Tolna Megyei Népújság, 1988. március (38. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-09 / 58. szám

MÁRCIUS 9. SZERDA Névnap: Franciska A Nap kél 6.10 - nyugszik 17.40 órakor A Hold kél - nyugszik 8.01 órakor ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ: ROSTÁS ILONA. Telefonszámunk: 16-211, melyen reggel 8 órától este 20 óráig hívható ügyeletes munkatársunk. Üzenetrögzítőnk száma: 16-211, mely 20 órától reggel 8 óráig rögzíti mondandójukat. Telexszámunk: 14-251, ez a vonal napközben él. CB-számunk: 18-as csatorna Népújság 1, AM üzemmódon. Ezen szintén reggel 8-tól este 20 óráig lehet hívni szerkesztőségünket. Szeles idő A várható időjárás az ország területére ma estig: délen, délkeleten többször erősen felhős idő lesz, gyenge eső, futó hózápor valószínű. Másutt változóan felhős lesz az ég, számottevő csapadék nem várható, legfeljebb egy-egy fu­tó hózápor lehet. A gyakran erős, időnként viharos észak- nyugati szél északkeletire fordul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szer­dán 4 és 9 fok között alakul. 55 esztendeje, 1933. március 9-én halt meg AU- JESZKY ALADÁR mikrobiológus. Az egyetemi klinikán volt tanársegéd, ahonnan az állator­vosi főiskolára he­lyezték. Itt lett az ember- és állator­vosi bakteriológiának kiváló művelője. Számos új baktériumfajt és vírust fedezett fel. A fertőző nyúltvelőgyulladás felfede­zése nevének világhírt szerzett, s ezt az ál­latbetegséget később róla nevezték el. Baktériumspóra-színezési eljárását még ma is használják. Egyik nagy érdeme, hogy kidolgozta a kutyáknak a veszettség elleni megelőző oltását, s ennek kötelező bevezetésével hazánkban a világon első­ként sikerült kiküszöbölni a veszettség tö­meges előfordulását. * 225 éve 1763-ban ezen a napon szüle­tett WILLIAM COBETT haladó szellemű angol újságíró. 1803-tól haláláig a „Weekly Political Register c. lapot szer­kesztette, mely a polgári radikalizmus szó­csöve lett. Haladó nézeteiért többször be­börtönözték. Marx és Engels „a néptöme­gek ösztönös védelmezőjének” nevezte.- MINT ARRÓL TEGNAPI LAPUNKBAN hírt adtunk, halálos közlekedési baleset történt hétfőn délután a 6-os úton, a bony- hád-bátaszéki útkereszteződésben, ahol egy Trabant gépkocsi egy sört szállító tankautó elé hajtott. A Trabantban utazók mind a négyen a helyszínen életüket vesz­tették. Tegnap a rendőrség tájékoztatta la­punkat, s így most közöljük a karambol ál­dozatainak nevét és lakhelyét: Pélfi Zoltán 28 éves szobafestő és mázoló, nagykőrösi lakos (feltehetően ő vezette a gépkocsit), Hajdú Sándor 35 éves dunaszentgyörgyi lakos, Bán János 18 éves györkönyi lakos, és a 17 esztendős Samu Zoltán duna- szentbenedeki lakos.- TEGNAP, a kora délutáni órákban Bá- tán, a Kölcsey utca 249. szám alatti házban Boció Károlyné 73 éves nyugdíjas ruhája főzés közben a gáztűzhely lángjától meg­gyulladt. Súlyos égési sérüléseibe az egyedül élő asszony a helyszínen belehalt. Gyermekvilág Hat-hét éves forma fiúcska győz­ködik anyjával egy cukrászda előtt. Mindenáron fagyit szeretne enni, de édesanyja hajthatatlan, hiába min­den érv, indok. A legényke durcás, nem törődik bele sorsába:- Azért mert nőnap van, a nő is ve­het a férfinak valamit. -czs­Közlemény Szekszárd Város Tanácsa V. B. termelés- ellátásfel­ügyeleti osztálya értesíti a szekszárdi ebtartókat, hogy az 1988. évi eboltások az alábbi helyeken és időpon­tokban lesznek: márc. 14. 6-10 óra között márc. 14. 14 óra márc. 14.14.30 óra márc. 14.15 óra márc. 14.15.30 óra márc. 14.16 óra márc. 15. 6-8 óra között márc. 15. 8-9 óra között márc. 16. 6-8 óra között márc. 17. 7-9 óra között márc. 17. 9-11 óra között márc. 18. 6-10 óra között márc. 19. 7 óra márc. 19. 7.30 óra márc. 19. 8 óra márc. 19. 9 óra márc. 19.10 óra Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a kötelező eboltásra minden 3 hónapnál idősebb ebet a tulajdo­nosnak a lakóhelyéhez legközelebbi oltási helyre, a megadott időben el kell vinnie. Az előző évi eboltási igazolványt az eb tulajdonosa az oltásra hozza magá­val. Az eboltás díjmentes. Az oltás egy évi védettséget ad. A kóbor ebek, elha­gyott állatok bejelentése Szekszárd 15-413, vagy 16- 754 telefonszámon lehetséges. A be nem oltott ebet állami kártalanítás nélkül le kell öletni és a tulajdonosa az egyes szabálysértésekről szóló módosított 17/ 1968. (IV. 14.) Korm. sz. rendelet 87. §. (1). bek. alapján 5000 R-ig terjedő pénzbírsággal büntethető. Újváros, Nyár utca Palánk, Kommunális Szóig. V. Palánk, bolt Sió-csárda gyepmesteri telep (Mocfa csárda) Béke-telep, vásártér Felsőváros, Remete u. 3. Felsöváros, Kápolna tér Alsóváros, Aranyfürt Mgtsz iroda Csatár, iskola Szőlőhegy, Görcsös tanya Pótoltás: Nyár utca Józsefmajor Kendergyár Ózsákmajor Keselyűs Sió-árvízkapu „Repülős Gizi" kényszerleszállása Az országos hírű és nemzetközileg is is­mert profi bűnözőt, Kosztor Sándorné 62 éves budapesti lakost, gúnynevén „repü­lős Gizit” március 7-én a déli órákban Tol­nán „akció” közben tetten érték. A besurranásos tolvaj Tolnán a cukrász­dába is betért, ahol egy ott dolgozó felis­merte benne azt a tolvajt, aki tőle 18 évvel ezelőtt húszezer forintot lopott el. Ezért is más itthon valamint külföldön elkövetett bűncselekményeiért, már közel 30 évet töl­tött börtönben. Több házba WC-re kérető- zött be, de a „terepet” nem találta alkalmas­nak, ezért továbbállt. A Bajcsy-Zsilinszky út 6. számú háznál nyitott ajtóra lelt és gya­korlott kézzel nyomban kiemelt a szekrény­ből egy vaskazettát, benne 29 ezer forinttal, valamint magával vitt több aranyékszert is. Az ajtókolomp azonban jelezte a tolvaj tá­vozását, amire a lakás hátsó részében tar­tózkodó tulajdonos felfigyelt. Gyorsan ki­szaladt és egy ismeretlen nőt látott sietség­gel távozni. Gyanút fogott majd meggyő­ződve a lopás tényéről izgalmas hajsza kezdődött. Szerencsére a járókelők a sze- mélyleirás alapján útbaigazították a házia­kat, akik a gimnázium vécéjében találtak rá „repülős Gizire”. Az illemet félretéve beha­toltak, a tolvaj rövid habozás után tettét elis­merte és a kisvártatva helyszínre érkező rendőröknek megmutatta az egy épülő ház lépcsője alá dugott értékeket. így „landolt” a többszörösen visszaeső bűnöző a szekszárdi rendőrkapitánysá­gon. Sz. Gy. Ritka pillanatot örökített meg lapunk fotóriportere. Március 6-án, vasárnap a kora délutáni órákban a Korzó Áruház mögötti par­kolóban két fiatalember megkísérelte „kölcsönven­ni” a képen látható Lada gépkocsiból a benzint Mi­után áldásos tevékenysé­gük gyakorlása közben egy gyalogos megzavarta őket, olyan gyorsan menekültek a helyszínről, hogy a köl­csönvenni szándékozott benzint otthagyták, s vele fájdalomdíjként kannájukat és a slagot is... Fotó: G. K. A 6-os út mellett a szerelőkosaras gépkocsi könnyíti a munkát Az út menti fák gondozása A gépkocsival, autóbusszal utazóknak bizonyára feltűnt, hogy az utóbbi hetekben egyre több helyen nyesik az utak mentén a fákat, amit az aljnövényzet eltakarítása, az úgynevezett bokrozás előzött meg. E mun­kákat a Pécsi Közúti Igazgatóság szekszár­di üzemmérnökségének dolgozói végzik. A 6-os út mentén január közepén kezdték meg a fák nyesését és várhatóan március közepére fejezik be. Jelenleg a 63-as, az 55-ös utak mellett is dolgoznak, s már be­fejezték a nyesést a Dunaszentgyörgy- Fadd-Szekszárd, valamint a Bonyhád-Te- vel közti szakaszon is. Kőműves József, az üzemmérnökség vezetője elmondta, hogy a megyében 1080 kilométer a közlekedési utak hossza, ebből 387 kilométer tartozik hozzájuk. Ez egyben azt is jelenti, hogy több tízezer fáról kell gondoskodniuk. Sajnos, az utakat szegé­lyező nyárfák jórészt negyven év körüliek, azaz biológiailag elöregedtek, s nem ritka, hogy kidőlnek. Eddig az üzemmérnökség 120 kilomé­ternyi szakaszon végezte el a kora tavaszi fagondozást, s február közepéig 40 kilo­méteren végzik el e munkát. A 6-os út men­tén a napokban a munkások segítségére volt a város lámpáinak karbantartására használt AVIA szerelőkosaras gépkocsi, amellyel a fák koronájához egyszerűbben fértek hozzá a nyesést végzők. Az információ teljességéhez tartozik még, hogy a 6-os út mellett, a Sió csárdától a 65-ös útnál lévő csomópontig úgyneve­zett idegen vállalkozók a napokban meg­kezdik a fák kitermelését, ami egyben az út­szakasz négysávosításának előkészületi munkálatait jelenti. Azt is megtudtuk Kőmű­ves Józseftől, hogy hamarosan megkezdik az utak melletti tavaszi nagytakarítást is, azaz a szemétlerakó helyeket nem ismerő emberek által odacsempészett limlomok elszállítását. E felháborító tettek sorából emeljük ki a Harc község előtti hidat, ami alá ősz óta kö­rülbelül tíz köbméter rossz televíziót, centri­fugát, iskolafüzetet, salakot, s ki tudja, mi mindent hordtak. Azt meg pláne nem tudni, hogy miért! _ h - b ­A leggyakrabban a létra és a fejsze a „segítőtárs Ügyeletesünktől kérdezték Talán balesetet előztek meg... Bartis Gyula zombai olvasónk tegnap délelőtt személyesen kereste meg ügye­letesünket, s elmondta, hogy Szekszár- don, a Béla téren járva tapasztalta, hogy a Szentháromság szobor téli takaróját tartó állványzó elem, ami négy méter hosszú fémrúd, oldalra kilóg, s a viharos erejű szél erősen lengeti. Úgy gondolta, inkább most szóljunk róla, s ne akkor, amikor esetleg balesetet okozott. A Vá­rosgazdálkodási Vállalat értesítésünket követően néhány dolgozóját a helyszínre küldte, akik biztonságosan rögzítették az orkán erejétől elmozdult elemet. Igaz, csak ideiglenesen, ugyanis néhány nap múlva lebontják a szobor téli takarását - bízva a tavasz érkezésében. No és azért, hogy á márciusi ünnepségsorozat hatá­sát esztétikailag ne rontsa a becsoma­golt szobor. Egy szemtanú is jelentkezett telefonon, mégpedig a bonyhádi Linka Károly sze­mélyében. Elmondta, hogy azon a bu­szon utazott, melyen a hétfői affér történt, s amit tegnapi lapunkban megírtunk. Lin­ka Károly szerint a busz vezetője udva­riasan, de határozottan kérte az utast, hogy a sáros lábbelijét törölje le, mire az utas meglehetősen ingerülten, válogatat- lan szavakkal válaszolt. Olvasónk úgy vé­li, hogy a busz vezetője jogosan kérte a „sártalanitást”, s ezen kár volt fölhábo­rodni. Kérdezték továbbá azt, hogy miért nem lehet évek óta komplett autószifon fejet kapni. Sajnos, erre igazi válaszunk nincs, csak annyi, hogy valószínű a gyártó egy időre abbahagyta e fontos és szükséges termék készítését, de a Népbolt Vállalat­tal közösen megígérjük, hogy e dolognak utánajárunk. Reisz Henrik, szintén a Tolna Megyei Népbolt Vállalat áruforgalmi előadója tett ígéretet arra, hogy az Aliscavin összes borválasztékát megrendeli a megye- székhely négy üzletébe, s 1 -2 napon be­lül e palackozott borok kaphatók lesznek náluk is, nemcsak az áfész üzleteiben. Persze, néhány borfajta a Népbolt Válla­lat két üzletében most is megvásárolható. Halálos baleset Nyékládháza közelében a Gajda László 34 éves magánfuvarozó kisiparos, újirázi lakos ve­zette pótkocsis tehergépkocsi megcsúszott, ne­kiütközött az úttest szélén várakozó tehergépko­csinak, s azt az árokba lökte. Ez utóbbi teher­gépkocsi egy korábban árokba csúszott sze­mélygépkocsinak ütközött, és eközben elütötte az árokba csúszott jármű mentésében segédke­ző Kovács Károly 41 éves gépkocsivezetőt, helyi lakost. Kovács Károly a helyszínen meghalt. Két utas súlyosan, kettő pedig könnyebben megsé­rült. A vizsgálat eddigi adatai szerint Gajda Lász­ló nem az útviszonyoknak megfelelő sebesség­gel vezetett. A rendőrség vezetői engedélyét bevonta. HALLOTTAM Egy köszönöm és egy nem köszönöm Balogh Klára szombaton megyeszékhelyünkön szállt felt a 12 óra 30 perc­kor Szekszárdról Siófokra induló autóbuszra, amelyről Kétyen leszállt. A jár­művön felejtette szürke sálját, amit a szintén buszon utazó szürke dzsekis fia­talember észrevett. Úgy száz méter után mgállította a buszt, s leszállva, a kerí­tésre akasztotta a sálat. Mire megfordult, a busz már tovább indult, a vezető nyilván azt hitte, hogy a fiú is ott akart leszállni. Látva mindezt a busz után jövő IFA gépkocsi, megállt, s vitte az alkalmi utast... Balogh Klára nagyon örül a megkerült sálnak, s annak is, hogy a fiú nem maradt hoppon jótéteménye miatt. Köszönetének tolmácsolására engem kért, amit így tettem meg. A nem köszönöm tolmácsolására viszont nem kért senki, mégis tovább­adom, hátha magukra ismernek az illetékesek, pontosabban egy szakszerve­zeti titkár. Történt ugyanis, hogy az egyik munkahelyen csak azokat a lányokat és asszonyokat köszöntötték meg tegnap, akik szakszervezeti tagok. Akik vi­szont nem, azok is ugyanúgy nők, mint munkatársaik. Nem hinném, hogy politikus „agitálási módszert” választott a megválasztott szb-titkár. Mert a még be nem lépettek ezután pláne nem lépnek be a szak- | szervezetbe! - hm ­Márciusi napfényben NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Mb. főszerkesztő-helyettes: HAZAFI JÓZSEF. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős, kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesitö postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft.- Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. Dunaföldváron fényképezte: - ka -

Next

/
Thumbnails
Contents