Tolna Megyei Népújság, 1988. március (38. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-11 / 60. szám
4 KÉPÚJSÁG 1988. március 11. Felelős gyermekvállalás szülők iskolája CSALÁD ♦ OTTK Előszó egy sorozathoz (Tudósítónktól) Régen a terhesség és gyermekágy a nők szinte magánügye volt, a férfiaknak nem illett „az asszonyok dolgába ” beleütni az orrukat. Azonban változott a nézet, hiszen változott a világ is. Az új eszme hangsúlyozza a szülők „modernebb” viszonyát a témához. Hogyan is értendő ez a más hozzáállás? Első alapköve a Read-féle „természetes szülés”, mely az alapos felkészülésen nyugszik, hiszen közismert, hogy az ismeretek hiányossága fölösleges riadalmak okozója lehet. Ezeket kell leküzdeni tudatos felkészüléssel, okos neveléssel. Mindez kiegészítendő a pszichoprofilaxis módszerével. Eszerint a fájdalomérzés feltételes reflex. A cél: ezt megszakítani, vagy meggátolni a működésbe lépését. Fontos, hogy a nő még a terhesség alatt jól megtanulja, begyakorolja izmainak helyes, célszerű alkalmazását. Ebben kitűnő segítség a rendszeres terhestorna és relaxáció. Az apajelölt szerepe kiemelten nagyon fontos! Járjon el a kismamával együtt a tanácsadásra, s ha mód van rá, szülők iskolájába is! Azott hallott dolgokat otthon megvitathatják. Együtt fogyaszthatják az előirt diétát. A férjnek sem árt, ha odafigyel az alakjára, a feleségnek pedig időt, és fáradságot takarít. Több idejük marad egymásra, s a jövendő kisbabára. A tornát is végezhetik együtt, sok közös élményt nyújt, a kirándulásokkal, sétákkal együtt. A közös felkészülés erősíti a szülőkben a gyermekáldás vágyát, jobban összefogja őket, mert tudatosan tanulják leendő szerepüket. Azt hiszem, nem kell elemezni, mennyivel jobb ilyen környezetbe érkezni a babának. Az sem utolsó szempont, hogy az ilyen pároknál nem fordulhat elő, hogy az anyuka „begubódzik”, azaz minden idejét csak a gyermek várása és ellátása köti le, közben férje „más nők után néz”, vagy „a pohár után nyúl”. Nagyon sok házasság ilyenkor romlik meg. Fokozottan kell figyelni egymásra! A cím egy sorozatra utal. Akinek felkeltette érdeklődését az előszó, azoknak szeretném ajánlani a Szülők iskolája sorozatot, amelyek a pécsi Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika azonos című programjára épülnek, melynek magam is hallgatója vagyok. RITZELNÉ NAGY PIROSKA Könyv „Ha megtudja az uram, elzavar a háziul!” Mielőtt bárki is arra gyanakodnék, hogy könyvismertetés helyett holmi családi perpatvarba csöppent, elárulom, hogy a címadó mondatot egy mese végén olvastam. Amikor a gyűjtő a mesélő neve iránt érdeklődött, akkor válaszolta ezt egy zentai aszszony. Az ok egyszerű: ugyancsak csiklandós történetet mondott magnószalagra, bár az is igaz) semmivel sem vaskosabb a humora ennek, mint hetvenhat másiknak Bu- rány Béla Piros a tromf című könyvében. A címnél azonban jobban útba igazít az alcím: 77 erotikus vajdasági népmese, amely nem mindennapi olvasmányélményt kínál. Hetvenhét változatban pezsdül a talán minket is megfogamzó öröm, ahogy férfi és nő egymást keresi, szereti, gyakja. Hogy ezt az utolsó szót nem ismeri a Tisztelt Olvasó? Dehogynem, csak azt hiszi, hogy ismeretlen: ott rejtőzik a gyakorol, gyakran, gyakori szócsaládban, természetesen megszelídült jelentéssel. E mesék egyikében-má- sikában még eredeti jelentésében szerepel, de hogy az mi, azt már nem szokás leírni napilapban... Némileg ez is elgondolkodtat, mert egyetlen számottevő költőnk, írónk sincs, akinek fantáziáját meg ne mozgatta volna két ember egymásra találása. Még a paposán szelídnek ismert Babits is meglepte Erato című vers- fordításaival a kortársakat és az utókort, s csoda-e, hogy népköltészetünk annyi rejtett titka is éppen e tárgykörhöz kapcsolódik? Dehogy csoda: évszázadokon keresztül, de talán még ma is igaz, ha igaz, hogy nincs tisztább öröm, felszabadultabb perc, vágyottabb óra annál, mint amikor ilyen közvetlenül keressük egymás boldogságát. Lassan azonban leszoktunk arról, hogy megkülönböztessük a trágárságot az egyenes beszédtől, ami nevén nevez, de mégis szellemes és tartalmas, (s nem aljasít kötőszóvá igekötős igét). Ezzel párhuzamosan összekeveredik tudatunkban a szex és ennek megannyi vérbő ellentéte: ravaszul, csellel, vagy titkon ölelt szerelmek. Arról már szinte beszélni is illetlenség, hogy ez mennyi örömmel, jó kedvvel jár együtt! Pedig a sótlan étel, szótlan- szomorú kedvtöltés csak az igénytelen embert elégíti ki. Magam sem hittem volna, hogy a magyarságnak még ilyen őserejű kedve nyilatkozahat meg, mint amilyen ebben a kötetben található: izgalomba ejt, megnevettet, felcsigáz, megkockáztatom, hogy jobban, mint tucatnyi szextankönyv. Kedvet teremt még annak is, akinek talán sohasem volt, persze csak akkor, ha félreteszi álszemérmét és nem botrán- kozik meg olyasmin, amin valójában nem is kell. Az Antikva Kiadásszervező Iroda által közrebocsátott könyvet mindazoknak ajánlhatom, akik szeretik az élet tömény ízeit - akár népmesében adagolva is. Hogy hol juthatnak hozzá? A Népújság szerkesztőségi titkárságán. DR. TÖTTŐS GÁBOR Mit főzzünk vasárnap? A Gemenc Szálló konyhafőnökének, Ragoncsa Istvánnak ajánlata Párizsi csirkemell parajfelfújttal: Hozzávalók, 5 főre: 5 csirkemell, 5 tojás, 15 deka liszt 3 deka só, 20 deka zsír, 8 deka vaj, 30 deka paraj, 20 deka reszelt sajt, szerecsendió tetszés szerint A csirkemelleket szokásos módon lefejtjük a csontokról, lehártyázzuk, sózzuk, majd sütésig félre tesszük. A megmosott parajt megfőzzük, leszűrjük, szitán áttörjük és kihűtjük. A vajból és lisztből besamel-mártást készítünk, melyet kevés szerencsendióval és sóval ízesítünk. Ha a mártás kihűlt, hozzáadjuk a parajt és a tojások sárgáját, majd habverővel simára keverjük. Ezután hozzáadjuk a tojások felvert habját A formákat kivajazzuk, (ha nincs formánk, megteszi a kávéscsésze is) és kilisztezzük. A felfújtmasszát a formákba betöltve mérsékelt tűzön, fedővel letakarva kigözöljük. Ha a parajfelfújt elkészült tálra kiborítjuk, olvasztott vajjal meglocsoljuk tetejét reszelt sajttal megszórjuk. Mellé rakjuk a lisztbe és tojásba bundázott, bő zsírban kisütött csirkemelleket. Az étel elkészítési ideje: 60 perc. Aida turmix: 30 deka hámozott alma, 1 citrom, 15 deka kristálycukor, 4 deci tej, 2 egész tojás, jégkocka ízlés szerint. A pucolt almaszeleteket turmixgépbe tesszük, hozzáadjuk a kristálycukrot, a tejet, az egész tojásokat, egész citromnak a levét kb. 3-4 percig turmixoljuk. Bármilyen formájú pohárban, jégkockával tálaljuk. Tíz perc a szépségért A nyolc gyakorlatból álló arcgimnasztikára érdemes reggelente, amikor pihenten ébredünk, egy kis időt szánni: az arcbőr sima lesz, tőle egész napi közérzetünk kellemes, agyunk is felfrissül. 1. Kezünket erősen rászorítjuk a homlok felső részére és 6 másodpercig mozgatjuk a bőrünket. Szemünk ezalatt csukva. 2. Mutatóujjunkat szorítsuk a szemöldök fölé, és 6 mp-ig próbáljuk bőrünkkel együtt a szemöldökünket is felfelé huzigálni. 3. Négy ujjhegyünket helyezzük fél centivel a szemöldökcsont alá, s 6 mp- en át erősen tologassuk a bőrt a szemöldökkel együtt föl és le. 4. Négy ujjhegyünket szorítsuk erősen az alsó szemhéj alá a két járomcsontra. Hat mp-en át összehúzott szemekkel hunyorgatunk, eleinte gyengén, majd mind erősebben. A szorítást lazítjuk, a szemünket fokozatosan tágra nyitjuk. 5. Tenyerünket helyezzük lazán a szemünkre, az ujjak végét enyhén fejünkre szorítjuk: 30 mp-ig így maradunk, mialatt lassan, mélyeket lélegzünk. 6. Nyitott kezünk külső élét fülünk előtt 2 cm-rel az arcunkra szorítjuk, s miközben erőteljesen hátrafelé húzzuk a bőrt, szorosan összecsucsorítjuk a szánkat. Lazitási gyakorlat 6 mp-ig. 7. Hat mp-en át fújjunk kifelé nagyokat a levegőbe, majd egy tollat vagy kis darab selyempapírt fújjunk a magasba fel. Ezután tátsuk ki a szánkat, az ajkakat szorítsuk rá a fogakra, s hirtelen csukjuk be. 8. Üljünk egyenesen, majd állunkat előrefeszítve, engedjük hátra a tarkónkat. Ujjúnkat erőteljesen húzogassuk az áll alatti részen. Lazítunk, fejünket lassan lehajtjuk. 15 másodpercig gyakoroljuk. B. K. Bélyeggyűjtőknek A téli sportok szerelmesei még a fehér olimpia csodálatos látványában gyönyörködtek a képernyő előtt, amikor február 29-én a Magyar Posta már újabb különleges eseményre hívta fel figyelmünket. A versenyzők és a szebb- nél-szebb gyakorlatok nézői éppen csak lélegzetet vehetnek a világbajnokságig, amelynek Budapest ad otthont márciusban. A hírverést 20 forint névértékű blokk és 23 forint névértékű sorozat szolgálja. A blokk halálforgást mutat be, amikor a férfi kezét fogó hölgy forgás közben annyira hátra hajlik, hogy már a jeget söpri hajával. A keretet a verseny színhelyének, a Sportcsarnok betontömbjének körvonalai díszítik. A sorozat egyes címletein urak öltönyben, sőt kalapban és felöltőben, cipőre csatolt korcsolyával szántják a jeget, a hölgy prémmel díszített, felül zárt bársonyruhában, vagyis ahogyan a versenyzők ötven vagy éppen száz éve versenyeztek. A korcsolyázást bélyegen már többször megjelenítették, a Magyar Posta is sokszor. Az 1925. évi Sportsorozat 300 K címletével világelsők vagyunk. Az 1955. évi jól sikerült, téli sportokat ábrázoló sorozatban gyorskorcsolyázók és páros műkorcsolyázó kapott helyet. Öt év múlva a korongozók is csatlakoztak. Negyedszázada Európa legjobbjainak magyarországi vetélkedőjét blokk és hét bélyeg köszöntötte. 1964 téli olimpiájának sorozatán ugyanazok a korcsolyás sportágak szerepeltek mint'négy évvel korábban, 1968-ban az eddigieket női műkorcsolyázó követte, a korongcsaták hőse, a kapus blokkra került. 1972-ben páros szerepel a blokk keretén, majd a három következő olimpia blokkjának bélyegén. Szarajevó hetes sorozatát öszszefüggően nyomtatták (nem is fér bele az albumba) és egy gyakorlat kivitelét mozzanatról mozzanatra mutatja be. A mai sportfilatelistáknak a régi jegeseket Demeter Zsuzsa grafikusművésznő elevenítette fel és ezzel első ízben lépett a bélyegtervezők közé. Részére szerencsésebb lett volna kevesebb megkötés és kevésbé elcsépelt téma. A blokkot Zsitva Szabolcs grafikusművész tervezte. A moszkvai Goznak Nyomda a sorozatból 402 300 fozatott és 5200 vágott példányt, a blokkból 240 300 fogazott és 3700 vágót darabot állít elő. A Magyar Posta a jelentős sportesemény eredményes szereplőinek különleges blokkot nyújt át. E célra 3500 blokk elöoldalára „A műkorcsolyázó-világbajnokság győztesei tiszteletére” feliratot nyomtatják, a hátoldalra „A Magyar Posta ajándéka” szöveg kerül. Jó tudni az autóról VI. A porlasztó (karburátor) feladata. A megfelelő arányú benzin-levegő keverék előállítása, a benzin elporlasztása. Felépítése: A porlasztó két fő részből áll: - úszóház,- légtorok. Az úszóházban találjuk az úszódobot és a tűszelepet. Ezek feladata a benzinszint szabályozása. Amikor eléri a gyárilag meghatározott értéket a benzin menynyisége, az úszódob elzárja a tű- szelepet és több benzint nem enged be. Ha fogy a benzin az úszóházból, az úszódob nyitja a tűszelepet és lehetővé teszi, hogy a szivattyú ismét feltöltse az úszóházat a beállított benzinszint értékéig. Az úszóházat a légtorokkal a fú- vókacső köti össze. Ebben találjuk a fúvókát, ami nem más, mint egy szűkítés. Nagyon pontosan megmunkált szűk furat. Ez határozza meg az úszóházból kiáramló benzin mennyiségét. A légtorok felépítése: - szűkítés (szűkített légtorok), ide nyúlik be a fúvóka- cső, - keverőtér, itt történik a benzin elporlasztása és a levegővel való keveredése, - fojtószelep (pillangószelep), ez kapcsolódik a gázpedálhoz. A gépkocsi vezetője a gázpedál lenyomásával vagy felengedésével mozgatja a fojtószelepet. €zzel határozza meg a motorba jutó benzin-levegő keverék mennyiségét. A porlasztó segédberendezései A motor működése közben többféle üzemmódban és széles fordulatszámtartományban működik. Minden üzemmódjának más-más a keverékigénye. A változó összetételű előállítását a porlasztóban az adott üzemmódhoz tartozó segédberendezés végzi. 1. Hidegindítás Ha a motor nincs üzemi hőmérsékleten, beindításához dúsabb keverékre van szüksége. Ennek az az oka, hogy az elporlasztott benzin-levegő keverékből a hideg alkatrészekre kicsapódik a benzin. A hengerben levő elporlasztott keverék benzinben annyira elszegényedik, hogy nem képes meggyulladni. Ezért hidegindításkor a kicsapódás ellensúlyozására dúsítani kell a keveréket. Ezt a feladatot látja el a porlasztóban a hidegindító berendezés (szívató). A hideg motor melegre járatásánál célszerű üzemanyag-takarékossági szempontokat is figyelembe venni. Ezért, ha a motor beindult, ne álló helyzetben melegítsük be. A beindulást követően lehetőleg rövid ideig melegítsünk üresjáratban, majd induljunk el az autóval. Menet közben figyeljük a hűtővíz-hőmérőt, és ahogy emelkedik a hőmérséklet, úgy toljuk vissza fokozatosan a hidegindító gombját. Ilyenkor vezetési technikánknál figyelembe kell venni, hogy még hideg a motor, és nem képes nagy teljesítmény leadására. Tehát kímélő üzemeltetéssel haladjunk. 2. Üresjárat (alapjárat) Ez a motornak az az üzemmódja, amikor csak annyi teljesítményt ad le, amennyivel saját működését még fenn tudja tartani. Mozgásban tartja a dugaty- tyúkat és működteti segédberendezéseit (pl. vízszivattyú, olajszivattyú, generátor, stb.). Ilyenkor igen alacsony fordulatszámon (6-800 f/p) működik. A kis fordulatszám miatt sok a veszteség és rossz hatásfokkal üzemel a motor. Az üresjárathoz tartozó dúsabb keveréket a porlasztóban az üresjárati rendszer készíti el. 3. Normál üzem Autózásunk során a motort széles for- dulatszám-tartományban üzemeltetjük. Az üzemanyag-takarékosság érdekében az üzemi fordulatszám tartományában - alapjárati fordulatszámtól a maximális fordulatszámig kb. 2/3 részéig - úgy állítják be a porlasztót, hogy a gazdaságos keveréket állítsa elő. A porlasztóban ezt a főfúvóka-rendszer végzi. 4. Hirtelen gyorsítás Ha a gázpedált hirtelen mozdulattal nyomjuk be, a beáramló levegő hirtelen felgyorsulását a benzin tehetetlensége miatt nem tudja követni, ezért a keverék elszegényedik. Az elszegényedés elkerülésére benzint fecskendezünk a légtorokba. Ezt a gyorsító berendezés végzi a porlasztóban. BAKÓ GYÖRGY ❖ CSALÁD ❖ OTT 1 J