Tolna Megyei Népújság, 1988. április (38. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-07 / 82. szám
Világ proletárjait egyesüljetek I Z MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA TOLNA MEGYEI MA Pálya1988. április 7. munkások CSÜTÖRTÖK XXXVIII. évfolyam, 82. szám (3. oldal.) ÁRA: 1,80 Ft ÉVM - Tolna megye Féladategyeztető tárgyalás a megye építőiparáról Ágazati feladategyeztetö munkaértekezletre került sor tegnap Szekszárdon a megyei tanács építési és közlekedési osztálya, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, a megye párt- és állami vezetői között. A megbeszélésen részt vett Petrovai László ÉVM-miniszterhe- lyettes, Tamás Istvánné az MSZMP Tolna Megyei Bizottságának titkára, és Tamás Ádám a megyei tanács általános elnök- helyettese. A tárgyaló felek áttekintették az építési piac megyei helyzetét az építőipari szervezetek gazdálkodását, a lakásellátás és a lakásgazdálkodás megyei feltételeit, és lehetőségeit. Értékelték továbbá az építésfelügyelet működésének tapasztalatait, valamint a műemlékvédelem és az építőipari szakemberképzés helyzetét. A délutáni órákban megtekintették a TOTÉV új, korszerű, szakmunkásoktató bázisát, a TÁÉV Béri Balogh Ádám utcai lakásépítési tevékenységét, és a Grábócon helyreállított görögkeleti szerb templomot. Negyvenéves a Duna Négy évtizede, 1948. augusztus 18-án hét Duna menti ország - Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Magyarország, Románia, a Szovjetunió és az Ukrán SZSZK - Belgrádban aláírta a dunai hajózás rendjére vonatkozó egyezményt - emlékeztetett szerdai sajtótájékoztatóján Djordje Lalosevics, a Duna Bizottság titkárságának igazgatója. Elmondta, hogy Ausztria 1960-ban csatlakozott az egyezményhez, Ukrajnát pedig ma mára Szovjetunió képviseli. A konvencióig a dunai hajózás mindenfajta szabályozása korlátozta a Duna menti országok jogait. A belgrádi konvenció alapján hozták létre az egyezményben meghatározott nemzetközi szabályok érvényesítésére, a dunai hajózás fejlesztésére a Duna Bizottságot, amely valamennyi Duna menti Bizottság ország egy-egy képviselőjéből áll. Munkájában 1957 óta részt vesznek az NSZK Közlekedési Minisztériumának szakértői és számos nemzetközi szervezet képviselői. A bizottság hatásköre kiterjed a Duna hajózható szakaszára Ulmtól a Feketet-ngerig. A Duna Bizottság április 12. és 20. között tartja 46. ülésszakát. Ma hazánkba látogat Milos Jakes Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárának meghívására Milos Jakes, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára ma baráti munkalátogatásra hazánkba érkezik. (A CSKP főtitkárának életrajzát lapunk 2. oldalán közöljük.) Gorbacsov Taskenlba érkezett Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára szerdán Moszkvából Taskentba, az Üzbég SZSZK fővárosába utazott. Az Üz- bég SZSZK fővárosában találkozik az afgán elnökkel. Nadzsibullah Sevardnadze szovjet külügyminiszter társaságában megérkezett Taskentba. (MTI) Külügyminisztériumok szakértőinek tanácskozása A szocialista országoknak a nemzetközi béke és biztonság átfogó rendszere megteremtésével kapcsolatban az ENSZ-ben előterjesztett közös kezdeményezéséről tartottak tanácskozást április 5-én és 6-án Moszkvában az érintett szocialista országok külügyminisztériumainak szakértői. A tanácskozáson a Belorusz SZSZK, a Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Mongol Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Román Szocialista Köztársaság, a Szovjetunió és az Ukrán SZSZK képviselői vettek részt. A tanácskozás résztvevői megvitatták a nemzetközi béke és biztonság átfogó rendszerével kapcsolatos elképzelések konkretizálásának irányait, valamint a rendszer megteremtésének különböző vonatkozásairól folytatott nemzetközi párbeszéd továbbfejlesztésének módjait és eszközeit. Áttekintették a javaslat társszerzőiként szereplő szocialista országoknak a közös kezdeményezés ENSZ-beli és más nemzetközi fórumokon való előmozdítását célzó együttműködése feladatait. Lord Carrington Az osztrákok is érdeklődnek... Kannakiöntők nyugati exportra A kannakiöntöbe gumitömítést is szereinek Több mint két évtizede gyártja a bonyhádi „BOVAS” Vasipari Szövetkezet a húszliteres marmonkannákhoz csatlakoztatható kannakiöntőket. A kizárólag nyugati exportra szánt árucikk iránt nem csökken az érdeklődés, a termelés folyamatos növelésének eredményeként tavaly megközelítőleg már 150 ezer darabot rendelt az erre szerződött NSZK-vál- lalat. Ez mintegy 9,5 millió forint árbevételt jelentett a kisszövetkezetnek. A felhasznált anyagok egy részét - a húzott acélcsövet és a gégecsövet - a német partnervállalat szállítja. A kannakiöntők készítésekor a „BOVAS” szakemberei több újítást is alkalmaztak. Jelenleg 11 különböző típus áll a vásárlók rendelkezésére, ßz eltérő használatnak megfelelően. A termék a jelek szerint az osztrák piacon is megállja helyét: nemrég 10 ezer darabot kértek belőle nyugati szomszédaink. -szá-kaKalibrálás közben olaszországi megbeszélései Honasan fenyegetőzik A Fülöp-szigeteken Gregorio Honasan, a fogságából szombaton megszökött lázadó katonatiszt, aki tavaly augusztusban csaknem megdöntötte a kormányt, szerdán újabb pucs- csal fenyegette meg Corazon Aquino elnököt. Egy nyilatkozatában ugyanis visszavonta azt a novemberi ígéretét, hogy tartózkodik a fennálló rend elleni ellenséges cselekedetektől. Az Észak-atlanti Szövetség további feladatairól, a leszerelési tárgyalások kedvezőnek Ítélt perspektívájáról tanácskozott szerdán Rómában az olasz vezetőkkel Lord Carrington, a NATO leköszönni készülő főtitkára, aki - mielőtt átadná tisztségét a nyugatnémet Manfred Wör- nernek - búcsúlátogatást tesz Itáliában. A NATO-tisztségviselőt már kedd este fogadta Giulio Andreotti külügyminiszter, szerdán pedig Giovanni Goria miniszter- elnöknek és Giovanni Spadolininek, a szanátus elnökének a vendége volt. Lord Carrington e megbeszéléseken elsősorban a Brüsszelben nemrég lezajlott NATO-csúcstalálkozónak a tükrében vizsgálta meg partnereivel együtt a két- és sokoldalú leszerelési tárgyalások számára kialakult kedvező feltételeket. Egészséget mindenkinek - mindenki az egészségért Minden embernek joga van az egészséghez, és ez nemcsak azt jelenti, hogy betegség nélkül, hanem hogy fizikailag, szellemileg, társadalmilag, szociálisan a jólét állapotában éljen. Az egészség a legbecsesebb érték a világon, a fejlődés nélkülözhetetlen feltétele, ezért megőrzése, védelme mind az egyén, mind a társadalom érdeke. Haldfan Mahler, az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója április 7., az egészségügyi világnap alkalmából öt kontinens országaihoz intézett üzenetében emlékeztetett ezekre a célokra, amelyeket 40 évvel ezelőtt, a WHO megalakításakor a szervezet alkotmányában is rögzítettek. Felidézte a megvalósítására kidolgozott „Egészséget mindenkinek 2000-re” stratégiáját is. Ebben - mint irta - annak idején kiemelték, szükséges, hogy az emberek jobban óvják egészségüket. Mindenki számára legyen hozzáférhető az alapellátás, amely az egészségvédelemben döntő jelentőségű. Ugyanilyen fontos az is - szögezték le a nyilatkozatban -, hogy a társadalom javára hasznosítsák a világ erőforrásait - azokat is, amelyeket ma még fegyverkezésre fordítanak - és tegyék lehetővé, hogy minden ember egészségesen táplálkozzék, kedvező körülmények között éljen, legyen egészséges ivóvíz, minden gyermek kapjon védőoltást. Az Egészségügyi Világszervezet 166 tagországa elkötelezte magát e célok és tervek mellett, ennek ellenére az emberek milliói szerte a világon, főleg a fejletlen országokban betegségek, éhezés, kedvezőtlen életkörülmények, orvosi ellátás és gyógyszer hiánya miatt szenvednek - olvasható a főigazgató üzenetében. Az élet, az emberiség jövője érdekében a dokumentum felhívta a kormányszerveket, a társadalmi szervezeteket, szakmai társaságokat: tegyenek meg mindent az egészségért. Mindenekelőtt az életfeltételeket, az orvosi-egészségügyi ellátást jobbítsák még a kedvezőtlen gazdasági helyzetben is. Fontos tennivaló, hogy az egészségügyi intézmények - az oktatási, művelődési, tudományos és más intézményekkel együttműködve - az eddigieknél hatékonyabban segítsék az egészségvédelmet. Közös erővel valósítsák meg az egészségmegőrzés nemzeti programjait. Az idei kampány célja az is, hogy április 7-én - amely a dohányzás elleni világnap - meggyőzzék a dohányzókat: szokjanak le ártalmas szenvedélyükről, a dohánygyártók és kereskedők legalább ezen a napon tartózkodjanak a dohány reklámozásától, forgalmazásától. Az egészségügyi világnap jelmondata ebben az évben: „Egészséget mindenkinek - mindenki az egészségért”. Országunk egészségügyi politikája összhangban van az Egészségügyi Világszervezet céljaival, törekvéseivel. Tevékenyen részt vesz abban a világméretű erőfeszítésben, amelyet a szervezet az egészségvédelemért folytat immár négy évtized óta. Az „Egészséget mindenkinek 2000-re” stratégiájának megfelelően hazánkban elsők között dolgozták ki az egészségmegőrzés társadalmi programját. Létrehozták az egészségvédelmi alapot, az Országos Egészségvédelmi Tanácsot, és készül az egészségügy, valamint a társadalombiztosítás reformja. Intenzív küzdelmet folytatunk egyebek között a legtöbb halálozást előidéző szív- és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedések ellen, kiépült az alkoholizmus elleni küzdelem intézményrendszere. Folyamatosan épül a dohányzásról, kábítószer-fogyasztásról leszoktató országos hálózat is. Egészséges táplálkozásra, egészséges életmódra, rendszeres testedzésre, a lelki egészség megtartására ösztönzik a lakosokat. Az országszerte kezdeményezett egészségvédelmi akciókból lehet következtetni, hogy sokan rádöbbentünk már: jóvátehetetlen kárt okozunk magunknak és utódainknak, ha nem változtatjuk meg életmódunkat. A jó erő, egészség - amelyet ősi szokás szerint kívánunk magunknak, egymásnak - csak kívánság marad, ha nem óvjuk, ha nem vigyázunk rá. Vendégek a nemrégiben átadott épületek között