Tolna Megyei Népújság, 1988. március (38. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-05 / 55. szám
1988. március 5. Képújság 7 Műtét Operálni, életet menteni, s a betegségből felgyógyulni romos, elavult épületben, méltatlan körülmények között nem könnyű se az orvosnak, se nyugalomra szoruló betegnek. A bonyhádiaknak néhány éve már nem kell panaszkodniuk emiatt A kórházat 1954-58 között eredetileg trachomagondozónak tervezték, de mivel ezt a betegséget időközben sikerült felszámolni, a még üzembe sem helyezett épületet átalakították, s 1959. január elsején sebészet szülészeti és nőgyógyászati osztály kezdte meg működését. A régi, utcafronti tömbben 1970-ig még belgyógyászat is volt, de azt később megszüntették. Az évek során mind a szakrendelésen, mind a fekvőbeteg-osztályokon olyan nagy lett a zsúfoltság, hogy elodázhatatlan lett a rekonstrukció. Először az új rendelőintézet készült el 1980-82-ig, majd óriási társadalmi összefogással a kórház felújítása, bővítése következett A konyha, a kazánépítés, majd a régi belgyógyászati osztály bővítése után tavaly februárban elkészült az új műtőblokk, ahol külön helyen, s egy időben végezhetők sebészeti, szülészeti és nőgyógyászati beavatkozások. A 23 millió 140 ezer forintba került, s 3 millióért a mai legkorszerűbb műszerekkel és eszközökkel berendezett műtőkre a legbüszkébbek az intézmény dolgozói, hiszen azt jóval nagyobb kórházak is megirigyelhetnék. Amikor a nőgyógyászati műtőben jártunk, dr. Brunczvik Nikifor irányításával dr. Heizler Antal adjunktus, Gál Istvánná műtősnő, Balogh Mária szülésznő, Neumann Józsefné altató nővér és több asszisztens küzdött egy negyvennyolc éves asszony egészségéért -csiFotó: Gottvald Károly