénységgel, hogyan gyarapítja Pakson a könyvtár szolgáltatásait a videotéka. Helyet kapott az új számban az „Olvasótábori levelesláda” - a sötétvölgyi és a váraljai táborok életét idéző írásokkal. S „Derűs pillanatok” címszó alatt kap az olvasó egy csokorra valót a könyvtáros munka humoros epizódjaiból. Ezúttal a „Képző- és Iparművészek Tolnából” című rovat Decsi Kiss János újságíró iparművész líraiságukkal megejtő grafikáit közli. Az egykori „proliasszony” monológja A kedves, igazi nagymama külsejű Erzsi néni - Kiss András- né - a kórterem ablakánál állt. A flát várta, akivel telefonon megbeszélte, a vasárnapi látogatáskor eljön érte autóval és hazaviszi. Nem mintha változott volna a néni állapota, mióta behozták, ugyanolyan csúnyán, sípolva veszi a levegőt, de mert operálni már úgysem lehet, hazaengedik. Ő persze nem is akart jönni, de mire észbekapott, a körzeti olvos már kihívta a mentőt. Most majd szedi a gyógyszereket, és - ezen, sajnos, nem tud változtatni - szívja a házuktól nem messze éktelenkedő szeméttelep füstjét. Gyakran begyújtják ugyanis a hulladékot, amelyben ott bűzölögnek a városi üzemek műanyaghordói, vegyszeres dobozai is. Ilyenkor mérgező, fullasztó szürke felleg terül a környékre. Allergiában szenvedő férje is súlyos rohamokat kap ettől, s még sokaknak árt a füst, mégis így van ez már Tamásiban sok éve. Az illetékesek nemigen ve- szik tudomásul az érintettek panaszát. Szövődik tovább a beszélgetés fonala. Kis és nagy emberekről, felelősségről, jogról, kötelességről, demokráciáról forog a szó az ágyak között. Az egykori szövőnő alacsony nyugdíja miatt kesereg, hogy kevesebb pénzt kap, mint a volt társnője, aki több évi munkaviszonyt tudott igazolni, s ezért jóval több forinttal csenget nála a postás minden hónapban. A szélső fekhelyen naphosszat csendesen pihenő madárcsontú néniké a drágaságot, a kicsiny pénzecskéjéből alig-alig lehetséges megélhetést panaszolja. Szinte nyomorogva nevelték, taníttatták a gyerekeiket, de most, hogy nincs már rájuk gond, sem könnyebbek a mindennapok.- Negyvenötben nem ezt ígérték - ül le Erzsi néni az ágya szélére mást vártunk a szocializmustól. Hitegettek bennünket, hogy majd nem lesznek szegények, meg gazdagok, vagy legalábbis, aki dolgozik, annak minden könnyű lesz. Aztán most mégis nekünk, egyszerű embereknek nehéz. Csalódtunk sok mindenben mi, párttagok is. Én tanultam az ideológiát meg a bibliát is, össze tudom hasonlítani. Az eszmék azok szépek a mi társadalmunkban, csak mire meg kellene őket valósítani, addigra mindig becsúszik valami hiba. Nem vitatkozik senki, ő pedig csak mondja, mondja. Szavai nyomán több, mint négy évtizedet forog vissza az idő kereke, amikora tamásiMiktósvárszomszédságában lakó család fjatal leánykája még az „orvoséknál” szolgált. Aztán, hogy megszűnt a cselédtartás, gazdája a fővárosba küldte ápolónőképzőbe az eszes kislányt. Ott aztán hamarosan bölcsődésnek képezték át, s 1952-ben, amikor országszerte megnyíltak az első bölcsődék, ő is beindította a tamási intézményt. Nem ment körry- nyen, mert szinte harcolni kellett az anyákkal, akik azt kérdezgették: a föld után most elveszítik a gyerekeket is? Nem szívesen adták be a kicsinyeket, pedig az ellátásukért mindössze egy forintot (!) kellett fizetni, a többit az állam adta. Az akkor még hajadon Erzsiké hitt abban, amit csinál, s lelkesen intézte a bevásárlásokat, az ágyneműk, gyógyszerek, ennivalók könyvelését. Ez mind a bölcsődevezető feladata volt. Aztán jött a szerelem, a házasság, s a fiatalasszony Dombóvárra került, mert nyomozótiszt férjét odahelyezték. Aztán 1957 tavaszán visszaköltöztek Tamásiba, s munkahelye újra az idénybölcsőde lett. Az ott kapott 1200 forintos fizetés azonban kevés volt, hiszen közben jötteka gyerekek, iskolába kellett járatni őket, így Erzsi néni a téeszben vállalt munkát. Több, mint tíz éve onnan kapja a nyugdíját. A fiúk már felnőttek, egyikük tanár, a másik katonatiszt lett.- Proliasszony vagyok, nem szégyellem - mondja a néni, miközben újra az ablakhoz lép, megnézni, jön-e „a gyerek". - Huszonöt év alatt nem keveset tettem le a társadalom asztalára, dolgoztam a közösségnek, a pártnak eleget. Nem egészen úgy alakult az élet, ahogy a háború után elképzeltük, de azért nem nagyon panaszkodom. A gyerekek, az unokák szeretnek, a papával is jól megvagyunk. Dolgozgatunk a kertben, beszélgetünk. Én úgy tudok örülni egy szépen kikelő kis palántának! A házunktól egy kilométernyire vannak a boltok. Az nem sok, csak a biciklit nem tudom már tekerni... Talán folytatná még, de a kórház udvarán feltűnik a kisebbik fiú, s ott szuszog mellette az édesapja is. Egész testükkel nekifeszülnek a hideg szélnek. Nagyon fúj. Erzsi néni arcán boldog mosoly. A szekrénynél terem, s gyorsan belebújik a fekete posztócipőbe meg a papírvékony barna orkánkabátba. „ , CSER ILDIKÓ Forgalmirend-változás Szekszárdon Az 56. számú főközlekedési út szekszárdi áteresztőképességének növelése, valamint a forgalom gyorsabbá tétele érdekében a Közúti Igazgatóság a Wesselényi és Kövendi S. u. közötti szakaszon új forgalmi rend bevezetését tervezi, melyet az alábbi vázlatrajzok tükröznek. A Wesselényi utcából balra, Bátaszék felé kanyarodó járművek részére befogadó sáv lesz kialakítva. A Wesselényi utcába jobbra bekanyarodó sáv lehetővé teszi, hogy ugyanezen utcából jobbra a városközpont felé haladók szabad sávba kanyarodhatnak. A Kecskés F. és Kövendi S. utcai csomópontoknál a balra felálló sávok az egyenes irány forgalmát gyorsítják. Ameny- nyiben egyenes irányú forgalom nincs, a balra kanyarodok egymás előtt egyszerre is befordulhatnak a mellékútra. A Közúti Igazgatóság kéri a gépjárművezetők türelmét a festési munkák alatt.