Tolna Megyei Népújság, 1988. március (38. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-04 / 54. szám
1988. március 4. Képújság 3 Férfiak a nőkről Egy tökéletes munkatárs "Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen úgy érdemes.” (JÓZSEF ATTILA) Fenyővári Jánosnéról, a dombóvári városi munkásőregység ügykezelőjéről csak jót szabad mondani és Írni, ellenkező esetben, a városkörnyék munkásőreinek haragját vonja magára az ember. Mivel önkéntes fegyveres testületről van szó, kétszer is meggondolja az ember, hogy mit merjen leírni egy köztiszteletben álló és közszeretetnek örvendő kétszeres nagymamáról. A humoros kezdethez is csak az adta a bátorságot, hogy Írásunk főszereplőjét mindenki kedvesnek, barátságosnak és olyannak ismeri, aki érti a viccet. Az információk is igen megbízható forrásból származnak, Tulok Sándor városi parancsnok beszélt egyetlen olyan női beosztottjáról, aki a munkásőrségtől kapja a fizetését. Kifogása legfeljebb csak a beosztott kifejezés ellen volt, hiszen Fenyővári Jánosné olyan munkatárs, amilyenről sok főnök csak ábrándozik. Magasiskoláját nyújtja annak, ami egy ügykezelőnek a feladata. Az adminisztrációban naprakész rend van, ami ez esetben ugyancsak nem kevés, hiszen több száz munkásőr adatának nyilvántartásáról van szó. Feladatai közé tartozik - többek között - a parancsok, utasítások, szabályzatok, határozatok, irányelvek nyilvántartása, kezelése, pontosítása. Egy tízéves párthatározat vagy bármilyen irányelv, illetve parancs visszakeresése csak percek kérdése. Ezenkívül ő a pénztár gondos kezelője. Eredetileg a városi tanácsnál volt titkárságvezető, amint nyugdíjba ment, beállt dolgozni a munkásőrséghez, négyórás munkaidővel. Közben a beosztást nyolcórássá szervezték át, fgy átmenetileg nélkülözni kellett a munkáját. Amikor utóda egy év után gyesre ment, akkor visszatért hatórásnak. Neki nem jelent gondot, hogy ennyi idő alatt végezze el mindazt, amit mások nyolc órában sem biztos, hogy elvégeznek. Korán kell ahhoz kelni a parancsnok, hogy előbb érkezzen, mint Aranka, aki szabadidejének egy részét a városi l-es számú pártszervezetben tölti, ahol pártvezetőségi tag. A pártszervezetben részt vett például az elbeszélgetésekben, és szinte az összes jegyzőkönyvet ő készíti el. Fia már mindenki ideges, ő akkor a legnyugodtabb. Feladatkörén belül teljes önállósággal és felelősséggel végzi munkáját, amit egyszer már csinált, arról legközelebb nem kérdez, hanem megoldja önállóan. Munkásőröknek, barátoknak, ismerősöknek mindent elintéz. Számára nincs hiánycikk, kibogozhatatlan és megszer- vezhetetlen ügy. Egy munkásőr-parancsnokságon az adminisztratív rendnél már csak a munkatársi, bajtársi és ezzel együtt az emberi kapcsolatok lehetnek fontosabbak. A parancsnokságnak nemcsak a munkásőrökkel, de azok munkahelyeivel is állandó kapcsolatban kell lennie. Fenyőházi Jánosné minden helyzetben feltalálja magát, mindenkit kedvesen fogad a parancsnokságon. Munkaidő után bent tud maradni, hétvégi munkát is vállal szívesen és jókedvűen, mindezek mellett még két unokájára is jut ideje. Röviden és velősen, ahogy a munkásőrparancsnok fogalmazta, ő a „tökéletes munkatárs”.-ii-hm* HELYESBÍTÉS. Tegnapi lapszámunkban, azé helyen megjelent Tartás és tisztesség című írás egyik mondata a nyomda hibájából ellenkező értelmet kapott. A mondat helyesen: „Én tudom, hogy hova tartozom, kiket képviselek és mit akarok elérni.”. Végletek között... Átmeneti időszakban élünk. Mondják. Mondjuk. Érezzük és tapasztaljuk. Tudjuk jól, hogy az a társadalmi környezet, amelyben élünk, orvoslásra vár. Egyszerre, egy időben sok tünet jelentkezett. Pedig a doktor mindig is a házban volt... A most is közöttünk élő hurráoptimisták az ezerszer bevált taktikai meggondolásból kicsinyítik bajaikat. És azonnal megszólják azokat, akiknek felelős véleményük van hazánk helyzetéről és a további boldogulásról. A hurráoptimisták értékelése mindig ugyanaz. Hiába változik folyamatosan a világ, tételeik mindenkor elmondhatók, minden gazdasági és társadalmi helyzetre ráhúzhatok. Arra pedig mindenképpen elég, hogy kimondásra váró szavaktól eltántorítsanak sokakat. De csodálkozunk ezen? Akkor, amikor évtizedeken keresztül mindenki tudta, hogy közöttünk voltak a főhivatású méllébe- szélők. Azok, akik mindent megszépítettek, akik a választott tisztségük hatalmával érdekcsoportok és személyek javára éltek vissza. Őmellettük megéltek a hivatali, munkahelyi ellendemokraták, akik marxista elveket szajkózva csak az időnyerésre rendezkedtek be és következetesen szorították az árnyékba a fiatalokat. Átmeneti időszakban élünk. Végletek között. Napjainkra megerősödtek a min- dent-tagadók. Ök már elfelejtették azokat az eredményeket is, amelyekben nekik is részük volt. Sikk lett a nagy garr, a közöny, a mellébeszélés és a kimagyarázkodás. Csodálkozunk ezeken? Akkor, amikor évtizedeken át hallgatólagos belenyugvással figyeltük mások munkáját, és ők is a miénket. Amikor, azzal áltattuk magunkat, hogy a hibákat mindig mások követik el, de az eredmény mindig csak a mi érdemünk. E tudathasadásos állapot következtében, miért csodálkozunk azon, hogy most egyszerre ránkzúdult a baj? Az áremelések. Az adó. A szanálások és a munkanélküliség. A nemzeti pénztelenség és a nemzetközi regresszió. Átmeneti időszakban élünk. Két véglet között. Örülünk mindannak, ami eddig társadalmunkban nem létezett. Aggódunk mindazokért az elvekért és tételekért, melyekre napjainkban nehezen - vagy késve találunk magyarázatot. Tiszteljük azt az embert, aki gondjait leküzdve most is többet akar. Ugyanakkor mások sajnálkoznak rajta, mondván: „Ennyi munkával megéri-e neki?!” Öt kérdezzék, aki nem tud hitet cserélni... SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS Talán azért fáj annyira, mert sok helyen az utolsó szórakozási, kulturálódási közösségi lehetőséget veszítették el ezzel. Az összetartozás, a szülőfaluhoz, vagy betelpülőként a választott otthonhoz való kötődés sokakban lázítja fel a vért: már a mozi is megszűnik...! *- Fláromszor voltunk eddig a videovetítésen, mindig attól függ, milyen filmet játszanak. Ma este is elmegyünk, mert jónak ígérkezik a program, valamilyen zsaru a címe - mondja Besz- terczán Jánosné, akivel a nagyvejkei kultúrház előtt nézelődve találkozunk. Az eldugott völgységi faluban 270, zömében idős ember él, így a vetítésekre összegyűlő 25-30 érdeklődő nem kis arányt mutat. A néhány kilométerrel odébb fekvő székhelyközségbe, Aparhantra ha akarnának sem tudnának átjárni innen, hiszen az utolsó busz a faluba délben érkezik, az esti járatok pedig a dombtetőn, az elágazónál állnak csak meg, senki nem vállalja az esti „kirándulást” a mozi miatt. Az 1250 lakosú Aparhanton legtöbb kistelepülésünkhöz hasonlóan rövid felsorolással lehet a művelődési lehetőségeket számba venni: könyvtár több mint 10 ezer kötettel, a hivatalos művészeket megfizetni képtelen művelődési ház, ifjúsági és nyugdíjasklub, néhány táncmulatság évente, mozi és diszkó a vendéglőben. Nos, ez a szívderítőnek éppen nem nevezhető sor magyarázatul szolgál arra, miért ragaszkodnak hozzá és tartják fontosnak a településen, hogy maradjon a mozi. Igaz, eddig nem esett szó a megszüntetésről, hiszen a 70-es évek elején bővítette, újította fel a moziüzemi vállalat az épületet, ennek költségeit a helyiekkel való megegyezés értelmében „lelakhatják”. /{ kompromisszum minden bizonnyal - többek között - annak a 6400 nézőnek az érdekében született, akik tavaly a 123 előadást megnézték, egy estén - heti két alkalommal - átlagosan tehát 52 embernek adott programot a mozgó színház. * Kritikusabb helyzetben kellett dönteni Kurdon. A ráfizetéses üzemeltetés miatt kivonult volna a községből a vállalat, bezárták volna mozit, ha a tanács nem lép, nem kezdeményez.- A nagy színházakat, színvonalas műsorokat nem tudjuk lehozni a faluba, de az itt élő 1500 embernek mégis kell valamit adnunk - mondja Bandzi Ferencné tanácselnök. - Ezért 1987. január elseje óta nem kérünk bérleti díjat a filmvetítésért. Nem kis áldozat ez, hiszen azzal együtt, hogy az évi 60 ezer forint bérleti díjtól elesik a község, további közel 40 ezer forintot kell fizetni az üzemeltetésre. Hogy mégis vállalják?- Ha jó filmet játszanak, megtelik a 250-es befogadóképességű terem - halljuk az elnököt. - Enyhe időben, különösen nyáron Csibrákról is sokan átjönnek, főként a fiatalok, mert ott semmiféle szórakozási lehetőség nincs. Az esti három kilométeres gyaloglást a jövőben video megszervezésével szeretnék kiváltani a társközségben és mindenképpen arra törekszenek, hogy a Gyulajon heti egy estére csökkentett vetítéseket legalábbis megtartsák. Kocsolán egyelőre várakoznak. A villamos hálózat korszerűtlensége miatt bezárt mozi épülete üres, hétfőnként az iskolában videovetítésekkel próbálják pótolni a filmszínháznak csak nagy jóindulattal nevezhető intézményt. A felújításba ötvenezer forinttal be is szállna a helyi tanács, érzékelve a lakosság igényét.- Ha a moziüzemi vállalat lemond az épületről végérvényesen, akkor a Dombóvár és Vidéke Áfésznek eladjuk, élelmiszer- bolt kialakításán gondolkodunk - Bárdosi Sándor tanácselnök így összegzi a község elképzeléseit. - Reméljük ugyanakkor, hogy ez egy átmeneti állapot, újra lesz mozi a faluban. De ebben a tervidőszakban már elköteleztük magunkat, nagyobb összeget nem fordíthatunk erre a célra.- Tavaly szeptember óta nem fűtenek a moziban. Rossz a hangminőség, recseg- nek-ropognak a székek - sorolja a problémákat Simon János tanácselnök. Majd a megoldást keresve hozzáteszi, hogy helyi erőből készek átvenni a mozit akkor is, ha ráfizetéses. A 174 négyzet- méteres helyiség fenntartásából, a vetítések költségéből a helyi termelőszövetkezet is részt vállalna a közösségi célért. A kérésük csupán az, hogy a rendkívül rossz állapotban lévő, szinte élvezhetetlen hangminőséget produkáló mozigépet cserélje ki a tulajdonos. És itt úgy tűnik, hogy beáll a patthelyzet... Hiszen a vállalatnak nincs arra lehetősége, hogy több százezer forint értékben új normál szélességű film vetítésére alkalmas gépet adjanak, csupán keskenyfilmvetitő gépet ajánlanak fel a „cserére”. És mint azt Kakuk István főkönyvelő elmondta, az első félévben a még előző évről megmaradt szénnel fűtöttek a moziteremben, az őszi-téli költségekről pedig 3000 forintot számláztak a helyi tanácsnak. Jelzés csak január közepétől érkezett, hogy nincs fűtés. Ismételten annak az áldatlan állapotnak az eredményét látjuk, amit a „mozifronton” meglévő kettősség szül. A helybéliek valódi szolgáltatást várnak a pénzükért, sőt áldozni is hajlandóak annak színvonaláért, a vállalat pedig kényszerpályán mozog...- A 60-as évek aranykorában megépültek falvainkban azok a kulturális „hodályok”, amiket ma lehetetlen megtölteni. A rezsi- költségeik hatalmasak, a nézők száma pedig köztudott, hogy egyre csökken - mondja Sajgó Ferencné, a Tolna Megyei Moziüzemi Vállalat igazgatója. - A gépparkunk 80 százaléka elavult, drágul az alkatrészek, az energia, a bérleti díjak, postai szállítások költsége, miközben egyre apad az állami támogatás nominális értéke. Továbblépés...?- A kistelepüléseken átlagosan 40-45 a nézőszám, a jegyárakat emelni pedig nem lehet. Ma már ezt nem bírjuk el. A tanácsokkal való megegyezés alapján ott, ahol a bérleti díjtól eltekintenek, vagy kompromisszumra hajlandóak, üzemeltetjük a mozit, vagy videovetítéseket tartunk. Az egyik legcélravezetőbb út - szerintem - a mozi társadalmasítása, ami annyit jelent, hogy a gépet hagyjuk, a filmkölcsönzést bonyolítjuk, a működtetést a helyi tanácsok vállalják magukra. Ez a gyakorlat már Kajdacson és Kistormáson is bevált. Tudomásul kell venni, hogy gazdálkodó vállalat vagyunk és nem a kistelepülések kulturális ellátásáért kizárólag felelős szervezet - halljuk Sajgó Ferencné érvelését. Ismét a tanácsok „bőrét nyúznák”, a lerobbant, alkalmi vetítő- helynek, mintsem mozinak nevezhető épületek helyrehozatalát akarják áthárítani? Nem egészen, hiszen a rendszeresen fizetett bérleti díjat többek között erre kellett volna költeni. Másrészt tudjuk, hogy hány kéz kotorászik a helyi tanácsok pénztárcájában és ha eddig nem futotta, ezután még kevésbé fogja ilyen jellegű kiadásokra. Nem próbálhatunk igazságot tenni, hisz az úgy tűnik az illetékeseknek sem igen sikerül. A megoldást azonban várjuk, még mielőtt a megszűnési hullám tovább pusztít és végül csak azt regisztrálhatjuk: nincs is mit megmenteni. TAKÁCS ZSUZSA Fotó: KAPFINGER ANDRÁS Érthető és világos érvelés, csakúgy, mint a madocsai álláspont. Két évvel ezelőtt még negyedévenként 5220 forint bérleti díjat kaptak a vállalattól, ezt a kötelezettséget egy tavaly februárban keltezett levél értelmében elengedték. Eszerint saját erőből fenntartják az épületet, magukra vállalják a villanydíjat, a fűtőanyagra 10 ezer forintot fizetnek és alkalmazzák a fűtőt. Ezzel szemben: Az egyik helyen így ......máshol úgy
