Tolna Megyei Népújság, 1988. március (38. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-14 / 62. szám

1988. március 14. ^NÉPÚJSÁG 5 ÁlSH-értekezlet Gunarason Ifjúságpolitikánk és a szabadidősport Dr. Varga-Sabján László napjaink ifjúságpolitikájáról tartott előadást Az Állami Ifjúsági és Sporthivatal két­napos országos tanácskozást tartott Gu­narason a megyei, fővárosi tanácsok ifjú­sági és sportosztályainak, illetve a BISH szabadidősporttal foglalkozó főelőadói­nak a részére. Az értekezletet Kuhl Mi­hály, a Tolna Megyei Tanács V. B. ifjúsági és sportosztályának a vezetője nyitotta meg, bemutatva megyénk földrajzi sajá­tosságait, sportéletét. Dr. Varga-Sabján László, az ÁISH el­nökhelyettese napjaink ifjúságpolitikájá­ról tartott előadást. Mint mondotta, a poli­tikai vezetés érzi, hogy meg kell nyerje az ifjúságot, a társadalomban biztosítani kell a nemzedéki folytonosságot. Ifjúsági érdekeket képviselni csak társadalmi mechnizmusok képesek. A kormány az ÁISH másfél éves műkö­dését összességében jónak, a hivatal lét­rehozását az adott pillanatban helyes lé­pésnek ítélte. A helykeresés valamint a megújulás szándéka megvan az ifjúság- politika és a szabadidősport terén. A kormány is fontosnak ítéli a hazai tu­rizmust. A sportot már gyermekkorban meg kell szerettetni az emberekkel. A magyar sportmozgalom három lábon áll­jon: diáksport, szabadidősport, valamint versenysport. Az idei olimpián lényeges, hogy a magyar sportolók jól szerepeljenek, hiszen ez motiváló sikerélmény lehet mindenki számára. Hegedűs Imre, az ÁISH egészségne­velési és szabadidős főosztályának ve­zetőhelyettese a szabadidősport fejlesz­tésének programjáról, feltételrendszeré­nek javításáról beszélt. Mint elmondta, a szabadidősport társadalmi szerepe az elmúlt évtizedben fokozatosan felértéke­lődött, ez összefügg annak a szemlélet­nek az erősödésével, amely a társadalmi, gazdasági változások által kedvezőtlenül befolyásolt életmód egyik gyógymódjá­nak a mozgásgazdag életvitelt tekintette. A szabadidő ugyan statisztikai érte­lemben csekély mértékben nőtt, ennek struktúrájában és tartalmában bekövet­kezett, nemkívánatos változást jelzi, hogy 1977-86 között a szabad mozgásra és testedzésre fordított idő csökkent. A fej­lődés üteme azonban a nyolcvanas évek elejétől kezdve lelassult, nem sikerült a tervezett „áttörést” megvalósítani, nem lettünk sportoló nemzet. A szabadidősportban az „áttöréshez” szükséges objektív és szubjektív feltéte­lek csak hosszabb távon teremthetők meg. Ezért a szabadidősport-kutatás eredményeire, tényeire, a mégoldási ja­vaslatokra támaszkodva hosszú távú programot kell kidolgozni, amivel egy időben hozzá kell kezdeni egy rövid távú program megvalósításához (1988-90) és az elkövetkező ötéves terv előkészíté­séhez. Legsürgetőbb feladat a felnövekvő korosztályoknál a nemkívánatos életmód újratermelődésének megakadályozása. Az ÁISH megfogalmazása szerint a sza­badidősportba tartozik a versenysport alsó régiója, valamint a diáksport és a természetjárás. Ezután az olimpiai napok szervezésé­ről, a parkprogram és az egészségköz­pontok beindításáról, a propaganda- munka javításáról esett szó. A Pannónia Kupa után Félsiker Két női versenyzővel is érdekelt volt a Szekszárdi Húsipari SE a legrangosabb hazai súlyemelőviadalon, a Pannónia Kupán: a 75 kg-os súlycsoportban Koll- mann Klára, a tavalyi első női világbaj­nokságon szerzett hatodik helye jóvoltá­ból is stabil tagja a női válogatottnak, míg Spanicsek Tünde szorgalmával, kitartá­sával vívta ki a válogatottságot, így neki volt igazán nagy tétje a Pannónia Kupá­nak. Egy remek összteljesítménnyel igazol­hatta volna, hogy igen is helye van a válo­gatottban és esélye van a San Marino-i EB-re kiutazó csapatba kerülésre. De a most produkált 57,5 kg-os szakí­tással és a 75 kg-os lökéssel ennek el­lenkezőjéről tett tanúbizonyságot. Fo­gásnemenként több mint húsz kilóval maradt el az azonos súlycsoportban sze­replő honfitársától, Triff Árkosi Anikótól. Ezen a tényen kevésbé lehet szépíteni. Némi mentőkörülmény, hogy komo­lyabb kulcscsontsérülés után lépett do­bogóra, s ezt dr. Leitner József szövetsé­gi kapitány is számításba veszi, amikor értékeli teljesítményét, de figyelembe vé­ve lemaradását, úgy általában további fejlődési lehetőségeit, a soron következő két kisebb jelentőségű versenyen már aligha rukkol ki olyan teljesítménnyel, ami a repülőjegyet meghozná számára. Látva Kollmann magabiztos, techni­kailag tökéletes kivitelezésű gyakorlatait - nos, neki aligha lehetnek hasonló gondjai. Benne a 77,5 kg-os szakításnál és az öt kiló híján egymázsás lökésnél még jóval több van, és nem is baj, hogy ezek a pluszok még nem jöttek ki a Pannónia Kupa dobogóján. Súlycsoportjában mindössze ketten voltak, így a siker, a győzelem nem érté­kelhető. A számításba jövő nyugat-európai ve- télytársak nem léptek dobogóra és róluk kevés hir érkezett. De tekintettel a spanyolok és a fran­ciák eredményességére, nyugodtan le­het azzal számolni, hogy San Marínéban már nem lesz sétagalopp a 75 kg-os ka­tegória. Kollmann-nak az USA-ban szerzett hatodik helye mindenképpen értékmérő, s ha mostani teljesítményére rá tud tenni, akkor joggal álmodozhat az első Európa- bajnokság kapcsán egy dobogós helye­zésről.-bégyé­Kosárlabda NB I. Színvonalas rangadón nyert a Dombóvár Újabb „ziccert” hibáztak a szekszárdiak Alba Regia Építők-Szekszárd 76-66 (37-24). Székesfehérvár, 200 néző. V.: Szamos, Major L. Alba Regia Építők: Kirr (5), Baráth (10), Lajos (7), Kaleszdorferné (14), Sajni (21). Csere: Kissné (19). Edző: Vetési Imre. Szekszárd: Christián (-), Pfeifenróth (6), Pártos (6), Várkonyi (22), Lévai (16). Csere: Mojzes (-), Gábris (-), Dóczi (14^, Smolczerné (2). Edző: Verte- tics István. A mérkőzés 2. percében elő­ször és utoljára Pfeifenróth büntetődobá­sával vezetett a Szekszárd. Ezután a hal­latlan elszántsággal küzdő hazaiak foko­zatosan átvették az irányítást, a 6. perc­ben 14-5-re, majd a 15. percben 28-20- ra elhúztak. Az idegesen, kapkodva ját­szó szekszárdiaknak a folytatásban sem sikerült a kosárszerzés, sőt, a védekezé­sükbe is sok hiba csúszott. így aztán az első félidőt 13 pontos előnnyel zárták a fehérváriak. A második játékrészre el­szántadban léptek pályára Várkonyiék, de a lendületben lévő hazaiak tartották az előnyüket. Sőt, a 25. percben már 20 pontosra nőtt a két együttes közötti kü­lönbség. Ekkor valamelyest feljavult a Szekszárd teljesítménye. Fegyelmezett védekezés mellett a dobásokra is jobban koncentráltak, így három perc alatt tíz pontot szereztek amire a házigazdák ket­tővel válaszoltak. A 28. percben 51 -40-re vezetett az AR Építők. Ezután újabb négyperces rövidzárlat a vendégeknél, s ezt kihasználva a 33. percben 64-44-re ismét elhúztak a fehérváriak. A hátralévő időben végre úgy játszottak a szekszár­diak, ahogy azt joggal elvárta a szakve­A dombóváriak két lengyel „ven­dégmunkása”, Miedzik (balról) és Chudeusz 49 ponttal járult a ranga­dó megnyeréséhez zetés. A hajrá hét percében 22 pontot „termeltek", ám ez is csak arra volt ele­gendő, hogy végül nem szenvedtek meg­alázó különbségű vereséget. Meglepő, de megérdemelt győzelmet aratott a végig vezető, fegyelmezetteb­ben és erőszakosabban játszó fehérvári együttes. A Szekszárd csapata messze nem tudta megismételni előző heti nagy­szerű teljesítményét. Kitűnt: Kissné, Saj­ni, Kaleszdorferné, illetve Várkonyi, Dó­czi, Lévai. Dombóvári VMSE-Pécsi VSK 93-90 (47-47). Pécs, 1700 néző. V.: dr. Gen- csev, Szécsi. Dombóvár: Chudeusz (16), Miedzik (33), Kerényi (20), Molnár (3), Lovász (7). Csere: Halmos (14), Jászbe­rényi (-), Czimbalek (-). Edző: ifj. Szittya Imre. PVSK: Füzy (2), Marijanovics (21), llcsik (12), Varasdi (9), Rabb (16). Csere: Richter (11), Peredi (10), Kövecses (6), Szamosi (3), Ottó (-). Edző: Czéh László. Hallatlanul idegesen kezdett mindkét csapat, a PVSK nyugodott meg előbb, s a 3. percben 8-2-re elhúzott. Négy perccel később az egyre inkább magára találó DVMSE 15-11-re átvette a vezetést. A pécsiek időkérése jó húzásnak bizo­nyult, hiszen a 9. percben 21-18-ra már ők vezettek. Aztán újabb két perccel ké­sőbb a Dombóvár fordított, majd fej-fej mellett haladt a két csapat, felváltva estek a kosarak. A 17. percben 40-34 a PVSK javára, aztán az utolsó két percben hét­pontos dombóvári előnyt dolgoztak le a házigazdák. Szünet után Miedzik és Halmos két triplájával a 23. percben 57-52 a dombó­váriak javára. Az idegesen játszó PVSK a legjobb helyzeteit is elhibázta, így 70-59- re növelte előnyét a DVMSE. A folytatás­ban azonban elég volt egy megtorpanás és a 33. percben már csupán három pontra csökkent Miedzikék előnye. Sőt, a 38. percben 87-86-ra a pécsiek vezettek. Az utolsó 30 másodpercben Molnár ak­cióból és büntetőből dobott kosara el­döntötte a találkozó sorsát. Az Ácsot nélkülöző DVMSE a mindvé­gig izgalmas és hatalmas küzdelmet ho­zó vasutasrangadón, szurkolótábora lel­kes buzdítása közepette nagy csatában nyert. Kitűnt: Halmos, Miedzik, Lovász, Kerényi, illetve Marijanovics, llcsik. Erős és /saszegi győzött Velencében Nagyszerűen zárták a magyar ökölví­vók a Velencei Nagydíjat, amelynek szombaton a késő éjszakai órákban ren­dezték a döntőit. A magyar küldöttség ezután azonnal autóbuszba ült, s vasár­nap délben már meg is érkezett Buda­pestre. Amint Csötönyi Sándor, a csapat ed­zője elmondta: a három magyar döntős közül ketten győztek, s az összesen öt éremmel - két arany, egy ezüst, két bronz - Magyarország a viadal második leg­eredményesebb nemzete lett a házigaz­da Olaszország mögött. Pedig olyan Dombóvári Spartacus-Nyíregyházi Taurus 6-2 (5127-4769). Dombóvár: Illés 873, Mándli 893, Lukács 805, Kántor 796, Kollár 898, Horváth 862. Edző: Szűcs István. Az első párban pályára lé­pő Mándli—Illés kettős már az első száz vegyes dobásban „megfejelte” a vendég nyíregyházi párost. Eredményes játé­kukkal a hazaiak 104 fa előnyre tettek szert. A folytatásban továbbra is a Spar­tacus döntögette jobban a bábukat és az első játékrészt jelentős, 170 fás előnnyel zárták Mándliék. A második forduló pár­A szovjet Alekszandr Gorskov a mű­korcsolyázás egyik kiemelkedő alakja. Feleségével, az azóta tragikus körülmé­nyek között elhunyt Ljudmilla Pahomová- val a jégtánc első olimpiai bajnoki címét nyerték 1976-ban Innsbruckban. Éremgyűjteményüket a 6-6 Európa- és világbajnoki aranyérem mellett világ- bajnoki ezüst (1969), valamint EB-ezüst (1972) és -bronz (1969) tette teljessé. Az egykori élsportoló ma a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) jégtánc bi­zottságának tagja. Ebben a minőségé­ben lesz a budapesti világbajnokság vendége. Alekszandr Gorskov a vb előtt az MTI munkatársának telefonon elmondta: ökölvívó-nagyhatalmak is képviseltették magukat, mint az NDK és Bulgária! Eredmények: 48 kg: Isaszegi Róbert— Kotei (ghanai) p. gy. 5:0. Isaszegi nagy­szerű teljesítményt nyújtott a junior világ­bajnok ellen. 57 kg: Murin (francia)-Kalocsai Zoltán p. gy. 5:0. A 20 éves magyar versenyzőtől már a döntőbe jutás is szép teljesítmény volt, fáradtan mozgott a rutinosabb fran­ciával szemben. 81 kg: Erős Lajos-Ryl (NDK) p. gy. 4:1. Erős szenzációsan öklözött, egyszer le is terítette EB-ezüstérmes ellenfelét. viadalában szintén a dombóváriak jeles­kedtek. A biztos vezetés birtokában ját­szó Spartacus további 29 fával növelte előnyét. A harmadik játékrész egyértel­mű hazai fölényt hozott. A Kollár-Horváth páros kitűnő teljesítményével biztosította be a dombóvári csapat győzelmét. Vég­eredményben a végig jobb csapattelje­sítményt nyújtó hazai gárda biztosan nyerte a találkozót, így lépéselőnyre tett szert a riválisokkal szemben az NB l-ben való bentmaradás érdekében. Pontszer­zők: Kollár, Mándli, Illés, Horváth.- Az 1984-es műkorcsolyázó Európa- bajnokság alkalmából már jártam Buda­pesten. Elégedettek voltunk a rendezés­sel, a házigazdák csodálatos feltételeket biztosítottak számunkra.- Nagyon tetszett az is, hogy a szálloda közel, alig pár lépésre van a versenyek színhelyétől. Mi a véleménye a jégtáncban dúló „stí­lusháborúról”?- Mi még a hagyományos, klasszikus stílust képviseltük, de ez nem jelenti azt, hogy a modern irányzatokat nem szere­tem. A tánc értéke, szépsége nem a stí­lustól, hanem az előadásmódtól függ. A sportág igazi művészei mindkét stílusban maradandót tudnak alkotni. A világ sportja MELBOURNE A Melbourne-ben rendezett nemzet­közi súlyemelöversenyen Szanyi Andor a 100 kg-os súlycsoportban 392,5 kg-os teljesítménnyel a román Nicu Vlad mö­gött második lett. A hírügynökségek a kővetkező eredményeket közölték a ver­senyről: 90 kg: 1. Anatolij Hrapatij (szov­jet) 380 kg. 100 kg: 1. Nicu Vlad (román) 405 kg, 2. Szanyi Andor 392,5.110 kg: 1. Jurij Zaharevics (szovjet) 415 kg, 2. Peter Sztefanov (bolgár) 390. ORLANDO Pályafutása eddigi legnagyobb sikerét aratta a szovjet Andrej Csesznokov a 415 ezer dollárral díjazott férfi teniszverseny megnyerésével. A 22 éves szovjet játé­kos, a világranglista 29. helyezettje 7-6, 6-1 arányban győzött a jóval esélyesebb csehszlovák Miroslav Mecir ellen, aki a 7. az ATP rangsorában. Csesznokov tavaly Firenzében aratta élete első Grand Prix- tornagyőzelmét, majd idén káprázatos formába lendült. Januárban a wellingtoni és a sydney-i viadalon is csak a döntő­ben maradt alul. Most pedig Orlandóban, a számára szokatlan gyors talajon nem talált legyőzőre. A hírügynökségek meg­jegyzik, hogy eddig mindössze egyetlen szovjet teniszező nyert versenyt az Egye­sült Államokban, Ali Metreveli személyé­ben. Metreveli 14 évvel ezelőtt a New Jer- sey-i nagydíjon lett első. Csesznokov 59 ezer dollárt kapott első helyéért. GRENOBLE Akárcsak a tavalyi fedettpályás EB után, mosta budapesti vetélkedés után is megrendezték a franciaországi város­ban a rúdugrók „mesterek” versenyét, ahol az első helyezettet 100 ezer francia frank (17 ezer dolár) illette. A győzelmet 5,80 m-es egyéni csúccsal a lengyel Chmara érdemelte ki, hasonló teljesít­ménnyel lett második a francia Collet, míg a harmadik helyezett amerikai Tar- pening az 5,75-öt vitte át. A tavalyi ha­sonló viadal győztese, a francia színek­ben versenyző Salbert Ferenc ezúttal csak 5,50 m-t ugrott, ami a 7. helyhez volt elegendő. A grenoble-i verseny sztár- szereplőjeként a szovjet világcsúcstartó Szergej Bubkát is erre a viadalra várták, ö viszont két nappal a rajt előtt lemondta részvételét. CREMONA Az olaszországi Cremonában rendezik a 18 éven aluli férfi teniszezők csapat EB- je, a Winter Kupa négyes döntőjének küzdelmeit. A Markovits László, Köves Gábor összetételű magyar együttes re­mekül játszik: legyőzte Franciaországot, bejutott a fináléba, s ott egy nap után 1 -1 - re áll Hollandia ellen. Eredmények: Ma- gyarország-Franciaország 3-2, Roux— Markocits 7-5, 6-3; Köves-Beus 6-4, 6- 7, 12-10; Roux-Köves 6-2, 6-2; Marko- vits-Beus 7-6, 6-3; Köves, Markovits— Roux, Beus 6-7, 7-6, 6-1. A döntő állása két egyes után: Magyarország-Hollan- dia 1-1, Elting-Markovits 6-3, 7-6; Kö- ves-Widier 6-3, 7-6. Teke NB I. Lépéselőnyt szerzett a Spartacus A műkorcsolyázó vb hírei Gorskov jó versenyekre számít Budapesten

Next

/
Thumbnails
Contents