Tolna Megyei Népújság, 1988. március (38. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-22 / 69. szám

1988. március 22. Képújság 5 Egészségünkért Találkoztunk Óbányán Tavasz, nyár, ősz, tél mindig azt az ar­cát mutatja a baranyai kis faluban - Óbá­nyán - amelyikre évtizedek távolságából is úgy emlékezik az ember, hogy megérte ott tölteni ennyi, vagy annyi időt. Különö­sen így van ez akkor, ha az egészség­ünkről van szó. A legutóbbi hétvége ilyen marad annak a hatvankilenc Tolna me­gyeinek is, aki a megyei egészségvédel­mi bizottság és az - ugyancsak megyei... No, itt tegyük félre a hivatalos megfogal­mazást, mert annak a találkozónak sem volt hivatalos hangulata, amit az alkoho­lizmus elleni klubok szerveztek. Termé­szetesen ez a megnevezés sem a leg­pontosabb, hiszen tudjuk, hogy ezek a klubok már nem ezen a néven szerepel­nek a köztudatban... *- Szeretem néven nevezni a dolgokat - kezdte határozott véleményét dr. Bauer Margit, a dombóvári ideggondozó főor­vosa - éppen ezért nem tudok látványos eredményről beszámolni, ha azt mon­dom, hogy a mi alkoholizmus elleni klub­unk tevékenysége az elmúlt két évben ilyen és ilyen volt. Nincs igény. Én ugyan­is a 3-4 klubtagot számláló közösséget nem érzem olyan kollektívának, amelyről érdemes beszélni. Ez ellentmond annak, hogy a gyógyult alkoholbetegeink szá­ma magas. Szerencsére. Ők a gondozó­ba szívesen jönnek vissza, de a hajtóerőt nem érzem, ami a klubba, mint kis cso­portba vonzaná őket. Lehet, hogy ebben mi vagyunk a hibásak, de úgy gondolom, hogy az egészségügyben dolgozók ezen a téren ennél többet nem tehetnek. * Az óbányai találkozó célja az volt, hogy a megyénkben működő klubok ne jelen­tésekből ismerjék egymást, hanem kö­tetlen beszélgetésekben cserélhessék ki tapasztalataikat. így teremtettek a há­romnapos rendezvényükön olyan alkal­mat is, ahol célirányos volta beszélgetés. Ezen a fórumon a bonyhádi klubtitkár, Borsós Árpád arról számolt be, hogy a városukban milyen nehezen találták meg helyüket a klub tagjai. Alig három év alatt négy klubhelyiséget mondhattak fé­lig sajátjukénak. Ebben döntő szerepet játszott az intézményvezetőkben élő előí­télet az alkoholbetegek iránt. Sajnos nem pusztán bonyhádi jelenség, hogy nem betegségnek tekintik az alkoholizmust. *- Mi a klubunkban nem foglalkozunk azzal, hogy milyen rossz dolog részeg embernek lenni, azzal sem, hogy káros a dohányzás... nem vetítünk egészségügyi témában filmeket sem, viszont megpró­bálunk olyan életmódot kialakítani, amire nyugodtan azt lehet mondani: egészsé­ges. Nem vagyunk sokan, csak tizenegy- néhányan, de a többiek nevében is mondhatom, hogy jól érezzük magunkat. A családos kirándulásainkat budapesti, mohácsi klubtalálkozókkal kötöttük egy­be. A dunakömlődi és a paksi nyugdíja­sok klubjával szoros a kapcsolatunk. Amit erről az óbányai találkozóról el­Nem a bizottság miatt mondhatok egy mondatban az annyi, hogy sallangmentes együttlét - össze­gezte gondolatait Bodó Katalin, a pak­si klub népművelő vezetője. Dr. Engel Mária főorvos azzal toldotta meg, hogy a klubba nem kötelező járni, hanem érdem. * A szekszárdiakat dr. Faggyas Ildikó főorvos, Zsók Domo- kosné főnővér, Sza­bó László, az egész­ségvédelmi bizott­ság megyei titkára, Mátrai Imre propa­gandista képviselte hozzászólásával. Ar­ról beszéltek, hogy a palánki gondozóban működő úgyneve­zett előklubnak mi­lyen szerepe van a gyógyulásban. A technikai felszerelt­ség hiányosságát - például videovetítö - is felvetették, továb­bá azt, hogy a me­gyében működő klu­bok munkájának propagálására nagyobb hangsúlyt kelle­ne fektetni. *- Úgy érzem, formális a tekintélyünk - vélekedett dr. Kerekes Anna főorvos Ta­másiból - képtelenek voltunk azt elintéz­ni, hogy a városban ne nyíljon egy újabb borkóstoló a piactéren, a számtalan bög­recsárda mellett. Érdekellentét van a szándékok között. Adminisztrálunk, je- lentgetünk erre-arra, hivatalosan elisme­rik munkánkat a klubról, de más semmi.- Nincs aki támogasson bennünket - csatlakozott a tamásiak nevében Csiz­madia Györgyné. Megkerestük a vállala­tokat, hogy van-e olyan dolgozójuk, aki mint gyógyult alkoholbeteg segítségre szorul. Egy munkahely jelzett, hogy nincs. A mi klubunk sem nagy létszámú, de családias a légkör. * Kornisz Pál és dr. Kockás Ottó orszá­gos és külföldi tapasztalataikat adták közre az óbányai találkozón. Tőlük tud­tuk meg, hogy ennek a klubmozgalom­nak közel három évtizedes múltja van és azt kell tudomásul venni, hogy ennek gyümölcse még sokáig fog érni. Társa­dalmi öntevékenységről van szó, amely­ben a gyógyulásban levőkért nem ki­mondottan az egészségügynek kell ten­ni. Ausztriai és franciaországi példákat említve hallhattuk, hogy mindenki más­ként küzd az alkoholizmus ellen. Vallási és állami támogatói egyformán vannak. Ausztriában a pedagógusok vállalnak nagyobb részt ezen a területen. Ők in­kább a megelőzésre fektetik a hangsúlyt és az ifjúsági szervezetek segítik ezt a munkát. A külföldi klubok életében a csa­ládias légkör, az egymásra való figyelés, a gondoskodás a feltűnő. A szocialista országokban nincsenek ilyen országos szintű szervezetek mint hazánkban. *- Egy ilyen klubtalálkozóhoz szükség van olyan helyre, mint ez a ház itt, Óbá­nyán, amit a KISZ Tolna Megyei Bizottsá­ga tart fenn. Jó volna ezen belül - vagy mellett - egy olyan helyiség, amit társal­góként, előadóteremként is lehetne használni. Tudom más a funkciója ennek az épületnek... Olyan támogatásra is szá­mítana a klubmozgalom, amilyet a Szek­szárdi Húsipari Vállalattól, a tejüzemtől, vagy a TÁÉV-től kapunk. Ezek alapja a megértés - köszönt el Székely László tanár, a klubtalálkozó szervezője. * Végezetül azt a hangulatot kellene ér­zékeltetni, amiben az ott megjelent hat­vankilenc ember részt vett. Milyen lehet az a rendezvény, amit a Mecsek hajlatai­ban tartanak, csörgedező, csobogó pa­takok mellett, éjszakai szállással, napi háromszori étkezéssel tarkítva, ahova a családtagokat is el lehet vinni, ahol vala­miből gyógyulni akarók gyűlnek össze és mindannyian várják a tavaszt? DECSI KISS JÁNOS A szépítés jegyében Arról nevezetesek a dombóváriak a kis hazán belül, hogy nemcsak büszkék a városukra, hanem igaz lokálpatrióták­ként részt is kérnek minden olyan vállal­kozásból, aminek az eredménye büszke­ségüket táplálhatja. Alighanem a lokálpatriotizmus adta a kezébe a telefont annak az olvasónknak is, aki néhány nappal ezelőtt háborogva értesítette a szerkesztőséget, hogy a Hu­nyadi térnek a Hotel Dombóvárral szem­ben lévő sarkán virágboltdömping van készülőbe - véleménye szerint fölösle­gesen, mert a szép téren már így is van három virágüzlet. A nevezett helyen így teljesen értelmetlen az új bolt építésével járó dúlás, ami nem városszépítő, hanem csúfító jellegű.- Mit gondolnak nem túlzás ez? - kér­dezte végül. Azt gondoltuk, hogy megkérdezzük a válaszadásra illetékeseket, akik azt aján­lották, hogy Szabotin Károlyt, a városi ta­nács költségvetési üzemének vezetőjét kerestük meg. így történt. A város parkjaiért, kertészetéért és vi­rágboltjaiért is felelős üzem vezetője el­mondta, hogy szó sincs a városcsúfító szándék elszabadulásáról. Az üzem vi­rágboltja a szállodával szemben nem az örökkévalóságnak épült, állaga le­romlott, de kiváltása 1 millió 300 ezer fo­rintos költséggel nemcsak ezért vált ese­dékessé az építőrészleg fölvonulásával március első napjaiban. A rendőrség régóta javasolta már az egyébként jól prosperáló virágpavilon áthelyezését, mivel az, és a tőle néhány méterre lévő újságosbódé a gyalogátkelőhely takará­sával veszélyezteti a közlekedés bizton­ságát. Amint megépül az új üzlet, a régit le­bontják és az újságárusítás is más helyet kap - hallottuk a továbbiakban. De hal­lottuk azt is, hogy az itt nagyon aktív vá- rosszépitők egyetértésével épülő új vi­rágüzlet a századforduló stílusát idézve jól illeszkedik majd a környezetbe és szeptember 1 -jén szeretnék megnyitni. A költségvetési üzem ebben az új bolt­jában nemcsak kertészetének termékeit árusítja majd, hanem ajándéktárgyakat, édességet és trafikárut is forgalmaz, akárcsak a vasútállomással szemben ta­valy nyitott virág- és ajándékbolt. Aggodalomra tehát nincs ok, de azért köszönjük a telefont és szívesen vesszük akárhányszor cseng közérdeklődésre érdemes ügyekben! - óa ­Nagyító „Azolyanfilm” Most aztán bajban vagyok. Egy olyan filmről kellene megírni a véleményemet, amelynek csoportosulásban végrehajtott megtekintését hazánkban tiltja a bétéká. Hát éppen ezért, büntetőjogi felelősségem teljes tudatában azonban kijelen­tem: nem tudom, hogy milyen filmet is láttam. Kezdem azzal, hogy roppant hosszú volt. Órákon keresztül néztem. Ugyanazt. Azért az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a cselekmény főszereplői változtak ugyan, de a lényegi mondanivalót min­dig ugyanazokkal az eszközökkel valósították meg. Jámbor ember lévén, bírni bírtam, de az már bosszantott, hogy élményszerzés közben mindig attól kellett tar­tanom, hogy beüt a létókörömbe a Szekszárdi Képújság. Később közölték velem, hogy téves az ilyen elképzelés. Mert én kedden és nem pénteken tekintettem meg a kulturális élményszerzés céljából azt az élményhordozót. De most már illene az ítészek tolvajnyelvén valamit is szólnom a cselekményről. A mondanivalót hordozó üzenet megformálódásának hímnemű és nőnemű tár­gyairól és az esztétikai diszciplínák hétköznapi átformálódásának természetes­ségéről. Gyanítom, hogy ezeknek nincs helye ebben a jegyzetben. Nem terjedel­me és átmérője, csupán konklúziója miatt. És csak azért van lelkiismeretfurdalá- som. Ha most azzal a magyarázattal szolgálnék megbízómnak, hogy óriási tévedés volt „Azolyanfilmek” üldözése és betiltása hazánkban, azt bizonyára nem hinné el az ellenségem a propaganda szócsövének tartanak. Ha ahhoz az okfejtéshez folyamodnék, hogy „Azolyanfilm” hallgatólagos ha- zánkbéli tömegmásolata nem hivatott növelni az egészséges művészeti élmény és a testi felvilágosodás kötelezően megkívánt áldását - már csak „népességszapo- rulatilag" sem - ezt is az ellenséges véleménynyilvánítás eredményének vélné. Ha pedig azt mondanám neki, hogy törölje le a kazettáról a stikában fölvetetett műsorzatot, rögtön rám támadna és a magyar forint - leértékelése utáni - infláció­ját hozná szóba... Inkább veszek egy - sok mély lélegzetet és írok egy betiltásra ítéltetett filmjegy­zetet. De mégsem... Mert akkor arról is illene írni, hogy ki „forgalmazta”. Ezt pedig olyanok tették meg, akik hivatalból nem tehetik meg. A nézőkor összetétele is leckém lenne. Itt is baj van. Ők nem látták, hogy én lát­tam őket, amikor ezt látták. A fentiek miatt tehát döntöttem, hogy nem is fogok én írni semmit. Mert ugye az képtelenség, hogy az ember olyan filmről mondjon véleményt, amit hivatalosan nem is láthat... SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS Felszólítás A buszmegállóban várakoztam. Szokásom­hoz híven nézegettem az embereket Azzal szó­rakoztam, hogy elképzeltem: ki milyen lehetett fiatal korában, ki mire gondolhat abban a pilla­natban. Egy fiatal lány jött a buszmegállóba. Szép, fe­kete lány, a szeme is fekete, a haja is, a kabátja is, a csizmája is. A szeme úgy csillogót, hogy ön­kéntelenül belenéztem. Fekete kabátja kigom­bolva, hússzinű pulóvere alatt kemény mell fe­szült Szemrevaló teremtés. A busznem jöt^a lánynál kellemesebb, szebb látvány nem akadt öt mustrálgattam. A kabátja hajtókáján egy kör alakú jelvényt fedeztem fel. A fehér alapú zománcon valami felirat volt, amit hosszú ideig nem sikerült elolvasnom. Láttam én már ilyen feliratos jelvényeket angol, meg ma­gyar szöveggel, de ekkor csak az érdekelt, mit ír­hattak erre a jelvényre. Igyekeztem úgy helyezkedni, hogy a titkot mi­nél előbb megfejtsem. Elérkezett a pillanat A lány hirtelen felém fordult és akkor a szemem egy pillanat alatt átfogta a jelvényen olvasható szöveget: „Próbálj ki”. A szemem látta a szöveget, de az agyam ké­telkedett és újabb ellenőrzést parancsolt Az eredmény ugyanaz: „Próbálj ki”. Szívesen eleget tettem volna a felhívásnak, de hamar beláttam: a felszólítás nem nekem szól. Engem mérnem tegeznek a fiatal lányok! - fejez­te be történetét idős, nyugdíjas barátom. SZALAI JÁNOS Napközis étkezde, strandbővítés, szolgálati lakások... Simontornyán támaszkodnak a helyi üzemekre, a lakosságra Ma Simontornyáról beszélünk, leggyakrabban a pom­pás műemlék épület, a központ arculatát meghatározó vár, avagy a nagyközség nagy múltú és ma is tekintélyes ipara kapcsán tesszük azt. Meglehet, mindez szerves része, mégis ritkábban esik szó a helyi településpolitiká­ról, ami a társközséggel, Kisszékellyel együtt 5600 em­ber sorsát érinti. Nos, a közelmúltban fogadták el Simon­tornyán is a közös tanács ez évi költségvetését, ami a pénzügyi gondokon túl árulkodik arról is, hogy mivel gyarapodik idén a helyi lakosság, melyek a legsürge­tőbb teendők, fejlesztési elképzelések. A tennivalók sorát fontossági rendben világosan látják és igyekeznek tartani a település vezetői. Ezek közül első helyen áll a napközis konyha, étkezde megépítése. A becslések szerint hatmillió forintos beruházásnak jelen­leg a tervkészítése zajlik, itt egyébként egyeztetni kell az Országos Műemléki Felügyelőséggel, hiszen a Petőfi ut­cai iskolaépület a műemléki együttesbe tartozik, a vár közvetlen közelében van. Az új szárny kialakításával 600 személyes konyhával és 200 fő befogadóképességű ét­kezdével bővül az Intézmény, ami az óvodát és az idősek klubját is ellátni hivatott a jövőben. A munkák a tervek szerint már az idén elkezdődnek és jövőre szeret­nék átadni a korszerű és tágas létesítményt. Az átadás már megvolt, sőt használták is tavaly nyáron a helybéliek, és jobbára a környékbeliek a rég várt strandfürdőt. Most a helyi üzemek és a lakosság felaján­lására újabb melegvizes, ülőpados medencét alakítanak ki a hatszögletű gunarasi medence mintájára. A távlati tervek pedig az ideális, természetes környezetben, a Sió-parton kemping létesítését tartalmazzák. Egyelőre azonban fontosabb, hogy a strand mellett parkoló, a köz­ponttal összekötő betonút épüljön, erre nem kevesebb, mint 1,6 millió forintot költenek a közös kasszából. A korábban tervezett tíz szolgálati lakást hatra csök­kentették a lehetőségek figyelembevételével, ezeket a rendezési terv alapján a templom melletti egyelőre üres területre helyezik el. Idén a tervkészítést végzik mintegy 600 ezer forintért, a kivitelezést pedig jövőre indítják. A tervidőszak végére ütemezték, a napközis konyha el­készülte után vághatnak bele a sportcsarnok építésébe. A bőrgyár kézilabdapályája mellett nemrég emeltek vi- zesbokkot, ez pedig jelentős megtakarítást jelenthet a beruházásnál, amit egyébként jórészt társadalmi mun­kában szeretnének megvalósítani. Konkrét, sokakat érintő célra mozgósítani lehet a lakosságot, mint az bebi­zonyosodott a strandfürdő építésekor, erre az öntevé­kenységre alapoznak ezentúl is Simontornyán. A másik nagyon fontos és biztos támasz a helyi üze­mek, gazdálkodó egységek településfejlesztést, gyara­pítást támogató fellépése, hozzáállása. Bár jelentős me­gyei támogatást is kapnak, szükség lesz erre a helyi erő­forrásra a közel 40 millió forintos beruházáshoz, a veszé­lyes hulladéktározó megépítéséhez. Ez elsősorban a bőrgyár igényeinek szolgálatára valósul meg, a szigorú előírásoknak megfelelő tározó azonban fogadni tudja majd a meglevő átmeneti szeméttelep helyett a nagyköz­ség, sőt a környék háztartási és egyéb hulladékát is. Kevesebb szó esett ezúttal Kisszékelyről, a társról, itt ugyanis az elmúlt években több helyütt szilárd burkolatot kaptak az utak és a tehóból befolyó 80 ezer forintot - családonként 600 forint a tarifa - idén is a Zrínyi utca burkolására fordítják. Itt a szerény mértékű, de a helyiek életét megkönnyítő fejlesztésekben, különféle munkála­tokban a tolnanémedi tsz és a Gyulaji Állami Erdő- és Vadgazdaság segit rendszeresen. T. Zs. Dr. Kockás Ottó (ősz hajjal, középen) a fórumon Készül az ebéd

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents