Tolna Megyei Népújság, 1988. március (38. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-09 / 58. szám

1988. március 9. / TOCNA ' 2 "rsriÉPÜJSÁG A glasznoszty csak a férfiaké? Ez a kérdés vetődik fel mindenkiben, aki olvassa a szovjet saj­tóban az utóbbi időben mind sűrűbben megjelenő, a nők hely­zetével foglalkozó cikkeket és olvasói leveleket. A szovjet lapok természetesen az elmúlt években is gyakran foglalkoztak a nők helyzetével, s ez nem is lehetett másként, hi­szen a népgazdaságban foglalkoztatottaknak már több mint 51 százaléka a „gyengébb nemhez" tartozik. Ez a jelző persze csak a hagyományok miatt maradt meg-- manapság a szovjet nőkre a legkevésbé sem illik. A külföldiek sem lepődnek meg ma már, amikor moszkvai lakásuk tatarozására érkező kőművesek, fes­tők, szerelők csaknem mindig idősebb-fiatalabb nők, s az utcák aszfaltját tavasszal javítgató brigádok is fejkendős asszonyok­ból állnak. Hasonlóképpen magas a női dolgozók aránya a me­zőgazdaságban - a magyarországi gyakorlattól eltérően trak­tor- és kombájnvezetőként is sokan dolgoznak -, és a Szovjet­unióban igazán nem könnyű pályának számító kereskedelem­ben is. Szivet melengető jelenségként is felfogható, hogy a nők mindenütt dolgozhatnak, ahol a férfiak. Csak az szúr szemet, hogy az 5-6 nőből álló kőmüvesbrigádok vezetője, vagy a 20-25 nőt foglalkoztató élelmiszerboltok boltvezetője - szinte mindig férfi. Ezt a jelenséget teszi szóvá a „női karrierrel” foglalkozó, a Novoje Vremja című hetilapban megjelent írásában Larisza Kuznyecova. Élethűen, kissé gunyorosan rajzolja meg az utóbbi évtizedekben rögződött szovjet „asszonyképet”: a szovjet nők, mint fáradhatatlan dolgozók, képzett, sőt rendkívül magas kép­zettségű szakemberek, vidám, boldog sportolók, a társadalmi tevékenység valamennyi területének lelkes harcosai - közép­szinten. S ezzel persze nem munkájuk minőségét, hanem társa­dalmi helyzetüket minősíti a cikkíró. Mert igaz ugyan, hogy a szovjet felsőoktatási intézményekben a fiúk-lányok aránya hosz- szú évek óta vagy egyenlő, vagy - egyes területeken - a lányok javára billen, a gyakorlati életben, az úgynevezett „karrierben” azonban ez nemigen vehető észre. A szociológiai kutatások nyomán felépített „foglalkoztatottsági piramis” évtizedek óta változatlanul úgy alakul, hogy minél alacsonyabb fokozatot vizsgálunk, annál magasabb a nők aránya. Ez a munkakörre, és ebből következően a fizetési szintre egyaránt érvényes. Egy, az utóbbi húsz évre visszatekintő felmérés szerint 1963- ban az iparvállalatok igazgatóinak a 6 százaléka volt nő, 1983- ban pedig mára 11 százaléka. A tudományos területen dolgozó nők aránya most 40,1 százalékos - a tudományok doktorai kö­zött viszont csak 13 százalékos -, s ez húsz év alatt mindössze 0,7 százalékos növekedés. Ezt a jelenséget a teremtés koronái közül még sokan termé­szetesnek tartják: a nők elsődleges kötelessége, hivatása - akárcsak évszázadokkal korábban - ma is „a családi tűzhely melegen tartása” - a gyermeknevelés, a főzés, a takarítás. A Pravda levelező rovatában érdekes - férfiúi! - vélemények ol­vashatók erről. „Az úgynevezett egyenjogúsággal már mindenki torkig van. Amikor az ember este fáradtan hazatér a munkából, csak az üres lakás várja. Se feleség, se vacsora. Az asszony vagy dolgozik még, vagy gyűlésre ment, vagy sorban áll valahol. Hát ezt érdemeljük mi, férjek?” Erre az egyáltalán nem költői kérdésre az olvasói levelek sok­féle választ adnak. Az egyik legjellemzőbb: „Mindenütt férfiak a főnökök, miért nem tesznek semmit azért, hogy az asszonyok élete könnyebb legyen? Miért nincs több félkész és mélyhűtött élelmiszer? Miért ilyen kevés az élelmiszerbolt? Miért kell órákig sorban állni a mosodákban és tisztítókban? Nekünk, nőknek is jobb lenne, ha az 5-kor befejeződő munkaidő után nem 8 óra tájban érnénk haza, szatyrokkal megrakodva - s ha esetleg a „teremtés koronája” ilyenkor nem újságot olvasva és morgolód­va várna otthon, hanem többet vállalna az állítólag közös terhek­ből”. A közös tehervállalás a fiatalok esetében ma már mind gya­koribb, de a középkorú, tizenéves gyerekekről (és apjukról) gondoskodó, fáradt asszonyok számára ez nem vigasz. Maja Ganyina írónő a Moszkovszkije Novosztyi című hetilap­ban nemrég közölt interjújában így fogalmazta meg a szovjet nők emancipációjának alapkérdését: „Miért nekünk, nőknek kell megfizetnünk azokért a társadalmi és gazdasági hibákért, amelyeket a férfiak követtek el? Hiszen a vezető állásokban szinte csak férfiak vannak. Aligha várható komoly változás eb­ben, amíg a peresztrojka nem ereszkedik le az élet „földszintjé­re” - a nőkhöz”. NAGY JUDIT Mai kommentárunk Panamai zűrzavar Bezárt bankfiókok, lehúzott redönyű áruházak, tiltakozó menetre induló nyugdí­jasok, éles hangú nyilatkozatháború a leváltott elnök és a jelenlegi kormányzat kép­viselői között - egyre kuszábbnak, mind sötétebbnek tűnik az összkép a Panamá­ból érkező jelentések nyomán. S ugyanez vonatkozik a kis közép-amerikai ország külső megítélésére, mindenekelőtt az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolataira is. Szétzilálódóban a karibi állam diplomáciai gépezete: a del valle exelnökhöz hű, illetve az új vezetés utasításait elfogadó külképviseleteken nemegyszer valóságos incidensek robbannak ki - a legfrissebb hír szerint a londoni konzulátust például egy terepjáró gépkocsi „bevetésével” foglalták el az ellentábor emberei. A zűrzavar, az egyre fokozódó gazdasági nehézségek mögött nyilvánvalóan azok az amerikai lépések állnak, amelyekkel Washington el akarja érni a kábítószer­csempészésben való bűnrészességgel vádolt Noriega tábornok menesztését. A panamai nemzeti gárda főparancsnoka ellen - évek óta ő a rendszer „erős embe­re" - már vádat is emeltek egy amerikai bíróságon, s mint legutóbb Bush alelnök ki­jelentette, akár kényszer alkalmazásával is el akarják érni, hogy a főtiszt megjelen­jen az esküdtszék előtt. Miután azonban a Fehér Ház elképzelései a tábornok hata­lomból való kiszorításáról nem váltak be, sőt az első menetben sikertelennek bizo­nyult az ellene szervezett „vállalkozói sztájk" (vagyis az üzleti élet egy részének munkabeszüntetése is), az amerikai adminisztráció más eszközökhöz folyamodott. A Panamának járó átutalások visszatartásával - a pénzügyi követelések elhárításá­val akarnak olyan helyzetet teremteni, hogy a belső nyomás mégiscsak Noriega le­váltását eredményezze. S mivel a karibi állam pénzneme szintén az amerikai dollár, nincs is nehéz dolguk. A megszorítások nyomán máris egyfajta pánik tört ki: az em­berek megrohanták a bankokat, amelyek képtelenek voltak a betétek visszafizeté­sére. A nyugdijak kifizetését szintén nem tudták teljesíteni a pénzintézetek - ebből fakadta tiltakozó megmozdulás. A tét persze - legyen szó a felszínen kábítószerről vagy bankmanőverekről - leginkább a Panama-csatorna, e létfontosságú óceán­közi víziút használatával, fenntartásával, illetve az évezredfordulóig panamai tulaj­donba való átadásával kapcsolatos vita. Nyílt tény, hogy az amerikai jobboldal évek óta igyekszik megtorpedózni az annak idején Carter és Torrijos között létrejött szer­ződést, Noriega viszont valószínűleg túl hajthatatlannak látszott annak teljesítésé­ben. A kábítószerügyekkel kapcsolatos vádakat és cáfolatokat megítélni bonyolult lenne, azonban igen valószínű, hogy e „nagypolitikai” vonatkozások igencsak hoz­zájárultak a tábornok pozíciójának megingásához. A jelek szerint most minden a panamai hadsereg állásfoglalásától függ, s attól, meddig képes egyáltalán a kis or­szág recsegő-ropogó gazdasági gépezete az összpontosított nyomásnak ellenáll­ni. ELEKES ÉVA Világbanki alaptőke-emelés Magyar vélemény PANORÁMA MOSZKVA - A kelet-nyugati kapcso­latokban tapasztalható kedvező változások hatással vannak a NATO tagállamainak a politikájára, és mintegy az eddigieket átér­tékelő folyamatok kezdetéről tanúskodnak az észak-atlanti szövetség tagországainak a múlt héten megtartott csúcsszintű talál­kozóján elfogadott dokumentumok - álla­pítják meg a keddi szovjet lapokban megje­lent elemzések. RANGUN - Robbanás történt hétfőn este Csehszlovákia Burma fővárosában, Rangunban lévő nagykövetségének épü­lete közelében - jelentette a burmai állami rádió. A robbanás következtében senki sem sérült meg, csak a környéken lévő há­zak néhány ablaka tört be. A Világbank igazgatótanácsa a közel­múltban döntött arról, hogy a szervezet alaptőkéjét 74,8 milliárd dollárral, 171 milliárd dollárra emelik. Mint ismeretes, hazánk tagja a nemzetközi pénzügyi szervezetnek. Mit jelent az alaptőke­emelés Magyarország számára? Erről Ipper István, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a következőket mon­dotta az MTI munkatársának:- Hazánk a tagországok döntő többsé­gével együtt évek óta szorgalmazta a Vi­lágbank általános alaptőke-emelését. Ennek révén ugyanis a nemzetközi pénz­intézet tovább bővítheti kölcsönnyújtá­sát, amely a jelenlegi évi 14 milliárd dol­lárral szemben az 1990-es évek elejére már meghaladhatja a 20 milliárd dollárt. Az alaptőke-emelés azért is fontos, mert erősíti a Világbanknak hitelezők bizal­mát, s tovább javítja a pénzintézet „leg­jobb adósi” pozícióját. Ez lényeges abból a szempontból, hogy a Világbank a jövő­ben is kedvező feltételekkel vehessen fel hiteleket a nemzetközi pénzpiacokon, s így az általa nyújtott kölcsönök feltételei is kedvezően alakulhassanak. A Világbank ügyvezetőségének dönté­sét követően várhatóan április végén hozza meg a határozatot a szervezet kor­mányzótanácsa az alaptőke-emelésről. Ezután kezdődhet meg a részvények jegyzése, amely 1993 szeptemberéig tart. Ha az alaptőke-emelésről megszüle­tik a határozat, ez azt jelenti, hogy hazánk újabb részvényeket fog vásárolni. Magyarország a Világbank alaptőkéjé­ben jelenleg 4518 részvénnyel rendelke­zik, amelynek értéke 545 millió dollár. Ebből 45,2 millió dollárnak megfelelő ősz- szeget - 4,5 milliót dollárban, 40,7 milliót pedig forintban - fizettünk be. A fennma­radó rész az úgynevezett lehívható há­nyad, amelyet a Világbank a rendkívüli esetekben igénybe vehet. Ha a tőkeeme­lést jóváhagyja a szervezet kormányzó- tanácsa, abban az esetben Magyaror­szág további 3532 részvény jegyzésére lesz jogosult. Ennek értéke 427 millió dollár. Ebből 12,8 millió dollárt kell majd befizetni, mégpedig úgy, hogy a jegyzés­sel egyidejűleg 1,3 milliót, majd az azt kö­vető 3 esztendőn belül további 11,5.mil- liót. Mint ismeretes, Magyarországon 13 fejlesztési program finanszírozásában vett, illetve vesz részt a Világbank. Ezekre a célokra 1,176 milliárd dollár érték köl­csönt nyújtott, illetve nyújt. Ezek a hitelek jelentős mértékben hozzájárulnak a ga­bonatermelés fejlesztéséhez, az ener­giatermelés és -felhasználás korszerűsí­téséhez, a finomvegyipar, a közlekedés fejlesztéséhez, több erőmű rekonstruk­ciójához, az ipari szerkezetátalakítási, a növénytermesztési és a távközlési prog­ram megvalósításához. (MTI) Franciaország zonyosan Mitterrand lesz, a jobboldal ve­télkedője teljesen bizonytalan. Ők ketten vívnak párharcot. Kormányfők párharca élhetési viszonyok nehezek. Kéthónapos választási hadjárata alatt Chiracnak azonban sokat sikerült ledolgoznia a hát­rányából, és kilátása lehet rá, hogy sze­rez majd jogot megvívni Mitterrand-nal a második menetben. Ha igazak a párizsi politikai suttogá­sok, rövidesen ki kell derülnie, hogy ki lesz az április 24-én és május 8-án ese­dékes francia elnökválasztások harma­dik nagy jelöltje. Fura és különös helyzet; ez a bizonyos harmadik nagy valószínűséggel a követ­kező hét esztendőben az államfő lehet, és mostanáig mégis bizonytalan a sze­mélye. Éppen a szocialisták kiszemeltje hiányzik. Az elnök felelőssége A rejtély valójában nem olyan titokza­tos, mint amilyennek látszik. Senki sem fog meglepődni, ha Mitterrand előáll, és bejelenti indulását. Ső, az ellenkezője volna szenzáció. Ha pedig így van, miért halogatja szinte az utolsó pillanatig a színvallását, miért feszíti a pattanásig az idegeket? A magatartásnak taktikai oka van. Mitterrand május 20-ig hivatalosan köztársasági elnök. Ez a rang méltósá­got, előnyt biztosít a számára vetélytár- saival szemben, ha viszont máris csata­sorba lépne, ugyanolyan küzdővé vál­nék, akárcsak konzervatív ellenfelei. Ameddig lehet, őrzi tehát a kiváltságait. Ez a harcmodor a valóságban vissza is üthet. Bárhogyan alakuljanak is a közeli hetekben a közvéleménykutatási szám­oszlopok, Mitterrandnak indulnia kell, mert ha más képviselné a választók előtt a szocialista színeket, hatalmas hátrány­nyal indulna. Nincs immár idő „fölépíteni” egyéb politikust, biztos vereségeséllyel vágna neki a küzdelemnek. Ez pedig a Szocialista Pártot legalább hét vére meg­fosztaná a hatalom gyakorlásától. A fele­lősséget a mai elnök nem vállalhatja ma­gára. Valószínűleg nem is kell neki, mert csaknem minden előrejelzés öt tekinti a választások várható győztesének. A sza­vazási rendszer kétfordulós. Az első me­netben csaknem tucatnyi vetélkedőre számítanak, akik között ott lesz két kommunista szí­nekben föllépő is: André Lajoinie, a párt hivatalos jelölt­je és Pierre Juquin, akit egységbontó törekvésekkel vá­dolva kizártak az FKP-ből. Ez a megosztás egyéb okokon kívül is valószínűleg a mi­nimálisra csökkenti mindkettőjük lehe­tőségeit, tíz százalé­kon alul maradnak. De ugyanígy jár a többi jelölt is, hiszen a szabályok szerint a második forduló­ban csak ketten mérkőzhetnek meg. Közülük kerül ki az új - vagy a régi - ál­lamfő. Az egyik bi­A konzervatív táborból elsőként Chirac miniszterelnök jelentkezett, a magát gaulle-istának valló PRP pártalakulat szí­neiben. Kezdetben eléggé nagy volt a hátránya, mert kétesztendős kormányfői tevékenysége kevés igazi sikert mutathat föl. A munkanélküliség, ha nem is növe­kedett, nem csökkent lényegesen, és ha Franciaország általános gazdasági hely­zete rossznak nem is mondható, a meg­V-V.- -----­Ve telytarsak a választási plakáton: balra Barre, jobbra Chirac De nem sok választja el ettől a másik jobboldali politikust, Raymond Barre egykori kormányfőt sem, aki öt éven át volt az egykori elnök, Giscard d'Estaing munkatársa. Ő keserves, hosszú munkával, a kon­zervatív koalíció másik nagy pártját, az UDF-et sorakoztatta föl maga mögé, és az a szándéka, hogy győzelme esetén új nagy kormányerőt teremt belőle. Ha a két konzervatív jelölt eddig meghirdetett programját össze­hasonlítjuk, nem nagy különbséget fedezhetünk föl kö­zöttük; mindkettő a kapitalista szabad vállalkozástámoga­tását állította törek­véseinek a közép­pontjába, és mind­kettő arra hivatko­zik, hogy ő képvi­selné igazán az Ötödik Köztársasá­got megalapító de Gaulle tábornok eszméit. A közvélemény­kutatások legfris­sebb kimutatásai szerint csupán né­hány százalék vá­lasztja el őket egy­mástól, csak az utolsó pillanatban dőlhet el, melyikük kap közülük jogot arra, hogy a második fordulóban Mitter­rand-nal megmérkőzzék. Ilyen körülmé­nyek között az április 24-i első menetnek az a nagy tétje, hogy Chirac vagy Barre vérzik el, az ő párharcukat kíséri a legna­gyobb figyelem. Taktikák és esélyek Voltaképpen maga Mitterrand is erre játszik. Két jobboldali ellenfele - véli ő - kölcsönösen egymást gyöngíti, és ha azt állítja is, hogy becsületegyezséget kötött, nem osztja meg a jobboldal egységét, Chiracnak és Barre-nak más választása nincs, mint a másikat bírálni, támadni. Csakhogy ez a taktika önmagában kevés Mitterrand-nak az üdvösséghez. Éppen késői harcbaszállása nem ad neki lehe­tőséget részletes programja meghirdeté­séhez, és kérdés, elég-e csupán a na­gyobb társadalmi egyenlőséget hirdetni. Mert a részletek még nem ismertek, és mind jobban hangot kap az a vélemény, az alapelveket tekintve Mitterrand sem képvisel lényegesen más célokat, mint két ellenfele. A Szocialista Párt fölvizeződött, sokan már az amerikai Demokrata Párthoz ha­sonlítják, baloldali jellegének a java ré­szét elveszítette. Ez egyúttal kétségeket ébreszt Mitter­rand győzelmének a bizonyosságát ille­tően is. Pillanatnyilag ő látszik a nagy esélyesnek, de a közhangulat akár az utolsó pillanatban is megfordulhat, ellen­felei a hátrányukat ledolgozhatják a kö­zelgő két hónapban. Ez a bizonytalanság teszi igazi, mondhatni vérbeli küzdelem­mé az elnökválasztási hadjáratot, amely­nek az eredménye az utolsó pillanatig kétséges. VÁRKONYI TIBOR Hármasverseny

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents