Tolna Megyei Népújság, 1988. március (38. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-03 / 53. szám

1988. március 3. NÉPÚJSÁG 3 Férfiak a nőkről Eredmények, kérdések, gondok a TÁÉV pártbizottságán Tartás és tisztesség „Mindig csak a mamára gondolok, meg-megállva" Dr. Berta Attila rendőr őrnagy a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság közbiz­tonsági és közlekedési osztályának ve­zetője. Beszélgetésünk szándékosan „mere­deken” indult, mondván, hogy egy rend­őrnek - különösen a közlekedésben - gyakran emlegetik felmenőági nőroko­nait.- Ez már engem régen nem zavar, hi­szen biztos lehetek benne, hogy ezek az „emlegetések” a legtöbb esetben alapta­lanok. Azt meg csak remélem, hogy ettől az anyám csak egészségesebb lesz. Tu­lajdonképpen nem könnyű beszélnem róla, hiszen kettőnk kapcsolata - mint minden anya és fiú viszonya - egészen sajátságos. A köztük lévő mély kötődést és érzelmi viszonyt mi nem nagyon muto­gattuk. Ugyanakkor biztosan mindketten tisz­tában vagyunk azzal, hogy mennyire kö­zel álltunk egymáshoz mindig. Közel negyvenévesen neki még mindig kisfiam vagyok. Lényéről még csak annyit, hogy hihetetlen munkásérzékenységéből is örököltem valamennyit, olyan, akit még a hallgatással, vagy egy rosszul kérdezés­sel is meg lehet bántani. A gyerekkoromat - amire emklékszem - már tudatosan érzelmi kettősség jelle­mezte, hiszen az édesapámat csak hu­szonhat évesen ismertem meg, akkor is csak néhányszor találkoztunk. Nekem tehát a vérségi köteléket mindig csak anyám jelenthette. Nevelőapám pedig egész életében vi­gyázott arra, hogy rá senki - és elsősor­ban én - ne mondhassa, hogy ő nem ad meg annyit nekem, mint egy vér szerinti apa. Ö mindig többet akart tenni értem és többet adni, mint amennyit az édesapá­nak adni vagy tennie kellett volna, és ez tiszteletet parancsolt. Jellegzetesen városszéli munkáscsa­ládból származom. Szüleim - és itt most természetesen anyámról és nevelő­apámról beszélek - egyszerű munkás­emberek. Szinte szégyellem, hogy a jö­vedelmem közel kétszerese annak, mint amennyi kettejük nyugdija összesen. „El­gondolkodom néha amiatt”, hogy azokat, akik ezt a rendszert keserves munkájuk­kal megalapozták, csak ennyire tudjuk megbecsülni. A főiskolán is és azóta ne­kem mindig meg kellett küzdenem elő­ször azért, hogy köszönhessek, majd azért, hogy visszaköszönjenek, annak érdekében, hogy egyszer majd nekem köszönjenek. Még az is lehetséges, hogy tulajdonképpen anyám miatt tanultam. Aki ha később születik, bármi lehetett volna belőle, de még így sem volt szeren­cséje sok mindenben. Volt amiben a tör­ténelem akadályozta meg, volt amiben a betegség. Mindezek ellenére én otthonról a csa­ládból és a grundról a pécsi Zsolnay gyár környékéről, ahol felnőttem, nagy munkástisztességet, a munka megbe­csülését, a nyers őszinteséget hoztam. Ez az indíttatás később az előmenetelem szempontjából is biztosan hátrányt is je­lentett, mert nem tanultam idejében, ké­sőbb pedig már nem akartam megtanulni a véleménynyilvánítás ésszerű csoma­golását. Ezzel a mentalitással sok ellenséget lehet szerezni, de szerencsére sok igaz barátot és elvtársat is. Mivel tudom, hon­nan jöttem, azzal is tisztában vagyok, hogy kiket képviselek, ez természetesen óriási biztonságot jelent számomra. Az efajta magabiztosság is irritáló lehet kü­lönösen ma, amikor divat kiábrándult­nak, csalódottnak lenni. Én nem tudom, hogy hova tartozom, kiket képviselek és mit akarok elérni. Anyám életműve - középpontban két tiszt fiával - egy átdolgozott élet. Nem tu­dom, hogy ez most sok-e vagy kevés...-ii-hm­Az alapszervezetek nagy önállóságot élveznek A pártonkivülieket is meghívják... „A mi politikánk lecsupaszítva az em­berek közötti viszonyt jelzi, formálja.” Ez a megszokottnak éppen nem nevezhető, ám szimpatikus és az eredmények isme­retében állíthatjuk, célravezető szemlélet jellemzi a TÁÉV pártbizottságának mun­káját. Izsó Mihálynak, a pártbizottság tit­kárának szavai annak a követelménynek a helyi adaptálását tükrözik, amelyek a mozgalom stabilitásának, megújhodásá­nak feltételei. A párttagokkal való rend­szeres, formális összejöveteleken kívüli kapcsolattartás, az aktualitásokhoz tör­ténő alkalmazkodás, a problémák feltá­rásának ösztönzése, döntési szinten való megtárgyalása és orvoslása... Mindez évek óta gyakorlat a TÁÉV-nél a pártélet­ben. E pártbizottságon 213 párttagot tarta­nak nyilván, azt mondhatjuk, minden tize­dik dolgozó vesz részt a mozgalomban. Érdekesség, hogy az utóbbi időszakban lezajlott nagy létszámleépítések nem csapolták meg nagymértékben a tagsá­got, fogalmazhatunk úgy is, hogy a több­ség törzsgárda. Ez sajnos az életkorra is értendő, igen kevés, húsz körül van azoknak a száma, akik harmincon még innen vannak, zömmel a középkorosztály képviselteti magát. A hét alarszervezet- ből kettő Dombóváron és Komlón műkö­dik, ezeket az alapközösségeket igye­keztek úgy kialakítani, hogy munkaterü­letek szerint kerüljenek egy-egy szerve­zeti egységbe a párttagok. Ennek követ­kezménye azonban az, hogy igen hetero­gén közösségekben sokszor a segéd­munkástól kezdve az egyetemi végzett­ségű vezetőig széles társadalmi réteg je­lenik meg, ami sokrétű munkát feltételez. A helyi kérdések és a vállalati, orszá­gos követelmények egyeztetése azért történhet meg viszonylag zökkenőmen­tesen, jó eredménnyel, mert az alapszer­vezetek széles mozgási lehetőséget élvez­nek, nagy önállósággal bírnak. Izsó Mihály titkár külön kiemelte azt a tö­rekvésüket, hogy bár náluk is tapasztal ható az országos jelenség, az alapszervezeti gyűlések bizonyos formalitása az, hogy még mindig nem szolgálnak az információ- csere igazi fórumaként, mégis következe­tesen számonkérik megtartásukat. Első­sorban azért, hogy stabilitásérzetet tudja­nak adni a tagságnak, hovatartozásukat erősítsék. Ezekre az alkalmakra meghívják rendszeresen a KISZ-eseket, a szakszer­vezet képviselőit, a pártonkivülieket is, azo­kat az adott munkahelyeken meghatározó személyiségeket, akik véleményt formál­nak, akikre hallgatnak az emberek. Nem­csak nem követik, de károsnak tartják a fe­lesleges titkolózást, elzárkózást. Hogy mennyire tette magáévá ezt a szemléletet a kollektíva, azt jelzi az a tény, hogy a párttagsággal történt elbeszélgeté­sek során mindössze tizenhármán jelentet­ték be kilépési szándékukat, közülük néhá­nyat már korábban törölni lehetett volna a pártélet elhanyagolása miatt Az elbeszélgetések során egyébként fel­vetődött több helyütt az a vélemény, hogy a vezetőségek sok esetben tehetetlenek a rájuk bízott politikai feladatokkal szemben, mert nincsenek birtokában annak az elvi, erkölcsi és eszközrendszernek, amelyet a munkájuk során meggyőzésre, mozgósí­tásra tudnának felhasználni. Akadályoz még ma is az a félelem, hogy a kritikai ész­revételek után a munkahelyen jó esetben meg nem értés, vagy éppen megtorlás kö­vetkezik. Öszszességében igen nagy bi­zonytalanság tapasztalható az ideológiai kérdésekkel kapcsolatosan, nagyobb akti­vitás és érdeklődés főként a gazdasági te­rületén mutatkozik meg. Itt is mindenekelőtt a vállalati tevékeny­séggel összefüggésben nyilvánvalóan azok a gondok vetődnek fel leginkább, amelyek közvetlenül is érintik a dolgozókat, napi problémát jelentenek. így szó esett ar­ról nem egyszer, hogy a munkaszervezés­ben és kivitelezésben sok tartalék rejlik, a külső körülmények befolyásoló tényezői mellett is csak a lehetőségek egy részét éri el a hatásfok. Az érdekeltségi rendszerben sok ellentétes, egymásnak ellentmondó té­nyező játszik szerepet, ami megint csak a termelékenység ellen hat. A népgazdaság­gal összefüggésben leghangsúlyosabban az ország eladósodásának kérdése, a fele- lösségrevonás hiánya kapott hangot. Meg­kérdőjeleződik a főmunkaidő becsülete az értéktermelés, a jövedelemszerzés és a megélhetés viszonylatában. Jobbak a le­hetőségek a magánszférában és általában mindenütt, mint a nagyüzemekben, sérel­mezték sokan. Az egyik legvitatottabb probléma az in­formációs rendszer. Kiknek és milyen mélységig szükséges információhoz jutni, az milyen célt szolgál és mennyiben hasz­nosul? Ilyen és ehhez hasonló kérdések vetődtek fel, megválaszolásra, cselekvésre már idén „lépnek”, a pártépítési munkabi­zottság külön feladatként kezeli ebben az évben. Ha előre tekintünk, mindenekelőtt a munkamódszerek, a stílus- és a szemlélet- változást ennek igényét kell kiemelnünk. A cselekvési program részletes és külön-kü- lön is komoly területeket átfogó ajánlásai­ból csupán egyet emelünk ki, a válságát élő szocialista brigádmozgalmat. Ennek meg­újítását, tartalommal való megtöltését min­dennemű központi irányelvre várakozás nélkül, helyi felismerésből, a dolgozó igé­nyére próbálják megvalósítani. Ez a kezde­ményezőkészség, központi állásfoglalá­sokban megfogalmazott nyitottság a gya­korlat, sajnos, még kevés helyen tapasztal­ható. Lombikboci Szécsényben A szécsényi II. Rákóci Ferenc Termelő- szövetkezet tehenészetében a közeli na­pokra várják az első lombikbocik megszü­letését. A közös gazdaság eddig 13 millió forintot költött arra a biotechnológiai eljá­rásra, amellyel a legjobban tejelő tehenek és a legjobb tulajdonságok átörökítésére képes apaállatok utódait „megsokszoroz­hatják”. Az eljárás lényege, hogy az ilyen tehe­nekből nyert embriókat - amelyekből rö­viddel a vemhesítés után több is fejlődés­nek indul - átültetik a magzatot végül is ki­hordó gyöngébb tenyészértékű állatokba. Az elmúlt év tavasza óta 110 hetvenöt szá­zalékban Holstein-Fríz fajtájú tehenükből összesen kétszázkilencvenöt embriót nyertek. Az apaállat egy amerikai Holstein- Fríz bika volt. A zigóták egy részét már átül­tették, a többit a tsz laboratóriumában fo­lyékony nitrogénbe ágyazva mélyhűtötték, s később ültetik be a transzplantációra al­kalmas állapotban lévő állatokba. Az eljá­rásba több mint száz tehenet vontak be, s ezek 18 százalékában fogant meg az emb­rió. A nagyszámú állattól tehát igen kevés utódhoz jutnak, viszont a beülteti embriók­ból olyan kimagasló tenyészértékű állatok születhetnek, hogy az eljárás még így is ki­fizetődő. Természetesen Szécsényben nem elégedettek a 18 százalékkal, hiszen a sikeres embrióbeültetés aránya olyan gaz­daságokban, ahol előbb kezdték alkalmaz­ni a szarvasmarha-tenyésztésben a bio­technológiát, az arány már eléri a 35-40 százalékot, sőt, külföldi tapasztalatok sze­rint megvalósítható a csaknem 50 százalé­kos arány is. Az embrió-transzplantáció minőségi ug­rásra kínál lehetőséget az állattenyésztés­ben, alkalmazásával akár 5-6 év alatt egy- egy gazdaság teljes állománya kicserélhe­tő nagy genetikai értékű, kiváló tejtermelő­képességű, vagy a legjobb húsformát mu­tató állatokra. Kendergyarbol textilhasznosito üzem Hulladékfonal tőkés exportra A Temaforg Vállalat 1981. július elsején vette meg a Kenderfonó és Szövőipari Vál­lalat érdi gyáregységétől a tolnanémedi kendergyárat. A volt kendergyár textilhasz­nosító üzem lett. A hazai fonóipari vállala­toktól, textilgyáraktól és szovjet importból kerülnek ide a hulladékfonalak. Ezeket itt raktározzák, osztályozzák szin és anyag- összetétel szerint. A kiválogatott fonalak kis részét különböző vállalatok vásárolják meg a gépek tisztításához, a nagyobb részét pe­dig exportálják. Külföldön nagyrészt új fo­nalak gyártásához használják fel, kisebb százalékban pedig normál fonalakhoz ke­verik a hulladékfonalat. Zajtai S. Béla üzemigazgató válaszol kérdéseinkre.- Csökkent vagy nőtt a belföldi igény a géptisztító gyapot iránt?- Csökkent. Ennek nagyon egyszerű oka van - mondja Zajtai S. Béla. - A költ­séggazdálkodás életbelépésével min­den vállalatot szorít a költség. Most min­denki azokat az anyagokat igyekszik le­építeni a termelésből, amelyek kevésbé szükségesek. Végül is a géptisztító gya­pot is ebbe a kategóriába sorolható: 1982 óta folyamatosan csökkent a bel­földi igény, akkor 1900 tonnát értékesí­tettünk, 87-ben pedig már csak 950 ton­nát. 1982-ben az exportunk összesen 390 tonna volt, a múlt évben viszont az export 1950 tonnát tett ki. Azaz a belföldi visszaesést a külföldi piacon kompenzál­ni tudtuk.- Melyik országokba exportálnak?- 1982-ben csak Jugoszláviába, majd fokozatosan kerültünk ki a nyugati piac­ra. Ez nem volt könnyű, de eljutottunk odáig, hogy most már nem nekünk kell propagálni az árut, hanem a vevők jön­nek az áruért. Jut a fonalhulladékból Angliába, NSZK-ba, Olaszországba, Ausztriába és természetesen Jugoszlá­viába.- Honnan szerzik be a textilhulladé­kot?- 1982-ben csak a hazai textilgyárak­ból, fonóipari vállalatoktól kaptunk, de a belföldi mennyiséget csökkentettük, mert a Szovjetunióból érkező anyag ár­fekvése jobb, még a szállítási költségek beszámításával is.- Mennyivel csökkent az üzemben dolgozók létszáma?- Mi a létszámot úgy csökkentettük, hogy a termelési mennyiség közben megmaradt. Azaz alacsonyabb létszám­mal is szinten tudtuk tartani a termelést. Ez azért érdekes, mert a bértömeg-gaz­dálkodás bevezetésével mi ezt választot­tuk, és így a létszámmegtakarításból adódóan fel tudtuk használni a bérmeg­takarítás 30 százalékát a dolgozók bér- fejlesztésére. Ez az itt maradóknak nem volt mindegy. A létszámot 1984-től kezdtük el csök­kenteni. 1984-ben 141 emberrel dolgoz­tunk, tavaly már csak kilencvenen vol­tunk. A létszámleépítést úgy hajtottuk Pajor Antalné a Szovjetunióból ér­kező bálát bontja Sztojka József a géptisztító gyapotot feldolgozó gépet kezeli végre, hogy elsősorban azoktól váltunk meg, akikkel gondok voltak. Ezen értem a fegyelmi vétséget elkövetőket, igazolat­lanul távollevőket. Ez egy természetes le­morzsolódás, tehát nem nagytömegű el­bocsátásról van itt szó, hanem csak szi­gorúbban vettük a munkafegyelmet. Nagyrészt a dolgozók önként változtattak munkahelyet.- Segítettek-e az elbocsájtottak elhe­lyezkedésében?- Akiket mi küldtünk el, azoknak igen, hacsak nem fegyelmivel kellett távoz­niuk. Aki pedig saját belátása szerint ment el, az munkahelyet is keresett ma­gának.- Van-e jövője a textilhasznosító üzemnek?- Ez a tevékenység önmagában nem tudja eltartani magát, ezért kell más mun­ka után is néznünk. Ez ügyben már két éve tárgyalunk a MÁV-val. _ .. _ Ifj. Nagy Sándor és Gyuricza István leemelik a bálákat a vontatóról

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents