Tolna Megyei Népújság, 1988. március (38. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-01 / 51. szám

1988. március 1. KÉPÚJSÁG 5 Aki egyedül iratkozott be a zeneiskolába Amikor először hallottam a történetet, elálmélkodtam rajta, amikor másodszor, a zenetanárnőtől, akkor is meglepett. Saját gyerekkorom jutott eszembe. Az, hogy mennyit és milyen agyafúrt trük­kökkel lógtunk a szolfézsórákról a leg­jobb barátnőmmel. És akkor itt van egy kislány, aki önként és dalolva vállalja a heti kétszeri iskola utáni plusz munkát. Sőt! Nem a szülői noszogatásra jár zené­re, hanem éppen ellenkezőleg. Egyedül ment el felvételizni, beiratkozni és mind­ezt tette hétévesen, első osztályos korá­ban. Kriszti- Hallottam a suliban, hogy lehet je­lentkezni zeneoktatásra. Az anyuék nem akarták, mert járok már külön németre, úszni meg néptáncra is. Mondták, hogy sok lesz nekem. De én annyira szerettem volna! Féltem, hogy lemaradok. Ezért az utolsó napon, amikor még lehetett jelent­kezni, úszás után elmentem egyedül ide a szekszárdi zeneiskolába, és megkér­deztem, hogy felvételizhetek-e. Éppen a Margit néni volt ott, akihez most zenei előképzőbe járok, nagyon kedves volt. Elénekeltem egy éneket, meg tapsolni kellett. Úgy örültem, amikor mondta, hogy felvesznek! Kérdeztem, hogy a sa­ját vagy az anyukám nevét írjam alá, mert a szüleim nincsenek itt. A felvételi lapon ákom-bákom betűk­kel ez áll: Paál Krisztina. A szülő: Paál Tiborné Nem akartam, hogy a lányom túlterhel­je magát, féltem, hogy a tanulás rovására megy. Iskolaotthonos, dálután ötig van ott. Mondtam neki, hogy ide már ne irat­kozzon be. A felvételi napján én éppen a fiam óvodai évzáróján voltam. Amikor ha­zaértünk, a Kriszti még nem volt sehol, pedig az úszásról már rég meg kellett volna érkeznie. A szomszéd kislánnyal kellett volna hazajönnie, szaladtam hoz­zájuk, mondták, hogy nem jött velük, azt Apukák- Leülhetek ide, bácsi?- Perszei Ülj csak ide, mellém! így ni!- Te miért ülsz itt bácsi?- Pihenek, nézelődök, múlatom az időt.- Elfáradtál?- Nem!- Akkor miért pihensz?- Mert nincs más dolgom!- És az anyukád hol van?- Neken nincs anyukám!- Nem is volt?- De volt!- És most nincs?- Nincs! Már két éve nincs!- Elment?- El!- Hová?- Nagyon messzire!- Nem is jön vissza?- Nem! Soha többé nem jön vissza!- Nem tud visszajönni?- Onnan nem!- Honnan?- A halálból!- Meghalt?- Igen!- Az én nagymamám is meghalt. Az anyukám nagyon sírt, pedig nagyon sok virágot hoztak a nénik-bácsik a nagyma­mámnak. Mindenki meghal?- Igen.- Én is?- Te is.- És én mikor halok meg?- Egyszer, ha már nagyon öreg leszel.- OLyan öreg, mint te?- Talán öregebb!- Olyan öreg, mint a te apukád?- Nincs már apukám!- De volt ugye?- Volt.- Hány apukád volt?- Egy.-Egy?- Mindenkinek csak egy apukája van.- Nem mindenkinek. mondta van még más dolga. Körbetele­fonáltam a nagymamát, a rokonokat, az ismerősöket. Nem volt sehol. Akkor már sírtam az idegességtől, mert közben be­sötétedett. Végre kínomban eszembe ju­tott, mintha említette volna előzőleg a gyerek, hogy ma van az utolsó nap, ami­kor még lehet zenére jelentkezni. Rögtön szaladtam a zeneiskolába. Elkerültük egymást, ez volt a szerencséje, mert biz­tosan kikapott volna! A felvételiztető pe­dagógusok mondták, hogy itt volt egy ilyen kislány, és milyen talpraesett volt. Szépen énekelt, felvették, beleegye- zem-e... Mire hazaértem, elszállt a mér­gem és tulajdonképpen örültem, hogy ilyen önálló lányom van. A zenetanár: Varga Józsefné- A Paál Kriszti? Nagyon lelkes gyerek! Az a nagy akarom, ami benne van! Ha kérdezek valamit, két kézzel jelentkezik. Én megtanultam, kívülről tudom - mond­ja -, engem tessék kérdezni! Ha ebből a lelkesedésből a fele megmarad, ha megy hangszerre, az is bőven elég lesz. Amúgy ilyen az egész zenei előképző osztály, majd szétveti őket a lelkesedés! Amikor mondta az igazgató úr, hogy iskolaottho­nos gyerekeknek fogok szolfézst oktatni az esti, késő délutáni órákban, hát őszin­tén szólva nem örültem neki. Nem tud­tam, mire fogok velük jutni, hiszen olyan fáradtak lesznek szegények az egész na­pos koncentrálás után! De nem így lett. Ezek a gyerekek nem fáradtak, rohannak a zongorához. Csodálatosak, annyi pozi­tív túlfűtöttség van bennük, hogy az szin­te hihetetlen. Utoljára kezdő koromban, 1952-ben tanítottam szolfézst. Akkor még otthon, mert nem volt zeneisko­la. Most nyugdíjasként újra ezt csinálom, nagy élmény ez nekem. Ezek között a gyerekek között minden fáradtságom el­múlik, ők lelkesítenek engem is. F. KOVÁTS ÉVA- Neked hány apukád van?- Hát van a Feri apukám, aztán van a Pista apukám, a Géza apukám, az Ottó apukám...- Ennyien vannak?- Még többen is. Van még a Vili, meg a Kornél, meg a... meg a János, de ő még nem igazi apukám, mert csak egyszer aludt nálunk.- És melyik apukádat szereted a legjob­ban?- A Feri apukámat, mert ő vett nekem egy kiskutyát.- És miért nem hoztad magaddal ide a parkba a kiskutyádat?- Azért, mert a Pista apukám agyon rug­dalta. Azt mondta, hogy nem bírja a kutya­szagot. Pedig a Pajti nem is volt büdös.- Akkor a Pista apukádat nem is szere­ted.- Nem. Őt se szeretem, meg a Géza apukámat sem szeretem. A Géza apuká­mat azért nem szeretem, mert megverte az anyukámat. Engem is megvert, de en­gem nem vitt el a mentő.- És az Ottó apukádat szereted?- Őt sem szeretem, mert eladta a televí­ziót, amit az anyukám vett. A Vili apukám az jó volt, jó volt vele játszani. Őt szeret­tem. Őt elvitték a rendőrök. De másnap már volt új apukám, a Kornél apukám, aki megígérte, hogy vesz majd egy kiskutyát nekem, meg villanyvasutat is, meg arany- hörcsögöt is, meg élő nyulat is, meg min­dent. Azt mondta, hogy együtt sétáltatjuk majd a kiskutyát, füvet szedünk majd a kisnyúlnak, kutya- meg nyúlólat teszünk az erkélyre. Anyukám is nagyon szerette a Kornél apukámat, de akkor jött a János apukám és aztán nem jött se Kornél apu­kám, se a János apukám. Most nincs apu­kám.- És az anyukád hol van most?- Elment ide a boltba. Azt mondta, hogy várjam meg itt a parkban.- És mikor jön az anyukád?- Már jön is. Ott jön ni! Látja a bácsi? Az az én anyukám, aki azzal a bácsival jön! Majd szólok az anyukámnak, hogy válasz- szón inkább téged apukámnak! Jó? Szia! SZ. J. Szegedre elég sokan elvetődnek, amit már csak azért is érdemes megtenni, mert a nagy város egyike a legszebb ha­zai településeknek. Aki történetesen gépkocsival utazik - és ilyenek se lehet­nek kevesen - az semmit se veszít, hanem csak nyer némi kitérővel. A kitérő mindössze 30 kilométeres, és Sövény­háza irányába kell megtenni. Aztán visz- szakerülünk a múltba, amiről tudjuk ugyan, hogy dicső volt, de amelyre való emlékezést mi magyarok nem szoktuk elkapkodni. Az ópusztaszeri nemzeti emlékparkról van szó, melynek létrehozására bizonyos Göndöcs József a magyar képviselőház 1882. május 13-i ülésén tett javaslatot és melynek alapkövét a Millenniumkor, 1896. június 27-én tették le. Máig sincs teljesen készen, Pallaviőini őrgróf 40 ezer holdjából 80-at adományozott erre a cél­ra, aligha sejtve, hogy 51 évvel később éppen az ő földjén kezdődik meg a ma­gyar történelem második nagy fordulója - a földosztás. Anonymus szerint azonban az első is itt volt, nevezetesen a vérszerződés. Idézzük a Névtelent: Az emlékmű alapkövét a Millen­niumkor rakták le Árpád és vitézei Zalán leverése után (lásd: Zalán futása) ide jöttek a Körtvély- tó mocsarához és 34 napig gyüléseztek a Gyümölcsény-erdő mellett. „És azon helyen a vezér és nemesei megállapítot­ták az ország minden igazát, miképen szolgáljanak a vezérnek és előkelőinek, vagy miképen tegyenek törvényt minden elkövetett vétekről. S ott a vezér vele jött nemeseinek különböző helyeket ajándé- koza minden lakossal együtt. És azt a he­lyet, hol mindezeket elrendezték vala, a magyarok tulajdon nyelvükön Szernek nevezték, mivelhogy ott vették szerbe az ország minden dolgát.” P. „megnevezett mester”, vagyis Anonymus szófejtésének pontosságáért ne tegyük tűzbe a kezünket. Annyi azon­ban tény, hogy a terület évszázadok óta emlékezetesként él a köztudatban. Nem jogtalanul, ezt már a múlt századbeli ásatások is igazolták, amikor Römer Fló- ris jóvoltából hatalmas, Árpád-kori ben­cés apátság romjai kerültek napvilágra. Ezt azóta a modern elvek szerint restau­rálták és egy jól épített kilátódombról megtekinthető. Hasonlóképpen a kör­nyező házak, a mezőgazdasági gépek gyűjteménye. A Feszty-körkép csarnoka még nin­csen kész és a tervezett épületek egyik­másika is csak terv. De ha megvalósul, az ország egyik legpompásabb ilyen együt­tese lesz itt látható. Szegedi és szentesi tanya, makói parasztház, tanyasi iskola, hódmezővásárhelyi tanyasi olvasókör, csongrádi halászház, tápéi tűzoltószer­tár, kovács-bognárműhely és szatócsüz­let. Nemcsak az állam, a városok és a me­gye áldoznak mindezért, hanem magá­nosok is. A millenniumi Árpád-emlékmű­vet például Harcos István homokfúvó kis­iparos hozta rendbe 1987. augusztus 20-án. Az áldozatkészek sorába becsatlakoz­hatna a KPM is. Ugyanis Szegedről Ópusztaszerre el lehet indulni, de oda jutni - megfelelő irányító táblák híján - nem a legkönnyebb... De érdemes. ORDAS IVÁN Fotó: KAPFINGER ANDRÁS Tóth Valéria bronz reliefje fogadja az odalátogatót Melocco Miklós művét, a búzában hajladozó parasztokat a hozzá nem értő ren­dezők félig betemették Méhészek közgyűlése Szekszárdon A Magyar Méhész Egyesület Tolna Megyei Szervezete Szekszárdon tartotta meg éves értékelő közgyűlését. A közgyűlésen megjelenteket Haraszti Ferenc az egyesület megyei szervezeté­nek elnöke köszöntötte. Az egyesület megyei vezetőségének elmúlt évi mun­kájáról Illés Sándor titkár terjesztett elő beszámolót. Szépen indult az év, annak ellenére, hogy az első akác gyenge volt, de a má­sodik már javított valamit, és jó volt a nyári legelő is. Szeptemberig a jó termésben biza­kodhattak a méhészek. Ekkor jött a sok méhcsalád kipusztulását eredményező, csaknem az egész országra kiterjedő méhatka-invázió. A méhészek - több vizsgálattal alátámasztva - úgy vélik, ezúttal emberi mulasztások is közreját­szottak a többmillió forintra becsült ká­rok keletkezésében. Az történt ugyanis, hogy a méhatka ellen használatos füstcsíkokból hiány­zott vagy kevés volt a hatóanyag, így a védekezés teljesen hatástalannak bizo­nyult. A titkár beszámolójában szólt azokról az egyesületi rendezvényekről, amelyek hozzájárultak a „méhészszakma” to­vábbfejlődéséhez, valamint arról, hogy az árreform miatti költségnövekedéseket ez évben a termelési skála bővítésével kí­vánják ellensúlyozni, ezért az eddiginél több viaszt, pempöt és propoliszt állíta­nak majd elő. Megállapodásra szeretnének jutni a mezőgazdasági nagyüzemekkel, hogy egyes növénykultúrákattervszerüen mé­hekkel porozzanak meg. Az eddigi külföl­di eredmények és belföldi kutatások sze­rint ezzel a módszerrel a terméseredmé­nyek növelhetők. Tájékoztató hangzott el a többi közt dr. Szakács Sándor szekszárdi nyugalma­zott állatorvos „atkacit” elnevezésű, nö­vényi kivonatokból összeállított, atka el­leni találmányának eddigi tesztelési eredményéről, amely szerint van atkaölő hatása. Végleges eredmény az őszre várható. Sz. Gy. Látogatóban őseinknél

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents